Vajon ki voltam előző életemben ?

Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
A múlt életed dönti el most milyen életet kell élned, a mostani meghatározza milyen életet kell élned következőre. Ezt hívják karmának. Mindenki a saját fejlettségi szintjének megfelelő utat jár be.

Mit számít az, hogy ki voltam előző életemben. Minden a mostani életemben dől el, csak a jelen pillanat számít igazán
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
"Eredeti szerző Igipapa
El kell mondanom valamit.

Jó hogy itt ilyen előző életes "élményeket" osztunk meg egymással de valahogy mégis csak az az alap véleményem, előző életem, vagy bárkinek előző élete mint olyan nem létezik.

Véleményem szerint az emberi test a lélek számára "csak" egy útiruha és ha belebonyolódunk a test-lélek-szellem hármasába, ami ugye az ember sajátságos alapja.....

Szóval, a testet a lélek felépítheti annyira hasonlóvá, amennyire csak lehetséges, de a szellemisége, ami csak rá, az egyénre jellemző lásd, műveltsége, alap ismeretei, a világról akotott képe csak egy élet alatt fejlődik ki és ahhoz ugyan arra a kultúrkörre, családra, tanítókra, barátokra, élményekre lenne szükség és akkor már talán lehetnek "hasonló"(?) emlékképei.......

Szóval lehetetlen.

Arra viszont hajlok, hogy a lélek emlékezhet egy egy stációra, és akár meg is jelenítheti egy egy "emlékképét", pl egy dejavu élmény után, de az nem az én, az egyén előző életéből felidézett emlékkép, hanem a lélek egy hajdanvolt ember /útiruha/életében megélt esemény és még azt is elfogadom hogy egy ilyen felhozott kép, esetleg egy esemény felidézésével segíteni szándékszik jelen megnyilvánult szakaszának / ember/ életében.

Szerintem :smile:"

Érdekes látni ebből a szövegből, hogy kinek milyen alap"hite" van erről.
Aki hisz az a köré gyűjti érveit. Aki nem hisz az meg úgy próbálja megmagyarázni... Nagyon jól tudom hogy ha már bizonyított lesz ez fizikailag, akkor már csak egy variáció lesz ... Ez be fog következni mindenképp, hisz fejlődünk remélhetőleg.

A lélek szellem test hármasa pofon egyszerű. A baj hogy a szellem-lélek szavakat egynek hiszik. Az igazság az hogy a lélek is valamifajta anyagi dolog, hisz van benne föld elem. A test anyagi. A lélek a mozgatóerő, ami összetartja az egész anyagi testet. Érdekes hogy a test különálló sejtjei is önmagában élő szervezetek. A lélek képes ezt szervezni és működtetni. Nem semmi. A szellem pedig egy fogalom. Fogalom arra hogy a lélekben milyen ismerethalmaz rejtőzik, ami meghatározza a szellemiségét, tulajdonságát egy embernek.

"Leszületés előtt "végignézhetjük" az életünket. Talán emlékszünk valamelyik részére innen jöhet a már megtörtént életérzés esetleg."
innen jön a dejavu, ez nem nehéz belátni. Most is mindenkiben megvan a tudatalattijába a jövő eseményeinek tervezete, és az összes leélt előző élete. (csak az Istenbe olvadásig, mert akkor leadod az összes infót az isteni lélekbe, hisz van egy ilyen egység külön is, Ő az Isten, és őbelőle pottyantál ki, mint lélek, ezért vagy isteni szikra. )

"Te az előző életeket kronológiai sorrend szerint gondolod?"
Azt tudom, hogy hipnózisban szépen sorban időrend szerint vissza lehet menni előző életekbe. Szerintem megadott időpontra is képes emlékezni ha valaki így kérdezné a pácienst.: Éltél 1560-ban ? A lélek emlékezni fog hogy igen vagy nem. Persze a lélek nagyon jól tudja a sorrendet.
Tudom hogy vannak akik úgy hiszik hogy nem időrendi sorrendben történnek ezek a dolgok. Lehet odaátról nem is számít ez, de a földről nézve biztos hogy számít. Ez pedig azért biztos , mert a fejlődéshez nem ugorhatsz 5 lépcsőfokot, majd újra a másodikra lépsz. Ennek így nincs értelme szerintem.

Viszont ezzel kapcsolatban kísérletezni kéne. Direkt erre kapcsolódó hipnózisos kísérletekkel. Mit tanult ebben és ebben az életében, miket kell még megtanulni stb stb ... Ezt pontosan jó lenne kideríteni.

Számodra a lélek az egység és energia. Hát ez elég homályos megfogalmazás ugye.
Mert kérdem én mi az energia ? - senki sem definiálta kellőképpen. MErt az energiából megkülönböztet a tudomány jó néhányat. NA most az energia valójában a fény maga. A meleg, a hőenergia, is azért észlelhető, mert az anyagok gerjesztett állapotban vannak, ami azt jelenti hogy fénnyel vannak tele. Az atomban fény van tudniillik. Az atomon belül a fény mennyisége határozza meg egy atom gerjesztettségi szintéj. Ezt most mondom a tudomány még nem tudja. Ha jól emlékszem egy "káron" nevezetű ember fedezte fel hogy az atomokban fény van ... De javítsatok ki ha tévednék.

Nos a lélek egység és energia. A lélek nem a fény az biztos.

Lélek = Szatva
Anyag = Tamas
Fény = Rajas

Ez a 3 dolog van az univerzumban. Ebből a 3 összetevőből áll minden.
Az anyagban fény van. A lélekben pedig van anyagi dolog, és van fény is.
Persze ez majd ki fog derülni.

A fény a legkisebb alkotóelem amit még lehet vizsgálni.
Viszont a fény a 8 helyen körbemásolódó 7 forrásból áll.
A források a legkisebb alkotóelemei az univerzumnak.
Egy neutronban 740 000 forrás van, és vagy 250-300 000 fénykvantum.
Szal ez így már kicsit bonyolultabb, mint amilyennek azt most gondolják.
A lélek részecske ennél is bonyolultabb.
itt vannak az adatai.: lélek

Az egység szó pedig így nem határoz meg konkrétumot.
Az atom is egy egység, ahogy a fény is, meg a lélek is... Mindegyik a maga egysége :D.

A fizikai létezés a teremtés szülötte. Na ez igaz.
A teremtés amiről senkinek semmi fogalma sincs, valóban létrehozta ezt a 3d-s létet, ami egy állét, de poénos. Ez az anyagi lét, ami megkápráztat minket, mintha csak ez lenne. PEdig pont ez a lét a káprázat, a v valódi lét az testen kivűl van. Az az a lét ahol a lelked nem hord ilyen testi álarcot. A testben élő lélek értelme, hogy egy óvodában tered adjanak a lelkek bölcsődéjének. Itt kell fejlődni. Persze vannak különböző fejlettségű anyagi civilizációk. Szóval az egész fejlettségi szintet be lehet járni ilyen 3d-s civilizációkba reinkarnálódása során. Viszont a csúcs a 4d-s élet.

A fizikai lét a teremtés szülötte :
"minden ami lett az igéből lett"
Az ige : cselekvés történés létezést jelent. A fizikai értelemben az ige a Dimenziót jelenti, magyarul kiterjedést. Ezek az időhullámok, és ez okozza a gravitációt is. Ez maga az idő.

Az időből lett minden. A 9 teremtőről amiről tudunk, ezek az originálisok, örökké éltek, élnek, és élni fognak. Ezek nem Istenek, ezek a teremtők.
2 teremtő találkozásából jön létre a teremtés, ha jó a szögsebesség.
A mi teremtőnk szögsebessége 3,16 ( és nem 3,14 ami a pi)
A megfelelő találkozás során lesz téridő Brahma, vagy aranycsira, és ez az igazi jelentésében vett szentlélek. A szentlélek a téridő, és ebben jön majd létre az univerzum, mert ez a hely.
Ezután jön létre az Isteni lélek. Az isteni lélek alkot aztán anyagot, fényt, és lelkeket.

"Az ige az Istennél vala" Még jó, hisz Isten is igéből lett az az időhullámokból.
Mindennek az alapja az időhullámok.
A teremtők amikor megnyilvánultak, akkor időhullámokat bocsátanak ki magukból. Ekkor persze még nincs semmi, sem hely se semmi.
Amikor a teremtő ( ami nem az Isten) bezárul, vagy visnu köldökébe visszabújik, ekkor megnyilvánulatlan. Ekkor a a bindu nanduvá válik ...

Igazából ez az egész igen bonyolult ahoz képest, amit most próbálnak előadni. Meg kéne már mindenkinek érteni ezt az egészet.
Ennek az alapja az őselemek ...

Azt pedig nem hiszem hogy a hiedelemvilág határozná meg a teremtéseket.
Nem a hit határozza meg az igazságot az biztos.
Ez ügyben a hitet fel kell cserélni a tudásra.
A teremtés pedig soha nem tokéletes. Az értelme is az hogy még többet tudjunk meg mindenről. Isten rajtunk keresztül ismeri meg a világot.
És isten pedig az eredeti teremtők szülötte. Isten is meghal úgymond mikor Visnu köldöke bezárul. Ekkor minden megsemmisül az univerzum és azzal együtt minden, de a tudás az eredeti teremtőkben összpontosulnak.
Ugyhogy van itt még mit kideríteni :D
 
Shaw61

Állandó Tag
Állandó Tag
A múlt életed dönti el most milyen életet kell élned, a mostani meghatározza milyen életet kell élned következőre. Ezt hívják karmának. Mindenki a saját fejlettségi szintjének megfelelő utat jár be.

Igen ez így igaz! Ebből a szempontból tényleg nagyon fontos, hogy ki voltam előző életemben. Azt én is tudom hogy ki voltam, számtalan reinkarnációs hipnózist végeztem már pszichológusként.

Abból a szempontból nem számít az előző élet, ha a mostaniban akarod magad mögött hagyni a karmikus ciklust (persze ez így nem igaz, mert segítőként továbbra is itt maradsz, nem szállhatsz ki, csak az emberiséggel együtt) :p.

És ez csak MOST történhet!!
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Udv.

Hát igen a karmát nem lehet csak úgy megváltani. Viszont ami nemsokára lesz ott mindenkinek lesz esélye tiszta lapra.
A vallások ezt feltámadásnak nevezik amire már várnak egy ideje.
500 évenként kb lejön egy megváltó, és az akkor élteket megváltja. Jézus sem előre váltott meg az emberiséget, csak az akkor élőket ...

evapatocs

Kedves Plato!
A kiemelt részről irnál,ha megkérnélek? Te hogyan látod?
"viszont ami nemsokára lesz..."

Előre is köszönöm válaszodat!
szeretettel:Éva
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
"Ami nemsokára lesz"

Mindenki olvasta remélem a annunakis ( bennem élő replikán ) könyvet azt a kettőt ...

Ezeket az információkat szerintem a hipnózissal operálók tudnák igazolni akik progresszióval is "gyógyítanak", mert vannak ilyenek is.

Több érdekes információm is van a jövőre nézve, de nem akarok senkit megfélemlíteni :D.

A jövőben azonban a népesség drasztikusan fog csökkeni az az egy biztos, és nem 100 000 -rekkel csak, nahem milliárdokkal.

Kedves barátunk shaw61 lehet többet tudna tapasztalatairól mesélni ...

Van aki hipnózis alatt a jövőben nem lát nagy katasztrófát 2012-ben csak kicsit később.
Az érdekesség hogy a korszakváltást nagyon nehéz nyakon csípni a hipnózisokban. Szerintem nem erre speciális kérdéseket tesznek fel.
Olyat kéne hogy hogyan néz ki akkor az ember, mit hordanak, hogy szaporodnak, stb. Bár Dávidka az annunakis gyerek azt állítja, hogy most meg akarják hagyni ezt az emberi külsőt. Hát én pedig nem vagyok abban biztos hogy ez jó ötlet lenne az Istentől. Vannak ennél a testnél sokkal jobbak is, pl romolhatatlanok. Vagy akik nem öregednek ilyen hamar ...
Genetikailag élhetnénk több száz évet is, és az idő során egyre nagyobb is lesz az élethossz, ez progressziókból kiderült már.
Bár mindennek van előnye hátránya, szóval ebben a testben legalább viszonylag hamar leélheted az életed, és jöhet a következő, új lappal "majdnem". Ez is jó valamire ha azt veszem... Jó annak aki jól érzi magát ebben a testben, aki nem jól érzi magát, annak ez a kis élet is hosszú.
Amíg saját magunk tartjuk nyomorban addig ez az élet is hosszú... Mert buták vagyunk, és hülyék, a nép meg gyáva... Sajnos ez van most.
Ez sem véletlen, hisz most lesz nemsokára a kegyelemosztás, és most mind a 11 bűn lent van, és egy mindenkinek egy nagy lehetőség, hogy javíthasson...

Azt is el tudom képzelni hogy a korszakváltásra az emlékek direkt zárolva vannak a lelkekben, és hipnózis alatt sem lehet előhozni... - nemtudni.

Viszont 5 jövőkép van, és ezek mind csak tervezetek, szóval pontosat akkor sem lehetne mondani. A jövőképeket mindig a jelenlegi mostban alakítjuk. Így bármi lehet "majdnem". Ezt pedig azért mondom, mert pl ennek ellentmond első körben a biblia kódja "az élet könyve", mert a kódban viszont a múlt a jelen a jövő eseményei bele vannak írva. A biblia egy kód hiszen mindegyik 49. betüját összeolvassva JHVH jön ki ami JAHVE az az Isten. Nos ilyen kódot nem talál ki egy ember:D. Azért is Isten ez a kód.

A korszakváltás elkerülhetetlen, hisz ez így is már a 6. teremtés a Földön. Ez az utolsó teremtés az utolsó vízözöntől, és tűzözöntől számítják.
Az érdekes hogy ezek előtt is éltek emberek, a kettő katasztrófa közt is életek, és utána is éltek ... Ezekben az időkben csak milliós számban voltak emberek, szóval nagyon kevés a mostanihoz képest.
Most is ez lesz a helyzet szerintem. Viszont most a vízözön, és a tűzözön pár évvel fogják követni egymást csak. Az ez ez előttiek kb 500 éves eltéréssel sújtottak.

Összegezve, IGEN szeretnénk olvasni progressziókat sokat, vagy végre megfejthetnék a jövőre vonatkozó kódokat a bibliában...
 
Igen, régebben több progressziós hipnózist is végeztem.
Az alanyai 14-15 éves serdülők voltak, akiknek a pszichoterápiája során került sor ezekre a hipnózisokra.
Tehát ők akkor még (90-es évek eleje) teljesen tájékozatlanok voltak ezoterikus témákban, így nem a tudattalanban elraktározott információk kerülhettek felszínre hipnózis során.

Több ilyen hipnózis során sem merült fel az elkövetkező évtizedek, sőt évszázadok során semmilyen olyan katasztrófa képe, amely megrengette volna a világot.
A helyzet fokozódott (szegénység, kisebb háborúk, bűnözés), de nem végzetes mértékben.

Nagyon érdekesnek találtam azonban azt, hogy 3500 körül minden alany egy olyan változásról számolt be, amely a Föld teljes megváltozására utal.
Minden az egész létforma gyökeresen megváltozott, amiről viszont nem beszélhettek, nem árulhattak el semmit, hanem visszatértek a hipnózisból.

Ez a dátum kb egybeesik a Vízöntő kor végével.

Amit itt leírtam inkább érdekességnek vegyétek és ne kinyilatkoztatásnak, mert csak egyik oldala a Végtelennek. :cool:
 
hablaty67

Állandó Tag
Állandó Tag
Én KUTYA: ha egy macskát meglátok, vicsorogni és morogni kezdek, a füleimet hátracsapom és a hátamon feláll a szőr, majd elindulok a macska felé, egyre gyorsabban, lényeg, hogy mennél gyorsabb menekülésre bírjam a nyavalyást.
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Udv.

Hát igen a karmát nem lehet csak úgy megváltani. Viszont ami nemsokára lesz ott mindenkinek lesz esélye tiszta lapra.
A vallások ezt feltámadásnak nevezik amire már várnak egy ideje.
500 évenként kb lejön egy megváltó, és az akkor élteket megváltja. Jézus sem előre váltott meg az emberiséget, csak az akkor élőket ...

Szia!

Karma megváltás tényleg nincs,de karma letétel az igen. Ebben az életedben fel kell ismerned a hibáidat,vmint azokat az eseményeket,amelyek ismétlődnek az életedben.
Ha az "ami nemsokára lesz.."-nél a korszakváltásra gondoltál,akkor ugyanúgy lesznek,akik visszaszületnek majd a földre és folytatják a tanulásukat,fejlődésüket.
Jézus 2000 évvel ezelőtt jött le a földre. Azóta nem tudok senkiről 500 évente...
A harmadik szféra után "bezárult a kapu" és senki se léphetett át rajta, a fizikai sík rabságába estünk. Évmilliókon keresztül tartott ez az állapot, Jézus leszületéséig, kereszthaláláig, a Megváltásig,tehát a megváltás azt jelenti,hogy Jézus jóvoltából, akinek a lelke tiszta tud lenni, az méltó rá, hogy átlépjen „Isten országába”.Tehát Jézus minden embert megváltott (és nem a bűntől),nemcsak az akkor élőket.
Érdekelne,hogy kik jöttek le eddig 500 évente megváltani minket?:rolleyes:
A vallások azt nevezik feltámadásnak,amikor majd Jézus eljön megint és akik hittek benne és olyan életet éltek,azok visszakapják régi testüket és feltámadnak poraikból.
Persze ez nem így van,de ebbe most nem megyek bele,mert akkor eltérnénk a tárgytól.
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Szóval, a testet a lélek felépítheti annyira hasonlóvá, amennyire csak lehetséges, de a szellemisége, ami csak rá, az egyénre jellemző lásd, műveltsége, alap ismeretei, a világról akotott képe csak egy élet alatt fejlődik ki és ahhoz ugyan arra a kultúrkörre, családra, tanítókra, barátokra, élményekre lenne szükség és akkor már talán lehetnek "hasonló"(?) emlékképei.......

Sok esetben az előző élet emléke átjön ebbe az életbe.
A lélek erősen „tarja” magában az előző élet eseményeit, és ez átíródik erre az életre is. Pl,amikor vki tehetséges és már 4 évesen komponál,mint Mozart,akkor az azért van,mert hozta magával azt a tudást egy előző életéből és ebben az életében ott folytatja,ahol abbahagyta.
Sztem nem feltétlenül kell ugyanaz a kultúrkör,család,tanító,stb.,hiszen pont az a lényeg,hogy azért születsz le és csakis addig,ameddig el nem érsz egy olyan fejlettségi szintet,ahonnan már nem kell többet leszületni. Így fejlődik egy ember életeken át és ezért van szükség több életre,hiszen egy élet erre nem elég.

Arra viszont hajlok, hogy a lélek emlékezhet egy egy stációra, és akár meg is jelenítheti egy egy "emlékképét", pl egy dejavu élmény után

A dejavu pont,hogy belelátás a jövőbe. Nem múltra emlékezés,hiszen nem emlékszel arra,hogy megtörtént,csak arra,hogy olyan ismerős érzésed van,mintha megtörtént volna. Ilyenkor előrevetül a jövőd a jelenben egy pillanatra.

A lélek szellem test hármasa pofon egyszerű. A baj hogy a szellem-lélek szavakat egynek hiszik. Az igazság az hogy a lélek is valamifajta anyagi dolog, hisz van benne föld elem.

A lélekben egy csepp anyagi dolog sincs.. Nem tudom milyen földi elemre gondolsz itt?

A test anyagi. A lélek a mozgatóerő, ami összetartja az egész anyagi testet.

Nem egészen...A lélek az összekötő kapocs a szellem és a test között és a periszprit (idegszellem)az,ami a lelket a testtel kapcsolja össze és ha az elszakad,akkor halunk meg. (Vagyis csak a test.)
A test irányításához a szellem a lelken keresztül tud „parancsokat” küldeni, információkat áramoltatni. A lélek egy önálló energia, tudattal rendelkezik, de mindenben engedelmeskedik a szellem utasításainak.
Jelen testünk csak és kizárólag erre az életünkre „készült”, azért, hogy felvállalt életfeladatunk végrehajtását a lehető legjobb módon szolgálja.
Tehát: SZELLEM: öntudattal és akarattal bíró isteni szikra, aki gondol, ítél, teremt.
LÉLEK; a szellem ereje, amely a szellem egyéniségének megfelelő érzések, vágyak, képességek hordozója, célok szervezője, kivitelezője.
TEST: a szellem és lélek vagy élet fokozata szerint minősült és szerveződött anyag, hogy az előző kettő automatikusan passzív módonáltala megmutatkozzék.
És ez a három mégis EGYSÉG. Egyik a másik nélkül nem gondolható. Szellem nélkül nincs alkotó erő, erő nélkül nincs anyag. A szellem úgy viszonylik a lélek-erőhöz, mint az erő a test-anyaghoz. Nagyban és kicsiben.

Érdekes hogy a test különálló sejtjei is önmagában élő szervezetek. A lélek képes ezt szervezni és működtetni. Nem semmi. A szellem pedig egy fogalom. Fogalom arra hogy a lélekben milyen ismerethalmaz rejtőzik, ami meghatározza a szellemiségét, tulajdonságát egy embernek.

Szellem és szellemiség nem ugyanaz...
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Szia!

Karma megváltás tényleg nincs,de karma letétel az igen. Ebben az életedben fel kell ismerned a hibáidat,vmint azokat az eseményeket,amelyek ismétlődnek az életedben.
Ha az "ami nemsokára lesz.."-nél a korszakváltásra gondoltál,akkor ugyanúgy lesznek,akik visszaszületnek majd a földre és folytatják a tanulásukat,fejlődésüket.
Jézus 2000 évvel ezelőtt jött le a földre. Azóta nem tudok senkiről 500 évente...
A harmadik szféra után "bezárult a kapu" és senki se léphetett át rajta, a fizikai sík rabságába estünk. Évmilliókon keresztül tartott ez az állapot, Jézus leszületéséig, kereszthaláláig, a Megváltásig,tehát a megváltás azt jelenti,hogy Jézus jóvoltából, akinek a lelke tiszta tud lenni, az méltó rá, hogy átlépjen „Isten országába”.Tehát Jézus minden embert megváltott (és nem a bűntől),nemcsak az akkor élőket.
Érdekelne,hogy kik jöttek le eddig 500 évente megváltani minket?:rolleyes:
A vallások azt nevezik feltámadásnak,amikor majd Jézus eljön megint és akik hittek benne és olyan életet éltek,azok visszakapják régi testüket és feltámadnak poraikból.
Persze ez nem így van,de ebbe most nem megyek bele,mert akkor eltérnénk a tárgytól.
MANITU szerint is igazak lennének a szavaid? Egy személyre ne vonatkoztasd a történés igazságát, mert elveszel a részletekben, amikre nem tudsz vagy akarsz válaszokat adni, önön csapdáid által.:656:
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Sok esetben az előző élet emléke átjön ebbe az életbe.
A lélek erősen „tarja” magában az előző élet eseményeit, és ez átíródik erre az életre is. Pl,amikor vki tehetséges és már 4 évesen komponál,mint Mozart,akkor az azért van,mert hozta magával azt a tudást egy előző életéből és ebben az életében ott folytatja,ahol abbahagyta.
Sztem nem feltétlenül kell ugyanaz a kultúrkör,család,tanító,stb.,hiszen pont az a lényeg,hogy azért születsz le és csakis addig,ameddig el nem érsz egy olyan fejlettségi szintet,ahonnan már nem kell többet leszületni. Így fejlődik egy ember életeken át és ezért van szükség több életre,hiszen egy élet erre nem elég.

A dejavu pont,hogy belelátás a jövőbe. Nem múltra emlékezés,hiszen nem emlékszel arra,hogy megtörtént,csak arra,hogy olyan ismerős érzésed van,mintha megtörtént volna. Ilyenkor előrevetül a jövőd a jelenben egy pillanatra.

A lélekben egy csepp anyagi dolog sincs.. Nem tudom milyen földi elemre gondolsz itt?

Nem egészen...A lélek az összekötő kapocs a szellem és a test között és a periszprit (idegszellem)az,ami a lelket a testtel kapcsolja össze és ha az elszakad,akkor halunk meg. (Vagyis csak a test.)
A test irányításához a szellem a lelken keresztül tud „parancsokat” küldeni, információkat áramoltatni. A lélek egy önálló energia, tudattal rendelkezik, de mindenben engedelmeskedik a szellem utasításainak.
Hát tévedésben vagy mert te vagy a főnők, és nem a parancsok amiket kapsz, mert nem parancsokat kapsz. Hanem a kérdéseidre választ.
Jelen testünk csak és kizárólag erre az életünkre „készült”, azért, hogy felvállalt életfeladatunk végrehajtását a lehető legjobb módon szolgálja.
Igen és nem mert nem a saját tested élményében élsz mindenkor, mert másokét éled meg hisz látsz, ha akarsz (tudatos álomban)
Tehát: SZELLEM: öntudattal és akarattal bíró isteni szikra, aki gondol, ítél, teremt.
Teremtene ha engednéd, de te vagy a főnők mindenkor, senki nem tehet semmit ha akaratod van a dolgokra.
LÉLEK; a szellem ereje, amely a szellem egyéniségének megfelelő érzések, vágyak, képességek hordozója, célok szervezője, kivitelezője.
TEST: a szellem és lélek vagy élet fokozata szerint minősült és szerveződött anyag, hogy az előző kettő automatikusan passzív módonáltala megmutatkozzék.
És ez a három mégis EGYSÉG. Egyik a másik nélkül nem gondolható. Szellem nélkül nincs alkotó erő, erő nélkül nincs anyag. A szellem úgy viszonylik a lélek-erőhöz, mint az erő a test-anyaghoz. Nagyban és kicsiben.
TUDAT kifelejtetted, ja akkor négyes lenne?

Szellem és szellemiség nem ugyanaz...
Tudatban élsz, mint szellemi lény, ami gerjeszti önömagát az értelemre, lélek ereje nélküliségben. kiss
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát igen. A korszakváltás lehetőséget ad hogy a karmaletételhez.
Viszont az is biztos hogy ezután is lesz földi élet, ahol reinkarnálódnak a lelkek. Ez pedig nem csak azért van mert valaki nem élt ezzel a karmaletételes eséllyel, sem azért mert még tanulni a kell, hanem ott vannak a fiatal lelkek is. Mivel jelenleg is születnek lelkek az Isteni lélekből, és olvadnak is vissza.
Progressziókból kiderül, hogy van olyan mos élő ember akinek a lelke köv életében más civilizációba születik majd és ott tölt be "fontos szerepet". Persze mindenki élete saját magára nézve fontos, és az egész rendszer számára is "fontos" hisz a lélek az Isteni szikra ...

Az 5500-6000 évvel ezelőtt történt korszakváltáskor (tűz-vízözön) előtt , közben, és utána is éltek emberek.
Az hogy most marad-e ember a korszakváltáskor az egy jó kérdés. Van olyan infó is hogy marad, pl az annunakis könyvben, de van más infóm is ahol időleállásról szól. Ezt 2018-3032 közt tesznek. 2016 ban meg meteor katasztrófában fog elhullani az emberek többsége, mint a legyek. Az igazság meg majd kiderül. :p

500 évente igen. Ha összeveted az összes vallást érdekes dolgokat lehet felfedezni. Senki ne képzelje hogy Jézus, majd hasonló testbe, és hasonló vallásúaknak fog reinkarnálódni.
A bibliában amugy benne is van hogy minden nép, közösség vallásban meg kell jelennie Jézusnak ... A jelenések könyvébe írja, ha minden igaz.

Hát ez a síkbezárás ezt nem értem. Mindenki a ki kibújik a testéből (meghal) az át fog menni az alagúton a 4dbe. Ott rendezik soraikat, és eldöntik ki hova fog reinkarnálódni. Ez egy természetes folyamat. Én nem találkoztam még olyan infóval ahol azt irnák hogy ez a természetes folyamat megakadályozódott volna. Az évmilliók is kétséges számomra ... Ez alatt több szintű civilizációk éltek ... Regressziókba kiderül hogy ki ki hol élt, de egy bizonyos időhatárig. Jézus előttre is vannak regressziós elmondások, és progressziókban más bolygókon élő civilizációban élő lelkek vannak ... Én nem fedeztem fel olyat hogy 2000 éve más helyre kerültek volna a lelkek egycsapásra. Általába 8-10 reinkarnációra lehet visszaemlékezni ... Van akinek ez az első élete testben, de van aki már majdnem 100 x reinkarnálódott... Viszont az Isteni lélekbe olvadás előttre már senki sem emlékezhet. Ez pedig teljesen érthető.

Hát igen mindenkinek más a véleménye mi a megváltás, pláne ha vallásos. Az azomban hogy előre lettek megváltva még a meg sem születtek az egy nagy marhaság, semmi értelme sincsen.

A megváltás is önmagában is érdekes, mert max karmaelhagyásra jogosítást jelenthet. Isten a lelkek összessége.

Kérdés mit jelent az Isten országa :). A 4d ahova a halottak lelkei jutnak első kőrbe, hisz oda is való az összes lélek, az Isten országa ? Persze meglehet "fizikailag, helyileg is lehet egy olyan, de erről keveset tudunk.

A másik az hogy mi az hogy tiszta lélek, pontosan ? :).

Igen, a vallásosok kicsit buták. Feltámadás témájában el vannak tévedve :D. Kinek kel a régi teste ? És akkor mi van a reinkarnációval ?? - kérdem én a vallásosokat :D.

Minek kéne feltámadni a régi testbe ? Nem gondolkoznak ...
Amikor rengeteg reinkarnációs bizonyíték van ...
Bibliában is benne van nyomokban, miután kiirtották ezeket a nézeteket belőle. A sztorit ITT lehet elolvasni ...

Szia!

Karma megváltás tényleg nincs,de karma letétel az igen. Ebben az életedben fel kell ismerned a hibáidat,vmint azokat az eseményeket,amelyek ismétlődnek az életedben.
Ha az "ami nemsokára lesz.."-nél a korszakváltásra gondoltál,akkor ugyanúgy lesznek,akik visszaszületnek majd a földre és folytatják a tanulásukat,fejlődésüket.
Jézus 2000 évvel ezelőtt jött le a földre. Azóta nem tudok senkiről 500 évente...
A harmadik szféra után "bezárult a kapu" és senki se léphetett át rajta, a fizikai sík rabságába estünk. Évmilliókon keresztül tartott ez az állapot, Jézus leszületéséig, kereszthaláláig, a Megváltásig,tehát a megváltás azt jelenti,hogy Jézus jóvoltából, akinek a lelke tiszta tud lenni, az méltó rá, hogy átlépjen „Isten országába”.Tehát Jézus minden embert megváltott (és nem a bűntől),nemcsak az akkor élőket.
Érdekelne,hogy kik jöttek le eddig 500 évente megváltani minket?:rolleyes:
A vallások azt nevezik feltámadásnak,amikor majd Jézus eljön megint és akik hittek benne és olyan életet éltek,azok visszakapják régi testüket és feltámadnak poraikból.
Persze ez nem így van,de ebbe most nem megyek bele,mert akkor eltérnénk a tárgytól.
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
MANITU szerint is igazak lennének a szavaid? Egy személyre ne vonatkoztasd a történés igazságát, mert elveszel a részletekben, amikre nem tudsz vagy akarsz válaszokat adni, önön csapdáid által.:656:

Ionon,nem olvastál Pataky Árpád könyveket? (Csak egy a sokból)
Mellesleg Manitu ebből a szempontból lényegtelen,mert Jézus az,aki számít.Kénytelen vagyok csak ő rá vonatkoztatni.
Nem igazán értem milyen önnön csapdákról beszélsz,sem azt nem értem,hogy mire nem válaszoltam? Ha esetleg van olyan kérdés,ami függőben maradt,akkor mutass rá kérlek és a legjob tudásom szerint fogok válaszolni rá.
Ha jól láttam,te ismerőse vagy Karsay Pistinek,így el csodálkozom,hogy ezeket írtad nekem...Ugyan azt mondom,amit a Pisti,így ha nekem nem hiszel,kérdezd meg őt,feltéve,ha őt igaznak tartod.
:11:
 
Plato

Állandó Tag
Állandó Tag
A dejavu pont,hogy belelátás a jövőbe. Nem múltra emlékezés,hiszen nem emlékszel arra,hogy megtörtént,csak arra,hogy olyan ismerős érzésed van,mintha megtörtént volna. Ilyenkor előrevetül a jövőd a jelenben egy pillanatra.

Igen a dejavu az a jövő képek, de ezt már életed előtt végigfutottad a 4dben, mint terv. Ezek bevillanása a jelenség.

A lélekben egy csepp anyagi dolog sincs.. Nem tudom milyen földi elemre gondolsz itt?

Hát nem materialista értelembe vett föld elemre, mint te :p

tuz, viz fold levegő elemre, Itt lehet tájékozódni.

Nem egészen...A lélek az összekötő kapocs a szellem és a test között és a periszprit (idegszellem)az,ami a lelket a testtel kapcsolja össze és ha az elszakad,akkor halunk meg. (Vagyis csak a test.)

A lélek egy létező föld elemet tartalmazó részecske ! Fotó is van róla. A fizikai szerkezetére is vannak már elméletek.
A szellem, a lélek részecske egyénisége, információhalmaza.
Az a szellem amit szellemként értelmeznek amit meglátnak a 3dben, az az asztráltest, vagy a lélek és az anyag furcsa játéka.
Ami a lelket, és a testet összekapcsolja az a Fluidszál, és ez ezüstösen csillogó vékony időszál. Testen kívűl megláthatod.

Nem a test és lélek kapcsa a szellem. A szellem értelmezése hibás.
A test és a lélek kapcsa a fluidszál.
A test lélek, szellem fogalma összekeveredett szerintem mindenkinek. A lélek egy fizikai dolog. A szellem, vagy a lélek szellemisége, a lélek információhalmaza. A test pedig por :)

A test irányításához a szellem a lelken keresztül tud „parancsokat” küldeni, információkat áramoltatni. A lélek egy önálló energia, tudattal rendelkezik, de mindenben engedelmeskedik a szellem utasításainak.

Érdekes itt meg helyes az értelmezés. A számitógép is csak akkor ad utasításokat, ha van programja. A lélek programja az a sok információ amit magában hordoz.

Jelen testünk csak és kizárólag erre az életünkre „készült”, azért, hogy felvállalt életfeladatunk végrehajtását a lehető legjobb módon szolgálja.

Ez igaz. Ezért nincs értelme a porból újáélesztett test ami a vallásosok feltámadása :D. Jézus azt mondja, hogy van feltámadás a testbe, és van feltámadás a testből. Érdekes ezt nem hallom semmilyen templomban :p

Tehát: SZELLEM: öntudattal és akarattal bíró isteni szikra, aki gondol, ítél, teremt.

Az isteni szikra az a lélek, ami egy részecske.
3 dolog van a világban : Anyag, fény, lélek. Mind a 3 különálló egység. Az anyagban van fény is. A lélekben meg van fény is és anyagi mivoltú alkotók. Persze tudni kell hogy az anyag is időhurkokból álló forráskvantumokból áll amik pedig sima időörvények. Ilyen forráskvantumok vannak a lelkekben is ...
A tudomány erről mit sem tud, mint ahogy te sem szerintem, de a védákat javaslom tanulmányozásra.

LÉLEK; a szellem ereje, amely a szellem egyéniségének megfelelő érzések, vágyak, képességek hordozója, célok szervezője, kivitelezője.

A lélek mint mondtam egy 3. típusú részecske, jellegében. Ez lehet információtól üres is, mint egy laptop operációs rendszer nélküli sima gép. Ez nem alkalmas működésre, csak egy doboz. Isten azonban feltölti az oprendszert ... (Persze lehet nem is kell, mert minőségéből fakad az önműködése, ezt még nem tudjuk...

A lélek szellem egysége

TEST: a szellem és lélek vagy élet fokozata szerint minősült és szerveződött anyag, hogy az előző kettő automatikusan passzív módonáltala megmutatkozzék.
És ez a három mégis EGYSÉG. Egyik a másik nélkül nem gondolható. Szellem nélkül nincs alkotó erő, erő nélkül nincs anyag. A szellem úgy viszonylik a lélek-erőhöz, mint az erő a test-anyaghoz. Nagyban és kicsiben.

Szerintem van anyag szellem nélkül, hisz a földön van kavics, ezeknek nincs lelkük :D

Az egység valóban jó elképzelés, hogy test lélek szellem, az embernél, és az összes lelkes lénynél. De mi van a lelketlen dolgokkal? Az anyaggal pl, vagy a biorobotokkal ? :)

Erő nélkül nincs anyag ? De mi az anyag ? ÉS mi az erő pontosan ?

Ezek nincsenek definiálva.

Szellem és szellemiség nem ugyanaz...[/quote]

Akkor külön definiáljuk ezeket :p
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát tévedésben vagy mert te vagy a főnők, és nem a parancsok amiket kapsz, mert nem parancsokat kapsz. Hanem a kérdéseidre választ.

Max azért mondod,mert az ego az,ami elnyomja a szellemtől jövő információkat. Az egot le kell csendesíteni és akkor egyből nem ő irányít.
A felső én (vagyis a szellem) ad válaszokat a kérdésedre,ez így van,de emelett segít abban,hogy mit hogyan kell csinálnod,mert ő fentről azt jobban látja.

a saját tested élményében élsz mindenkor, mert másokét éled meg hisz látsz, ha akarsz (tudatos álomban).

Nem értek ezzel egyet,hogy másokét élem meg. Minden esetben a lélek tapasztal,csak más testben,nem pedig fordítva.Így minden emlék,amit magaddal hozol,az a lélek emléke egy előző életből. Persze emlékezhetsz arra,hogy milyen testben végezted a feladatodat,de ez nem egyenlő azzal,hogy másokét élem meg.

Teremtene ha engednéd, de te vagy a főnők mindenkor, senki nem tehet semmit ha akaratod van a dolgokra.

Ego és szabad akarat. Ez a kettő gátol,ha még nem vagy ott spirituálisan,hogy ne az egod uraljon és ha a szabad akaratodat nem a feladatod elvégzésére használod fel.

TUDAT kifelejtetted, ja akkor négyes lenne?

Dehogy felejtettem ki:wink: Pont,hogy a szellem a tudat. Nézd csak meg jobban,hogy mit írtam:
"Tehát: SZELLEM: öntudattal és akarattal bíró isteni szikra.."stb.

Tudatban élsz, mint szellemi lény, ami gerjeszti önömagát az értelemre, lélek ereje nélküliségben.

Azért különböztessük meg az egos tudatot,meg a szellemi tudatot. Van egy tudatunk,ami a születés és a halál közötti időre terjed ki (ez az egyén tudata) és van egy másik,ami születésünk és a halálunk között van.

Ehhez ajánlom Rudolf Steiner és Tolle könyveit.
kiss
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát igen. A korszakváltás lehetőséget ad hogy a karmaletételhez.
Viszont az is biztos hogy ezután is lesz földi élet, ahol reinkarnálódnak a lelkek. Ez pedig nem csak azért van mert valaki nem élt ezzel a karmaletételes eséllyel, sem azért mert még tanulni a kell, hanem ott vannak a fiatal lelkek is. Mivel jelenleg is születnek lelkek az Isteni lélekből, és olvadnak is vissza.
Progressziókból kiderül, hogy van olyan mos élő ember akinek a lelke köv életében más civilizációba születik majd és ott tölt be "fontos szerepet". Persze mindenki élete saját magára nézve fontos, és az egész rendszer számára is "fontos" hisz a lélek az Isteni szikra ...

Az 5500-6000 évvel ezelőtt történt korszakváltáskor (tűz-vízözön) előtt , közben, és utána is éltek emberek.
Az hogy most marad-e ember a korszakváltáskor az egy jó kérdés. Van olyan infó is hogy marad, pl az annunakis könyvben, de van más infóm is ahol időleállásról szól. Ezt 2018-3032 közt tesznek. 2016 ban meg meteor katasztrófában fog elhullani az emberek többsége, mint a legyek. Az igazság meg majd kiderül. :p

Hát figyelj...a pontos időt az atya tudja egyedül. Én ezért nem szeretek jóslásokba bocsátkozni,a szellemi közlések is csak körülbelülre mondják,mert ők sem tudják a pontos dátumot.

500 évente igen. Ha összeveted az összes vallást érdekes dolgokat lehet felfedezni. Senki ne képzelje hogy Jézus, majd hasonló testbe, és hasonló vallásúaknak fog reinkarnálódni.
A bibliában amugy benne is van hogy minden nép, közösség vallásban meg kell jelennie Jézusnak ... A jelenések könyvébe írja, ha minden igaz.

Jézus mindenkinek meg fog jelenni,ez tény,na de engem ez az 500 évente érdekelne. Ki/k jött/jöttek 500 évente? Prófétákat ne keverjük össze a megváltóval :)

Hát ez a síkbezárás ezt nem értem. Mindenki a ki kibújik a testéből (meghal) az át fog menni az alagúton a 4dbe. Ott rendezik soraikat, és eldöntik ki hova fog reinkarnálódni. Ez egy természetes folyamat. Én nem találkoztam még olyan infóval ahol azt irnák hogy ez a természetes folyamat megakadályozódott volna. Az évmilliók is kétséges számomra ... Ez alatt több szintű civilizációk éltek ... Regressziókba kiderül hogy ki ki hol élt, de egy bizonyos időhatárig. Jézus előttre is vannak regressziós elmondások, és progressziókban más bolygókon élő civilizációban élő lelkek vannak ... Én nem fedeztem fel olyat hogy 2000 éve más helyre kerültek volna a lelkek egycsapásra. Általába 8-10 reinkarnációra lehet visszaemlékezni ... Van akinek ez az első élete testben, de van aki már majdnem 100 x reinkarnálódott... Viszont az Isteni lélekbe olvadás előttre már senki sem emlékezhet. Ez pedig teljesen érthető.

Én nem is síkról írtam,hanem szférákról. A föld körül 7 szféra van,az első 3omból történnek a visszaszületések,a 4ből nem kötelező,csak vállalással. Na most van az asztrál sík és ennek a síknak van 7 része,ezt nevezik szférának. Amikor meghalunk,akkor az asztrál síkra megyünk és majd onnan a nekünk megfelelő szférába. Én ilyen 4d-ről,meg hasonlók nem tudok,mivel fent nincs idő és tér fogalom..
Azért nem találkoztál még olyan infóval,hogy a 3ik szféra (és nem sík) le volt zárva,mert ez még Jézus megjelenése előtt volt így.
Én a regresszióval vigyáznék,mert sok esetben kivetül a vágyunk tudat alatt és lehetünk hercegnők,meg királyok előző életünkben..
Igen,mindenki rendelkezik egy másik bolygón eltöltött előző élettel.
2000 évvel ezelőtt senki nem került más helyre,annyi történt,hogy aki szellemileg,erkölcsileg fejlődött,az a halála után mehetett egyel magasabb szférába.
Nagyon ritka az,akinek itt a földön ez az első élete,de persze létezik.

Hát igen mindenkinek más a véleménye mi a megváltás, pláne ha vallásos. Az azomban hogy előre lettek megváltva még a meg sem születtek az egy nagy marhaság, semmi értelme sincsen.

Ha itt a bűnre érted,akkor egyet értek. Aki még meg sem született,de majd megfog,az is meg lett váltva abban az értelemben,amit már írtam egy előző hsz-ben,azaz,hogy ha fejlődött,akkor a halála utána magasabb szférába kerül.

Kérdés mit jelent az Isten országa :). A 4d ahova a halottak lelkei jutnak első kőrbe, hisz oda is való az összes lélek, az Isten országa ? Persze meglehet "fizikailag, helyileg is lehet egy olyan, de erről keveset tudunk.

Isten országa a messiási sík,vagyis az egyes napkör. Mi vagyunk a 6.-ban és minden napkörnek vannak kozmoszai és bolygói és azoknak szférái és nekünk mindegyiket szépen végig kell járni.
Így halálunk után nincs olyan,hogy vagy pokol,vagy menny:)

A másik az hogy mi az hogy tiszta lélek, pontosan ? :).

Általában azok az elsődteremtett szellemlények (mint pl Jézus is),akik nem buktak le Istentől,nem fordultak szembe vele,így nem szennyezték be lelküket a bűnnel és nem szakadtak ketté. (Mivel minden szellem duál -vagyis kettős- szellem)Az emberek nem tiszta lelkek.

Igen, a vallásosok kicsit buták. Feltámadás témájában el vannak tévedve :D. Kinek kel a régi teste ? És akkor mi van a reinkarnációval ?? - kérdem én a vallásosokat :D.

Erre ők azt mondják,hogy a reinkarnáció az ördögtől van :)
Nem hisznek benne egyáltalán. Én azt is kérdeztem,hogy mi van azokkal,akiket elhamvasztanak,de vmi zavaros választ kaptam,így meg se jegyeztem:)

Minek kéne feltámadni a régi testbe ? Nem gondolkoznak ...
Amikor rengeteg reinkarnációs bizonyíték van ...
Bibliában is benne van nyomokban, miután kiirtották ezeket a nézeteket belőle. A sztorit ITT lehet elolvasni ...

Óóó,tudod mennyi vitám volt velük anno? De mára már rájuk hagyom. Azt hiszik,hogy a reinkarnációban csak azok hisznek,akik úgy gondolkodnak,hogy minek jobbnak lenni ebben az életben,ha majd úgyis lesz egy másik. De hát ez nem így működik,viszont ezt nem értik meg...
:..:
 
KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát nem materialista értelembe vett föld elemre, mint te :p

tuz, viz fold levegő elemre, Itt lehet tájékozódni.

Pont azért kérdeztem,hogy mire gondolsz,mert én nem gondoltam ezekre...Mellesleg megnéztem a linket,még nem értem a végére a videónak,de eddig nem értek ezzel egyet.Mindegy,ez csak én vagyok,az én véleményem. A lélek pont azért lélek,mert nem anyagi.Van éter,asztrál,mentál és kauzál test,de ezek nem anyagi testek.

A szellem, a lélek részecske egyénisége, információhalmaza.
Az a szellem amit szellemként értelmeznek amit meglátnak a 3dben, az az asztráltest, vagy a lélek és az anyag furcsa játéka.
Ami a lelket, és a testet összekapcsolja az a Fluidszál, és ez ezüstösen csillogó vékony időszál. Testen kívűl megláthatod.

Na igen,az ember mindent meg akar magyarázni,meg kézzel foghatóvá tenni...A asztrál test az nem a lélek.
Amiről írtam -periszprit- az a fluidszál,csak ennek ez a neve.

Nem a test és lélek kapcsa a szellem. A szellem értelmezése hibás.
A test és a lélek kapcsa a fluidszál.
A test lélek, szellem fogalma összekeveredett szerintem mindenkinek. A lélek egy fizikai dolog. A szellem, vagy a lélek szellemisége, a lélek információhalmaza. A test pedig por :)

Én azt írtam,hogy a test és a szellem között a kapocs a lélek és a lélek és a test közötti kapocs pedig a fluidszál. Így van,ez ezüst.
Figy,ha a lélek fizikai dolog,akkor mi a test?
Ne hari,de ezzel sosem fogok egyet érteni,hogy a lélek az anyagi.
És akkor testben szálldogállunk az asztrál síkon?:)

Érdekes itt meg helyes az értelmezés.

Eddig is helyes volt,csak sztem rosszul olvastad,amit írtam;)

Az isteni szikra az a lélek, ami egy részecske.
3 dolog van a világban : Anyag, fény, lélek. Mind a 3 különálló egység. Az anyagban van fény is. A lélekben meg van fény is és anyagi mivoltú alkotók. Persze tudni kell hogy az anyag is időhurkokból álló forráskvantumokból áll amik pedig sima időörvények. Ilyen forráskvantumok vannak a lelkekben is ...
A tudomány erről mit sem tud, mint ahogy te sem szerintem, de a védákat javaslom tanulmányozásra.

De ismerem,csak nem mélyedtem bele.

A lélek mint mondtam egy 3. típusú részecske, jellegében. Ez lehet információtól üres is, mint egy laptop operációs rendszer nélküli sima gép. Ez nem alkalmas működésre, csak egy doboz. Isten azonban feltölti az oprendszert ... (Persze lehet nem is kell, mert minőségéből fakad az önműködése, ezt még nem tudjuk...

Azért ajánlom figyelmedbe a Szellem,erő,anyag című könyvet.

Szerintem van anyag szellem nélkül, hisz a földön van kavics, ezeknek nincs lelkük :D

Persze van,de semmi sem élettelen.:) Minden mozog,csak mi azt nem látjuk.

Az egység valóban jó elképzelés, hogy test lélek szellem, az embernél, és az összes lelkes lénynél. De mi van a lelketlen dolgokkal? Az anyaggal pl, vagy a biorobotokkal ? :)

A tárgyak,az anyag az besűrűsödött fluid. Nem élettelen valami,csak öntudatlan.

Erő nélkül nincs anyag ? De mi az anyag ? ÉS mi az erő pontosan ?

Hú,erre egy egész könyv épül,amit az előbb leírtam. Ha adsz priviben egy email címet,akkor nagyon szívesen elküldöm neked.

Akkor külön definiáljuk ezeket :p

:)
 
Oldal tetejére