Versek, mesék ‎

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

smuku

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok...Tök projektet készítünk, olyan dalt keresek, amiben szerepel a tök....Köszike:D
Halloween-re
Tök, tök, sárga tök,
Halloween-re mit főztök?

Kígyót, békát, csontvázakat,
Mindenféle bogarakat.

Tök, tök, kicsi tök,
Ugye hozzánk eljöttök?

Elmegyünk, elmegyünk,
Ajtódon becsengetünk.
Megtréfálunk, cukrot kérünk,
Aztán gyorsan odébb lépünk.

Tök, tök, csúnya tök,
Jobb lesz, hogyha nem jöttök!
Cukrot, csokit mi is várunk,
Házról-házra körbejárunk.
 

macamama

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném kérni, ha valaki feltudná tenni a Hét krajcárom volt nékem c. dalt, úgy, hogy MP 3 lejátszási lehetőség legyen.
Köszönöm
 

irian

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=&quot]Az alma meg a kerti manó / [/FONT][FONT=&quot]Angol mese alapján[/FONT][FONT=&quot] /

[/FONT] [FONT=&quot]Hajnalban vadlibák húztak át a kert fölött. Alacsonyan röpültek, s látták, hogy az almafán egy alma búslakodik, árválkodik egyedül. Teljesen zöld volt.
- Hát te még itt vagy?! – kiáltottak rá. – Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába!
Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mi tévő legyen? Hiszen ment volna ő is szívesen a kamrába, de nem szedték le, mivel olyan halovány az orcája.
- Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre! – könyörgött.
A szél szemügyre vette az almát.
- Nem vagy még elég piros – dörmögte -, de hát semmi közöm hozzá. Ha úgy kívánod, lelöklek a földre.
Jó nagyot fújt, és megrázta az almafát.
Az alma lepottyant, és hosszan gurult a fűben. Épp arra ment a kerti manó. Pókhálóból volt a zekéje, nagy, kerek szalmakalapot viselt a fején. Megbotlott az almában.
[FONT=&quot]- Hát te mit keresel itt? - kiáltotta. - Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe. Gyorsan bújj a kamrába![/FONT]
[FONT=&quot]- Bújnék én örömest - mondta az alma -, de nem tehetem. Nincs még[/FONT] [FONT=&quot]pír az orcámon, nem akarnak befogadni.[/FONT]
[FONT=&quot]- Hát ezen igazán könnyű segíteni ! - kacagott fel vidáman a kerti manó. - Várj csak egy cseppet![/FONT]
[FONT=&quot]Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy kettétört mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, s[/FONT] [FONT=&quot]gyönyörű, kicsattanó pirospozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.[/FONT]
[FONT=&quot]- Köszönöm, köszönöm! - hálálkodott az alma, és felderült.[/FONT]
[FONT=&quot]Hevert a szép piros alma a fűben. Gyerekek jöttek a kertbe, észrevették, odaszaladtak.[/FONT]
[FONT=&quot]- Nézzétek, milyen gyönyörű alma![/FONT]
[FONT=&quot]Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé, a polcra, s hát egy se volt oly szép, ő volt mind közt a legnagyobb, legkövérebb, legpirosabb, leggyönyörűbb![/FONT]
[FONT=&quot]Vidáman kuksolt a polcon. Jöhet már a tél![/FONT] [/FONT]
[FONT=&quot]

[/FONT]
 

irian

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=&quot]Túri Imre: Mondóka[/FONT]
[FONT=&quot]Mókus ugrál fenn a fán,
Jó a kedve, oly vidám.
Hogyne lenne oly vidám,
Mogyorót lát ott fán.
Ízlelgeti, megeszi,
Ha teheti, jól teszi.[/FONT]
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném kérni, ha valaki feltudná tenni a Hét krajcárom volt nékem c. dalt, úgy, hogy MP 3 lejátszási lehetőség legyen.
Köszönöm


Nem két krajcárról van szó?:p nem erre gondoltál?

Kétkrajcáros Dal
Ghymes

1. Két krajcárom volt nékem,
Két krajcárom volt nékem, nékem
Volt nékem.

2. Vettem rajta sok búzát
Vettem rajta sok búzát, búzát
Sok búzát.

3. Elvittem a malomba
Elvittem a malomba, lomba, lomba
Malomba.

4. Megőrölték a lisztet
Megőrölték a lisztet, lisztet
A lisztet.

5. Süttem véle perecet
Süttem véle perecet, recet, recet
Perecet.

6. Megették a gyerekek
Megették a gyerekek, rekek, rekek,
Gyerekek.

7. Az öreg is kívánta
Az öreg is kívánta, vánta
Kívánta.

8. Az öregnek nem jutott
Az öregnek nem jutott, jutott
Nem jutott.



Ha erre gondoltál itt találod vagy egy másik a csatolásban
(#3252)
 

Dolcezza

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok én egy tesóm által írt ifjúsági regényt szeretnék először feltölteni. Légyszives aki elolvasta jelezzen vissza hogy tetszett neki. Köszi!
Remélem tetszeni fog íme az Árny és fény.

1. fejezet
A fogyó hold halovány, elhaló fénye gyengén világította meg a sivatagi éjszakát.
Egyiptom lakói ilyenkor házaikban virrasztva imádták a sötét istent, Széthet. Úgy hitték, ő majd megóvja őket vérszomjas alattvalóitól. Szerintük a holdfogyatkozással egyidőben minden addig nyugvó árny életre kel, és portyára indul. De tőlük tartottak a legkevésbé.Hiszen ha a holdat elnyeli Nun az őskáosz vize, nem tudni ,mi törhet elő az Alvilágból.
Egy fekete lepelbe öltözött férfi zilálva rótta a sivatag dűnéit. Kezében egy láncra kötött füstölőt lógatott, amelyben tömjén égett, hogy füstjével elriassza az ártó szellemeket. Az árnyak mozogni látszottak körülötte,de a tömjén bódító párája távol tartotta őket. A férfi vakon kereste célját a végtelen sivatag végtelen sötétjében. Szél támadt. A távolban két fáklya gyúlt. Már tudta,hogy elérte végzete.
A sziklába vájt templom előcsarnokába lépve egy pillanatra megállt. Körülnézett. A fáklyák lobogó fényében a falakra festett pompás hőstettek megelevenedni látszottak. A szeme előtt kelt életre a dicső kádesi csata és a szíriai hadjárat. A színpomás freskók szinte átvezették a termen a szentélybe.
Ott mintha minden meghalt volna. Az előbbi színek kifakultak, a falak kopaszok, csak néhol tarkítja őket egy-egy szűk repedés. Az egész termet csontig hatoló hideg lengte be.
- Issa-szólt egy hang a templom legsötétebb pontjából. –Elhoztad azt, amit kértem? –szavaitól vagy a hidegtől Issa lábai remegni kezdtek.
- M-mester...-harsány kacaj vágott a szavába.
- Csak nem félsz barátom? –kérdezte az ismeretlen férfi lenéző hangon.
- Nem, mester, csak a hideg. Talán gyújthatnánk tüzet, ahol átmelegedhetnék. Hosszú volt az út Szíva-oázisától, Edfuban ellopták a tevémet és ..
A mester újra közbevágott:
- A nagyúr nem szereti a lobogó lángok vidám táncát és fényük melegét.Talán azt akarod, hogy ne jöjjön el? Azt akarod?!- ordította tébolyultan a férfi. Szavai sokáig visszhangoztak a teremben.
- Természetesen várom már az eljövetelét- felelte Issa lesütött szemmel.
- Én is így gondoltam –hangja kísértetiesen nyugodt lett. –Tehát elhoztad, amit kértem? –Issa hevesen bólogatott, majd leple alól egy fadobozkát húzott elő.
- Néhány napja még dobogott –suttogta Issa kissé magabiztosabban.
- Szegény Szibülla, csak a saját vesztét nem látta előre –gúnyosan felkacagott. –Nem baj, halála egy nagyobb célt szolgál.
- Uram –Issa a kezeit tördelte. –A jósnő üzent önnek valamit, az volt az utolsó kívánsága, hogy adjam át önnek.
A mester kijött az árnyékból, és közelebb lépett Issához. A két férfi között hatalmas volt a kontraszt. A mester magas vékony ember, kopasz feje tele tetoválva, Issa pont az ellentéte, kicsi, köpcös férfi fekete parókával a fején. Szemében gyakran zavartság ült.
- Halljam –vetette oda a mester Issához hajolva, amitől az még jobban megrémült.
- A jósnő azt mondta, a múlt ismétli önmagát. Bár a régi csillagok kihunytak, újak jöttek a helyükre.
- Ennyi?
- Még van egy mondat: látta előre az övét és az önét is. Nem értem, mire gondolhatott.
- Én értem- egy röpke pillanatra elmosolyodott, majd ismét visszaült arcára a közöny. –Eljött az idő. A nagyúr visszatér, és átveszi uralmát a föld felett.
A dobozt, amit Issától kapott, egy nagy obszidián oltárra helyezte. Mindjárt meglesz minden összetevő, a szertartás perceken belül kezdetét veszi- a mester átölelte Issát és a fülébe súgta :
-Milyen kár, hogy te már nem láthatod.
Mielőtt szólhatott volna, Issa holtan rogyott a földre. Mestere kezében az élet hieroglifának apró, véres jelképe, a füleskereszt alakú ankh jelent meg.
- Már csak egy lélek kellett, és valljuk be feleslegessé váltál -kissé arrébb rugdosta híve élettelen testét, majd az oltár elé lépett. Varázsigét kezdett kántálni. Minden életre kelt. A gyertyák felgyulladtak, az ankh lebegni kezdett a Szibülla szíve felett, egy aranytálban a Nílus vize forrni kezdett. A gőz körbe vette a szívet, ami dobogni kezdett. Az ankh megolvadt, a higanyszerű aranycseppek ráfolytak a jósnő szívére. Egy pillanatra minden megállt. Az arany megszilárdult. A mester egyre jobban izzadt, fájdalom hasított a fejébe, de nem hagyhatta abba a kántálást, már nem. Az oltár hirtelen nagy robajjal kettétört. Az aranygömb a magasba emelkedett. Feketévé vált. Testet öltött. Lélegzett. Felnyitotta izzó szemét. Széth élt.
2. fejezet
Egyiptom földjét egykor hatalmas háborúk marcangolták. Amíg a nemesek távol maradtak a csata véres borzalmaitól, és hallgatták a tiszteletükre írt költeményeket, addig az egyszerű férfiakat hadba hívták. Néhányan csak egy vastag faággal indultak megvédeni Egyiptom büszkeségét. Asszonyok könnye áztatta a földet. Sokan holtukig várták férjüket.
Akana egy fiatal anya volt. Egyedül maradt egyetlen fiával, Khaijal. A fájdalom évekig szipolyozta lelkét, mígnem egy holdvilágos éjszakán a Nílusba vetette magát.
Khai egyedül maradt. Napokig kereste keservesen sírva anyját, de a helybéliek mintha csukott szemmel jártak volna, mégcsak rá sem vetették pillantásukat.
Napokkal később Khait az éh- és szomjhalál küszöbén valaki mégis észrevette.
- Ne félj! –szólt egy férfi békés hangon. –Amon oltalmaz.
- Ki vagy te? –kérdezte gyanakodva.
- Igyál! –egy kancsó vizet nyújtott Khai felé. A fiú mohón oltotta szomját, majd a megmentőjére nézett. Fekete hajú, arab férfi, szeméből valami különös dolog sugárzott, olyan, amit már rég nem látott. Utoljára az anyja pillantásaiban.
- Mit tett anyámmal? –ordította bőgve.
- Hogy érted ezt?
- Olyan a szeme, mint az övé –Khai a földre rogyott.
- Ne sírj! –csitította.
- Ki maga? -kérdete szemét dörzsölve.
- Atsu vagyok, Amon papja. Thébába megyek. Velem jössz? –Khai szemei felcsillantak. Anyja halála után annyira egyedül volt. Senki sem vette észre, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Mintha sötétben ült volna. Majd megjelent Atsu, az utolsó fénysugár, aki ki húzta őt a sötétből.
- Igen, megyek.
3.fejezet
- Ébredj!- suttogta egy kislány miközben megpróbálta felrázni Khait. 12 év telt el Atsuval való első találkozása óta. A férfi apja helyett apja volt, magára vállalta a fiú nevelését. Khai felnézett rá, bár nem követte minden tanácsát, de szíve mélyén őrizte azokat.
Megtanult írni, olvasni, számolni, de nevelője egyik gyakran ismételt régi bölcsessége szerint –amit akkor szokott modogatni, amikor Khai egy datolyapálmafa árnyékában heverészett gyakorlás helyett- mindenben harmóniára kell törekedni. Ha elülteted a tudás növényét, le kell tűznöd mellé az erő karóját is, mert csak azon tud felkúszni. Irány a gyakorlópálya! Hasonló tanácsok hatására lett Khaiból az, aki, Atsu nyomdokaiba lépve egy thébai Amon papnövendék.
- Ébredj fel! –visította a kislány, és úgy rázta a fiút, hogy majdnem leesett a rozoga faágyról.
- Mi van már?- nyögte a fiú bódult hangon. –Siti, te vagy az?
- Igen –bólintott a kislány elégedett képpel, hiszen elérte célját, felébresztette a pappalántát.
- Mégis miért kellett felébresztened ilyen korán? –kérdezte Khai ásítozva és szemeit dörzsölve.
- A főpap parancsa- vetette oda a lányka cserfesen.
- Már megint mit akar az öreg?
- Nem tudom –vakargatta meg a kobakját –,de beszélj halkabban! Atsu úr nem akarja, hogy felébresszed a többieket. Biztosan attól tart, hogy féltékenyek lesznek –nézett a fiú körül alvó többi növendékre a lány. Itt nem stimmelt valami, Khai jól tudta. Atsu –aki időközben elnyerte a főpapi rangot –soha sem kérette volna magához ennyire titkolózva, hacsak nincs rá valami nyomós oka. Az nem az ő stílusa.
- Rendben, megyek, csak magamra kapok valamit. –Siti mosolygott, majd elszökdécselt. Ő is egy volt a templomban élő árva gyerekek közül, akiket Atsu hozott oda. A szüleit egy oroszlán marcangolta szét. A kislány nem sirdogált, csak ült a tetemek mellett,amikor Atsu megtalálta. Sokáig nem volt hajlandó megszólalni, enni, inni. Ma már mindig mosolyog.
Khai gyorsan magára öltötte fehér, hosszú ujjú palástját és ékszergallérját. Ez egy kövekkel és gyöngyökkel teletűzdelt vászondarab, melyet az egyiptomiak a nyakuk körül, a vállukra és a mellkasukra terítve hordtak. Az ottani szokás szerint feketére festette szemét, majd felvette bőrszandálját. Elvégre a főpap színe elé mégicsak szép ruhában kell lépni.
A fiú csendben kilopakodott a szállásról, ahonnan a Napkertbe ért, a thébai templom egyik lélegzetelállító helyiségébe. Atsu felháborodottan sietett elé.
- Hol voltál? -kérdezte idegesen. Mióta főpap lett, teljesen kifordult önmagából. Az évek során a régi kizökkenthetetlen példaképből idegeskedő öregember lett.
- Gondoltam, szép ruhában jelenek meg a színe előtt, nagyuram –felelte legcifrább beszédstílusában.
- Megüzentem, hogy siess!–csattant fel dühösen.
- Atsu, apám, mi lelte önt? –kérdezte a fiú egy külsőre ismerős, mégis ismeretlen férfitól. A férfi lecsukta szemeit egy pillanatra, mély levegőt vett.
- Sajnálom. Erről akarok veled beszélni –a főpap elmosolyodott. –Hallottad már Ozirisz és Széth történetét?
- Minden gyerek hallotta. De hogy jön ez ide?
- Ozirisz, az istenkirály uralta Egyiptomot, amikoris bátyja, Széth megölte, feldarabolta, és teste darabkáit széthajigálta birodalmában.
- Igen, de Ízisz, Ozirisz felesége felkutatott minden egyes testrészt, és Anubisz a sakálfejű isten segítségével elkészítették az első múmiát. Így lett Oziriszből a holtak bírája.
- Pontosan –helyeselt Atsu. Az őszülő főpap maga elé tartotta karját, füttyentett. A távolból egy kecses sólyom repült feléjük, a madár rászállt Atsu karjára.
- Ő Hor, Hórusz szent állata- Khai csodálva bámulta a madarat.
- Miután Ozirisz leszállt az Alvilágba, Ízisznek gyermeke született. Ő volt Hórusz, a felkelő Nap sólyomfejű istene. Amikor felnőtt, megfogadta, hogy megöli Széthet, és visszaszerzi apja trónját. Persze Széth se hagyta annyiban. Évekig csatáztak. A gigász harcok hol földrengést, hol árvizet, hol szárazságot okoztak, mígnem Hórusz felül kerekedett, de Egyiptom így is majdnem belerokkant.
- Ez szép és jó, de mi köze ennek a dajkamesének hozzánk?
- Vigyázz a szádra, ez az őseid története! Nem hagyhatjuk, hogy újra megismétlődjön!- mondta a főpap hátborzongató hangon.
- Hogy érti ezt?
- Széth visszatért –felelte vontatottan. Khainak felállt a szőr a hátán. –Ha sokáig marad itt ,hatalomra tör. –Atsu sóhajtott. –Segítened kell.
- Várjunk, ez túl sok egyszerre. Széth, hatalom, én, mi az összefüggés? –ámuldozott a fiú.
- Én már nem tehetek semmit, Széth gonosz rontása beszennyezte a lelkemet –magyarázta, majd Hort, a sólymot átültette Khai vállára. –Ő már a tiéd, talán segíthet. A Szibülla tanácsára téged választottalak. Ő jövendölte meg a gonosz felbukkanását és lehetséges trónra lépését.
- Lehetséges?- Hor rikoltozni kezdett. Valami rossz dolog készült.
- Most siess! Itt van egy levél, némi elemózsia és néhány apróság. Siess! –utasította a mestere a fiút. –Viszlát, fiam –sóhajtott.
- Ne féljen, apám! Amon oltalmaz –két könnycsepp hullott a porba. Apáé és fiáé, akiket összehozott a sors, majd elválasztotta őket.
Khai utoljára hátra nézett, Atsura, arra a férfira, aki megmentette, felnevelte, arra, aki most életét áldozza érte. Khai a szíve mélyén tudta ezt, de most megkeményítette magát, és elhajtott tevéjén egy olyan világba, ahol újra teljesen egyedül volt.
4.fejezet
Khai távozása után dermesztő hideg lengte be a Napkertet. Mindent valami földöntúli gonoszság járt át.
- Sefu, ne bújkálj tovább! Gyere elő! –szólt harsogó hangon Atsu.
- Hát ennyire átlátszóak a trükkjeim? –a főpap háta mögött egy fekete lepelbe öltözött, tetovált fejű férfi jelent meg. –Már nem is okozhatok meglepetést?
- Akkor okoztad a legnagyobb meglepetést, amikor Széthet kezdted szolgálni -felelte szúrós tekintettel a férfi. –Hátat fordítottál mindennek és mindenkinek, aki szeretett. Félredobtad, és a porba tiportad apánk emlékét.
- Még születésünk előtt eldöntetett, hogy az egyikünk az Alvilág kapuit nyitja meg...
- ... míg a másik az új csillagok tanítója lesz –folytatta Atsu a semmibe meredve. Ő és Sefu ikrek. Apjuk, Hórusz egykori főpapjának törvénytelen gyermekeként jöttek a világra.
- Te a nappal, én az éjszaka. Örökké üldözik egymást, de sohasem kerekedik felül egyik sem. Most másképp lesz –elmosolyodott. –Semmi esélyed. Széth szolgái széttépik a fiút. Hogy is hívják? Khai?
- Az a fiú erősebb, mint hinnéd. És mellékesen, ebben a pillanatban a lányod felé tart. A Szibüllától született gyermeked felé, akit elhagytál. Lelkiismeret- furdalás nélkül megöletted az anyját. Van neked egyáltalán lelked?
- Miv-Sher... –suttogta a sötét alak.
- Úgy hírlik, ő is jeleskedik anyja mesterségében.
- Szívderítő –Sefu tekintetét valami őrült téboly borította be. Esztelen kacajától harsogott a Napkert. –Majd megyek, és megdicsérem, mielőtt megölöm. És tudod mit, öcskös? Olyan sok jó lélek él ebben a templomban. Ritkítani kellene.
- Soha! –kiáltotta Atsu, és kezével bátyja felé suhintott, aki ettől nekivágódott egy oszlopnak.
- Miért nem hagyod, hogy csendben, nyugodtan végezzek veled? Miért kell késleltetni a halálod? Egyszer úgyis utolér –suttogta miközben feltápászkodott.
- Nem hagyom, hogy bántsd az itt élőket –kéken kezdtek ragyogni a főpap szemei. A feje egy biccentésével arrébb hajította testvérét, mint egy tollpihét, aki, mintha csak megbotlott volna, ismét felállt. Vérvörösen kezdtek izzani a szemei.
- Egyre jobban hasonlítunk, fivérem- mondta elégedetten Sefu. Kezei, mintha villám csapott volna beléjük, égni kezdtek. –Kezdjük el az igazi harcot!- kiáltotta eszelősen. Öccsére mutatott. Lángoló kezeiből tűzcsóvák cikáztak célpontja felé. Atsu nehezen védte ki a lövedékeket. Hátrálni kezdett, mígnem egy oszlophoz ért, ami mögött megpihenhetett. Zihált, szaporán vert a szíve. Bátyja ellenben mégcsak meg sem izzadt. Széth táplálta sötét erejével. Ettől teste sérthetetlen, ereje kifogyhatatlan.
A főpapnak lépnie kellett. Ha most nem, többé nem lesz alkalma. Összeérintette ujjait, majd kántálni kezdett egy olyan nyelven, amit még az istenek beszéltek. A Napkert köré épített csarnok oszlopainak hieroglifái kéken kezdtek el izzani. Hangja egyre hangosabb lett, egyre áthatóbb. Sefu álmélkodva állt, és nézte a körülötte zajló eseményeket. A fején lévő tetoválások vibrálni kezdtek szörnyű fájdalmat okozva neki. Kínok között rogyott a földre.
- Mit tettél velem? –visította őrjöngve.
- Rájöttem, hogy mégis van lelked. Ezzel a bűbájjal minden általad okozott fájdalmat, legyen az testi vagy lelki, most átérzel, habár ez az én életembe kerül –a főpap elégedetten folytatta a műveltet, majd beléhasított. Ennyire boldoggá teszi a bátyja kínzása? Abbahagyta a kántálást. A varázs megtört.Az oszlopok visszanyerték eredeti színüket. Az ikrek egyszerre zuhantak a földre. Sefu teste úgy remegett, mint a nyárfalevél. Hangja erőtlenül csengett.
- Az én halálommal nem akadályoztál meg semmit. A fiú meghal, a mester felemelkedik. A mester...-Sefu örökre lehunyta szemét, teste elporladt, és eggyé vált a homokkal. Nyomtalanul.
- Sok sikert ... fiam –Atsu az égre meredt. Teste fényárban úszott. A Nap sugarai átkarolták, és elvitték egy olyan helyre, ahol végre békét és örök nyugalmat lelhet.
5.fejezet
Ré, a Napisten égi útját járva figyelte teremtményeit: az embereket. Látta minden lény születését, halálát, az emberiség történetének nagy fordulópontjait. Látta Khai és Atsu közös életének kezdetét, a főpap halálát, a fiú szökését. Akkor is éppen őt figyelte.
Miután elhagyták Thébát, Hor, a sólyom felszállt az égre. Táncot lejtett a napsugarak között, mintha üdvözölte volna őket. Ezután leereszkedett Khaihoz. Élesen visított, majd kérdőn a fiúra nézett.
- Kövesselek ? –kérdezte magát is meglepve . Ki kérdez bármit is egy madártól? De az visított, majd elszállt. Khai fejét rázva követte Napnyugat felé.
Órákig rótta a sivatag dűnéit, mígnem egy kis oázist pillantott meg. A datolyapálmák zöldje és a hűvös, kék víz bája magával ragadta a fáradt utazót. Először azt hitte, hogy csak a sivatag szellemei játszanak elméjével, majd belátta, szó sincs délibábról. Le sem vette róla a szemét. Úgy érzett , mint mikor sok évvel ezelőtt Atsu kínálta vízzel. Nem mert belegondolni, mi lett a főpappal. Kikötötte tevéjét egy pálmához, majd a kristálytiszta tóhoz szaladt. A vizet, mint égi nektárt itta.
- Fiam, nem akarsz bejönni? –egy magas, erős férfi állt a fiú háta mögött. Csak akkor vette észre, hogy egy fogadó épült az oázis mellé. –Nem akarsz bejönni? –ismételte.
- Miért menjek be? –kérdezte Khai gyanakodva. A főpap csomagja miatt volt feszült, ugyanis egy levél volt benne. Atsu remegő kézzel írta ezeket a sorokat:
„Khai, fiam!
Nincs időm hosszú levelet írni neked tanácsokkal és bátorítással, mert közeleg a végórám. Széth letépte láncait, és neked kell megállítanod. A bérgyilkosai hamarosan érted jönnek. Ne feledd, mit tanultál mellettem! Keresd Miv-Shert! Bízok a sikeredben.
Atsu”
Ezt olvasva még Thébában elcserélte nyakékét egy lándzsára, többre viszont nem futotta.
- Hogy miért? –kérdezett vissza a fekete afrikai férfi. –A hastáncosok mindjárt kezdenek –kacsintott. Khai észbe sem kapott, már egy faszéken ült egy épületben.
- Nem nekem való ez a hely. Folytatnom kell az utamat –ismételgette, mégis ülve maradt.
- Mindjárt kezdődik az előadás –harsogta egy vékony férfihang.
- De még előtte jósolhatok neked? -kérdezte cserfes hangon egy gyönyörű lány. Khainak elállt a szava. Ébenfekete haj, szeme, amelyet a fiúra szegezett, olyan zöldek, mint a kinti datolyapálmafa levelei. Ruhája smaragdszínű légies selyem, aranydíszekkel tűzdelve. Ő is egy hastáncosnő volt. –Na, akarod vagy sem?
- Nem hiszek az ilyenekben –felelte határozatlanul pislogva a fiú.
- Az a te bajod –sóhajtott a lány. Abban a pillanatban szemei az égre meredtek.Teste a földre zuhant. Reszketve vergődött a földön, mint egy Nílusból kisodródott hal. Valami ismeretlen nyelven hadart.
- Hát senki sem segít? –kérdezte Khai körbepillantva. De mintha a falnak beszélt volna. Mindenki a táncosnőkre meredt. Látva, hogy nem segít senki, karjaiba vette a lányt, kiszaladt vele a tóhoz, s vizét az arcára locsolta. Könnyező, zöld szemei újra felnyíltak.
- Köszönöm –hálálkodott halkan. –Khai, ugye?
- Igen. De honnan tudod? –kérdezte meglepetten.
- Tudod, én nem vagyok szemfényvesztő vagy kontár. Én valódi jósnő vagyok.
- Csak egy jósnő él Egyiptom földjén, a Szibülla –a lány elmosolyodott.
- Ha azt mondom, hogy az ő lánya vagyok, elhiszed? –kérdezte mélyen a fiú szemébe nézve.
- És te azt, hogy én egy istent próbálok megfékezni? –egymásra mosolyogtak.
- Elhiszem.
- Akkor én is –felelte, majd eszébe ötlött –Miv-Sher ugye?
- Inkább már meg sem kérdezem, honnan tudod ezt.
- Amon főpapja szerint segíthetsz megállítani Széthet.
- A rohamaim alatt, amikor belelátok a jövő kusza szálaiba, egy sziklatemplomot láttam, amit homokdűnék vettek körül –továbbra is a fiú szemébe meredt. Khai képeket látott arrról, amiről a lány mesélt. –Egy fáraó négy szobra díszítette . Az egész csodás volt –sóhajtott-,de amit éreztem, az a gonoszság bűze. Elűzött minden életet a közelből. Széth lehlete mindent megölt. Tudod, hogy hol van ez a templom?
- Igen, ez Abu Simbel.
- A következő teliholdig nem bújhat elő rejtekéből. A templom belsejében örök sötétség honol, ideális hely annak a csótánynak. De az év egy napján Ré fénye bevilágítja a szentélyt.
- Mikor? –kérdezte izgatottan Khai.
- Három napnyi időnk van, hogy odaérjünk.
- Érjünk? –értetlenkedett Khai.
- Én is megyek –jelentette ki határozottan, ellentmondást nem tűrve a lány. -Látnom kell azt, aki szétdúlta a családomat.
- Ám legyen,társam.
Ré látta az új csillagokat: Miv-Shert és Khait. Az új, erős szövetséget. De tudta, hogy az egyik csillag már nem ragyog sokáig.
6.fejezet
A Nap delelt az égen. Khai és Miv-Sher immár együtt vágtak neki az útnak Abu Simbel felé. Már egy teljes nap eltelt, az útnak mégis csak csekély részét tették meg. Lehetetlen ilyen kevés idő alatt ilyen hosszú utat megtenni.
- Innen merre? –szólt Miv-Sher ,mikor Hor leszállt egy fa legfelső ágára, ugyanis eddig őt követték.
- Nem tudom –felelte Khai tanácstalanul. –Talán csak pihen.
- Rosszkor teszi –suttogta a lány a Napra pillantva. –Fogy az időnk.
- A közelben van egy Nílus-parti város, Edfu. Odamehetnénk. A Níluson keresztül gyorsan eljuthatunk Abu Simbelhez.
- Viszont az idő így is túl kevés lesz –suttogta elkeseredetten Miv-Sher. –Túl kevés –ismételte, majd tekintete ködössé vált. Szemei kikerekedtek, reszketett. Khai elkapta, mielőtt még a földre zuhant volna. Karjaiba vette, és nyugtató bűbájt mondott rá. Ez a legjobb módja a rohamok megszüntetésének. A lány remegése csillapodott, szíve már nem zakatolt olyan hevesen. Ragyogó, zöld szemeit újra felnyitotta.
- Edfu... –hangja gyenge, elcsukló volt. – Edfuban él egy bölcs. Ő sgíthet nekünk.
- Miben? –kérdezte Khai felsegítve Miv-Shert .
- Eljutni Széthhez . Láttam – magyarázta. –De előtte még új ruhát kell vásárolnom .
Khai végigmérte.
- Szerintem így is nagyon csinos vagy –bókolt.
- Nem így értettem. Ez a selyemruha nem harcra való.
- Te harcolni akarsz? –nevetett Khai, de a lány szúrós szemeibe nézve elbizonytalanodott. – Ugye csak viccelsz?
- Nem! –jelentette ki elszánt, már-már ördögi hangon.
- Akkor gyerünk!- mondta a fiú a város felé indulva.
A sok magányos utazás után Edfu nyüzsgő városa idegennek tűnt a kettősnek. A kofák minden utcasarkon megpróbálták eladni portékájukat.
- Ha ruhát akarszl, itt biztosan megleled- mondta az ámulattól percekig szótlanul álló Khai.
- Valószínű –bólintott Miv-Sher. –Jobb lenne ketté válni.Én megveszem a ruhát, te megkeresed a bölcset. Ne feledd, a neve Sihathor.
- Rendben –egyezett bel vonakodva Khai .–De ne keveredj bajba!
- Én? Dehogy! –mosolygott Miv-Sher, majd eltűnt az emberek forgatagában.
- Azt kétlem –suttogta Khai, majd egy asszonyhoz lépett, aki mindenféle színes kelmét árult, amely ritkaságnak számított abban az időben.
- Érdekel a portékám? –kérdezte hirtelen az idős hölgy. –Van itt kék, zöld, sárga, vörös ,sőt még bíbor is.
- Sajnálom,nem érdekelnek- utasította vissza Khai.
- De van bíbor is, mondtam már?
- Igen, de engem inkább egy bizonyos Sihathor érdekel. Hallott róla?
- Hogy hallottam-e? Ő az én lusta, semmirekellő férjuram –felelte gúnyos hangon a nő. A távolból puffanások hallatszottak.
- Hol találom?- kérdezte lelkendezve Khai.
- Az utca elején áll a házunk.De az igazat megvallva, nem hiszem,hogy segítene.Mióta megöregedett, nem hajlandó semmit sem csinálni azzal az indokkal, hogy már nem tehet semmi fontosat. Az lenne fontos,hogy kimenjen megetetni az állatokat, nem az, hogy a házunkban kuksoljon- az asszony elmosolyodott.- A vén kecske.
- Köszönöm a segítséget – a Khai vállán ülő Hor vijjogni kezdett.
A sólyom felszállt az égbe, és a kofa háza felé vette az irányt.
–Mi a baj? Miv-Sher mit tettél?

- Köszönöm a jó üzletet! –örvendezett Miv-Sher, immár új, barna bőrruhájában. Szemével Khait fürkészte a tömegben, de másokat pillantott meg: fekete ruhába bújt, tetovált fejű papokat. Azok is egyből kiszúrták őt.Tűzcsóvákat hajítottak felé.
- Menekülnöm kell –suttogta a lány, és rohanni kezdett. Nem figyelte, merre. Néha hátrafordult. Égő embereket és házakat látott. Majd Khait. Végre.
- Hát itt vagy –szólította meg Miv-Sher. De Khai mással volt elfoglalva.
- Ez itt Szihathor. El tud vinni minket Abu Simbelbe –magyarázta hadarva a a fiú.
- Nem érted? Követnek! –kiáltotta a lány.- Meg akarnak ölni. Nem érünk rá hajókázni. Most nem.
- Az úr képes kaput nyitni a templom közelében–magyarázta türelmesen.
- Mit?
- Hosszú lenne elmagyarázni. Siess! – a lány feje fölött egy tűzcsóva suhant át. –Futás! –mindketten berohantak a vályogtéglából készült ház udvarába, ahol egy öreg állt egy tükörszerű, hullámzó ajtó előtt.
- Lépjetek át! –kiáltotta az öreg rekedt hangon.
- De akkor megölik magát! – magyarázta Khai.
- Így legalább még tehetek valami fontosat -átlökte őket a kapun. A bérgyilkosok követni próbálták őket, de az öreg csettintett, mire a kapu szilánkokra tört.
- Meghalsz! –kiáltotta a bérgyilkos.
- Tudom.
7.fejezet
Dél volt. Hor a Nap simogató sugaraiban fürdött. Majd leszállt Abu Simbel gigászi kőszobrainak egyikére. Onnan figyelte az eseményeket.
Khai és Miv-Sher egy homokbucka mögött rejtőzött. Jó barátok lettek az utóbbi néhány napban. Sok viszontagságon mentek keresztül, de együtt mindet megoldották.
- Ezek meg hogy kerülnek ide? –pillantott a fiú a templom előtt őrködő, fekete lepelbe bújt őrökre. –Nem azt mondtad, hogy minden élet kipusztult innen, mikor Széth megjelent? –
- De azt. Viszont valószínűtlen, hogy Széth megölte volna a saját szolgáit. Ostobaság lenne- magyarázta a lány, majd új barna bőrruhája alól két kötőtű vastagságú réztőrt húzott elő. –Inkább élőhalottakat csinált belőlük.
- Én soha sem ölök embert –jelentette ki, majd előrántotta ezüstösen csillogó lándzsáját. –De ezek a szerencsétlenek rég nem emberek –vetette rájuk újra a pillantását. Rothadó testükről itt-ott lefoszlott a bőr. Mozgásuk szaggatott, gépies. Távol tartják magukat a Nap meleg, éltető fényétől, csak az árnyékban járnak fel s alá.
- A fény árt nekik. Ré pillantása minden gonoszt visszaűz az Alvilágba –tette hozzá Miv-Sher harcra készen. Szemei élénkzölden villogtak. -- Az élőkkel szemben eredendő utálatot éreznek, habár ha jól meggondolod, ez az érzés kölcsönös.
- Nem tudom, hogy képes leszek-e harcolni ellenük –sütötte le szemét gyászosan Khai.
- Ők csak üres héjak –nyugtatta a lány. –Marionettbábuk, akik Széth szavát követik. Csak Széth szavát. Ha te félsz, egyedül nézek szembe velük. –Miv-Sher szavai hatásosak voltak. Khai szemében új tűz gyúlt. Olyan lobogó láng, amilyen még soha. Atsura gondolt. Miv-Sherre. Arra a két emberre, akiket a világon a legjobban szeret. Az erő előtört.
- Küldjük vissza őket a pokolba! –kiáltotta elszántan. Miv-Sher csak mosolygott.
- Egy nyugodt íbiszből vérszomojas sólyom –suttogta, majd a templomhoz futott, és oroszlán módjára az egyik őrre vetette magát.Tőrjeivel, mint hosszú karmokkal szabdalta az ellenfelet, aki szinte mozdulatlanul állt, néha meglóbálva rozsdarágta kardját. Miv-Sher gyorsan térdre kényszerítette.
Khai más stratégiát választott. Minek hadakozzon, ha a Nap amúgyis porrá zúzza őket. Feje biccentésével maga elé húzta a zombit, aki tátott szájjal lógott a levegőben. Pllanatokon belül hólyagosodni kezdett fekélyes bőre. Haja füstté vált.
- Jó utat! –a fiú egy mozdulattal átszúrta az oszló, üres szívét. A lándzsán néhány mélyvörös vérfolt marad a lényből.
- Ugye a többivel nem akarsz ennyit vacakolni? Széth még unalmában magától visszatér az Alvilágba – viccelődött Miv-Sher egy szobor lábának dőlve. Hor a vállán ült a tőle megszokott, fáraóhoz méltó fenséggel. –Szerintem ő is jönni akar.
- Ha idáig elvezetett, miért ne jöhetne be ő is- egyezett bele Khai. -Amúgy hol tanultad ezeket a fogásokat? –érdeklődött lándzsáját tisztogatva.
- A táncolás csak másodállás volt –felelte sejtelmesen.
Ezután elindultak a az oroszlán barlangjába. A templom előcsarnoka tele volt díszes, faragott oszlopokkal és színpompás képekkel, amelyek egy Ramszesz nevű valaha volt fáraót dicsőítettek. Mindketten ámulattal figyelték a freskókat. A második terem kopárabb, de néhány hieroglifa és kép még itt is feltűnt. Az itteni őrök nem mozdultak. Ködös szemük a semmibe meredt.
- Mi lehet ezekkel? –kérdezte Miv-Sher Khaira pillantva, aki éppen az egyik őr szemét vizsgálta.
- Nem tudom, de úgy érzem, a belső szentély majd felfedi a válaszokat.
- Szerinted is csapda?- kérdezte elkeseredve a lány.
- Biztos vagyok benne – felelte őszintén.
- Csak attól tartok, hogy rám tör egy jövendölés , és holtan már nem leszek a hasznodra –könnycseppek gördültek le az arcán.
- Ne beszélj így! –csitította- Együtt mindent megoldunk. Mi ketten együtt –a lány bólintott.
- Akkor hát, irány a végzetünk.
A szentélyt belengte az áthatolhatatlan gonoszság. A végtelennek tűnő sötétben semmit sem lehetett látni. A távolból léptek zaja és csontzörgés hallatszott.
- Nemsokára besüt a Nap a tetőn lévő résen –mutatott Khai egy kis repedésre. – Akkor be fogja tölteni a fény ezt a termet. Az legyengíti Széthet és azokat, akik még itt vannak...
- Okos- szólt egy démoni hang a sötétből. –Gondolom a Szibülla lánya jósolta meg, hogy ma gyengébb vagyok a szokottnál- egy árny lépett elő. Egy kétlábon járó sakálra emlékeztetett ,de a kezei és a lábai sokkal emberibbek voltak. Ezeken hosszú fekete karmok. Szemei éppen olyan vérvörösek, mint a palástja. Éles fogai közül kénszagú füst szivárgott.
- Tehát ő Széth –suttogta Khai elhaló hangon. Miv-Sher csak pislogott.
- Eltaláltad –tapsolt gúnyosan. –Gondolom, te vagy a kis Khai. Az a nyomorult kis fiú, akit az a békehajhász Atsu vett magához. Mindig is bolond volt.
- Nem volt az! -kiáltotta.
- A legkedvesebb emberemet küldtem rá. Sefut. Sajnos soha sem jött vissza.
- Sefu... –suttogta Miv-Sher. –Valahonnan ismerős ez a név.
- Ő az apád –nevetett gonoszul Széth. A lány döbbenten meredt rá. –De hagyjuk már az ismerkedést. Ha ilyen messze eljötettek Thébából, legalább próbáljatok meg legyőzni –kínálta fel a lehetőséget Széth.
- Mi a csapda? –gyanakodott Khai.
- Ó, semmi. Csak néhány szolgám is segíteni szeretne, és tudjátok milyen vajszívem van- mosolygott Széth. Éles fogai egyre hosszabbnak tűntek. A sötétből hangok hallatszottak. Megkezdődött a csata.
Miv-Sher és Khai vadul kaszabolták a zombikat. Mintha végtelen sokan lettek volna. Széth távolról élvezte a csatát.
- Te menj, és öld meg! Én feltartom ezeket –súgta oda a lány Khainak két élőholt leölése között. A fiú csak bólintott, majd mormolni kezdett. Egyszerre a levegőbe emelkedett. Lándzsáját maga elé tartotta, és iszonyú gyorsasággal megrohamozta Széthet, aki nemes egyszerűséggel félreugrott a támadás elől. Khai nem adta fel. Gyorsan tűzcsóvát idézett a kezébe, azzal lőtte ellenfelét, aki ezt is elhárította. A fiú most sem habozott, újra támadt.Lándzsáját Széth felé tartotta ,és egy villámot gerjesztett felé. A démon mégcsak meg sem érezte.
Khai kifulladt.
- Azt hiszem, most én jövök- Széth csettintett. Khai a földre zuhant. Mintha megbénult volna: sem a kezét, sem a lábait nem tudta mozgatni. Ordított volna, de egy hang sem jött ki a torkán. Széth újra csettintett. Most a vadmacskaként küzdő Miv-Sherrel történt ugyanez.
- Nem tartott sokáig –sóhajtott Széth. Szolgái az oltárra helyezték a veszteseket. –Legalább jó élőhalott lesz belőletek, úgyis annyit tönkre tettetek –a démon szőrös ujjai között egy tőr jelent meg. Odament az oltárhoz, és a magasba emelte a tőrt. Hor rikoltott. Minden zombi porrá égett. A Nap besütött a résen. A teremben világos lett.A fény az oltárra vetült. Széth kezéből kicsúszott a tőr. Kezei remegtek, úgy tűnt, retteg.
- Fel sem ismertelek, Hórusz –dadogta.
- Széth, mit keresel az emberek birodalmában? Hát nem a pokolba száműztelek oly sok évvel ezelőtt? –szólt egy békés, mégis megrendítő, átható hang.
- Kérlek, ne ölj meg! –esdekelt a földön Széth.
- Ne tőlem kérdezd, hanem tőlük –Hórusz az oltárra szállt. Khai és Miv-Sher felállt. Még mindig nem értették, mi folyik itt. –Ti döntitek el, mit tegyek ezzel a korccsal. Öljem meg, vagy taszítsam vissza a pokolba?
- Öld meg! –vágta rá a lány. Khai azonban habozott.
- Ne öld meg! –szólalt meg végül. –Atsu azt tanította, hogy egymás nélkül sem a jó, sem a gonosz nem létezhet. Szükség van mindkettőre az egyensúlyhoz.
- Jól döntöttél –Hórusz újra visított. Széthet rothadó kezek húzták vissza börtönébe, az Alvilágba.
- Ti győztetek –jelentette ki Hórusz. –Vajon meddig élvezhetitek közösen a győzelmet?Ne hagyd, hogy legyenek még kimondatlan szavak! –nézett Khaira, majd felszállt egyenesen Réhez, és várta mikor kell Hornak újra a földre szállnia.
- Nem értem, mire gondolt –fordult meg Khai. Társa a földön hevert. -Miv-Sher! –kiáltotta.
- Örülök, hogy segíthettem –mondta akadozva.
- Még fogsz is segíteni. Sokat –Khai a könnyeivel küszködött.
- Nem jó sokat látni mások jövőjéből, mert elveszíted a saját jelenedet. Én már elveszítettem, te ne tedd!
- De én...
- Tudom –mosolygott erőtlenül a lány –Én is örökké szeretni foglak. Örökké...
 

Dolcezza

Állandó Tag
Állandó Tag
És egy gyermekmese: Mátyás király és az udvari főokos
Egyszer volt, hol nem volt, Mátyás király udvarában nagy volt a felfordulás. Az uralkodó trónjára rogyva törte a fejét. Hogyan fogja megtudni, hogy mi zajlik az országában?
Jó, jó, az álruhába bújás remek ötlet volt, de nem juthat el mindenhová, ahol szükség van rá,és valamikor a töröknek is meg kell mutatni, ki az úr a vén Magyarországon, nehogy hódítani támadjon kedve a zsiványnak, s az ország ügyeit is el kell intéznie. Hogyan fogja megtudni, hogy mi zajlik az országában? Valami frappáns megoldásra volt szüksége. De mire?
- Ha nekem nem jut eszembe semmi –gondolta -, akkor valaki másnak biztosan lesz valami ötlete.
Új tervén felbuzdulva, megparancsolta száz és egy kikiálónak, hogy mondjákel mindenkinek, az igazságos Mátyás udvari főokost kerestet. De nem ám akármilyet, a legjobbat.
Jött is válalkozó a feladatra a művelt napnyugatról, a fagyos északról, a vidám délről, és egy keletről, valami Kína nevezetű helyről.
Mátyás először a nyugati tudóst hívatta. Az becsetlett-botlott a trónterembe, kezében mindenféle ketyerével, amivel állítólag megláthat mindent, ami az országában történik.
- A tudomány mai állásának csúcsa ez a szerkezet.Ez a látcső nagyon pontos optikai lencséivel, a fény fotonjait pontosan egy pontba tereli, amit ha pontosan hozzáerősít ehhez a pontos geográfiai térképhez, akkor pontosan tudni fogja azt, ha akárcsak egy könnycsepp gördül le valaki orcáján az országában, ugyanis...
- Uram- szólt Mátyás. –Maga okos, ez kétségtelen, de az embereket nem ismeri. Ha ismerné tudná, hogy nemcsak bánatukban sírnak, sokkal inkább örömükben.Akkor, amikor megpillantják rég látott kedvesüket, akkor, amikor boldogan nevetnek, egy régi, bolondos emléken, akkor , amikor az édesanya először látja újszülölött csemetéjét, és egy dalt dúdol neki, ekkor is sír az ember.
- Ez pontatlanság! –kiáltotta felháborodottan, vörös képpel a mókás kinézetű tudós. Fogta a cókmókját, és kirohant a teremből.
Mátyás az északi tudóst hívatta. Egy magas, erős, szőrmekabátba bújt, szakállas férfi lépett be. Ujjain aranygyűrűk ékeskedtek. Kimérten beszélt:
- Uram, egyszerű ember vagyok én is, az ötletem is egyszerű. Ha valakinek panasza van, akkor jöjjön ide, Budára, és jelentse a gondját magának.
- Egyszer volt Budán kutyavásár –mondta az igazságos –Mi lesz addig a növényekkel, jószágokkal? Egyszerűnek nevezte magát, mégsem érzi át egy igazi, egyszerű ember gondjait.
A férfi fülei csak úgy vöröslöttek. Nem csoda, méreg tüze égette őket. Duzzogva távozott.
Jött a vidám déli: egy fiatal, bohókás, tarkabarka ruhájú udvari bolond. Szemei nevettek, minden mozdulatából móka sugárzott.
- Felséges királyuram, tisztelt főurak- hajladozott a bohóc. –Én Rodolfó vagyok, és megtaláltam a megoldást! –kiáltotta fennhangon, színpadiasan. –Itt van ez a tölcsér, ezzel meghall minden igaz kacajt a világon –mondta nevetve.
- Mondd, Rodolfó, milyen volt a gyermekkorod? –kérdezte mosolyogva Mátyás.
- Ó uram, gyönyörű –felelte a bolond bizakodva.- Mindenem megvolt, ami kellett. Mindig, mindig nevettem. De sajnos túl hamar véget ért.
- Értem –sóhajtott Mátyás, már nem mosolygott - A szegény emberek is nevetnek. Nevetnek, igazabbul, mint te vagy én. Miért siratnák nyomorúságukat, ha ki is nevethetik azt?Mondván, így is boldogan tudok élni. Az ő nevetésük is épp olyan igaz, ha nem igazabb, mint az enyém, vagy a tied- Rodolfó lesütötte a szemét, majd nagy nehezen megszólalt:
- Nemcsak igazságos vagy, hanem bölcs is uram- mondta, majd kiballagott.
Már csak a keleti bölcs volt hátra. Ősz szakálla a földet súrolta. Lassan, méltóságteljesen lépdelt a márványpadlón.
- Jó napot –köszönt előre Mátyás. Az öreg tisztelettudóan, mélyen meghajolt.
- Megtaláltam gondjaira a gyógyírt. Az itt élő emberek egész nap sürögnek-forognak, nem gondolkoznak el az élet nagy dolgain. Nem ülnek le a földre a felhőket csodálni, nem hallgatják a madarak csiripelését. Ha ezt megtennék, biztos lehetne benne, minden ember a földjén boldogan, nyugalomban élne.
- Nem tagadom, valamilyen szinten igaza van. De az itt élőknek nem ez jelenti a boldogságot, hanem a mindennapok apró-cseprő dolgai.
- Királyuram minden tiszteletem az öné.
- Csak azt sajnálom,hogy még mindig nem tudom mi zajlik Magyarországon.
- Ön ne tudná? Hallottam az eddigi beszélgetéseket. Magánál egy uralkodó sem tud többet a birodalmáról. Sokáig fogják idézni szavait. Neve az igazság tesvére lesz.
Udvari főokosra nem volt szükség, mert maga Mátyás volt az aki a legjobban ismerte a szegényember sorsát.



 

iramsav

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia kedves Csipkebogyó!
Hol ennek a gyöngyszemnek a linkje? Lemaradt! Kérlek írd meg! ;-)Köszi! M.

D o R e M i


Magyarországról indul meghódítani Közép-Európát a DoReMi project. A különleges, 3D animációval készített lánytrió videoklipjei világszínvonalúak, épp ezért vállalta a Minimax a produkció kiemelt támogatását valamennyi olyan országban, ahol a csatorna jelen van. A produkció, mely a 10 év alatti lányokat tekinti elsõdleges célcsoportjának, a magyar zenei piacon szokatlanul igényes-, nem csak a videoklipek, hanem a dalok, az abszolút modern hangszerelés és a megszólalás tekintetében is. Nem kell nagy jóstehetség hozzá: Dorothy, Réka és Michelle a karácsonyi gyerekpiac elsõszámú sztárjai lesznek itthon és külföldön egyaránt.

01. DoReMi
02. Gyerünk csajok
03. Korizunk
04. Ha egyszer felnövök
05. Szülinap
06. Itt a nyár
07. Buli van a suliban
08. Új lány lettem
09. A legjobb barátom
10. Karácsony
11. DoReMi (karaoke version)
12. Karácsony (karaoke version)
 

banita32

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Próbálkoztam a keresőben de nem igazán találtam. Láttam régebben hogy valaki kereste a Bob a mestert. Pár rész megvan nekem, ha kell feltöltöm.
 

Eliza Beth

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Ha megengeditek, új tagként egy saját mesével köszöntöm az oldalt!
(Láttam, szorgos méhecskék már elhozták ide néhány mesémet :) )

Eliza Beth: Csokoládé



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, valaha nagyon régen két hatalmas, szomszédos ország. Az egyik hófehér volt, a másik koromfekete.
A fehér országban cukorból voltak a hegyek, a dombok, a fák. Még az erdő állatai is fehérek voltak, mert alkalmazkodniuk kellett a körülményekhez. Az emberek mind világos ruhákat hordtak, és ha valamelyikük megéhezett, csak szakított egy levelet a fáról, és elszopogatta. Tisztavízű folyó kanyargott a távolban, partjait finom porcukor borította, akárcsak a mezőket, réteket. Ha valamelyik réten kimerészkedett egy kicsi színes virág a napfényre, és észrevették, rögtön beszórták porcukorral, hogy az is fehér legyen. Hófehér cukorkristályokból épült a király palotája, szikrázott a napfényben, a ragyogó kék égbolt alatt. Mert az égbolt itt is kék volt, bár óriási tejszínhabként tornyosuló felhők vonultak rajta naphosszat.
Cukorország királyának szépséges leánya született, akit szülei Sugarnak neveztek el, mert olyan édes kisbaba volt, hogy a legédesebb kristálycukor is elszégyellte magát, ha meglátta őt. Sugar királykisasszony gyönyörű nővé fejlődött az elmúlt tizenhét év során. Mint minden nő, szerette a szép ruhákat. A varrónői már a hajukat tépték idegességükben, mert csak a fazonon változtathattak, a színen nem. A királylányka folyton fehér ruhákban járt, és nem engedett semmi színt vinni rájuk. Nem tűrt meg még egy icipici mintát sem, akár piros, akár kék, akár zöld vagy sárga lett volna. Legszívesebben azt a csodálatos mézszőke haját is fehérre festette volna.
A fekete országban puha, bársonyos kakaópor borított mindent. Sötét, kesernyés kakaó lepte a földeket, kakaóbányából kitermelt kövekből építették a házaikat. Királyuk ifjú ember volt, nemrég vette át a hatalmat édesapjától, aki már öregnek érezte magát a kormányzáshoz, és inkább lemondott a trónról, hogy pihenhessen végre, oly sok évi uralkodás után.
Cocoa királyfi méltó volt hazájához, koromfekete hajához, sötét íriszéhez fekete ruhát viselt. De a kedve soha nem volt fekete, vidám volt, és vállalkozó kedvű. Szívesen kipróbált minden új dolgot, aztán, ha megnyerte a tetszését, továbbra is foglalkozott vele. Ő modern gondolkodású volt, nem úgy, mint az édesapja. Tisztában volt azzal, hogy a világ a színeké. Elhatározta, nem engedi tovább a sötétséget uralkodni hazájában, követi az új idők szavát, megy, és színt hoz alattvalói életébe. Fekete lován elindult hát feleséget keresni.
Ment-mendegélt, hagyta, hogy paripája vigye, nem irányította. Rábízta magát a sorsra. Tudta, oda fog megérkezni, ahova kell. Ahol megtalálja a neki legmegfelelőbb asszonyt. Hallgatta, hogy lova patája koppan a sötét sziklán, mert már a kopár hegyeket mászták meg, hogy előbbre jussanak. Ahogy felért a hegygerincre, hihetetlen táj tárult a szeme elé. Minden hófehér volt! A távoli hegyek, a hegyeken az erdő fái, talán még a fákon füttyögő madarak is!
Cocoa királyfi nem volt hozzászokva ekkora fehérséghez, hisz náluk minden fekete volt. Vagy majdnem fekete. Országának legvilágosabb színe a sötétbarna volt, kivéve az ég kékjét, és a nap sárgáját, amit szinte teljesen elnyelt az odalenn uralkodó sötétség. Vakította is a szemét rendesen a látvány. Hunyorognia kellett, hogy lásson valamit. Bármilyen haladó szellemű volt, eddig csak hallott arról, hogy létezik más is, mint az ő szépséges, de fekete hazája.
Hát most itt állt a határán, és az ellentét a két ország között olyannyira lenyűgöző volt, hogy a lélegzete elakadt tőle. Rögtön tudta, hogy jó helyen jár, és ebből a rengeteg fehérből neki muszáj hazavinnie valamennyit. Ahogy elképzelte, hogy világosabb lesz odahaza, ha kinéz a palota ablakán, nem csak feketeséget fog látni, örömteli mosoly ömlött szét az arcán. Halálosan biztos volt abban, hogy innen, ebből a csodálatos világból választ feleséget. Megveregette a lova nyakát, mintegy elismerve, hogy jóra bízta magát, és elindultak lefelé a hegyről.
A két ország határvonalán apró forrást fedezett fel. Mivel szomjas volt ő maga is, és a lova is buzgón emelgette a fejét, és tekintgetett a víz irányába, hagyta, hogy odavigye. Leszállt a hátasáról, letérdelt a forrás mellé, és belemerítette két tenyerét az összegyűlt vízbe. Sűrű masszába markolt! Ez meg mi a csuda? – töprengett, de óvatosan megkóstolta. Óriási meglepetés érte, mert nagyon finom volt! Erre aztán nem számított! Hmm… Érdekes gondolatok kezdtek kibontakozni a fejében.
Tett egy adagot a masszából a tarisznyájába, és továbbindult. Lova patája nyomán finom porcukor szállt fel a levegőben, majd gyengéden rájuk telepedett az eddig odagyűlt kakaópor fölé. Mire beporoszkáltak a királyi palota udvarára, már ló és lovasa egyaránt hófehér volt.
Az idegent bevezették a király színe elé. Cocoa pedig elmondta, ami az úton eszébe jutott. Tapasztalta, milyen ízletes, édes ebben az országban még az út pora is. Milyen jó lenne, ha vegyíteni lehetne az ő hazájának kesernyés földjével!
Csilingelő kacagás hallatszott, majd beszaladt egy hófehér ruhába öltözött tündér. Tánclépésekkel közeledett, de megtorpant az idegen láttán.
– Gyere csak, Sugar! – szólt hozzá az apja. – Ez az idegen Cocoa király, a szomszéd birodalomból, és igencsak érdekes ajánlattal keresett fel minket. Elmondanád a lányomnak is, Cocoa?
De a királyfi csak állt bénultan a csodálattól. Talán nem is hallotta a kérdést. A szíve oly hangosan dübörgött, hogy elnyomta a külső hangokat. Csak a belsőt hallotta, ami azt zakatolta: ő az, ő az, ő az! Ő lesz a feleségem!
– Cocoa! – szólította meg erélyesebben a cukorkirály.
– Igen… – tért magához valamelyest Cocoa. Azonnal javította az eddigi javaslatát. – Nos, úgy gondoltam, hogy ha egyesítenénk a két királyságot, egyesíthetnénk a természeti kincseinket is, és valami olyan, de olyan finomat készíthetnénk, amivel az egész világot meghódíthatnánk, és az uralmunk alá hajthatnánk!
– És mi lenne az? – kérdezte a királylány.
– Csokoládé! – válaszolta Cocoa. A nevet most találta ki, jobb híján… – Van belőle mintám, ha szeretnétek megkóstolni! – Ezzel elővette a tarisznyájából a forrásból szedett masszát, és megkínálta vele a királyt meg a lányát. Először ők is ugyanolyan fintorogva csippentettek belőle, mint Cocoa, amikor megtalálta, de aztán szélesre húzódott a szájuk és kértek még!
– Finom. Csak túl sötét! – akadékoskodott Sugar.
– Nem baj, majd teszünk bele tejet! – hárított a királyfi.
Ki is próbálták azon nyomban, és lám, a csokoládé világosabb lett.
– És milyen ízletes! – nyalta meg a szája szélét Sugar királykisasszony.
Hát így történt, hogy Cocoa és Sugar házassággal pecsételte meg a két birodalom egyesítését. Szép lassan mindkét országban megjelentek a színek, a fehér már nem vakít, és a fekete már nem sötét… viszont egyre több a piros, a sárga, a kék, a zöld…
Te nem is tudtad, hogy így indult világhódító útjára a csokoládé? Tényleg elhitted, hogy kakaóbabból készül? Pedig Cocoa és Sugar gyermekei a tejcsokoládé és az étcsokoládé. Az unokáik pedig a mogyorós, mazsolás és krémmel töltött csokoládé. A déd- és ükunokáik a müzlis, meg a kekszes, meg a likőrös, meg a fehércsoki, meg a Milka, meg a Boci, meg… meg…
 

akozsu

Új tag
Babazene_klasszikusok - Raimond Lap

Sziasztok!

Még új vagyok a fórumon. A mi kislányunk még nagyon pici (4 hónapos) :11:, így engem még a neki szóló anyagok érdekelnek, de remélem másnak is tetszeni fog a következő album:

Raimond lap - Baby classics

01 - Für Elise
02 - Menüett
03 - Örömóda
04 - Patetikus_szonáta
05 - Téma
06 - Levegő
07 - Holdfény_szonáta
08 - Ave_Maria
09 - 147-es kantáta
10 - Bölcsődal
 

lumnitzer

Állandó Tag
Állandó Tag
Marci és a kapitány

Főcím: Marci és a kapitány
Epizódcím: Palackposta
Műfaj: animáció

író: Demány Ottó
szerkesztő-dramaturg: BÁLINT ÁGNES
rendező: Beregszászi Mária

szinkron:
Varanyi Lajos ... Kapitány
Szöllösi Irén ... Orsolya néni
Simándi Ildikó ... Anikó
Havas Gertrúd ... Marci
Bölöni Kiss István ... Béka (B. Kiss István)
Gruber Hugó ... Bernát

idézet a http://comment.blog.hu/2006/11/13/kukori_2_egy_csaladregeny_vege -ról (N.Zoli 2006.11.16. 10:10:09):"Marci és a Kapitány. Nylonból volt a folyó. Egy ló meg azt énekelte, hogy:Kék a fű és zöld az ég, legeljetek lóherét!"
imdb.com


a kép nem ebből a részből való:
m2-3406-14024500.jpg

VHSrip - Szerintem nézhető, de ne várj töle HD minőséget.

Video: 720x480
Frame Rate: 29.97
4:3
Audio: 128
sample: 48000
Időtartam: 00.10.37
Méret: 4x20+8,9 MB (88,9)


Kód:
http://data.hu/get/1797497/Marci_es_a_Kapitany_-_Palackposta_1977_tvrip_by_lumnitzer.avi.001.html
http://data.hu/get/1797557/Marci_es_a_Kapitany_-_Palackposta_1977_tvrip_by_lumnitzer.avi.002.html
http://data.hu/get/1797879/Marci_es_a_Kapitany_-_Palackposta_1977_tvrip_by_lumnitzer.avi.003.html
http://data.hu/get/1798042/Marci_es_a_Kapitany_-_Palackposta_1977_tvrip_by_lumnitzer.avi.004.html
http://data.hu/get/1798064/Marci_es_a_Kapitany_-_Palackposta_1977_tvrip_by_lumnitzer.avi.005.html
hjsplit-tel daraboltam (mert sajnos kicsi a feltöltés sebességem)
rip és feltöltés: lumnitzer


A link szabadon terjeszthető, más tárra is feltölthető. Ha lesz rá igény (és időm), akkor még folytatom a feltöltést. A 13 részből csak 4-5 részt vettem fel 2006-ban videóra.
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
ikon.jpg


Mesék Mátyás királyról

Beköszönő sorok a honlaphoz: http://matyasmesek.oszk.hu/main.html

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király...
Mennyi csodálatosan szép mese kezdődik ezekkel a szavakkal!
Vajon miért volt fontos őseinknek, hogy meséket őrizzenek meg és adjanak tovább az emberemlékezet számára – a mi számunkra – bölcs és jó uralkodókról, igazságos királyokról?
Elsősorban azért, mert királynak lenni nem csupán azt jelenti, hogy valaki fejére koronát tesznek, palotába vezetik és díszes trónra ültetik.
Mit jelent királynak lenni?
A meséket a régi korokban nem gyerekeknek mesélték. Felnőttek ültek össze estéről-estére, hogy meghallgassák a mesemondót, aki történeteket tudott szegény legényekről, elvarázsolt emberekről, csodás állatokról, messzi birodalmakról, no és persze jó királyokról… Azonban gyerekek is ültek a felnőttek között, vagyis a mesék mindenkihez szóltak. A mesemondók pedig példaként állították a királyokat a mesehallgatók elé, mintha azt üzenték volna: „Legyetek ti is olyanná, mint a királyok! Induljatok útnak, győzzétek le az ellenségeket, lépjetek szövetségre a segítőtársakkal, és keressétek meg a világszép királykisasszonyt! Uralkodjatok igazságosan, vezessétek az életeteket bölcsen!”
A mesét hallgató felnőttek és gyerekek azt is megtudhatták, ki a bölcs uralkodó és ki a jó király.
Jó király az, aki bátor.
Jó király az, aki megsegíti a rászorulókat.
Jó király az, aki igazságosan dönt.
Jó király az, aki soha nem feledkezik meg semmiről, ami élő: legyen az ember, állat, fű, fa, kő, víz, csillag, a Nap vagy a Hold.

A királyokról szóló mesék a mai kor embereinek, gyermekeinek sem üzennek mást, mint azt:
Legyetek ti is olyanok, mint a mesebeli királyok!
Hiszen a mesék azt mondják: király bárkiből lehet!
És még korona, palota, díszes trón se szükségeltetik hozzá...

Boldizsár Ildikó
mesekutató

A Mesék és mondák Mátyás királyról című kötet 109 szövege Helyey László színművész előadásában (A kötet szövegét válogatta és az utószót írta Kríza Ildikó)

A meséket olvashatod, és meg is hallgathatod..


Semmire semmi gondom



Volt a cigányoknak egy vajdájok, az a lócsiszárságból úgy felgazdagodott, kiírta a házára, hogy: semmire semmi gondom!
Arra járt Mátyás király, meglátta, mi van a vajda házára felírva, bezörgetett, azt mondja a vajdának:
– Hallod-é, te szemtelen cigány, hogy merted ilyen szűk esztendőbe kiírni a házad falára, hogy semmire semmi gondod?
A vajda csak leesett térdre, jaj, jaj, elkezdett ríni, úgy megijedt, egy szóval se tudott a királynak felelni.
– Ha nincs gondod, majd adok én! – azt mondja a király. – Hetednapra visszajövök, addig kitalálod a feleletet három kérdésemre. Első: hány hét a világ? Második: nem született, mégis meghótt, ki az? Harmadik: találd ki, hogy én min állok? Ha a három kérdésre nem tudsz nékem megfelelni, elveszem ezt a szép házadat, odaadom a vak kódusnak.
Most már hát lett gondja a vajdának, amin gondolkozhat. Gondolkozott, gondolkozott, nem tudott egyik kérdésre se feleletet. Látja a vajdának a fiatal bérese, micsoda nagy gondolkodásba van a vajda, kérdi, mi légyen, ami a szívét úgy nyomja.
Elmesélte a vajda, mit hagyott néki Mátyás király, de hát azt mondja, mit tudnál, te gádzsó, erről tenni?
– Mit – azt mondja a bérese –, azt csak ide bízza, gazduram!
– Na, ha segíteni tudsz az én bajomon, neked adom az egyetlen lányomat, osztán ha meghalok, te leszel utánam a cigányok vajdája.
Jól van, hetednapra az a fiatal béres bemeszelte a haját fehérre, meg felkötött egy nagy fehér szakállat is a pofájára, úgy állott a király elébe, mintha ő lenne a vajda.
– Felelj hát, cigány, hány hét a világ?
– Evvel a mostanival is kevesebb! – feleli a béres.
– Ez jó egynek – azt mondja Mátyás király –, de most arra felelj, ki volt az, aki nem született, mégis meghótt?
– Felséges király, aki nem született, mégis meghótt, senki más nem vót, mint Ádám apánk!
– Evvel is rátaláltál, cigány. Hanem azt is meg tudod-é mondani, min állok én itt előtted?
– Min állana a felséges király, ő is csak a csizma talpán áll!
– No, cigány, örülj, mert megfeleltél!
Örült is a cigány béres, mingyárt nagy lagzit csaptak, még a kutyák is feketekávét ittak.


Forrás: Szép Ernő: Mátyás király tréfái, Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 2006, (Tizenegyedik kiadás), 94–95. o.

matyas_mesek.jpg
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére