Abszolúte egyáltalán nem kötelez semmire, én csak felhoztam mint példát, hogy egy kettős állampolgár is lehet magas beosztásban az USA-ban tehát nem tekintik a hűség mércéjének.
De ott vannak a szomszédok, a kanadaiaknál számos miniszternek van kettős állampolgársága.
Én helyeslem a kettős állampolgárságot, miért kellene megtagadja valaki a gyökereit.
Nézd Sae, rengeteg dologban úgy látom merőben ellentétes a véleményünk nekünk kettőnknek, ebben is, de ez itt és most kettőnk közt olyan ellentét legalább, hogy bizonyos mértékig át tudom érezni a te nézőpontodat is. Nem értek vele egyet, abszolút nem, olyan értelemben hogy nem fogadom el mint olyasmit amit nekem is vallanom kéne. De annyit elfogadok belőle hogy te így gondolod, így érzed, sokan mások is így gondolják. Sőt, én még azt is belátom hogy azok akik így, hozzád hasonlóan gondolják, nem rossz emberek emiatt, és még csak nem is okvetlenül következik e nézőpontjukból bármi tragédia rájuk vagy az (egyik vagy másik) országra.
Egyszerűen azt szeretném ha ezért cserébe meg te annyit fogadnál el az én nézőpontomból, hogy én szeretek mindent KOMOLYAN VENNI és KOMOLYAN CSINÁLNI. Na most mint tudod én hazát cseréltem, most mindegy miért, meg az is mindegy ezért te engem megvetsz, irigyelsz, vagy mindegy neked. Én ezt tettem, és itt nem is az az érdekes ebben hogy ezt megtettem-e gyakorlatilag, teszem-e épp most gyakorlatilag vagy majd a jövőben, szintén gyakorlatilag, hanem a LELKI hozzáállás a lényeg. Lelkileg megtettem, éspedig akkor amikor még ki se értem Amerikába: a repülőn ülve, odafelé menet, amikor, mint írtam is, végigsírtam az utat. Na én azokban az órákban cseréltem hazát tudod. Pontosabban, nem volt CSERE, egyszerűen és pontosabban akkor MONDTAM LE a magyarságomról, magyar állampolgárságomról, egész elmúlt életemről, értesz engem? Nem hivatalosan, de érzelmileg. Akkor úgy kb meghalt bennem minden amit éreztem azon ország iránt, szembenéztem azzal hogy amiket addig igaznak hittem csak illúziók voltak... meg ilyesmik. Tudnám részletezni bőven, de talán mindegy, a lényeg sejthető ennyiből is remélem.
Én mindent KOMOLYAN VESZEK. Én komolyan szerettem volna egykor jó magyar lenni. Tényleg és igazán. Ami azt illeti, konkrét bizonyítékokat is tudnék ezzel kapcsolatban bemutatni, nem is keveset, de mellőzöm. Na most ez nem jött össze mert tapasztaltam hogy a „haza” engem konkrétan le se szar nem kellek neki. Erre történt a „válóperem”: otthagytam a „hazát”.
Én elfogadom hogy más ezt nem így éli meg, nyilván akinél ezen elválás békésebb módon zajlik (lelki békére gondolok) az ezt nem úgy fogja fel mint én. Náluk ez olyasféle hasonlattal érzékeltethető mint amikor a házaspár elválik de utána barátok maradnak. Na most ez emberek közt is csak akkor működhet ha addig elég jól megvoltak egymással, és bár elválnak de olyan igazán nagy csalódás egyiküket se érte addig. Nálam ez azonban nem így működött. Én iszonyúnagyot csalódtam a „hazában”, és folyamatosan, sokáig.
Ez idáig tiszta, megértetted? (nem gúnyolódni akarok, távol áll tőlem, de ha ezt nem érted meg, nem érzed át, felesleges is olvasnod tovább).
Tehát ez nekem rém nagy csalódás volt, és tulajdonképpen megkockáztatom az állítást hogy akkora nagy, hogy nekem szinte fontosabb hogy NE legyek magyar, mint hogy amerikai állampolgár legyek!
Ezek után miért kéne nekem megtartanom a magyar állampolgárságot vagy akármit ami oda köt? Gyakorlatilag tényleg csak a nyelv köt oda, mert azt nem lehet elfelejteni, az nem olyan könnyű mint mondjuk egy onnan hozott ruhadarabot kidobni a kukába.
Tehát mert én komolyan veszem a dolgokat, komolyan veszem azt is hogy nem kellettem a „hazának”, s nem akarok úgy tenni mintha nekem kéne az, akinek én nem kellettem. Emellett ott a logika szava is, hogy ha egy másik közösséghez (néphez) akarok tartozni, az cserébe mert befogad engem, teljes joggal vár el abszolút lojalitást. lehet hogy törvény szerint nem volnék kötelezhető erre, de ha nem, az csak egy nagyvonalú gesztus a részükről, amit köszönettel nyugtázok ám nem kívánok élni a lehetőséggel és igenis kinyilvánítom a régi állampolgárságom feladásával, hogy én immár teljesen az övék, az új közösségé vagyok!
Ha a középkorban születek és vallásos nevelést kapok, valószínűleg kiváló szerzetes lett volna belőlem, mert komolyan vettem volna azt is hogy én már nem a „világé” vagyok hanem istené.
Ismétlem én elfogadom hogy másnak más a véleménye, de én nem helyeslem, mert logikai bukfencnek tartom a kettős lojalitás lehetőségét. Működhet általában, de cifra esetekben gond lehet belőle. És én szeretem a tökéletes megoldásokat.
Meg lehet ebben a részemről egyfajta gőg is: Ha én nem kellettem Magyarországnak, akkor nekem se kell az az ország, és ennek bizonyítékát óhajtom adni.
