Verni kell az asszonyokat, hogy tudják hol a helyük

Egyebek mellett ezt tanácsolja egy friss házasoknak szóló török házassági útmutató. Ami szerint a nőnek kötelessége szexi fehérneműbe bújva lesni férje kívánságait.

„Perverz fantáziák könyve.” Így jellemezte az ellenzéki török Köztársasági Néppárt (CKP) egyik képviselője azt a házassági útmutatót, amit a kormánypárt irányítása alatt álló Kütahya városban kapnak meg az esküvőkön az ifjú házasok – írta a Sol International. A „Családi házasélet” című oktatási anyagot a török vallásügyi hivatal (Diyanet) egyik volt munkatársa írta, és pont olyan tanácsokat is nyújt, mintha egy keményvonalas iszlamista írta volna.

Az útmutató szerint a nőnek kötelessége alávetnie magát férje akaratának, szófogadónak kell lennie, és meg lehet verni, ha nem engedelmeskedik, vagy nem figyel arra, hogy férje szépnek találja. Az asszonyverést a könyv „gyógyszerként” jellemzi, ami „emlékeztetni fogja a nőt, hogy ki az úr a házban”.

És miután verést kapott férjétől, a nőnek kötelessége szexi ruhákba öltözve kényeztetni a férfit. Amikor pedig „a férfi dühös, a feleségnek azonnal csendbe kell maradnia, bocsánatot kell kérnie és nem szabad idegesíteni a férjét” – olvasható az útmutatóban. Ami még arra is kiterjed, hogy a nőnek „nem szabad beszélnie szex közben, mert akkor a születendő gyermek dadogós lesz”.

A feleség dolga a könyv szerint természetesen az, hogy otthon legyen és házimunkát végezzen, dolgoznia nem szabad, mert akkor nem fordít elég energiát férje szexuális igényeinek kielégítésére, Sőt, még csak ki sem teheti a lábát a házból a férfi engedélye nélkül, mert „ha a nő meglát egy férfit, aki szebb, mint a férje, akkor elcsábulhat”.

A CKP vezetője kritizálta a kiadványt, közölve, hogy az „másodrangú állampolgárként tekint a nőkre, akiket szexrabszolgaként határoz meg”, míg a török oktatásügyi miniszter „primitívnek”, és „tudománytalannak”nevezte az útmutatót. Kütahya polgármestere azonban megvédte azt, közölve, hogy 2014 óta adják oda minden friss házasnak, és eddig senki sem panaszkodott miatta.

24.

verni kell.jpg
 
Csatolás megtekintése 1519117
*
Első felháborodásomban tegnap írtam egy hozzászólást. Ma viszont érdekes blogot olvastam, érdemes rákattintani. Igaz, ezt elolvasva nem lettem okosabb, mert a megoldás nyitva maradt...
http://prolihisztoria.blog.hu/2017/...&utm_term=2017_01_13&utm_campaign=inda_kilepo
 
Sajnos, észre sem vennéd mert beleszülettél és az lenne neked a természetes. Az útodokat úgy nevelnéd nehogy szégyenben maradj a többiekkel szemben.
*
Biztosan igazad van. Van akik ebbe születtek bele. Most nem akarnék példálózni, de nem olyan régen megkérdeztem egy roma család "fejétől", méghozzá a családfőtől, hogy miért úgy mennek az utcán, hogy elől Ő, s a feleség a gyerekekkel bizonyos lépés távolságban utána? A férfi először meghökkent a neki szegezett kérdésemtől, majd tisztelettudóan válaszolt. Pontosítok, a kérdésemre - kérdéssel felelt. Hogyan is képzelem azt, hogy egy nő egyszerre lépjen? Ez az ő kulturájukban kizárt. Szó szerint "kiröhögnének"... - mondta. A romáknál már kis korukban a fiúkat arra nevelik, hogy ők többet érnek, mint a lányok. S, ez nemcsak a romáknál van, más kulturákban is. Mint ahogyan a családon belüli erőszak a normális. Az a megszokott, amitől mi (akik nem ebbe születtük bele) felhúzzuk az ínyünket...
 
Sokszor???
Mindig!!
Ismerek nőt akit megerőszakoltak lánykorában még mindig úgy hivatkoznak rá hogy az a bizonyos nő...nem a férfiak hanem a nők!!! Sokkal kegyetlenebbek mint a férfiak.
*
Nem, nem kedvelem ezt a kiközösítést. De, mint hallottam, Szerbiában amikor a háború dúlt, sok nőt megerőszakoltak, az asszonyok elbújdostak, sőt volt aki öngyilkos lett. Miért? Mert őt vetették meg, soha nem a férfiakat. Az meg egy másik dolog, hogy háború esetén, mintha nem volna elég baja a civil lakosságnak, a mundérba bújt harcosok, kíméletlenül "ledózerolják" a fiatal, szemrevaló asszonyokat, leányokat. Fel sem merül bennük, ha mindezt az ő feleségeikkel, testvéreikkel művelnék idegen katonák, akkor ők mit éreznének? Ez a háború. Békét kívánok, szeretnék és nemcsak ezért. Az ÉLETÉRT.
 
Georgina , tudod az a szomorú hogy sajnos igen az emberi állat már ilyen !! Pont egy háború alaklmával teszi ezt a vele kiszolgálottal , és mind egy hogy az a szerb , horvát vagy bosnyák asszonyokkal történik meg . Magam sokszor hallottam az "oroszok" rémtetteit a Német nökkel , de senki még a mai napig nem emliti meg a Werhmacht galádságait az akkori Szovjetunióban ! nem hát hiszen szeritük azzok tiszta "úri emberek" voltak , de szerintem teljesen mindegy hiszen manapság már az UN katonák is ugyan ezt teszik Szomáliában meg máshol is ahol állitolag "segiteni" kéne nekik :rolleyes2:.
 
Mindenkinek minden kötőszavával is egyetértek, hogy lehetetlen állapot a nők ilyen mértékű jogfosztása, hogy mélyen elítélek mindenkit, aki ezt így űzi.
Csak azt kérdezném halkan és tisztelettel, hogy miért is kellene ezt a mentalitást milliószámra importálni Európába? Letelepíteni, eltartani és hagyni, hogy érvényesítse azt a szokásjogot, amibe beleszületett és felnőtt?
Ha segítségre szorulnak, oda kell nekik vinni a segítséget, ahol vannak, és ott biztosítani számukra a saját élhetőnek ítélt életüket. De tőlünk maradjanak jó messze.

Képzeld el barátom, ha a magyar "diszidenseket" azután itélték volna meg, hogy mi a "standard" abban az országban ahonnan elmenekültek? Ha minden keleteuropai a szülöhazájában uralkodo fasiszta vagy kommunista szokások miatt visszalett volna utasitva a határnál?
-
Németül "üble Nachrede" amit it teszel: "Letelepíteni, eltartani és hagyni, hogy érvényesítse azt a szokásjogot, amibe beleszületett és felnőtt?.."
-
A kapitalizmus nem arrol hires, hogy minden jöttmentet eltartson mind azt a kommunizmusbol ismerjük. Aki itt nem szorgalmas az lecsuszik a béka fenekére, sajnos még azok is akik önhibájukon kivül nem tudnak lépésttartani. Ne probáld elhitetni, hogy itt kolbászbol lenne a kerités.
-
Németország már a harmadik évvel nyereséggel zárta le az évet, 2016-ban több mind 6 milliárd maradt az államháztartásba... Miért? Mert emberek jöttek hozzánk akik fogyasztanak, növelik az adot és az állam egy csomo állami megbizást adott, lakások és középületek létrehozására... (idö hiányába nem sorolom fel az összes initiativát).
-
Németország megprobál a nemtervezett bevándorlásbol, a humánus kötelességteljesitésböl mindenki számára jot kreálni. Azok az emberek akik a ti határaitok elött fognak megfagyni, szenvedni nem lesz se nektek se nekik hasznuk.
-
A menekültváltság olyan mind a nemkivánatos terhesség azzal a különbbséggel, hogy a gyereket itt nem lehet elkaparni. Vagy a férfi oldalárol nézve, aki az alimente (gyerektartás) fizetés melett dönt, az fizetni fog valamiért amélkül, hogy kapna érte valamit.
-
 
Inkább importáljuk ide a koncolást, kibelezést?

Most olvasom, hogy egy (orthodox) orosz tömeggyilkos 81 nöt ölt meg egyenként, menyei parancsra és több versenytársa van. Az egyik versenytárs csak 22 álldozatig jutott pedig 64-et szeretett volna, hogy a sakktábla telelegyen.
-
Fogadok veled, hogy mondjuk az elmult 3 esztendöben, több keleteuropa követett el böncselekményt No.-ban mind ahány muszlem világbol jött! A helyi lakosok sem kismiskák. Ajánlom neked olvassál el néhány könyvet különkeges kriminálesetekröl amik itt történtek/történnek.
-
Csak ugy kapásbol, rögtön Németország ujraegyesitése után, a volt kommunista szektorbol, Wolfgang Schmidt, beceneve Rosa Riese, a büncselekményeinek a listájábol
-
1989 oktober 24, egy 51 éves nö megeröszakolása és meggyilkolása (Deetz)
1990 majus 24, egy 45 éves nö megeröszakolása és meggyilkolása (Ferch)
1990 jumi 9, megtámadott egy nöt, és életveszélyesen megsebesitet (Wust)
1991 márc 13, megeröszakolt egy 34 éves nöt és vele együtt a gyerekét is megölte (Beelitz)
1991 aprilis 6, késsel megtámadott egy 13 lányt aki sulyos sérülésekkel életben maradt (Sputendorf)
1991 aprilis 6, meggyilkolt egy 66 éves nöt (Fichtenwald)
-
rr2_261178a-722x432.jpg

-
De sorolhatnám a listát egy anyával aki 8 gyerekét meggyilkolta es szépen egymás után elásta a kertbe, vagy nagyobb cserepekbe.
-
A másik nö mélyhütöbe tartott több halott gyereket, és többször elköltözött hütöszekrényestöl...
-
A neonaci trio tiz éven keresztül gyilkolt orvul külföldieket és a rendörség egész idö alatt a másik oldalon nyomozott eredménytelenül.
-
Semmi kedvem itt a népeket összeugrasztani de hogy a fenébe mutasam meg neked, hogy a keresztények sem jobbak a deákné vásznánál és ahogy látod a Berlini teherauto-gyilkos sem volt moscheejáro hivö.
-
Ajánlom vegyél néhány könyvet amit birok, rendör-komiszárok irtak megdöbbentö büncselekményekröl.
-
Hány gyereket kelett megmenteni a pincéböl ?
-
 
Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy közel és középkeleten többnyire egy archiális, patriarchalis társadalom van, amit istenektöl adottnak tekintenek. Ez ellentmond az emberi egyenjoguságnak.
-
Semmivel sem vagyunk jobbak ha ezt a helytelen viselkedést azzal konzerváljuk, hogy álltalánositunk.
-
Vegyük a szilveszteri hireket. A magyar hirügynökség nagy hangon kommentálta a Kölni rendörség jelentését miszerint "a rendörség az idén is tömeges számban jött Északafrikai fiatalt regisztrált Kölbe"
-
Közel 2500 "északafrikai illetve arabul-kinézö fiatalt ellenörzött a rendörség".
-
Két héttel késöbb korrigálni kelett a számot, egy csomo személyt véletlenül többször igazoltak, maradt tehát 674 személy. Ebböl 425-nek sikerült a nemzetiségét megállapitani. Ebböl 99 Iraki, 94 Sziriai, 48 Afghan, 46 német, 17 Marokkoi és 13 Alegeriai.
-
A franciaországi foci europabajnokságon nagyságrendekkel több magyar randalirozo volt mind ahány "Nafri" szeretett volna ünnepelni Kölnben szilvesztert. :)
-
De a tényekkel ügye nem akartok foglalkozni. :)
 
Képzeld el barátom, ha a magyar "diszidenseket" azután itélték volna meg, hogy mi a "standard" abban az országban ahonnan elmenekültek? Ha minden keleteuropai a szülöhazájában uralkodo fasiszta vagy kommunista szokások miatt visszalett volna utasitva a határnál?
-
Németül "üble Nachrede" amit it teszel: "Letelepíteni, eltartani és hagyni, hogy érvényesítse azt a szokásjogot, amibe beleszületett és felnőtt?.."
-
A kapitalizmus nem arrol hires, hogy minden jöttmentet eltartson mind azt a kommunizmusbol ismerjük. Aki itt nem szorgalmas az lecsuszik a béka fenekére, sajnos még azok is akik önhibájukon kivül nem tudnak lépésttartani. Ne probáld elhitetni, hogy itt kolbászbol lenne a kerités.
-
Németország már a harmadik évvel nyereséggel zárta le az évet, 2016-ban több mind 6 milliárd maradt az államháztartásba... Miért? Mert emberek jöttek hozzánk akik fogyasztanak, növelik az adot és az állam egy csomo állami megbizást adott, lakások és középületek létrehozására... (idö hiányába nem sorolom fel az összes initiativát).
-
Németország megprobál a nemtervezett bevándorlásbol, a humánus kötelességteljesitésböl mindenki számára jot kreálni. Azok az emberek akik a ti határaitok elött fognak megfagyni, szenvedni nem lesz se nektek se nekik hasznuk.
-
A menekültváltság olyan mind a nemkivánatos terhesség azzal a különbbséggel, hogy a gyereket itt nem lehet elkaparni. Vagy a férfi oldalárol nézve, aki az alimente (gyerektartás) fizetés melett dönt, az fizetni fog valamiért amélkül, hogy kapna érte valamit.
-

Egyszerűen nem értem, hogy több külföldre szakadt hajdani honfitársam miért az én nyakamba akarja varrni adósságként, hogy őt hajdan befogadták. Semmi közöm hozzá. Lett volna módom a 70-es években Németországban maradni, állást kínáltak (nem kértem, kínálták!). Hazajöttem. Soha egy percre nem bántam meg. Mi közöm nekem ahhoz, hogy a "disszidenseket" hogyan fogadták, és hogyan ítélték meg?!
Ennek az adóssága talán inkább a hajdani "disszidensek" vállát nyomja! Talán arra is emlékeznek, hogy mit kellett a befogadó társadalom asztalára letenniük, hogy befogadják őket.
 
Egyszerűen nem értem, hogy több külföldre szakadt hajdani honfitársam miért az én nyakamba akarja varrni adósságként, hogy őt hajdan befogadták. Semmi közöm hozzá. Lett volna módom a 70-es években Németországban maradni, állást kínáltak (nem kértem, kínálták!). Hazajöttem. Soha egy percre nem bántam meg. Mi közöm nekem ahhoz, hogy a "disszidenseket" hogyan fogadták, és hogyan ítélték meg?!
Ennek az adóssága talán inkább a hajdani "disszidensek" vállát nyomja!

Erdekes, hogy azok akik veled egy fészekben jöttek a világba, akik fénye és árnyéka a te hazádra is hatással van nem érdekel, akkor nem értem mi a fenét heccelsz itt öröké olyan emberek ellen akikhez semmi közöd? Nincs jobb dolgod mind az adopénzedet idegengyülöletet kürtölö plakátokra adjál ki?
-
Eddig már több mind 100 ember fagyott meg Mo.-on. Ha leszednétek a plakátokat azzal
egy höerömüvet lehetne füteni. ;)
 
:D Jó veled beszélgetni! Az asszonyokat verő és nemkívánatosnak nyilvánított szemlélettől eljutottunk az erőművek lehetséges fűtőanyagáig, meg a megfagyott szerencsétlenekig. Közben érintettük a hajdani disszidenseket és az én adómat is. :rohog: Várom, hogy mikor és miként kerül sor az iskolai tankönyvek minőségére és Putyinra.
 
*
Nem, nem kedvelem ezt a kiközösítést. De, mint hallottam, Szerbiában amikor a háború dúlt, sok nőt megerőszakoltak, az asszonyok elbújdostak, sőt volt aki öngyilkos lett. Miért? Mert őt vetették meg, soha nem a férfiakat. Az meg egy másik dolog, hogy háború esetén, mintha nem volna elég baja a civil lakosságnak, a mundérba bújt harcosok, kíméletlenül "ledózerolják" a fiatal, szemrevaló asszonyokat, leányokat. Fel sem merül bennük, ha mindezt az ő feleségeikkel, testvéreikkel művelnék idegen katonák, akkor ők mit éreznének? Ez a háború. Békét kívánok, szeretnék és nemcsak ezért. Az ÉLETÉRT.

Aki látta Az asszony meg a lányát fogalmat kaphat erről.
És most senki ne kezdje el emlegetni az oroszokat, sajnos adott helyen és időben a mi katonáink sem voltak jobbak.
 
Ha már itt tartunk az India-i nő helyzet is borzalmas...
Nem akarok egyelőre bemásolni jelentéseket de a hányinger kerülget az olvasásakor.
 
:D Jó veled beszélgetni! Az asszonyokat verő és nemkívánatosnak nyilvánított szemlélettől eljutottunk az erőművek lehetséges fűtőanyagáig, meg a megfagyott szerencsétlenekig. Közben érintettük a hajdani disszidenseket és az én adómat is. :rohog: Várom, hogy mikor és miként kerül sor az iskolai tankönyvek minőségére és Putyinra.

Hogy összefoglaljam, megkerülöd a probléma gyökerét ha a nökkel valo rosz bánásmodot a hozzánkjövök elemi tulajdonságának és a saját natiod viselkedését az ilyen magatartástol mentesnek tekinted.
-
A gyilkosságok álldozatai között Mo.-on is minimum kétszer anyi nö van mind férfi. Ha ehez hozzáveszed az eröszakot ami nem halállal végzödöt akkor egy szomoru képet kapunk a férfi világrol.
-
A nöknek tök mindegy, hogy a saját férjüktöl lesznek az ágyra vetve és "megkefélve" (ezt a szot ismerjük a magyarbol is) vagy egy idegentöl. Nem lehet a nöknek a jogait csak egy népcsoporton belül kritizálni.
-
Természetesen lehet a nök helyzetét egy adott vallási körben tárgyalni de semmi ok a nagyképüségre, a keresztény morál sem bánt evezredeken keresztül jol a nökkel, a berkeiben a mai napig elvannak nyomva. Hány keresztény ország van ahol bebeszélitek a nönek, hogy nem ök hanem a "Joisten" választott nekik egy férjet és a házasságot nem szabad megszakitani...
-
Egyszer már szoltam Izraelröl, ugyancsak a német televizioban volt nemrég egy film az ottani házaság-jogrol (vagy hogy mondják magyarul) A szinte viccesnek tünö film amit egy Izraeli team csinált, nagy respektussal de orjási nyiltsággal präsentálta az ellentmondást és a nöket megalázo, hátrányos helyzetben hozo törvényt. Majd kikeresem a cimet, talán meglehet még nézni utolag is.
-
A többi idegennek tünö témához te szállitottad az összekötö kapcsot.
 
Nincs igazad tudni kell hogy mikor maradj csendbeahhoz a feleknek fel kell nőni a párkapcsolatra. máskülömben már a mézeshetek után be lehet adni a válópert.
Mit mondjak? van benne valami.
A mézeshetek röpke pillanat akkor szép és jó minden.
Az elnézni kicsi hibákat könnyen megy.De ez akkor még nem párkapcsolat.
 
Hogy összefoglaljam, megkerülöd a probléma gyökerét ha a nökkel valo rosz bánásmodot a hozzánkjövök elemi tulajdonságának és a saját natiod viselkedését az ilyen magatartástol mentesnek tekinted.
Megint csak helyeselnem kell.
 
Most olvasom, hogy egy (orthodox) orosz tömeggyilkos 81 nöt ölt meg egyenként, menyei parancsra és több versenytársa van. Az egyik versenytárs csak 22 álldozatig jutott pedig 64-et szeretett volna, hogy a sakktábla telelegyen.
-
Fogadok veled, hogy mondjuk az elmult 3 esztendöben, több keleteuropa követett el böncselekményt No.-ban mind ahány muszlem világbol jött! A helyi lakosok sem kismiskák. Ajánlom neked olvassál el néhány könyvet különkeges kriminálesetekröl amik itt történtek/történnek.
-
Csak ugy kapásbol, rögtön Németország ujraegyesitése után, a volt kommunista szektorbol, Wolfgang Schmidt, beceneve Rosa Riese, a büncselekményeinek a listájábol
-
1989 oktober 24, egy 51 éves nö megeröszakolása és meggyilkolása (Deetz)
1990 majus 24, egy 45 éves nö megeröszakolása és meggyilkolása (Ferch)
1990 jumi 9, megtámadott egy nöt, és életveszélyesen megsebesitet (Wust)
1991 márc 13, megeröszakolt egy 34 éves nöt és vele együtt a gyerekét is megölte (Beelitz)
1991 aprilis 6, késsel megtámadott egy 13 lányt aki sulyos sérülésekkel életben maradt (Sputendorf)
1991 aprilis 6, meggyilkolt egy 66 éves nöt (Fichtenwald)
-
rr2_261178a-722x432.jpg

-
De sorolhatnám a listát egy anyával aki 8 gyerekét meggyilkolta es szépen egymás után elásta a kertbe, vagy nagyobb cserepekbe.
-
A másik nö mélyhütöbe tartott több halott gyereket, és többször elköltözött hütöszekrényestöl...
-
A neonaci trio tiz éven keresztül gyilkolt orvul külföldieket és a rendörség egész idö alatt a másik oldalon nyomozott eredménytelenül.
-
Semmi kedvem itt a népeket összeugrasztani de hogy a fenébe mutasam meg neked, hogy a keresztények sem jobbak a deákné vásznánál és ahogy látod a Berlini teherauto-gyilkos sem volt moscheejáro hivö.
-
Ajánlom vegyél néhány könyvet amit birok, rendör-komiszárok irtak megdöbbentö büncselekményekröl.
-
Hány gyereket kelett megmenteni a pincéböl ?
-

Köszönöm, hogy megerősítettél abban, hogy van elég probléma anélkül is, hogy importálnánk még hozzá.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,563
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére