Veszélyben vannak a kettős állampolgárok.

Petro Porosenko, az ukrán államfő egy olyan törvénytervezettel állt elő a Legfelsőbb Tanács ülésén, miszerint, ha valaki önszántából veszi fel egy másik ország állampolgárságát, elveszíti az ukrán honossághoz való jogát.

Ha a kijevi vezetés elfogadja Petro Porosenko újabb törvénytervezetét, akkor a kárpátaljai magyarok is veszélyben vannak, mert ezzel elveszítik ukrán állampolgárságukat, ugyanis a tervezet minden olyan állampolgárra vonatkozik, akik valamikor önszántukból vették fel egy másik ország állampolgárságát.

Artúr Heraszimov, a Tanács egyik képviselője hangsúlyozta, hogy a szankció csak azokra vonatkozik, akik önkényesen vették fel más államok honosságát, az olyanokra, akik nem önként tették ezt – példájában kitér azokra az ukrán polgárokra, akik a Krímen akaratuk ellenére kapták meg az orosz állampolgárságról kiállított igazolványukat – azokra ez a törvény nem vonatkozik.

ukran utlevel.jpg
 
Most le fogtok döbbenni (bár nem biztos, mondjuk úgy hogy némelyek ledöbbennek majd) azon amit mondok, de EGYETÉRTEK ezzel amit terveznek! Mindigis idiótaságnak tartottam a kettős (vagy akárhányas) állampolgárságot. Egy szívvel csak EGY országhoz lehet TELJESEN lojálisnak lenni. Lehet szeretni akárhány másik országot is meg minden, ezt nem vitatom. De akkor is az van hogy ha valaki egyszerre több ország állampolgára, előfordulhat hogy a két ország közt valami konfliktus támad (akár háborús is bár nem kizárólag az) és ekkor melyiket támogassa a kettős állampolgár?! Melyik az ő „igazi” hazája?!

Állampolgár igenis csak egy helyen legyen valaki! Addig amíg létre nem jön a Világállam, vagyis amíg több ország is van a Földön sajnos... Addig biza el kell döntenie, melyik ország kell neki, hova akar tartozni. Már ha megadatik neki az a lehetőség, hogy ebben dönthessen... Félmegoldások sosem vezetnek jóra. Lehetnek mindenféle kormányközi egyezmnyek hogy ebben meg abban az esetben legyen a másik ország polgárának is joga ehhez meg ahhoz, de konkrétan teljesértékű ÁLLAMPOLGÁR, na az csak 1 helyen lehessen!
 
Az emberek jo reszenel inkabb csak erzelmi kerdes a kettos allampolgarsag.
Volt akitol elvettek mert , kitagadta a haza, pl sok 56-os tol. Vegul eltoroltek ezt a torvenyt /60-as evekbe/ es visszaadtak azaz lehetett kerni es megkapta kerelmezo.
Volt aki a hatareltolodasok miatt kivul rekedt a hataron es jo erdeke volt az uj orszag allamapolgarsagat, felvenni, ha boldogul elni akart normalisan.
Volt olyan is hogy egy vedelmet erzett a magyar allampolgarsaggal , hisz a tortenelem le fel ment es kellett a biztonsag.
Volt hogy gesztust tett a magyar kormany felajanlotta mindenkinek a magyar allampolgarsagot. NA nem szivjosagbol , hisz szavazataikra szamitott.

Abban igazad van, hogy egy fenekkel ket lovat nem lehet megulni.
Ukranoknal magyar ukran es orosz 3 fele kellene szakadni annak a szegeny polgarnak.
Sok esetben egy menekulesi utvonal a magyar utlevel, hisz ha rendelkezik vele egesz Eu teruleten tud dolgozni es mozogni.
Itt is sokan azert vettek fel mert mint canadai Europaba nem tud dolgozni tartozkodni kenyelmesen allando visa kell felevente tartozkodas stb.
Az ukran magyaroknak is es kiut a balhe a veszelyes politikabol, hisz se perc alatt berangathatjak katonanak a fiaikat akik se az oroszok se az ukranok oldalan nem akar hosi halott lenni.
 
Utoljára módosítva:
Az ukran magyaroknak is es kiut a balhe a veszelyes politikabol, hisz se perc alatt berangathatjak katonanak a fiaikat akik se az oroszok se az ukranok oldalan nem akar hosi halott lenni.

Na akkor meg most mi a gond? Örüljenek az ukrán magyarok. Hiszen ezesetben mi se egyszerűbb: az ukrán kormány azt mondja hogy ha ők magyarok (is) akkor nem ukránok. Oké, de ha nem ukránok akkor nem kell katonáskodniuk az ukrán hadseregben, hiszen milyen lenne az hogy annak kell az ukránoknál katonáskodni akik nem is ukrán állampolgárok...

Annyi bizonyos, én akkor fogom magamat újra magyarnak tartani, ha Magyarország az USA egyik állama lesz. Mondjuk azt nem hiszem hogy ez bekövetkezne az én életemben sajnos... De ha mégis, akkor oké, akkor vállalom hogy magyar vagyok. Megtehetem, mert továbbra is amerikai maradok akkor is, hiszen akkor már az hogy „magyar”, csak annyit jelent majd mint manapság az hogy „texas-i”, vagy floridai...

Addig azonban nem.
 
Az ukran allampolgarsag sem egyszeru, mert mar generaciok ota ott szulettek szulofoldjuk,az ott elo magyarokat nem lehet dontesre kenyszeriteni oket, hogy ide vagy oda kell tartozniuk.
Ez a kettos allampolgarsag hosszutavon nem lesz igy se ugy se tarthato.
NAgy terhet ro Mo-ra is hisz ezzel nem csak szavazasi lehetoseg van hanem minden orvosi ellatas nyugdij ami mar ugy is feszegeti a hatarokat, mert ok nem fizettek semmi adot be, de kapjak a magyar nyugdijat. HA nem elobb akkor biztos ujra teritekre teszi majd a jovo politikai elit ha mar nem erkeznek a milliardok Eubol.
Eu se orulhet neki tulzottan mert az ellenorzes a szamonkeres lehetetlen szinte ha valakivel problema van hisz akkor rogvest ukran vagy orosz lesz. Ugyan ugy tehetetlenek mint a magyarok ilyen esetben mert Eu -n kivuli terulet. Volt gond az ukran mafiaval es azokkal akik ezt a lehetoseget criminalra hasznaltak, nem egy ket esetben.


Ahogy elnezem ez a vagyad nem igen fog teljesulni , hogy USahoz tartozon Mo. Jobban kritizaljak utaljak mint az oroszokat.
 
Ahogy elnezem ez a vagyad nem igen fog teljesulni , hogy USahoz tartozon Mo. Jobban kritizaljak utaljak mint az oroszokat.

Ezt én is így látom mint te, de ez csak eggyel több ok arra hogy NE valljam magamat magyarnak. Tudniillik ha választanom kell, habozás nélkül az USA a favoritom. A választásom. Ezen nekem nanoszekundumokat se kell töprengenem.

Tudod Melitta, valamelyik másik topikban nemrég valaki beidézett egy izé... nem tudom minek nevezzem, szóval valami fasiszta „kiáltványból” vagy miből részletet, amiben ki volt fejtve hogy ki lehet állampolgár. (asszem a németekről szólt, nem a magyarokról de ez most mindegy). És meg volt határozva hogy például zsidó nem lehet. De mindegy is hogy épp zsidó nem lehet: a lényeg hogy az egész „vérségi” alapon volt megszabva. Na most az még oké is lenne a szememben hogy ha már egyáltalán vannak külön országok, akkor ezek valamiképpen definiálják önmagukat, hogy mi miatt különülnek el a többiektől. Csakhogy azt maximálisan ellenzem hogy ez holmi „vérségi” vagy genetikai alapon történjék! Ideológiák szerint azonban már messze több értelmét látnám a dolognak. Azaz a szememben egy országnak akkor van értelme és létjogosultsága, ha hasonló elveket valló embereket tömörít.

Na most a világon jelenleg található országok által vallott elvek közül a leginkább azon elvekkel értek egyet, amely elveknek az USA a zászlóvivője, ennyi az egész. Emiatt van az, hogy oda akarok tartozni, pontosabban, úgy érzem igazából mindigis oda tartoztam „lélekben”, csak hanyag munkát végzett az őrangyalom a mennyei Lélekelosztó Állomáson, és így rossz helyre születtem...
 
Oké, de ha nem ukránok akkor nem kell katonáskodniuk az ukrán hadseregben, hiszen milyen lenne az hogy annak kell az ukránoknál katonáskodni akik nem is ukrán állampolgárok...

....azt a mindenit, ennyi sületlenséget össszehordani, pedig már nem lehetsz mai gyerek.
A nácizmusról is van fogalmad, tudhatnád, hogyan használták fel a zsidókat a háborúban a németek, képzelheted, hogy a magyar gyerekeket is az első vonalba küldik az ukránok. Remélem egy-kettőre széthullik Ukrajna, remélem az oroszok megoldják a problémát. Tökéletesem megértem az orosz nemzetüségü ukrán állampolgárokat, hogy kirobbantották a polgárháborút és elszakadtak az ukránoktól. Mindenesetre újra kell gondolni a vízumkényszer feloldását.
 
Utoljára módosítva:
Az ukran magyaroknak is es kiut a balhe a veszelyes politikabol, hisz se perc alatt berangathatjak katonanak a fiaikat akik se az oroszok se az ukranok oldalan nem akar hosi halott lenni.
Mi várható az ilyentől? Hazáját védi az ember. Ezeknek Ukrajna csak lakhelyük. Mo-on történne valami (pl. súlyos árvíz) akkor továbbállnának. Nehogy kócos legyen a hajuk? Ilyenekről írhatta Petőfi:
"Sehonnai bitang ember,
Ki hogyha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."
 
Ha annyira nagyon rossz neki ott, költözzön el. Még gyalog is el tud jutni Magyarországra, nincs az ám olyan nagyon messze Kárpátaljától. És simán megkapja az állampolgárságot azt hiszem. Ha nem jön, nem is olyan rossz neki. Ha megszokott ott, akkor az a HAZÁJA.

a probléma ott van, hogy a magyarok nem hagyják ott olyan könnyen a szülőföldet mint a migránsok, ezért tisztelem például az ukrajnai oroszokat, azok legalább fegyvert ragadnak és megvédik a szülőföldjüket

De miért is értesz egyet a kettős állampolgárság megvonásával? Azt mondod , hogy az USA-ban élsz ... mit szólsz ahhoz hogy Arnold Schwarzenegger Kalifornia kormányzójaként megtartotta osztrák állampolgárságát? Utánanézhetnél hány millió mexikói-amerikai kettős állampolgár van a környékeden.
 
a probléma ott van, hogy a magyarok nem hagyják ott olyan könnyen a szülőföldet mint a migránsok, ezért tisztelem például az ukrajnai oroszokat, azok legalább fegyvert ragadnak és megvédik a szülőföldjüket

De miért is értesz egyet a kettős állampolgárság megvonásával? Azt mondod , hogy az USA-ban élsz ... mit szólsz ahhoz hogy Arnold Schwarzenegger Kalifornia kormányzójaként megtartotta osztrák állampolgárságát? Utánanézhetnél hány millió mexikói-amerikai kettős állampolgár van a környékeden.

Bocsánat de mennyiben kötelez engem Svarci véleménye?! Vagy XXIII. Sancho Panza véleménye Mexikóvárosból?!

Én helytelenítem a kettős állampolgárságot és kész. És tudom e nézetemet alátámasztani híres példával is: Tina Turner amerikai állampolgár volt, de valahogy Svájcba került, és nemrég (talán tavaly, mindenesetre nem túl régen) olvastam róla egy hírt hogy visszaadta az amerikai állampolgárságát mert mint mondta őt már minden Svájchoz köti, nincs szüksége az amerikai állampolgárságra... Furának tartottam kissé hogy valaki lemondjon az amerikai állampolgárságról, de ettől ez még egy korrekt dolog: az legyen amerikai is, nemcsak magyar, aki annak tartja magát, aki oda kötődik!
 
Bocsánat de mennyiben kötelez engem Svarci véleménye?! Vagy XXIII. Sancho Panza véleménye Mexikóvárosból?!

Abszolúte egyáltalán nem kötelez semmire, én csak felhoztam mint példát, hogy egy kettős állampolgár is lehet magas beosztásban az USA-ban tehát nem tekintik a hűség mércéjének.
De ott vannak a szomszédok, a kanadaiaknál számos miniszternek van kettős állampolgársága.
Én helyeslem a kettős állampolgárságot, miért kellene megtagadja valaki a gyökereit.
 
Utoljára módosítva:
Abszolúte egyáltalán nem kötelez semmire, én csak felhoztam mint példát, hogy egy kettős állampolgár is lehet magas beosztásban az USA-ban tehát nem tekintik a hűség mércéjének.
De ott vannak a szomszédok, a kanadaiaknál számos miniszternek van kettős állampolgársága.
Én helyeslem a kettős állampolgárságot, miért kellene megtagadja valaki a gyökereit.
Nézd Sae, rengeteg dologban úgy látom merőben ellentétes a véleményünk nekünk kettőnknek, ebben is, de ez itt és most kettőnk közt olyan ellentét legalább, hogy bizonyos mértékig át tudom érezni a te nézőpontodat is. Nem értek vele egyet, abszolút nem, olyan értelemben hogy nem fogadom el mint olyasmit amit nekem is vallanom kéne. De annyit elfogadok belőle hogy te így gondolod, így érzed, sokan mások is így gondolják. Sőt, én még azt is belátom hogy azok akik így, hozzád hasonlóan gondolják, nem rossz emberek emiatt, és még csak nem is okvetlenül következik e nézőpontjukból bármi tragédia rájuk vagy az (egyik vagy másik) országra.

Egyszerűen azt szeretném ha ezért cserébe meg te annyit fogadnál el az én nézőpontomból, hogy én szeretek mindent KOMOLYAN VENNI és KOMOLYAN CSINÁLNI. Na most mint tudod én hazát cseréltem, most mindegy miért, meg az is mindegy ezért te engem megvetsz, irigyelsz, vagy mindegy neked. Én ezt tettem, és itt nem is az az érdekes ebben hogy ezt megtettem-e gyakorlatilag, teszem-e épp most gyakorlatilag vagy majd a jövőben, szintén gyakorlatilag, hanem a LELKI hozzáállás a lényeg. Lelkileg megtettem, éspedig akkor amikor még ki se értem Amerikába: a repülőn ülve, odafelé menet, amikor, mint írtam is, végigsírtam az utat. Na én azokban az órákban cseréltem hazát tudod. Pontosabban, nem volt CSERE, egyszerűen és pontosabban akkor MONDTAM LE a magyarságomról, magyar állampolgárságomról, egész elmúlt életemről, értesz engem? Nem hivatalosan, de érzelmileg. Akkor úgy kb meghalt bennem minden amit éreztem azon ország iránt, szembenéztem azzal hogy amiket addig igaznak hittem csak illúziók voltak... meg ilyesmik. Tudnám részletezni bőven, de talán mindegy, a lényeg sejthető ennyiből is remélem.

Én mindent KOMOLYAN VESZEK. Én komolyan szerettem volna egykor jó magyar lenni. Tényleg és igazán. Ami azt illeti, konkrét bizonyítékokat is tudnék ezzel kapcsolatban bemutatni, nem is keveset, de mellőzöm. Na most ez nem jött össze mert tapasztaltam hogy a „haza” engem konkrétan le se szar nem kellek neki. Erre történt a „válóperem”: otthagytam a „hazát”.

Én elfogadom hogy más ezt nem így éli meg, nyilván akinél ezen elválás békésebb módon zajlik (lelki békére gondolok) az ezt nem úgy fogja fel mint én. Náluk ez olyasféle hasonlattal érzékeltethető mint amikor a házaspár elválik de utána barátok maradnak. Na most ez emberek közt is csak akkor működhet ha addig elég jól megvoltak egymással, és bár elválnak de olyan igazán nagy csalódás egyiküket se érte addig. Nálam ez azonban nem így működött. Én iszonyúnagyot csalódtam a „hazában”, és folyamatosan, sokáig.

Ez idáig tiszta, megértetted? (nem gúnyolódni akarok, távol áll tőlem, de ha ezt nem érted meg, nem érzed át, felesleges is olvasnod tovább).

Tehát ez nekem rém nagy csalódás volt, és tulajdonképpen megkockáztatom az állítást hogy akkora nagy, hogy nekem szinte fontosabb hogy NE legyek magyar, mint hogy amerikai állampolgár legyek!

Ezek után miért kéne nekem megtartanom a magyar állampolgárságot vagy akármit ami oda köt? Gyakorlatilag tényleg csak a nyelv köt oda, mert azt nem lehet elfelejteni, az nem olyan könnyű mint mondjuk egy onnan hozott ruhadarabot kidobni a kukába.

Tehát mert én komolyan veszem a dolgokat, komolyan veszem azt is hogy nem kellettem a „hazának”, s nem akarok úgy tenni mintha nekem kéne az, akinek én nem kellettem. Emellett ott a logika szava is, hogy ha egy másik közösséghez (néphez) akarok tartozni, az cserébe mert befogad engem, teljes joggal vár el abszolút lojalitást. lehet hogy törvény szerint nem volnék kötelezhető erre, de ha nem, az csak egy nagyvonalú gesztus a részükről, amit köszönettel nyugtázok ám nem kívánok élni a lehetőséggel és igenis kinyilvánítom a régi állampolgárságom feladásával, hogy én immár teljesen az övék, az új közösségé vagyok!

Ha a középkorban születek és vallásos nevelést kapok, valószínűleg kiváló szerzetes lett volna belőlem, mert komolyan vettem volna azt is hogy én már nem a „világé” vagyok hanem istené.

Ismétlem én elfogadom hogy másnak más a véleménye, de én nem helyeslem, mert logikai bukfencnek tartom a kettős lojalitás lehetőségét. Működhet általában, de cifra esetekben gond lehet belőle. És én szeretem a tökéletes megoldásokat.

Meg lehet ebben a részemről egyfajta gőg is: Ha én nem kellettem Magyarországnak, akkor nekem se kell az az ország, és ennek bizonyítékát óhajtom adni.
 
NEm lesz problemad a magyarallapolgarsaggal, mert ha lejar a magyar utleveled , otthon ugy tekintenek mintha nem is lennel magyar. Kezdheted elolrol a honositassal. minimum felev vagy 1 mire ujbol magyarallampolgarra avanzsalsz.
 
Mint csak magyar allampolgar ha haza akarnal menni lejart utlevellel, kerned kell a magyar kovetsegtol egy egyszeri beutazasi engedelyt , es otthon neki allni elintezni a nem kis proceduraval jaro honositasod, hogy ujbol legyen ervenyes utleveled. Ami nagyon fontos mert sehova nem lehet utazni utlevel nelkul.
Az igazi az lenne ha amcsi utlevelet tudnal szerezni. HA ez meg nem sikerult, akkor intezd ha lejart a magyar utleveledet.

Az en esetem kicsit mas mert canadai vagyok.
Nekem lejart mindenem utlevel szemelyi.
Felevig vizsgalodtak hogy magyar vagyok-e. Utana nem tudom mire kellett varakozni mert nem derutl ki de majd 1 evig tartott ez a folyamat.
Hiaba vittem a lejart magyar utlevelet, a lejart szemelyi igazolvanyomat amibe minden benne volt a gyerekeim , az iskolaim, a munkahelyeim. Semmit nem er azt mondtak.
Erveltem en mindennel .
Ok allitottak ki ezeket az okmanyokat tehat ha lejart is csak nem valtozott semmmi nem lettem fiatalabb,nem csereltem le a szuletesi varosomat Bp.-et,nem csereltem le az anyamat, nem mondtam le a gyerekeimrol stb.

Kulonben a honositas 17 oldalas paksameta meg a volt ferjem nagyszuleire is kivancsiak voltak hol szulettek hol vannak eltemetve, a tortenelem folyaman hol voltak mit csinaltak.

Ez a rendkivul kivancsisaga a hivatalnak, nekunk szol akik ezen a continensen elnek . Nagyon rovid ido alatt lehet valaki magayr allampolgar a hatartol keleten az elcsatolt teruletekrol.

HA egy Mo-i magyarnak lejart utlevelet ujra cserelni feler egy kanoszajarassal.
 
Mint csak magyar allampolgar ha haza akarnal menni lejart utlevellel, kerned kell a magyar kovetsegtol egy egyszeri beutazasi engedelyt , es otthon neki allni elintezni a nem kis proceduraval jaro honositasod, hogy ujbol legyen ervenyes utleveled. Ami nagyon fontos mert sehova nem lehet utazni utlevel nelkul.
Az igazi az lenne ha amcsi utlevelet tudnal szerezni. HA ez meg nem sikerult, akkor intezd ha lejart a magyar utleveledet.

Az en esetem kicsit mas mert canadai vagyok.
Nekem lejart mindenem utlevel szemelyi.
Felevig vizsgalodtak hogy magyar vagyok-e. Utana nem tudom mire kellett varakozni mert nem derutl ki de majd 1 evig tartott ez a folyamat.
Hiaba vittem a lejart magyar utlevelet, a lejart szemelyi igazolvanyomat amibe minden benne volt a gyerekeim , az iskolaim, a munkahelyeim. Semmit nem er azt mondtak.
Erveltem en mindennel .
Ok allitottak ki ezeket az okmanyokat tehat ha lejart is csak nem valtozott semmmi nem lettem fiatalabb,nem csereltem le a szuletesi varosomat Bp.-et,nem csereltem le az anyamat, nem mondtam le a gyerekeimrol stb.

Kulonben a honositas 17 oldalas paksameta meg a volt ferjem nagyszuleire is kivancsiak voltak hol szulettek hol vannak eltemetve, a tortenelem folyaman hol voltak mit csinaltak.

Ez a rendkivul kivancsisaga a hivatalnak, nekunk szol akik ezen a continensen elnek . Nagyon rovid ido alatt lehet valaki magayr allampolgar a hatartol keleten az elcsatolt teruletekrol.

HA egy Mo-i magyarnak lejart utlevelet ujra cserelni feler egy kanoszajarassal.

Köszi az infót. Nos az én útlevelem még jó sokáig érvényes. De előre tudom, semmit se fogok tenni ha lejár. Nem érdemlik meg. A saját e legutóbbi hozzászólásod is bizonyítja: direkt akarják szivatni azokat akik e kontinensen élnek. Hát akkor pukkadjanak meg.
 
Oltári baromság ez a "mindenki mondjon le a szülőhazája állampolgárságáról, ha máshol is megkapta az állampolgárságot" duma. Miért? Elég kijelentkezni lakcímről és máris semmi sem köt a régi hazádhoz. Ha nem lehetne sehol kettős, akkor hogy kapna bárki az új választott hazájában állampolgárságot? Vagy előtte le kellene mondani a szülőhazája állapolgárságáról, aztán stásztusz nélkül egy új ország rendszerében várni, hogy X év után végre befogadják hivatalosan is? Vagy mi?
 
Nem osztogatjak mint a cukrot sehol az allampolgarsagot kiveve magyarhonba.
Canadada ha legalisan vagy itt 3 ev utan tudod beadni , a kerelmet mire be is hivnak jo par honap majd egy ev is lehet.
Elbeszelgetnek veled mindenfele papirokat kernek, ha megfeleltel, akkor majd ertesitenek ami megint lehet akar 1 ev is vagy kozel egy ev. Igy a 3 evbol gyakorlatilag 4 az biztos de lehet majd 5 ev is mire tenylegesen a kezedbe az allampolgarsagi okmany es a canadai utlevel.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,633
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére