Még órákkal az ember halála után is van remény az életre!?

Komoly változást okozhat az orvoslásban egy új kutatás, melynek eredményeképpen a betegeket órákkal a szív leállása után is vissza tudják hozni az életbe.

A válaszvonal élet és halál között közel sem olyan egyértelmű, mint azt eddig gondoltuk, mivel az újjáélesztéssel kapcsolatos tudományos fejlesztések eredményeképpen mostantól órákkal a szív leállása után is képesek az orvosok visszahozni az életbe az elméletileg már halott pácienst – olvasható az egyazegyben.com oldalán.

Dr. Sam Parnia, a New York Állami Egyetem adjunktusa így nyilatkozott:

“Az eddigi álláspont szerint, ha egy beteg szíve és a légzése is leállt, akkor halottnak lett nyilvánítva. Semmit nem lehetett tenni, hogy változtassanak ezen.”

Azonban a halállal kapcsolatos kutatások során kiderült, hogy az elmúlás nem egy pillanat alatt következik be, hanem egy hosszas folyamatként zajlik le a szervezetünkben. Igazából a halál jelenlegi definíciója után kezdik meg a sejtek a haldoklás folyamatát. “Ez a procedúra hosszú órákig is eltarthat és most már képesek lehetünk megfordítani azt” – tette hozzá Parnia.

Az orvostudományban eddig tartotta magát az a tény, hogy ha egy emberi szív leáll és már nem pumpálja a vért, akkor pár perccel később az agy az oxigénhiány miatt elkezd maradandó károsodásokat szenvedni. Ezt az elméletet azonban ma már a legtöbb tudós, kutató idejétmúltnak nevezi. “Mikor a szív leáll, az csak a halál folyamatának kezdete” – árulta el Dr. Stephan Mayer, a Columbia Egyetem neurológus professzora.

“Egy oxigén nélküli agyról tudjuk, hogy rengeteg jelzést küld a test különböző sejtjeihez: ideje meghalni” – árulta el Dr. Lance Becker, a Pennsylvania Egyetem professzora. “Szóval van lehetőségünk kicsit módosítani ezt a programot és elérni, hogy behúzza a féket a folyamat.” Az egész kutatás ötlete onnan ered, hogy már korábban is sikerült különösebb agyi károsodás nélkül visszahozni az életbe órák óta “halott” betegeket.

Ennek azonban feltétele a hypothermia, azaz a kóros lehűlés. Ilyenkor a testet a normál hőmérsékleténél (37 fok) pár fokkal alacsonyabban tartják a szakemberek, mivel ebben az esetben az agy oxigénigénye csökken, ám ennek is vannak határai. Bár a hűtési folyamat már komoly technológiai háttérrel rendelkezik, de itt is eljön az a pillanat, amikor már nincs értelme a további próbálkozásnak.

A kutatók arra is rájöttek, hogy az sem mindegy, hogyan kezdjük el visszahozni a pácienst az életbe. Az eddigi módszer szerint ha fellépett az oxigénhiány, akkor oxigént pumpáltak be. Mostanra kiderült, hogy ez a legtöbb esetben ártalmas. Éppen ezért a szív újraindítása után tilos azonnal vért és oxigént adni a betegnek, fokozatosan kell beindítani a szervezetet.

Az új eredményekkel azonban etikai gondok is lehetnek, hiszen nem biztos, hogy az orvosok vállalják majd annak a kockázatát, hogy órákkal a szív leállása után visszahoznak embereket és vagy lesz agyi károsodás vagy nem. “Felejtsük el, hogy az agy visszafordíthatatlan károsodást szenved.” – fejtette ki Mayer. “Ám ha túl korán hozzuk meg a döntést és nem megyünk végig az úton, akkor egyszerűen leírjuk ezeket a betegeket. Ha azonban tehetünk valamit értük, akkor miért csak félig megyünk el az úton?”

storyvilag

Meg-orakkal-az-ember-halala-utan-is-van-remeny-az-eletre.jpg
 
B
Egy újabb hoax. Ha megalvadt a teljes vérmennyiség az erekben, egyrészt hogyan pumpálnak oxigént? Az oxigént ugyanis a vér juttatja el a test minden sejtjéhez, és a vér szállitja vissza a tüdőbe a széndioxidot, magyarán biztosítja a gázcserét. Mi lesz a mintegy öt liternyi megalvadt vérrel? A véralvadás egy olyan bonyolult biokémiai folyamat, amit laikus el sem tud képzelni. Nem visszafordítható, még in vitro körülmények közzött sem. Ha visszafordítható lenne, nem kellene vérhígítókat szednie egy trombózison átesett betegnek. Tudománytalannak tartom ezt az írást. A magam részéről ha egyszer meghalok, már nem kívánok feltámadni. Elég a meghalás folyamatát egyszer átélni egy életben. Ez az egész cikk oly hülyeség, hogy megcáfolni sem érdemes. Aki ezt írta, az még életében nem látott több órás halottat.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
B
A klinikai halál nem azonos a biológiai halállal. Fentebb már leírtam mit gondolok erről orvosként. A klinikai halál állalpotában még nem alvad meg a vér. Ha beállt a biológiai halál, akkor kampesz doloresz, és nincs az az atyaúristen, aki visszahozza a kázust a túloldalról. Hatvanhárom évesen orvosként már épp eleget tapasztaltam, hogy erről ne nyissak vitát kedves Melitta. A klinikai halál nem tart órákig!!! Nem ártana kicsit utánaolvasni a sejtanyagcserének, a kóréletannak, a kórszövettannak. Esetleg az emberi élet biokémiai ábráját tanulmányozni, megérteni, mielőtt hülyeségekkel tömjük embertársaink fejét. Az említett ábra olvasható méretben kinyomtatva több, mint egy négyzetméter. Van ebben egy Szentgyörgyi Kerebsz ciklus nevű rész, ami az ATP anyagcsereciklust írja le. Mellesleg ezért kapta Szentgyörgyi a Nobel díjat, nem a C vitamin felfedezéséért, ahogy sokan gondolják. Nos ez a ciklus az emberi élet biokémiai táblázatában, ami hamegy négyzetméteresben kinyomtatjuk, mindössze egy kb öt centimátmérőjű kör.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Az agyam eldobom ekkora baromságtól. Ami baggins írt, az is egy fontos szempont, hogy hűteni úgy lehet, hogy közben keringetik a vért (és alvadásgátlókat adagolnak). Emellett az emberek nagyon kis százaléka hal meg úgy nincs valami végzetes betegsége vagy élettel összegyeztethetetlen sérülése. Vagyis hova hoznák vissza őket? Meg egyáltalán, hogy képzelné a cikk írója? Hogy valaki otthon álmában meghal, de már várja az előszobában egy orvosi team, aki gyorsan hűteni kezdi? Az meg már nagyon régi dolog, hogy hűtéssel lassítható minden életfolyamat, és mondjuk egy jeges vízbe esett egészséges embert visszahoznak 60 perccel a szívmegállás után.
 
Baggins senki nem kert fel vitara, foleg velem ez ugyben nem tudsz vitaba szallni.
20 perc ami igen hosszu ido a 16 ves fiunak meg nem vert a szive nem volt pulzusa , csupan emiatt tettem be ezt a videot.
Nem mindentudo meg mindig az orvos tudomany ,vannak megmagyarazhatatlan dolgok . A tudomany roham leptekben halad ha nem is fenyevekkel van a napi praktizalason de sokkal elorebb jarnak.
Valamennyien tisztaban vagyunk a verhigitas fontossagarol, es meg sok sok minden ,ami az agy, eletben tartasahoz szukseges. Ugy is hogy nem vagyunk orvosok, csak olvasgatjuk az ujabb kutatasokat es eredmenyeket.
Azt hittem a video elnyeri tetsesedet, hisz ez a te teruletedhez lehet kozelebb all.
 
Utoljára módosítva:
Az agyam eldobom ekkora baromságtól. Ami baggins írt, az is egy fontos szempont, hogy hűteni úgy lehet, hogy közben keringetik a vért (és alvadásgátlókat adagolnak). Emellett az emberek nagyon kis százaléka hal meg úgy nincs valami végzetes betegsége vagy élettel összegyeztethetetlen sérülése. Vagyis hova hoznák vissza őket? Meg egyáltalán, hogy képzelné a cikk írója? Hogy valaki otthon álmában meghal, de már várja az előszobában egy orvosi team, aki gyorsan hűteni kezdi? Az meg már nagyon régi dolog, hogy hűtéssel lassítható minden életfolyamat, és mondjuk egy jeges vízbe esett egészséges embert visszahoznak 60 perccel a szívmegállás után.

POntosan nekem is hasonlo jutott eloszor eszembe, hogy egy szuper felszerelt korhazba pont akkor mikor tortenik a halal ill sziv leallas egesz team a high tech felszereltseggel kene lenni szakorvosok sokasagaval ha egyaltalan sikerulhet ilyen.
A lenyeg amit irtal eros egeszsegesnek kell lenni hogy a szervezet is tudjon az orvosokkal egyutt dolgozni a siker erdekebe, de sajna legtobbszor baleset vagy hirtelen tortent esemeny miatt tortenik a nagy baj mire bekerul korhazba hosszu percek mennek el.
 
A klinikai halál nem azonos a biológiai halállal. Fentebb már leírtam mit gondolok erről orvosként. A klinikai halál állalpotában még nem alvad meg a vér. Ha beállt a biológiai halál, akkor kampesz doloresz, és nincs az az atyaúristen, aki visszahozza a kázust a túloldalról. Hatvanhárom évesen orvosként már épp eleget tapasztaltam, hogy erről ne nyissak vitát kedves Melitta. A klinikai halál nem tart órákig!!! Nem ártana kicsit utánaolvasni a sejtanyagcserének, a kóréletannak, a kórszövettannak. Esetleg az emberi élet biokémiai ábráját tanulmányozni, megérteni, mielőtt hülyeségekkel tömjük embertársaink fejét. Az említett ábra olvasható méretben kinyomtatva több, mint egy négyzetméter. Van ebben egy Szentgyörgyi Kerebsz ciklus nevű rész, ami az ATP anyagcsereciklust írja le. Mellesleg ezért kapta Szentgyörgyi a Nobel díjat, nem a C vitamin felfedezéséért, ahogy sokan gondolják. Nos ez a ciklus az emberi élet biokémiai táblázatában, ami hamegy négyzetméteresben kinyomtatjuk, mindössze egy kb öt centimátmérőjű kör.
Nekem hihető amit ír.
Már az első sor eldönti a használt kifejezések miatti nézetkülönbséget
A klinikai halál nem azonos a biológiai halállal
 
Komoly változást okozhat az orvoslásban egy új kutatás, melynek eredményeképpen a betegeket órákkal a szív leállása után is vissza tudják hozni az életbe.

A válaszvonal élet és halál között közel sem olyan egyértelmű, mint azt eddig gondoltuk, mivel az újjáélesztéssel kapcsolatos tudományos fejlesztések eredményeképpen mostantól órákkal a szív leállása után is képesek az orvosok visszahozni az életbe az elméletileg már halott pácienst – olvasható az egyazegyben.com oldalán.

Dr. Sam Parnia, a New York Állami Egyetem adjunktusa így nyilatkozott:

“Az eddigi álláspont szerint, ha egy beteg szíve és a légzése is leállt, akkor halottnak lett nyilvánítva. Semmit nem lehetett tenni, hogy változtassanak ezen.”

Azonban a halállal kapcsolatos kutatások során kiderült, hogy az elmúlás nem egy pillanat alatt következik be, hanem egy hosszas folyamatként zajlik le a szervezetünkben. Igazából a halál jelenlegi definíciója után kezdik meg a sejtek a haldoklás folyamatát. “Ez a procedúra hosszú órákig is eltarthat és most már képesek lehetünk megfordítani azt” – tette hozzá Parnia.

Az orvostudományban eddig tartotta magát az a tény, hogy ha egy emberi szív leáll és már nem pumpálja a vért, akkor pár perccel később az agy az oxigénhiány miatt elkezd maradandó károsodásokat szenvedni. Ezt az elméletet azonban ma már a legtöbb tudós, kutató idejétmúltnak nevezi. “Mikor a szív leáll, az csak a halál folyamatának kezdete” – árulta el Dr. Stephan Mayer, a Columbia Egyetem neurológus professzora.

“Egy oxigén nélküli agyról tudjuk, hogy rengeteg jelzést küld a test különböző sejtjeihez: ideje meghalni” – árulta el Dr. Lance Becker, a Pennsylvania Egyetem professzora. “Szóval van lehetőségünk kicsit módosítani ezt a programot és elérni, hogy behúzza a féket a folyamat.” Az egész kutatás ötlete onnan ered, hogy már korábban is sikerült különösebb agyi károsodás nélkül visszahozni az életbe órák óta “halott” betegeket.

Ennek azonban feltétele a hypothermia, azaz a kóros lehűlés. Ilyenkor a testet a normál hőmérsékleténél (37 fok) pár fokkal alacsonyabban tartják a szakemberek, mivel ebben az esetben az agy oxigénigénye csökken, ám ennek is vannak határai. Bár a hűtési folyamat már komoly technológiai háttérrel rendelkezik, de itt is eljön az a pillanat, amikor már nincs értelme a további próbálkozásnak.

A kutatók arra is rájöttek, hogy az sem mindegy, hogyan kezdjük el visszahozni a pácienst az életbe. Az eddigi módszer szerint ha fellépett az oxigénhiány, akkor oxigént pumpáltak be. Mostanra kiderült, hogy ez a legtöbb esetben ártalmas. Éppen ezért a szív újraindítása után tilos azonnal vért és oxigént adni a betegnek, fokozatosan kell beindítani a szervezetet.

Az új eredményekkel azonban etikai gondok is lehetnek, hiszen nem biztos, hogy az orvosok vállalják majd annak a kockázatát, hogy órákkal a szív leállása után visszahoznak embereket és vagy lesz agyi károsodás vagy nem. “Felejtsük el, hogy az agy visszafordíthatatlan károsodást szenved.” – fejtette ki Mayer. “Ám ha túl korán hozzuk meg a döntést és nem megyünk végig az úton, akkor egyszerűen leírjuk ezeket a betegeket. Ha azonban tehetünk valamit értük, akkor miért csak félig megyünk el az úton?”

storyvilag

Csatolás megtekintése 1519999
*
Nagyon érdekes ez a cikk. Ugyanakkor elképzeltem ennek a negatív oldalát is. Most is vannak sokan, fiatalok is, akik még egészséges, fiatal életükben felajánlják a szerveiket. Ott lapul a személyi igazolványukban a papír, a felhatalmazás, ha valami baleset történik velük, minden olyan szervüket azonnal "kapják ki" és használják fel az arra rászorulóknak.
No most, ha valaki a fentieket tovább gondolja, nem mindig győzi meg az a kijelentés, hogy többszöri SZIGORÚ orvosi team felügyelete és kijelentése szükséges ahhoz, hogy szerv donorként --azonnal-- felhasználhatják. Hiába, ez egy emberi tulajdonság, elítélni semmiképpen nem ítélem el, mert felmerül(het) az, hogy a "hátha", még a "mégis" győz?!
 
Baggins! Miért gondolod, hogy lehetetlen megoldani a hibernálás alatt a vér megalvadásának megakadályozását amikor ez már egy bejáratott műtéti eljárás olyan esetekben, amikor nagyon súlyos agyi aneurizmát műtenek? Ezalatt a műtött ember tulajdonképpen a klinikai halál állapotában van és az agya, valamint a sejtjei azért nem károsodnak, mert 27-28 fokra hűtik le a testét.

Erről egy riportot láttam a televízióban éppen a klinikai halál alatt bekövetkezett halálközeli élménnyel kapcsolatos történetről szólt a kisfilm. Persze én azt nem tudom, miként oldható meg, hogy azonnal elkezdjék a hűtést és a különböző gépekre kapcsolást, mihelyt bekövetkezik a halál, mert azt nem hiszem, hogy pár perc elég lenne erre. Ehhez egy jószerével egészséges embernek kellene a halál küszöbén állni, ami ugye ritkán következik be... :D

Egy balesetben elhunytat, vagy olyant, akinek a testét meggyötörte a halálos kór, olyant nem lehet életre kelteni, az tuti.
 
B
Erős egé

Én a cikk eredeti témájára reagáltam ha figyelmesebben olvastad volna a bejegyzésemet, miszerint órákkal a halál beállta után is... Ilyen utoljára egy embernek sikerült, neki csak egy regisztrált esete volt. A beteget Lázárnak hívták, aki felélesztette Názáreti Jézus. Én tehát amit írtam, a biológiai halál beállta után órákkal esetre írtam. Hidd el, az utóbbi negyven évben láttam épp elég halottat. Volt sikeres és sikertelen resustitatiom (gyengébbek kedvéért újjáélesztés) A magam részéről befejezettnek nyilvánítom a vitát ezen a téren. Dolgoztam traumatológián, intenzív osztályon, voltam épp elég boncoláson, mivel ha a traumatológián saját beteg halt meg, kötelező volt részt venni a szekción, épp eleget láttam, tapasztaltam. A mondanivalómat ebben a témakörben leírtam első hozzászólásomban, többet nem tudok és nem is akarok ebben a témában írni, vitatkozni laikusokkal meg pláne nem. Ahhoz, hogy megértsd miért nem lehetsz ilyen témában vitapartner, először az emberi sejt működését kellene ismerni, melyet a következő ábrán tekinthetsz meg, és egyetemi szigorlati anyag volt biokémiából: Az ábra közepén látható kör a Szentgyörgyi-Krebsz cikus, a citrát kör. Na ezért kapta a Nobel díjat, És ez csak egy kis része a teljes ábrának, ami lényegében a sejtszintű anyagcserét írja le.
Metabolic_Pathways_for_plotter_landscape_quantized.png

Az említett ciklus kinagyított része. A teljes ábra több, mint egy négyzetméter, és még úgy is apró betűsek a részek:
chart7-krebbs.jpg

Akar még valaki vitatkozni? :dr_31:
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ilyen utoljára egy embernek sikerült, neki csak egy regisztrált esete volt. A beteget Lázárnak hívták, aki felélesztette Názáreti Jézus.
És az is csak egy regeszerű, hívők által hitt dolog.
Itt is a hívőknek szól a cikk nem a tudománynak.bulvár
Aludjunk rá még néhány évet kiderül ki poénkodott.
Addig Vágó István és a szkeptikusok majd még megvitatják.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,372
Tagok
615,601
Legújabb tagunk
Vivi.92
Oldal tetejére