Virágok imája

AZ ÚTIFŰ IMÁJA

Nagy, eres levelem
poros, lapos,
rajtam kerék nyikorog
és számtalan láb tapos.
Apró szirmom alig látszik.
Nincs rajtam
semmi pompa,
semmi fény,
csak úgy vadon növök
az élet peremén.
Mondogatják is,
hogy útszéli
és jelentéktelen vagyok,
ám olykor fölkeresnek
a köhögők és epekövesek,
s hogy valamit én is adhatok,
a boldogságtól repesek.
Küldj, Uram,
sok harmatot,
hogy megtisztulva benne
kicsi fáklyám
a Te utad szegélyezze.

Amen

A TARACKBÚZA IMÁJA

Nem vagyok sem kényes,
sem igényes,
útszélen, kövek között is elélek.
Olykor megjelenek
a börtönök udvarán,
ahol szenvedők,
torzonborzok tekintenek rám.
Mindenütt sivárságot, rosszat
látok, s a lesújtó benyomások
szegénnyé tettek -
úgy tűnik, az értékek
belőlem mind kivesztek.
Olykor kutyaperjének
csúfolnak, s fűgyökérnek,
és kegyetlenül irtanak.
Igaz, a szépet sokszor elrontom,
de a cukrosokat én is
gyógyítom.
Gyökereim erősek és
mindig elnyomnak egy-egy
nemesebb hajtást,
de Te, Uram, megérted
ezt az élni akarást.
Ne hagyj kiveszni!
Nem kérek semmi mást.

Amen

A FEHÉR RÓZSA IMÁJA

Amikor elgondoltad kerted,
szirmom megjelent előtted,
s talán mosolyogtál rajtam,
amikor, mint lehúnyt szemű bimbó,
félénken bontakoztam.
Most, félig kinyíltan,
fehér bársonyban
élek áldásodban.
Hogy Téged
meglássanak rajtam,
mosolygok,
rólad beszélek,
hisz a jóság,
a szeretet nyelvét
oly sokan megértik.
Köszönöm,
hogy rózsakertedben nyílhatok,
köszönöm a napsugarat,
a harmatot.
Kérlek, tedd szirmom
mindig ékesebbé,
varázsold fakadásom
örök érdemmé.

Amen

A PIROS RÓZSA IMÁJA

Királynővé tettél,
bíborba öltöztettél,
belém illatot, szépséget
csöpögtettél.
Teremtőm, szirmom
szeretetedtől pirul,
rajta sziporkázik az ég tüze,
s lüktet az élet lendülete.
Pompázni, virulni,
magamon bemutatni Téged,
nélküled nem lennék képes.
Add, hogy az ünnepi szépség,
e tüzes báj ne legyen vesztem,
és csak a szeretet talajába
gyökerezzem.
Megértettél,
mikor tüskékkel
vérteztél...
A reám hulló harmat erő nekem,
s kibírom,
míg szirmaim
eléd nem hullnak, Istenem.

Amen

A LILIOM IMÁJA

Leheletfinom,
menyasszonyi ruhában,
hófehér, tiszta ragyogásban
tied vagyok
már ebben a világban.
Boldog vagyok,
mert kitárt szírmomon
hordozhatom képed,
s hogy jegyesemnek
szólíthatlak Téged.
Sudár termetem
és érzelmem illata
a Te fölséged himnusza.
Köszönöm, hogy engem,
ki nőttem
a föld porából,
magadnak választottál,
és hogy a szeretet harmatából
oly bőségesen elárasztottál.
Az új világ már
lefitymálva néz,
szemükben elavultak értékeim...
De mindez nem számít nekem,
csak élj tovább,
és remekelj bennem, Istenem.

Amen

A BOJTORJÁN IMÁJA

Vadon növök legelőkön, réteken,
sziklás talajon, útszélen,
mintha nem is lenne értékem.
Engem közelebbről kell megnézned,
hogy lila, bozontos szirmomban
meglásd a szépet.
Leveleim szúrnak,
makacsul védenek,
hogy csak úgy kedvtelésből
le ne tépjenek.
A szárazságban, viharban
el nem satnyultam,
kitartani, tűrni
ily módon megtanultam.
Gyökerem gyógyszerraktár,
készséggel nyitom meg,
ha szükségük van rám.
Köszönöm, hogy adhatok,
hogy gyógyíthatok,
és hogy ezen a kicsiny,
igénytelen virágszálon
olykor Te is meglátszol, Istenem.
Reménységem fészkében meghúzódva
félénken rebegem:
szeretlek Téged, Istenem.

Amen

AZ ORGONA IMÁJA

Erőd átjárja gyökerem, törzsem,
és szomjazom a fényt,
napod melegét.
Míg bennem az életnedű
gyors ütemben dobban,
a bokros ágak hegyén
fürtöm, feszülő erővel
ezerszirmú virágban pattan.
Ébredésem
hozzád szálló illatfelhő,
és mosolyomra visszanevetnek
a tél hidegétől
eltompult szemek.
Tövis nélkül élek,
de ha letépnek,
akkor is rólad beszélek.
Köszönöm,
hogy törzsem szilárd,
s hogy éppen májusban
díszíthetem a Szűzanya szobrát.
A hervadás nem aggaszt,
hisz ott nyílok igazi szépséggé,
ahol örökkön örökké
május van.

Amen

A MÁJVIRÁG IMÁJA

Ragyogok, mint kora tavaszi dísz,
amikor a réti virágoknak
még hírük-hamvuk sincs.
Tündöklök,
Ott, hol a téltől elgémberedett
levelek zörögnek,
ahol szomorú szegénység
és tüskék éktelenkednek.
Színesen, bár csupaszon állok
rövid száramon,
míg a melegség, erő
gyökerembe szivárog.
Istenem, a Te sugarad
csókolt ki a fagyos földből,
Te hullajtod pártámra az égi hímport,
én csak teli pórussal szívom
a tőled kapott táplálékot.
Add, hogy örülni tudjak
a földre hintett
ezer apró ajándéknak,
és örömet vigyek,
reményt sugározzak
minden nyomoréknak.
Feléd tárulok, míg átjár fényed,
míg sugaraddal szirmaim öntözöd,
s bízom, hogy ott leszek
az örök tavasz virágai között.

Amen

A HAVASI GYOPÁR IMÁJA

Itt élek a szédítő magasban,
a meredek hegygerincen,
az örvények peremén.
Uram,
Te rajzoltál, Te mintáztál
és helyeztél a zúgó
rengeteg fölé.
A csillagos világ éteri fénye,
ragyogó napod melegsége,
a tiszta, harmatos levegő üdesége
bontogatta, bársonyozta,
duzzasztotta szirmomat.
Én pedig mi mást tehetnék:
átadom magam
titokzatos varázsodnak,
csak növessz,
szépíts, fehéríts!
Köszönöm létem minden értékét,
hogy távol tartod tőlem
az élet penészét.
A jövő nem aggaszt,
mert bízom:
ha itt elszáradok,
az égi magaslatokon
új életre támadok.

Amen

A SZEGFŰ IMÁJA

Már ősidők kezdetén
csipkézted, fodroztad szirmomat,
és ahogy elgondoltad,
úgy bontogatom azokat,
ha megérint sugarad.
Az illat, az üde lehelet
nem lehet vesztem,
hisz kezed vonását
magamon őrízem.
Bájt, szépséget azért adtál,
hogy jót tegyek:
a betegszobákba
mosolyt vigyek,
felejtessek bánatot,
boldogítsak szíveket,
s olykor töröljek
könnyeket.
Gyökerem földbe nyúlik,
de virágarcom Feléd fordul,
fényességed,
sugarad keresem.
A szárazságot
boldogan viselem,
csak szeress,
éltess örökké, Istenem.

Amen

A ClKLÁMEN IMÁJA

Fenyők árnyékában,
erdők sűrűjében
előbújok csöndben.
A hatalmas rengetegben
kissé félénken,
lilás fénnyel
a homályba világítok.
Kellemes illatot árasztok,
s nem filozofálok.
A csöndben mélázva hallgatom,
mit üzensz, Uram,
a szellővel,
a gyéren beszűrődő,
aranyló napsugarakkal,
a borongó felhőkkel.
Amit felfogok belőle,
a gumómba tárolom,
hogy a következő tavaszon
még szebb virággá fakadjon.
Nem félek a fagytól, esőtől,
hiszen egy napon, tudom,
kiemelsz a földből,
gyökerestől.

Amen

A KANKALIN IMÁJA

A felületes szemlélőnek
igen egyszerűnek és igénytelennek tűnök,
de akik figyelmesen lesik
csodálatos növekedésem,
ámulva kérdezik:
Honnan az éltető erő,
mely kihúz a földből?
S én önfeledten mutatom,
hogy föntről jön a sugár,
melyben Isten megfürösztött
születésem után.
Igen, maga a Teremtő
festegeti, színezi ruhám,
igazítja, szépíti pártám.
Ha eltikkadok,
Ő küld harmatot,
és simítja gyűrött leveleim,
ha kókadok.
Tőle a gyógyító erő,
mellyel a reumás, asztmás, köhögős
betegeknek enyhülést adok.
Éltet a remény,
hogy az itteni eltűnés
nem más, mint kertedben
egy varázslatos újjáébredés.

Amen

A GYŰSZŰVIRÁG IMÁJA

Istenem, a föld porából,
a kicsiny csírából,
Te növesztettél, fejlesztettél nagyra.
Egyenes száramon a sok virág,
lehajtott, gyűszűnyi csengő
pirosan izzik,
és mint apró szeretetláng, fénylik.
Erőm a sugarad,
ebből nyerem gyógyhatásomat.
Ám a törmelékes, laza talajból
és a perzselő napból
mérget keverek,
s olykor bizony veszélyes is lehetek.
De ha bánni tudnak velem,
ha megértik nyelvem,
és furcsa természetem,
sorsukat a szívemen viselem,
és semmi áldozat sem sok nekem.
Számomra nem a szépség a fontos,
hanem a szeretet,
mely éltetni s megdobogtatni képes
a gyönge, megértő szíveket.
Uram, ha megcsendül
a hervadás órája,
tisztísd ki belőlem a mérgeket,
hogy országodban
majd tisztán verjek gyökeret.

Amen

A VADRÓZSA IMÁJA

A tüskés bokrok hegyén,
a lágy fuvallatban ritmikusan rengek,
és minden reám tekintőnek
nevetve integetek,
miközben megcsillantom magamon
sok-sok ajándékod.
A halvány pírt,
az üde szépséget azért adtad,
hogy tiszta örömet,
lelkesedést sugározzak.
Ágaim, igaz, szúrnak, Istenem,
de Te ismered
gyökerem, törzsem
és egyéniségem minden ágát-bogát.
Hírnöködül választottál.
Ősömet Te borítottad lángba,
Mózes nagy csodálkozására,
és sivatag szélén elszáradt elődöm,
a hideg télben,
Te fakasztottad virágba.
Mikor szirmaimat elviszi a szél,
kezd érlelődni bennem
az igazi érték.
Aztán egy napon
kezedbe hull vérpiros magom.

Amen

AZ AKÁCVIRÁG IMÁJA

A fa koronáján,
a kusza ágakon,
rengeteg levél, tüske között
fölszívom meleg napod sugarát,
mely bennem gyógyszerré,
illattá alakul át.
Alattam a tarka virágos rét,
fölöttem szélesen mosolyog az ég,
pillangós szirmomat
himbálja a szél,
fürtömet lehúzzák a vágyak:
kellemet, örömet
nyújtani a világnak.
Bár feltűnő szépség
nem ékesít,
de Isten segít,
hogy adni tudjam,
mi bennem érték.
A méheknek boldogan
nyitom meg kelyhem,
hogy értékesítsék,
hordják a nektárt belőlem.
Illatom átadom a szellőnek,
hogy széthordja köveknek, érzőknek,
s mindenkinek hirdetem:
Az örök kincstár
egyedül te vagy, Istenem!

Amen

AZ ÍRISZ IMÁJA

Magasra növök,
s mint régi kultúrnövény,
választékosan öltözök.
A május havát szeretem,
a hőség kissé zavar,
nem tesz jót nekem.
Enyhe sugaradban,
s ha mérsékelten öntöznek,
díszére válhatok kertednek.
Köszönöm, hogy írisznek teremtettél,
s belém annyi, de annyi
ihletet leheltél.
Mindezzel, Istenem,
a Te alkotásod páratlan
művészetét hirdetem.
Hivatásom:
boldogítani, gyönyörködtetni,
és másokban a szépérzéket fejleszteni.
Add, hogy kellemesen, üdén,
színpompásan éljek,
és így részecskéje lehessek
mások örömének.

Amen

A KARDVIRÁG IMÁJA

Egy ihletett órádban,
elemedben lehettél,
amikor engem alkottál.
Színgazdag ruhámat
mesebeli anyagból szabtad
és a nagypalástú virágokat
hosszú fűzérbe fűzted.
Te láttál el karcsú,
egyenes termettel,
fölséges pompával,
üde lehelettel.
Bontakozásom kezdetén
hosszú kardok nyúlnak az ég felé,
és minden mozdulatomra vigyáznak.
Tele hálával és lelkes hűséggel
díszítem földi lakásod,
szeretetre hangolok
testvért, barátot,
minden árnyat eltakarok,
és ünnepélyessé teszem
körülöttem a világot.
Add, hogy mindig a nemes,
tiszta érzés magaslatán éljek,
és hervadásomig
Téged tükrözzelek.

Amen

A KAMILLA IMÁJA

Isten, a nagy jótevő
belém aranyat rejtett,
bár külsőre kicsinynek,
jelentéktelennek teremtett.
De az ég tükrében,
ha nézegetem magam,
a Teremtő nagyszerű léte
ékeskedik rajtam.
Tőle a tehetség, a kedv, az erő:
gyógyítani, jót tenni,
mosolyogni, szeretni,
gyermeknek, felnőttnek
fájdalmat enyhíteni.
Ezért arcommal mindig
az eget keresem,
bár a virágos kertekben
nincs helyem,
és csak libavirág a nevem.
Akik szintén kint rekedtek,
aprók és jelentéktelenek,
tudják meg, nekik is nagy az értékük!
Csak nézzetek föl az égre mind,
és szívetekre Isten fényt derít.
Nem kell tenni semmi mást,
csak szeretni, becsülni egymást.
Akkor aranyát, melyet Urától kapta,
mindenki bölcsen kamatoztathatja.

Amen

A MIKULÁSVIRÁG IMÁJA

Nem növesztett meleg nyár,
nem bontakoztatott ragyogó sugár,
és valójában nem is vagyok virág.
Csak adventi időben
hullott levélkémre némi fény,
a hidegben, sötétben eltöltött a remény.
Jézust várva napról napra
pirosabbá váltam,
s Karácsonyra már így köszöntlek
ünneplő ruhában.
Kicsit szabálytalan alakú,
véres csillaggá lettem,
hogy születésed, jelenléted örömét
folyton hirdessem.
Uram, itt vagyok,
a vértanúság piros virága.
Jászolodhoz simulok, és kész vagyok
minden áldozat meghozatalára.
Amikor hervadva elveszítem színem,
amikor titokzatos kezek lenyesnek,
és rajtam sebeket ejtenek,
kérlek, tudjak hinni.
Bátorítson a tudat,
hogy ha újból eljő a Karácsony,
újból kivirulok,
és jászolodhoz még sokaknak
utat mutatok.

Amen

A TULIPÁN IMÁJA

Uram, Te szórtad rám sugarad,
mikor még csak csíra voltam,
és locsoltál az Élet vizével
bimbó koromban.
Ezért frissen, üdén,
gyorsan nőttem,
és boldog vagyok,
hogy lényemben ilyen
szép tavaszt hordozhatok.
Hat törékeny pártám
kelyhet alkot,
melyben reszket
harmatos ajándékod.
Fényes kelyhem feléd tárom
míg szeretetről
és békédről álmodok.
A sötétség elől
szirmaimat bezárom,
de a védtelen bogárnak
menhelyként kitárom.
Ha a föld színéről letűnök,
egy szép tavaszi napon
országodban újból kivirágzok.

Amen