Jönnek a 3 nap alatt felépíthető házak… ára mindössze 150.000 forint

Az építészek csodálatos ötlettel rukkoltak elő, a Tolkien regény kedvelőinek hobbit házakat terveztek. Ezek a moduláris gyorsházak gömba alakúak, és...

haz1.jpg

Az építészek csodálatos ötlettel rukkoltak elő, a Tolkien regény kedvelőinek hobbit házakat terveztek. Ezek a moduláris gyorsházak gömba alakúak, és egymásba illeszthető elemekből készültek, de a legérdekesebb tulajdonságuk, hogy 3 ember 3 nap alatt felépítheti őket

A “Green Magic Home” építkezési vállalat bemutatta az első ilyen házat, amelynek mindössze 37.5 négyzetméter. A lakás tervezői azt mondták hogy az összeszereléshez semmilyen szakmai tudás nem szükséges.

haz2.jpg

A lakás elemei polimer anyagból készült. Ezeket a házakat Mexikóban gyártják, és innen fogják elszállítani őket a világ minden sarkába. A lakás tervezői a gyártás során a vízvezetékekre, az elektromos kábelekre és a szellőző csatornákra is gondoltak. Az ajtók és ablaknyílások alumíniumból készültek.

haz3.jpg

Miután minden elem össze van illesztve, akkor be lehet vonni egy réteg földdel és fűvel.

Ez a megoldás nemcsak mesés, hanem rendkívűl köldséghatékony, hiszen a föld nagyon jó szigetelő.

Egy ilyen lakásnak az ára is kecsegtető, hiszen egy ilyen hobbit ház doboz költsége alig haladja meg a 150.000 forintot.
 
Csatolások

  • haz7.jpg
    haz7.jpg
    161.8 KB · Olvasás: 428
  • haz4.jpg
    haz4.jpg
    116.2 KB · Olvasás: 496
  • haz6.jpg
    haz6.jpg
    108.3 KB · Olvasás: 400
  • haz5.jpg
    haz5.jpg
    169.4 KB · Olvasás: 492
Hát verjetek agyon, de azonnal belelkesedtem érte! De annyira hogy esküszöm, hogy bár eszem ágában sincs visszamennem Hungarisztánba, de ha NETÁN mégis visszamennék, most már biztos hogy eszem ágában se lesz ott házat vennem. Veszek egy tök üres telket, épp csak arra ügyelek hogy legyen bevezetve rá a víz meg a villany. Aztán rendelek egy ilyen házat. Ha jól láttam olyan 45 dolcsi alatt van a négyzetméter ára. Ha ebből kiszámolom 100 négyzetméterre, márpedig az már egy elég szép nagy ház még egy családnak is, hát még egyedülállónak, akkot is megúszom 1350000 forintból, ami semmiség egy ház mibekerülésének a szokásos építési technológiákkal. Persze erre nyilván rájön még valamennyi mert ahogy látom legközelebb Spanyolországból lehet rendelni, meg azért én tuti egyedül nem fogom tudni összeszerelni, nyilván kell költeni arra is hogy be legyen oda vezetve az áram (Bár ha a villanyórát felszereli a mester, s megvannak az abból kilógó madzagok, onnan azt már én is megoldom, nem nagy cucc). Nyilván kell költsek a vízvezetékre is meg a csatornára. A fűtésre viszont nem, mert azt megoldom árammal, ez rohadtul jó hőszigetelőnek néz ki, megengedhetem magamnak úgy az árammal fűtés kényelmét. Ja igen, persze, nyilván kell majd valamit áldoznom arra is hogy legyen föld amivel beszórom... De sacc per kábé mindent összevetve azt hiszem röhögve megúszom az egészet 3 millió forintból még pesszimistán számolva is! (jó, plusz a telekár... de üres telkek azért nem szoktak csillagászati összegbe kerülni...)
Ennyi pénzem bőven van már most is... És 100 négyzetméterest számoltam, holott nekem a fele is elég...

És KÜLÖNLEGES! Kielégíti majd a feltűnési viszketegségemet is!

Dögöljek meg, de tuti ha valamiért mégis visszamegyek, ilyenben fogok lakni!

Próbáltam már sok mindent. A vályogot szétrágják az egerek és különben is szétázik a víztől. A tégla drága és hideg. A beton pláne. És mindegyiknél állandóan gondom volt a tetővel hogy hol itt ázott be hol ott, és rohadtul drága volt. Na ennek vége!

Sőt, most épp nagyon előkelően élek, szállodában, de tuti ha valamiért saját otthont akarok itt az USA-ban, itt is egy ilyet fogok venni!

Esküszöm, amióta nézegetem a CH-t, ez volt a legisleghasznosabb infó amit innen kaptam!
 
Koszonjuk hogy lenyerte tetszesed a cikk.
Nekem is nagyon tetszenek ezek a nagyon olcso es vagany hazikok.

De meg ez még azoknak is jó, akik el akarják rejteni magukat a kíváncsi szemek elől! S ne csak a műholdakra gondoljunk. Tudjuk ugye, állandóan kukkolnak minket az UFO-k... :) Képzeljétek csak el, néznek le a kis zöld emberkék, és nem látják meg a házadat, mert ott csak egy nagy rakás föld van! Azt hiszik ott nem is lakik senki, vagy legfeljebb valami rágcsáló, s ezért nem kezdenek el sugarazgatni! Át lesznek verve, hehehe!

Na de komolyra fordítva, így akár még tényleg lehet a ház tetejét is zöldségeskertnek használni, azaz megnő a beültethető terület a kertben! Abban is biztos vagyok, egymilliomod részére csökken így annak veszélye is, hogy belecsap a házba a villám, hiszen nem emelkedik a magasba éles kontúrokkal. Desőt még CSENDESEBB IS, mert komoly pénzekben mernék rá fogadni, így messze jobb a hangszigetelés is, azaz kevésbé hallatszik be az utcazaj. Vagy a szomszéd zaja. De ha mi művelünk odabent valami zajos tevékenységet, az se nagyon fog kihallatszani, például valami nagy mulatozás zaja vagy fűrészelés, akármi, így kisebb az esély rá hogy a szomszéd feljelent miatta. Vagy akárcsak veszekedni kezd.

Az se fordulhat elő, hogy lepereg róla a vakolat, lekopik a festés, eltörik egy cserép... Tulajdonképpen visszatérés a legősibb időkhöz, a barlanglakáshoz, luxusminőségben!

És még olcsó is. Hihetetlen! Eddig azt hittem ami jó, okvetlenül rohadtuldrága.

Nagy egek, nem hiszitek el de az iménti órákban azon törtem a fejemet, igenis már most beszerzek egy efféle kulipintyót, de amerre lakom, a környéken épp nem eladó egyetlen telek se! Illetve igen, de ami eladó azon már van ház is, az meg azért nekem nem opció hogy megvegyem jó drágán házzal együtt, majd ledózeroltassam...
 
Tök jó lehet, hogy kinyitod az ablakot ajtót, és máris tele van a ház rovarokkal... Kösz, de kösz nem.
Látszik nem éltél még vidéken. Ha kertes házban laksz, és kinyitod az ajtódat vagy ablakokat, ugyanúgy azonnal tele leszel rovarokkal, ha nincs rajta függöny vagy szúnyogháló. Ez nem azon múlik, miből épült a házad, s föld borítja-e be.
 
Oké. Ha te mondod. Éppenséggel most is faluban élek, de mindegy is...

Szunyoghalos ablak kaphato.;)
A fenti képen nem éppen mezei ablakok vannak, másrészt a szúnyog háló a nevével ellentétben még a szúnyogokat sem állítja meg. Egy ilyen földhányásból még hangyák is jöhetnek...
 
@victorvacendak , @Melitta
Régi paraszti ötletek sem ártanak.
Biztos láttatok már gyöngyös függönyt. Ami tulajdonképpen nem is gyöngy, hanem valamiféle sodrott színes (de lehet fehér, vagy egyszínű, mindegy) akármi. A függöny olyan, hogy a gyöngyök szálakon lógnak le és a szélén a szálak hosszabbak, mint középen.
S hiszitek, vagy sem, ez a függöny távol tartja a legyeket, darazsakat és mindenféle szárnyas rovart. Mostanában nem látok ilyet sehol, mert óólyan snassz!
A vályogról: ha alul szigetelt és felül fedett, azaz a víz nem éri, akkor 4-5 év alatt jól ki tud száradni. Akkor, de csakis a jól megszáradt vályog a világ legellenállóbb anyaga. Ha csákánnyal belevágsz, hát az rúg és szikrázik. Láttam olyan házat, ami mellé bomba esett. Az ablakok kitörtek, de a ház egybe maradt.
----
De ez a hobbitház nagyon tetszik. Környezetbarátnak látszik. Egy hibát látok benne: a műanyag annyira jó szigetelő, hogy a szellőzést és a páramentesítést nagyon jól meg kell tervezni benne, mert különben jön a penész.
 
Hiszed vagy se, jelenleg is van a szobámban páramentesítő gép. Hordozható ráadásul. Árammal megy, s nem kell belé még speciális filter se. Mindössze 200 dolcsiért vette, használtan de semmi baja, amúgy egy új, ami még nagyobb teljesítményű is, 300 dolcsi körül van. Bedugom a konnektorba, azonnal mutatja a párásság fokát, egy ventillátor működik benne, reggel kinyitom az alját, ott van benne a sok folyadék amit kinyer a levegőből... Ez tehát igazán nem nehéz feladat. manapság már. Az őskorban lehet hogy probléma lett volna, de manapság már...?!
 
Oké. Ha te mondod. Éppenséggel most is faluban élek, de mindegy is...

A fenti képen nem éppen mezei ablakok vannak, másrészt a szúnyog háló a nevével ellentétben még a szúnyogokat sem állítja meg. Egy ilyen földhányásból még hangyák is jöhetnek...
Nekem a szúnyogháló eddig kizárólag akkor nem állította meg a szúnyogokat, ha:

1. Nem használtam
2. Lyukas volt vagy rosszul felszerelt
3. Mellette nyitva felejtettem az ajtót. Amin persze nem volt már szúnyogháló.
 
Csak az a nyílászáró, vagy ajtó vagy mi, ami rajta van, többe kerül, mint 150 ezer Ft. Valami nem sima itt.
Az lehet is, hogy mire Magyarországon is kapható lesz, többe lesz a nyílászárója is mint akár félmillió, nemhogy 150 ezer! De én egyelőre abból indultam ki, jelenleg itt az amerikai kontinensen mibe kerül.
Mellesleg azt még én se tartom lehetetlennek, a 150 ezer forint csak maga az a műanyag hodály, ami tulajdonképpen a ház, tehát ami egy „normális” ház esetén a falak lennének, aztán hogy erre milyen ajtót meg ablakot szerel a kuncsaft, az ő dolga és pénze. Ez azonban a szememben nem ellenérv, mert efféle dolgok a hagyományosan épült házakra is kellenének, azaz még ezt figyelembe véve is nagyon olcsó.
 
Itt ezen a kontinensen 99% olyan nyilaszarok vannak ahol a szunyoghalo be van epitve.
Az erkely ajto az ablakoknal mindnel ahol el lehet huzni szelloztetesre ott szunyoghalo van.
A modern epitesu hazak azok egy helyen vannak es rendszeres szunyog irtas van.
 
Különben meg tudom, egyeseknek miért nem tetszik ez a ház-koncepció. Azért, amit magam is elismerek: ha csak azt a fure, görbült műanyag félgömbszerűséget látom ami a ház nyers váza - a falai tehát - akkor én is iszonyatosan ocsmánynak tartom! Komolyan, mint egy félresikerült atombunker a kispénzű pórnépnek!

Csakhogy nem abból kell kiindulni. Hanem abból, ami lesz belőle! Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ennek a technológiának, „stílusnak” elengedhetetlen eleme a földréteg is, ami majd a tetejére kerül és körbe is fogja! Azt meg hogy ki hogyan rendezi el és mivel ülteti be, hát az az ő egyéni ízlése dönti el, a kreativitásán múlik. Ez tulajdonképpen olyasmi tehát, mint a barkácsoló kedvűeknek a mindenféle DIY-kitek (Do It Yourself, azaz magyarul „Csináld magad” készletek).

Megjegyzem továbbá, a hagyományos technológiákkal épült házak is rém ocsmányul festenek félig kész állapotban. Csak ahhoz a látványhoz már hozzászoktunk...
 
A kulcsszó vagy mondat:
"egy ilyen hobbit ház doboz költsége alig haladja meg a 150.000 forintot." vagyis dobozköltsége!!!! Egy nagyon komoly vasalt lemez alap dukál alá,csatorna hálózattal kiépítve terv, engedély, megépítve min 2,5 M ft...egy megye székhely városszéli telken pl Székesfehérvár széle környéke,ha nem akarsz messze lakni a várostól 15 M ft csak a telek!!!Ez még nem is BP környéke...a ház összeszerelési költsége min a másik 150E ft,
Egyéb szakik gépészeti munkái,anyagárak ...a tetőn tudsz spórolni :D az nem lenne 3-4Mft-ban mint egy sima kisebb, egyszerű házon,de annak is a földmunkája lenne vagy 150-200E ft...a nyílászárók mivel spéci épület,ehhez nem kapsz a praktikerbe 20Eft-ért rá beltéri ajtót,meg az ablakok sem sima 40E ft-os műanyag hőszigetelt ablakok rajta.

Nagyon eldugva nagyon vidéken,lehetne olcsóbban kihozni olcsóbb telken,de ma már még a lemezalapot sem tudod magadnak megcsinálni,mert építésvezető,műszaki ellenőr kell mindenhez...és mindegyik tartja a markát akkor is ha csak az autóból kis se szállva nézi meg,hogy milyen lett a lemezalap stb...nincs itt már olcsón semmi csak 2 fajta létezik drága meg még drágább!!! :)
 
Nagy vonalakban biztos igazad van, de ne feledd kérlek emiatt is volt hogy ami kijött 1350000 Ft-ba nekem, azután a végösszeget mégis 3 millióra saccoltam. És eszembe sincs Székesfehérvár környéki telekre gondolni milliókért. Eleve vissza se akarok menni, de ha megtenném, gondolod te hogy majd vénségemre bele akarom vetni magamat az ottani hajszába a szuarul fizetett munkákért?! Ha valaha NETÁN visszamegyek, lesz annyim hogy ne kelljen munka, hanem ha nagyon szerényen is de eléldegéljek öreg napjaimra abból, amit már megkerestem. Ekkor bőven elég nekem valami nagyon olcsó világvégi telek is, ha van rajta legalább villany meg víz. Még a csatorna se érdekel, majd ásatok egy nagy derítőgödröt a kert végébe oszt' jóccakát. Szabad lesz ha nincs a település csatornázva, ha azonban van, akkor semmi gondom nekem se mert rácsatlakozhatok arra is.

Mindent egybevetve tehát, hiába van sok mindenben igazad, még mindig olcsóbbnak tartom.
 
Konkrétan én csak a főcímre reagáltam :) és mivel építészeti foglalkozásom van ezért fejtettem ki vázlatokban,hogy mennyi az annyi durván...
Már (szinte)minden település csatornázva van,az a tiszta ha ráköt a tulaj...ha nem akkor fizeti a talajterhelési birságot...
Vannak jó zártkerti szinte hétvégi házszerű építmények sokfelé,amik tisztasági festéssel beköltözhetőek,és akkor nincs műszaki ellenőr, engedélyre várás,stb...nagy macera egy építkezés...
 
A kulcsszó vagy mondat:
"egy ilyen hobbit ház doboz költsége alig haladja meg a 150.000 forintot." vagyis dobozköltsége!!!! Egy nagyon komoly vasalt lemez alap dukál alá,csatorna hálózattal kiépítve terv, engedély, megépítve min 2,5 M ft...egy megye székhely városszéli telken pl Székesfehérvár széle környéke,ha nem akarsz messze lakni a várostól 15 M ft csak a telek!!!Ez még nem is BP környéke...a ház összeszerelési költsége min a másik 150E ft,
Egyéb szakik gépészeti munkái,anyagárak ...a tetőn tudsz spórolni :D az nem lenne 3-4Mft-ban mint egy sima kisebb, egyszerű házon,de annak is a földmunkája lenne vagy 150-200E ft...a nyílászárók mivel spéci épület,ehhez nem kapsz a praktikerbe 20Eft-ért rá beltéri ajtót,meg az ablakok sem sima 40E ft-os műanyag hőszigetelt ablakok rajta.

Nagyon eldugva nagyon vidéken,lehetne olcsóbban kihozni olcsóbb telken,de ma már még a lemezalapot sem tudod magadnak megcsinálni,mert építésvezető,műszaki ellenőr kell mindenhez...és mindegyik tartja a markát akkor is ha csak az autóból kis se szállva nézi meg,hogy milyen lett a lemezalap stb...nincs itt már olcsón semmi csak 2 fajta létezik drága meg még drágább!!! :)

Na én is pont ezekre gondoltam, bár nem tudtam volna ilyen szakszerűen elsorolni, mert nem vagyok szakmabeli, csak már építkeztünk :)

Ami pedig a "dobozköltséget" illeti, tehát akkor csak a "négy fal" kerül annyiba, hát Te jobban tudod a mai árakat, de sztem a téglafal se kerül sokkal többe. Én legalábbis úgy tudom, a fal a legolcsóbb tétel egy házon. Szóval lényegében tényleg csak a tetőn spórol, bár a föld mozgatása, amivel befedik az egészet, az se lehet két fillér!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,675
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére