Visszaadta a jegygyűrűt: új élet vár a hajléktalanra

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
BillyRayHarrisgyujtes_giveforward.jpg

Tévedésből az aprópénzzel együtt a jegygyűrűjét is egy koldus poharába dobta egy nő, majd amikor visszakapta a fontos ékszert, a hálás pár internetes gyűjtést szervezett a kéregetőnek.



Több mint 30 millió forintnak megfelelő dollárt gyűjtött össze 10 nap alatt az interneten indított jótékonysági akcióban egy hálás férj egy hajléktalan férfinak, aki így új életet kezdhet - és az adakozásnak még nincs vége, összesen 90 napig lehet adományokat küldeni, amiből még 79 nap hátravan. A felhívásnak az volt az előzménye, hogy az utcán kéregetésből élő férfi nagyfokú becsületességről tett tanúbizonyságot, amikor bögréjében egy jegygyűrűt talált.


Billy Ray Harris - így hívják a koldust - épp Kansas Cityben ült az utcán egy péntek délután, amikor a bögrébe egy nő egy marék aprópénzt szórt. Csak egy órával később tűnt fel a hajléktalannak, hogy a pénzek között egy gyűrű is hever, de addigra már hiába is próbálta volna kideríteni, a sok mellette elhaladó ember közül ki ejtette oda az ékszert és főleg miért. Csak azt tudta, hogy ha igazi a gyűrűbe foglalt hatalmas kő, akkor igen drága portéka lehet. Bár nem tudta, véletlenül ejtette-e valaki a bögréjébe vagy szándékosan dobták el, úgy döntött, nem rohan vele a zálogházba, inkább eltette biztonságos helyre a gyűrűt.


Mint kiderült, nagyon jól is tette, mert másnap a jogos tulajdonos, Sarah Darling rémülten állapította meg, hogy a gyűrűjét sehol sem találja. Aztán felidézte az előző napot és rögtön eszébe jutott, hogy napközben levette az ujjáról a férjétől kapott hűségzálogot, mert egy apró kiütés jelent meg az ujján. Az ékszert a pénztárcájába tette, ahonnan a hajléktalan mellett megállva az apróval együtt felmarkolta és észrevétlenül dobta ki. Noha sok reményt nem fűzött ahhoz, hogy visszakerül hozzá a gyűrű, aminek a valós anyagi értékénél sokkal fontosabb volt a szimbolikus értéke, mégis Harris keresésére indult.




Szombaton a férfi nem volt a szokott helyén, ezért Darling vasárnap is elsétált a helyre. Amikor meglátta Harrist, azt mondta neki: "Nem tudom, emlékszik-e rám, de azt hiszem, adtam valamit, ami nagyon fontos a számomra." "Egy gyűrű volt, ugye? Megőriztem önnek!" - felelte a nő legnagyobb meglepetésére a koldus és már vette is elő a kincset érő apró ékszert.


A becsület elismeréseképp a nő férje, Bill Krejci azonnal nyitott egy oldalt az adománygyűjtésekre szakosodott egyik internetes oldalon, ahol összesen 90 napon keresztül lehet kisebb-nagyobb összegeket utalni a célszemélyeknek. Bár egyelőre csak 11 nap telt el, máris 150 ezer dollárnál tartanak a felajánlások, ami azt jelenti, hogy ha most leállítanák a gyűjtést, már az elegendő lenne, hogy a férfi új életet kezdjen.


Az összeg 10-20 dolláros felajánlásokból jött össze, többen reményüket fejezték ki, hogy Harris példát mutatott a becsületességével és bevallották, hogy sokaknak visszaadta a hitét. "Sajnálom, hogy egy híd alatt kell élnie" - írta a felajánlása mellé egy adakozó. A helyi tévé által is megszólaltatott Billy Ray Harris elmondta, hogy a tisztességet nagyapjától tanulta, aki annak idején pap volt és fél éves korától kezdve vallásos szellemben nevelte őt.


"Úgy érzem, különösen szerencsés vagyok, hogy a gyűrű újra az enyém. Már azelőtt is imádtam, de most még inkább szeretem. Úgy érzem, nagyszerű karmát hordoz magában" - mondta Sarah.
 

atomi(HU)

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos Magyarországon pillanatok alatt gazdált cserélt volna az Örs-vezér tér egyik kricsniében....ellenértéke fröccs lett volna! Nagyon megható történet.....
 

M. Dénes

Állandó Tag
Állandó Tag
Vannak még becsületes jórvaló emberek a világon. Ezt kellene bemutatni a Tv hiradóba. (Anyám szerint is :D)
 

horvathpeca

Állandó Tag
Állandó Tag
"Kedves" atomi! Csak azért, mert amit te megtennél, még nem biztos, hogy más meg is teszi! Egyébként hazádról ilyen sértő és aljas hozzászólást nagyon ocsmány dolog, feltételezem, nem is vagy magyar! Mert egy hazáját szerető ember külföldi honlapon nem besározza, hanem büszkén vállalja annak szeretetét! Nézz tükörbe és köpd szembe magadat, mert méltatlan vagy arra, hogy magyarnak tartsd magad. A jövőben pedig tartsd meg magadnak a véleményedet!
 

Nyuszicicc

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugyan ugyan, ne legyünk ilyen agresszívek és kirekesztőek :) mindenkinek meglehet a saját véleménye. Végre egy jó, szép hír! Itthon is hajléktalanja (embere) válogatja mi lett volna a történet vége, de a jó emberek megérdemlik, hogy jó dolgok történjenek velük, bárhol is élnek :)
 

atomi(HU)

Állandó Tag
Állandó Tag
realitás......ennyi történt! Örülök neki ,hogy egyesek korlátozni akarják a vélemény szabad kinyilvánitásához valo jogomat! Magyar vagyok és Magyarországon élek, senkinek nincs joga ezt megkérdöjelezni! Sajnos nap,mint nap szembesülünk ezzel ha nyitott szemmel járunk!.....
"Kedves" horváthpeca. (ezt tényleg leirtam,vagy csak gondoltam?)
 

Rékacsenge

Állandó Tag
Állandó Tag
Hihetetlen, hogy ez a hajléktalan többre tartotta a becsületét, mint a saját szerencsétlen sorsát, hiszen tisztában volt azzal, hogy egy szép kis összeget kaphatott volna a gyűrűért ha megpróbálja eladni. Minden tiszteletem ezé az emberé és örülök, hogy az élet megjutalmazta ezért a szép tettéért.
 

KrisztiSanyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Rékacsenge;3712714 írta:
Hihetetlen, hogy ez a hajléktalan többre tartotta a becsületét, mint a saját szerencsétlen sorsát, hiszen tisztában volt azzal, hogy egy szép kis összeget kaphatott volna a gyűrűért ha megpróbálja eladni. Minden tiszteletem ezé az emberé és örülök, hogy az élet megjutalmazta ezért a szép tettéért.
Egyetértek veled, hihetetlen, és szerintem is megérdemli a jutalmat. Amúgy az is lehet, hogy úgy gondolta bevádolnák lopással, ha beállítana vele valahova...
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon rendes volt ez a hajléktalan. Sok hajlékkal rendelkező ember példát vehetne róla! Megérdemli, hogy segítsék. Bárcsak rendeződne az élete!
Mi is találtunk pár éve egy nagyon kopott pénztárcát, szerencsére benne volt az illető elérhetősége is. Nagyon meglepődött mikor felhívtuk telefonon, és szélsebesen megérkezett. Nem csak az okmányait, de a bankkártyáit, pénzét is vissza kapta hiánytalnul. Mondta, hogy ilyennel még nem találkozott az életében. Számomra viszont kész ajándék volt az, amit akkor éreztem, szinte repültem. Lelkileg fantasztikus dolog adni, akár így is. Gondolom, hogy a hajléktalan is hasonlót élhetett meg. Csodálom, hajléktalan létére meg tudta tenni. Nem mindegyik italra költi a szerzett pénzt, van aki ételre, gyógyszerre. Ő még erre sem, hanem vissza a tulajdonosnak. Valóban sokkal nagyobb értéke van annak, akinek nincs, és mégis ad, mint annak, akinek van, és csak a töredékét adja.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

AndrasK

Állandó Tag
Állandó Tag
Vannak még becsületes jórvaló emberek a világon. +1
Érdekes, de nem meglepő hogy éppen a hid alatt találunk egy ilyet.
 

MKittike

Állandó Tag
Állandó Tag
Kicsi Fecske;3713378 írta:
Nagyon rendes volt ez a hajléktalan. Sok hajlékkal rendelkező ember példát vehetne róla! Megérdemli, hogy segítsék. Bárcsak rendeződne az élete!
Mi is találtunk pár éve egy nagyon kopott pénztárcát, szerencsére benne volt az illető elérhetősége is. Nagyon meglepődött mikor felhívtuk telefonon, és szélsebesen megérkezett. Nem csak az okmányait, de a bankkártyáit, pénzét is vissza kapta hiánytalnul. Mondta, hogy ilyennel még nem találkozott az életében. Számomra viszont kész ajándék volt az, amit akkor éreztem, szinte repültem. Lelkileg fantasztikus dolog adni, akár így is. Gondolom, hogy a hajléktalan is hasonlót élhetett meg. Csodálom, hajléktalan létére meg tudta tenni. Nem mindegyik italra költi a szerzett pénzt, van aki ételre, gyógyszerre. Ő még erre sem, hanem vissza a tulajdonosnak. Valóban sokkal nagyobb értéke van annak, akinek nincs, és mégis ad, mint annak, akinek van, és csak a töredékét adja.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Egyetértek veled, tényleg felemelő érzés másokon segíteni, akár ilyen aprósággal is. Én átéltem a fordítottját is, az én pénztárcám lett meg hiénytalanul - el sem hittem, szuper gesztus volt.
 

MKittike

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyuszicicc;3711651 írta:
Ugyan ugyan, ne legyünk ilyen agresszívek és kirekesztőek :) mindenkinek meglehet a saját véleménye. Végre egy jó, szép hír! Itthon is hajléktalanja (embere) válogatja mi lett volna a történet vége, de a jó emberek megérdemlik, hogy jó dolgok történjenek velük, bárhol is élnek :)

Egyetértek veled, ha valaki önzetlenül jót cselekszik igenis megérdemli a jutalmat!
 
Oldal tetejére