Orgiákat rendezett a plébánián a szexmániás katolikus pap

A 48 éves olasz pap legalább 15 szeretőjét az interneten is futtatta.
A páduai Andrea Contin atyánál talált szexuális segédeszközök és videók arra utalnak, hogy orgiákat rendezett a plébániáján.

A 48 éves olasz papot azzal is vádolják, hogy a házi készítésű pornófilmjeit pápák nevével ellátott dobozokban rejtegette, miközben a szeretői közül legalább 15-öt az interneten futtatott, különböző feleségcserés oldalakon. Állítólag nudista strandokra és szvingerklubokba is járt a barátnőivel Dél-Franciaországban.

A rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy három nő, akik a pap hívei közé tartoztak bejelentést tett. A hívek már tavaly nyáron is bejelentést tettek a helyi püspöknél, de az egyház nem szólt a rendőrségnek mondván, hogy előbb a saját vizsgálatukat akarják befejezni.

Egy 49 éves nő, aki önkéntesként dolgozik a templomban elmesélte, hogy viszonya volt a pappal, le is feküdtek egymással a plébánián. Azt mondta, eleinte nem értette, miért veszi körül ennyi nő a papot, később viszont összeállt a kép.

A hírek szerint a pap időközben Horvátországba költözött a családjával, akik igyekeznek őt megvédeni a nemzetközivé dagadó botránytól. Contint egyelőre nem tartóztatták le, de az ügyészség vizsgálja a vádakat – írja az Independen

pap.jpg
 
Csatolás megtekintése 1516969
*
"Dícsértessék" ????????????????????? :o
 
Kedves CahuNzi! :)
Az képmutató,aki ezen a cikken megbotránkozik,de azon nem ,amiket leírtál...
Szerintem egyformán gusztustalan mindegyik!
A dolgokat kell a helyükön kezelni és súlyozni.
Nem egyforma súlyú bűntett a halálra gázolás és a szexuális cselekmény
Összemosni és visszavágni sem érdemes "egyiken felháborodsz másikon nem"
CahuNzi! bemondása nem volt szándék nélküli!!
Tartalmából látszik a migráns gondra van beállítva a látása.
Mást is arra akar kényszeríteni: az legyen a legfontosabb ami neki.
Felesleges összemosni azzal.
Ez a cikk a papokról szól.
És most épp a papokat ostoroznánk itt, bár én még nem tettem.
Ha ráérek majd szidom az egyházi szervezetek életszérűtlenséget.
Bár hiába a vallás soha nem volt korszerű életkövető.
Persze kell egy morális tudásrendszer az életben de azt nem ők adják.
 
Utoljára módosítva:
T

Itt emberekről,és azok tetteiről van szó. Mindegy ki követi el,a bűn az bűn marad! (mindegy ha Jupiter, vagy Kisökör!)
 
Már volt fenn fotó és beidézés is ezekről az iszlám hitű "szent emberekről". Mintha prófétájuk, Mohemed nem egy 8 éves lányt vett volna "feleségnek" :D Amerikai katonák mesélték el, hogy a muzulmánok sátrában mindig volt egy 10 év körüli fiúcska. Azt mondták, hogy ez náluk természetes, Allah megengedi. Teafiúnak hívják. Ezért csodálkoznak, hogy miért bűn a keresztény kultúrában megerőszakolni az uszodában a kisfiúkat.
Hát, azért több pedofil papról tudunk, mint az egy osztrák uszodában megerőszakolt egy kisfiúról... Ferenc pápa valami 0 tolarencia félét hirdetett meg ez ügyben, ami azt jelenti, hogy talán nem marginális esetekről van szó.
 
... Egy faluban csak a pap volt vörös hajú...
Nomeg egy rakat gyerek...
És ebben az a vicc, hogy nem vicc!
:) Végülis a hívek lelki ápolása a munkája. A depit valahogy kezelni kell. Nomeg szaporítani a nyájat. :)
De tréfa nélkül, kettőn (vagy jelen esetben többeken) áll a vásár! Legalább nem pedofíl. Csak kicsinyt parázna féle.
Mondjuk ha igaz a vád. Azért futtatni az ősi mesterséget (de nem barlangfestést) űzőket?! Hát micsoda törzsi varázsló ez kérem? :)
 
Hat bizonyara "megaldotta" a noi hiveit. :D
 
Meh, Felnott emberek szabad akaratukbol azt csinalnak a haloszobajukban, amit akarnak. Ez is csak egy szakma, es amig van ra jol fizeto kereslet, mindig lesz, aki csinalja.
Az én szememben egy örömlány semmivel sem ér kevesebbet, mint egy politikus. Az egyik pénzért kurválkodik, a másik szavazatokért.
Az örömlányoktól megkapja korrekten a kuncsaft a kifizetett szolgáltatást, míg a politikus csak fűt-fát ígér, aztán csak a saját zsebével törődik.
Na, ennyit a tisztességről.
 
C
A dolgokat kell a helyükön kezelni és súlyozni.
Nem egyforma súlyú bűntett a halálra gázolás és a szexuális cselekmény
Összemosni és visszavágni sem érdemes "egyiken felháborodsz másikon nem"
CahuNzi! bemondása nem volt szándék nélküli!!
Tartalmából látszik a migráns gondra van beállítva a látása.
Mást is arra akar kényszeríteni: az legyen a legfontosabb ami neki.
Felesleges összemosni azzal.
Ez a cikk a papokról szól.
És most épp a papokat ostoroznánk itt, bár én még nem tettem.
Ha ráérek majd szidom az egyházi szervezetek életszérűtlenséget.
Bár hiába a vallás soha nem volt korszerű életkövető.
Persze kell egy morális tudásrendszer az életben de azt nem ők adják.
Az a bajom, hogy valahogy bizonyos embereknek mindig csak egy dolog fáj. Legyen szó bármilyen gazemberségről, csak egyetlen dolgot mantráznak, egyetlen dolgot emlegenek fel: "de bezzeg a katolikus papok!". Szánalmas.
Nem "a migránsokra vagyok beállva", hanem arra, hogy vannak ma a világon a "pedofil, homokos, szexmániás katolikus papok"-nál sokkal-sokkal fontosabb gondok, problémák is.
Tudod, prioritás.
De úgy látszik, neked "egykutya", hogy egy katolikus pap szexuális kapcsolatot tart fenn, meg az, hogy egyesek tizesével-százasával végeznek ki embereket.
Hááááát.... Lelked rajta.
 
C
Az én szememben egy örömlány semmivel sem ér kevesebbet, mint egy politikus. Az egyik pénzért kurválkodik, a másik szavazatokért.
Az örömlányoktól megkapja korrekten a kuncsaft a kifizetett szolgáltatást, míg a politikus csak fűt-fát ígér, aztán csak a saját zsebével törődik.
Na, ennyit a tisztességről.
Egy örömlány sokkal többet ér, mint egy politikus! :)
 
Nem lehet a hirek se hogy arrol szoljon hany ember oldokolt ,mert te szerted a criminalt.
Mikor az egyhaz mar napi tanitasba ott van es beleavatkozik meg a gyerek vallalasba is , akkor egy egy ilyen hir radobbent sok embert hogy sajat hazuk tajan is illene soprogetni. A pedofilok meg mar regen ki kellett volna vagni a egyhaz tagjai kozul es rendes birosagra vinni es leultetni oket max adhato itelettel.
 
Az alábbiak előtt fontos leszögeznem: van muszlim barátom. Mint ahogy van roma is, meg zsidó is, meg néger is. Mindegyikkel felhőtlen, jó a kapcsolatom. Ennyit elöljáróban.

Melitta, természetesen igazad van.
Természetesen kell erről beszélni. De valahogy nem igazán érthető, ha csak erről esik szó folyamatosan egy fórumon.
Arról is kellene (lehetne?) beszélni, írni, hogy pl. muszlim "hitszónokok", muszlim "vallási vezetők" fehér emberek, keresztény emberek kiirtására szólítják fel követőiket. Ez nem azt jelenti, hogy a muszlimok ilyenek, hanem azt, hogy vannak ilyenek. És erről is kell beszélni, írni. Mert ennek vannak mindenkit érintő következményei. Mint ahogy vannak - nagyon kis számban a papság létszámához képest(!!!) - olyan papok, akik elítélendő dolgokat cselekszenek. (Vagy a vallási "dogmák" alapján, vagy egyszerűen csak az általános emberi normák miatt.)

Ja, és teljesen félreértsze. Nem szeretem a criminalt, de - már sértődés ne essék - egy hangyányit komolyabb, több embert, egész társadalmakat érintő problémának tartom a berlini, isztambuli mészárlást és következményeit (amikről egyetlen árva sorral sem emlékeztél meg a hírek között), mint egy szexmániás pap állítólagos dolgait.
Ha egy pap pedofil, akkor legfeljebb nem engedem a gyerekemet hittanra, és - teljesen jogosan és érthetően - jelzem az adott pap felettese, esetleg a hitközség felé az aggályaimat. Nem lesz tömeges gyerekgyilkosság a vége. (Ettől még kíméletlenül kell ellene harcolni, nem szabad hagyni!)
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Vannak a világi törvények ha ezeket megszegi a pap akkor állítsák bíróság elé ha pedig a vallási szabályokat szegi meg akkor itéljen a vallási vezető.
 
C
Csak a Ne paráználkodj ! parancsolat ellen vétett... Azt meg valószínű minden alkalommal kiváltotta egy Üdvözléggyel és egy Miatyánkkal...már bocsi....
Erről jut eszembe a nagy klasszikus vicc:
Lejön Mózes a hegyről, izgatottan állják körbe.
- Na, mi a helyzet?!
- Van egy jó és egy rossz hírem.
- Mi a jó?
- Sikerült lealkudni tízre.
- És mi a rossz?
- A "Ne paráználkodj" benne maradt...
 
Csak a Ne paráználkodj ! parancsolat ellen vétett... Azt meg valószínű minden alkalommal kiváltotta egy Üdvözléggyel és egy Miatyánkkal...már bocsi....
Ha a mindenhatónak egy üdvözlégy meg egy miatyánk elég a megbocsájtáshoz, akkor én miért legyek elégedetlen vele? Felőlem annyit használja a cerkáját, amennyit csak bír a rugója, ha nem kiskorúakkal teszi, váljon egészségére!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére