Ma 103 millió forinttal drágult a tegnap átadott Dagály uszoda

Ráadásul az ajánlatkérő által előre nem látott okok miatt. Pedig Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a tegnapi ünnepélyes átadáson azzal büszkélkedett, hogy költségkereten belül készült el a létesítmény.

2017. február 21-én volt a Dagály Úszóaréna ünnepélyes átadása, ahol Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.

A köznyelvben csak Dagálynak nevezett gigauszoda, ami a terveken még egy csillogó csodának nézett ki, végül sajnos csak egy szürke doboz lett, és sokkal drágább az eredetileg közölt összegnél.

Kezdetben ugyanis arról volt szó, hogy 8 milliárd forintba fog kerülni az épület, de az építését végül 38,63 milliárd forintért vállalta a Market. Tavaly októberben megírtuk, hogy ehhez hozzácsaptak még 170 millió forintot egy külső medence miatt, december végén pedig további 5 milliárd forintot kapott a Market az uszodakomplexumra. A Fideszhez több szállal kapcsolódó Videoton-elnök Garancsi István cége így már összesen 43,36 milliárdot kapott a Dagály építésére.

Az ünnepélyes átadás után egy nappal később, február 22-én megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy a végösszeg még tovább növekedett. Ezúttal a tervezési költségek emelkedtek.

A Dagály terveit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megbízásából az Újlak Mérnökiroda Kft. készítette el, az eredeti szerződés szerint 849 millió forintért, ám ezt ősszel megemelték 35 millió forinttal, így a végösszeg akkor 884 millió forint lett. Most ezt megtoldották még 103,4 millió forinttal, a tervek összköltsége tehát már 987,5 millió forint.

A hivatalos tájékoztatás szerint a “módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre”. A drágulást egész pontosan azzal indokolják, hogy a kiegészítő kivitelezési munkák során is közre kell működnie az Újlak Mérnökirodának, és közben “köteles figyelemmel lenni a Világbajnokság idejére megépítendő FINA Market kialakításának és a Dagály Strandfürdő tervezett kialakításának összehangolására, valamint a Világbajnokságot követően az úszókomplexum és a Dagály Strandfürdő közös üzemeltetésének lehetőségére is”.

Lehetséges, hogy nem csak a tervezési, hanem a kivitelezési költségek is drágultak az utolsó pillanatban, ez hamarosan kiderül majd a közbeszerzési értesítőből.

Erdélyi Katalin

dunaarena-e1487753809492.jpg
 
Ne, vagyok jós, de én az elején biztos voltam benne, h többszöröse lesz a Gyárfás által a tv élő adásában mondott 9 Mrd-nál. Sajnos igazam lett. többszörösébe kerül. Papíron ! Drágább és rondább a tervekhez képest.
De fel a fejjel! Virág et.-nak is nem magyarázták, nem baj, h kicsi, ronda és savanyú, De a mienk. :D
 
Ráadásul az ajánlatkérő által előre nem látott okok miatt. Pedig Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a tegnapi ünnepélyes átadáson azzal büszkélkedett, hogy költségkereten belül készült el a létesítmény.

2017. február 21-én volt a Dagály Úszóaréna ünnepélyes átadása, ahol Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.

A köznyelvben csak Dagálynak nevezett gigauszoda, ami a terveken még egy csillogó csodának nézett ki, végül sajnos csak egy szürke doboz lett, és sokkal drágább az eredetileg közölt összegnél.

Kezdetben ugyanis arról volt szó, hogy 8 milliárd forintba fog kerülni az épület, de az építését végül 38,63 milliárd forintért vállalta a Market. Tavaly októberben megírtuk, hogy ehhez hozzácsaptak még 170 millió forintot egy külső medence miatt, december végén pedig további 5 milliárd forintot kapott a Market az uszodakomplexumra. A Fideszhez több szállal kapcsolódó Videoton-elnök Garancsi István cége így már összesen 43,36 milliárdot kapott a Dagály építésére.

Az ünnepélyes átadás után egy nappal később, február 22-én megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy a végösszeg még tovább növekedett. Ezúttal a tervezési költségek emelkedtek.

A Dagály terveit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megbízásából az Újlak Mérnökiroda Kft. készítette el, az eredeti szerződés szerint 849 millió forintért, ám ezt ősszel megemelték 35 millió forinttal, így a végösszeg akkor 884 millió forint lett. Most ezt megtoldották még 103,4 millió forinttal, a tervek összköltsége tehát már 987,5 millió forint.

A hivatalos tájékoztatás szerint a “módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre”. A drágulást egész pontosan azzal indokolják, hogy a kiegészítő kivitelezési munkák során is közre kell működnie az Újlak Mérnökirodának, és közben “köteles figyelemmel lenni a Világbajnokság idejére megépítendő FINA Market kialakításának és a Dagály Strandfürdő tervezett kialakításának összehangolására, valamint a Világbajnokságot követően az úszókomplexum és a Dagály Strandfürdő közös üzemeltetésének lehetőségére is”.

Lehetséges, hogy nem csak a tervezési, hanem a kivitelezési költségek is drágultak az utolsó pillanatban, ez hamarosan kiderül majd a közbeszerzési értesítőből.

Erdélyi Katalin

Csatolás megtekintése 1528962
*
Hja, útólag is benyújthattak mindenféle számlákat, no meg szerződés kötés okán különböző kötelező jussolásokat is... Mi vagyunk a hibásak, mert számon tartjuk azt amit előtte mondtak, s amikor azzal szembesülünk, hogy ez vagy az mégsem annyiba került, akkor még mi vagyunk felháborodva. Lazábban kellene vennünk a köröket, lazábban... Kár, hogy sem a fizetésünket, sem a nyugdíjunkat sem egyéb juttatásainkat nem kezeli a jelenlegi kormány lazábban. Ha ők úgy, akkor talán mink is úgy számol(hat)nánk...
:rolleyes:
 
Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a tegnapi ünnepélyes átadáson azzal büszkélkedett, hogy költségkereten belül készült el a létesítmény.
Menet közben emelik a tétet, vagyis magasabb összegre módosítják a szerződést és máris nem lépik át a vállalt összeget. Ezt eljátszák 10x és máris van miből újabb kastély venni.
 
Hogy mik vannak !!!!!

http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/dagaly
"Világklasszis úszóink csobbanhattak elsőként és ők tesztelhették a Duna Arénát. A nyári vizes világbajnokság helyszíne Gyurta Dani szerint elképesztő erőt ad majd a magyar szurkolókkal a magyar versenyzőknek. Hosszú Katinka az első száz méter után határozottan kijelentette, hogy a komplexum a világ öt legjobb uszodája közt kaphatna helyet."
 
Ott ahol napok alatt milliókat lehet gyűjteni plakátokra (látsd Kétfarkúak, Momentum) pár száz milla sem lehet gond.
 
A Demokrácia gyengéje: a megválasztott gyakorlatilag azt tesz, amit akar. Mi téphetjük egymás haját, azon vitatkozva, mikor, ki és mennyit tett zsebre egy-egy beruházás megvalósítása során. (Dagály-négyesMetró)
Sajnos, csak azon veszhetünk össze: ki tett el pofátlanul többet.
 
Szerintem igaz is amit írsz, meg nem is.
Csak el van velünk hitetve, hogy azt csinál amit akar, a nép sajnos el is hiszi.
A 'keményen dolgozó kisember' nélkül a kórmányzat, két fillér adót nem termelne meg soha, és nem is termelt meg, csak hát az elmúlt 27 év kórmányai jóságosan az emberek , a valóság, és minden fölé helyezik önmagukat.
Csak hát az emberek nélkül maximum a kórmányok a papíralkotmányuknak örülhetnének és árulhatnák 2 forintért darabját az ecserin , mert értéket , adóforintokat ők soha nem teremtettek.
Rühellem ezt a felülről vezérelt módit , amit nem is csak az elmúlt 27 év kórmányai, hanem a magyar vezetőség/főurak, királyok, kiskirályok, tisztelet a kivételnek / , mindig is képviseltek, mondhassuk történelmi hagyományai vannak, erre csak azt mondom, hogy nagy ívben lesz.rom mert: 1 nem ment fel senkit, 2 többet árt mint használ, 3. hiába képzelik mindenki másnál okosabbnak, többnek, ez is mutatja, mennyire kevesebbek mindenki másnál.
 
Utoljára módosítva:
Hogy mik vannak !!!!!

http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/dagaly
"Világklasszis úszóink csobbanhattak elsőként és ők tesztelhették a Duna Arénát. A nyári vizes világbajnokság helyszíne Gyurta Dani szerint elképesztő erőt ad majd a magyar szurkolókkal a magyar versenyzőknek. Hosszú Katinka az első száz méter után határozottan kijelentette, hogy a komplexum a világ öt legjobb uszodája közt kaphatna helyet."

Erre hogy jött rá ? Jobb ízű a klór, mint Amerikában ?
 
A látványtervről ? Azt, hogy 100X különb mint ez a földrengés utáni szocreál cucc,ez úgy néz ki mint egy elrontott tortaszelet....pedig az gyűrődések az víz hullámzását akarják jelképezni....
Én akvárium formájúra csináltam volna, az egészet körbe venni flair székekkel, oszt kész, milyen unortodox lett volna az egész, mer mivel most alulról láthassa az néző a versenyzőket, és hogy a vip páholy se maradjon el, az ugyanez a flair székes cucc, csak napernyővel kiegészítve vagy egy db 50 méter magas flair trón; flair:{ buzogánnyal, almával, palásttal} , de csak 1 személyes és körülötte egy állványon kis flair székekkel.
Később pedig halneveldének használtam volna....vagy horgásztónak...a nagy széket pedig levittem volna a Balatonra cápafigyelő toronynak.
vagy ha eksztrém unortodoxot akarnék, akkor ilyen ugróvár szerű felfújható cuccot csinálok és a nézőknek kellett volna felfújni.....meg a vizet belehordani.
 
Miért drágább mindég a kész, mint a tervezett?
Miért nem olcsóbb?

Ha zsebelnek(nem helyeselhető) azt is be lehet kalkulálni.Csak nem kell a nevét beírni.
Olyan mintha nem tudnának tervezni.
 
http://index.hu/sport/uszas/2017/03/01/hosszu_katinka_dagalybejaras/

...a nemzetközi szövetség, vagyis a FINA szerint egy világrekord már így is megdőlt, mert ilyen sebességgel ilyen típusú uszoda még nem készült el. A pekingi Vízkocka 294 millió euróból épült 2008-ra, a londoni vizes központ pedig 276 millió fontból. Ez az uszoda 22 milliárd forint (72 millió euró), a hozzá kapcsolódó fejlesztésekkel együtt lett 49 milliárd forint.

(Hosszú Katinka) A callroomról megállapította, ilyen nagyot még nem látott, máshol a karkörzésre is oda kellett figyelnie, nehogy közben akadályozzon valakiket. (Ebben a szobában lehet megtenni az utolsó felkészülés mozzanatait.)
A legutóbbi vb-n, az oroszországi Kazanyban a Rubin futballstadionjának egyik sarkát alakították át a vb-re, és nem voltak ennyire tágas helyiségek.
 
Ráadásul az ajánlatkérő által előre nem látott okok miatt. Pedig Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a tegnapi ünnepélyes átadáson azzal büszkélkedett, hogy költségkereten belül készült el a létesítmény.

2017. február 21-én volt a Dagály Úszóaréna ünnepélyes átadása, ahol Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.

A köznyelvben csak Dagálynak nevezett gigauszoda, ami a terveken még egy csillogó csodának nézett ki, végül sajnos csak egy szürke doboz lett, és sokkal drágább az eredetileg közölt összegnél.

Kezdetben ugyanis arról volt szó, hogy 8 milliárd forintba fog kerülni az épület, de az építését végül 38,63 milliárd forintért vállalta a Market. Tavaly októberben megírtuk, hogy ehhez hozzácsaptak még 170 millió forintot egy külső medence miatt, december végén pedig további 5 milliárd forintot kapott a Market az uszodakomplexumra. A Fideszhez több szállal kapcsolódó Videoton-elnök Garancsi István cége így már összesen 43,36 milliárdot kapott a Dagály építésére.

Az ünnepélyes átadás után egy nappal később, február 22-én megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy a végösszeg még tovább növekedett. Ezúttal a tervezési költségek emelkedtek.

A Dagály terveit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megbízásából az Újlak Mérnökiroda Kft. készítette el, az eredeti szerződés szerint 849 millió forintért, ám ezt ősszel megemelték 35 millió forinttal, így a végösszeg akkor 884 millió forint lett. Most ezt megtoldották még 103,4 millió forinttal, a tervek összköltsége tehát már 987,5 millió forint.

A hivatalos tájékoztatás szerint a “módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre”. A drágulást egész pontosan azzal indokolják, hogy a kiegészítő kivitelezési munkák során is közre kell működnie az Újlak Mérnökirodának, és közben “köteles figyelemmel lenni a Világbajnokság idejére megépítendő FINA Market kialakításának és a Dagály Strandfürdő tervezett kialakításának összehangolására, valamint a Világbajnokságot követően az úszókomplexum és a Dagály Strandfürdő közös üzemeltetésének lehetőségére is”.

Lehetséges, hogy nem csak a tervezési, hanem a kivitelezési költségek is drágultak az utolsó pillanatban, ez hamarosan kiderül majd a közbeszerzési értesítőből.

Erdélyi Katalin

Csatolás megtekintése 1528962
*
Dobálódznak a ----mi leadózott forintjainkkal, a jövőnkkel--- mert megtehetik! Hiába, no, igaza van Bródy Jánosnak: Birka ország vagyunk, s erre nem vagyok büszke.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,475
Tagok
615,605
Legújabb tagunk
budafalvi
Oldal tetejére