Utasok nélkül is hasít a felcsúti kisvasút

Októberben hat olyan nap is volt, amikor a felcsúti kisvasútnak konkrétan egyetlen utasa sem volt – derül ki a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól kikért szeptemberi és októberi utasszámadatokból, melyeket Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője tett közzé .

A napi utasszámok egyébként jellemzően 15 fő körül alakulnak, a vonatonkénti átlag nem éri el a 8 főt – teszi hozzá.



03_fit_800x10000.jpg



Ismert, a hajdani vonal kis, mindössze három megállóból álló, 5,7 kilométeres szakaszát több mint 800 millió forintból építették újjá kisvasútként, ebből 600 milliót fizetett az Európai Unió. Az Átlátszó tájékoztatása szerint az általuk kikért tervdokumentációból az derült ki, hogy a pesszimista becslés szerint is napi 2560 utassal számolnak, ami 50 százalékos kihasználtságot jelentene.

Az Átlátszó által még tavaly közzétett adatokra reagálva Csepreghy Nándor júniusban azt közölte: a kalkuláció nem is a felcsúti kisvasútra vonatkozik, hanem a normál nyomtávú Bicske–Lovasberény-vonal első ütemére. Közleményében azt is írta, napi 28 főre tettek vállalást a felcsúti kisvasút látogatottságával kapcsolatban.

Mészáros Lőrinc pedig szerdán azt mondta, a kisvasúthoz kötve a Panchó Arénában és a felcsúti arborétumban 50-60 ezer ember fordult meg az idén. Bejelentette, hogy a kisvasutat Vértesacsáig biztosan meghosszabbítják a következő években.


A felcsúti kisvasutat mi is kipróbáltuk, tapasztalatainkról itt olvashat. Emellett körülnéztünk az országban, hogy mely kisvasutakra lett volna észszerűbb költeni azt a pénzt, amelyet a felcsúti vonalra vertek el. Erről részletesebben itt tájékozódhat.

kisvasut felcsut.jpg
 
Olyan drágán adják a jegyeket hogy nem érdemes utazni rajta. A nosztalgia vonatokat nagyon felértékelték csak bizonyos létszámtól inditják őket.A gyermekvasut is elég siralmas ha nincsenek iskolások rajta egy két emberrel megy csak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,812
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére