8 kilométeres korcsolyapálya a város közepén?

Gondoltál már arra, milyen lenne, ha télen jégkorcsolyával járhatnál reggelente munkába? Az ötlet nem lehetetlen, sőt, Kanadában létezik is ilyen!

Igazi kuriózum

A világ legnagyobb természetes korcsolyapályája nyílik meg évről évre a kanadai Ottawában, télen ugyanis a hideg időjárásnak köszönhetően befagy a várost kettészelő csatorna. A Rideau Canalt először 1832-ben nyitották meg a korcsolyázók számára, és ez a lehetőséget még ma is igénybe vehetjük összesen 7,8 kilométeres szakaszon.

Természetesen van is rá érdeklődő bőven, naponta közel 20 ezer ember vág keresztül rajta. A praktikus közlekedési lehetőségen és a téli sportoláson kívül népszerű turisztikai attrakció is egyben, hiszen ez ad otthont a Winterlude fesztiválnak is, amely során a csatorna jegén forró ételeket és italokat, valamint egyéb portékákat árusító bódék kapnak helyet.

jegpalya_kanada6_amusingplanet_com_2015.jpg.jpg


Akár munkába is járhatunk korcsolyával
jegpalya_kanada5_amusingplanet_com_2015.jpg.jpg


Megrohamozza a tömeg
jegpalya_kanada3_amusingplanet_com_2015.jpg.jpg


Balatoni Dóra
 
B
Ha megyek is valaha Kanadába, ez az, amit NEM fogok kipróbálni. Ugyanis a korcsolyázás az, amit akárhányszor próbáltam is, de soha az életben nem voltam képes megtanulni. Biciglizni igen, de korcsolyázni nem. Sőt, már a síelés se ment igazán, de arra még fogjuk rá, hogy valahogyan. Ott azért azt hiszem, több és szorgalmasabb gyakorlással összejött volna valami tűrhető eredmény. De a korcsolya, na az totál kifogott rajtam!
 
Ha megyek is valaha Kanadába, ez az, amit NEM fogok kipróbálni. Ugyanis a korcsolyázás az, amit akárhányszor próbáltam is, de soha az életben nem voltam képes megtanulni. Biciglizni igen, de korcsolyázni nem. Sőt, már a síelés se ment igazán, de arra még fogjuk rá, hogy valahogyan. Ott azért azt hiszem, több és szorgalmasabb gyakorlással összejött volna valami tűrhető eredmény. De a korcsolya, na az totál kifogott rajtam!
Tucc setalni es ragogumit ragni kozben? :D (van egy smajli amit te nem lacc)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,615
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére