Ephraim Kishont mûvészettörténetet tanult, mégis õ az, aki lerántja a leplet a "modern mûvészetek" értéktelenségérõl. Ephraim Kishonttal a "Focus" címû cseh mûvészeti folyóirat készítette az alábbi interjút:
-- Kishont úr, legújabb könyvében leleplezi azt a "fundamentalista szervezetet", amely a modern mûvészetek támogatásáról ismeretes, és amely az "emberek káprázatos butítását" szervezi. Ezt a megállapítását komolyan gondolja?
-- Bár szatirikusként gondolkodom, ha akarom, ha nem, ebben az esetben komoly dologról van szó, mégpedig a világ egyik legsikeresebb gazdasági szervezetérõl. Nem akarom nevükön nevezni napjaink legszemtelenebb szélhámosait, de meg kell hagynom, hogy némely terroristaszervezet mûködése nagyon hasonlít az övékhez.
-- Megmagyarázná mire gondol?
-- Azt gondolhatnánk, hogy az irigység beszél belõlem, mert kétség kívül, rendkívül ügyes kóklerekkel van dolgunk, akiknek sikerült csaknem vallási magaslatokra emelniük az olcsó bohócságokat. A mûvészmaffia így egyértelmûen gyõzelmet könyvelhetett el az egészséges emberi ész fölött, és szemtelensége lassan minden határon túllép. Csakhogy ezzel egyidejûleg az emberi butaság sem ismer határokat, így jött létre valamiféle borzalmas "egyensúly".
-- Ön egyszerûen azt állítja, hogy napjaink képzõmûvészete selejt. Valamint bõkezûen támogatott bolondokházáról, hulladékok elõállításáról, hulladékok kiállításairól ír. De hiszen vannak olyanok, akik ezekért a "selejtekért" milliókat fizetnek...
-- Hát éppen ezért mondom mindezt! A mûvészmaffia sokéves agymosással elérte, hogy az értelmes emberek is, akik más területeken fölöttébb ésszerûen viselkednek, elbizonytalanodnak és azt mondják: "Lehet, hogy tényleg ez az igazi mûvészet, s csak azért nem tudom felbecsülni, mert ezen a téren nem vagyok kellõen mûvelt."
A "modern mûvészek" azonban nagyon is dörzsölt fickók, fõképpen, ha elõtte ittak némi töményt. Olyankor aztán sok mindent bevallanak, olyat is, amit késõbb megbánnak. A képek nagy forgalmazója, Baselitz például, nemrég azt mondta: "Mit tegyek, ha ezekért a semmiségekért egész vagyonokat fizetnek nekem?"
-- Mi ebben a maffiaszerû?
-- Az egész mechanizmusa bizony nagyban hasonlít a jól szervezett állami terrorhoz. A kritikus hangok lassan csaknem elhallgattak, a galériák lassan eltávolították az összes valódi értéket a falakról. Napjainkban már nem lehet kiállítani normális képet, csak selejtek és maszatok láthatók a tárlatokon. Aki festõként mûvészeti kitüntetésre vágyik, pénzt akar keresni vagy szívesen ülne a velencei vagy bázeli zsûriben, annak a "sikeres festõkhöz" kell tartoznia, akik ugyanolyan undorítóan és értelmetlenül festenek.
-- Ön könyvében úgy fogalmazott, hogy "Picasso még tudott festeni, Andy Warhol hiába is próbálkozott ilyesmivel, Beyus viszont ezekkel a földhözragadt dolgokkal már nem is foglalkozik..."
-- Beyus esete a mûvészettörténetben kétségkívül egyedülálló. Úgy lett világhírû képzõmûvész, hogy egyetlen mûvet sem alkotott. Vagy én vagyok az egyetlen mûvészettörténész, aki nem értette õt meg...
-- Ha ezek a "mûvészek" csak kinevetik a közönséget, miért nem veszik ezt észre az emberek?
-- Az emberek nem értik ezt a "mûvészetet", és azt gondolják, hogy felettük áll. Ezért vallás-szerû áhítattal viseltetnek iránta. Úgy néznek Beyus amõbáira, hogy közben suttognak: "Ez mond nekem valamit. Nem tudom miért, de izgalommal tölt el..."
-- És a kritikusok?
-- Ó, õk guruk! Õk olyasmit írnak, amit maguk sem értenek. Tudja például valaki, hogy mit jelent az: "elõrerajzolt, vibráló szintézis, mint a melodiózus hipertrófia optikai távlata", vagy "olyan képfelület, amely elzárkózik bármilyen értelmezéstõl"? Ilyen "vibráló butaságokkal" olyannyira zavarba ejtik az embereket, hogy azok azt hiszik, szellemileg el vannak maradtak tõlük. Menjenek el egy modern képkiállításra és nézzék meg, hogyan viselkednek a megilletõdött sznobok: lábujjhegyen járnak, suttogva beszélnek, negyedórákat álldogálnak valamilyen színes maszat elõtt.
-- Nézzük hát a már ismert ellenvetéseket a tárgyi festészet ellen. Elõször: a fénykép lépett a helyébe, méghozzá azzal, hogy kisajátította a tárgyakat...
-- Micsoda ostobaság! Dali például olyan képeket festett mint a fénykép? Vagy Margirette? Avagy Hieronymus Bosch? Egyébként pedig már a régi mesterek is nem létezõ helyzeteket festettek. Jézus például nem állt modellt senkinek, aki festette Õt. De amíg az embereknek két szemük van, miért festeném õket három szemmel? Az egész dolog annyira átlátszó! Biztos vagyok benne, hogy minden értelmes, komoly ember úgy gondolkodik mint én, csakhogy senki sem meri kinyitni a száját, hogy: Meztelen a király!
-- További ellenvetés: aki a régi formákat festi, giccset alkot.
-- Mi a giccs? Minden ami szép?
-- Talán kimerültek már a tárgyi festészet formái...
-- És az absztrakt maszatok mindig aktuálisak? Új a név: konstruktivizmus, szupermatizmus, minimalizmus -- de állandóan ugyanaz a semmi. Miért tudjuk még mindig becsülni Raffaellót, Rubenst, Lautrec-et?
-- Elképzelhetetlen, hogy a képzõmûvészet, úgy ahogy a metafizika, már régen halott?
-- Ha halott, hát meggyilkolták! A szépség semmiféle politikai rendszerhez nem kötõdik. Napjainkban a képzõmûvészeti apartheid uralkodik. Ma már nem tûrnek meg soraikban igazi festõt.
-- Könyve végén azt írja, hogy mûvészeti forradalomnak kell jönnie.
-- Ez csak idõ kérdése. Egy napon azt kiáltják majd a tömegek: "Mi emberek vagyunk! Mûvészetet akarunk!" Akkor kezdõdik a bukás. Aztán a milliárdokat érõ hulladéknak el kell tûnnie a múzeumokból, és lesz belõlük szemétdomb.
Cseh eredetibõl fordította és közreadja: Cúth János
