Általános iskolás kora óta szexuális viszonyt folytat a KDNP-s alpolgármester egy diáklánnyal?

Szabó Ferenc házassága is tönkrement, a most 16 éves lány szülei feljelentették az 56 éves politikust, mert lehetséges, hogy a viszony még a lány gyermekkorában kezdődött.

Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott mandátumhoz, akit információink szerint pártjai tegnap lemondattak alpolgármesteri tisztségéről.

Szabó kérdésünkre azzal indokolta lemondását, hogy kutatói munkájára akar koncentrálni, de megjegyezte, hogy magánéleti problémái is hozzájárultak döntéséhez.

Lemondatták?

Szabó a KDNP tagja, úgy tudjuk, a pártbeli funkciói is megszűntek, bár nekünk azt mondta, továbbra is a Fidesz-KDNP képviselőjeként akar dolgozni a képviselőtestületben.

A lapunkhoz azóta eljutott információk szerint Szabó nem önszántából mondott le, hanem felszólították erre. Állítólag 2016 karácsonya előtt derült ki, hogy a most 56 éves politikus hosszú ideje viszonyt folytatott egy most 16 éves lánnyal. A körmendiek szerint a viszony még a az általános iskolában kezdődött, amikor a lány még gyermekkorú volt.
Egy véletlen üzenet buktatta le?

Többen is megerősítették, hogy a lány Szabó Ferenc korábbi tanítványa volt az egyik körmendi általános iskolában. A lány az utóbbi két évben a körmendi gimnáziumban tanult, de a botrány kipattanása után a szülei kivették onnan és egy másik város gimnáziumába íratták át. Szabó 30 éve tartó házassága is tönkrement, el is költözött közös otthonukból.
Úgy tudjuk, a lány szülei – akik egy véletlen üzenetből értesültek a viszonyról – feljelentést tettek a rendőrségen. A feljelentés tényét a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság lapunknak megerősítette és közölték, hogy feljelentéskiegészítést rendeltek el.

szabo F.jpg

Értsd már meg hogy szegény faszi ártatlan! Hogyhogy nem tudod hogy mindig csak a nő lehet a rossz és gizda?! Nyilván igenis a nő biztatta fel - megengedem persze lehet hogy a nő is csak amiatt mert a Sátán megszállta! Persze ezesetben is hibás azért a nő nyilván mert nem őrizte kellő buzgalommal az ő félelemmel teli alázatosságát, s így férkőzhetett belé a Sátán... Na de a lényeg hogy tehát a pasi ártatlan, a nő a bűnös, gondolom ilyesféleképp történhetett tehát az egész:

Tudom megint ironizálsz...
 
De hát várj csak, most jut eszembe... ezt nem lehet.
Ugyanis:

1. Meg kell bocsátani neki, mert nem tehet róla: senki se szerette korábban, s az ember ugye ott keresi a szeretetet ahol épp lehet. Most konkrétan annál a lánynál.
2. Biztos csak rossz gyermekkora volt szegénynek.
3. Ő egyszerűen csak MÁS. Más a szexuális preferenciája. Emiatt őt el kell fogadnunk ilyennek és kész, senkit nem szabad kiközösíteni a MÁSsága miatt ugye.
4. Mi jogon ítélkezel felette?! Senkit sem szabad elítélni! Senkinek sincs joga ítélkezni!!!!
5. Te talán hibátlan vagy?! Neked is van hibád biztos, csak más!
6. Ő ártatlan, amíg a bíróság el nem ítéli, addig jobb ha nem cikkezünk róla mert az a személyiségi jogainak megsértése, rágalmazás, stb, büntetendő cselekmény és bepereli a fórumot meg azokat akik itt leszólják őt.
7. Nem ő a hibás hanem a lány mert biztos akarta, cukkolta, biztatta... no meg a lány szülei hogy nem vették észre!
8. Túl sok az ilyen eset manapság, le kéne szállítani a nagykorúság határát 6 évre, úgyis a lányok már előbb érnek, s akkor rögvest szinte nulla lenne a kiskorúak terhére elkö vetett hasonló bűncselekmény! Igazítsuk a törvényeket a realiásokhoz! Azaz nem ez a férfi volt rossz hanem a törvény!
9. Nem ő a bűnös hanem a gonosz nyugati gyógyszargyárak, mert túl sok GMO alapú növényből gyártottak szereket, s ez fertőzte meg az ipsét, túlhergelve a libidóját.
10. A Soros a bűnös, nem adott elég pénzt a pasinak, így az nem tudott elég kurvát megfizetni, aztán úgy kárpótolta magát ahogy tudta.
11. Nem a mi dolgunk ez az egész, nem kell vele törődni, Isten majd megítéli őt a túlvilágon...
12. Meggyónta? Igen? Akkor a dolog le van tudva és kész, mit tépjük még a szánkat róla?!
13. A férfi nemhogy bűnös de áldozat! Mert a csaj élvezte a dolgot, de az élvezet ellenértékét nem fizette ki a pasinak! Pereljék be a kislányt hogy fizessen kártérítést a megrontójának!
14. De hiszen bocsánatot kért, akkor pedig mit vagytok úgy oda?! Milyen keresztények vagytok ti ha nem bocsátotok meg egy bűnbánó bűnösnek?!
15. Ő nem is magyar hanem zsidó, akit azért biztatott fel e tettre a cionista mozgalom hogy ezzel lerontsa a jó magyar nép nemzetközi hírnevét! Valószínűleg közvetve a Soros megbízására cselekedett.
16. Mintha rémlene hogy a pasi valami civil szervezet munkatársa... Hm, valami sötét összeesküvés van a háttérben...
17. Tessék mondani, most akkor róla is elneveznek majd egy uszodát?!
Nem kell elitélni a palit!Csak berakni egy hétre köztörvényes nehézfiúk közé !
 
Nem nézek utána de megtippelem, a "C" ezekből a Christian rövidítése.

És nem lepődök meg, írtam is fentebb hogy akadnak ilyen pártok Magyarországon kívül is. ÉPP EZT HELYTELENÍTEM.

Soha nem lennék képes szavazni olyan pártra aminek a nevében vallásra utaló szó van. De voltak régen a Kisgazdák is. Annak nem a nevében volt benne, hanem a jelmondatában: "Isten, haza, család"!

Rögtön tudtam hogy számomra szóba se jöhetnek. Ott van benne istenke, ráadásul az első helyen...
Két emberre bizod a titkaid életedben...
...az ügyvédre...és a papra.
No comment.
 
Nem sűrűn kerültem eddig kapcsolatba ügyvéddel, de pappal aztán végképp kevesebbszer annál is. Határértékben a zéróhoz konvergál... Titkot meg aztán pláne nem bíztam még soha csuhásra.

A Pázmány jogon megismerkedtem egy pappal, aki azóta is jó barát. Fiatal, és tényleg rendes ember. Azt mondta, hogy 18 évesen, amikor a papi suliba jelentkezett, nem tudta pontosan, mit is vállal. Nem könnyű a cölibátus. Ő is próbál mindenféle tevékenységet folytatni, hogy elterelje a figyelmét arról. X-dik diplomáját szerezte, vállalkozik,...

(jó vágású srác, először azt hittem, rosszul hallok, amikor mondta, hogy római katolikus pap, egy hölgy pedig majdnem kiesett a padból :( )
 
Papnak lenni? Cölibátus? Hát, elég cifra módja az önsorsrontásnak...

Eszméletlen mennyiségű hülyeséget elkövettem magam is életemben, persze szándéktalanul, mert ha tudom előre hogy hülyeség, nem követem el. Még felnőtt koromban is akadt ilyesmi bőven, de pláne fiatalon. Ám a hibáim összessége se mérhető együtt ahhoz, mekkora hülyeség lett volna papnak mennem. Ilyesmin még csak nem is gondolkoztam, ENNÉL azért több eszem volt.

Jó tudni hogy mégse én vagyok a Föld legkreténebb élőlénye. Ezen semmit se változtat a sokadik diplomája se. Tanulhat bármennyit a fickó, akkor is síkhülye marad a szememben, elvégre itt a lényeg nem a diplomák száma, hanem az, hogy minden képességét egy teljesen eszement, hazug, téves ideológia terjesztésére óhajtja fordítani (azaz nem is csak óhajtja, teszi is), gyakorlatilag a butaság és középkori világkép memetikai szemétjének (gondolatszemétnek) az eszköze lett, ő maga akart azzá lenni eleve s ez súlyosbító körülmény, plusz ezen ideológia súlyosan nőellenes is, ellentétes az alapvető emberi és polgári szabadságjogokkal, a gondolatszabadsággal, a demokráciával köszönőviszonyban sincs, tudományellenes, és még soká sorolhatnám.

Lehet neki akárhány diplomája, ilyen ember a szememben aztán minden, csak nem okos. Még azt is kétlem hogy KEDVES lenne. Nyilván az 10 percig amikor elbeszélget veled vagy mással ha az egy futó ismeretség. De gondolj bele, tegyük fel felkeresi őt egy anya a tizenéves lányával akit megerőszakoltak. A papnak hivatali kötelessége lenne azt tanácsolni, a lány ne menjen abortuszra, s ha az mégis erre hajlana, kötelessége volna a szerencsétlen lány érzelmi terheit még fokozni azzal hogy elkezd neki arról beszélni hogy ez mekkora bűn, és elkárhozik, stb.

Nyavalyát kedves ember az ilyen, lelki inkvízitor.
 
Általános iskolás kora óta szexuális viszonyt folytat a KDNP-s alpolgármester egy diáklánnyal?

Az alpm most 56 éves. 41-42 éve befejezhette az általános iskolát. Ha a kérdés ugyanarra a diáklányra vonatkozik, akkor a teljesítményük még házasságban is ritka.

Ha egy "cikk"-ben az állítólag, valószínűleg, közeli ismerősük szerint szavakat, meg értelmetlenül megfogalmazott, gyanúsítgató kérdéseket találni, akkor az továbbgondolásra nem igazán érdemes.
 
Utoljára módosítva:
A Pázmány jogon megismerkedtem egy pappal, aki azóta is jó barát. Fiatal, és tényleg rendes ember. Azt mondta, hogy 18 évesen, amikor a papi suliba jelentkezett, nem tudta pontosan, mit is vállal. Nem könnyű a cölibátus. Ő is próbál mindenféle tevékenységet folytatni, hogy elterelje a figyelmét arról. X-dik diplomáját szerezte, vállalkozik,...

(jó vágású srác, először azt hittem, rosszul hallok, amikor mondta, hogy római katolikus pap, egy hölgy pedig majdnem kiesett a padból :( )
Vannak köztük is jó emberek.
 
Vannak köztük is jó emberek.
Nyilvánvalóan. Csak ügyesen titkolják mert annyira szégyellik. Vagy mert annyira jók, hogy nem akarnak másokban kisebbrendűségi komplexust gerjeszteni azzal hogy ők olyan jóknak mutatkoznak, inkább elkövetnek néhány lopást, házasságtörést, kiskorú megrontását, kizárólag azért hogy megőrizzék a látszatot hogy ők se jobbak mint a többi ember. Tehát csak amiatt mert ők annyira nagyon jók!
Hm, ennyire azért nem kéne igyekezniük a látszatmegóvással, néha igazán lazíthatnának...
 
Szerintem nem azért követnek el ilyesmiket.
Inkább a valóságérzetük gyöngül meg.A világi valóság és amit tanulnak a teologián igencsak eltér egymástól.
 
Általános iskolás kora óta szexuális viszonyt folytat a KDNP-s alpolgármester egy diáklánnyal?

Az alpm most 56 éves. 41-42 éve befejezhette az általános iskolát. Ha a kérdés ugyanarra a diáklányra vonatkozik, akkor a teljesítményük még házasságban is ritka.

Ha egy "cikk"-ben az állítólag, valószínűleg, közeli ismerősük szerint szavakat, meg értelmetlenül megfogalmazott, gyanúsítgató kérdéseket tartalmaz, akkor az továbbgondolásra nem igazán érdemes.
Ja persze,ha már a város beszéli a dolgot,az nem baj,mert az illetö mögött egy párt áll.
Ha a szülők felmennek az igazgatóhoz,hogy jelentsék az ügyet, az igazgató a kisujját semozditja,mig az a tévében is meg nem jelenik a dolog,mert ugye az elvtárs kormánypárti.
El kellene felejteni a szerecsenmosdatást, meg a mundér becsületét!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére