Csevegős xszemezős barátok között 2016-2017-2018-2019-2020-2021-2022-2023

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma fogok angolból dolgozatot írni.nem jegyre megy,de azért szeretnék a mezőny elejében végezni.
A reggelem nem egészen úgy kezdődőt,hogy happy!:D
Egy órával korábban keltem,mert szombaton a lánykám ment Bécsbe az egyetemmel ipari és lakótelepi építkezéseket nézni. A telefont meg nem állítottam át,gondoltam semmi gond gyorsan megfőzök és legfeljebb vissza fekszem. A felesem jön ki a konyhába és közli,hogy miattam nem tud aludni,mert bevilágít a fény a szobába. Nem értettem,mert eddig ez nem volt gond. A konyha a szobától elég messze van és az ajtaja a spájz felé néz,ráadásul nem a nagy villany világított hanem a kicsi.Nem vitatkoztam vissza mentem és még 50 percet ráhúztam így 5 órakor keltem, persze már a vasalásra nem volt időm. Általában fél 5 kor kelek,de a mai nap meg lett egy kicsit keverve. Ráadásul a kávémat is kiöntöttem,utána meg félre nyeltem majd megfulladtam. Még az oromból is jött a kávé.Most haragban vagyunk rá sem tudok nézni,pedig én voltam a hibás. A felesem lebüdösözött pedig csak a diclac szagát érzi rajtam. Sajnos már 3 hete beállt a vállam és baromira fáj ha mozdítom. Most ezt a krémet próbálom,hátha hat. Mehetnék áram kezelésre,de nem hiszek benne. Tornáztatom mindennap. Majd csak helyre jön. Mindenesetre nem kellemes érzés. :(
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
A dolgozatomról meg csak annyit,hogy egy gyenge 3 as jó indulattal. Nem vagyok erre büszke,de nehéz volt. Főként amikor egy idegen olvasmányból kellett kiokoskodni,hogy mik a helyes válaszok. Ez ment is volna ha nem többszörösen összetett mondatokat kellett volna megfejteni amibe persze tettek egy csavart. Ez mindenkinek nehezen ment.Ráadásul voltak olyan szavak amiket még nem is tanultunk. Bár azt mondják nem az a lényeg,hogy szó szerint minden egyes szót megfejtsünk,hanem ,hogy a lényeget értsük. No ez még nekem nem megy. Aztán egy igeragozós felelt kérdésnél az alanyokat sorban kihagytam. A hamis igaz nos ott is voltak tévedéseim,mert nem értettem egészen az olvasmányt és ez meg arra utalt,így többször bementem az erdőbe.
Érdekes az új tanár tanítási módszere,de nem rossz . Mondta ha akarjuk akkor minden órán írhatunk ilyen teszteket. nem lenne rossz,mivel ilyenek lesznek a vizsgán,még magnóhallgatással együtt. Azt a részt a tesztből kihagytuk,mert azzal nem csak én ,de mindenki küszködik. Ezen még nagyon sokat kell fejlődnünk.
Viszont a házi feladatom egész jó lett,pedig féltem,hogy sok hiba lesz benne, de zömében szórendekkel volt probléma,meg valamelyik ismétlődő szónál szisztematikusan kihagytam a végén lévő s betűt.
 
Indus79

nézz filmeket feliratosan ne szinkronosan tök jó lesz a szövegértésed
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Tudom,hogy most le kellene csillapodjak mert a düh fűt és az nem jó tanács adó!
Viszont muszáj kiadnom a mérgemet,mert ha nem akkor meg csak emészt.
Nos a kutyánkról van szó. Azt tudjuk,hogy öntörvényű és neveletlen,de ez a kisebb gond a nagyobb,hogy mindig próbál kiszökni, persze általában nálam.
Ma is ez történt,szépen felöltözve,mert suliból színházba mennék erre fől a sárban dagonyázok a kutya után. Persze,hogy nem sikerül behozni,nagy nehezen a szomszéd segítségével 45 perc után megnyertük a dolgot! Addigra nem írom le hogy nézett ki a kabátom és a nadrágom a cipőmről már nem is beszélnék.
Szóval elkapott a sírógörcs a tehetetlenségemben! És most azt skandálom,hogy összepakolok egy bőröndbe és elutazok a nővéremhez és addig haza sem jövök amíg ezek a dolgok nem oldódnak meg,mert csak egy kerítés kellene a kutyaól elé és már könnyebb is lenne,de a férfiakat nem érdekli az én problémám,mert ők erősek és megoldják a dolgot. vagy pedig azt mondják ,hogy vigyük vissza a menhelyre. Nos a gyerekedet sem rakod be a gyerekotthonba ha nem eminens! A kutya is ép úgy családtag.Nekünk kell felnőni a dolgokhoz,de úgy hogy megteremtsük az életterét ,még pediglen úgy,hogy nekünk is jó legyen.:mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad:

Szia! :)

Milyen ivarú a kutyátok?
 
Csillucs86

Állandó Tag
Állandó Tag
szuka de ivartalanított!
A labrador ilyen és pont. A mindene a gazda. Hóban fagyban az ajtóban aludt Bodza. Ha épp bent voltunk a nagyhazban anyoseknal abban az ajtóban. Ha elmegyünk a kapu elé szögezi magát amikor megjovunk ott van.

Nem messze tőletek van a happy dog. Havi 10ezres tagdijjal az alapfokú engedemesseget pár hónap alap eléritek és megkomolyodik. Ámbár a Facebookon látott kerítés messze nem kutyabiztos... Még egy kisebb is seperc alatt kifeszíti magát rajta nemhogy egy életerős labrador.
 
emama63

Állandó Tag
Állandó Tag
A dolgozatomról meg csak annyit,hogy egy gyenge 3 as jó indulattal. Nem vagyok erre büszke,de nehéz volt. Főként amikor egy idegen olvasmányból kellett kiokoskodni,hogy mik a helyes válaszok. Ez ment is volna ha nem többszörösen összetett mondatokat kellett volna megfejteni amibe persze tettek egy csavart. Ez mindenkinek nehezen ment.Ráadásul voltak olyan szavak amiket még nem is tanultunk. Bár azt mondják nem az a lényeg,hogy szó szerint minden egyes szót megfejtsünk,hanem ,hogy a lényeget értsük. No ez még nekem nem megy. Aztán egy igeragozós felelt kérdésnél az alanyokat sorban kihagytam. A hamis igaz nos ott is voltak tévedéseim,mert nem értettem egészen az olvasmányt és ez meg arra utalt,így többször bementem az erdőbe.
Érdekes az új tanár tanítási módszere,de nem rossz . Mondta ha akarjuk akkor minden órán írhatunk ilyen teszteket. nem lenne rossz,mivel ilyenek lesznek a vizsgán,még magnóhallgatással együtt. Azt a részt a tesztből kihagytuk,mert azzal nem csak én ,de mindenki küszködik. Ezen még nagyon sokat kell fejlődnünk.
Viszont a házi feladatom egész jó lett,pedig féltem,hogy sok hiba lesz benne, de zömében szórendekkel volt probléma,meg valamelyik ismétlődő szónál szisztematikusan kihagytam a végén lévő s betűt.
Nekem anno sokat segített a szövegértésnél és a szórendek, összetett mondatok gyakorlásában az angol nyelvű könyvek olvasása. No nem valami klasszikust olvastam, hanem ilyen könnyed nyári könyvecskéket:D. Eleinte még szótáraztam, de aztán rájöttem, hogy csak olvasni kell, ha valami nagyon fura jön ki a történetből, akkor visszamentem arra a részre, amiben nem voltam biztos, és azt szótáraztam csak ki. A végén egész jól belejöttem. Mivel nemrég a húgom is angolt tanult, hogy meglegyen a nyelvvizsgája a diplomához, meg a leánykám is most fog előrehozott érettségit tenni angolból, ezért szolidaritásból újból elkezdtem angolul olvasni:), egész pontosan a Harry Pottert, mivel azt olvastam már magyarul, és a lányokkal kb százszor láttam a filmeket:D, ezért ismerem, sokkal könnyebben olvasom:cool:. Tavaly november óta a negyedik résznél tartok:), ami azért is nagy szó nálam, mert van, hogy este kb fél oldal után elalszom:eek:, de napközben most hajtás van, sajnos nincs idő rá:(, csak hétvégén szakítok rá egy keveset és töredelmesen bevallom, hogy most a keresztszemezés kárára teszem ezt:oops:. Szóval hajrá, sok gyakorlás, menni fog:cool::cool:
 
BarbWire

Mi most kezdtük el a lányommal olvasni a HP-t, jó olvasni, és olvasást gyakorolni. Akkor voltam a leginkább büszke, amikor a lányom kijelentette, hogy szereti az olvasást, és magától el kezdte olvasni a könyvet.
 
Szerintem nagyon jó történet, érdemes rászánni az időt:). Sokan lenézik, de akkor vagy nem olvasták, vagy nem értették meg a lényegét, a mondanivalóját, és nem csak gyerekeknek varázslatos :):)
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A mai nap megkoronázása: 260000ft-ért hirdetjük a 18 éves kocsinkat. Telefon a férjemnek: Tibi vagyok! Közli, én meg Laci.Ekkor már kikerekedtek a szemeink.Apróbb részletek a kocsiról, kapanyeles üzemmódban. Kérdi a delikvens: Győrből jövök eljönne úgy félútig megmutatni? Mégis meddig? Hát úgy Siófokig gondolta az illető, gondoljuk, most azonnal, de tegnap is késő lett volna tempóban. Mit nekünk majd 4 órás út szombat délután....

Neki láttam folytatni az egyik Szamosközi gobleinemet is. A kislányok c.-űt. 40*36-os méret. Jó régóta vár a sorsára.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma nálunk kutya idomár vagy nem is tudom hogyan nevezzem volt. Mivel már nagyon sok harcom volt a kutyával és már a többiknek sem fogadott szót. Kiderült,hogy nem a kutya a hibás hanem mi. A majomszeretetünk meg a hozzá nem értésünk vezetett oda,hogy a kutya a falka vezér és mi a falka. Két órán keresztül foglalkozott a kutyával a szemünk előtt és rá kellett jönnünk,hogy abszolút ,de hülyék voltunk eddig. annyira de annyira nem értettük, a kutya viselkedését. Azt hittük azért dől hozzánk és kulcsolja át a lábunkat mert szeretet hiányos ,de nem csak azzal jelezte,hogy kisgazdám én vagyok az erősebb és az lesz amit én akarok. most két óra leforgása alatt döbbentünk rá milyen okos egy kutyánk van. láttuk,hogyan akar ki menekülni a kapun,de azt is láttuk hogyan gondolkozik és mikor érti meg ,hogy nem ő az úr a háznál. mindenféle parancsszó nélkül. Meg mutatta, hogy nem harcolni kell a kutyával,hogy a nyakörvet felvegye csak várni míg megnyugszik és akkor kell ráadni. Most még nem vállaltam,hogy részt veszek ebben a programban csak megfigyelő voltam,de a kisebb lányom és a sógornőm azok kipróbálták elvezetni a nyitott ajtó előtt és sikerült. Most nem visszük sétáltatni csak a kertben és tanítjuk,vagy szoktatjuk,hogy az ajtón ne menjen ki ha mi nem akarjuk. Azt mondta ez a kutyaoktató,hogy ha mindennap legalább egy órát foglalkozunk vele akkor két hét alatt el kell,hogy jusson odáig,hogy nem megy ki a nyitott kapun. Ha ez megtörténik akkor újra hívhatjuk és megyünk tovább a tanítással. 5000 ft-os órabérrel dolgozik. Mivel ketten vagyunk így a díjak is feleződnek. két hetente két óra azt még kitudjuk fizetni és lesz egy jó nevelt kutyánk. Az lenne jó ha el tudnánk vinni kirándulni is ott aztán lefáradna kellőképpen. Most ,hogy sokat kellett használni az agyát mentálisan elfáradt. Azt mondta az oktató ez is jó. Amit megtanul azt nem fogja elfelejteni és nyáron már nyitott kapu mellett vághatják a fiúk a füvet és nem fog kimenni. Így legyen!

Más:
szegény nagyobb lánykám most esett bele az influenzába vagy valami hasonló megfázásos nyavalyába. Ma hajnali kettőkor csörög a telefonom,hogy menjek át a szobájába,mert nem kap levegőt és fél hogy megfullad. Átmentem és mondtam,hogy csinálok egy kis teát és az után jobb lesz. Ha az óra be van dugulva akkor aludjon nyitott szájjal senkit sem fog zavarni ha horkol,mert nem hallatszik ki.Még rátettem egy plédet is,hogy csak izzadjon. Reggel patika,mert elfogytak azok a szerek amik ilyenkor használnak vagy lejárt a szavatosságuk. Egy vagyont hagytunk ott. Most jobban van nagyjából de gyenge. Kaptam diapulmon cseppeket most az van a szobájában egy edény forróvízben. ACC600 pezsgőtablettát meg ebéd után kapott,meg orrcseppet ,krémet,meg sok-sok teát.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
a viselkedesi anomáliákért mindig az ember a hibás. Ehhez nem kell szakember. :rohog: És a hogyan tovább is csak akkor fog működni, ha a kutyanevelés egyúttal családterápia is. Ahol mindenki beépíti, hogy a Disney filmekkel ellentétben a kutya egy állat. Csodálatos, és néhány emberrel összevetve a rangsorban én is többre becsülöm a sajatom, de akkor is állat. Nem gondolkodik, nem beszél. Nem kisgyerek. Mivel ragadozó, a hierarchia iranyítja, a világos elvárások egy db falkavezértől. És ő is "szenved", ha nem tudja, ki az. És mit vár tőle. Ilyenkor megzavarodik, elbizonytalanodik, és átmegy szereptévesztésbe, hátha ő az. A falkavezér. Azt csinál, amit akar, esetleg harap, cipőt lop, mert ha az a gazdié, akkor az övé is. :)
Ui. Nem hasonlít egyébként ez vmi masra is ebben a "modern" korban?! Mondjuk mikor az ember nyitott szemmel jár körbe pl. a boltban? És mondjuk figyeli a szülő-gyerek viszonyokat.... :):oops:
 
Oldal tetejére