Visszaszólt a magyar kormánynak......................

Visszaszólt a magyar kormánynak a megalázott menekültekről szóló riportja miatt támadott svéd újságíró.

Nagy vihart kavart március első hétvégéjén a svéd Aftonbladet riportja, amely azzal foglalkozott, hogy mi történik a Szerbia felől Magyarországra menekülni próbálókkal,

A svéd lap az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetre és menekültek beszámolóira hivatkozva arról írt, hogy 2016 nyara óta egyre többen térnek vissza a magyar határról kutyaharapásokkal, ütés- és rúgásnyomokkal valamint olyan irritációval, amit paprikaspray okozhatott.

A cikkre reagálva a magyar Belügyminisztérium március 6-án hosszas közleményt adott ki, amelyben

  • tagadták, hogy magyar rendőrök migránsokat bántalmaznának,
  • az Orvosok Határok Nélküliről közölték, hogy Soros Györgyhöz kötődik,
  • és a cikket szerző Staffan Lindberget kioktatták arról, hogy kell felelősen újságot írni.
Most a Medievarlden nevű svéd médiaipari lap megkérdezte a szerzőt, hogy mit szól a magyar kormány reakciójához.

Lindberg elmondta, hogy alapvetően örül annak, hogy ez a téma hirtelen elkezdte érdekelni a magyarokat, és szerinte ez lehet az oka annak, hogy a magyar belügy úgy válaszolt, ahogy. Ugyanakkor szerinte elég furcsa, hogy őt személyében támadják, és eleve nem a rossz hírek hozóját kellene kioktatni, hanem inkább kivizsgálni, hogy pontosan mi történt a sebesült, megharapott menekültekkel.

Lindberg szerint ők csak úgy dolgoztak, ahogy egy újságírónak dolgoznia kell, de a cikk megjelenése óta már értesült arról, hogy Magyarországon bevett gyakorlat, hogy a hivatalok megpróbálják hitelteleníteni a sajtó képviselőit.

Bede Márt

menekult veres.jpg
 
A swedek foglalkozzanak a sajat problemajukkal migrans ugyben. Van nekik eleg. Ne kenjek a magyar hatosagokra az elferditett baromsagukat. A draga jo ujsagiro eloszor nezzen korul a sajat orszagaban migrans ugyben. Meg lesz lepve.
Bocs de ezzel nem értek egyet. Ha valamelyik országban van valami baj, az nem ok arra hogy egy ottani tisztességes ember ne kritizálhasson máshol történő justizmordokat. Ha ugyanis ezt (a te véleményedet) elfogadnánk, abból az következne hogy mert akad némi probléma Kanadában is és az USA-ban is, emiatt fogjuk be a szánkat és egyáltalán ne kritizáljunk semmit és senkit se Magyarországon, se máshol a világon ami nem a mi országunk!

Örülnének ennek a diktatúrák az biztos is!
 
Milyen szerencsenk volt nekunk hogy nem szenvedtunk el egyik hatarorizettol se pofonokat vereseket es meg kutyakat sem uszitottak rank es azokra se akik ano gyalog hegyen volgyon vizen indultak el egy uj szabad vilagba.
 
Viszont nem is kozoltuk, hogy elvagjuk a befogado orszag lakosainak a torkat ha nem alkalmazkodnak a mi felfogasunkhoz. Kis kulombseg van. Nem ?
 
Ezek az emberek nem mondtak semmi ilyent mert meg eppen be se tudtak lepni az orszagba mert merges kutyusok vartak es furkosbot vagy gumibot.
vagy
images
 
az Orvosok Határok Nélküliről közölték, hogy Soros Györgyhöz kötődik,

Meg még jó pár ezer adakozóhoz, mivel ez egy olyan független segélyszervezet ami magánadományokból tartja fenn magát!
Milyen indoklás ez? Mitől lett hirtelen össznépi ellensége a magyaroknak Soros György?
 
Nem kell mindent elhinni.
Tudod mikor mar tobb forras fotok, korhazi zarojelentes, mutet, es a riportok sokasaga allitja a valosagot, akkor jobb ha nem az egyoldalu kormany sajtonak hiszel, igaz most mar ezek a hirek nyomasara kenytelen vizsgalatot inditani, hisz mar a bizonyitekokat regen elkuldtek szoltak, csak a fuluk botjat nem mozditottak hogy kivizsgaljak az ugyeket.
Kutakodjal a neten ez ugyben elo beszamolok, aldozatoktol orvosoktol riporterektol rendelkezesedre allnak.
Mindenki hazudik?
Akkor most miert vizsgalodnak? es mit ha nincs ilyen ugy? A semmit vizsgaljak?
 
A swedek foglalkozzanak a sajat problemajukkal migrans ugyben. Van nekik eleg. Ne kenjek a magyar hatosagokra az elferditett baromsagukat. A draga jo ujsagiro eloszor nezzen korul a sajat orszagaban migrans ugyben. Meg lesz lepve.

Ugyanis ezek a szegény "menekültek" annyira menekülnek a szerbiai bombák elől, hogy a határ menti tanyákat így barmolják szét. Én is jól elverném és kutyámat is ráuszítanám arra aki ezt tenné a házammal. Ezeknek a szerencsétleneknek még a Józsi bácsi is határőr és a Bodri kutyája meg félelmetes véreb.

Tudod mikor mar tobb forras fotok, korhazi zarojelentes, mutet, es a riportok sokasaga allitja a valosagot, akkor jobb ha nem az egyoldalu kormany sajtonak hiszel, igaz most mar ezek a hirek nyomasara kenytelen vizsgalatot inditani, hisz mar a bizonyitekokat regen elkuldtek szoltak, csak a fuluk botjat nem mozditottak hogy kivizsgaljak az ugyeket.
Kutakodjal a neten ez ugyben elo beszamolok, aldozatoktol orvosoktol riporterektol rendelkezesedre allnak.
Mindenki hazudik?
Akkor most miert vizsgalodnak? es mit ha nincs ilyen ugy? A semmit vizsgaljak?

Hol a bizonyíték, Melitta? Valami nem azért igaz, mert sokan mondják és nem azért hazugság, mert kevesen mondják.
 
Az EU-csúcsra vinné megvert menekültek ügyét az Orvosok Határok Nélkül főtitkára

Megdobbento ez a antihumanos hozzaallasa a kormanynak. A gyulolkodes idaig vezetett.
Remtortenetek sokasaga kering a neten fotokkal ,hogy kutyakat uszitanak rajuk, akik veresre marjak oket, utlegeles nyomok , rugdosasok stb.

Kiváncsi vagyok, hogy te mit tennél, ha a házadról leszedik a léceket, gerendákat és eltüzelik. Jó lenne, ha tájékozódnátok, hogy kik ezek az Orvosok Határok Nélkül ki fizeti őket és miért.
 
Elösször is söpörje mindenki a saját ganaját el a háza elöll mielött a szomszédját kezdi kritizálni ! Mióta van háború Szerbiában ?Miért muszály onnét menekülni ? Valamint most jellentette be Merkel asszony nyilvánosan is , hogy egy menekültnek sincsen JOGA arra , hogy maga keresse meg melyik országban szeretne élni !!!!Pont ezért is szállitanak vagy 50 ezer Afgán menekültett visza a "békés" Afganisztánba , illetve kötött szerzödést Tuniziával , Marokkóval, Egyiptommal és majd elfelejtettem a Demokratikus Törökországgal internáló táborok épitéséröl mellyek a "menekülteket" Europától távoltartani kötelesek . Tényleg elfelejtettem Libiát , de majd azt is bombázhatjuk igaz Gaddafi nélkül .
 
Beth-Nahrain
Se neked se nekem nem kuldtek el a bizonyitekokat de mar foglalkozik a kormany az uggyel, akkor csak megkaptak es lesz intezkedes az ugyben elfogadhato normalis, humanus.
Lehet neked be lehet adni hogy ez a ket tanyan meg viragzo elet volt par honapja es a menekultek tettek tonkre, de en ugy latom ez eleg romos allapotban volt mar eredetileg is szinte lakhatatlansag hatarat surolta.
Raadasul a szerb kormany ki is fizeti a karokat akkor meg csak jol jartak a menekultekkel mert nelkuluk, maguknak kellene felujitani a tanyat hogy a fejukre ne essen mert a szent lelek tartja csak.
 
Drága Melitta! Nekem be lehet adni? Én itt vagyok, itthon vagyok, tudom mennyire fontos itt ezeknek a fiatal embereknek, hogy legyen munkájuk, el tudják tartani a családjukat. Ezeket arra oktatják, hogy kibírják, ha fát vágnak a hátukon. Én azt mondom, hogy nektek lehet beadni bármit, akiknek fogalmatok sincs milyen nehéz egy fiatal embernek eltartani a családját itt és még azért a nem túl magas fizetésért is kényszerülnek, hogy mindenáron ragaszkodjanak a munkájukhoz. Gondolj csak arra a határőr nőre, akire egy migráns karóval támadt. Még őt sem haraptatták meg kutyával.

Tudod mi volt a legviccesebb az ügyben? A migráns nem Szerbiából akart átszökni hozzánk, hanem innen Szerbiába. :D Egyszerűen nem fogják fel, hogy ez nem Szahara, ahol össze-vissza bóklászhatnak.

Mellékesen mivel indokolod, hogy az állandóan a kezükben lógó telefonnal egyetlen nyomorult fényképet sem képesek csinálni a támadásról?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,421
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére