Viktor király és a 11 tyukodi torony: német lap mondott ciki magyar népmesét

A Die Zeit tudósítója utánajárt, mit jelent a valóságban az a forradalmi változás, amit Orbán Viktor ígért pártja 2010-es választási győzelme után. A lap szerint Magyarország ma egy uniós pénzből élő autokrácia, ahol a kulcsterületek, így a média, a bíróságok valamint az egyetemek Orbán és pártja kezében vannak.

Ha az 1998 és 2002 közötti ciklust nem számítjuk, akkor hét éve kormányoz már Orbán Viktor. Ez idő alatt úgy megváltoztatta az országot, ahogy előtte egyetlen választott politikus sem: a demokráciát nem számolta fel teljesen ugyan, de megváltoztatta, autokráciába fordította Magyarországot, ami csendben kezd diktatúrává alakulni. A fontosabb területek már Orbán és pártja ellenőrzése alatt vannak. Az állam szüntelen átformálásának módszerét ráadásul a kritikák ellenére a jelenlegi lengyel kormány is átvette - összegezte a helyzetet a Die Zeit újságírója.

Steffen Dobbert a kis magyar valóság néhány olyan furcsaság története segítségével próbálta ábrázolni Magyarország átalakulását, amelyekre az EU is felfigyelt. Már csak azért is, mert egy részüket uniós pénzből finanszírozták, és hasznosságuk erősen megkérdőjelezhető.

Az egyik ilyen furcsaság Orbán Viktor szülőfalujának új kisvasútja, amely a helyi arénát köti össze egy erdővel, oda-vissza ingázik a nagyjából hat kilométeres pályán. Majdnem kétmillió euró uniós pénzt költöttek rá, naponta nagyjából 25 ember utazik rajta, de legalább van vasút a felcsúti arénához, ami máris a jelenlegi hatalom egyik emlékműve.

A Budapesttől jó négyórányi autózással elérhető szabolcsi kisfalu, a román-magyar-ukrán hármashatárnál fekvő Tyukod egyik lakója, neve vállalása nélkül, királynak nevezte Orbán Viktort, aki valóban úgy kormányozza már az országot, mint egy király. És éppen Tyukodon is tudnak példát mutatni arra, hogyan lehet hasznavehetetlen beruházásokra elverni uniós pénzt, illetve hogyan működik Orbánék rendszere. A Hír TV után a Die Zeit is utánajárt a tizenegy, EU-támogatásból épített kilátónak, amelyek tetejéről nem nyílik különleges panoráma, turisták egyiket se nagyon látogatják, de valamire el akarták költeni az elkölthető ingyenpénzt - és elköltötték.

A magyarországi riportban emlékeztetnek: Magyarország ellen az EU kötelezettségszegési eljárások tömegkelegét indította már, Orbánék ugyanakkor nyugodtak, mert tudják, hogyan lehet következmények nélkül átvergődni ezeken úgy, hogy közben az EU előnyeit is élvezhessék.

vasut.jpg
 
-
Nem ugyan az a helyzet mert Németország minden honapban átvesz Olaszországbol és Görögországbol menekülteket mig Magyarország egyet sem. Mivel nullával nem lehet osztani ezért nem lehet a magyar teljesitményt a Némettel összehasonlitani.
-
Németország hogy ugy mondjam hátrányban, lemaradásban van, magyarország neki sem akar állni.
-
Németország 2016-ban megigérte, hogy havonta átfog venni 500 menekültet Olasz és Görög-országbol. Eddig Olaszországbol 1.301, Görögországbol 1.792 személyt vett át. Az ez évi adatok januárban 245, februar 370, marciusban 430...
-

-
Ez ügye egy marhaság, mert nem Merkel mondja meg, hogy ki maradhat és ki nem hanem a törvény. Ez nem Orbánisztán itt nállunk.
-
Ahogy egy nemkivánatos terhességböl ugy a menekültproblémábol is lehet egy "willkommen-politikát" csinálni ha nem gyülölettel hanem respektussal fogadjuk a nálluk menedéket kérlöket.
-
Te "behivotakrol beszélsz" én azt mondom átvettük magyarországtol a terhet mielött kiadtátok volna a tüzparancsot. Hogy erkölcsi gátlásaitok nem lett volna azt mutatja a szivosság amivel a gyülöletet szitjátok emberek ellen akik nincsenek is nállatok.
-
Lehet a politikánkat kritizálni, mi is tesszük ezt permanens. Vannak akik azt vetik Merkel szemére, hogy tul sokat, vannak akik azt, hogy tul keveset tesz az érdekükbe. Hogy milyen sikeres volt a mentö aktionk ahoz kérdezzük meg a menekülteket.
-
Anyi bizonyos, hogy a menekültek a magyarországon valo tartozkodásukat tartják a leg szörnyübbnek.
-
Tudom, hogy nem az egész ország osztja a kormány idegengyülöletét, ezért megfogadom, hogy minden hozzászolásomban köszönetet mondok azoknak a civil szervezeteknek, spontán segitséget nyujtoknak akik játszottak a gyerekekkel a pályaudvaron vagy vizet nyujtottak nekik az utjukon.
-

Ne szépítsük a dolgokat, Németország sem teljesítette a kötelezettségét, idő lett volna bőségesen két év alatt kellet volna átvennia a 160.000 migráns 18,42% -át.
1. Vajon miért is nem teljesítette? esetleg Merkel rájött, hogy miután 2015-ben mintegy egymillió Európán kívüli bevándorlót zúdított Németországra az ezzel járó iszlamista terrorhullám tönkretette a belbiztonságot.
2. vajon miért is százalékos arányban van megadva az Európai Unió tagországainak áttelepítési (relocation) kvótája? Azért mert a migránsok száma állandóan változik és ez állandó, folyamatos betelepítési mechanizmus lesz.
 
Németország még nem teljesitette a célját de ennek egészen más okai vannak mind amivel itt rágalmazol.
-
Különösen unszinpatikus és tarthatatlan, hogy ezzel akarod magyarország felelöségét eltussolni.
-
Németország a quotahozás idelyén naponta több mind 8000 menekültet vett át akik direkt Budapeströl jöttek
Münchenbe, számold ki mekkora tempo kell ahoz, hogy az általad emlitett 1.000.000 (egy millio) menekült összegyüljön. Te mathematikai analphabéta.
-
Németország csupán 8-szor nagyobb mind Magyarország ennek ellenére a ránk kirott quota 120.000 testvérek között is majd 100-szo nagyobb mind a magyarország kötelessége lenne.
-
Amit a közbiztonságrol irsz is egy tulzás mert egy halomba teszel minden féle merényletet függetlenül attol melyik europai országban történik és kik által. Aztán veszed ezt a szummát és ugy teszel mindha mindez egy országban történt volna.
-
Az is undorito hogy a szélsöjobboldali terrort aminek a célpontjai a menekültek (2016-ban naponta több mind 10 eset volt No.-ban) egyszerüen kizárojelezed, elhallgatod, hogy a terroristák célja a menekülés megakadályozása.
-
Az egész világ azon ügyködik, hogyan tudna segiteni a bajbajutottakon, Orbán esze meg csak azon, jár hogyan tudja öket a menekülésben gátolni.
-
Egy video a jobboldali terrorrol No,-ban. Hallasz erröl valamit a magyar mediákban? Egész biztos, hogy nem vagy pedig szimpatiábol elhallgatod.
 
Értem de bővítsük:

Valójában a te morális kulturálisra sarkított, véleményedbe hogy kit szeretnél nem látni .
Igen kitaszított lehet,
a homokos,
a hippi a jampec, a nagy hajú, a szakállas a mosdatlan, a Örmény népviseletes. a miniszoknya, a kóla a népviseletek összessége a vallási viseletek összessége, az ortodox zsidó hajviselet, a kipa a csador a satöbbi....

hqdefault.jpg

ortodox zsidó hajviselet

BIG_0010443588.jpg

Még egy hajléktalan is.

Hát Ő?
ormeny_szepseg.jpg

Örmény Nemzetiség

Ugye nem csak tömegeket?
Még egy pride-t felvonulást se akarsz látni.(én se szívesen)
pride1.jpg

gay-liberation-day-nyc-70.jpg
Annyit fűznék hozzá hogy mégsem bántják azokat akiket itt felsoroltál nálunk legfeljebb elvétve. Olvass utána hogy mi a helyzet a tömegesen befogadó országokban.
 
Annyit fűznék hozzá hogy mégsem bántják azokat akiket itt felsoroltál nálunk legfeljebb elvétve. Olvass utána hogy mi a helyzet a tömegesen befogadó országokban.

A "tömegessen befogado országokra" nyilvánvaloan a menekültekkel valo emberséges bánásmod a jellemzö külöben az atrocitások után lennének megnevezve. Magyarországra nem küldenek vissza már senkit a bánásmod miatt.
-
Egész biztos vagyok benne, hogy az 1.294 menekültet sem küldenék Mo.-ra még akkor sem ha Orbán szoritott foggal (az anyagi veszteségek elkerülése érdekében) fel is adná az ellenállását, mert ha benneteket hallgatlak akkor biztos vagyok benne, hogy a menekültek állando rendöri védelemre szorulnának. :(
-
 
Valójában a te morális kulturálisra sarkított, véleményedbe hogy kit szeretnél nem látni .
Igen kitaszított lehet,
a homokos,
a hippi a jampec, a nagy hajú, a szakállas a mosdatlan, a Örmény népviseletes. a miniszoknya, a kóla a népviseletek összessége a vallási viseletek összessége, az ortodox zsidó hajviselet, a kipa a csador a satöbbi...

Tévedés. A logikában ugyan két érték van (ha épp kétértékű a logika), de abból, amit mondtam, tartalmilag nem következik a kirekesztés. Szintézis pedig a sírban sincs.

Sokszor elmondtam már a véleményem ezzel kapcsolatban. Összefoglalom:
(1) Aki erőteljesen multikulturális környezetben kíván élni, tehesse meg; ahogy az is, aki ragaszkodna saját, kevésbé heterogén nyelvi-kulturális-szociális közegéhez.
(2) Mindig van domináns kultúra, amely igényt tart arra, hogy életformává váljon, és hasson a privát szférán túl is. Minden kultúra egy-egy univerzum. Idegen, egymástól erőteljesen eltérő kultúrák békés egymás mellett élése utópia, ami természetesen nem zárja ki, hogy egy domináns kultúrában sokszínűség legyen, vagy épp, hogy idegen kultúrák szigetei jöjjenek benne létre! De mindig van kulturális dominancia! Lehet arról vitatkozni, hogy ez jó-e vagy rossz, befolyásolandó vagy sem, illetve milyen mértékig; e dominancia létét tagadni azonban botorság!
(3) Amikor általában kultúrák találkozásáról beszélnek, mindig az "integráció" vagy az "együttélés" kifejezések kerülnek elő, mintha csak és kizárólag pozitív következményei lennének a kulturális érintkezéseknek. Az etnológia és az antropológia számos példát kínál arra, hogy a kultúrák igenis ütközhetnek egymással illetve egy domináns kultúra fel is számolhatja az alárendelt kultúrát. Ez az akkulturáció jelensége. Aki tehát azt feltételezi, hogy a kultúrák érintkezésének csak és kizárólag pozitív (vagy összességében mindig pozitív) következményei vannak, az olyan előfeltételezéssel él, amelyet semmi nem igazol egyértelműen! De a történelmi tapasztalat bizonyosan nem!
 
Miért van az kedves johannesbastián, hogy ahol ti jobboldaliak, kulturárol beszéltek ott rögtön bakancsok, menetelés, egyenruha, zászlohuzás, hordaszellem, führer-elv, területi követelések, kirekesztés jelenik meg?
-
Ne haragudj de ha a videoban láthato uriemberek és urihölgyek viselkedését akarjátok kultiválni akkor azt mondom ne tegyétek. Ez nem jo. Ez nem az amit magyarország többsége akar.
-
Vannak ideologiák amik jobb ha eltünnek, ide tartozik a nacionalizmus, a rasszizmus, a bör szine szerinti privilegiumosztás..
 
Utoljára módosítva:
A "tömegessen befogado országokra" nyilvánvaloan a menekültekkel valo emberséges bánásmod a jellemzö külöben az atrocitások után lennének megnevezve. Magyarországra nem küldenek vissza már senkit a bánásmod miatt.
-
Egész biztos vagyok benne, hogy az 1.294 menekültet sem küldenék Mo.-ra még akkor sem ha Orbán szoritott foggal (az anyagi veszteségek elkerülése érdekében) fel is adná az ellenállását, mert ha benneteket hallgatlak akkor biztos vagyok benne, hogy a menekültek állando rendöri védelemre szorulnának. :(
-
Kizárólag azért szorulhatnának rendőri védelemre mert különben rögtön tipliznének hozzátok...
 
Tévedés. A logikában ugyan két érték van (ha épp kétértékű a logika), de abból, amit mondtam, tartalmilag nem következik a kirekesztés. Szintézis pedig a sírban sincs.

Sokszor elmondtam már a véleményem ezzel kapcsolatban. Összefoglalom:
(1) Aki erőteljesen multikulturális környezetben kíván élni, tehesse meg; ahogy az is, aki ragaszkodna saját, kevésbé heterogén nyelvi-kulturális-szociális közegéhez.
(2) Mindig van domináns kultúra, amely igényt tart arra, hogy életformává váljon, és hasson a privát szférán túl is. Minden kultúra egy-egy univerzum. Idegen, egymástól erőteljesen eltérő kultúrák békés egymás mellett élése utópia, ami természetesen nem zárja ki, hogy egy domináns kultúrában sokszínűség legyen, vagy épp, hogy idegen kultúrák szigetei jöjjenek benne létre! De mindig van kulturális dominancia! Lehet arról vitatkozni, hogy ez jó-e vagy rossz, befolyásolandó vagy sem, illetve milyen mértékig; e dominancia létét tagadni azonban botorság!
(3) Amikor általában kultúrák találkozásáról beszélnek, mindig az "integráció" vagy az "együttélés" kifejezések kerülnek elő, mintha csak és kizárólag pozitív következményei lennének a kulturális érintkezéseknek. Az etnológia és az antropológia számos példát kínál arra, hogy a kultúrák igenis ütközhetnek egymással illetve egy domináns kultúra fel is számolhatja az alárendelt kultúrát. Ez az akkulturáció jelensége. Aki tehát azt feltételezi, hogy a kultúrák érintkezésének csak és kizárólag pozitív (vagy összességében mindig pozitív) következményei vannak, az olyan előfeltételezéssel él, amelyet semmi nem igazol egyértelműen! De a történelmi tapasztalat bizonyosan nem!
azokat akiket nagyon nem látnál szívesen, mintákat vagy felsorolást azért tettem be.
Mert igen vaskalapos ember nézetei azokat már nem látták szívesen sőt:
Az 1950-s években rendőrök bántalmazták a sorból kilógókat: hippi jampec, miniszoknya, melegek,hosszú haj.
Mindezt ugyanazon az erkölcstelenen(idegen kultúra stb) jogcímmel tették.
Mint te most: A saját kulturális, morális és történelmi hagyományaim közegében szeretnék élni.
Tudom kisarkítottam ma már teljesen ártatlannak tűnő dolgokra.
Mindezeken már túl vagyunk túl a rendőri inzultáláson, túl apáink vaskalaposságán.
Túl a párt által elfogadott normákon.
Nem halt bele nagyon a kultúránk csupán megváltozott.
Igaz a nyugati métely a coca kóla és az erkölcsi szabadosság.
Igen elrontotta bő-gatyás négybajszú karikás csattogtató ősi világunkat.

Még a idősebb nők se feketében és fejkendőben járnak már.
Nagy tömegről beáramlásáról)írtál először.
Ne ez a beszivárgás pártunk felvigyázó szemei ellenére 1960-s évek utánra megtörtént.
És mára már nagy tömeg.
Megváltozott a: A saját kulturális, morális és történelmi hagyományaink közegünk.

Nagyon beszivárgott a multikulturális világ, van már minden van rokck-zene.Van külföldi kultúra nagy mennyiségben.
Nyelvünk keveredik,változása nem áll meg.
Angolul,kínaiul,oroszul, beszélnek az m1- híradóikon.
Nem húzhatsz a fejedre fekete zsákot hogy ne lásd a kultúra változik.
Azt mondod aki többkultúrás világot is elfogad az menjen innét.
Te be akarsz zárkózni a földkunyhós 10 századi évekbe.
Ne hidd hogy nem értem csak szemellenzős görcsölt áthivatkozás
A saját kulturális, morális és történelmi
Amit úgysem őrizhet meg senki, nem megy.
Értem nem kellenek a tömegesen jövő migránsok.

De se Orbán Viktor, se Vona nem olyan hülye.Hogy ne tudja történelmünk kultúránk morális hagyományaink változnak.
Nincs egyetlen nem is lesz soha olyan politikus aki azt hülye szólamot.a választási blablán kívül a lakossággal szemben meg akarná tartani.
Sőt a Vonáról tudjuk éppen az iszlám értékeiben látja az ősi morális értékeink megőrzését.
Most belegondolok:
A te lózugod a moralitásról
Mire vezetne a buzik kiüldözéséről a hosszú szoknya visszaállításáról.
Lehetnél egy 10 fős ország.
Le a zenével, le a mobiltelefonnal mert nyugati csökevény.
Miként ragadt itt Acél elvtárs?
Aki a kultúrát tűzzel-vassal őrizte.
Ha túloztam valahol szólj.
Vagy te csak az arab kultúrát nem engednéd be?
Mutattam az örmény kisebbséget.
Hány kisebbség van, ebben a fajtiszta, árja magyar országban?
..............

Szóval ez a lózungod jól hangzik, de semmi gyakorlati értelme:
A saját kulturális, morális és történelmi
Legfeljebb lassítani lehet, vagy választási plakátra a többi felszínes badarság mellé oda írni.
Lényegében ezt a történelem során eljátszották már ezt a blablát.
Arra a mondatra hivatkoztak valóban a nemzeti szocialisták is.
(nem mellékesen de tudsz róla kiket zártak koncentrációs táborba)
Éppen azokat akik a kulturális, morális és történelmi fajelméletre veszélyesnek minősítettek.buzikat, örömlányokat,betűvetőket.
El is butult a nemzet krémje,mégis tele volt buzival a párt.
Ímé az 50-s évek:
 
Utoljára módosítva:
azokat akiket nagyon nem látnál szívesen, mintákat vagy felsorolást azért tettem be.
Mert igen vaskalapos ember nézetei azokat már nem látták szívesen sőt:
Az 1950-s években rendőrök bántalmazták a sorból kilógókat: hippi jampec, miniszoknya, melegek,hosszú haj.
Mindezt ugyanazon az erkölcstelenen(idegen kultúra stb) jogcímmel tették.
Mint te most: A saját kulturális, morális és történelmi hagyományaim közegében szeretnék élni.
Tudom kisarkítottam ma már teljesen ártatlannak tűnő dolgokra.
Mindezeken már túl vagyunk túl a rendőri inzultáláson, túl apáink vaskalaposságán.
Túl a párt által elfogadott normákon.
Nem halt bele nagyon a kultúránk csupán megváltozott.
Igaz a nyugati métely a coca kóla és az erkölcsi szabadosság.
Igen elrontotta bő-gatyás négybajszú karikás csattogtató ősi világunkat.

Még a idősebb nők se feketében és fejkendőben járnak már.
Nagy tömegről beáramlásáról)írtál először.
Ne ez a beszivárgás pártunk felvigyázó szemei ellenére 1960-s évek utánra megtörtént.
És mára már nagy tömeg.
Megváltozott a: A saját kulturális, morális és történelmi hagyományaink közegünk.

Nagyon beszivárgott a multikulturális világ, van már minden van rokck-zene.Van külföldi kultúra nagy mennyiségben.
Nyelvünk keveredik,változása nem áll meg.
Angolul,kínaiul,oroszul, beszélnek az m1- híradóikon.
Nem húzhatsz a fejedre fekete zsákot hogy ne lásd a kultúra változik.
Azt mondod aki többkultúrás világot is elfogad az menjen innét.
Te be akarsz zárkózni a földkunyhós 10 századi évekbe.
Ne hidd hogy nem értem csak szemellenzős görcsölt áthivatkozás

Amit úgysem őrizhet meg senki, nem megy.
Értem nem kellenek a tömegesen jövő migránsok.

De se Orbán Viktor, se Vona nem olyan hülye.Hogy ne tudja történelmünk kultúránk morális hagyományaink változnak.
Nincs egyetlen nem is lesz soha olyan politikus aki azt hülye szólamot.a választási blablán kívül a lakossággal szemben meg akarná tartani.
Sőt a Vonáról tudjuk éppen az iszlám értékeiben látja az ősi morális értékeink megőrzését.
Most belegondolok:
A te lózugod a moralitásról
Mire vezetne a buzik kiüldözéséről a hosszú szoknya visszaállításáról.
Lehetnél egy 10 fős ország.
Le a zenével, le a mobiltelefonnal mert nyugati csökevény.
Miként ragadt itt Acél elvtárs?
Aki a kultúrát tűzzel-vassal őrizte.
Ha túloztam valahol szólj.
Vagy te csak az arab kultúrát nem engednéd be?
Mutattam az örmény kisebbséget.
Hány kisebbség van, ebben a fajtiszta, árja magyar országban?
..............

Szóval ez a lózungod jól hangzik, de semmi gyakorlati értelme:

Legfeljebb lassítani lehet, vagy választási plakátra a többi felszínes badarság mellé oda írni.
Lényegében ezt a történelem során eljátszották már ezt a blablát.
Arra a mondatra hivatkoztak valóban a nemzeti szocialisták is.
(nem mellékesen de tudsz róla kiket zártak koncentrációs táborba)
Éppen azokat akik a kulturális, morális és történelmi fajelméletre veszélyesnek minősítettek.buzikat, örömlányokat,betűvetőket,

Olyan kontextusba helyezed át a gondolataimat - megtámogatva minősítésekkel -, amely tőlem idegen. De lelked rajta! (Ez ellen valóban védtelen az ember!)

Ha azt hiszed, hogy itt multikulturális társadalom épül, olyan társadalom, amely tökéletesen biztosítja a kultúrák mint életformák fennmaradását és egyben megkülönböztethetőségüket, akkor feltehetően tévedsz. Valójában egy bizonyosfajta "kultúra" és életforma hódításáról van szó, amely lassan maga alá gyűr mindent, ami más! (Hány és hány kultúra tűnt el az európai gyarmatosítóknak hála, és tűnik el a technológiai civilizációban!) Talán morzsákat afféle kuriózumként megőriz belőle, de ezek már alkalmatlanok arra, hogy életformaként hassanak - sokféle életformát pedig egyszerre nem képes élni az ember, sőt ahhoz, hogy megismerje az adott kultúrát, tkp. egy életet kell benne eltöltenie. Más tankönyvből ismerni egy vallást, mint belülről és közösségileg meg is élni azt.

Persze lehet ironizálni azon, hogy aki megmarad egyetlen hagyománynál, az zárt gondolkodású és alacsonyabb rendű (noch dazu rasszista) - ellentétben a multikulturalistákkal, akik azt hiszik, hogy étlap szerint szemezgethetnek tetszésük szerint; csak az a probléma, hogy a kultúra nem egyéni teljesítmény, és a multikulturálistásnak is csak addig van értelme, ameddig vannak viszonylag önálló és komplex formában létező kultúrák, és olyan általad zárt gondolkodásúnak bélyegzett emberek, akik életformaként őrzik az adott kultúrát. Enélkül az ún. multikulturalizmus egy nagyon is homogén, újfajta társadalom képét rajzolja elő, amely hagyományos értelemben vett kultúrával nem rendelkezik.

Abban igazad van, hogy van változás és áthatás, ami túlvisz bennünket egy adott kultúra határain, és megtanít értékelni egyéb kultúrákat is. Csakhogy ehhez idő kell, mivel a hagyományok makacs dolgok, és itt megveszekedett társadalomreformerek kísérlete zajlik, akik olyan embertelen (!) gyorsan akarják kikényszeríteni a változásokat, amely messze meghaladja a hatékony tanulás és alkalmazkodás ütemét, és nem veszi figyelembe a különböző közösségek tényszerű állapotát. A 20. század kollektivista őrületei vagy a szélsőségesen individualista társadalom kísérletei után mindezt abba kellene hagyni! Nem csodálom, hogy a magyar társadalom zsigerileg tiltakozik efféle kísérletek ellen. De akár vissza is térhetünk a kérdésre húsz év múlva, és ellenőrizhetjük, egyikünk-másikunk szemléletét hogyan formálta át a változás!

A "ne árts" mondhatni univerzális elvében az is benne foglaltaik, hagyod, hogy a másik a saját megfontolásai szerint éljen, és - tegyük hozzá - tartózkodsz is attól, hogy saját nézőpontodból kezd el minősítgetni azt! De nem akarok kioktatónak tűnni, nincs nálam a bölcsek köve!
 
Utoljára módosítva:
Olyan kontextusba helyezed át a gondolataimat - megtámogatva minősítésekkel -, amely tőlem idegen. De lelked rajta! (Ez ellen valóban védtelen az ember!)

Ha azt hiszed, hogy itt multikulturális társadalom épül, olyan társadalom, amely tökéletesen biztosítja a kultúrák mint életformák fennmaradását és egyben megkülönböztethetőségüket, akkor feltehetően tévedsz. Valójában egy bizonyosfajta "kultúra" és életforma hódításáról van szó, amely lassan maga alá gyűr mindent, ami más! (Hány és hány kultúra tűnt el az európai gyarmatosítóknak hála, és tűnik el a technológiai civilizációban!) Talán morzsákat afféle kuriózumként megőriz belőle, de ezek már alkalmatlanok arra, hogy életformaként hassanak - sokféle életformát pedig egyszerre nem képes élni az ember, sőt ahhoz, hogy megismerje az adott kultúrát, tkp. egy életet kell benne eltöltenie. Más tankönyvből ismerni egy vallást, mint belülről és közösségileg meg is élni azt.

Persze lehet ironizálni azon, hogy aki megmarad egyetlen hagyománynál, az zárt gondolkodású és alacsonyabb rendű (noch dazu rasszista) - ellentétben a multikulturalistákkal, akik azt hiszik, hogy étlap szerint szemezgethetnek tetszésük szerint, csak az a probléma, hogy a kultúra nem egyéni teljesítmény, és a multikulturálistásnak is csak addig van értelme, ameddig vannak viszonylag önálló és komplex formában létező kultúrák, és olyan általad zárt gondolkodásúnak bélyegzett emberek, akik életformaként őrzik az adott kultúrát. Enélkül az ún. multikulturalizmus egy nagyon is homogén, újfajta társadalom képét rajzolja elő, amely hagyományos értelemben vett kultúrával nem rendelkezik.

Abban igazad van, hogy van változás és áthatás, ami túlvisz bennünket egy adott kultúra határain, és megtanít értékelni egyéb kultúrákat is. Csakhogy ehhez idő kell, mivel a hagyományok makacs dolgok, és itt megveszekedett társadalomreformerek kísérlete zajlik, akik olyan embertelen (!) gyorsan akarják kikényszeríteni a változásokat, amely messze meghaladja a hatékony tanulás és alkalmazkodás ütemét, és nem veszi figyelembe a különböző közösségek tényszerű állapotát A 20. század kollektivista őrületei vagy a szélsőségesen individualista társadalom kísérletei után mindezt abba kellene hagyni! Nem csodálom, hogy a magyar társadalom zsigerileg tiltakozik efféle kísérletek ellen. De akár vissza is térhetünk a kérdésre húsz év múlva, és ellenőrizhetjük, egyikünk-másikunk szemléletét hogyan formálta át a változás!

A "ne árts" mondhatni univerzális elvében az is benne foglaltaik, hagyod, hogy a másik a saját megfontolásai szerint éljen, és - tegyük hozzá - tartózkodsz is attól, hogy saját nézőpontodból kezd el minősítgetni azt! De nem akarok kioktatónak tűnni, nincs nálam a bölcsek köve!
Csak a hangzatos de nem definiált és nem is tartható:"A saját kulturális, morális és történelmi hagyományaim közegében szeretnék élni."
lózung ellen szóltam
Ez mi?:" A 20. század kollektivista őrületei vagy a szélsőségesen individualista társadalom kísérletei után mindezt abba kellene hagyni! "
A kollektivista abbamaradt.
Az indivídum(egyén, egyéni, személyiség) minden elé helyezése.
Számomra is a szabadosság torzult hatásait láttatja.
Általában ezt a liberális társadalom legfőbb erényének tartják.
De mondd ezt egy anyukának aki a gyermeke szabad fejlődése elvet vallja.
Semmit nem tilt mert úgy érzi jól magát, úgy fejlődik szabadon.
De ne is ess át a ló másik oldalára.
Az alábbi ügyben:
A csupa kirekesztéssel a más tulajdonságú emberek elutasításával, csak mert másképp öltöznek.
 
Ami elgondolkodtato, az az, hogy bar sokan vannak itt akik a sokszinuseget hirdetik, megis ugy erzem, hogy csak szoban.

Annyi fele hitvallas van a vilagon.
A politikaban, a kulturaban, a mindennapokban, es ezekbol a valaszokbol az derul ki, hogy mindez nem letezik.
Aki nem ezeket az elveket valja,nehany ember hirdet, amit az rasszita, naci, kirekeszto.

A vilag nem feket es feher.
 
*
Nem. Elegem van abból, hogy folyamatosan az átlag embereknek a rossz. Elegem van. Ketté szakadt az ország, eltűnt a középosztály, s ez egyáltalán nem jó. Nem, nem azt szeretném, ha az országnak lenne rossz, de mindazoknak, akik oda taszították Magyarországot, ahová.
Mesélj hogy az átlag embereknek mi a rossz?
(kik is az átlagemberek??)
Az átlag az dolgozik...nem örömében hanem mert bért kap érte, ez lenne a rossz?
 
Es ki a hangado a Parlamentben (országgyülés)? Megsugom neked, a kormánypárt. Tehát ugyan az.
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Ez nem ugyan az, amit irtal!
Nincs igazad mert a kormány és a parlament az két(2) külön dolog.
Nem az MSZMP van már a hatalmon.
 
Nem ugyan az a helyzet mert Németország minden honapban átvesz Olaszországbol és Görögországbol menekülteket mig Magyarország egyet sem.
Helyes ez azt jelenti hogy várják őket. Itt a kormány nem várja őket.
Ez ügye egy marhaság, mert nem Merkel mondja meg, hogy ki maradhat és ki nem hanem a törvény.
De, Merkel mondja meg hisz ők hozzák a törvényeket....
e "behivotakrol beszélsz" én azt mondom átvettük magyarországtol a terhet mielött kiadtátok volna a tüzparancsot
Utólag könnyű vádaskodni,
Hogy milyen sikeres volt a mentö aktionk ahoz kérdezzük meg a menekülteket.
Hajrá kérdezzétek meg őket, vagy már visszamentek az országukba?
...egyáltalán visszakarnak? (akkor már nem is menekültek...)
Anyi bizonyos, hogy a menekültek a magyarországon valo tartozkodásukat tartják a leg szörnyübbnek.
Mi volt a szörnyű nekik?
Ahogy olvastam teddyted beszámolóját Ő éppen mást mondott...(tényleg hova lett teddyted?)
Biztos megunta az oldalt.....
erősen idegen kulturális hagyományból érkezők". Kossuth Lajos és a vele együtt Törökországban menekült 5000 kisérö kapott menedékjogot.
Miért ne kapott volna? Hisz az élete forgott veszélyben.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,739
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére