Skócia teljes áramigényét fedezték a szélturbinák



Idén először történt meg, hogy a skót szélturbinák annyi áramot termeltek, hogy azzal bőségesen fedezni tudták a lakosság, a vállalatok és az ipar teljes áramszükségletét – közölte csütörtökön a WWD skót egysége.


Augusztus 7-én a szélturbinák 39 545 MWh áramot termeltek, miközben a fogyasztóknak csak 37 202 igényük volt.

Ez azt jelenti, hogy a szél energiája Skócia aznapi áramigényének 106 százalékát fedezte. Ehhez persze akkora szélre volt szükség, hogy a meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki, nem volt érdemes az utcára menni.

Skócia évek óta támogatja a megújuló energiát, és ennek hála éves szinten az energiaszükséglet felét megújuló erőforrásokból szerzi az ország. Lang Banks, a skót WWF vezetője elmondta, hogy mindenképpen folytatni kell a megújulók támogatását, alacsony szénfogyasztású gazdaságot akarnak fenntartani.

Banks szerint a skót kormánynak olyan energiastratégiát kell megvalósítani, hogy minden létező energiaigény, az áram, a fűtés és a közlekedés szükségleteinek a felét megújulókból tudják biztosítani 2030-ra.

wwf-backs-scottish-wind-farms_9312-640x330.jpg
 
Burgundii , de a szétdarabolt madarakról sem :(
Stirling motor egy zárt ciklusú hőerőgép, ami azt jelenti, hogy a munkaközeg tágulását, nem követi kipufogás, illetve nincs levegő/gőz beáramlás sem, hanem adott mennyiségű gázt melegítünk, illetve hűtünk le a gép belsejében. Ebből már látható, hogy egy merőben más működési elvű gépről van szó.
http://stirlingtechnology.blogspot.hu/p/a-stirling-motor-mukodese.html

Mennyi sörös doboz keletkezik, szerintem lehetne belőlük ilyen Stirling motorokat építeni
 
Burgundii , magam arrol hallottam , hogy Skociában a tenger hullámait illetve az apály-dagály vizmozgását alakitják át , vagyis "kisérletezik" átalakitani villanyos energiává . Némely part menti városkában már müködnek ilyen kisebb erömüvek is .
 


Idén először történt meg, hogy a skót szélturbinák annyi áramot termeltek, hogy azzal bőségesen fedezni tudták a lakosság, a vállalatok és az ipar teljes áramszükségletét – közölte csütörtökön a WWD skót egysége.


Augusztus 7-én a szélturbinák 39 545 MWh áramot termeltek, miközben a fogyasztóknak csak 37 202 igényük volt.

Ez azt jelenti, hogy a szél energiája Skócia aznapi áramigényének 106 százalékát fedezte. Ehhez persze akkora szélre volt szükség, hogy a meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki, nem volt érdemes az utcára menni.

Skócia évek óta támogatja a megújuló energiát, és ennek hála éves szinten az energiaszükséglet felét megújuló erőforrásokból szerzi az ország. Lang Banks, a skót WWF vezetője elmondta, hogy mindenképpen folytatni kell a megújulók támogatását, alacsony szénfogyasztású gazdaságot akarnak fenntartani.

Banks szerint a skót kormánynak olyan energiastratégiát kell megvalósítani, hogy minden létező energiaigény, az áram, a fűtés és a közlekedés szükségleteinek a felét megújulókból tudják biztosítani 2030-ra.

wwf-backs-scottish-wind-farms_9312-640x330.jpg
*
Hát igen, itt kezdődik a kultÚÚÚÚra... Magyarországon ez nem lehetséges, mert ugye.. nem is folytatom, pontosítok: gondolatban igen...
:confused:
 
A szélkeltette turbinák ultrahangjáról nincs hír, milyen károkozásokat hozott létre.....

Ez az amit nem szeretek a környezetvédőkben! A gengszterváltás ideje táján magam is bőszen hangoztattam hogy környezetvédő vagyok, de hamar abbahagytam, s azóta inkább mondom még azt is hogy nem vagyok az... holott én magamat annak tartom a „lelkem mélyén”, de nem akarok közösséget vállalni velük mégse, mert hiteltelenek a szememben azzal, hogy MINDENT csak elleneznek!

Annak pedig nincs értelme. A dolog úgy áll hogy lehetetlen kitalálni olyasmit, amibe bele ne lehetne kötni ha az ember nagyon akarja. VALAMIT biztos lehet találni amire rá lehet fogni hogy emiatt vagy amiatt káros valamire, vagy legalábbis nem bizonyított hogy nem káros. És akkor jön a környezetvédők kedvenc mantrája:

„Tiltsuk be”!

Megijesztik a műveletlen embereket, aláírást gyűjtenek, s betiltanak valamit, aminek ha talán tényleg van is valami ártalma (holott még az se biztos hogy van!) de kiváltana valamit aminek sokkal több a kára. De nem lehet, mert a bölcs környezetvédők betiltják. Holott igazából a céljuk nem is az hogy ezzel bárkit is megvédjenek, hanem hogy e betiltással népszerűséget szerezzenek, s így elfoglalhassanak valami jól jövedelmező politikai posztot...

Undorító.

Rájöttek hogy könnyebb valamit betiltani, könnyebb valamit NEM megcsinálni mint ALKOTNI, ellenben így is lehet szavazatokhoz és pénzhez jutniuk... Az emberek félelmein nyerészkednek! Tökre ugyanaz mint amit a papok művelnek a pokollal ijesztgetéssel, csak ez tudományosabban hangzik.

Én nagyon örülök a szélenergia terjedésének, és nagyjából leszarom az ultrahangveszélyt - eddig kb nem is hallottam ilyesmiről. De nem is érdekel, mert abban biztos vagyok, az egész csak annak kérdése hogy azok a nagy forgó lapátok hogyan vannak méretezve, s miféle sebességre bekorlátozva. Az biztos hogy messze szívesebben vállalom az ultrahang állítólagos veszélyeit, mint a szén- és olajerőművek egészen biztos veszélyét amit a füsttel keltenek! (meg még a globális felmelegedést is növelik).
 
Naná hogy a szél a hibás, kis országunkban minden remekül működik, mert kiválóak a vezetőink.

Vezető kell, és jó vezető, mert az továbbítja az energiát, tudjuk. Nálunk az energiatermeléshez meg szél nem kell, mert nálunk a termelőerő a pénz. A magyar motor működési elve a következő:

A vezető felveszi a pénzt, ami nálunk ingyen van, megmutatja a népnek... a nép meg fújhatja.

Ezek után szélre tényleg nincs szükség, belátható.
 
Ez az amit nem szeretek a környezetvédőkben! A gengszterváltás ideje táján magam is bőszen hangoztattam hogy környezetvédő vagyok, de hamar abbahagytam, s azóta inkább mondom még azt is hogy nem vagyok az... holott én magamat annak tartom a „lelkem mélyén”, de nem akarok közösséget vállalni velük mégse, mert hiteltelenek a szememben azzal, hogy MINDENT csak elleneznek!

Annak pedig nincs értelme. A dolog úgy áll hogy lehetetlen kitalálni olyasmit, amibe bele ne lehetne kötni ha az ember nagyon akarja. VALAMIT biztos lehet találni amire rá lehet fogni hogy emiatt vagy amiatt káros valamire, vagy legalábbis nem bizonyított hogy nem káros. És akkor jön a környezetvédők kedvenc mantrája:

„Tiltsuk be”!

Megijesztik a műveletlen embereket, aláírást gyűjtenek, s betiltanak valamit, aminek ha talán tényleg van is valami ártalma (holott még az se biztos hogy van!) de kiváltana valamit aminek sokkal több a kára. De nem lehet, mert a bölcs környezetvédők betiltják. Holott igazából a céljuk nem is az hogy ezzel bárkit is megvédjenek, hanem hogy e betiltással népszerűséget szerezzenek, s így elfoglalhassanak valami jól jövedelmező politikai posztot...

Undorító.

Rájöttek hogy könnyebb valamit betiltani, könnyebb valamit NEM megcsinálni mint ALKOTNI, ellenben így is lehet szavazatokhoz és pénzhez jutniuk... Az emberek félelmein nyerészkednek! Tökre ugyanaz mint amit a papok művelnek a pokollal ijesztgetéssel, csak ez tudományosabban hangzik.

Én nagyon örülök a szélenergia terjedésének, és nagyjából leszarom az ultrahangveszélyt - eddig kb nem is hallottam ilyesmiről. De nem is érdekel, mert abban biztos vagyok, az egész csak annak kérdése hogy azok a nagy forgó lapátok hogyan vannak méretezve, s miféle sebességre bekorlátozva. Az biztos hogy messze szívesebben vállalom az ultrahang állítólagos veszélyeit, mint a szén- és olajerőművek egészen biztos veszélyét amit a füsttel keltenek! (meg még a globális felmelegedést is növelik).
Egyetértek.
Ha meghallom hogy "környezetvédők",már a frászt kapom.
 


Idén először történt meg, hogy a skót szélturbinák annyi áramot termeltek, hogy azzal bőségesen fedezni tudták a lakosság, a vállalatok és az ipar teljes áramszükségletét – közölte csütörtökön a WWD skót egysége.


Augusztus 7-én a szélturbinák 39 545 MWh áramot termeltek, miközben a fogyasztóknak csak 37 202 igényük volt.

Ez azt jelenti, hogy a szél energiája Skócia aznapi áramigényének 106 százalékát fedezte. Ehhez persze akkora szélre volt szükség, hogy a meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki, nem volt érdemes az utcára menni.

Skócia évek óta támogatja a megújuló energiát, és ennek hála éves szinten az energiaszükséglet felét megújuló erőforrásokból szerzi az ország. Lang Banks, a skót WWF vezetője elmondta, hogy mindenképpen folytatni kell a megújulók támogatását, alacsony szénfogyasztású gazdaságot akarnak fenntartani.

Banks szerint a skót kormánynak olyan energiastratégiát kell megvalósítani, hogy minden létező energiaigény, az áram, a fűtés és a közlekedés szükségleteinek a felét megújulókból tudják biztosítani 2030-ra.

wwf-backs-scottish-wind-farms_9312-640x330.jpg
Magyarországon nem fúj a szél-állitják a politikusok :mad:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére