Pintér fekete statisztikái a nők elleni erőszakról

Az elmúlt években 750 nő halt meg. Döbbenetes táblázatok a belügyminisztertől.

„Mit mutatnak a nők elleni erőszak statisztikái?” – kérdezte Szél Bernadett a belügyminisztertől. Az LMP társelnöke arról érdeklődött, az elmúlt hat évben hány nő lett különféle erőszakos bűncselekmény áldozata.

A táblázatokba szedett adatokból egyebek mellett kiderül, hogy „emberölés”, „erős felindulásban elkövetett emberölés”, „halált okozó testi sértés” miatt az elmúlt években 750 nő halt meg.

meghalt nok.jpg
 
Magyarországon a családon belüli erőszak HETENTE LEGALÁBB EGY NŐ életét követeli.
Ez az adat szűk források (lezárt gyilkossági esetek bírósági aktái) elemzéséből származik.

Ezek tények és nem feltételezések!

A bűncselekmény következtében meghalt nők 60 százaléka (volt) házastársa vagy élettársa áldozata, míg a megölt férfiak 13 százaléka halt meg házastársa vagy élettársa keze által. A nők minden esetben aktuális bántalmazó partnerüket ölték meg, vagyis mind a nők, mind a férfiak meggyilkolásához a nő bántalmazottsága vezetett. Egy nőnek nyolcszor annyi esélye van, hogy férje vagy élettársa ölje meg, mint hogy idegen támadó (rablógyilkos, ismeretlen nemi erőszak elkövető, stb.). A nők számára a legnagyobb veszélyforrást egyértelműen (volt) férjük és partnerük, a saját otthonuk, valamint a válást követő időszak jelentik.

Valamit félreérthettél. Sosem vitattam hogy a családon belüli erőszak nagy baj. Én csak azért írtam amit írtam, hogy figyelmeztessem az iszlámmal kacérkodókat hogy EZEN A TÉREN IS rosszabbodás várható, ha hagyjuk hogy az iszlám „kultúra” elkezdjen Európában eltömegesedni.
 
Erdemes megnézni TV-reklámokat az 50-es 60-as évekböl. Elképesztö a társadalomnak a nökröl alkotott képe.
-
A feleség nem volt más mind egy "szolgáltato" a férfi számára.
Az esküvö elött a nöket elküldték egy iskolába, hogy megtanulja kiszolgálni a férjét.
-
A 80-as évek elején jutottak el oda a nök, hogy ha karácsonyra egy uj vasalot, lábost kaptak a férjüktöl "ajándékba" végre a fejükhöz merték vágni.
-
Emlékszem az apám mindig könyvekkel örvendeztetett meg bennünket.
Karácsonyra vett az édesanyámnak egy szakácskönyvet ajándékba.
-
Eltekintve attol, hogy az édesanyám nem kedvtelésböl hanem a család részére fözött, egy privát ajándékot is megérdemelt volna, a szakácskönyv nagyüzemek számára készült. Akkor láttam életemben elöször hatalmas fényképen kondérokat mind itt a képen.
-
images

-
A receptek ugy kezdödtek, már amenyire emlékszem rá: "... öntsünk egy köbméter vizet a fazékba, vegyünk 25-30 megpucolt csirkét, adjunk hozzá 3 kg konyhasot..."
-
Az apám csodálkozott, hogy a lelkesedés határok között maradt. :)
 
Valamit félreérthettél. Sosem vitattam hogy a családon belüli erőszak nagy baj. Én csak azért írtam amit írtam, hogy figyelmeztessem az iszlámmal kacérkodókat hogy EZEN A TÉREN IS rosszabbodás várható, ha hagyjuk hogy az iszlám „kultúra” elkezdjen Európában eltömegesedni.

Neked ez a fóbiád? Mindegy miről szól a hír, rögtön ott az iszlám, mint félelemkeltés. Ráadásul mindenki hülye, csak a te véleményed a mérvadó! Kezdesz már szánalmas lenni ezzel az iszlám téma nyomulásoddal!
 
Nem értem, hogy miért olyan dologgal fenyegetsz bennünket ami 0,03% népességarány és szögesdrottal lezárt határok mögött nem fenyeget bennünket? Ezzel ellentétben a nationalista és a szocialista nöideálok még sok magyar politikus vérében vannak.
-
2_04.jpg

-
"Német nö - idegenek nem nyulhatnak feléd - tartsad a véred tisztán - te hordod magadban a jövö generatiot" :(
 
Mert félek tőle hogy az a 0.03% nem marad ennyi hanem jócskán megnő, ha nem vagyunk résen.
 
Neked ez a fóbiád? Mindegy miről szól a hír, rögtön ott az iszlám, mint félelemkeltés. Ráadásul mindenki hülye, csak a te véleményed a mérvadó! Kezdesz már szánalmas lenni ezzel az iszlám téma nyomulásoddal!
Te magad is bevallottad korábban hogy muszáj voltál fátyolban járni. Az nem tetszik neked bennem hogy nem szeretném ezt a remek érzést ráerőszakolni az európai nőkre, s félek hogy mások mégis megteszik?

Tessék, a te annyira védett iszlámodtól ennyi telik ki, ez szerinted nem nők elleni erőszak?
http://www.vilaglato.info/sokkolo-10-eves-kislanyt-kinzott-halalra-az-iszlam-allam/
Meg ez:
http://index.hu/kulfold/2013/09/10/meghalt_a_8_eves_menyasszony_a_naszejszakan/

Hány ilyet soroljak még?! És még nekem van fóbiám?! Basszus ha van is, az nem véletlenül alakult ki, hanem a te drága iszlám védenceid érték el hosszas és fáradságos munkával!
 
Magyarországon megölnek közel 8 száz nőt, a gyilkosaik magyarok, és te jössz az iszlámmal! Mi köze ennek az alaphírhez?
Szidod a politikusokat, de ugyanazzal a módszerrel élsz, terelsz és félelmet keltesz!
 
Nők haláláról volt szó a cikkben, nem? Az iszlám fanatikusok nőket ölnek meg. A nem fanatikusnak tartott iszlamisták is elnyomják a nőket kegyetlenül. Szomorú ha te nem látod a kapcsolatot ezek közt. Pláne hogy NŐ LÉTEDRE NEM LÁTOD.
 
Itt már a világszerte történő esetekről is beszélnek
Most a Pintér féle adatok magyarországi vagy világ?
Az elmúlt években 750 nő halt meg. Döbbenetes táblázatok a belügyminisztertől.
Én a magyar statisztikának gondolom.
Még erre se ügyelt a cikkíró.
Mindenki vakítja itt másikat állítólagos statisztikával:dr_64:
És ez nem 750 emberölés hanem 42 még összeadva 6 év alatt is 395.
Valamint nem nőtt hanem csökkent 2010-hez képest.
Szél Bernadett ennyit tud.(visítani)
Egy idevágót tett be valaki ezt:
tabla2-png.1528168

így dőlne hazugságba a cikk?
 
Utoljára módosítva:
Van a másik táblázat ez már 750!!
De ez nem utal rokoni kapcsolatra.
Így már kicsit alakul, de még mindég vaduló a Szél Bernadett.
Ez is csökkenést mutat, amicsak jó.
Valamint tudni kéne a halált okozó testi sértés kategóriát.Ez sem biztos hogy bármiféle rokonsági viszonyból származik.
És azt a legfelső sort az emberölés kategóriát ott kik voltak az elkövetők
tabla4.png

A statisztika csak akkor ér valamit, ha nem élnek vissza bombasztikus számokkal az újságírók és a politikusok.
----------------
 
Utoljára módosítva:
Itt már a világszerte történő esetekről is beszélnek
Most a Pintér féle adatok magyarországi vagy világ?

Én a magyar statisztikának gondolom.
Még erre se ügyelt a cikkíró.
Mindenki vakítja itt másikat állítólagos statisztikával:dr_64:
És ez nem 750 emberölés hanem 42 még összeadva 6 év alatt is 395.
Valamint nem nőtt hanem csökkent 2010-hez képest.Szél Bernadett ennyit tud.
Egy idevágót tett be valaki ezt:
tabla2-png.1528168

így dőlne hazugságba a cikk?

Ne haragudj de nevetnem kell.
-
Szolgálati közeg elleni eröszak (2016) egyenö nulla
? Nem tavaj volt a Therézutcai merénylet és rendörgyilkosság egy naci-bandavezér álltal, hogy csak hármat nevezzek. :(
-
Szexuális eröszak három éven keresztül (2010-2012) nulla!? Ez a homokosok terciája lehetett, csak férfiakat eröszakoltak meg. :)
-
Olvassad el mégegyszer mit tettél be, teljesen nevetséges.
 
Ne haragudj de nevetnem kell.
-
Szolgálati közeg elleni eröszak (2016) egyenö nulla? Nem tavaj volt a Therézutcai merénylet és rendörgyilkosság
Különben benne van a 2016. évi hivatalos személy elleni is!
Ernőke
Nem én tettem be hanem ez az állítólagos Pintér féle statisztika!!
És ezt már előttem betette itt másvalaki is.
A Szél Bernadett féle cikk erről szól.
Akkor most szerinted hazudik valaki?
Pintér, vagy szél vetődött szokása szerint árnyékéra?
Megint túloztak az újságírók?
Mi a bibi Ernő nem hiszed el a pintér statisztikáját?
http://24.hu/kozelet/2017/02/17/pinter-fekete-statisztikai-a-nok-elleni-eroszakrol/
 
Utoljára módosítva:
Különben benne van a 2016. évi hivatalos személy elleni is!
Ernőke
Nem én tettem be hanem ez az állítólagos Pintér féle statisztika!!
És ezt már előttem betette itt másvalaki is.
A Szél Bernadett féle cikk erről szól.
Akkor most szerinted hazudik valaki?
Pintér, vagy szél vetődött szokása szerint árnyékéra?
Megint túloztak az újságírók?
Mi a bibi Ernő nem hiszed el?

Természetes, hogy hülyeség ez a táblázat.
Látod, hogy a "hivatalos személy elleni eröszek" nulla, ugy 2015-ben mind 2016-ban.
Akkor azt a menekült családot a kerités ellen elkövetett "megrengetés" miatt itélték 13 évre, a rokkant mamáj pedig 10 év felfüggesztetett kapott mert egy tolokocsin megközelitette a Maria Országát? :)
-
Utánaolvastam az eredetiben, a belügyminiszter "Az elmúlt évekröl" beszél.
-
Semmi kétség, hogy a nök elleni eröszak magas, hogy a legtöbb testi sértés nem lesz nyilvánosan rögzitve, nem kerül biroság elé, vagy az álldozat visszavonja a feljelentést, vagy kellö bizonyiték hiányában lezárják az ügyet.
-
Nem kétlem, hogy a bünözések, gyilkosságok száma visszamenöben van, (ez egy europai tendentia). Csak azt csodálom, hogy a magyar polgárok nem veszik észre, hogy a menekültekkel valo fenyegetés csak gyülöletszitásra volt felhasználva és nem tükrözte a valoságot.
-
 
Kedves sehonnani_bitang_ember
-
Nem védek én egyetlen egy vallást sem csak arra akarlak téged emlékeztetni, hogy husvétkor, karácsonykor mindig televoltak a keleteuropai templomok, nem vallásos buzgoságbol hanem megszokásnol. Talán nem volt elég nyitott szorakozohely éjfélkor.
-
Fogadok veled, hogy két három keresztkérdés és az Orbán Viktorrol is kiderülne, hogy fogalma sincs mit tanit a kereszténység de azért ugy tesz mindha ö lenne a bástyavédö.
-
Igy van ez a "muszlemok" többségével is. Ahogy nyugaton a 14 évesek anyagi okok miatt elmennek bérmálkozni (az mindig sok lové a rokonoktol) ugyan abbol az okbol kifolyolag hagyják a keletröl-jöttek levágni az elöbörüket, a lányok kendöt hordanak simli-sapka helyett.
-
Lehet, hogy te találkoztál az "iszlámmal" én csak embereket ismerek akik olyan vidékröl jöttek ahol egyszer egy évben böjtölnek, ahol nem lehet disznohust vásárolni és kiismerik magukat az orientális konyha, zene és más kulturális területen...
-
Engem jobban izgat a Lengyel külügyminiszter, aki megesküszik arra, hogy mégvédi az országát olyan "betegségektöl" amik nem tartoznak a lengyel traditiohoz és itt a biciklizést és a vegetáriánus étkezést emeli ki. "Vegan evés nem lengyel!" :(
-
Elhiszem, hogy nehéz lefátyolozott nök közül felismerni melyik a prostituált. Alig 100 évvel ezelött nállunk az volt a hiedelem, hogy csak a vöröshaju nök kapnak orgazmust, ezért kezdték festeni a nök a hajukat kukorica-sárgára.
 
Természetes, hogy hülyeség ez a táblázat.
Látod, hogy a "hivatalos személy elleni eröszek" nulla, ugy 2015-ben mind 2016-ban.
Rossz adatot néztél Ernő
Hivatalos személy elleni erőszak 61 47 47 42 50 45 43
Van egy sor ami érdekes: Terrorcselekmény 0 1 0 2 0 0 0
Az a 2011-es az valószínűleg a Budaházy féle volt, és a 2014-es?

tabla1.png
 
Utoljára módosítva:
Pintertol csak kiperelni lehet adatokat es minden politikusnak ami nem keves penz ujabban mert fizetni kell az informacioert.
Az ugyek evekig elhuzodnak van hogy be se kerul a statisztikaba mert nem talaljak meg a gyilkost es nem szuletett itelet, igy csak attol fugg milyen statisztikat adnak ki. Szel Bernadaett , eleg jol helyezkedik a fidesznel a Schifferrel es a HAdhazyval , szoval abban igazat adok hogy nem lehet merget venni ra amit mond.
De hogy szazaval olnek meg noket azt viszont a napi sajtobol tudhatjuk ha csak 1 honapig kovetnenk az ujabb eseteket megallja a helyet hogy rengeteg not nyirnak ki szinte naponta talalnak hullakat elkovetot meg kevesbe.
 
Megint pontatlanságba vagy túlzásba esel nem tudom még.
Az a százával ölnek meg nőt az mire vonatkozik a világra(7,125 milliárd) vagy Magyarországra?
Különben persze megint kéne tudni kik az elkövetők?
Abból mennyi a férfi elkövető és mennyi a nő elkövető?
Ugyanakkor miért csak a nők halálát jegyzed?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére