Furcsa tervei vannak a világnak Csernobillal

Rengetegen állnak sorba a területért, itt épülhetne a világ legnagyobb napelemparkja.

Összesen tizenhárom ország, köztük Németország és Kína is sorban áll Ukrajnánál a radioaktív terület megszerzéséért, a tervek szerint Csernobil lakatlan környékén építenék meg a világ egyik legnagyobb naperőművét. A Bloomberg cikke szerint a tervezett létesítményt közvetlenül a – mostanság újratemetett – betonszarkofág köré építenék, és összesen 2 gigawattóra energiát termelnének tisztán napelemek segítségével. Ez nagyjából két atomerőmű termelésének felel meg.

A leolvadt reaktor körül egyébként gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni, a talaj fertőzöttsége miatt sem erdőt nem lehet telepíteni, sem mezőgazdasági tevékenységet végezni, így gyakorlatilag egy két Los Angeles méretű földterület hever kihasználatlanul. Összesen 39 gazdasági társaság jelentkezett, átlagosan 20 és 1000 hektár közötti területre tartanának igényt.

Kijev és az EBRD ugyanakkor egyelőre még nem döntött a felkérésekről, meglátásuk szerint Csernobil környéke még 30 év távlatából is túlságosan veszélyes ezeknek a beruházásoknak – 10 megawatt teljesítmény felett ráadásul mindenképp lennie kéne legalább egy embernek az erőmű környékén, hogy felügyelje a működést.

csernobil_mti.jpg
 
Nem értem ukrajnát hogy miért tesze toszázik majd meggondolják magukat és elmennek.Eladni akkor kell mikor viszik!
 
"... a radioaktív terület megszerzéséért,..."

Embereket küldenek egy sugárfertőzött területre építkezni.
A létesítményt karban kell tartani. Robotok végzik?
A megszerzett terület fölött milyen zászló fog lobogni?
Képzeld el ugyanezt a helyzetet a vörös-iszap katasztrófa helyén.
A Természet visszavette a területet. A létesítményhez ki kellene irtani az állatokat.
http://mult-kor.hu/ritka-allatfajok-vettek-birtokba-a-csernobil-koruli-terseget-20160426
 
Én örülnék neki, ha hagynák a természetnek azt a területet. Miért ne lehetne valami természetvédelmi terület?!

Napelempark, az nagyon remek ötlet, de miért ne lehetne mondjuk Irakban lerakni azokat a táblákat a sivatagba, ott még napsütés is sokkal több van! Lenne némi pénze belőle az ottaniaknak is... De van bőven sivatag ehhez még az USA déli részén is.
 
Rengetegen állnak sorba a területért, itt épülhetne a világ legnagyobb napelemparkja.

Összesen tizenhárom ország, köztük Németország és Kína is sorban áll Ukrajnánál a radioaktív terület megszerzéséért, a tervek szerint Csernobil lakatlan környékén építenék meg a világ egyik legnagyobb naperőművét. A Bloomberg cikke szerint a tervezett létesítményt közvetlenül a – mostanság újratemetett – betonszarkofág köré építenék, és összesen 2 gigawattóra energiát termelnének tisztán napelemek segítségével. Ez nagyjából két atomerőmű termelésének felel meg.

A leolvadt reaktor körül egyébként gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni, a talaj fertőzöttsége miatt sem erdőt nem lehet telepíteni, sem mezőgazdasági tevékenységet végezni, így gyakorlatilag egy két Los Angeles méretű földterület hever kihasználatlanul. Összesen 39 gazdasági társaság jelentkezett, átlagosan 20 és 1000 hektár közötti területre tartanának igényt.

Kijev és az EBRD ugyanakkor egyelőre még nem döntött a felkérésekről, meglátásuk szerint Csernobil környéke még 30 év távlatából is túlságosan veszélyes ezeknek a beruházásoknak – 10 megawatt teljesítmény felett ráadásul mindenképp lennie kéne legalább egy embernek az erőmű környékén, hogy felügyelje a működést.

Csatolás megtekintése 1520219
*
Vannak dolgok, amelyekre a válasz a levegőben lóg... Ez is azok közé tartozik...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,679
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére