versek
- Téma inditó imatei
- Kezdés dátuma
Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.
S már feleselget, fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.
S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad.
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.
Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn.
Vesd le az inged, mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.
S már feleselget, fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.
S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad.
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.
Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn.
Vesd le az inged, mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.
Nem kellenek...
Mondat értelem nélkül
Szavak tartalom nélkül
Jelek jelentés nélkül
Arcok tekintet nélkül
Nem kellenek!
Lépés mozdulat nélkül
Álom oltalom nélkül
Ima áhítat nélkül
Ember emberség nélkül
Nem kellenek!
Magány reménység nélkül
Falak ablakok nélkül
Igaz valóság nélkül
Való igazság nélkül
Nem kellenek!
Zene felhangok nélkül
Vonzás szemérem nélkül
Tested szerelem nélkül
Élet életed nélkül
Nem kellenek!
És neked?
(Adamis Anna)
Mondat értelem nélkül
Szavak tartalom nélkül
Jelek jelentés nélkül
Arcok tekintet nélkül
Nem kellenek!
Lépés mozdulat nélkül
Álom oltalom nélkül
Ima áhítat nélkül
Ember emberség nélkül
Nem kellenek!
Magány reménység nélkül
Falak ablakok nélkül
Igaz valóság nélkül
Való igazság nélkül
Nem kellenek!
Zene felhangok nélkül
Vonzás szemérem nélkül
Tested szerelem nélkül
Élet életed nélkül
Nem kellenek!
És neked?
(Adamis Anna)
Szeressétek az öregeket
Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat,
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ne tegyétek őket szűk odúkba,
Ne rakjátok őket otthonokba,
Hallgassátok meg panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat,
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Amikor Isten közéjük éltetett.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Óbecsei István
Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat,
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ne tegyétek őket szűk odúkba,
Ne rakjátok őket otthonokba,
Hallgassátok meg panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat,
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Amikor Isten közéjük éltetett.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Óbecsei István
Csak pár barát tartja a lelkemet,
Hogy ebből a világból el ne menjek,
S ha lassan elveszítem őket,
Kiket én nagyon szeretek,
Temethetik földdel kihűlt testemet.
Csak barátaim éleszthetnek újra engemet,
Még mielőtt a pokolba kerüljek.
Ember vagyok, és sokat hibázom,
Nem veszem észre, szeretteim megbántom,
Már csak az Úr bocsánatát várom,
Mielőtt én végleg eltávozom.
Hogy ebből a világból el ne menjek,
S ha lassan elveszítem őket,
Kiket én nagyon szeretek,
Temethetik földdel kihűlt testemet.
Csak barátaim éleszthetnek újra engemet,
Még mielőtt a pokolba kerüljek.
Ember vagyok, és sokat hibázom,
Nem veszem észre, szeretteim megbántom,
Már csak az Úr bocsánatát várom,
Mielőtt én végleg eltávozom.
BOLDOGSÁG SÚGD MEG NÉKEM!
( Gabricsevics István )
Súgd meg NÉKEM, TE ritkán látott Boldogság,
-mi bajod van mostanában ÉNVELEM ??!!!
Mondd el miért van érző szívem mélyén
olyan gyakran a napfény helyett félelem !
HOZZÁM miért nem jössz, mint kedves vendég,
sokkal-sokkal sűrűbben, hogy lássalak ?
TE azt nem is tudod, bánatomban
ÉN már bizony milyen gyakran vártalak !!!
Égben úszó, könnyű nyári szellő
KEDVESEMNEK mondd el azt, hogy kell NEKEM !!!.
Ha nem is lehet párja mindig NÁLA,
azért ÉN ŐT tiszta szívből szeretem !!!
Kitárt karral, forró gyengéd szívvel
szüntelenül várlak TÉGED BOLDOGSÁG !
ÉN hiszem, hogy az igaz, tiszta szerelemben
nem számít az idő és a távolság !!!
Mond el, hogy a SZERELEM, börtönbe nem zárható !!!
A SZERELMES szívnek szárnya van
és röptében nem megállítható !!!
A SZERELMES szív, ha van igaz társa,
nem ismer akadályt, hogy KEDVESÉT lássa !!!
( Gabricsevics István )
Súgd meg NÉKEM, TE ritkán látott Boldogság,
-mi bajod van mostanában ÉNVELEM ??!!!
Mondd el miért van érző szívem mélyén
olyan gyakran a napfény helyett félelem !
HOZZÁM miért nem jössz, mint kedves vendég,
sokkal-sokkal sűrűbben, hogy lássalak ?
TE azt nem is tudod, bánatomban
ÉN már bizony milyen gyakran vártalak !!!
Égben úszó, könnyű nyári szellő
KEDVESEMNEK mondd el azt, hogy kell NEKEM !!!.
Ha nem is lehet párja mindig NÁLA,
azért ÉN ŐT tiszta szívből szeretem !!!
Kitárt karral, forró gyengéd szívvel
szüntelenül várlak TÉGED BOLDOGSÁG !
ÉN hiszem, hogy az igaz, tiszta szerelemben
nem számít az idő és a távolság !!!
Mond el, hogy a SZERELEM, börtönbe nem zárható !!!
A SZERELMES szívnek szárnya van
és röptében nem megállítható !!!
A SZERELMES szív, ha van igaz társa,
nem ismer akadályt, hogy KEDVESÉT lássa !!!
ÁLMAIM KÖZT, OTTHON,,,
( Gabricsevics István )
Emlékek közt ülök, s írogatom napjaimat,
ficánkoló tollakkal mozgatom karjaimat.
Szárnyalok messzi,vissza vadregényes időkbe
szárnyalok anélkül,
hogy valaki mellém szegődne.
Gondolkodom miért születtem ,
mivé lettem, s hogy kinek köszönhetem?
Gondolkodom ki leszek, s mit teszek,
és mi lesz, ha egyszer nem leszek.
Álmodozom...
Ha takaróm friss puha szellő volna,
vánkosom a szomorú Hold,
Ő vajon velem álmodna ?
Csizmám egy óriási mintás kalendárium lenne,
lapjai a nagy hírmondók, s én hinnék is benne.
Aztán a Nap fénye lenne gyűrött és izzadt ingem,
kifacsarnám belőle sorra az én fáradt lelkem.
Álmodozom...
Hogy ha,,, én majd elmegyek,
s ha nem leszek,
akkor majd fentről integetek,
s új titkokat keresek,
s majd, fentről is mindenkit szeretek !!!
Ébredek, kelek-fekszem Veletek,
imádkozom, hogy Ti ott lent,
ott a mélyben, mely fénylik,
a békében, szeretetben tovább éljetek !!!
Álmodozom...
Tollak pihegnek mellettem,
papírok hullanak a végtelenbe,
ugrok én utánuk, bele az én véges életembe.
Titok lenne odalent, hisz'
mi sem vagyunk sokkal fentebb,
és én, nem, nem vagyok erős,
nem vagyok senkinél szentebb !!!
S akkor, mikor utam véget ér,
engem egy új álom elkísér,
oda, hol a fa az égig ér,
hol nem folyik el ostoba vér,
hol mindenki a szeretet nagy szívéből,
óriási falatokat kér.
S akkor, mikor én elmentem innen,
vajon megváltozik-e minden?
Hmmm…nem, én ezt nem hiszem,
de nem is kell, hogy elhiggyem.
Hinni dicső, csalódni nem szégyen
fohászkodni édes, s hinni abban,
amit csinálsz: az az élet.
Mert fentről nem akarok lemenni,
nem kísértem én a végzetet,
beteljesül az magától is,
addig száll szárnyakon a képzelet.
Már itthon vagyok, otthon magamban,
itthon vagyok, hol otthonom honol a szavakban !!!
( Gabricsevics István )
Emlékek közt ülök, s írogatom napjaimat,
ficánkoló tollakkal mozgatom karjaimat.
Szárnyalok messzi,vissza vadregényes időkbe
szárnyalok anélkül,
hogy valaki mellém szegődne.
Gondolkodom miért születtem ,
mivé lettem, s hogy kinek köszönhetem?
Gondolkodom ki leszek, s mit teszek,
és mi lesz, ha egyszer nem leszek.
Álmodozom...
Ha takaróm friss puha szellő volna,
vánkosom a szomorú Hold,
Ő vajon velem álmodna ?
Csizmám egy óriási mintás kalendárium lenne,
lapjai a nagy hírmondók, s én hinnék is benne.
Aztán a Nap fénye lenne gyűrött és izzadt ingem,
kifacsarnám belőle sorra az én fáradt lelkem.
Álmodozom...
Hogy ha,,, én majd elmegyek,
s ha nem leszek,
akkor majd fentről integetek,
s új titkokat keresek,
s majd, fentről is mindenkit szeretek !!!
Ébredek, kelek-fekszem Veletek,
imádkozom, hogy Ti ott lent,
ott a mélyben, mely fénylik,
a békében, szeretetben tovább éljetek !!!
Álmodozom...
Tollak pihegnek mellettem,
papírok hullanak a végtelenbe,
ugrok én utánuk, bele az én véges életembe.
Titok lenne odalent, hisz'
mi sem vagyunk sokkal fentebb,
és én, nem, nem vagyok erős,
nem vagyok senkinél szentebb !!!
S akkor, mikor utam véget ér,
engem egy új álom elkísér,
oda, hol a fa az égig ér,
hol nem folyik el ostoba vér,
hol mindenki a szeretet nagy szívéből,
óriási falatokat kér.
S akkor, mikor én elmentem innen,
vajon megváltozik-e minden?
Hmmm…nem, én ezt nem hiszem,
de nem is kell, hogy elhiggyem.
Hinni dicső, csalódni nem szégyen
fohászkodni édes, s hinni abban,
amit csinálsz: az az élet.
Mert fentről nem akarok lemenni,
nem kísértem én a végzetet,
beteljesül az magától is,
addig száll szárnyakon a képzelet.
Már itthon vagyok, otthon magamban,
itthon vagyok, hol otthonom honol a szavakban !!!
"szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én."
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én."
SZÍVEDBE ZÁRVA
Nincs kilincs,
szíved ajtajához,
mégis, most félénken
itt állok, bejöttem,
csak rád várok!
Egy időre...inkább örökre,
ha nem bánod,
nálad megszállok.
Nincs bilincs,
láncok nélkül jöttem,
csak finoman szőttem
zakatoló szíved ritmusához
magam, hogy egyek
legyünk immár boldogok,
ne külön-külön,
boldogtalan !!!
( Gabricsevics István )
Nincs kilincs,
szíved ajtajához,
mégis, most félénken
itt állok, bejöttem,
csak rád várok!
Egy időre...inkább örökre,
ha nem bánod,
nálad megszállok.
Nincs bilincs,
láncok nélkül jöttem,
csak finoman szőttem
zakatoló szíved ritmusához
magam, hogy egyek
legyünk immár boldogok,
ne külön-külön,
boldogtalan !!!
( Gabricsevics István )
SENKI VAGY MINDEN
Soha ne kérdezd ki vagyok, s ki voltam,
s merről sodort erre a kósza szél,
s hogy hány átvirrasztott éjszaka után jöttem HOZZÁD!
Mindegy! Lehetek senki, vagy minden!
Lehetek fényes csillag az égen.
Lehetek levegő, mely után kapkodsz.
Lehetek por a vándor cserzett arcán.
Mindegy! Lehetek senki, vagy minden!
Lehetek elszáradt falevél egy ágon.
Lehetek puha érintés szád vonalán.
Lehetek a végtelen, szíved belsejében.
Mindegy! Lehetek senki, vagy minden!
Lehetek napfény, mely felmelegít.
Lehetek könnycsepp a szempilládon.
Lehetek hulló, ezüstös hópihe a válladon.
Ha ÉN az vagyok, akit örökké szeretni tudnál,,,,
Senki, vagy Minden!
( Gabricsevics István )
Soha ne kérdezd ki vagyok, s ki voltam,
s merről sodort erre a kósza szél,
s hogy hány átvirrasztott éjszaka után jöttem HOZZÁD!
Mindegy! Lehetek senki, vagy minden!
Lehetek fényes csillag az égen.
Lehetek levegő, mely után kapkodsz.
Lehetek por a vándor cserzett arcán.
Mindegy! Lehetek senki, vagy minden!
Lehetek elszáradt falevél egy ágon.
Lehetek puha érintés szád vonalán.
Lehetek a végtelen, szíved belsejében.
Mindegy! Lehetek senki, vagy minden!
Lehetek napfény, mely felmelegít.
Lehetek könnycsepp a szempilládon.
Lehetek hulló, ezüstös hópihe a válladon.
Ha ÉN az vagyok, akit örökké szeretni tudnál,,,,
Senki, vagy Minden!
( Gabricsevics István )
CSAK MÉG EGYSZER UTOLJÁRA,,,
( Gabricsevics István )
Még egyszer utoljára hadd sírjak NEKED !
A fájdalom zokog remegő ajkamon akár az eső,
mint felhőszakadás égi csöndjéből,
szememből a könny úgy tör elő.
És láz szorítja őszes homlokom,
ahogy szörnyű búcsúdalom dúdolom.
Még egyszer, utoljára hadd sírjak NEKED !
Aztán szívembe teszem minden álmomat,
s ha eztán el is hagyja szó ajkamat,
úgy repül fel, mint őrült fecskehad,
és úgy hangzanak szavaim, mint ahogy
kínpadok keserves dallama nyikorog.
Még egyszer, utoljára hadd sírjak NEKED !
Aztán úgy vágtázom el, mint vadlovak.
Vagy mint egy kacagó, szörnyű lovag !
Kábult énekem többé nem szeret és ragyog-
Csak a fák zenélik tovább, ahogy
voltam és többé nem vagyok.
Még egyszer, utoljára hadd sírjak NEKED !
Zenélek majd, mint a szellemek,
s könnyben úszó emléked elviszem,
mert BENNED, és csak BENNED hiszek !
És mosolyogva nézem majd szemed,
csak még egyszer,,,,
még egyszer, hadd sírjak NEKED,,, !!!
( Gabricsevics István )
Még egyszer utoljára hadd sírjak NEKED !
A fájdalom zokog remegő ajkamon akár az eső,
mint felhőszakadás égi csöndjéből,
szememből a könny úgy tör elő.
És láz szorítja őszes homlokom,
ahogy szörnyű búcsúdalom dúdolom.
Még egyszer, utoljára hadd sírjak NEKED !
Aztán szívembe teszem minden álmomat,
s ha eztán el is hagyja szó ajkamat,
úgy repül fel, mint őrült fecskehad,
és úgy hangzanak szavaim, mint ahogy
kínpadok keserves dallama nyikorog.
Még egyszer, utoljára hadd sírjak NEKED !
Aztán úgy vágtázom el, mint vadlovak.
Vagy mint egy kacagó, szörnyű lovag !
Kábult énekem többé nem szeret és ragyog-
Csak a fák zenélik tovább, ahogy
voltam és többé nem vagyok.
Még egyszer, utoljára hadd sírjak NEKED !
Zenélek majd, mint a szellemek,
s könnyben úszó emléked elviszem,
mert BENNED, és csak BENNED hiszek !
És mosolyogva nézem majd szemed,
csak még egyszer,,,,
még egyszer, hadd sírjak NEKED,,, !!!
Emlékezés
Örökké bennem élsz míg le nem hunyom szemem,
Bennem él mosolyod és érzem fogod kezem.
A szeretet mit nekem adtál, vezérlő fonalam,
Szívembe írt szavaidnak égig érő sora van.
Bíztatást várva, még most is hozzád fordulok,
Nem törődve azzal, hogy nélküled itt vagyok.
A kongó ürességet emlékekkel töltöm,
A tőled jövő melegséget lelkemben őrzöm.
Ha bántottak a "nagyvilágban" , s sírva hazamentem,
Te nem szóltál, csak átöleltél, így volt minden rendben.
A világ rögtön helyére állt, bár nem történt semmi,
Nekem az is elég volt, hogy így tudtál szeretni.
Álmom gyakran hozzád vezet, s bár ez csak egy álom
Amíg újra veled vagyok még ezt sem bánom.
Mikor reggel felébredek tudom: megérte!
Hogy halhattam a hangodat hálás vagyok érte.
Örökké bennem élsz míg le nem hunyom szemem,
Bennem él mosolyod és érzem fogod kezem.
A szeretet mit nekem adtál, vezérlő fonalam,
Szívembe írt szavaidnak égig érő sora van.
Bíztatást várva, még most is hozzád fordulok,
Nem törődve azzal, hogy nélküled itt vagyok.
A kongó ürességet emlékekkel töltöm,
A tőled jövő melegséget lelkemben őrzöm.
Ha bántottak a "nagyvilágban" , s sírva hazamentem,
Te nem szóltál, csak átöleltél, így volt minden rendben.
A világ rögtön helyére állt, bár nem történt semmi,
Nekem az is elég volt, hogy így tudtál szeretni.
Álmom gyakran hozzád vezet, s bár ez csak egy álom
Amíg újra veled vagyok még ezt sem bánom.
Mikor reggel felébredek tudom: megérte!
Hogy halhattam a hangodat hálás vagyok érte.
Mindenki boldog egyedül én vagyok "árván",
a tökéletest hajszolom de minek az árán?..
Mi a jó mi a rossz hidegen hagy teljesen,
utolsó szavad a szívem közepébe vésettem,
emlékszek még a szép derűs napokra,
szemed csillogva nézett a padokra,
elvarázsolt teljesen az arcod a szemed,
mára lett egy pokol,neked meg nagyon jó életed,
hogy tudom kinek írom azt nem mondhatanám,
kavarognak a fejemben a nevek,elönt a magány..
(by:Tomi)
a tökéletest hajszolom de minek az árán?..
Mi a jó mi a rossz hidegen hagy teljesen,
utolsó szavad a szívem közepébe vésettem,
emlékszek még a szép derűs napokra,
szemed csillogva nézett a padokra,
elvarázsolt teljesen az arcod a szemed,
mára lett egy pokol,neked meg nagyon jó életed,
hogy tudom kinek írom azt nem mondhatanám,
kavarognak a fejemben a nevek,elönt a magány..
(by:Tomi)
Vérzik a szívem mert kínoz az Élet,
hogy az ütéseit áljam erőm az nincsen,
legyengültem és támad az ég is,
fájó sebekkel talpra állok mégis,
kis időt kérlek adj időt nekem,
hogy sérült lelkemet a földről felszedjem,
nem megy ez tovább elhagynom a világot,
aztán a síromra majd hozhatod a virágot..
(by:Tomi)
hogy az ütéseit áljam erőm az nincsen,
legyengültem és támad az ég is,
fájó sebekkel talpra állok mégis,
kis időt kérlek adj időt nekem,
hogy sérült lelkemet a földről felszedjem,
nem megy ez tovább elhagynom a világot,
aztán a síromra majd hozhatod a virágot..
(by:Tomi)
Hasonló témák
