TORONTO VASAS FC: INTERJÚ. Deák László: „Szeretnénk megrendezni az első Illovszky Rudolf Emléktornát”
Ízig-vérig Vasas-szurkoló, aki Kanadában tesz sokat a magyarságért, illetve egy összetartó közösség kialakításáért. Az idestova majd’ egy évtizede alapított Toronto Vasasról – amelynek a régi tulajdonosa Turcsik Károly volt – a legtöbben csupán azt tudják, hogy létezik a klub, valahol a világban, ám Kiss László, a „Mini Menotti” kinevezése óta egyre többen értesülnek mindarról, ami a tengerentúlon zajlik. Az elnök, Deák László segítségével közelebb hozzuk olvasóinkhoz az egyesületet. Az alábbi interjúban többek között szó lesz Illovszky Rudolfról, no meg egy akadémia létrehozásáról is.
Kanadában sem minden fenékig tejfel. Minderről az alábbiakban megbizonyosodhat a futballbolond, és ez még akkor is igaz, ha nyilvánvaló, másutt alighanem minden téren kedvezőbbek a feltételek az itthon tapasztaltaknál.
– Amekkora öröm, akkora bánat is a Toronto Vasas SC 2003-ban történő megalakulása, illetve létezése? Hiszen ha annak idején nem szűnik meg a Budapesti Vasas, akkor az egyesület aligha jön létre.
– Igen, ez egy érdekes anomália – felelte Deák László. – Abban az időben a megszűnés határán állt a Budapesti Vasas, bár csak átalakult és így megszületett a Toronto Vasas SC, ugyanakkor az egyesület neve már Toronto Vasas FC-re változott. Köszönet ezért az előző tulajdonosnak, Turcsik Károlynak, aki nemcsak a nevet, hanem a játékosokat is átadta a jogutódnak, a Toronto Vasas FC-nek.
– Alátámasztja, ha azt mondom, Kanadában olyan a miliő, no meg a körülmények, amiről itthon – leginkább a tevékeny kezek híján… – legfeljebb csak álmodni lehet?
– Nos, azért ez nem ilyen egyszerű! Az biztos, hogy a labdarúgópályák száma jóval nagyobb, mint egy magyar nagyvárosban, de az infrastruktúra szegényes. Azaz nem is szegényes, hanem inkább azt mondanám, más elképzelés szerint épültek a pályák. Ez azt jelenti, hogy például a játékterek nyolcvan százalékának nincs öltözője, zuhanyzója.
– Tudom, hogy több okból sem ildomos, de ha az Ontario Soccer Liga III. osztályát összehasonlítjuk a magyar NB III-as mezőnnyel, melyek volnának a legkézenfekvőbb különbségek?
– Nagyon nagyok. Először is a magyar NB III mind technikai, mind taktikai tekintetben, mind játékosállományilag jóval magasabb szinten áll, mint az OSL harmadosztálya. Kanadában még gyerekcipőben jár a foci, ezt meg kell érteni! Nálunk nem csak a tradíció, hanem a szakmai munka is magasabb fokon áll. Bár a pénzügyi dolgok, az átláthatóság, a tisztább viszonyok itt vannak Kanadában.
– Ha azt mondom, 2005 volt a Toronto Vasas legjobb esztendeje, míg a 2006-os a legrosszabb, elfogadja a megállapítást?
– Igen, elfogadom, hiszen a 2005-ös bajnoki győzelem után a játékosok hetven százaléka visszatért Magyarországra és az akkori tulajdonos úgy látta jónak, hogy 2006-ban nem indít csapatot magasabb osztályban.
– Az elmúlt évben „csak” másodikként zártak. Mint akkor még a klub edzője, nagyon csalódott volt? Avagy úgy érezte, a Toronto Vasasnál nem volt jobb a mezőnyben?
– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bajnokságot nyert csapat, a Panathinaikos megérdemelten jutott fel. Én azért voltam elkeseredve, mert a bajnokság felétől kezdve a játékosok „hanyagolták" az edzéseket és az utolsó két mérkőzés előtt már nem tudtunk edzéseket tartani, így törvényszerű volt, hogy elbuktuk a feljutásért való párharcot, hiába egykapuztunk. De az edzéshiány miatt sajnos nehéz volt még a kaput is eltalálni! Nos, ezen fogunk gyökeresen változtatni a 2012-es idényben!
– A nézőszámot tekintve nagyjából mennyire taksálható Kanadában egy harmadik vonalbeli találkozó? Egyáltalán jellemzően kik látogatnak ki egy-egy összecsapásra?
– Nézőszámról nem beszélhetünk, hiszen a hozzátartozókon kívül a barátok, ismerősök azok, akik itt vannak, ha ráérnek kijönni és megnézni a csapatot. Csak a CSL-ben, azaz a profi ligában mondható el egy körülbelül százötven-háromszáz nézős átlag.
– Mit tapasztal, a Toronto Vasas FC márkanév lett Kanadában? Vagy ha nem, mi kellene hozzá, hogy azzá váljon?
– Kedves, hogy ezt mondja, de márkanévről közel sem beszélhetünk! A mi feladatunk először is az, hogy az itteni magyarokkal kell megismertetnünk az egyesületet, majd elfogadtatni magunkat a szövetségekkel, más egyesületek vezetőivel, játékosaival, és majd egyszer, talán… Lehet neve a csapatnak Ontario szinten is. De ennek a leggyorsabb kivitelezése úgy történhet, ha jól játszik a gárda, no és megpróbálunk mindent megnyerni.
– Alig másfél esztendő múlva tízéves lesz az egyesület. Bár még nagyon messzinek tűnik 2013 augusztusa, mégis, előreláthatólag készülnek valami különlegességgel?
– Igen, bár úgy leszünk tízévesek, hogy a jogutódlással már mint egy non-profit egyesület létezünk Toronto Vasas FC néven. Tervbe van véve egy emléktorna megszervezése, amiből hagyományt szeretnénk teremteni. A tízéves jubileumi ünnepségünk keretein belül szeretnénk megrendezni az első Illovszky Rudolf Emléktornát, meghívni régi, nagy Vasas-játékosokat és három csapatot. Ne kérdezze meg, kiket, ez még csak tervben van meg, a fejünkben, ugyanis először az idei év feladatait kell megszerveznünk.
– Mondja csak, akár még az is előfordulhat, hogy jövőre összecsap a Vasas a Vasassal? Már persze, ha az „igazi” addig nem szenderül „téli” álomra…
– Minden elképzelhető, bár annak reális alapja ebben a pillanatban nem sok van, de nem tudjuk, mit hoz a holnap.
– Az ön élete is hasonló klubvezetőként, mint magyar kollégáié? Szponzorkeresés, támogatók hajkurászása és becserkészése felsőfokon?
– Klubvezetőként teljesen azonosan telnek a napjaim, mint bármely más kollégámnak a világ bármely részén. Szponzorok, támogatók keresése és a terveink, elképzeléseink anyagi fedezetének a megteremtése. Bár én úgy gondolom, hogy nemcsak a pénzt kell egy klubvezetőnek elfogadnia, hanem fontos a pozitív dicséret, a biztatás, sőt, az úgynevezett barter-szerződések megkötése is! No persze, ha van anyagi fedezet és valaki még meg is veregeti a vállamat, akkor boldogan, feltöltődve „harcolok” tovább.
– Mit szól ahhoz, hogy a magyarországi Vasas, vagy ha fogalmazhatok így, az anyaegyesület gyakorlatilag évről évre az életéért küzd, no meg a különböző szerencsevadászok ellen?
– Az, hogy a magyarországi Vasas az életéért küzd, nos, ez más egyesületre is érvényes, ez nem csak a körülményeknek köszönhető, hanem egy hosszú, rosszul megtervezett út végterméke lehet. A magyar labdarúgás híres volt arról, hogy tehetségek mindig voltak es lesznek is, de a sportvezetők úgynevezett állóvizes politikája miatt a magyar futball teljesen lemaradt a nemzetközi labdarúgástól! Ezért is, mint egy utolsó szalmaszálként, minden jelentkező szponzort úgy várják a klubok, mint a Messiást! Hogy aztán hoppon maradnak...? Na, akkor látják csak igazán a klubvezetők, hogy ezek bizony szerencsevadászok!
– Akár jelképesnek is nevezhető, hogy az egykor az angyalföldieket is irányító Kiss Lászlóval „erősített” a kispadon a Toronto Vasas FC?
– Mondhatnám, hogy igen, de ez nem teljesen igaz így! Kiss László szerződtetése főleg szakmai okokból történt, de a fő feladat a csapatok edzéseinek az irányítása mellett egy Toronto Vasas Football Akadémia megszervezése és beindítása lesz, hiszen ezen áll az egyesület jövője. Nemcsak az anyagi források megszerzése miatt, hanem az utánpótlás nevelése, egy erős, magyar kötődésű egyesület megszervezése is a feladata lesz.
– Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy megnyerjék maguknak Kiss Lászlót?
– A múlt év vége felé arra gondoltam, akkor mint magánszemely, hogy keressünk egy olyan szakembert, akinek a szakmai múltja makulátlan, és akinek a szerződtetésére mindenki felkapja majd a fejét. Ugyanakkor az sem volt utolsó szempont, hogy egy munkamániás, emberileg korrekt edzőt szerződtessünk, aki talán még támogatók szerzésében is segíthet. Gondolva egy nagyot, megkerestem Kiss Lászlót, vázoltam neki, hogy nagyjából mit szeretnénk, aki gondolkodási időt kért és kapott. Majd decemberben már közeledtek az álláspontjaink, és január végére elviekben meg is állapodtunk a trénerrel, mint Toronto Vasas FC. Az első időben, mint szakmai igazgató, tanácsadó segít nekünk, de ha úgy alakulnak a dolgaink, ahogy elképzeltük, akkor a megbeszélt szerződési időt szeretnénk, ha kitöltené nálunk.
– Mi az elvárás a hazánkban csak „Mini Menottinak” nevezett trénerrel és persze a csapattal szemben?
– Az elvárás első része nagyon egyszerűen megfogalmazható: az első csapatnak fel kell kerülnie a másodosztályba és a második csapattól is valami hasonló eredményt várunk el. Mondjuk, utóbbi jusson fel a harmadosztályba. Valamint, amiket fentebb már említettem, azaz egy jól működő, anyagilag független, magyar kötődésű egyesület megszervezése. És mi örülünk, hogy egy ilyen sikeres, magasan kvalifikált szakembert nyertünk meg e célnak.
– Az új sportigazgató-edző székfoglalójában úgy fogalmazott, hogy „A futballon keresztül próbálunk egy új közösségi formát találni a kanadai magyarságnak.” Az ön megfogalmazásában ez mit jelent pontosan?
– Mondhatnám, hogy pontosan azt jelenti, amit Kiss úr mondott, de nemhogy mondhatnám, mondom is! Hiszen ez nem egy úgynevezett jó szlogen, mi ezt komolyan is gondoljuk! Sőt, egyszer az életben személy szerint szeretnék már látni egy olyan nagyobb magyar közösséget, amelyik nem széthúz, nem rosszindulatú, hanem mindenben segítik egymást a tagjai, valamint örülnek mások sikereinek. Ha ezt el tudjuk érni, akkor mondhatom én is azt, hogy sikerült egy jobb és szebb közösségi formát találni a kanadai magyarságnak.
BEMUTATKOZÁS. A Foci a köbön arra kérte a Toronto Vasas FC (
http://www.torontovasas.com/)elnökét, mutassa be magát, azaz kicsoda Deák László? A kanadai klub első embere ekképpen reagált felvetésünkre. „Már tízéves koromban csapatban játszottam Magyarországon, bár csak tizenkét esztendősen lettem igazolt játékosa a Budapesti Postás együttesének. A gárda az NBI serdülő bajnokságában játszott, olyan riválisok társaságában, mint a Vasas, a Ferencváros, az Újpest, az MTK vagy a KSI. Tizennégy éves koromban hívtak a Vasas serdülő első csapatába játszani, és mert már akkor Vasas-szurkoló voltam, természetesen igent mondtam. Bár abban az időben a sport nem mehetett a tanulás rovására, erre mindig odafigyeltek az edzőim és a szüleim is, így nyugodtan készültem a mérkőzésekre. Sőt, huszonháromszoros Budapest-válogatott is voltam, ami akkor megfelelt a korosztályos válogatottnak. Innen az utam az ifjúsági csapat öltözője felé vezetett, ahol három év után felkerültem a Vasas-tartalékba. Egy szezon után sajnos megszűnt a tartalékbajnokság, így szélnek eresztették a társulat nyolcvan százalékát. A Vasas-kötődésem még annyi, hogy édesapám az ötvenes években szintén Angyalföldön játszott, mi több, egyszer majdnem be is mutatkozott a nagycsapatban tizenkilenc évesen. Sajnos a sérült játékos, Mathesz Imre meggondolta magát, így édesapám NB I-es karrier nélkül maradt. Ezek után nekem természetes, hogyha nem Magyarországon, akkor itt, Torontóban örömmel vállalom a Toronto Vasas FC vezetését kollégáimmal karöltve.”
Horváth M. Attila
