Majtényi Lászlót jelölték államfőnek a civilek

Petíciót indítottak civilek azért, hogy Majtényi László legyen a köztársasági elnök. A kezdeményezést máris több baloldali értelmiségi aláírta, például Bitó László író, Bródy János zenész, Heller Ágnes filozófus, Kéri László politológus, Göncz Kinga volt külügyminiszter, illetve Parti-Nagy Lajos író. Itt megtalálja az eddigi aláírók névsorát.

A jelölést Székely Sándor fővárosi képviselő jelentette be. De természetesen Facebook-csoport is indult az ügy érdekében, Dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek címmel, ahol a kezdeményezők azt írták: ma "fékevesztett a hatalom, mert nincs ellensúlya, ezért mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy legalább a köztársasági elnök ellensúlyt jelentsen".


A szervezők szerint Áder János jelenlegi elnök "nem követte Göncz Árpád mindenkire nyitott, emberséges stílusát, sem Sólyom László ellensúlyra törekvését". Utódjának Majtényi Lászlót tartják a legalkalmasabbnak.

Majtényi az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, korábban az Alkotmánybíróság tanácsosa, főtanácsosa, 1995-2001 között a Magyar Köztársaság első adatvédelmi biztosa, majd 20 hónapig az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke volt.

Jogi szempontból persze mindegy, hány aláírás gyűlik össze, ugyanis az államfőt a parlament választja, vagyis a képviselőkön múlik a jelölés is. Az aláírók ezért kérik a parlamenti képviselőket, hogy jelöljék Majtényit. "A titkos parlamenti szavazás során pedig reméljük olyan képviselők is megszavazzák lelkiismereti alapon, akik nem mernek nyíltan ellentmondani a hatalomnak" - vélik a szervezők.

Az alaptörvény szerint a képviselők ötöde, vagyis 40 képviselő kell a jelöléshez, ami azt jelenti, hogy a jelölés sem egyszerű, mert ehhez az összes baloldali párt, vagyis MSZP-s, DK-s és független képviselő aláírása kell, és még LMP-seket is meg kell nyerni a dologhoz. További probléma, hogy Majtényi egyelőre gondolkodik, hogy egyáltalán elvállalja-e a jelölést. Ezt a Népszaván keresztül üzente meg.

Nem akarják tétlenül nézni Áder kinevezését
A Majtényit jelölő "Elnököt a köztársaságnak" csoport képviselőjeként Székely Sándor azt nyilatkozta az Indexnek, hogy ők is tisztában vannak azzal, hogy "a jelölésnek nincs közhatalmi tétje", de azt szeretnék, hogy "az ellenzék mutasson alternatívát, ne csak tétlenül nézze a pártkatona Áder újabb kinevezését". Ez az ideiglenes ellenzéki összefogás akár az újabb választási szövetség alapja is lehetne, mondta Székely.

A civil csoport tervei szerint pár héten belül, legkésőbb január végére mindegyik ellenzéki párt dönt arról, hogy támogatja-e a közös jelöltet, februárban egy "civil évértékelő" keretében hivatalosan is bejelenti, hogy indul a pozícióért, március 15-én pedig egy közös ellenzéki pártok és civilek részételével közösen szervezett utcai demonstráción beszédet mond, hogy felvázolja, ő milyen köztársasági elnök lenne.

Orbán Viktor és a Fidesz vezetése már döntött arról, hogy Áder Jánost jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek. Áder pedig jelezte, vállalja az újabb ciklust. Ahhoz, hogy elnök legyen újra, a parlamenti képviselők kétharmadának szavazata szükséges, de a második fordulóban elég a feles többség is.

Az MSZP Majtényi mellett
A baloldali pártok közül az MSZP már jelezte is hétfőn este, hogy Majtényi László "olyan ember, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért az MSZP által kialakított feltételeknek Majtényi László megfelel".

A párt közölte, hogy amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, fontos, hogy a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte. "Az MSZP ebben az esetben a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja végső álláspontját" - írta a párt. Vagyis az MSZP-n nem fog múlni a dolog.


Dull Szabolcs


Mahtenyi.jpg
 
Mint fentebb írták szobanövények?
Minek ez a hangzatos mondatod?:A köztársasági elnöknek nem első feladata funkciója ez, te!
persze az is ott kell legyen benne, belül.
Ő a törvényességet kell képviselje.(ha tetszik mondjam úgy az alkotmányossági hitelesítése a törvényalkotási folyamatnak)
Nem külügyi diplomata, nem döntéshozó törvényalkotó
A köztársasági elnök épp azért veszíti el hitelességét, mert pártok szavazzák meg a parlamentben.egypárti parlamentben.
A régen felvázolt verzió szerint közvetlenül választotta volna a nép.
Ám ez megbukott már az elsőnél.
De akkor még a parlament többpárti parlament volt.
Az elnök személye inkább kifejezte az egyetértést a pártok között, ha nehezen is.
Most kivel kell egyetértsen a Fidesz?

A törvényességet kell képviselje... ezzel csak az az apró pöcök van, hogy az a törvény, amit jelen esetben fityusz hoz. Nagy hirtelen nem tudnék mondani egy fontosabb törvényt sem, amit nem a sajá képmásukra, érdekeiknek megfelelőre módosítottak volna, kezdve a választási törvénnyel és lám mindjárt kétharmad az a fele sem.

Nem megbukott az elsőnél a közvetlen szavazás, hanem a szobanövények nem fogták fel mi a tét és nem mentek népszavazni.

Az én olvasatomban a balansz a szerepe a regnáló kormány és az ellenzék között, ha valamelyik nagyon helytelenkedne.

Abban egyetértünk, hogy jelenleg ellenzék mint olyan nincs nálunk.... csak primadonnák vannak, akik azzal vannak elfoglalva, hogy kurvázzák egymást.
 
Mondod ezt, végtelenül elfogulatlanul, objektíven, széles-látókörűen!
Ő inkább elfogulatlan, hisz a mai államiság,felépítménye, lényegesen rosszabb mint bármikor 1989 óta.
Bródy mindég megénekelte a véleményét, ha a folyamat a személyi szabadságot tartósan csorbította.
Ehhez állami intézmények tartós hamisítása a tápanyag.Mindenkor meg fogja zenésíteni és kiénekelni, mint meg is tette,
Ha ilyen mérvű lesz a csorbulás.
Olyan Ő mint egy Walesi bárd.

 
Utoljára módosítva:
Érdekes módon, amikor ugyanazok a birkák Megyót, majd Ferit szavazták be, akkor Bródy nem birkázott. Milyen bájos! :)
Már elnézést érdemes elolvasni az "ezek ugyanazok" szövegét
Egy pici részlet:

Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik

És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók

Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók

Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Külön kiemelném ami nekem tetszik:
"Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik"


Ha nem a párthitre gondolok akkor a vallási hitre
És ez egy olyan embert mint én éppúgy zavar.
Mert miért kellene törvényi(kötelező templom), vagy ellenség szintre emelni azt aki nem vallásos hanem önálló életszemlélete van.
Ne legyen kötelező a hit, semmilyen módon se párt se vallási!
És ettől még nem ellenség senki.
Csupán önálló gondolkodó.
 
34-eve <hogy rendszeressen az O hazaba szinte minden evben latogatoba megyek nejemel, en maskent latom az utobi 26-evet,
persze nem kritizalni akarlak, oriasi volt a fejlodes, ahogy en latom az egesz orszagban, sajnos egyben valoban levan maradva
az orszag SAJNOS a nyugati berezes hez es a nyugdij ugyszinten.
 
A rendszerváltás óta nemigen volt olyan hatalom, aki az ország érdekében tett volna... különben nem itt tartanánk.
Ez igen ellentmondásos és nehéz bizonyítani.Vagy hiszi valaki vagy nem.
Mondjuk nem közös érdekből, hanem önös érdekből cselekedtek.
Éppen csak ennek személyes meggazdagodási mértéke volt különböző.
A közös, hogy nem rátermett emberek, nem szakirányítás volt és van.
Voltak jobb szándékú de tehetségtelenek.
Voltak vannak rozsszándékú tehetségtelenek.
Mi változik folyamatosan?
A parlamenti és kormányzati karrieristák!!
Ezek egy embertípus.
Jól énekelte meg Bródy:"Ezek ugyanazok"
 
Utoljára módosítva:
34-eve <hogy rendszeressen az O hazaba szinte minden evben latogatoba megyek nejemel, en maskent latom az utobi 26-evet,
persze nem kritizalni akarlak, oriasi volt a fejlodes, ahogy en latom az egesz orszagban, sajnos egyben valoban levan maradva
az orszag SAJNOS a nyugati berezes hez es a nyugdij ugyszinten.
Ugyan már az csak a felszín a látszat, valójában mindenben le vagyunk maradva.
A felszínen amit látsz az uniós pénz, nem lett megtermelve!
Nem a jövőre fordították.Csupán látszatra.

Magánszektor, hitelből vett ez az.
Lemaradás elpusztítottság:

Azok a termelési ágak amik a jövőt adhatnák.
Vagy oktatás, nevelés, önálló gondolkodó képesség,közéleti aktivitás.
"Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik"
Rend, biztonság, jog-kiszámíthatóság.
Család és gyermekvédelmi hálózat.
Család vagy házi orvosi ellátás.
Együttérző képesség másokkal.
Vagy az önzőségben már túl elől is vagyunk?
 
Utoljára módosítva:
Nem ertem, az ismeros koromben, 2-3 auto egy csaladban, gyonyoruen berendezett lakas vagy haz, nem is politikusok
hanem az eszuket hasznaljak a penz keresesben,( itt ugyan az van) evente 3x-jarnak nyaralni, ez akkor Latszat?
azt tudom hogy kemenyen dolgoznak, persze azt tudni kell, hogy vannak minden hol a vilagon van aki jol keres es van aki rosszul (Ki mit Tud) errol szol ez a rendszer minden hol. Hogy az emberek kozotti viszon, igen sajnos rettenetes, az emberek nem tiszteleik egymas nezetet, Persze tisztelet a kivetelnek, bizom egyszr ez is megfog valtozni, es a Magyar a Magyarhoz minden valaskulonbobozettel tisztelni fogjak egymast. Engem a politika nemerdekel ezt a politikusok dolga, csak hogy tudjad,
Hat csak ennyi!
 
Látom sért hogy látszatnak neveztem.
Azokat a dolgokat nevezem látszanak amit éppen ,most is írsz mint kirívó példák gyönyörű lakás 3* nyaralni. Vagy a középítmények összessége.
E mögött húzódik a másik világ.
A közlétesítmények működési egyenetlensége, funkcióinak be nem töltése.
A magánszemélyeknél te kiemeltél olyan esetet akiknek valami oknál fogva jól megy.
Ezzel szemben a való világ itt és mindenütt az, annak van aki nem alkalmazottként keresi kenyerét.Vagy minimum kiemelt vezető állású bért kap.
De olyan ország és népesség nincs ahol ebben dolgozhasson a népesség 98%-a.
Valójában embertömegek átlagos állásokban dolgoznak mint alkalmazottak.
A te látszatod mögött, ott van ez a rengeteg ember. A világon mindenütt.
Így Magyarországon is.Most mondhatod "aki az eszét használja"az nem azok közé tartozik.?
Még az is kérdés mire használja az eszét? ügyeskedésre?Okosban megoldásra?
Abból van több, de ez nem felemelkedést hoz!! Ellenkezőleg.
Ez így hamis és lenéző amit írsz.
Mert ne a teljesen alulképzetteket vegyük a statisztikába, hanem a közép képzettségűektől induljunk ezek azok akik a lakosság többségét adhatják.
Nem is érthető az a nagyzolós mondat:"aki az eszét használja"legtöbb ember az eszét használja aki szerzett képzettséget.A másik része csupán a nyelvét használja.
Persze korrupció mentesebb országban aki az eszét nem úgy használja hogy belép a főpártba a boldogulása miatt és sima pártkatonává válik becsületét elvesztve.
Hanem például építési vállalkozóként akar munkához jutni,vagy teszem azt konyhája van
Azzal találja szembe magát, a szolgáltatás adásához nem piaci alapú a hozzájutás.
Vagy korrumpálni kell, vagy belépni az egy-pártba.Amiről tudjuk ott nem az eszét használja, hanem a nyelvét.
A korrupció mögött azonnal meglehet látni: a túlárazott munkákat(mert vissza kell osztani).
Vagy azonnal hozok még egy vállalkozói réteg másik példáját:legyen az műanyag ajtó-ablak gyártó beépítő.
Miként jut munkához,nagyobb tételben és folyamatosan?
Ha állami nagy megrendelést kap,legyen az közintézmény, kórház, iskola.
Ez pedig nem piaci alapon van.
Mind e mögött a felépítmény hibája van.
Tehát a látszat mögötti rész.
Nem ez a szabad verseny, vagy piac szabályozta érték alapú fejlődés.
Ez a feudális rendszer fő jellemzője.
Nem a tudás alapján előrehaladni. Nem a létrehozott termelési érték alapján fejlődni.

Ennek a versenyképtelensége mutatkozik meg a gazdaságban az állami szervezetek rossz működésében.
______________________
A hozott vállalkozói réteg példáknál is csak a vezető keres jól.
De abból a létszámból 3 % csak az, 97 % alkalmazott. Akinek nincs több autója nem megy évente 3x nyaralni.
Ezek nem használják az eszüket?
Dehogynem az is tudás és képzettség.
Nem lehet mindenki vállalkozó, nem is bírja el a piac.
A lakosság mindenütt alkalmazottból áll, 97 %-n.
Itthon mondjuk a szakmunkás réteget is gondoljunk ide és még a tényleges fizikai munkát végzőket.
Hol vannak a szakembereink? Külföldön segéd és betanított munkát végezve több esetben.
Utánpótlás, után-képzés pedig nincs.Ez is felépítmény hiba.
Ez is hamis:
Azt tudom hogy keményen dolgoznak, persze azt tudni kell, hogy vannak minden hol a világon van aki jól keres és van aki rosszul (Ki mit Tud) erről szol ez a rendszer minden hol.
Éppen a leírtaim miatt.A 97% miatt.Meg a feudális felépítmény miatt.
________________________
No,de bubu, térjünk Majtényire.
Éppen ez is jó példa arra: A jogszerűség őrzője kell legyen a Köztársasági elnök.
Hogy fentebb leirataim picit jobban működjenek.
Bár nem közvetlenül politika alakító a személye.
És nem csak reprezentációs újév köszöntő báb.
 
Utoljára módosítva:
Sorry engem nem sert semmi, hogy ki vagy ki lesz a Koztarsasagi elnok, az az othon elok tol fugg! En egy egyszeru nyugalomanyos vagyok, mig Mo- ban eltunk esztergalyos voltam a Hajo gyarban ahol tanultam is a szakmat annak idejen.
Nem kerestem rosszul az akkori viszonyokhoz, viszont nekem nem volt eleg es valasztottam a meg jobb elet remenyeben,
be is jott, persze igen kemenyen megkellett dolgozni minden fillerert, ezt sokan meg is csinaltak a jobb let remenyebe.
Mindenki a maga kovacsa, mar irtam "Ki mit tud" es az a szisztem ami ott van ugyan az ami itt!Igen hallotam en is hasonlo esetekrol amit irtal, somoru de jonn egy uj valasztas nem kell ezekre szavazni, abban a remenyben hatha a masik jobb lesz?!
Kedves tornando hidd el megertelek, gondolom van okod arra amit irtal, kivanom a leg jobbakat neked.
 
Már megint a kéményen.

Már megint keményen megkellet dolgozni.
Mintha mások nem dolgoznának.
Megmutatom ezzel szemben azt amit más szemmel láthatsz: itt Magyarországon
Nem ertem, az ismeros koromben, 2-3 auto egy csaladban, gyonyoruen berendezett lakas vagy haz, nem is politikusok
Ne azt 20 ismerősöd magad választotta ismerős példát hozod innen!
Ne azt lásd csak.
Hanem menj el egy vidéki városba.Legyen középváros (30-50 ezert)
Oda is úgy: Gyalog sétálj végig tetszőleges utcán, többet válassz.
Meg mondom mit figyelj: Nézd a házak korát darabszámát.
Vess pillantást arra ami engem is megdöbbentett.
Feltűnt mennyi sok ház van eladó régóta.
És még rosszabb: a villany nincs bekötve ott láttam a levágott vezetéket.
No nem arra gondoltam lopott áram miatt, mert jobb részen sétáltam!!
Hanem arra: nem kell, mert nem tudja fizetni.Vagy üres.
Persze ez is szélsőséges látás de létezik és ledöbbent.
Nézem még a 10 éve épült lakóparkot vagy lakótömböt.
Mit látok?
Kifakult eladó lakás táblák.
Megépülése óta nem tudja eladni.
De ott az 5 éve épült is üresen.
Ez becsődölt vállalkozást is jelent.
Valamint a lakosság fizetőképtelenségét.
Nem a Fővárosból áll Magyarország.
No és a kivándorlást választottad akkor miről beszélsz.
Épp úgy mint ma is jó sok ember.

Én azt mondom: szinte semmi nem változott a többség részére.
Csak rosszabb lett, most is alkalmazott a többség.
Még a vállalkozás feltételei is rosszabbak.
 
Utoljára módosítva:
hogy ki vagy ki lesz a Köztársasági elnök, az az otthon élőktol függ!
Ezt is kissé rövidre veszed.
Nem az otthon élőktől függ hanem az orbáni átalakított rendszertől tehát az egypárti rendszertől.
Az aránytalan politikai rendszertől.
Minden összefügg mindennel.
Nem állhatsz meg a felszínnél.

Nem kívánsz belelátni mert nem is tudsz.
De felszínt elmondod.
Éppen csak többről van szó.
Még a köztársasági elnök személyében is.
De ekkor hátradőlsz és azt mondod keményen és ez a rendszer mindenütt.
Nagyon távol jársz a valóságtól.Ezt csak Torontóban élve látod és hazalátogatással a fővárosba és a baráti körödbe.
Mindenki a maga szerencséjének kovácsa
Hangzatos de nem igaz.
A körülmények, a rendszer felépítettsége,a nagyobbik meghatározó.
Persze ezen belül még ott vannak a csodavárók.Őket nevezted élhetetlennek.
De ők sem lusták, csupán arról van szó alkalmazottként létezik a lakosság nagyobbik része mindenütt.
Próbálnak elhelyezkedni állásban ott megdolgozzák ők is keményen.
Nem lehet vállalkozó mindenki.Nem tart el a piac annyit.
"Dolgozni" is kell más módon valakinek.
Munkaerejüket eladókból áll a világ.Még az is az aki vezető beosztáshoz jut.
 
Utoljára módosítva:
Nem lehet esélyes jelölt más csak az orbáni jelölt.
Ebben épp úgy nem engednek a diktátorok mint az ellenzék véleményének teret adó médiának.
De azt jól teszik hogy alternatívát nyújtanak. Akkor is ha nincs várható elfogadott és kinevezett ember.
Majtényi sem azért fogadta el, mert biztos hogy megválasztják sejti hogy nem.
De tisztességes próbálkozás.
Ha nem jön be a megválasztottság, akkor is saját magáról rántja le a leplet a Fidesz.
Épp olyan sikeres pici lépés lesz ha miniszterelnök közös jelöltségben a B...a L..ló kerül.
Ez már alternatíva és az ellenzék fel-tápászkodása a földről.
 
Utoljára módosítva:
Már megint a kéményen.

Már megint keményen megkellet dolgozni.
Mintha mások nem dolgoznának.
Megmutatom ezzel szemben azt amit más szemmel láthatsz: itt Magyarországon
Ne azt 20 ismerősöd magad választotta ismerős példát hozod innen!
Ne azt lásd csak.
Hanem menj el egy vidéki városba.Legyen középváros (30-50 ezert)
Oda is úgy: Gyalog sétálj végig tetszőleges utcán, többet válassz.
Meg mondom mit figyelj: Nézd a házak korát darabszámát.
Vess pillantást arra ami engem is megdöbbentett.
Feltűnt mennyi sok ház van eladó régóta.
És még rosszabb: a villany nincs bekötve ott láttam a levágott vezetéket.
No nem arra gondoltam lopott áram miatt, mert jobb részen sétáltam!!
Hanem arra: nem kell, mert nem tudja fizetni.Vagy üres.
Persze ez is szélsőséges látás de létezik és ledöbbent.
Nézem még a 10 éve épült lakóparkot vagy lakótömböt.
Mit látok?
Kifakult eladó lakás táblák.
Megépülése óta nem tudja eladni.
De ott az 5 éve épült is üresen.
Ez becsődölt vállalkozást is jelent.
Valamint a lakosság fizetőképtelenségét.
Nem a Fővárosból áll Magyarország.
No és a kivándorlást választottad akkor miről beszélsz.
Épp úgy mint ma is jó sok ember.

Én azt mondom: szinte semmi nem változott a többség részére.
Csak rosszabb lett, most is alkalmazott a többség.
Még a vállalkozás feltételei is rosszabbak.

Ne küszködj...aki nem itt él egyszerűen nem értheti ami itt folyik, akárhogy magyarázod. Ha nem tapasztalta saját bőrén, nem itt élte nyitott szemmel, az elmúlt röpke 30 évet valaki, az képtelen átlátni és megérteni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,846
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére