Vivas

T

TH6777

Vendég
Vívás: Nagy Tímea nagy ellenfele a londoni olimpiáig folytatja
2010. 10. 19. 08.43


<RIGHT>
vivas1.jpg



Laura Flesselnek, a francia vívóválogatott jelenlegi legismertebb alakjának versenyzőként a londoni olimpia az utolsó nagy kihívás.

Az olimpiai és világbajnok párbajtőröző erről a novemberi, párizsi világbajnokságot megelőző sajtótájékoztatóján beszélt, egyértelműsítve, hogy a 2012-es játékokat még vállalja, s nem a hazai rendezésű vb után teszi le a fegyvert, ahogy azt korábban tervezte.

"Az utolsó kihívás London. A lányom szeretne találkozni a királynővel" - mondta az 1996-os atlantai olimpia kétszeres bajnoka.
A modernkori női párbajtőrvívás meghatározó egyénisége a látványos díszletek között, a Grand Palais-ban sorra kerülő világbajnokság idején, november 6-án lesz 39 éves. Mint elmondta, sportolói pályafutása befejezésére vonatkozó döntését az idei, lipcsei Európa-bajnokságon hozta meg, ahol egyéniben és csapatban is harmadik volt.

Laura Flessel olimpián, világ- és Európa-bajnokságon összesen 23 érmet nyert.

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kardvívás: Nébald György lemondott posztjáról

<RIGHT>
vivas1.jpg



Lemondott posztjáról Nébald György, a kardozók szövetségi kapitánya.

"Múlt pénteken egyeztettem erről az elnök úrral, de a hivatalos lemondást hétfőn juttattam el a szövetségbe" - mondta az MTI érdeklődésére a volt szakvezető.
Távozását azzal indokolta, hogy nem lát biztosítékot elképzelései maradéktalan megvalósítására.
"Nem volt problémamentes az együttműködés az edzőkkel, és a szövetség vezetősége részéről sem éreztem az egyértelmű támogatást, márpedig ahhoz, hogy stabilizáljuk az eredményeket, ennél több kell" - tette hozzá.
Az aktív vívóként csapatban olimpiai aranyérmes, egyéniben kétszeres világbajnok Nébald György 2006 januárjában került a kardozók élére, majd 2008-ban 2012-ig megerősítették pozíciójában azzal, hogy két év elteltével felülvizsgálható a tevékenysége.
"Amikor átvettem az irányítást, a 13. helyen állt a világranglistán a férfi csapat, aztán a vébén negyedik lett, majd a következőn győzött, utána az olimpián hetedikként, tavaly a vb-n harmadikként, idén pedig tizedikként végzett. Eléggé hullámzó volt a teljesítmény, de azért akadtak benne szép eredmények is" - folytatta, hozzátéve, hogy az utánpótlás erősítését is feladatának tartotta, és ezen a területen már születtek szép sikerek, női vonalon is.
A novemberi, párizsi világbajnokságon a felnőtt kardozók nem tudták megismételni tavalyi, antalyai jó szereplésüket. Akkor Decsi Tamás és Nagy Orsolya, valamint a férfi csapat harmadik lett, most viszont a szakág egyetlen érmet sem hozott, ráadásul a férfi válogatott a nyolcaddöntőben súlyos, 45-25-ös vereséget szenvedett a németektől. A helyszíni nyilatkozatokból kiderült, a csapat körül koránt sem volt egység a szakmai stábban.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Vívó ob - A Honvéd megvédte címét férfi párbajtőrben
2010. 12. 12. 19.10

<RIGHT>
vivas_xlsport.jpg



A férfiak mezőnyében - címét megvédve - a BHSE, míg a nőknél a Vasas nyerte a párbajtőrcsapatok vasárnapi versenyét a vívók budapesti országos bajnokságának második napján.


A MOL Kupáért rendezett küzdelmekben a férfiaknál majdnem nagy meglepetés született az elődöntőben, amikor a Honvéd csupán ráadásban kerekedett felül a pécsiek alakulatán, ráadásul némi vitát követően.
A vidéki alakulat az összecsapás nagy részében vezetett, egy alkalommal már 11 tussal is, az utolsó párban azonban Somfai Péter Peterdi Andrással szemben 36-40-ről 42-42-re egyenlített, így ráadás következett. Ott először Peterdi szúrt, csakhogy az érvényes felületről oldalt lelépve, amit az asszóvezető nem vett észre, mert furcsa módon nem tudta, hogy a pást szélén lévő rózsaszín sáv már "kintnek" számít. A tiltakozásra visszavont tus után viszont már Somfai volt eredményes.
A BHSE a döntőben aztán lényegesen könnyebben verte a Balaton VK együttesét.
A nőknél a papírformát érvényesítve a Szász Emesével és Antal Edinával felálló Vasas nyert, a fináléban a saját nevelésű, fiatal vívókból álló békéscsabai együttest legyőzve.
Az Angyalföldi Sportközpontban a férfiak mezőnyében 23, a nőkében pedig 13 csapat indult.

Eredmények:
férfiak:
--------
elődöntő:
BHSE I.-PTE-PEAC I. 43-42
SZL-BAU Balaton-BVSC I. 45-41

a 3. helyért:
PTE-PEAC I.-BVSC I. 45-40
döntő:
BHSE I. - SZL-BAU Balaton 45-36

A végeredmény: 1. BHSE I. (Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Somfai Péter, Boczkó Gábor), 2. SZL-BAU Balaton (File Mátyás, Hanczvikkel Márk, Rédli András, Kiss Gergő), 3. PTE-PEAC I. (Csobó Dávid, Losonczi Dávid, Peterdi András, Berta Dániel)
nők:
-----
elődöntő:
BKLVE-BHSE I. 44-43
Vasas I. BVSC I. 42-35

a 3. helyért:
BHSE I.-BVSC I. 42-41
döntő:
Vasas I.-BKLVE 45-34

A végeredmény:
1. Vasas (Antal Edina, Szász Emese, Posovszky Tímea, Rudolf Szonja),
2. Békéscsabai KLVE (Bohus Réka, Bohus Sára, Tóth Annamária, Bohus Anett),
3. BHSE I. (Békefi Edina, Budai Dorina, Takács Emese, Várnai Vivien)

Hétfőn és kedden a tőrözők versenyeit rendezik, jövő szombaton és vasárnap pedig a kardozók lépnek pástra a KÖZGÉP Kupáért.

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Vívó ob: Varga és Bíró sikere a tőrözőknél
2010. 12. 13. 19.47

<RIGHT>
vivas1.jpg



Varga Gabriella és Bíró Péter nyerte hétfőn a tőrözők egyéni versenyét a vívók országos bajnokságának harmadik napján.

Az Angyalföldi Sportközpontban az újpesti Bíró 2006 után diadalmaskodott ismét, míg Varga megvédte a címét.
A férfiak 58 fős mezőnyében némi meglepetésre a címvédő és tavalyelőtt aranyérmes Szabados Gábor nem jutott a nyolc közé.
A 38 női vívó közül a válogatott tagjai állhattak a dobogóra, annak legmagasabb fokára Varga, aki mesterhármassal büszkélkedhet, ugyanis 2008 és 2009 után sorozatban harmadszor lett egyéni bajnok.

Eredmények:

férfi tőr egyéni (58 fő):
elődöntő:

Zalaba Péter (MTK)-Szabados Kristóf (Csata) 15-7
Bíró Péter (UTE)-Gátai Róbert (MTK) 15-14

döntő:
Bíró-Zalaba 15-13

A végeredmény:
1. Bíró,
2. Zalaba,
3. Szabados és Gátai

női tőr egyéni (38):
elődöntő:
Mohamed Aida (Törekvés)-Kreiss Fanni (UTE) 15-11
Varga Gabriella (Honvéd)-Knapek Edina (Honvéd) 15-9

döntő:
Varga-Mohamed 13-8

A végeredmény:
1. Varga,
2. Mohamed,
3. Kreiss és Knapek

Múlt szombaton és vasárnap a párbajtőrözők versenyét rendezték, kedden a tőrözők csapatküzdelmei következnek, szombaton és vasárnap pedig a kardozók lépnek majd pástra.​
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Knapek Edina érez erőt a tőrcsapatban az olimpiai kvótaszerzésre

<RIGHT>
knapek_edina_xlsport.jpg



Az olimpiai szereplés szempontjából a csapat kvótaszerzését tartja ideális megoldásnak Knapek Edina, a női tőrválogatott tagja, a pekingi ötkarikás játékok ötödik helyezettje, egyéniben kétszeres világbajnoki bronzérmes.


"Az lenne a jó, ha a tőrcsapat ott lehetne a londoni olimpián, mert így három plusz egy vívó jutna szereplési lehetőséghez, míg ha a válogatottnak nem jön össze a kvalifikáció, az is lehet, hogy csak egy magyar női tőröző léphet pástra. - mondta szerdán az MTI érdeklődésére. - Úgy tudom, most már nem kell +megsérülni+ ahhoz, hogy a tartalék is aktív részese lehessen a versenynek, így tényleg négy embert érintene az esetleges kvalifikáció."
Ehhez - amint azt hozzátette - célszerű lenne már a selejtezős sorozat áprilisi rajtja előtt kedvező helyzetbe kerülni.
"Most a tízes helyen állunk, egy éremszerzéssel szerintem az ötös-hatos pozícióba kerülhetnénk, s ha ez összejönne, a kvalifikációs versenyeken kedvezőbb lenne a sorsolásunk" - mondta.
A női tőrcsapatok számára április elejéig három Világkupa-versenyt rendeznek.
"Ezek közül az egyik Budapesten lesz, ami azért előny nekünk" - vélekedett.
A másik két állomás a németországi Tauberbischofsheim, illetve Torino. A kvalifikációs sorozat április 1-jétől 2012. március 31-ig tart.
"A biztos részvételhez a csapatrangsorban az első öt között kell végezni, mert a legjobb négy és földrészenként a további legjobb lehet ott Londonban. Úgy gondolom, hogy a magyar csapat szinte mindenre képes, de szükség van egy határozott edzőre vagy szövetségi kapitányra, aki a nehéz helyzetekben összefog bennünket" - mondta, hozzátéve: "A párizsi világbajnokságon talán azért maradt el a jobb szereplés, mert tudat alatt mindenki úgy volt vele, hogy lehet még javítani, mostantól viszont erre már egyre kevesebb az esély. Azért nem zuhanunk össze, ha a következő Világkupákon még nem sikerül előrelépnünk, akkor majd a kvalifikációs időszakban kell ezt megtennünk."
Knapek Edina korántsem mellesleg a Honvéd vívószakosztályát igazgatja. Utóbbi pozíciójából adódóan az edzések mellett is akad bőven teendője, már csak azért is, mert a Csata DSE vívószakosztálya megszűnik, illetve tagjai a Honvédba igazolnak.
"Éppen az igazolásokat intézem, mert a hétvégén már versenyt rendezünk. Annak idején, úgy 16-17 éve a Honvéd nevelőegyesületeként jött létre a Csata DSE, amely aztán más sportágak fiataljainak is edzéslehetőséget biztosított. Most az ottani vívószakosztály szűnik meg, de ez a gyerekeket szinte semmiben sem érinti, ugyanis eddig is a Honvéd termében edzettek."
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kovács Tamás a kardozók új szövetségi kapitánya
2011. 01. 14. 06.23

<RIGHT>
vivas1_xlsport.jpg



Kovács Tamást nevezte ki a kardozók szövetségi kapitányává a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöksége.


Az új szakvezető megbízatása, akárcsak a novemberi, párizsi világbajnokságon sikeresen szerepelt párbajtőrözők élén korábban megerősített Kulcsár Győzőé, a londoni olimpia utánig, 2012. november 30-ig szól.
Az MVSZ vezető testületének csütörtökön három jelölt közül kellett választania, a hétfői határidőig ugyanis Kovács Tamás mellett Fehér Gábor és Pézsa Tibor adott be pályázatot. A győztes, aki jelenleg - 2007-től - a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, aktív kardozóként csapatban világbajnok volt, majd 1980 és 2007 között főtitkári, szövetségi kapitányi és technikai igazgatói feladatokat látott el a vívószövetségben.
Tőrben ugyancsak három pályázat érkezett be, de az elnökség nem választott új kapitányt, mert úgy foglalt állást, hogy sem Bernát Zoltán, sem Kunfalvy Péter, sem Solti Antal szakmai programja nem jelent kitörést a jelenlegi helyzetből. Az MVSZ vezetősége ezért ezt a pályázatot érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánította, egyúttal vezetőedzőnek nevezte ki a női tőrözők élére Solti Antalt, a férfi tőrözők irányítására pedig Beliczay Sándort. Az ő munkájukat Kamuti Jenő szakmai alelnök ellenőrzi, felügyeli.
A mostani választás annak nyomán vált szükségessé, hogy Nébald György, a kardozók korábbi kapitánya tavaly november 22-én benyújtotta lemondását, a Szekeres Pál minisztériumi szerepvállalása miatt a tőrözőket július elejétől a novemberi világbajnokság végéig irányító Solti Antalnak pedig lejárt a megbízatása.
Pályázat kiírásáról december 16-án döntött az elnökség.
Az MVSZ irányító testülete csütörtökön megbízta a 2013-as, hazai rendezésű világbajnokság szervezőmunkájának operatív irányításával Füleky Andrást, a szövetség ügyvezető igazgatóját.

<CENTER></CENTER>


XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Szilágyi Áron ötödik a kardozók plovdivi Grand Prix-jén
2011. 02. 07. 01.49

<RIGHT>
vivas1_xlsport.jpg



Legjobb magyarként Szilágyi Áron az ötödik helyen fejezte be a férfi kardozók plovdivi Grand Prix-versenyét.


Kovács Tamás szakági szövetségi kapitány beszámolója szerint Szilágyi a négy közé jutásért az orosz Kovaljovtól kapott ki 15-8-ra.
A legjobb 16-ig jutott Iliász Nikolász, míg egy fordulóval korábban búcsúzott Decsi Tamás. Mindkettőjüket a dél-koreai Kim győzte le, 15-8-ra, illetve 15-6-ra.
A 64-es táblára még Nemcsik Zsolt és Gémesi Csanád fért fel a magyarok közül, de ők az első körben kikaptak.
Lontay Balázs, Gáll Csaba és Hamar Balázs már szombaton, a selejtezőben befejezte szereplését.
A versenyen 135 vívó indult, a szövetségi kapitány tájékoztatása alapján a teljes nemzetközi élmezőny pástra lépett.


Xlsport

 
T

TH6777

Vendég
A szokásos nagy mezőny a WestEnd párbajtőr Grand Prix-n

<RIGHT>
vivas4.jpg



Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy és erős mezőny gyűlik össze a Westend női párbajtőr Grand Prix-re: a hétvégi, budapesti versenyen a nevezések alapján 38 ország 166 vívója indul.


A magyar színeket tíz párbajtőröző képviseli, közülük a világranglista-vezető, tavaly világbajnoki ezüstérmes Szász Emesének - tizenöt külföldi riválisához hasonlóan - kiemeltként szombaton még nem kell pástra lépnie.
Kulcsár Győző, a fegyvernem hazai szövetségi kapitánya a viadal szerdai sajtótájékoztatóján többek között arra a furcsa helyzetre hívta fel a figyelmet, hogy ha most valaki nagyon jól szerepel, annak jövőre, az olimpiai kvalifikációs időszakban ezt meg kell ismételnie, nehogy pontokat veszítsen.
"Furcsa kijelentést fogok tenni, de megpróbálom megmagyarázni. Nem lennék nagyon szomorú, ha ez a verseny nem sikerülne nagyon jól. Ha például Emese esetleg nyerne, akkor egy év múlva újra ezt az eredményt kellene produkálnia, hogy jó helyzetben legyen az olimpiai kvalifikációs küzdelemben" - fogalmazott a kapitány, aki később újságírói felvetésre hozzátette: egy versenyző persze nem tehet mást, mint hogy a legjobb helyezésért küzd, és Emese nem is fog kalkulálni, a számolgatás inkább csak őt foglalkoztatja.
Kulcsár Győző kitért arra is, hogy a legideálisabb az lenne, ha az olimpiára a magyar válogatott kijutna, mert akkor alapból három vívó ott lehetne a mezőnyben. Ha ez nem jönne össze, akkor kellene egyéni részvételi jogot szerezni, ami viszont nagyon nehéz, mert a résztvevő csapatok tagjai sok helyet elfoglalnak.
"Továbbra sem reális elvárni, hogy a fiatal női válogatott kijusson az olimpiára, de a sportban bármi megtörténhet. Az biztos, hogy keményen dolgozunk, folyamatosan készülünk, és az első eredmények már meg is vannak" - utalt Antal Edina párizsi, világbajnoki nyolcadik helyére, illetve a csapat bő egy hete kiharcolt dohai Világkupa-bronzára.
"Mi bízunk abban, hogy csapatként kijutunk az olimpiára" - fogalmazott ugyanakkor Szász Emese. - A dohai bronzérem nagy áttörésnek számít, azt megelőzően három éve nem voltunk elődöntőben Világkupán. Ráadásul nem is gyenge ágon jutottunk el a harmadik helyig, mert például a világbajnoki ezüstérmes németeket is legyőztük."
A sajtótájékoztatón Füleky András, a szövetség ügyvezető igazgatója beszámolt arról, hogy az elmúlt hétvégén, a Héraklész junior Világkupával párhuzamosan népszerűsítették a párbajtőr GP-t: a WestEndben az egyik gyalogos hídon pástot állítottak fel, s fiatalok bemutatót tartottak az arra járóknak. Emellett megkerestek több iskolát, melyeket meghívták a versenyre azzal, hogy a legtöbb fiatalt megmozgató intézmény díjazásban részesül a névadó, illetve a szövetség jóvoltából.
A GP-t - ahogy tavaly is - a két éve elhunyt Sákovics Józsefre, az első magyar párbajtőr világbajnokra, illetve a magyar vívóválogatott volt sikeres szövetségi kapitányára emlékezve rendezik meg. A sajtótájékoztatón jelen volt felesége, a tőröző olimpiai bajnok Dömölky Lídia, aki különdíjat ajánlott fel a legjobb magyar versenyzőnek.

"Szeretném a díjat a dobogón állónak átadni, és ha lehet a győztesnek, mert ugyan a múlt évszázadból, de vannak emlékeim arról, hogy hazai közönség előtt a legjobb nyerni" - mondta.


A program - a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban - szombaton 9 órakor kezdődik a selejtezővel, majd vasárnap ugyancsak 9 órától zajlanak a 64-es tábla asszói, a négyes döntőre pedig 15 órától kerül sor.



Xlsport
 
T

TH6777

Vendég
WestEnd GP - Öt magyar a főtáblán
2011. 02. 27. 07.00

<RIGHT>
vivas1.jpg



Öt magyar léphet pástra vasárnap a budapesti WestEnd női párbajtőr Grand Prix 64-es tábláján.


A világranglista-vezető, tavaly világbajnoki ezüstérmes Szász Emesének kiemeltként szombaton még nem kellett asszóznia, akárcsak a rangsor élmezőnyéhez tartozó további 15 külföldi vívónak.
A selejtezőből négy magyar - Takács Emese, Budai Dorina, Sziklaváry Franciska és Békefi Edina - biztosította helyét a főtáblán, kilenc hazai párbajtőröző viszont elbúcsúzott a további küzdelmektől.
A két éve elhunyt első magyar párbajtőr világbajnok, korábbi sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére zajló viadal - melyen 174-en indultak - vasárnap 9 órakor folytatódik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a négyes döntőre 15 órától kerül sor.



Xlsport
 
T

TH6777

Vendég
Magyar helyezések női vívó Világkupákon

<RIGHT>
vivas.jpg



Egy hatodik és két hetedik helyet szereztek a magyar női vívók vasárnap csapat Világkupa-versenyeken.


Isztambulban a női kardválogatott - amint arról Kovács Tamás fegyvernemi szövetségi kapitány beszámolt - a 16 között 45-40-re verte a japánokat, majd a negyeddöntőben 45-34-re kikapott az oroszoktól, aztán 45-35-re nyert a németek ellen, végül az ötödik helyért rendezett összecsapáson 45-34-re alulmaradt a franciákkal szemben. Az egy nappal korábban véget ért egyéni versenyben a hetedikként záró Benkó Réka jutott a legtovább.
A női párbajtőrözők barcelonai Vk-fordulójában úgy lett hetedik a magyar együttes, hogy 42-39-re felülmúlta az oroszokat, majd 37-36-os vereséget szenvedett a románoktól, aztán 45-41-re kikapott a franciáktól, utoljára pedig 39-29-re verte a dél-koreaiakat. A viadal honlapja alapján a szombaton zárult egyéni küzdelmekben a legjobb magyar Békefi Edina volt, aki a 25. pozícióban fejezte be a versenyt.
A női tőrözők Torinóban léptek pástra a hétvégén. A magyar alakulat hasonló utat járt be, mint a párbajtőr-válogatott a katalán nagyvárosban: a 16 között nyert, aztán két vereség, majd egy győzelem következett. A magyarok a kínaiak ellen 31-24-re nyertek, az olaszoktól 41-22-re, az amerikaiaktól 36-31-re kaptak ki, aztán 42-39-re verték a németeket. Az egyéni versenyben Kreiss Fanny hatodik volt.

XLsport


 
T

TH6777

Vendég
Junior vívó-vb - Bronzérmes a tőröző Gátai Róbert


vivas1.jpg



Bronzérmet nyert a tőröző Gátai Róbert vasárnap a junior vívók jordániai világbajnokságán.


A verseny honlapja alapján Gátai horvát, ukrán, kínai és spanyol ellenfél legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az amerikai Alexander Massialastól.
Pénteken és szombaton két kardozó, Iliász Nikolász és Márton Anna végzett harmadikként.

A korosztályos vb-n keddtől csütörtökig a fiatalabbak vívtak, a juniorok küzdelmei pénteken kezdődtek. A kadettek között egy magyar állhatott fel a dobogóra: a párbajtőröző Berta Dániel szerdán bronzérmet szerzett.

XLsport
 
T

TH6777

Vendég
U23-as vívó Eb - Három magyar dobogós helyezés
2011. 06. 01. 02.36

<RIGHT>
vivas.jpg



Három magyar versenyző szerzett érmet a 23 éven aluli vívók kazanyi Európa-bajnokságán.


A viadal honlapja alapján a legjobban a kardozó Benkó Réka szerepelt, aki a döntőig jutott, s végül második lett.
Férfi kardban Ravasz Etele harmadikként zárt, akárcsak Budai Dániel férfi párbajtőrben.
A csapatküzdelmek után nem állhattak dobogóra a magyarok.



<SCRIPT type=text/javascript><!--//<![CDATA[ var aff_ad_slot = 2519; var aff_ad_width = 468; var aff_ad_height = 120; var rnd_val = Math.floor(Math.random()*99999999999); var aff_url = 'http://tr.affiliate.hu/show_js.php'; document.write("<scri" + "pt type='text/javascript' src='" + aff_url); document.write("?sid=" + aff_ad_slot); document.write ("&loc=" + escape(window.location)); document.write("&rnd_val=" + rnd_val); document.write("'><\/scr" + "ipt>");//]]>--></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://tr.affiliate.hu/show_js.php?sid=2519&loc=http%3A//www.xlsport.hu/showcikk.php%3Fscid%3D1038484&rnd_val=10752816023"></SCRIPT><CENTER>
lgn.php

</CENTER>

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Imre Géza ezüstérmes a berni párbajtőr Grand Prix-n


<RIGHT>
vivas.jpg



Imre Géza a második helyen végzett vasárnap a férfi párbajtőrözők svájci Grand Prix-versenyén.


A berni viadal honlapja alapján Imre az orosz Alekszandr Velikanov 15-12-es, az osztrák Jörg Mathe 15-5-ös, a 2008-as olimpiai bajnok olasz Matteo Tagliariol 15-10-es, az ugyancsak olasz Paolo Pizzo 15-14-es és a tavaly világbajnoki ezüstérmes francia Gauthier Grumier szintén 15-14-es legyőzésével jutott el a döntőig, ahol 15-11-re kikapott a svájci Max Heinzertől.
Jól szerepelt a kilencedik helyen záró Boczkó Gábor is, akit a francia Yannick Borel állított meg a negyeddöntőbe kerülésért rendezett asszóban.

A főtáblára még két magyar verekedte fel magát: Pádár Tamás 49., Szényi Péter pedig 54. lett a 198 fős mezőnyben.

A férfi párbajtőrözők számára csak egyéni versenyt rendeznek a londoni olimpián, így a 2012 márciusának végéig tartó kvalifikációs sorozatban az egyéni eredmények számítanak.

Boczkónak és Imrének jó esélye van az ötkarikás szereplés kivívására.



<SCRIPT type=text/javascript><!--//<![CDATA[ var aff_ad_slot = 2519; var aff_ad_width = 468; var aff_ad_height = 120; var rnd_val = Math.floor(Math.random()*99999999999); var aff_url = 'http://tr.affiliate.hu/show_js.php'; document.write("<scri" + "pt type='text/javascript' src='" + aff_url); document.write("?sid=" + aff_ad_slot); document.write ("&loc=" + escape(window.location)); document.write("&rnd_val=" + rnd_val); document.write("'><\/scr" + "ipt>");//]]>--></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://tr.affiliate.hu/show_js.php?sid=2519&loc=http%3A//www.xlsport.hu/showcikk.php%3Fscid%3D1038651&rnd_val=91857339658"></SCRIPT><CENTER>
lgn.php

</CENTER>

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Női kard Vk, Gent - Két magyar a 32 között
2011. 06. 11. 23.13

<RIGHT>
vivas_xlsport.jpg



Két magyar - Benkó Réka ás Márton Anna - jutott el a legjobb 32-ig a női kardozók belgiumi Világkupa-versenyén, de a nyolcaddöntőben már ők sem léphettek pástra.


A genti viadal honlapja szerint Benkó az orosz Gyina Galjakbarovától kapott ki 15-13-ra, Márton pedig a csapatban olimpiai és világbajnok, egyéniben vb-ezüstérmes ukrán Olga Harlantól 15-14-re.

A 64-es főtáblára további három magyar jutott fel a 128 fős mezőnyben, Nagy Orsolya, Várhelyi Anna és Damu Dóra azonban már az első fordulóban befejezte szereplését.

Női kardban nem rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így csak egyéniben van lehetőség kvótaszerzésre a 2012 márciusának végéig tartó kvalifikációs időszakban.

A belgiumi versenyen vasárnap a csapatok lépnek pástra.



<SCRIPT type=text/javascript><!--//<![CDATA[ var aff_ad_slot = 2519; var aff_ad_width = 468; var aff_ad_height = 120; var rnd_val = Math.floor(Math.random()*99999999999); var aff_url = 'http://tr.affiliate.hu/show_js.php'; document.write("<scri" + "pt type='text/javascript' src='" + aff_url); document.write("?sid=" + aff_ad_slot); document.write ("&loc=" + escape(window.location)); document.write("&rnd_val=" + rnd_val); document.write("'><\/scr" + "ipt>");//]]>--></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://tr.affiliate.hu/show_js.php?sid=2519&loc=http%3A//www.xlsport.hu/showcikk.php%3Fscid%3D1038877&rnd_val=16756814260"></SCRIPT><CENTER>
lgn.php

</CENTER><CENTER>XLsport</CENTER>
 
T

TH6777

Vendég
Női kard Vk - Nyolcadik a magyar csapat Gentben
2011. 06. 13. 02.07

<RIGHT>
vivas1_xlsport.jpg



A nyolcadik helyen végzett vasárnap a magyar válogatott a női kardozók belgiumi Világkupa-versenyén, Gentben.


A nemzetközi szövetség (FIE) honlapja szerint a magyarok a 16 között öt tussal megverték a dél-koreaiakat, azután viszont simán kikaptak a későbbi győztes oroszoktól, majd szoros küzdelemben az amerikaiaktól, végül jelentős különbséggel a kínaiaktól.

A Vk-fordulón 19 együttes indult.
Női kardban nem rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így csak egyéniben van lehetőség kvótaszerzésre a 2012 március végéig tartó kvalifikációs időszakban.



<SCRIPT type=text/javascript><!--//<![CDATA[ var aff_ad_slot = 2519; var aff_ad_width = 468; var aff_ad_height = 120; var rnd_val = Math.floor(Math.random()*99999999999); var aff_url = 'http://tr.affiliate.hu/show_js.php'; document.write("<scri" + "pt type='text/javascript' src='" + aff_url); document.write("?sid=" + aff_ad_slot); document.write ("&loc=" + escape(window.location)); document.write("&rnd_val=" + rnd_val); document.write("'><\/scr" + "ipt>");//]]>--></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://tr.affiliate.hu/show_js.php?sid=2519&loc=http%3A//www.xlsport.hu/showcikk.php%3Fscid%3D1038926&rnd_val=84976062725"></SCRIPT><CENTER>
lgn.php

</CENTER><CENTER>XLsport </CENTER>
 
T

TH6777

Vendég
Női párbajtőr GP - Szász Emese bronzérmes Nankinban


<RIGHT>
vivas1_xlsport.jpg



A harmadik helyen végzett Szász Emese vasárnap a női párbajtőrözők kínai Grand Prix-versenyén.


A nemzetközi szövetség (FIE) honlapja szerint az egyetlen magyar induló két kínai és két német vívó magabiztos legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol 12-11-re kapott ki a későbbi ezüstérmes orosz Anna Zsivkovától. A győzelmet az ukrán Jana Semjakina harcolta ki.
A nankini viadalon 135 párbajtőröző indult.

Ebben a szakágban rendeznek csapatversenyt is a londoni olimpián, így elsősorban a válogatottnak kellene jól szerepelnie a 2012 márciusának végéig tartó kvalifikációs időszakban, mert akkor egyéniben is biztosított lenne a maximális részvételi lehetőség. Ha azonban ez nem sikerül, akkor válik fontossá az egyéni szereplés.

XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Vívó Eb - A férfi kardozók is hatodikak
2011. 07. 19. 22.00

<RIGHT>
vivas2.jpg



A női párbajtőrözőkhöz hasonlóan a magyar férfi kardozók is a hatodik helyen végeztek a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.


A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Nemcsik Zsolt összeállítású együttes a nyolcaddöntőben magabiztos győzelmet aratott Lengyelország csapata felett, a negyeddöntőben kikapott az olasz alakulattól, majd szoros mérkőzésen nyert az ukránok ellen, végül vereséget szenvedett a fehéroroszoktól.
Mind a négy összecsapáson Szilágyi, Decsi és Lontay kezdett, Nemcsik csereként állt be az olaszok és a fehéroroszok ellen.

A nyolcaddöntőben (az Eb honlapja alapján):

Magyarország-Lengyelország 45-36

a negyeddöntőben:
Olaszország-Magyarország 45-38
Ukrajna-Románia 45-35
Németország-Fehéroroszország 45-41
Oroszország-Spanyolország 45-29


az 5-8. helyért:
Magyarország-Ukrajna 45-43

az 5. helyért:
Fehéroroszország-Magyarország 45-29


 
T

TH6777

Vendég
Öttusa Eb - Második a magyar csapat a vívás után



ottusa_xlsport.jpg



Az oroszok mögött második a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence összeállítású magyar csapat a vívás után a férfiak versenyének szombati döntőjében, az angliai öttusa Európa-bajnokságon. Egyéniben Marosi áll közülük a legelőkelőbb helyen, ő holtversenyben a nyolcadik.


A 2009-es év világbajnoka küzdős, harcos vívást mutatott be, nem csüggedt egy-egy vereség után, minden találatért megküzdött, ennek eredményeként 20 győzelemmel és 15 vereséggel (880 pont) fejezte be az első számot.
Őt az egyéni induló Tibolya Péter követte eredményességben, jó hajrával éppen pozitívra (18/17/832) mentette mérlegét.
A tavaly junior világbajnok Demeter egészen a végéig jól tartotta magát, az utolsó négy asszóját viszont elvesztette, 15/20-as mutatóval (760) végzett, míg a három hete Világkupa-döntőt nyert, ezzel olimpiai kvótás Kaszának ezúttal nem ment a vívás: mindössze 13 győzelmet hozott össze, 22 vereség mellé (712). Tibolya a 13., Demeter a 26., Kasza pedig a 31. helyről várja a folytatást.
Az egész mezőnyből kiemelkedett a kétszeres olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev, aki egyedüliként került 1000 pont fölé, 26 győzelemmel és csupán 9 vereséggel. A magyarok közül csak Tibolya tudta legyőzni őt, éppen az utolsó asszójában.

Csapatban az oroszok vezetnek, még úgy is jelentős előnnyel, hogy válogatottjuknak nem tagja Mojszejev (2616 pont).

A második helyezett magyarokat (2352) a csehek (2256) és az olaszok (2208) követik. A benevezett 13 együttesből csak ez a négy szerepelhet teljes létszámban a döntőben.



 
T

TH6777

Vendég
Universiade - Ötödik a magyar férfi kardcsapat


UNIVERSIADE_2011_SHENZHEN.jpg



Az ötödik helyen zárta a férfi kardcsapatok küzdelmét a Gáll Csaba, Hamar Balázs, Gémesi Csanád alkotta magyar együttes a kínai Sencsenben (Shenzhen) zajló nyári Universiadén, az egyetemi-főiskolás sportolók világjátékán.


A magyar küldöttség keddi beszámolója szerint a gárda a negyeddöntőben a dél-koreaiaktól szenvedett szoros összecsapáson vereséget, ugyanakkor a helyosztókon kétszer is győzött, így ötödik lett.
A férfi súlyemelők viadalán magyar részről a 2008-as pekingi olimpián súlyos sérülést szenvedett, de azóta már teljesen felépült Baranyai János szerepelt, s a beszámoló szerint szép versenyzéssel, hat érvényes kísérlettel zárt a hetedik pozícióban, egyetlen kilóval lemaradva a hatodik helyezettől.
Az éremesélyesek között számon tartott Hídvégi Vid a lólengés döntőjében gyakorlata harmadánál megbillent, leesett a szerről, így "csak" nyolcadikként zárt, hasonlóan a gyűrűn finalista Vlacsil Attilához.
Az íjászok versenyében Szedlár János volt érdekelt, de nem sikerült a legjobb nyolc közé jutnia.

Az atléták bemutatkozása viszont jól sikerült, Deák Nagy Marcell 400-on, Kaptur Éva 100 méteren jutott tovább, a dzsúdósoknak és az úszóknak ugyanakkor nem sikerült bejutniuk az esti döntőkbe.


A kínai városban zajló Universiade augusztus 23-ig tart, s 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző küzd. A magyar csapat 103 fős.


 
T

TH6777

Vendég
SZILÁGYI ÁRON A FUTBALLCSAPAT JOLLY JOKERE IS

1008szilagyiaron00004_nagy.jpg


A kard-válogatott az elmúlt egy hetet Ausztriában töltötte,ahol a párbajtőrözőkkel közösen magaslati edzőtáboron vettek részt. A fizikai és vívóedzések mellett hatalmas futballcsatákat vívtak egymással.

Természetesen mindkét fél úgy emlékszik, hogy ők voltak a jobbak és ennek megfelelően ők nyerték a több meccset. Szilágyi Áron azonban mindenkit megnyugtatott a kardozók a jobbak.
"Nincsenek kötött posztok a csapaton belül, de miután én vagyok a legfiatalabb a Nemcsik, Decsi, Lontay, Szilágyi négyesből, így nekem kell a legtöbbet futnom. Ennek köszönhetően amolyan Jolly Joker szerepben, a pálya minden részén feltűnök" – értékelte saját teljesítményét a fiatal kardozó.

Szilágyinak lábmunkája egyébként is a legjobbak között van a kardozók között, de mint ő is elmondta, tesz is ezért, hiszen rengeteget edz lábra. Ezt az elmúlt héten a párbajtőrözők bánták leginkább.​
 
Oldal tetejére