Vádat emeltek az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolása miatt

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 28.

Melitta - 2017 Október 28, 15:11
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Pénteken egy szövetségi bíróság első alkalommal emelt vádat egy olyan ügyben, amelyben felmerül a 2016-os amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásának gyanúja, értesült a Reuters.

    Azt egyelőre nem tudni, hogy mi a pontos vád, mint ahogy azt sem, hogy ki a vádlott. A CNN úgy tudja: hétfőn kerül sor az első letartóztatásra. A vádemelési javaslatot az orosz befolyást vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller nyújtotta be.

    Az amerikai titkosszolgálatok januárban egy 15 oldalas tanulmányban jelentették be, hogy Oroszország beavatkozhatott az amerikai elnökválasztásba. Az emailek meghekkelésével, a közösségi médiában terjesztett propagandával az lehetett a cél, hogy ne Hilalry Clinton demokrata jelölt nyerjen.

    Később kiderült az is, hogy az orosz katonai titkosszolgálat (GRU) meghekkelt legalább egy olyan céget, amely a tavalyi elnökválasztás lebonyolításában használt szoftvereket gyártotta. A cél ezzel az lehetett, hogy megingassák a választások tisztaságába vetett közbizalmat.

    Robert Mueller volt FBI-igazgatót májusban nevezték ki "a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló orosz kormányzati erőfeszítések és más kapcsolódó ügyek" vizsgálatára.

    Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít, de vizsgálja Donald Trump volt kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn külföldi megbízásra végzett lobbitevékenységeit is. Mueller júniusban Donald Trump amerikai elnök ellen is vizsgálatot indított az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanújával.

    Joób Sándor

    [​IMG]
     
    Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 28.

    1. tornando
      tornando
      Dögöljön meg a politika és a politikusok hazugságai, velük együtt.
      Már senkinek nem hiszek el semmit.
      Még ezt a hírt is célzatosnak látom.
      Csalás a demokrácia és a szabad választási gondolat.
      A diktatúra nem jó, de átlátható.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 28
    2. Ernoe
      Ernoe
      -
      Olvasom, hogy már a Lengyelek is intik Orbánt a Putyinnal valo szoros kapcsolatok miatt.
      Jönnek a választások, kell a segitség a magyar kormánynak? :(
    3. udvarfy
      udvarfy
      :dr_24::dr_24:
      bubu, ppix és tipasa kedveli ezt.
    4. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Nagyon várom a hétfőt! Vajon kit tartóztatnak le és pontosan milyen váddal?

      Igyekezet a választások manipulálására minden korokban volt, amióta kitalálták azt a fogalmat hogy „választás”, volt ez tehát már az ókori görögöknél is. Legfeljebb nem maradtak fenn róla feljegyzések. Az azonban nagyon más dolog amikor valami érdekcsoport kér vagy akár el is fogad segítséget az önös céljai érdekében KÜLFÖLDI HATALMAKTÓL.

      Mert drága gyermekeim az Úrban s az Űrben, egy dolog hogy egy országon BELÜL történik-e korrupció meg hazugság, s egészen más dolog amikor ez olyan mértékűre dagad, hogy általa kiszolgáltatott lesz az ország idegen külföldi érdekeknek...
    5. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Mégvalami. Nekem ugyan megvan a magam véleménye Hillaryról - elbaltázott mindent amit csak lehetett, plusz még emellé pökhendi is volt, beképzelt, stb - de tény hogy Trump valóban olyan kevéssel nyert, hogy el tudom hinni, ha nincsenek a ruszki félrevezető mindenfélék (hamisságok propagandája, stb) akkor mégis Hillary nyert volna, ha nem is sokkal, kb ugyanolyan lehelletvékonyan mint most Trump!
      Mégis, akkor ő volna most az elnök(asszony).

      Na és azt se mondja senki, igaz az amit sokan állítanak hogy a ruszkik végülis nem nyertek semmit azzal hogy Trump lett az elnök. Igenis, Hillary egy csomó mindent másképp csinált volna eddig is! Azt én se hiszem hogy Őnagysága teljesen tiszta „korrupcióilag”, abban is biztos vagyok benne, a számítástechnikával úgy van mint a kecskebéka az űrrepüléssel. Annyi gógyit azonban feltételezek róla, ha elnökké válik, tanult annyit a vesszőfutásából hogy maga mellé vesz valaki számtech téren gyakorlott illetőt s hallgat rá ezen ügyekben. Ellenben például Orbánka egészen másképp ugrálna Hillary elnöksége alatt az biztos, a zabszem nem férne a fenekébe! Most azonban mert Trump az elnök, Magyarország nyugodtan és egyre inkább sodródhat az orosz befolyási övezetbe, ami nyilvánvalóan Putyin jelentős érdeke. Tehát az oroszok igenis nyertek azzal hogy Trump lett az elnök, s ez csak egy dolog a sokból amit említhetek, holott tuti a lényeges dolgokról nem is tudok (más se egyelőre).
    6. tornando
      tornando
      Ezzel a külföldi szóval ingoványra vitted.
      Látom te fontosnak tartod.Úgy kezeled mint egy mindenre fényt adó mágikus joker szót
      Ugyanakkor homályos és ingoványos ki mikor mit tett és miként került hatalomra, külső segítséggel. Idegen érdek ekkor már ott van ha akarja ha nem az de ott van
      Magyar példa. Első királyunk mire becsült István.
      Még még van példa idegen érdekre pénz elfogadására: Mátyás királynál is Őt is pénzelték időnként.
      Vagy Itt a mostani kormányunk
      Csak megjegyeztem "idegen érdekek kifejezés külső hatalmaktól" mindez nem pontos kerülni kell
      Utoljára módosítva: 2017 Október 29
      Ernoe kedveli ezt.
    7. Melitta
      Melitta
      [​IMG]
      Leleplezték az oroszok piszkos kis trükkjét
      Nagyon gyorsan elérte a nyugati sajtó ingerküszöbét az az orosz médiában keringő beszámoló, amelyben egy szentpétervári trollgyár volt alkalmazottja meséli el, hogyan trollkodták szét az Egyesült Államok elnökválasztási kampányát.



      Az oroszországi trollgyár egyik volt alkalmazottja, aki Makszimként mutatkozott be, részletes beszámolót adott arról, hogyan avatkoztak be a Facebookon és a legnagyobb sajtóorgánumok fórumaink keresztül az USA elnökválasztási küzdelmébe - adta tovább az orosz és ukrán médiát bejáró hírt a brit Telegraph. Munkájuk céljáról meglehetősen nyers egyszerűséggel számolt be.

      [​IMG]
      Komoly veszélyre hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem

      A trollok feladata az volt, hogy beavatkozva az Egyesült Államok belpolitikai küzdelmeibe információs háborút viseljenek az ország ellen. A céljuk nem az volt, hogy megnyerjék az amerikaiak szimpátiáját Oroszország iránt, hanem az, hogy a saját kormányuk ellen fordítsák őket. Nyugtalanságot, elégedetlenséget kellett kelteniük, amelynek eredményeként romlik a korábbi elnök, Barack Obama népszerűsége.

      Fedőszervezet

      Makszim elmondása szerint munkahelye, az Internetkutató Ügynökség valójában egy trollokat alkalmazó szervezetet takart Szentpéterváron. Ez az intézmény 3000 Facebook-hirdetést vásárolt az elnökválasztás alatt, amellyel tízmillió embert értek el az ügynökség politikai mondanivalójú tartalmaival.

      Kiszivárgott e-mailek szerint a szervezet Jevgenyij Prigozsinhoz köthető, akit Putyin séfjének csúfolnak az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal ápolt szoros kapcsolata miatt.

      Makszim és trolltársai havi 50 ezer rubelt (230 ezer forint) vihettek haza, amelyért cserébe tízezer számra szórták tele a nyugati médiát a kommentjeikkel. Célpontjaik közül nem hiányoztak a legjelentősebb amerikai napilapok, a New York Times és a Washington Post. Angoltudásukat és az amerikai politikával kapcsolatos "szakértelmüket" a Kártyavár című politikai sorozat nézésével javították.

      Módszeres manipuláció

      Főnökeiktől táblázatokat kaptak azokról a linkekről, amelyeken elérhették az információs háború célpontjait: újságcikkeket és intézményeket. Makszim beszámolója szerint azzal a céllal kellett beavatkozniuk az internetem folyó fecsegésbe, hogy felizzítsák a vitát. Egyes trollgyármunkások az USA-ba utazva folytatták a kíméletlen manipulációt.

      A volt alkalmazott 2015 elejéig dolgozott az ügynökségnél. Ekkoriban Hillary Clinton egyértelműen esélyes volt a Demokrata Párt elnökjelöltségének megszerzésére. Makszim szerint mindent ismételgetniük kellett, ami rossz fényt vetett a volt first ladyre és külügyminiszterre, kezdve attól, hogy magántelefonját használta hivatalos levelezésére, egészen addig, hogy dúsgazdag.

      A fő üzenet így hangzott. Drága amerikai barátaink, nincs már elegetek a Clinton-familiából? Meddig dirigálnak még az országotokban. Az üzenetbe korrupciós botrányokat is bekevertek.

      Célcsoportok

      Makszim elbeszélése szerint gyakran kellett befolyásolnia a vallásos amerikaiakat a fegyverekkel vagy a homoszexuálisokkal kapcsolatos posztjaival. Ezzel a megjegyzésével alátámasztja azokat a híreket, amelyek szerint az oroszok voltak olyan bezárt szervezetek mögött, mint az LGBT United vagy a Tea Party News.

      A volt hivatásos troll arról is beszámolt, hogy nem messze a helyiségtől, ahol dolgozott, külön Facebook-részleg működött. Ez hamis Facebook-csoportokat állított elő, amelyek azután százasával gyártották az angol nyelvű kommenteket. A Facebook időnként törölte a profiljaikat, ami arra utal, hogy az amerikai cég már 2014-ben tisztában volt azzal, hogy oldalait politikai manipulációra lehet felhasználni.

      Erre válaszul Makszimék megkapták a feladatot, hogy gyártsanak új profilokat. Ezekhez barátokat adtak hozzá, fotókat töltöttek fel, amelyek mögé neveket és történeteket gyártottak. Néhány hét gyakorlás után, nagyon hatékonyan tudtak hihető profilokat előállítani.
      advocatus_diaboli, tipasa és setni kedveli ezt.
    8. orion-köd
      orion-köd
      Ebben semmi meglepő nincs. Amit az oroszok csinálnak, azt az amerikaiak ugyan úgy megcsinálják valószínűleg lényegesen nagyobb volumenben. Csak hát a magukat demokratikusnak nevező oldalakon ez elég kényelmetlen téma, így szó sem esik róla, mert addig amíg az orosz politika piszkosságát mutogatják úton útfélen, addig nem esik szó az amerikai politika piszkosságáról. Pedig ugyan úgy létezik.
    9. cdurmol
      cdurmol
      Ebben a "befolyásolásban" az internet az új. Viszonylag. Amúgy ősrégi dolog. Emlékszem, hogy 1956 októbere után a Szabad Európa rádió és az Amerika Hangja mennyi biztató, bátorító szót intézett a harcoló magyarokhoz. Még segítség is szóba került, ami persze maradt a szép ígéretek mezején. Befolyásolás volt az is. A technika akkori eszközeivel.
      Hogy messzebb menjek időben: Lenint és a Bolsevik pártot németek pénzelték, hogy ha hatalomra kerül, lépjen ki a háborúból. Iljics becsülettel meg is tette. Befolyásolás volt ez is. Vastagon. Pénzzel.
      Nincsen új a Nap alatt.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 29
    10. udvarfy
      udvarfy
      Magam meg emlékszem rá amikor ugye az amerikai hirszerzés azzal dicsekedett , hogyan is befolyásolták az Orosz választásokat , hogy Jelzin legyen az új elnök ! nekik ezt szabad ????:rolleyes:
    11. analema
      analema
      Nem értem mi a baj. Az USA hosszú ideje azon dolgozik, hogy az éppen aktuális média által lebutítsa az állampolgárait, hogy például azok elhiggyenek olyan idióta blődségeket, mint azt, hogy egy közel-keleti ország veszélyt jelent az USA békéjére és le kell rohanni.

      A fagyi most visszanyalt, valaki a saját vitorlájába fogta ezt a szelet, és mással etette meg a népet. (Ami lehet nem is akkora hülyeség, mint amiben eddig hitt)
    12. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      A baj nem annyira az hogy a ruszkik ezt csinálták, még nem is az hogy nem Clinton nyert emiatt. A baj az hogy aki nyert végülis, az annyira nyilvánvalóan olyan izé... tehetségtelen, na, és most finoman fogalmaztam.

      Nézd, rég tudom hogy nem lennék alkalmas elnöknek, de napról-napra azzal szembesülök hogy nála még én is fényévekkel jobb lennék! Sőt, majdnem bárki akit random módon választanának ki az USA polgárai közül, és legalább a huszadik évét betöltötte!

      Ez így azért nagyon gáz, na.

      Mindezek tetejébe pedig, nem elég hogy tehetségtelen, de messzire ordít hogy semmivel sincs kevesebb takargatnivalója mint Hillarynak volt. Gondolok itt korrupcióra, gyanús üzletekre, stb. Eleve, ha nem volna takargatnivalója, nyilvánosságra hozta volna az adóbevallását.

      Ehhez képest a nőügyei engem abszolút nem érdekelnek, attól még lehetne jó elnök, tudvalevő hogy Kennedy is szexfüggő volt, szóval ez nem számít sokat. Na de az összes többi tényező...!

      Ez a gáz, na.
    13. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Itt a halló vén! A fő attrakció az ijesztgetésre szerintem Trump lesz és jogosan, nála rémisztőbb monster nem szükséges. Elvégre olyan kegyetlen, hogy sajátkezűleg viszi ki az országból a szegény bevándorlókat, íme:

      3ci4bxtgxetz.jpg
      analema kedveli ezt.
    14. dzsefff
      dzsefff
      Felháborító és elfogadhatatlan és ráadásul nem egyedülálló.Törvénytelen módon avatkozott be a konzervatívok vereségét hozó, 2015-ös kanadai választásba egy Soros Györgyhöz köthető szervezet. Az ellenzék a törvénytelenségek kivizsgálását sürgeti. Az amerikai tőzsdespekuláns nemcsak a kanadai belpolitikába, hanem a magyarba és a térségbeli országokéba is rendkívül gyakran beavatkozik.
      A kanadai választási ügynökség (Elections Canada – a parlament alá rendelt független testület) egy 36 oldalas jelentést adott ki a 2015-ös választások kapcsán, reagálva egy társaság beadványára. A testület ebben megállapította, hogy a kanadai választást érdemben befolyásolták olyan civil szervezetek, amelyek pénzt csatornáztak be a korábbi konzervatív kormány megbuktatására - derült ki a National Post összeállításából.

      Ezzel az akcióval megsértették a kanadai választási törvényt – áll a jelentésben. A törvényben egyébként az is szerepel, hogy aki a választások ideje alatt nem tartózkodik Kanadában, az nem vehet részt semmilyen kampányeseményben. Az utóbbi rendelkezést is megsértették a 2015-ös kampányban – szerepel a jelentésben.
      A választás előtt a korábbi 55-ről 114-re duzzasztották azon regisztrált szervezetek számát, amelyeken keresztül finanszírozták a liberálisokat támogató civil szervezeteket. Mintegy 6 millió dollárt fizettek ki ezeken a szervezeteken keresztül. A legnagyobb támogató a Soroshoz köthető, kaliforniai és New-York-i székhelyű Tides Foundation volt, amely mintegy 1,5 millió amerikai dollárt utalt amerikai forrásokból a kanadai kampány befolyásolására, olyan civil szervezeteken keresztül, mint például a Leadnow, amely a pénzek elosztásának központi szereplője volt.

      Az akciók 29 parlamenti választókörzetet céloztak hagyományos konzervatív területeken. A Leadnow jelentése szerint akciójuk kiugróan sikeres volt, mert nemcsak 25 kerületben tudták a konzervatív jelöltet legyőzni, hanem egy kivétellel olyan jelölt került a képviselői székbe, akit ők támogattak.A kanadaiaknak valóban aggódniuk kell amiatt, hogy külföldről befolyásolták a választás végeredményét – minderről már Duane Bratt, a Mount Royal Egyetem oktatója beszélt a kanadai Nationalpost.com oldalnak. A szakember szerint a kanadaiaknak nem lenne szabad tolerálniuk, hogy külföldi állampolgárok által támogatott szervezetek avatkozzanak be az ország belügyeibe.
      A választási csalási botrány kirobbanása után Yves Cote, a választási bizottság egyik tagja egy parlamenti meghallgatáson azt mondta, hogy a felmerült törvénytelenségeket ki kell vizsgálni, hogy mindenki megbizonyosodjon arról, hogy milyen események történtek a 2015-ös választás során.

      A kampány külföldi finanszírozása Kanadában törvényellenes, és a kampányfinanszírozásra is szigorú szabályok vonatkoznak. A létrehozott pszeudoszervezetek által végrehajtott akció ezeket a szabályokat játszotta ki. Az egyik konzervatív szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kanadai állampolgár csupán 1550 dollárt adományozhat egy pártnak, azonban ha egy harmadik félnek juttat pénzt, azt felső korlát nélkül megteheti. Ezeken a szabályokon szeretnének változtatni a konzervatívok.
      A választási csalási botrány kirobbanása után Yves Cote, a választási bizottság egyik tagja egy parlamenti meghallgatáson azt mondta, hogy a felmerült törvénytelenségeket ki kell vizsgálni, hogy mindenki megbizonyosodjon arról, hogy milyen események történtek a 2015-ös választás során.

      Macedóniában fél éve nem működik az ország, mivel egyik politikai oldal sem képes szilárd többséget szerezni a kormányzáshoz. A káosz azzal új szintre lépett, amikor macedón tüntetők betörtek a parlamentbe, és országgyűlési képviselőkre támadtak rá.

      A felfordulás végét talán senki nem látja, de hogy hol kezdődött, arra létezik egy lassan már unásig ismert forgatókönyv, amelyet Soros György "jótékonykodó" spekuláns vezényelt le, pontosabban javában is vezényel. A mesterterv a szokásos: szerezz pénzt, add oda a civileknek, majd vidd ki őket az utcára. A nagy macedón művelet ennek megfelelően azzal indult, hogy Sorosék rátették a kezüket a térség amerikai fejlesztési pénzeire. Utána pedig jött a migránsok beengedése.
      A magyar belpolitikába is megpróbál minél jobban beleszólni az amerikai tőzsdespekuláns. Több mint 1 milliárd forintot nyertek 2015-ben a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány pályázatain a magyarországi balliberális hátország zászlóshajói. A Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság vitte el a teljes pályázati keret közel 40 százalékát, de a Political Capital és a Transparency International is százmilliókkal gazdagodott.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 30
    15. tornando
      tornando
      Kezdem ott nem tudom te vagy e a következő sorozat:Usa zoli, --- Bezsongár kirázsfi... HaroldKing
      de főleg Haroldnál emlékszem micsoda hévvel védte ezt a Trumpot.
      Pedig itt többen hozzá nem értők győzködtük:
      Arról hogy Trump egy ostoba esetlen tuskó.Elefánt a porcelánboltban.
      Egy üzletember akinek semmi érzéke tehetsége nincs a nemzetközi politikához.Talán még a belföldihez se
      No de hát Amerikában nem észre osztják az elnöki pozíciót.
      Volt már Regan a színész pofára megválasztva.Volt már Kaliforniai kormányzó filmsikerek alapján
      Most meg leszavazták a Clintont arroganciája miatt és még ki tudja miért.Pedig többet ért ennél.
      Negatív szavazás vitte el hozta ezt mostanit!!
      A néppel minden sületlenséget el tudnak fogadtatni ha érzelmekre politizál
      Elég volt ennek a Trumpnak a migráció téma a kerítés duma és nyert

      És csak azért írom mert Harold védte hogy milyen okos.
      Még a megválasztása utáni kormányzati ballépéseknél is csak védte.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 29
      Ernoe kedveli ezt.
    16. Ernoe
      Ernoe
      Mielött az egészre válaszolok.
      Fiuk, nem tudtátok: Sorost a Kommunista diktatura megdöntésével is vádolják.
      Nélküle valoszinü nem lenne Orbán-kormány, a rakéták talán össze is csaptak volna már a fejünk felett.
      -
    17. szundi53
      szundi53
      A migrációt nemcsak Trump lovagolta meg sikerrel. Érdemes megnézni az utóbbi 2 év európai választásait.
      bubu, varázsdoboz és Ernoe kedveli ezt.
    18. dor2000
      dor2000
      A hír kacsa. Robert Mueller nem közöl valótlan híreket, mint ahogyan azt a Reuters sem teszi. Robert Mueller a kedves vesztes Hillary Clinton nyílt e-mail üzeneteit vizsgálja. A Reuters ezt írja a honlapján, csak oda kell kattintani és kész. Az index.hu szerzői januári és márciusi "feltételes" híreket idéznek. De már október vége van. Elkéstek.
    19. szundi53
      szundi53
      Ez már nem Soros, ez Párhuzamos. :D
      varázsdoboz kedveli ezt.

Megosztás