Az ausztráliai magyar nyugdíjasok is kaptak Erzsébet-utalványt, de minek

A posta méregdrágán volt kénytelen külföldre is kézbesíteni a kormány nagylelkű ajándékát. Egy a bökkenő: az utalványt csak Magyarországon lehet használni.

Örült minden nyugdíjas a karácsonyi Erzsébet-utalványnak, azonban lehettek olyanok, akik csak forgathatták a kezükben a 10 ezer forintnyi állami apanázst, nem tudtak vele mit kezdeni. Az RTL Klub Híradója szerint ugyanis a posta még külföldre is küldött az ott élő magyar nyugdíjasoknak utalványt.

71 országba repültek az utalványok úgy, hogy más országban nem lehet velük fizetni.

A Híradónak ausztráliai magyar nyugdíjasok mondták, hogy nem értik, miért költött erre pénzt a kormány, amikor úgyse tudják elkölteni. A Magyar Posta 32 550 ilyen küldeményt továbbított külföldre, mintegy 52,2 millió forint értékben. Ez azt jelenti, hogy darabonként átlagosan 1600 forintba került egy csomag utalvány kézbesítése, tehát négyszer annyiba, mint az itthon élőké.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az RTL-lel, a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt.

posta.jpg
 
Csatolás megtekintése 1519672
*
Jó és megszívlelendő tanácsom: küldjék haza a magyarországi rokonoknak. Szabadon felhasználható, nem kell hozzá semmiféle igazolvány. Ezt túl lihegte a t. kormány. S, a friss nyugdíjasok pedig nem kaptak, elképzelhető, hogy utólag igen. De aki beteg, vagy nem járatos hivatalos dolgokban, azoknak az utalványa bent marad...
 
Kezdeményezni kell , hogy a valamiért külföldre költözött , de Magyarországon nyugellátást szerzett polgárra ne ugyanaz a nyugdíjtörvény vonatkozzon. Pl az a nyamvadt polgár aki valamiért elhagyja az országot az semmilyen ellátást ne kapjon , nyugdíjat se , mit ugrál az a nyomoronc ide oda, maradjon itt és akkor nincs ilyen gond. Ne kapjon itt orvosi ellátást semmit , azt meg van oldva.
Vagy csak utalványt ne kapjon ?

De komolyan végig gondolnátok, hogy ha a külföldön élő magyar nyugdíjas , nem kapott volna utalványt akkor most avval a szöveggel lenne tele a sajtó, hogy "pont jöttem volna magyar országra és milyen jól jött volna, de ez a gazember kormány ezt is ellopta... "

Ez olyan nyuszikás , van sapka , nesze egy pofon, nincs , na akkor még egy ....

Ha nem költi el kirakhatja a falra , vagy kitörölheti vele a hátsóját , mindenki lelkivilága szerint , ha lejárt a felhasználhatósági ideje a nem beváltott utalványok árra vissza kerül a megrendelőhöz, jelen esetben az államkincstárba. majd az összes ehhez hasonló utalvánnyal így van nem hiába szokta harsogni a rádió, hogy költsék el pl az üdülési csekkeket mert különben vissza utalják a cégeknek a pénzeket...

Komolyan mikor ezeket az alacsony szellemi színvonalú támadásokat olvassa az Orbán szerintem mindig bont egy üveg pezsgőt, hogy itt megint lesz 2/3-mad, ha csak ez a gond velük .

Ukranoknak jar valamiert a nyugdij meg ugy is hogy egy napot nem dolgoztak otthon.

A canadai magyaroknak csak arra az idore jar nyugdij amit Canadaba eltoltottek, a tobbi idot azt ahol dolgozott onnan kell kerniuk. Canada es Mo kozott van egy megallapodas.
Spezi en maszek voltam otthon es igen sok adot fizettem be ha nem tetszett akkor is.
A legutolso ev amit otthon dolgoztam az ado volt 200ezer Ft a Tb havi 40ezer kozseg fejlesztes 15ezer. /1985/
Nem ugralnak a nyomoronc canadaiak mert itt jar mindenkinek orvosi ellatas, otthon ezt ma fizetni kell havi 7-8ezer Ft.
Hogy ne jarjon semmi a ledolgozott evek utan..?... azaz ezt is szivesen lenyulnak....
Nem kell nagyon sajnalni a nyugdijat a kintiektol se mert az eveik is keves az is soknak a Kadar idobol valo ahol joval kevesebbet vontak le mint manapsag. Az egyik baratnom annyi nyugdijat kap otthonrol hogy egyszer meg tudja tankolni a kocsijat havonta belole.
 
Egyáltalán NEM tetszik :mad:, hogy ilyen igazságtalanság van e világban...
 
En innen is lemaradtam mert meg nem vagyok nyugdijas, de majd eljo az ido... ha megerem... es en is dozsolni fogok a 10 lepedovel.
*
Megéled! A képkeretet -ígérem- megküldöm! Mármint azért, hogy légyen miben gyönyörködni, hja, 2 db keretet küldök, 1-et az utalványoknak, 1-et pedig döbrögi levelének. S, ha főzöl, a fakanalat hozzá kell verni az utalványhoz, s hangosan kimondani:
- No, te is láttál az ebédhez/vacsorához hozzávalókat... Mármint utalványban.
(Ne reklamáljon az a fakanál :o).
Más. Megkaptuk a félelmetesen SOK nyugdíjemelést. A tévében folyamatosan nyomják a szöveget (szerintem a kormány is belátta, hogy túl lőttek ezzel a fene "nagy" emeléssel. Mosakodnak feszt, hogy ne búsúljunk, mert elképzelhető, "ha" a költségvetés úgy áll majd, akkor év közben is ---vissza menőlegesen is--- megkapjuk a nyugdíjemelést.
Nem mernék rá fogadni.:confused:
 
De komolyan végig gondolnátok, hogy ha a külföldön élő magyar nyugdíjas , nem kapott volna utalványt akkor most avval a szöveggel lenne tele a sajtó, hogy "pont jöttem volna magyar országra és milyen jól jött volna, de ez a gazember kormány ezt is ellopta..
Tökéletesen így van.
 
Te mihez kezdesz az utalvánnyal? Bekeretezteted és kiteszed a falra? Vagy felszabdalod könyvjelzőnek? :)
Nekem első reakcióm az volt.Nem kell el se fogadom az alamizsnát.Sértésként fogtam fel. Most is úgy gondolok rá.
Ha közalkalmazottak hozták volna ki kiutasítom Őket.
Ám a postással másképp van az ember.
Különben is nejem nem annyira önérzetes Ő átvette. (Köpködött is de nagyon).
De az Ősi mondással gondolkodik(adnak fogadd el.,ütnek szaladj el).
Én sokkal büszkébb vagyok, (könyöradomány nem kell, vagy másképp.)
 
Persze a feleséged vásárol, ő menedzseli a rezsi fizetését. Te csak légy BÜSZKE.
 
Egy csomó postaköltséget megspórolhattak volna, vagy annyival többet utalhattak volna a nyugdíjasoknak, ha hozzácsapják az összeget a nyugdíjhoz. Ha megajándékozunk valakit, ugyan ne kössük már ki, hogy hol és mire költse el!
 
Ez a reklám, ha majd jönnek a választások tudják mondani hogy emlékezzetek utalvány!!!!
A pénz az jön megy de a papírral foglalkozni kell, így emlékezetes marad!
 
Persze a feleséged vásárol, ő menedzseli a rezsi fizetését. Te csak légy büszke.
Nem érted te ezt nem a költségvetésről van szó hanem arról az egy sértő könyöradomány.
Aminek külalaki formáját is piszok alantas módra választották.
Kaptunk mi már adomány jellegűt az egyháztól is.
Semmiféle hűségnyilatkozatot sem propagandát nem csatoltak hozzá.
Nem is vártak cserébe semmit
Hozták szelíden, adták méltósággal.
Nem volt olyan érzés, mintha a kutyának löknék oda.
De ez a utalvány pont úgy jelent meg:
Nesztek szerencsétlenek ünnepeljétek a nevem.

Ne is idézz ne is válaszolj a koldusnak is van büszkesége.
Ezt soha nem értheted meg.
Én értem a koldusokat, holott nem vagyok az.
 
Utoljára módosítva:
Nem érted te ezt nem a költségvetésről van szó hanem arról az egy sértő könyöradomány.
Aminek külalaki formáját is piszok alantas módra választották.
Kaptunk mi már adomány jellegűt az egyháztól is.
Semmiféle hűségnyilatkozatot sem propagandát nem csatoltak hozzá.
Nem is vártak cserébe semmit
Hozták szelíden, adták méltósággal.
Nem volt olyan érzés, mintha a kutyának löknék oda.
De ez a utalvány pont úgy jelent meg:
Nesztek szerencsétlenek ünnepeljétek a nevem.

Ne is idézz ne is válaszolj a koldusnak is van büszkesége.
Ezt soha nem értheted meg.
Én értem a koldusokat holott nem vagyok az.
Ez az a mi megkülönbözteti ezt a kormányt az elődeitől, folyamatosan sulykolják belénk hogy mennyire hálásak lehetünk hogy ök vannak hatalmon.
Kezdve a bukott ellenzék...rezsicsökkentés stb...
Harcban állunk...
Mi vagyunk a kereszténység védőbástyája..
Az emberek büszkék és összezárnak a kritika elöl.
 
Kezdeményezni kell , hogy a valamiért külföldre költözött , de Magyarországon nyugellátást szerzett polgárra ne ugyanaz a nyugdíjtörvény vonatkozzon. Pl az a nyamvadt polgár aki valamiért elhagyja az országot az semmilyen ellátást ne kapjon , nyugdíjat se , mit ugrál az a nyomoronc ide oda, maradjon itt és akkor nincs ilyen gond. Ne kapjon itt orvosi ellátást semmit , azt meg van oldva.
Vagy csak utalványt ne kapjon ?

De komolyan végig gondolnátok, hogy ha a külföldön élő magyar nyugdíjas , nem kapott volna utalványt akkor most avval a szöveggel lenne tele a sajtó, hogy "pont jöttem volna magyar országra és milyen jól jött volna, de ez a gazember kormány ezt is ellopta... "

Ez olyan nyuszikás , van sapka , nesze egy pofon, nincs , na akkor még egy ....

Ha nem költi el kirakhatja a falra , vagy kitörölheti vele a hátsóját , mindenki lelkivilága szerint , ha lejárt a felhasználhatósági ideje a nem beváltott utalványok árra vissza kerül a megrendelőhöz, jelen esetben az államkincstárba. majd az összes ehhez hasonló utalvánnyal így van nem hiába szokta harsogni a rádió, hogy költsék el pl az üdülési csekkeket mert különben vissza utalják a cégeknek a pénzeket...

Komolyan mikor ezeket az alacsony szellemi színvonalú támadásokat olvassa az Orbán szerintem mindig bont egy üveg pezsgőt, hogy itt megint lesz 2/3-mad, ha csak ez a gond velük .

Örülök, hogy ilyen magas színvonalon minősítetted a szellemi színvonalunkat.

Mi is csak kacagnánk ezen az egészen, ha nem halna éhen a nyugdíjasok nagyja abból a nyugdíjból, amit egy átgürcölt élet után kap. Már ha kap és nem reaktiválják, hogy ne kelljen neki nyugdíjat fizetni és még többet ki lehessen síbolni a nyugdíjkasszából.
A külföldön élő nyugdíjasokra valóban eltérő szabályozás vonatkozik, annak tükrében milyen kétoldalú megállapodás van az adott országgal.

Orbán nem olvas minket, konkrétan magas ívben leszarja a "nép hangját", tehát nem muszáj keresztes lovagként védelmezned őt, enélkül is tudomásul veszem, hogy egy biztos szavazata már van a haverokén kívül.

A 2/3-a pedig akkor is meg lesz, ha 10 % szavaz rá, legfeljebb újra módosítja a választási törvényt.
 
*
Megéled! A képkeretet -ígérem- megküldöm! Mármint azért, hogy légyen miben gyönyörködni, hja, 2 db keretet küldök, 1-et az utalványoknak, 1-et pedig döbrögi levelének. S, ha főzöl, a fakanalat hozzá kell verni az utalványhoz, s hangosan kimondani:
- No, te is láttál az ebédhez/vacsorához hozzávalókat... Mármint utalványban.
(Ne reklamáljon az a fakanál :o).
Más. Megkaptuk a félelmetesen SOK nyugdíjemelést. A tévében folyamatosan nyomják a szöveget (szerintem a kormány is belátta, hogy túl lőttek ezzel a fene "nagy" emeléssel. Mosakodnak feszt, hogy ne búsúljunk, mert elképzelhető, "ha" a költségvetés úgy áll majd, akkor év közben is ---vissza menőlegesen is--- megkapjuk a nyugdíjemelést.
Nem mernék rá fogadni.:confused:

Egy szavad nem lehet ! Először 0,9 %-ról volt szó, most meg kaptál 1,6-ot...:p:D
 
WOW! Az agyatlanság legszebb pillanatai a hivatalban,:
-Te Józsika, küldjük ki a kűfődieknek is az utalványt?
-Persze, azt mondta a főnök.
-De azt csak Magyarországon lehet használni.
-Nem baj, hátha haza tudjuk őket csalni.
Normálisak ezek????!!!! Ennyi eszük és belátásuk sincs, hogy aza fantasztikus Rzsi nem használható csak belföldön......
Én a magy. korm. helyében küldtem volna még óceánvizet is az ausztráliai magyaroknak....
 
Az utalványokat haza lehet küldeni a rokonoknak, ismerősöknek...Ennyi.
Ha nem kaptak volna akkor az lett volna a baj.
Nem értem én a sok lázító embert, a bugyuta megjegyzéseiket sem.
 
WOW! Az agyatlanság legszebb pillanatai a hivatalban,:
-Te Józsika, küldjük ki a kűfődieknek is az utalványt?
-Persze, azt mondta a főnök.
-De azt csak Magyarországon lehet használni.
-Nem baj, hátha haza tudjuk őket csalni.
Ja, kérem szépen, azt én nem tudtam, hogy a külföldön élö nyugdíjasoknak az utalványt a "Gyere haza nyugdíjas" akció keretében osztogatták! :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,631
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére