Kétszintes házat épített 1 millió forint alatt

Egy talpraesett lány kitalálta, hogy konténerekből fogja megvalósítani álmai otthonát. Nézzük meg, hogy sikerült neki.

Egész mutatós házra sikeredett az a konténerekből épített otthon, amelyet Claudie Dubreuil de Mirabel valósított meg Kanadában Quebecben.

Az ifjú hölgy tudatosan építette otthonát, mert az ötlete után megkeresett egy mérnöki irodát. Velük letárgyalta, hogy ezekből az alapanyagokból meg lehet-e valósítani a mutatós 2 szintes házat. A mérnökök szabad utat adtak neki és 4 konténerből javasolták a ház felépítését.

Ezek olyan konténerek, amelyeket a konténerszállító teherhajók hordoznak tömeg számra, hogy eljuttassák a termékeket egyik országból a másikba. Amikor a konténerek szárazföldre kerülnek, kamionok vontatmányaikra (sasszékra) kerülnek daru segítségével.

A konténer, csak a ház vázát (szerkezetét adja). Azonban, amit Claudie ebből megvalósított, az elképesztő.

A konténerek 2600 dollárba kerültek, amelyekre, méretre szabás után faburkolat és panoráma ablakok kerültek.

1-53.jpg


2-48.jpg


A tágas nappali letisztult és látványos nagy felületű üvegekkel

3-35.jpg


4-28.jpg


A csigalépcső kis helyet foglal, de az otthont jelentősen feldobja

5-25.jpg


A konyha teljesen fel van szerelve

6-18.jpg


A fürdőszoba a rusztikus és a modern irányzat ötvözete

7-17.jpg


A hálószoba egybe van a fürdőszobával

8-12.jpg


9.jpeg


10.jpeg


A földszinten a dolgozószoba van, ami hangsúlyozza, hogy egy konténerházban vagyunk

11-6.jpg


A felső égre nyíló terasz egy zuhanyzót is kapott

12-5.jpg


13-4.jpg


continerhaz.jpg


hirma.
 
Utoljára módosítva:
Hat a cikk jo hianyos mert 370000 Dollar a vege ami durvan 74millio Ft


Bár az egész ház az olcsón beszerzett (2600 USD) konténerekből áll, Claudie összesen 370.000 dollárt költött, melyben benne van a földmunka, az anyag és munkaköltség is. Kétségtelenül szép és ötletes, de vajon így is megéri?
 
Oszinten en is keveseltem, en a berendezes a szigeteles a viz villany futes hutes , konyha furdoszoba ami nem nevezheto olcsonak mikor meg kell venni az embernek. Na es kell egy igazi ezermester, aki ert minden ilyen munkahoz.
Mint otlet nem rossz, es lehet valaki kedvet kap mert meg mindig olcsobb mint ha elkezd egy hazat epiteni.
 
Én nem látom a képeken sem a vízcsöveket, sem a gázcsöveket, márpedig azoknak a falon kívül kéne futni, mint a villanyvezetéknek, hisz a konténer falába nem tudják belesüllyeszteni. De fűtőtesteket, és bojlereket se látok, se kéményt, bár gondolom, az a vastag cső gázbojleré lenne. Na de hol a gázcső? A kád a szoba közepén jól mutat, meg a külső zuhanyzó is, de egyikhez sem, (sem a csaphoz, se a wc-hez) nem vezet vízcső. Én az ablakoknál látható hőszigetelést is nagyon kacsúnak találom, pláne a kanadai hideghez.
Szóval lehet ez a ház 1 milla, de akkor csak a konténerek kerültek annyiba meg az alap (a földmunka), a nyílászárók, a külső belső burkolat, és mindenféle gépészet nélkül. (Csak a nyílászárók 1 milla, a fűtés meg a másik milla) Persze mindez magyar viszonylatban.
 
Egy talpraesett lány kitalálta, hogy konténerekből fogja megvalósítani álmai otthonát. Nézzük meg, hogy sikerült neki.

Egész mutatós házra sikeredett az a konténerekből épített otthon, amelyet Claudie Dubreuil de Mirabel valósított meg Kanadában Quebecben.

Az ifjú hölgy tudatosan építette otthonát, mert az ötlete után megkeresett egy mérnöki irodát. Velük letárgyalta, hogy ezekből az alapanyagokból meg lehet-e valósítani a mutatós 2 szintes házat. A mérnökök szabad utat adtak neki és 4 konténerből javasolták a ház felépítését.

Ezek olyan konténerek, amelyeket a konténerszállító teherhajók hordoznak tömeg számra, hogy eljuttassák a termékeket egyik országból a másikba. Amikor a konténerek szárazföldre kerülnek, kamionok vontatmányaikra (sasszékra) kerülnek daru segítségével.

A konténer, csak a ház vázát (szerkezetét adja). Azonban, amit Claudie ebből megvalósított, az elképesztő.

A konténerek 2600 dollárba kerültek, amelyekre, méretre szabás után faburkolat és panoráma ablakok kerültek.

1-53.jpg


2-48.jpg


A tágas nappali letisztult és látványos nagy felületű üvegekkel

3-35.jpg


4-28.jpg


A csigalépcső kis helyet foglal, de az otthont jelentősen feldobja

5-25.jpg


A konyha teljesen fel van szerelve

6-18.jpg


A fürdőszoba a rusztikus és a modern irányzat ötvözete

7-17.jpg


A hálószoba egybe van a fürdőszobával

8-12.jpg


9.jpeg


10.jpeg


A földszinten a dolgozószoba van, ami hangsúlyozza, hogy egy konténerházban vagyunk

11-6.jpg


A felső égre nyíló terasz egy zuhanyzót is kapott

12-5.jpg


13-4.jpg


Csatolás megtekintése 1441497

hirma.
*
Ez nagyon tetszik! Az is igaz, hogy itthon, Magyarországon ez sokkal többe kerülne. Egy viszont nagyon zavar, az, hogy a hálószoba és a fürdő (WC) egy térben van. Jó, rendben, ha egyedül élek, de ha már vendég is jön. Akkor? Igaz, ha később lesz valamilyen pénz-bevétele a lánynak, akkor sejtem, hogy ezen mindenképpen változat majd. Az elgondolásból és a megvalósításból is azt tanulhatjuk meg, hogy nincsenek lehetetlenek. Magyarországon ez sokkal többe kerülne, de még mindig olcsóbb és elérhetőbb, mintha más anyagból építette volna meg a saját kis házát. S, egy valamit még nagyon hiányolok, mert fázós vagyok. A fűtést, azt hogyan, miképpen oldotta meg?
G.B.
 
Én nem látom a képeken sem a vízcsöveket, sem a gázcsöveket, márpedig azoknak a falon kívül kéne futni, mint a villanyvezetéknek, hisz a konténer falába nem tudják belesüllyeszteni. De fűtőtesteket, és bojlereket se látok, se kéményt, bár gondolom, az a vastag cső gázbojleré lenne. Na de hol a gázcső? A kád a szoba közepén jól mutat, meg a külső zuhanyzó is, de egyikhez sem, (sem a csaphoz, se a wc-hez) nem vezet vízcső. Én az ablakoknál látható hőszigetelést is nagyon kacsúnak találom, pláne a kanadai hideghez.
Szóval lehet ez a ház 1 milla, de akkor csak a konténerek kerültek annyiba meg az alap (a földmunka), a nyílászárók, a külső belső burkolat, és mindenféle gépészet nélkül. (Csak a nyílászárók 1 milla, a fűtés meg a másik milla) Persze mindez magyar viszonylatban.
A konténerek fala bordázott. A felszálló vezetékek futhatnak a falak kölső hornyában, a vízszinetesek meg a padlóban/menyezetben.
Ha a fűtés - tételezzük fel - elektromos, akkor ahhoz még külső vezeték se kell, mert a táplálás megoldható szél/víz/benzin/dízel generátorról. Hogy melyik változat az igazi az abból valószínűsíthető, hogy nem dicsekszik a környezetbarát technológiával.
Kanadában, ahol a hó nem olyan ritkaság, mint nálunk, a magastetők kedvezőbbek, mert a hóteher könyebben lecsúszik róla. Ezen a házon lapostető van, tehát a hóteher kezelése is - valószínúleg elektromos olvasztású.
Mindent összevetve lehet, hogy a konténerek 1milába kerültek, az építés további 73 milába, de a fenntartása, energiaellátása szerintem további évi 1-2 mila.
Nem megyar pénztárcákra szabott, az biztos.
 
A konténerek fala bordázott. A felszálló vezetékek futhatnak a fak kölső hornyában, a vízszinetek meg a padlóban/menyezetben.
Ha a fűtés - tételezzük fel - elektromos, akkor ahhoz még külső vezeték se kell, mert a táplálás megoldható szél/víz/benzin/dízel generátorról. Hogy melyik változat az igazi az abból valószínűsíthető, hogy nem dicsekszik a környezetbarát technológiával.
Kanadában, ahol a hó nem olyan ritkaság, mint nálunk, a magastetők kedvezőbbek, mert a hóteher könyebben lecsúszik róla. Ezen a házon lapostető van, tehát a hóteher kezelése is - valószínúleg . elektromos olvasztású.
Mindent összevetve lehet, hogy a konténerek 1milába kerültek, az építés további 73 milába, de a fenntartása, energiaellátása szerintem további évi 1-2 mila.
Nem megyar pénztárcákra szabott, az biztos.
*
Ezek a tényszerű dolgok, nagyon is életszerűek - itt, Magyarországon. - Kár, pedig és nagyon tetszett ez a megoldás.
G.B.
 
Én nem látom a képeken sem a vízcsöveket, sem a gázcsöveket, márpedig azoknak a falon kívül kéne futni, mint a villanyvezetéknek, hisz a konténer falába nem tudják belesüllyeszteni. De fűtőtesteket, és bojlereket se látok, se kéményt, bár gondolom, az a vastag cső gázbojleré lenne. Na de hol a gázcső? A kád a szoba közepén jól mutat, meg a külső zuhanyzó is, de egyikhez sem, (sem a csaphoz, se a wc-hez) nem vezet vízcső. Én az ablakoknál látható hőszigetelést is nagyon kacsúnak találom, pláne a kanadai hideghez.
Szóval lehet ez a ház 1 milla, de akkor csak a konténerek kerültek annyiba meg az alap (a földmunka), a nyílászárók, a külső belső burkolat, és mindenféle gépészet nélkül. (Csak a nyílászárók 1 milla, a fűtés meg a másik milla) Persze mindez magyar viszonylatban.

Canadaba a csoveket sehol nem latod a hazoknal. Valosznu gaz helyet inkabb napelemes megoldas van. "a varosi gaz" csovek se latszanak hazon belul.
A fold munka inkabb beteon colopokon lehet mint a Costa Rica kepen .
 
Szerintem Magyarországon ehhez még biztos hozzájönne minimum 2 milka, olyan címeken, hogy
—engedélyeztetni, lakhatási engedélyt megkapni, mindenféle „hatástanulmányok”, bebiznyítani hogy e szokatlan építési technológia nem balesetveszélyes-e (mittudomén érintésvédelmi szempontok miatt, vagy nem túl nagy-e a villámcsapás veszélye), hogy „beilleszkedik-e a tájképbe”, a szomszéd hozzájárul-e, az egymásra helyezett konténerek elég ellenállóak-e a földrengésnek (nem csúsznak-e el egymáson), meg kismillió más ökör dologban még, amit kitalálnak ellene.
Persze ezen mind túl lehet lépni egyszerűen: egy újabb millió a polgármester kezébe, s tuti hogy minden rendben lesz...
 
Erről a házról egy régi magyar mese jutott eszembe: A kőleves.
A pár konténernek alapvetően csak méretadó váz szerepe van. ennyi erővel egy sima fenyőléc-rácsszerkezetből is felépíthette volna az épület vázát, mert nagyjából ugyanannyi "hozzáadott értékkel" bírna, mint a pár konténer.
A burkolás, belsőépítészet, "épületgépészet" nagyjából az összköltség 95%-a.
 
Őrülten romantikus: a klotyó mindjárt a franciaágy mellett, kb. egy légtérben!
Hát..., gusztus dolga:)
Látom, nem ismered az amerikai klotyót.
Mi olyanhoz szoktunk itt a jó öreg kontinensen, legalábbis felénk, aminek van egy rakodófelülete, amin megmarad, megszemlélhető a matéria mielőtt a vízbe csusszantjuk. Viszont a csusszantásig árastja magából a bűzt. Kedvezőtlen esetben a lerakodás és csusszantás közti időben képes bűzbe borítani egy közepes méretű lakás légterét.

Hát nem így az amerikai rendszer. Ott rakodó felület nincs, egy tölcsér az egész szerkezet, és most jön a slusszpoén: a víz felszíne olyan 10 cm-re van a peremtől, amin ülsz. Ha figyelembe veszem, hogy függőleges irányban a klotyó peremén ül az ember és az üléstől lefelé még folytatódik, akkor nem nehéz belátni, hogy ügyesség kell a szárazon maradáshoz. Most jönne a rakodás. De nem jön, mert a víz ott alant azonnal elnyeli, beborítja, jótékonyan magába zárja a szagokkal együtt. Ellenben az a pillanat, amikor a matéria a levegőben megtett, mindössze arasznyi út után áttöri a víz felszínét, energiahullámokkal és vízmozgásokkal jár. Ezek a mozgások mindenképpen tovább terjednek, mint a tested és a vízfelület közötti max. 10 cm. Magyarul nyakig vizes leszel.

Na ezért jó slózi a fürdőkád mellett, mert rögtőn le is mosható a khm... khm... víz. Viszont a slózival egy légtérben enni is lehet, annyira nem vagy képes bebüdösíteni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,869
Tagok
615,673
Legújabb tagunk
Hontalan1967
Oldal tetejére