Egyre népszerűbb az ingyenpénz: Te mit szólnál 5 millió forinthoz?

A kanadai Ontario tartományt irányító Liberális Párt idén tavasztól három városban is a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését tervezi - írja a Quartz. Azt még egyelőre nem tudni, hogy melyik három település szolgál majd kísérleti alanyként, a program sikere esetén azonban tovább akarják majd szélesíteni az érintett városok körét. Finnország és az USA után ezzel Kanada is beáll az alapjövedelem-koncepció mögé.



A kanadai alapjövedelem gyakorlati bevezetéséről az ország szenátusának egykori képviselője, azóta pedig a Toronto-i Egyetem vezetőjeként dolgozó Hugh Segal értekezett egy augusztusi tanulmányában. Az Ontario tartományt irányító Liberális Párt felkarolta az ötletet: idén tavasszal, kísérleti jelleggel három városban is bevezetik a feltétel nélküli alapjövedelmet. Azt még nem tudni, hogy melyek lesznek a szerencsés települések.

A pontos összeg sem ismert, de ha Hugh Segal értekezését vesszük alapul, akkor minden felnőtt lakos éves szinten 16 989 amerikai dollárnak megfelelő kanadai dollárt kapna, ami közel 5 millió forint.


Az összeg látványosan gálánsnak tűnhet, de tegyük hozzá: Kanadában ez a szegénységi küszöb háromnegyedének számít. A különbséget a magasabb árszínvonal és a minden bizonnyal magasabb szegénységi küszöb magyarázza.

Az ország statisztikai hivatalának adatai szerint 2011-ben 1,7 millióan éltek Ontario tartományban a szegénységi küszöb alatt, közülük sokan 2000 és 2007 között veszítették el állásukat az ország autó- és feldolgozóiparának leépülése miatt. Az egyik legsúlyosabban érintett város a Torontótól keletre fekvő, nagyjából 150 ezres lélekszámú Oshawa volt, ahol - részben a General Motors üzemének bezárása miatt - több ezer munka veszett oda az elmúlt másfél évtizedben. Az elbocsátott dolgozók többsége alkalmi munkákból és segélyekből tengeti az életét, nekik például megváltást jelentene az alapjövedelem bevezetése.

A terv azért lehet fontos mérföldkő az alapjövedelem-koncepció globális megvalósításában, mivel Ontario tartomány Kanada gazdaságának mintegy 40%-át adja, így semmiképp sem mondhatjuk, hogy egy elszigetelt, kis helyen történik majd a próbaüzem. Igaz, ennek majd akkor lesz igazán jelentősége, ha a kísérleti projektet sikeresnek ítélik, és további településeket is bevonnak a kezdeményezésbe.

A Liberális Párt programjába egyébként tökéletesen beleillik az alapjövedelem, ugyanis az a céljuk, hogy a hagyományos feldolgozóipari munkahelyek felől a nagyobb tudást igénylő, magasabb hozzáadott értékű ágazatok felé tereljék a kanadaiakat, ehhez pedig elengedhetetlen az univerzális alapjövedelem által nyújtott biztonság.


Persze nem mindenki lelkesedik az ötletért. Egyesek szerint az alapjövedelem bevezetésével megszűnik a lehetőség, hogy célzott jólétjavító intézkedésekkel valóban azokon lehessen segíteni, akik igazán rászorulnak, hiszen az alapjövedelem minden egyéb szociális juttatást kiváltana. Mások a kormányban nem bíznak, ugyanis véleményük szerint korábban két szegénységellenes program is sikertelenül zárult.

Kanada ezzel csatlakozik Finnországhoz és az Egyesült Államokhoz, ahol szintén idéntől kezdődött meg az univerzális alapjövedelem gyakorlati tesztelése.

basic income.jpg
 
nagyobb tudást igénylő, magasabb hozzáadott értékű ágazatok felé tereljék a kanadaiakat, ehhez pedig elengedhetetlen az univerzális alapjövedelem által nyújtott biztonság.
Sok szerencsét hozzá! Így van értelme. "Itt a pénz, de tanulj, képezd magad! Többet tudsz, lesz munkád és tisztességes fizetésed." Előrebocsájtva, h nem vagyok közgazdász, sztem van benne ráció. Úgy kell a témához nyúlni, h ne legye belőle népfelháborodás. (Svájcban nem rég népszavazáson utasított el a nagy többség) Ha alaposan átgondolták, megtervezték a szakemberek, világosan és érthetően kommunikálták, menet közben is oda kell figyelni közgazdásztól vállalkozókon át a szociális munkásig mindenkinek, akkor beválhat.
Mo.-on csak azt hallottam róla, h mindenkinek alanyi jogon járna. Csóró országban jól hangzik, lehet vele voksokat gyűjteni, de kivitelezhetetlen.
 
C
Ezzel az egésszel egy bajom van: teljesen mindegy, hogy hívjuk az állam által ellenszolgáltatás (munka) nélkül juttatott jövedelmet: segély, szociális ellátás, alapjövedelem; mindenképpen a dolgozó emberektől beszedett adókból fedezik, nem pedig a milliárdosok megsarcolásával. Magyarán arányaiban sokkal-sokkal többet adózik egy "közönséges földi halandó", mint pl. Soros Gyurka.
 
Mondjuk az a 16 989$ évente nem is lenne olyan rossz ! De akkor ugye majd maradnak befagyasztva a mostani hazai árak jó ? könyörgök:D:D

".....2016 novemberében három év után újra 1% fölé kapaszkodott...."
Idegeskedésre semmi ok, legalább is a kormány szerint.
Már csak azt lenne jó tudni szerintük mi van a fogyasztói kosárban...
Aki járt közértbe az elmúlt 3 évben, érti mire gondolok...;)
 
Ezzel az egésszel egy bajom van: teljesen mindegy, hogy hívjuk az állam által ellenszolgáltatás (munka) nélkül juttatott jövedelmet: segély, szociális ellátás, alapjövedelem; mindenképpen a dolgozó emberektől beszedett adókból fedezik, nem pedig a milliárdosok megsarcolásával. Magyarán arányaiban sokkal-sokkal többet adózik egy "közönséges földi halandó", mint pl. Soros Gyurka.

Egy kulcsos ado az hozza a meg nagyobb aranytalansagot.
Nem mindegy 100ezernek a 15 %
vagy az 1millionak a 15%
A szazeres jovedelem 15% kiesest azt bizony nagyon megerzi.

Hu legyel magadhoz tudod talan hogy Soros mennyi adot fizet? ha nem miert hozod ide? csupan mert muszaly Sorosozni? ki van adva ukaszba?
 
Soros Gyurka szobafestő volt, onnan küzdötte fel magát, csinálja utána, aki fikázza....
Az, hogy mit szólnék 5 millióhoz, kell a francnak ingyé.....
Magyarországon normális munkabér sincs, nemhogy alapjövedelem...hol vagyunk mi ettől...
 
Utoljára módosítva:
A kanadai Ontario tartományt irányító Liberális Párt idén tavasztól három városban is a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését tervezi - írja a Quartz. Azt még egyelőre nem tudni, hogy melyik három település szolgál majd kísérleti alanyként, a program sikere esetén azonban tovább akarják majd szélesíteni az érintett városok körét. Finnország és az USA után ezzel Kanada is beáll az alapjövedelem-koncepció mögé.
Csatolás megtekintése 1528474

Hurrá, feltalálták a spanyol viaszt! Alapjövedelem kérdése nagyon hasonlít a szocialista társadalomhoz. Munkanélkülég nincsen, minden embernek kellett munakhelyének lenni, akinek nem volt börtön járt érte. Hangsulyozom mindenkinek volt munkahelye, de nem azt jelentette, hogy mindenki dolgozott is illetve hasznos tevékenységgel töltötte el a munkaidőt! Az alapjövedelem csak annyiban tér el, hogy nem kell hozzá még munkahelyi státusz sem.
Svájciak nem véletlen utasították el ez az eszement ötletet, hiszen a társadalom folyamatos leépülését okozza.
 
Én egy olyan megközelítést olvastam valahol, hogy azért lenne jó az alapjövedelem, hogy mindenki olyan munkát választhasson, amit szeret. Azaz kapna X forintot, és ahhoz kap valamennyit a munkájáért, és a kettőből együtt meg tudna élni mindenki. Senki nem lenne (ennyire) rákényszerítve arra, hogy pusztán a pénzért csinálja azt, amit nem szeret. És ha mindenki továbbra is dolgozik, csak személy szerint mást, mint eddig, akkor végülis minden munka el lenne végezve, úgyanúgy megtermelődne összességében minden jövedelem, adó, haszon, stb, és ebből lehetne finanszírozni a bulit.

A gond szerintem ott van, hogy az emberek nem ilyenek. Nagyon nagy lenne azoknak száma akik az alapjövedelem mellett semmit nem csinálnának, mert az kényelmes, és rosszul, de eléldegélnének az ingyen pénzből.

Szerintem ugyanúgy be fog bukni a dolog, mint ahogy a szocializmus és a kommunizmus is bebukott.
 
Egy kulcsos ado az hozza a meg nagyobb aranytalansagot.
Nem mindegy 100ezernek a 15 %
vagy az 1millionak a 15%

Valóban nem mindegy. A 100.000 után valaki befizet 15.000 forintot, az 1 millió után 150.000-et. És ezért pontosan ugyanazt a szolgáltatást kapja az államtól...
És a helyzet még ennél is durvább, mert aki 1 milliót visz haza azért cserébe az állam 850.000 forintot sápol be összesen. Pedig nyugati szemmel nézve ez a ~3000 USD nem annyira vad összeg.
 
Az alapjövedelem csak annyiban tér el, hogy nem kell hozzá még munkahelyi státusz sem.
Egyet kell értenem azzal amit írtál. Tudom, mert én is abban a rendszerben nőttem fel. De!!! Ha így akarnák, nem érdemes belekezdeni. Sztem ennél értelmesebb emberek tervezték meg. Ez nem ingyen pénz, csak segítség kijutni a kátyúból. Ez a nagy különbség. Ha pl. új szakmát tanul a delikvens, támogatja az állam. De aki várja a sült galambot, az tengődhet tovább a segélyen.
 
Analema , ez ma sincsen másképen , csak ugye amig az aki csak 100 ezret keres annak itt kell fizetnie a TB-jét és mást is , addig aki milliókat keres az viheti Offshor cégekbe TB nélkül !:mad2: akkor kiket is szivatnak ?? Inkább fizessen mindenki ugy mint pl. Svájcban de tényleg mindenki és nelegyenek kiskapuk senkinek sem !
 
Ez az idő, amikor alapjövedelmet kap valaki, beszámít a nyugdíjba? Mert munka nélkül tököt vakargatni jó buli, csak aztán ha kevés lesz a nyugdíj, akkor se sírjon a páciens...
 
Nagyon nagy lenne azoknak száma akik az alapjövedelem mellett semmit nem csinálnának, mert az kényelmes, és rosszul, de eléldegélnének az ingyen pénzből.
Jelenleg azoknak a száma nagy, akik különböző jogcímen felvett segélyek mellett nem csinálnak semmit.
Mert az kényelmes, nem kell érte semmit csinálni, és még csak az sem biztos, hogy rosszabbul lehet megélni belőle, mint a tisztességes munkával megkeresett minimálbérből.
Az alapjövedelem mellett viszont semmilyen extra segélyezés nem lenne, legalábbis a tervek szerint.
Kérdés csak az, hogy mekkora összeg lenne az alapjövedelem?
 
Analema , ez ma sincsen másképen , csak ugye amig az aki csak 100 ezret keres annak itt kell fizetnie a TB-jét és mást is , addig aki milliókat keres az viheti Offshor cégekbe TB nélkül !:mad2: akkor kiket is szivatnak ?? Inkább fizessen mindenki ugy mint pl. Svájcban de tényleg mindenki és nelegyenek kiskapuk senkinek sem !

mondjuk pár millió forintos havi jövedelemnél nem éri meg offshorozni, mert azért annak is van költsége keményen . Akinek meg annyi van , hogy megéri ofshorozni annak meg mindegy , hogy az adó egy kulcsos vagy akár 15 kulcsos , úgy is egy olyan országban fog adózni ahol nem pl 15 % -a kulcs hanem 12%. Pont azért lett egykulcsos, hogy legalább valamennyi az országon belül maradjon és ne érje meg kivonni az adózásból. Sajnos amíg van lehetőség elvinni az adózást addig a nagyon magas bevételeket realizálók olyan országba fogják vinni ahol keveset kell adózni. Nem véletlen Magyarországon a kis és mikrovállalkozások összegesében több adót fizetnek mint a multi cégek összesen.
 
Jelenleg azoknak a száma nagy, akik különböző jogcímen felvett segélyek mellett nem csinálnak semmit.
Mert az kényelmes, nem kell érte semmit csinálni, és még csak az sem biztos, hogy rosszabbul lehet megélni belőle, mint a tisztességes munkával megkeresett minimálbérből.
Az alapjövedelem mellett viszont semmilyen extra segélyezés nem lenne, legalábbis a tervek szerint.
Kérdés csak az, hogy mekkora összeg lenne az alapjövedelem?
Felsorolnad milyen segelyeket tud fel venni az aki raszorul? hany helyrol kap tamogatast?
A segely 30ezer Ft korul van es meg honan kap milyen jogcimen?
Csak az igazat ird , mert roppant kivancsiva tettel. Az utcan megfagyo ember hany fele segelyt kap?
MIntha minden segelyt rokkantsagit es mindent vagy megszuntettek vagy annyira lecsokkentettek hogy ezt a penzt kar sajnalnod a raszoruloktol.

B.Peter az osszes kormany kozeli uzletek offshorehoz vannak bekotve. 2-4% az ado ilyen helyeket.
Nem véletlen Magyarországon a kis és mikrovállalkozások összegesében több adót fizetnek mint a multi cégek összesen.
Ezt meg honan vetted? hasadra utottel vagy van valami statisztika amit mi nem lattunk vagy hetpecsetes titokkent kezelik??
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére