Magára maradt Sándor Mária, korábban öngyilkosságot is megkísérelt

Nincs munkája Sándor Máriának, a fekete ruhás nővérnek. Már a felvételi beszélgetéseken jelzik neki, hogy nem értenek egyet vele, és aztán nem hívják többet. Társai elmaradtak tőle, ahogy az egészségügyi dolgozók sem állnak mögötte .

Sándor Mária nem ment fel a Tanítanék Mozgalom vasárnapi tüntetésének színpadára, nem működteti honlapját, egyesületét, nem járja a vidéket. Állandósuló konfliktusai miatt öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de megmentették. Azt mondja, békében szeretne élni, emelt fővel kilépni a közéletből. Egyszer már abba akarta hagyni, mégis maradt. Kár volt, ráment az egészsége.

– Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük – mondja Sándor Mária.

168ora.

sandor_maria_rg_fekvo.jpg
 
Sok mindennel nem volt tisztaban leginkabb a politikaba.
Az egeszsegugyet felrazni es mint nover mire is szamitott mogotte fog felvonulni az orvosi kar a proffok az orvosi kamara a magas egojukkal a szakszervezet is mellozte akkor mire is lehetett szamolni, a kollegina nokre?
Minden civilnek nagy a szaja, egy egy alkalommal ossze tudnak trombitalni par ezres tomeget, de o maga nyilatkozta hogy enm kivan a partokkal semmi kapcsolatot akkor hogy kepzelte? ki tamogatja ki fizeti ki supportalja ki fogja futatni az ugyet a mediakba nepszeruseitesbe a parlamentbe..
Hogy roplapokat osztogat az uton attol aztan ugy beijesztette Orbant hogy egyiranyba fog jarni a felelmeben?
Tudomasul kell venni a kozugyekben fel kell vallalni a hovatartozast es azt a ideologiat kovetni segiteni melleallni.
En meg ilyen hulye dumat nem hallottam se jobboldal se bal oldal akkor hova?O maga csinal majd egy partot es lehet menni utana.......almodozas a civilek megrontoja.

Az ongyilkolas szornyu, de akinek instabil az idegallapota az hogy akart kozszereplo lenni? A politikaba adok kapok divik es harcok ervekkel nem kimelve a csipkes lelkivilagu embereket. Van csaladja gyereke , es tamogattak akkor hogy fordulhatott ilyen meg a fejebe? Nem lehet a csalad ele helyezni a a politikat es ha nem jon be akkor felvagom az ereimet. Emberileg sajnalom, de neki most piheni kell es rendbe tenni idegeit eletet.
Milyen munkarol almodozik ilyen instabil idegalapotban? Az egeszsegugyben itt se kapna munkat , inkabb leszazalekolnak .
Az ongyilkosagi kiserletek nem jatek, nagyon komoly mely depresszio hanem oroklott valami.
Mind bukasra van itelve az osszes civil szervezet aki nem tudja es nem vallalja fel hovatartozasat. Egyszeruen hulyenek nezik az embereket.
Ugyek menten is part politikat kell tamogatni akik hitelesebben foglalkozik az adott terulettel. Mindenkinek nem lehet megfelelni.
Milla is kodde valt, a momento is tevedesben van. LAtnak szazezer embert maris partot akarnak mert abba a hiszembe vannak hogy nekik van ennyi tamogatottsaguk ami szinte semmi part tamogatasnak pedig az olimpiara irnak ala az emberek, ezt elfelejtik es meg ra kell segiteni a partoknak is hogy ne bukjak el a nepszavazast.
Skizofrén lehet kormányfő is
 
most akkor azt mondod hogy ahhoz hogy ismerd a zsargont a slenget magadnak is lumpenproliva kell valnod ??
nem eleg hozza az olvasottsag -az intelligencia -a korukben vegzett caritalis munka
(mikozben megtanulod a specialis nyelvuket )???
ezt allitod casa loma ??? vagy csak uugy hirtelen kiestek a betuk a kezedbol
es azok rosszul alltak ossze ... ??!! :rolleyes::cool2::eek::o
Egyáltalán nem bántó szándékkal írtam, és szerintem ezt Beka is tudja. :)
 
Szégyen Máriára ha Katinka arroganciájával bárki összehasonlítja.
Egyik önző másik öntetlen.
Mária nem építgette a saját karrierjét, Mária feláldozta.
Én az anyagi helyzetet nem tekintettem ( nyilván óriási a különbség) Úgy értettem, hogy a többiekért, a jobb körülményekért állt ki mindkettő.
 
Én az anyagi helyzetet nem tekintettem ( nyilván óriási a különbség) Úgy értettem, hogy a többiekért, a jobb körülményekért állt ki mindkettő.
Értettem én elsőre is.
Ennek ellenére két óriási személyiségbeli különbség van a kettő között és ez az önzetlenségben nyilvánul meg.
Nem az anyagi körülmény az elsőfokú különbség.
A hk semmit nem tesz önzetlenül az a "bajkeverés" sem egyértelmű, több benne a saját karrierjének építése, mint a mások helyzetének javítása,inkább a média tálalta úgy(ahhoz ért a hírveréshez).
De nem is akarok több szót ejteni arról a hk-ról.
Ez a téma Sándor Máriáról szól.
Nem elég egyetlen momentum hasonlóság, hogy ne lássuk a különbséget.
 
Utoljára módosítva:
– Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük – mondja Sándor Mária.
Mária nem csalódtunk benned.Sejtettük éreztük nem politikus vagy, "csupán" egy önfeláldozó emberekért élő.
Ami sokkal sokkal több mint egy politikus.
Semmit nem tettél hiába, hidd el még azok is szégyenlik magukat akik kénytelenek úgy tenni amit rákényszerít a rendszer.
Szégyenlik mert tudják te cselekedtél jól.
Ugyanakkor irigyelnek is bátorságodért tisztességedért.
Valamikor szerettek volna ők is úgy élni amit te képviselsz.
De hát karrieristák lettek.
 
Sehonai van egy jo modszer mikor lovoldozni kezdenel gondolatban, elkezdesz szamolni 1-10 ig.HA meg mindig a plafonon vagy, kezd elolrol 1-10 ig.
 
Végtelen megnyugvással veszem.
tudomásul, hogy távol kerültél a Dunától
Így már csak Juliska babbal lövöldözhetsz a dunyhába.!!
Dunyhás testvér!
:)
Említettem is valahol, vagy ebben a topikban vagy másikban, hogy baromira rossz ötlet volna engem visszacipelni Magyarországra. Sokkal jobb ha nem vagyok ott, de még a szomszédos országokban sem. Mindenkinek jobb, nekem is, de a drága imádott magyar politikusoknak is. Itt semmi baj nincs velem, de úgy látszik a Duna rossz hatással van rám. Van aki holdkóros, van talán aki Duna-kóros... Nekem már ha meglátom azt a címet hogy "Rémálom az Elm utcában", akkor is az jut eszembe hogy "Rémálom a Duna partján", vagy "Rémálom a magyar parlamentben"...

Szóval igazad van és még lájkoltalak is. Mert tényleg nem vagyok én oda való.
 
Sehonai van egy jo modszer mikor lovoldozni kezdenel gondolatban, elkezdesz szamolni 1-10 ig.HA meg mindig a plafonon vagy, kezd elolrol 1-10 ig.
Úgy érted kezdjem számolgatni, akiket képzeletben lelőnék? Ember, akkor arra se volna időm hogy munkába menjek vagy aludjak!

De ne aggódj, semmi bajom amíg a Nagy Sós Víz azon partján lehetek melyen te is élsz. Rám csak a keleti levegő van allergiás hatással.
 
Aztán egyszer csak megtelik a képzeletbeli pohár és megvalósul a nagy álom; a valóságban is elkezded embertársaid kiirtását.
A hírekben meg azt taglalják, csak egy elmebeteg ámokfutó lövöldözött, vagy terrortámadás történt? Akinek ilyen gondolatai vannak annak mindegy hol él, a nagyvíz ezen-, vagy túloldalán! Verd ki eme gyönyörű terveidet a fejedből, senki nem könyörög hogy gyere vissza!
Ha meg ott kezdesz el gyilkolászni majd azt hazudjuk, nem volt ez magyar soha, ízig vérig Amerika volt és jót tettek a világgal, hogy kiirtották!
 
Aztán egyszer csak megtelik a képzeletbeli pohár és megvalósul a nagy álom; a valóságban is elkezded embertársaid kiirtását.
A hírekben meg azt taglalják, csak egy elmebeteg ámokfutó lövöldözött, vagy terrortámadás történt? Akinek ilyen gondolatai vannak annak mindegy hol él, a nagyvíz ezen-, vagy túloldalán! Verd ki eme gyönyörű terveidet a fejedből, senki nem könyörög hogy gyere vissza!
Ha meg ott kezdesz el gyilkolászni majd azt hazudjuk, nem volt ez magyar soha, ízig vérig Amerika volt és jót tettek a világgal, hogy kiirtották!
De hiszen én már nemegyszer kijelentettem magam is hogy nem vagyok magyar! Úgy értem, nem tartom magamat annak!

Énbennem van hazaszeretet, csak épp én az USA-t érzem a hazámnak. Mi a búbánatos francért kezdenék én itt bárkit legyilkolászni, amikor SZERETEM ezt az országot és az itt élőket?! Épp ellenkezőleg: Tudd meg, hogy adott esetben habozás nélkül kész lennék az életemet adni ezért az országért! Fel se merülhet bennem a gondolat hogy ezt meg ne tegyem! Még egyenesen büszke is lennék rá hogy alkalmam volt rá, és milyen bátor meg derék fickó vagyok hogy szolgálhattam a civilizációt, s azt, amit igaz kultúrának érzek!

Én arról beszéltem, hogy a magyar politikusokat utálom. Én még Magyarországon se kezdenék senkit bántani a közönséges emberek közül, mert bár jócskán megvan a véleményem róluk is, s e véleményem cseppet se hízelgő, de őket csak birka népségnek tartom, s az még nem ok a szememben arra, hogy le legyenek gyilkolászva.

A politikusok egészen más kérdés. Azok bőségesen kiérdemelték a szememben, többek közt épp azzal amit a fent említett birkanépséggel műveltek hosszú időn át, folytatólagosan, bűnszövetkezetben, aljas indokkal nyereségvágyból, tömegméretekben... kb "emberiség elleni bűntett" a szememben, úgy ám!

De megnyugodhatsz, eszem ágában sincs visszautazni. Igazából ahogy múlik az idő, még ezekre a dög politikusokra is egyre kevésbé haragszom, mert úgy is felfoghatom, ha akaratlanul is de jót tettek velem amikor mindazzal amit tettek, hogy elüldöztek onnan az Óperenciás Tengeren is túlra. Egyelőre azonban még billeg a léc, szóval vagy 20 évig még tényleg jobb ha nem jönnek szembe velem az utcán.
 
Végtelen megnyugvással veszem.
tudomásul, hogy távol kerültél a Dunától
Így már csak Juliska babbal lövöldözhetsz a dunyhába.!!
Nem vicc ez nekem, olyan mondatokat még tréfából se írhat le senki.
A gyakori leírás pszichológiai hatású.Elfogadottá tehet kiszólást.
Oda süllyed mint a ma divatos hazaárulózás.
 
Nem vicc ez nekem, olyan mondatokat még tréfából se írhat le senki.
A gyakori leírás pszichológiai hatású.Elfogadottá tehet kiszólást.
Oda süllyed mint a ma divatos hazaárulózás.
Ez kizárólag annyit bizonyít, hogy Magyarország egy embertelen hely, és aki sokáig ott él, pszichotikussá teszi azt. Örüljetek neki hogy kiszakadva abból az embertelen helyből mely emberi szörnyetegeket szül, íme a gyógyulás útjára tértem.

Na de most komolyan, tényleg: miért én lennék a hazaáruló?! Nem inkább a magyar politikai gárdára illik ez a címke szerintetek?
 
Szerintem Sándor Máriára vessük vigyázó szemeinket!
Az ő ügye épp hogy elválaszthatatlan a magyar politikai gárdától, melyre annyira haragszom. Vagy talán nem e politikai gárda csinálta ki a Máriát?
Amikor Magyarországon éltem, nemegyszer gondolkodtam én is az öngyilkosságon. Ő meg is próbálta. Hm... Hátha nem bennünk van a hiba hanem a rohadék politikusokban!
 
Nagy valószínűséggel egészen biztos, hogy a munkaadók nem az ellenzéki politikusok tol tartva nem alkalmazzák Sándor Máriát.
Biztos vagyok benne, hamarosan lesz munkahelye, még az is lehet, hogy a világ boldogabb helyén. Itthon se kizárt.
Fentebb már írtam is valami olyasmit magam is hogy miért nem vándorol ki, talán még menekültstátust is adnának neki.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,837
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére