Bruck András: Ultimátum az új elnöknek

Régen olvastam levelet olyan meghökkenve, mi több, megrendülve, mint amit három nappal beiktatása előtt a fehér házi tudósítók írtak Donald Trumpnak. Lényegében azt hozták tudomására, hogy amíg ő Washingtonban lesz, a média háborús övezetnek tekinti a fővárost.

Ez az alighanem példa nélkül álló, és általam itt sebtében magyarra fordítva közölt levél annak az újabb bizonyítéka, hogy az amerikai társadalom harcolni fog, a szabadságjogaiból egyetlen egyet nem kíván átengedni az új elnöknek. A levél egyben ezerszeresen aláhúzza a magyar sajtó elviselhetetlen állapotát. Mindenekelőtt a miniszterelnök kizárólagos szolgálatában álló, hazafiatlan, a nemzeten élősködő, hazug híreket terjesztő kormányhű média gyalázatát.
MAM

A levél.

Kedves Elnökjelölt Úr:

Néhány nappal a beiktatása előtt úgy gondoltuk, hasznos lehet tisztázni, hogyan látjuk az ön adminisztrációja és a fehér házi tudósítók közötti viszonyt.
Nyilván nem éri meglepetésként, ha azt mondjuk, hogy ez a viszony feszült. Az a hír, hogy az ön sajtótitkára esetleg megszüntetheti a hírügynökségek fehér házi irodáit, csak a legutóbbi példája annak a magatartásnak, ami a kampány során mindvégig fennállt: Ön egyes ügynökségeknek megtiltotta, hogy beszámoljanak a kampányáról. Egyes tudósítókat a Twitteren gúnyolt és fenyegetett, a követőit meg arra bátorította, hogy ők is ezt tegyék. Enyhébb becsületsértési törvényeket szorgalmaz és perek indítását helyezte kilátásba, amelyek közöl azonban egy sem valósult meg. Amikor csak tehette, elkerülte a sajtót, és semmibe vette a rendszeres sajtótájékoztatókat. Kigúnyolt egy testi fogyatékos riportert, mert önnek nem tetsző dolgokat írt.
Mindezt természetesen megteheti, és bizonyos tekintetben joga is van hozzá. Az Alkotmány védi a sajtószabadságot, de azt nem írja elő, hogy az elnöknek miként kell annak eleget tennie, és a rendszeres sajtótájékoztatók sincsenek belefoglalva a dokumentumba.
Jóllehet, önnek jogában áll eldönteni, hogy milyen szabályok alapján áll szóba a sajtóval, de nekünk is vannak jogaink. Végtére is ön a mi műsoridőnket és újságoldalainkat próbálja befolyásolni. Azt viszont mi határozzuk meg, és nem ön, hogy mivel szolgáljuk legjobban az olvasóinkat, hallgatóinkat, nézőinket. A most következőkre ezért gondoljon háttéranyagként ahhoz, hogy mit várhat tőlünk az elkövetkező négy évben.

A hozzáférés javasolt, de nem létkérdés. Ön dönthet úgy, hogy nincs haszna abból, hogy a riportereknek hozzáférést biztosít az adminisztrációjához. Mi ugyan úgy gondoljuk, hogy ez hiba lenne az ön részéről, de megismételjük, ez lehet az ön választása. Mi nagyon jók vagyunk abban, hogy alternatív utakon jussunk információkhoz; a kampány során készült legjobb tudósítások közül néhány olyan ügynökségektől jött, amelyek ki voltak tiltva az ön gyűléseiről. Mi ugyan nem szeretjük azt hallani, hogy a tudósítók ki vannak tiltva valahonnan, de kedvünkre valók az ilyen kihívások.

A bizalmas (off the record) közlések feltételeit mi állítjuk fel, nem ön. Mi vagy belemegyünk abba, hogy off the record beszélünk az ön valamelyik hivatalnokával, vagy nem. Mi vagy részt veszünk háttértájékoztatókon, nem közlésre szánt nyilvános rendezvényen, vagy kihagyjuk őket. Ez a mi választásunk. És ha ön úgy gondolja, hogy a szabályokat nem elfogadó és ezért kitiltott riporterek nem szerzik meg a sztorit, akkor lásd fent.

Mi döntjük el, hogy mennyi műsoridőt adunk az ön szóvivőinek vagy megbízottainak. Törekedni fogunk arra, hogy az ön szempontjai átjöjjenek, még akkor is, ha ön megpróbál minket kitiltani. De ez nem jelenti azt, hogy a hullámhosszainkat vagy a lapunk oldalait át kell adnunk olyan embereknek, akik ismételten eltorzítják az igazságot. Ha ezt megteszik, szembeszegülünk, és fenntartjuk a jogot, hogy a legsúlyosabb esetekben kitiltjuk őket a szerkesztőségeinkből.

Hiszünk abban, hogy van objektív igazság, és mi számon fogjuk azt kérni öntől. Ha ön, vagy egy helyettesítője mond vagy tweetel valamit, ami bizonyíthatóan nem igaz, mi ezt minden alkalommal tudatni fogjuk. Mi tényekkel dolgozunk, és nem vagyunk kötelesek hamis állításokat megismételni. Amiről ön vagy valaki a csapatából azt állítja, hogy tény, az hírértékű, de az is az, hogy ez a tény így nem állja meg a helyét. A két szempontnak egyenlő súllyal kell megjelennie.

Nagy figyelmet fogunk fordítani a kormányzás részleteire. Ön és munkatársai a Fehér Házban ülnek, de az amerikai kormány egy burjánzó dolog. A riportereink ott lesznek mindenhol, beépülnek a kormányügynökségekbe, forrásként fogjuk használni a hivatalnokait. Végeredményben hiába próbálja majd meg kontrollálni, hogy mi jön ki a West Wingből (az elnöki tudósítások helyszíne), nálunk lesz az előny, amikor majd az ön kormányzásáról tudósítunk.

Minden korábbinál szigorúbb mércével kívánjuk mérni magunkat. Önnek köszönhetően tudomást szereztünk róla, hogy milyen széleskörű a bizalmatlanság a sajtó iránt. A kampánya rávilágított erre, és ez ébresztő volt a számunkra is. Vissza kell nyernünk a bizalmat. És vissza is fogjuk pontos, bátor tudósításokkal, elismerjük, ha hibázunk, és a legszigorúbb etikai mércét állítjuk fel magunk számára.

Együttműködés lesz közöttünk. Ön megpróbált megosztani bennünket, és a versenyszellemünket kihasználva belviszályokat teremteni közöttünk. De azoknak a napoknak vége. Felismertük, ahhoz, hogy tudósíthassunk önről, muszáj minden lehetséges módon együttműködnünk. Tehát, ha ön rákiabál egy riporterre, vagy mellőzi őt egy sajtótájékoztatón, mert az általa mondottak nem nyerték el a tetszését, egységes fellépéssel fog találkozni. Gondoskodni fogunk róla, hogy ha egy kollégánk fontos történetet ír meg, arról mindenki tudjon majd. Továbbra is lesznek persze vitáink etikáról, ízlésről, de ezek kezdetéről és befejezéséről mi fogunk dönteni.

Hosszú játszmára készülünk. A legjobb esetben ön nyolc évig fogja a munkáját végezni. De mi a köztársaság megalakulása óta itt vagyunk, és a szerepünk ebben a nagy demokráciában újra és újra igazolódott és megerősítést nyert. Ön rákényszerített bennünket, hogy újragondoljuk a legalapvetőbb kérdéseket arról, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk itt. Ezért pedig nagyon hálásak vagyunk.

Jó beiktatást kívánunk.
—The Press Corps

freedom.jpg
 
Valahogy sosem jut eszébe senkinek, hogy a demokrácia úgy volt kitalálva, hogy a rabszolgákkal azt tehettek, amit akartak. Akár élve boncolhatták őket. A mai demokráciáknak is csak az a lényeg, hogy a saját állampolgár jól járjon, főleg, ha közel ül a tűzhöz. A keleti gyárakban éhbérért dolgoztatni napi 12 órát gyerekeket persze a jótékony cselekedetek közé tartozik. Valahogy én nem így akarok jól élni.
 
Nem is maradt meg a demokrácia az alapoknál, szép lenne ha most is cserépszavazással döntenének..
A rabszolga az rabszolga volt és nem a nép.
Miért kinek kellene jól járni?? Ha valamit csinálok vállalkozok azt azért teszem hogy nyerjek rajta.
Arra szavazok akinek tetszik a programja, vagy valaki ellen.....
Éhbérért dolgoztatnak akkor ne vegyél olyan terméket. Ha nem fogy akkor majd megszűnik a gyártás . Hogy akarsz jól élni???
Ha van munkahelyed akkor mond azt hogy csökkentsék a fizetésedet mert azt szeretnéd ha a termék amit gyártotok eladhatóvá váljon.
 
Valahogy sosem jut eszébe senkinek, hogy a demokrácia úgy volt kitalálva, hogy a rabszolgákkal azt tehettek, amit akartak. Akár élve boncolhatták őket. A mai demokráciáknak is csak az a lényeg, hogy a saját állampolgár jól járjon, főleg, ha közel ül a tűzhöz. A keleti gyárakban éhbérért dolgoztatni napi 12 órát gyerekeket persze a jótékony cselekedetek közé tartozik. Valahogy én nem így akarok jól élni.

Igazad van, érdekes módon senkinek se jut eszébe, hogy már a görögök demokráciája is rabszolgatartó demokrácia volt. A mai is az.
Sőt... a mai demokrácia gazdasága a fegyvergyártásra épül. Ezért demokrácia fedőnév alatt valójában háborúkat exportál és tart fenn, ahol csak tud.
 
Nem állítottam, hogy tudom a megoldást, csak a sok istenítés közben nem kellene megfeledkezni arról sem, hogy nem mindenkinek hoz áldást, sőt... Ha összeszámlálnánk lehet, hogy meglepődnénk az arányokon.
Egyébként én igenis mondtam, mondok le kényelmi szempontokról igen sokszor, ha úgy ítélem meg, hogy a természetnek, másoknak ezzel segítek, de egy fecske nem csinál nyarat. Persze lehetnék én is sokkal tudatosabb, nem állítom az ellenkezőjét.
 
Az europai alap gondolkodas mar ket vilaghaborut eredmenyezett nem beszelve az elmult 2000 ev europai haboruirol.

ne haragudj, de ez egy kicsit , hogy is mondjam, demagóg szöveg . Azért úgy csinálni, mintha a háborúk csak Európába lettek volna, és a háborúkat Európa okozta volna , hát azért egy kicsit túlzás. Mintha a európát kivennénk az egyenletből akkor a világba már ki is tört volna a nagy Világ Béke, és az elmúlt kétezer év háborúi csak is Európának lennének köszönhetőek . Azért a világ nem csak Európából és főleg nem csak nyugat európából áll vagy ált.
 
Most olvastam, benne van a válasz:

"A demokratáknak nem tetszik a demokrácia." ;)
-
Ne legyél már feledékeny, Trump választási gyözelme egy hajszálon mulott.
Hogy most elnök az csak a furcsa amerikai választási rendszernek köszönhetö.
-
Továbbá a demokratia nem nem diktatura, a választok kötelessége az elnök körmére nézni.
 
Érdekes, azoknak, akik most hörögnek a megválasztott elnök ellen, eddig semmi kifogásuk nem volt az amerikai "furcsa" választási rendszerrel... Ahogy akkor se lett volna, ha Hillary nyer, akár csak egy hajszállal.
Szóval amit idéztem, fenntartom.
 
ne haragudj, de ez egy kicsit , hogy is mondjam, demagóg szöveg . Azért úgy csinálni, mintha a háborúk csak Európába lettek volna, és a háborúkat Európa okozta volna , hát azért egy kicsit túlzás. Mintha a európát kivennénk az egyenletből akkor a világba már ki is tört volna a nagy Világ Béke, és az elmúlt kétezer év háborúi csak is Európának lennének köszönhetőek . Azért a világ nem csak Európából és főleg nem csak nyugat európából áll vagy ált.
A legnagyobb vilagegest emberaldozatot a ket vilaghanoru okozott amit europaiak csinaltak, europaikkal ,Europaba.
 
A legnagyobb vilagegest emberaldozatot a ket vilaghanoru okozott amit europaiak csinaltak, europaikkal ,Europaba.

Erről az jutott eszembe, hogy amikor én azt írtam az indiánoknak, hogy az európaiak teljesen másképp tekintenek rájuk, mint az amerikaiak, akik irtották őket, akkor ők azt felelték: "Az amerikaiak is Európából jöttek". Szóval ők nem nagyon látták a különbséget.
 
mit is tudtok errol a temarol ??? amit olvasgattatok es slussz
az egy cseppet se zavarjon benneteket ,hogy MA 2017-ben IS elnek rabszolgaleszarmazottak
ugyanannal a csaladnal igaz ma alkalmazasban

NEM EGYROL TUDOK az eg tudja hanyadik agazat el a volt "rabszolgatartokkal"
a deli allamok sok ilyet rejt magaban
HA olyan megvetendo lenne mar reg vilagga ment volna DE NEM ott elnek a farmon .
Ezt Te állítod hogy megvetendő volt rabszolgának lenni.
Honnan is máshonnan tudnék az ókori rabszolgákról? Csak könyvekből.
Hidd el hogy ismerem mert olvastam beszámolókat a rabszolgaság után hogy sokan ott maradtak a ˝gazdáknál ˝mert sokkal biztonságosabban éltek
 
hol allitok ilyet ????
ne irj mar blodseget mert rosszul all neked !!!

olvasni es a most elo leszarmazottakkal tarsalogni az ket kulon fogalom !!!
sok olyan deli csaladnal fordultam meg akiknel generaciok ota ott el veluk a volt rabszolga leszarmazottai
az a mese az arrol szol ,hogy mi volt a valosag minden hangja igaz !
Azért nem utazok az USA-ba hogy beszéljek volt rabszolgákkal.
Pedig milyen divat volt a Tamás bátya kunyhója és a Gyökerek....de hát azok csak fantasyk.
 
Érdekes, azoknak, akik most hörögnek a megválasztott elnök ellen, eddig semmi kifogásuk nem volt az amerikai "furcsa" választási rendszerrel... Ahogy akkor se lett volna, ha Hillary nyer, akár csak egy hajszállal.
Szóval amit idéztem, fenntartom.
-
Stilusban már felzárkoztál, nem "hörögtem" csak megemlitettem, hogy a választási eredmény nagyon szoros volt. Engem nem az zavar, hogy Trumpnak hivják az elnököt hanem az, hogy bánto a stilusa. Akinek az aktatáskájában egy kapcsolo van az atombombához, aki hiu, sértödékeny egy twitter miatt elönti a vér afejét, nem válogatja meg a szavait, kiszámithatatlan az veszélyes ebben a positioban.
-
Nem az én véleményem változott meg Amerikárol hanem a világ jobboldali politikusai mentek ák hirtelen egy metamorphozison. Olvassad el a Lovagrenddel disztett magyar ujságiro, vagy OV. korábbi véleményét Amerikárol és a mostani euphiriájukat.
-
Minden országnak a multja sötétebb mind a jelen, ebben Amerika sem kivétel.
Amerikát nem a multja miatt szeri a világ hanem azért mert sikerült neki elörébb haladni.

-
Aki a "régi szép idöket kinálja" a választási kampanyban az félrevezeti a népet. "Make America great again" ugy hangzik a fülemben mind a "Nagy Magyarországgal" valo fenyegetés a jobboldal szájábol.
-
Miért nem tud mind minden más politikus arrol beszélni, hogy min akar javitani és hogyan. A multtal csak fenyegetni lehet a világot.
-
Rassentrennung-Whites_Only.jpg
i-b2e2c3ce52a79ed824e255586fb2c771-colored.jpg

Olvass figyelmesebben, mert nem azt írtam, hogy te hörögsz.
 
Az uj Amerikai elnök eltudja képzelni, hogy a terror ellen folytatott harcban brutális kihallgatási modszereket is engedélyezen. "Waterboarding? En ugy gondolom, müködik" mondja.
-
Ez valoszinü egy ujabb pont amit az elözö elnök (Obama) rendeleteiböl vissza akar csinálni.
-

-
A kinzás eredménytelenségét számos szakértöi tanulmány igazolja, de lehet, hogy az uj elnök ezt ujra ignorálni fogja, egy "alternativ tényre" hivatkozva. ;)
-
A nemzetközi jog értelmében minden kinzás esetén eljárást kell inditson az igazságügy miniszter, függetlenül attol milyen állampolgár a tettes és melyik országba követte el ezt a büncselekményt.
-

-
 
Hmmm. Az europai alap gondolkodas mar ket vilaghaborut eredmenyezett nem beszelve az elmult 2000 ev európai haboruirol.
Az amerikai demokracia legnagyobb reszt az Iroquois (hat nemzet szovetseg) akkoriban lefektetett demokraciajara alapszik aminek termeszetesen koze sincs az europaihoz.

Tudod, ez lehet hogy igaz, de az ne próbáljon Európáról és benne Magyarországról beszélni és legfőképp kritikát megfogalmazni, aki azt sem tudja hol van Magyarország és Isten bocsáss meg már volt olyan is aki azt mondta Budapest az Románia fővárosa, és Ázsiában van, persze nem kell ezért átruccanni Németek többségének sincs fogalma merre is vagyunk mi, azaz hol van a hazánk, de itt a kisiskolások is tudják mi Észak-Amerika fővárosa, s még véletlenül sem Canberrát nevezik meg.
És a sajtószabadság, meg kell nézni és elolvasni a napilapokat, ha nem lenne sajtószabadság akkor ....... csak olvasni kell, szóval nagy a kaki keverés, s azt hiszem nagyon sokuknak elege van a Politikából és a különböző érdekcsoportok háborújából, a született amerikaiakat meg már majdnem mind kirtották anno, Cluster generális kék kabátosai, meg a Skalpvadászok, de azok is mind Európából telepedtek át, akkor miről is beszélünk?
Ha az Oroszok ott is majdnem 60 évig ültek volna a nyakukon másképp látnák a demokráciát és a szabadság fogalmát.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére