Haladunk a korral: 74 éve is gyorsabb volt a MÁV, mint most

Miközben az ország nyugati felében milliárdok mennek el vasútvonalakra, addig keleten még 1943-ban is jobban teljesített a MÁV, mint napjainkban.

A vasútfejlesztés az elmúlt években szépen nyelte a milliárdokat, viszont ez távolról sem jelenti azt, hogy ezek az összegek arányosan oszlanának el az ország különböző területei között. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy 71 kilométeres távot 218 perc, vagyis 3,6 óra alatt teljesítheti az, aki az állami vasúttársaságot választja. Korábbi cikkünk után azonban újabb elkeserítő adatot találtunk a Mátészalkaleaks oldalán.

Miközben az Index oldalán arról értekeznek egy cikkben, hogy mikor közlekedhetünk 160km/órás sebességgel Magyarországon, addig keleten a vonatok és a sínek állapota miatt jó, ha 40-50 km/h-val "száguldhatnak" a vonatok egyes szakaszokon. Ennek következménye az is, hogy a szabolcs megyeiek némi túlzással élve az 1943-as állapotoknak is örülnének. Az eltelt évtizedek alatt ugyanis nemhogy javultak volna a körülmények, még rosszabbak lettek.

A Mátészalka-Nyíregyháza távolságot ugyanis 74 évvel ezelőtt 99 perc alatt tehette meg az utazóközönség vonattal. Ez ma 108 percet jelent annak ellenére, hogy a több mint fél évszázad alatt rengeteg minden változott.

A helyzetet súlyát csak növeli, hogy "mindössze" 52,2 kilométeres távolságról van szó, mely közúton optimális körülmények mellett akár 40 perc alatt megtehető. Igaz, ehhez igénybe kell venni az M3-as autópályát, de nem fizetős főúton sem kerül több időbe az út, mint 53 perc.

A lényeg leszűrhető, az ország keleti részében, ahol általánosan kedvezőtlenebbek a jövedelmi viszonyok, és az 1000 lakosra jutó gépjármű 166-235 darab szemben az országos átlaggal, a 312-422 darabbal, teljesen "versenyképes" alternatívát kínál a MÁV az ott élők számára.

mfor

mav_170131.jpg
 
Te hogyan fűtenéd?? Ugye nem vagy annyira műszaki analfabéta, hogy akkumulátorról javasold a fűtést?

valószínűleg , nem csak én vagyok analfabéta , mert az olajkályhás megoldásra ,most álltak át , mivel a buszok eredetileg aksiról fűtöttek, csak a hidegbe azok úgy le vitték a teljesítményt, hogy nem tudtak a dombokon közlekedni...
persze ez a pályáztatásnál nem volt szempont, hogy az év felében fűteni kell nálunk a buszokon (vagy legalább is kéne) és aktor viszont gond lesz a teljesítménnyel...
 
Modulo busz? Az egyik ilyennek szállt el a bal hátsó kereke a próbajáraton. Ezek tudnak valamit. :)

ez az , el is ütött valakit az elszabaduló kerék , és ezek voltak azok a buszok amik a az elhibázott szélesség miatt több felé nem közlekedhetnek mert nem férnek el a buszfordítókban. A meghibásodási átlaguk pedig a Bkv szerint napi 5-6 eset , a hideget bírják, de a párás levegőt nem, az inkább a hibák kiváltója. Illetve az ajtóhibáknál a ragasztás rossz minősége.

Ja egyébként a busz magyar gyártmány ....
 
valószínűleg , nem csak én vagyok analfabéta , mert az olajkályhás megoldásra ,most álltak át , mivel a buszok eredetileg aksiról fűtöttek, csak a hidegbe azok úgy le vitték a teljesítményt, hogy nem tudtak a dombokon közlekedni...
persze ez a pályáztatásnál nem volt szempont, hogy az év felében fűteni kell nálunk a buszokon (vagy legalább is kéne) és aktor viszont gond lesz a teljesítménnyel...
Számold csak ki, hogy egy autóbusz akkumulátora meddig bír üzemeltetni 3-4 több kilowattos fűtőegységet, és rájössz, hogy halva született ötlet. Nem csak itt van probléma, Kölnben is üzembe állították. Nyáron príma minden, télen pedig....Olvasd el http://www.rundschau-online.de/regi...er-e-busse-haben-probleme-mit-kaelte-25566858
 
Osoma , abban a kölni cikkben irják , tudja a fene én nemvagyok szakember ezzen a téren , hogy állitolag valami 60%-t az akkuból megkell tartani , tehát csak 40%-os terheltséggel használhatok az akkuk . Mert ha 60%os töltés alá esik az akku tartalma akkor elvész a garanciája ? Mondom nemértek hozzá , de esetleg nemlehetna akkor nagyobb teljesitményü akkut használni , mert igaz én csak benzin motort használok , de néha tényleg majd a "minimum" alá megy a tank tartalma és nem kötelezö már 50 liternél tankolnom attól félve , hogy a gyártó megszüntetti a garanciát ;)
 
Az akkumulátor kapacitás növelése együtt jár a súlynövekedéssel. Gáz üzemű kellene, az megy is, fűt is :)
 
Miközben az ország nyugati felében milliárdok mennek el vasútvonalakra, addig keleten még 1943-ban is jobban.
A Mátészalka-Nyíregyháza távolságot ugyanis 74 évvel ezelőtt 99 perc alatt tehette meg az utazóközönség vonattal. Ez ma 108 percet jelent annak ellenére, hogy a több mint fél évszázad alatt rengeteg minden változott.
Semmit nem akarok cáfolni olyan vonalakra amik régebben gyorsabbak voltak.
De mit neveznek keleti felének,nem mindegy.
Hogy jót is mondjunk a 120 vonal most gyorsabb 40-50 perccel.(Békéscsaba-Budapest)
Persze a megállók száma is kevesebb.(8-9)
De a pálya 120 km/h lett. A szerelvényeik is valójában gyorsabbak.
két-vágányosítás is 2010 re befejetődött
Megjelentek a V63 Gigant mozdonyok is
No ha megvakarnánk a rossz példákon kívülieket.Lehet találnák más gyorsabbat is.
Hogy mégis miért jön ki kisebb átlagsebesség ez fejtegeti:
http://gerzsoltrain.com/?p=4967
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,962
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére