"Teljes szívemből köszönöm" - videóban búcsúzik Magyarországtól Colleen Bell

Videóüzenetben búcsúzik Magyarországtól az amerikai nagykövet. Colleen Bell még magyarul is köszönetet mond.

"Barátaim, most, hogy budapesti megbízatásom a végéhez közeledik, szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot csodálatos országotokban töltött időmről" – ezekkel a szavakkal osztotta meg az amerikai nagykövetség Facebook-oldalán új videóját Colleen Bell, aki Barack Obama távozásával ugyancsak elhagyja állomáshelyét, Budapestet.

Ebben a nagykövet hatalmas megtiszteltetésnek és büszkeségnek nevezte, hogy Obama elnök képviselőjeként szolgálhatta országát Magyarországon. Azt is elárulta, hogy ha visszaemlékszik majd az itt töltött két évre, a csodálatos emberek, a kivételes kultúra és az egyedülálló történelem jut majd eszébe.



Magyarországot – amelyet keresztül-kasul bejárt – gyönyörűnek nevezte, s azt is mondta: az itt végzett munkája minden egyes percét élvezte.

Úgy értékelte, hogy fontos ügyekben sikerült előrelépni, beleértve a két ország közötti kereskedelem növelését, a biztonsági és rendvédelmi együttműködés erősítését, valamint a kulturális és oktatási csereprogramok elmélyítését.

Colleen Bell.jpg
 
De igen, halálosan komolyan gondolom. A terrorizmus nem maga a cél, az egy eszköz. Eszköz arra, hogy egy országot, de akár egy földrészt is, destabilizáljanak politikailag és gazdaságilag, hogy aztán káoszba, zavargásokba, akár háborúba torkolljon az egész térség. Lásd Közel-Kelet.
Látom, közel kelt év századok óta ilyen helyzetben van. De hogy európát ez megrogyassza...azt nem hiszem.
Saját terror szervezetei (vörös brigádok, eta, ira) sem tudták ezt megtenni.
A demokrácia eddig még sikerrel tudott harcolni a terrorizmus ellen .
Amelyek összeomlottak azok a tekintélytiszteletű országok voltak...
Talán azért mert egy demokráciában ellenzék van míg egy despotizmusban ellenség.
Nincs kibékíthetetlen ellenségeskedés.
 
Ahogy pl. Kínával vagy Szaúd Arábiával is ki vannak békülve. Sőt, Obama még Iránnal is megpróbált. Pedig azokkal még hasonlóan se gondolkodnak. Nehogy már az oroszok ezeknél rosszabbak legyenek!
Pedig rosszabb hisz egy óriási világ birodalom.
Szaud arábiát ne számítsuk ide....iránt se...olaj az van. Plusz rengeteg pénz ami a terrorizmus megy...
 
Ahogy pl. Kínával vagy Szaúd Arábiával is ki vannak békülve. Sőt, Obama még Iránnal is megpróbált. Pedig azokkal még hasonlóan se gondolkodnak. Nehogy már az oroszok ezeknél rosszabbak legyenek!
Cavintont kene szedned, 70 ev emlekezet kieses. Amerikai fenhatosag alatt nem eltel egy percet se, szoval nem kell olyanrol biralatot mondani amit nem ismersz.
Az orosz politikat sokan megtapasztatuk, foleg a szuleink.
JA kerem az mas ha valakinek dupla partkonyvvel a zsebebe jol ellebecolt a szovjet baratsag alatt.
 
De igen, halálosan komolyan gondolom. A terrorizmus nem maga a cél, az egy eszköz. Eszköz arra, hogy egy országot, de akár egy földrészt is, destabilizáljanak politikailag és gazdaságilag, hogy aztán káoszba, zavargásokba, akár háborúba torkolljon az egész térség. Lásd Közel-Kelet.
Én nem cáfolom a destabilizáció mint politikai eszköz létét.
De a terrorizmust iszlámmal kapcsolod össze.
Ez felszínen igaznak látszik, valójában ennél szűkebb.
A radikális iszlámra korlátozódik.
Ezt összefüggésbe hozod Európa megsemmisítésével.
Sőt az USA-val.
Innen már kicsit fantázia tartomány, hogy Európa megsemmisítése a cél.És hogy ki irányítja!!
Hagymázas láz gyötör, a sok konteó olvasása miatt.
Persze divatos.
És ezek után beugrasz ide mint keresztség védő.
Holott a kereszténység magától is sokat pusztul.
Talán ebben keresd az okot, az értékevesztettségben.
Mikor kezdődött világméretű hanyatlása?
Talán a múltban valamikor.
Megkérdezhetnéd mi az az értékvesztettség.
Nem tudom, de sok a kiábrándult mindenfelé.
Nem teszi tönkre az iszlám terrorizmus oly módon Európát ahogy azt állítod.
Nem az teszi tönkre, nem is a migráció magában.(bár sokat ront rajta)
Más.. más.Ha egyáltalán bármi képes.
 
Utoljára módosítva:
Látom, közel kelt év századok óta ilyen helyzetben van. De hogy európát ez megrogyassza...azt nem hiszem.
Saját terror szervezetei (vörös brigádok, eta, ira) sem tudták ezt megtenni.
A demokrácia eddig még sikerrel tudott harcolni a terrorizmus ellen .
Amelyek összeomlottak azok a tekintélytiszteletű országok voltak...
Talán azért mert egy demokráciában ellenzék van míg egy despotizmusban ellenség.
Nincs kibékíthetetlen ellenségeskedés.
Én sem.
Túlzás erős túlzás.
Túl sok konteó olvasása van
 
tt az USA létrehozta az Iszlám Államot,
Abban persze igaza van hogy közel-keleten, közvetve és közvetlenül destabilizációt hozott létre az USA.
De téved hogy ott bármi is irányítható marad, vagy lehet tökéletesen irányítani.
A következményeit nem mérték fel és ez a hiba.
De egy csomó nem kiszámítható esemény is beleszólt.
Keletet nem lehet kiszámítani.
Sok mást sem, nem lehet a forradalmakat a lázadásokat kiszámítani.
Véletlenek sora. Az emberek a tömegek nem kiszámíthatóak teljesen.
Főleg nem keleten.
Politika játszadozik, aztán csodálkozik.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem olvass ennek utána. Például annak is, hogy milyen állam volt Szíria, mielőtt az USA létrehozta az Iszlám Államot, hogy ráküldje Aszadra az ottani szélsőséges ellenzékkel együtt. Meg arról is, hogy miért szorult ki onnan teljesen az USA, miért hagyták ki a béketárgyalásokból, és egyáltalán, mi az oka, hogy Obama ott is kudarcot vallott.

Figyelj, én szívesen dumcsizok ÉRTELMES témákról, de olyan baromságokról - már meg ne haragudj az őszinte szóért - hogy az USA hozta volna létre direkt az iszlám Államot akármiféle célból is, olyasmiről NEM VAGYOK HAJLANDÓ témázgatni, tudniillik mert ez akkora hülyeség hogy még az összeesküvéselméletek közt is párját ritkítja, s eképp eszmeileg a vallási hittételekkel rokon, amikről már megtanultam ha igazán hisz bennük valaki, úgysem lehet kibeszélni a fejéből! Ez tehát elvesztegetett energia lenne, mert még ha tételesen meg is cáfolnám, dokumentumokkal igazoltan minden efféle úgymond "érvedet", akkor se érnék el vele semmit mert jönnél azzal hogy de biztos a doksikat is csak meghamisította a gonosz USA, a Moszad, a Moszat, az Alga, az EU, a CIA, Szia, a zsidók, a kapitalisták, a bankok, a szabadkőművesek és a szabad fémművesek, sőt egyenesen a gyíkemberek! A maximum amit el tudnék érni, hogy azt hiszed rólam is, ezek valamiféle fizetett kommentelője vagyok.

Ezért meg igazán kár törnöm magamat, s pazarolni az enerdzsimet...

Szívesen vitázok mindenről amíg legalább egyetlen csepp logikát látok benne. Amikor azonban az értelem teljesen félrevonul, jobb ha én is azt teszem.

Bizonyos értelemben én sok engedményt tettem a kulturált vita érdekében, elég sok mindenről elismertem hogy az USA hibája, hogy ő is hibázott, sőt még azt is kész vagyok elismerni, gyakran önös érdekből cselekszik. van azonban egy határ tudod, amit azt hiszem csak azok hisznek el róla, akik már semmiféle józan érvre nem hallgatnának úgysem. Az hogy az Iszlám államot az USA hozta direkt létre, bőségesen belül van ezen a kategórián, tehát erről én vitázni se vagyok hajlandó. Már bocs meg medve.
 
Jó, én megértelek, neked a bálvány az USA és mindenkori politikája, hát mindenkinek kell egy példakép, amiért rajonghat, kár, hogy én már kiöregedtem ebből, de azért még megérem ezt az igényt. Nincs ezzel semmi baj.
Borítsunk fátylat a világháborúra, meg Obamára, ez már a múlt, és tekintsünk bizakodva a jövőbe, hogy ez a jófiú, ez az Amerika Trump vezetése alatt végre azt csinálja, ami ésszerű, és abbahagyja az orosszal ezt az értelmetlen púposkodást, amit Obama kezdett el, megegyeznek arról, hogy hátrább viszik az atomjaikat, ami nekünk kifejezetten jó lenne, akár még le is szerelnek néhány rakétát, és kibékülnek egymással.

Trumpnak teljesen igaza van, a NATO tök felesleges, mert nem riogatni kellene egymást, hanem végre összefogni, hisz a két nagyhatalom ideológiai szempontból már semmiben sem különbözik egymástól. A NATO-nak abban az esetben lenne értelme, ha Oroszországot is belevennék, és együtt fordulnának szembe a nemzetközi méretek öltött terrorizmussal.
Obama legfatálisabb tévedése az volt, hogy az oroszban látta a fenyegetést, miközben az iszlám terrorizmus beszivárgott Európába. Elképesztő, hogy az az ember mindenben tévedett. Úgy tűnik, Trump sokkal jobban látja a dolgokat, és bízok benne, hogy mindent másképp fog majd csinálni. Elsősorban kibékül az orosszal.

Ha ez megnyugtat téged, annyit elismerek, teljesen egyetértek abban hogy az USA és a ruszkik jó lenne ha összefognának egymással a vallási szélsőségek - elsősorban a radikális iszlám - ellen! Ez így eddig nagyon oké. Ennek azonban akadnának azért mindenféle feltételei, és nem vagyok benne biztos hogy a ruszkik erre vevők lennének, abban meg pláne nem hogy épp Trump lenne a legalkalmasabb ennek lebonyolítására amerikai részről. Amiben viszont teljesen biztos vagyok az az, hogy ebből ha létre is jön, Magyarország semmit se fog profitálni, sőt örülhet ha nem veszt rajta.
 
miért lenne baromság, hogy az USA hozta létre az Iszlám Államot?!
Például mikor Bin Láden a szovjetek ellen harcolt, kik támogatták? Az ISIS katonái orosz fegyverekkel harcolnak?

Kevered a dolgokat. Az egy dolog, hogy régen, amikor Bin Laden még - mondjuk úgy - jóban volt az USA-val, kapott fegyvereket meg pénzt, a ruszkik ellen. Ennek a célja azonban az USA részéről a ruszkik elleni harc volt, és nem az, hogy létrejöjjön ott holmi Iszlám Állam!

Arról nem is beszélve hogy Bin Laden már úgy tudom nem él, sőt az Iszlám Állam nem is azonos Laden valahai szervezetével (illetve azzal ami ma még működik belőle), bár nem vitatom, akadhatnak egyesek akik onnan "átigazoltak" az Iszlám Államba.

Végeredményben szerintem tökéletesen megállja a helyét az az állítás, hogy Bin Laden, s általában a tálibok, becsapták az USA-t. Ez messze nem azonos azonban azzal hogy az USA "hozta létre" őket, azzal meg pláne nem hogy az Iszlám Államot hozta volna létre, mert ez két külön szervezet, de ha nem az volna akkor se ez volt a célja direkt, sőt szerintem rémálmában se jutott eszébe hogy ez lesz belőle!

Ennyit e kérdésről, remélve hogy értelmesebb vagy mint egyesek. Többet nem akarok e vitára fecsérelni az energiáimból, ezt is csak amiatt írtam mert láthatóan egyesek azt se tudják mi a különbség az ottani iszlám (általában véve: fegyveres) csoportok közt, sőt a történelemmel sincsenek tisztában, ellenben hajlamosak nagy hangon osztani az észt. Remélem azonban tisztáztam pár dolgot. Ha mégse fogadja el valaki, vitázzon nyugodtan önmagával.
 
nem vagyok szakértő a témában, csupán véleményem van .. szerintem az al-Kaidának nagy szerepe van az iszlám Állam létrejöttében, Oszama bin Laden pedig a példaképük, ebben szerintem mindenki egyet is ért, de itt van például egy könyv

http://www.lira.hu/hu/konyv/ismeret.../fekete-lobogok-az-iszlam-allam-felemelkedese

ebben azt feszegetik, mekkora az USA szerepe az ISIS létrejöttében,hogy a 2003-as iraki invázió adott indokot a dzsihádista csoportoknak, amelyekhez ezután emberek és pénz áramlott. Az invázió nélkül az ISIS biztosan nem emelkedett volna fel, mert eközben szétesett az iraki társadalom, és addig soha nem látott hatalmi vákuum keletkezett.
 
nem vagyok szakértő a témában, csupán véleményem van .. szerintem az al-Kaidának nagy szerepe van az iszlám Állam létrejöttében, Oszama bin Laden pedig a példaképük, ebben szerintem mindenki egyet is ért, de itt van például egy könyv

http://www.lira.hu/hu/konyv/ismeret.../fekete-lobogok-az-iszlam-allam-felemelkedese

ebben azt feszegetik, mekkora az USA szerepe az ISIS létrejöttében,hogy a 2003-as iraki invázió adott indokot a dzsihádista csoportoknak, amelyekhez ezután emberek és pénz áramlott. Az invázió nélkül az ISIS biztosan nem emelkedett volna fel, mert eközben szétesett az iraki társadalom, és addig soha nem látott hatalmi vákuum keletkezett.

Rengetegszer leírtam már, EGYETÉRTEK azzal a nézettel, hogy nagy hiba volt megtámadni az USA-nak Irakot (mármint Szaddamot). Hiba volt. És kész pont. Erről nem kell vitatkozni, mert ebben nemcsak én értek egyet, de már az USA-ban is nagyon kevesen vannak, akik ezt nem ismerik el.

Ebből egyenesen következik annak igazsága is, amit te is írtál fentebb: igen, ez a támadás nyilván elősegítette az iszlám állam felemelkedését is, persze hogy, naná még szép, elvégre az efféle szélsőségeseknek mindig jól jön a káosz, s a közrend szétesése!

Ha ezt érted azalatt hogy az USA "hozta létre" az IÁ-t, akkor ebben még igazad is van, a baj csak az hogy ez akkor is hazugság abban a rövid formában hogy "ő hozta létre". A "létrehozta" ige ugyanis valami szándékos cselekvést sejtet, olyasmit hogy "direkt", hogy "előre megfontolt szándékkal", holott nyilvánvaló minden józan elme előtt, hogy az USA célja nem ez volt Szaddam akkori megbuktatásával!

A dolog rosszul sült el, az USA hibázott. Nem sokan vitatják ezt. Én se. Megjegyzem azonban, az USA e hibájában azért Szaddam is részes volt vastagon, mert rém gyanúsan viselkedett, például a fegyverzetellenőrök kiutasításával! Annyira gyanúsan viselkedett, hogy neked bevallom, akkoriban még én is annak drukkoltam hogy az USA támadja meg őt!

Hibáztam? Igen, eszerint én is hibáztam akkor. Ha én lettem volna akkoriban az USA elnöke, én is megtámadtam volna, s ma ez az egész az én hibám lenne.

Ez van. Mindenki tévedhet.

Ez a hiba valóban segítette az iraki szélsőségesek felemelkedését, de ez a sikerük nem szerepelt az USA eredeti céljai közt, emiatt tiltakozom azellen, hogy valaki úgy fogalmazzon, hogy az egész az "USA-nak köszönhető", meg hogy "ő HOZTA LÉTRE". Frászt! Kihasználták a szélsőségesek a jó helyzetet, ennyi, kész, nem több.

A két dolog közt kb akkora a különbség, mint amikor te egy építkezésen a tizedik emeletről véletlenül leejtesz egy kalapácsot, az ráesik az utcán egy járókelő fejére és meghal - na ez történt valójában, mert ahogy te hibáznál a kalapács elejtésével, úgy hibázott az USA Szaddam megtámadásával. A másik variáció pedig hogy te orvul a járókelő mögé lopakodol és direkt betöröd a fejét egy baltával. Na ez lenne az hogy "az USA HOZTA LÉTRE" az Iszlám Államot!

Az lehet hogy a végeredmény ugyanaz, de erkölcsileg iszonyatos nagy különbség van a kettő közt. Arról nem is beszélve, a jelenlegi helyzethez önmagában nem volt elég az USA hibája se, akadtak még bőven okok, ha semmi más nem is de minimum az ott élők barbársága és ostobasága.

Ebben a formában egyetértesz velem?
 
Az USA hozta létre az ISIS-t is meg az Al Kaidát is. Lehet ezen ironizálni, de ők maguk ismerték el. Hát Hillary Clintonnak már csak hiszel:



Azért ez már teljesen elképesztő. Elmondja a volt külügyminiszter Kerry, a volt amerikai tábornok Wesley Clark a CNN-ben kamerák előtt, elmondják maguk a terroristák, felvételek vannak arról, amikor McCain tárgyal Al-Bagdadival.

Komolyan nem értem honnan jöttek a vitapartnereid. A Marsról?

“Az ISIS-t az amerikai kormány alkotta meg, az ISIS-t az Egyesült Államok, Izrael, Szaúd-Arábia finanszírozza, az ISIS-t két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsára hozták létre, az ISIS az Egyesült Királyság és az USA támogatásával működik”.- mondta James Henry Fetzer Press politikai elemző a Press TV-nek, hozzátéve, hogy „Washington DC-ben úgy ismerik az ISIS-t, mint John McCain hadseregét.”

Emlékszel milyen cirkusz volt az ENSZ-ben, meg a sajtóban, hogy a szír hadsereg öli a civileket és a jóságos európaiak és USA ezért nem tudnak segélyszállítmányokat Aleppoba bejuttatni. Milyen érdekes, hogy egyetlen segélyszállítmányt nem küldtek Aleppoba, miután kiűzték onnan a "mérsékelt" terroristákat.
 
Ebben igazad van, én is ott voltam mint független megfigyelő, az első hozzászólásomban kértem is, hogy vegyék fel a nagytudású Jászladányt is. Mit képzelek én!!
Ahol két magyar van, ott sohasem lesz megegyezés!! Legfeljebb abban, hogy hadat kell üzenni az USA-nak ismét. Hátha most győzünk.

Nem kell megegyezni, elég ha az ember nem alussza át a történelmet és nem hunyja be az egyik szemét - vagy ha mégis becsukja az egyik szemét, nehogy meglássa az igazságot, akkor nem kell igazságot osztani.
 
Nem hiszem hogy komolyan gondolod ezt hogy a terrorizmus a legveszélyesebb.

Az hogy hasonlóan gondolkodnak nem azt mutatja hogy egyet is értenek, hogy békülhetnének ki ?
Mindegyik gazdaságnak piac kell.
A termékeiket elszeretnék adni.
Amíg itt közép európában a Tesco és a lidl van addig nincs orosz nyomulás majd ah az orosz üzletláncok is felbukkannak akkor majd ki lehet mondani hogy előre törtek az oroszok.

Ha jól sejtem tudsz angolul. Olvasd el ezt a cikket, ami a Jerusalem Postban jelent meg, neki talán elhiszed, hogy mi a helyzet és mi a cél.

A MI VILÁGUNK: Kampány a GLOBÁLIS KÁOSZ-ért
 
Jó neked, hogy neked csak az Orbán kormánnyal van bajod, nekem az összessel ugyanaz a bajom amiket elmondtál, az elmúlt 25 évből!
Mégse örvendezek, ha egy külföldi hatalom szól bele a magyar belügyekbe, akárki is van nálunk kormányon! Főleg azután nem, hogy látom, mit okoz az ilyen beavatkozás más országokban! Épp elég baj nekünk, hogy az állunkig ér a trutyi, nem kell, hogy még külföldről kavargassák is!

Akkor bezzeg nem avatkoztak be, amikor felvettük a kesztyűt az oroszokkal szemben az ő biztatásukra és ígéreteikre, hogy nem hagynak magunkra. Az már hab a tortán, hogy Clintonék szerint hálátlanok vagyunk velük szemben mert nem engedjük be a migránsokat és a terroristáikat, pedig ők 56-ban "segítettek" nekünk.
 
Szíjártó, Magyar érdem rendel tüntette ki Colleen Bellt.
Mindét orcáját megcsókolta.

Ezt nem gondoltam volna egy évvel ezelőtt.

Miért nem gondoltál? Szíjjártóval mindig jó viszonyban voltak, de ettől függetlenül mindketten tették a dolgukat. Bell áskálódott, mert ez volt a dolga a főnöke a káromkodó Victoria Nuland szerint, neki meg az, hogy megvédje a hazáját, mint magyar külügyminiszter. A munkán kívül jó barátságban voltak és úgy is kell elválni egymástól mintd Szíjjártó Péternek, mind Magyarországnak. Miért kellene ellenségként elválni?

Semmi szükségünk arra, hogy szaporítsuk az ellenségeinket. Elég nekünk az, amelyet begyűjtöttünk jóbarátnak. ;)
 
Annyi hulyeseget ossze irsz, menjel a szovivok utan, mehetsz Szijjarto utan is , a valosag koszono viszonyban nincs amit ide irtal.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,905
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére