Húszezerért New Yorkba és vissza: indulnak a tengerentúli fapadosok

Júniustól valósággá válhat az amerikai légitársaságok "rémálma". A Norwegian Air diszkont légitársaság nyártól indítja keskenytörzsű járatait a tengerentúli desztinációkra, a viteldíj pedig minden eddiginél alacsonyabb lenne, akár 65 dollár.

Az amerikai társaságok már korábban tárgyalóasztalhoz ültek Donald Trump pal és kérvényezték az adócsökkentést, hiszen ezen vállalatok fizetik arányosan az egyik legmagasabb adót az USA-ban. Nem elég, hogy a magas adótétel és az emelkedő olajár satuba fogja ezeket a cégeket, de az európai és közel-keleti peerek a jóval kedvezőbb jegyáraikkal az utazóközönség egy részét is elszívják - hívta fel a figyelmet reggeli elemzésében az Equilor befektetési szolgáltató.

A Norwegian alig 20 ezer forintos ajánlata pedig újabb szög a Delta, a United és az American Airlines koporsójába. A norvég diszkont légitársaság a skóciai Edinbrughból New York-ba, Providencebe, illetve Hartfordba indítja járatait. Az utazás sajátossága, hogy az eddig megszokott szélestörzsű, 787-es gépek helyett a Norwegian a keskenytörzsű 737 Max gépeit állítja erre az útvonalra.

Nincs kétség afelől, hogy az utazási élményt nagyban befolyásolhatja a komfortérzet hiánya, de így is megfontolandó ajánlat lehet közel 20 ezer forintért (legaláb 40 oda-vissza) 7 órás feszengés egy New York-i kirándulásért cserébe.

Norwegian.jpg
 
Csatolás megtekintése 1529325
*
Van aki bevállalja, nem számolnak azzal, hogy némi konfortnak kell lennie ilyen hosszú utazáskor.
 
Én turistaosztályon érkeztem, és el kell mondjam nem hiszem hogy a fapados sokkal kényelmetlenebb lenne. A turistaosztályon is hideg volt, rossz volt hogy annyit kellett ülni, unalmas volt, és tömegnyomor volt. Bár hatalmas szerencsémre a középső üléssor legszélére kerültem, így legalább egyik oldalon nem volt szomszédom.
Én azt hiszem a fapados járatokon a különbség nem az lesz hogy az ülések szó szerint fából lesznek, azt úgyse merik megkockáztatni ekkora útra. Szerintem annyi lesz másabb hogy nem lesz TV képernyő beépítve az előttünk ülő ülésének a háttámlájába; nem lesz felül se TV ami mutatja épp hol jár a repülő (de lehet hogy ebben tévedek), nem lesz adva az utazónak fülhallgató mert nem lesz jack aljzat se a szék karfáján hogy onnan zenét hallgathasson, azaz bölcs dolog lesz magunkkal vinni az MP3 lejátszónkat egy ilyen útra... Gondolom talán kaját se szolgálnak fel az útra, vagy legfeljebb egy alkalommal és az se lesz olyan luxusminőség. Szeszesitalról végképp ne álmodjunk.

Nos, ha csak ennyi a különbség, én azt mondom, bőven megéri az árkülönbözetet...
 
A fapadosoknal azert olcsobb a jegy mert magadon kivul viheted a ridikulodet semmi pogyasz, mert a gargon hozzak be az olcsosagot. Ha megis boronddel akarsz utazni az viszont olyan felar, hogy a turista jegyet is lepipalja.
HAny ember indul egy szall ruhaba jo parezer kilometert megteve egy masik kontinensre?
Amin meg sporolnak az a 2-3 szori kaja es ital. Adnak egy kavet es egy kis szenvicset azt jonapot.
Kevesebb szemelyzet kell annak fizetes es szalloda.
Lehet beallitanak egy kave es szendvics automatat es mar a 12 fos szemelyzet a felere csokentheto. 6 fizetes , 6 szallodai szoba megsporolva.
NApi $150-200 alatt nem igen van szalloda, vagy kint a varosbol de a taxi sem valami olcso.
 
Hát ebből engem semmi más nem érdekel, csak hogy vihetek-e legalább 1 bőröndöt is magammal. Ahhoz azért ragaszkodom. Az összes többi nem izgat.
Bár olyan nagyon momentán a bőrönd se, mert nem tervezem a közeljövőben az utazást. De majd valamikor, talán 30 év múlva, ha még élek akkor...
 
A fapadosoknal azert olcsobb a jegy mert magadon kivul viheted a ridikulodet semmi pogyasz, mert a gargon hozzak be az olcsosagot. Ha megis boronddel akarsz utazni az viszont olyan felar, hogy a turista jegyet is lepipalja.
HAny ember indul egy szall ruhaba jo parezer kilometert megteve egy masik kontinensre?
Amin meg sporolnak az a 2-3 szori kaja es ital. Adnak egy kavet es egy kis szenvicset azt jonapot.
Kevesebb szemelyzet kell annak fizetes es szalloda.
Lehet beallitanak egy kave es szendvics automatat es mar a 12 fos szemelyzet a felere csokentheto. 6 fizetes , 6 szallodai szoba megsporolva.
NApi $150-200 alatt nem igen van szalloda, vagy kint a varosbol de a taxi sem valami olcso.
Az európai járatokon a fapadosra 1 db. bőrönd 20-30 kg (légitársaságtól függő), 1 db. kézipoggyász (kisebb méretű laptoptáska még belefér) engedélyezett.
Gondolom, a tengerentúli járatokra sem csak 1 db. hitelkártyával és 1 db. fogkefével lehet majd utazni, mert ezt kevés ember engedhetné meg magának.
Kaja? Minden reptéren óriási választék csokoládékból, jó sok és jónagy zsebekkel kell utazni! :D
 
A fapados aminek az ara 10-12ezerFt /vagy olcsobb/Bp es London ott + borondot +penzert lehet felvinni. A turista normal utazasnal van egy szabvany mekkora borond hany kg .valtozo legitarsasagonkent, de a jegy ara joval magasabb a fapados jaratoketol.

Sok fele keppen lehet utazni tengeren tulra. Ez egy olcso lehetoseg.
Tobb legitarsasag az ilyen arakat sokaig nem birjak, mert tengeren tul viszont olyan adokat kernek a repterek ,hogy az fekteti meg az ilyen olcsobb lehetosegeket.
A repulon tobb fele ar van nem csak osztaly differenciak ,1 millio Ft-ert is lehet elso osztalyon vagy business kategoriaba utanzni egy repulon es lehet akar 2-300ezer Ft-ert is.
A szerviz a szolgaltatas hataroza meg na meg a kenyelem elso osztalynak allithato fotelbe ulsz amibe kenyelmesen lehet szundikalni, nem plasztik poharak vannak es muanyag tanyerok hanem kristaly poharak, porcelan tanyerok 4 ules helyet ketto van szoval zongorazni nem lehet a kulonbseget.
Bizony van aki meg fogkefejet se viszi magaval mert mindehol markas uj fogkefek vannak, de ok nem a mi anyagi lehetosegeinkkel birnak.
 
Utoljára módosítva:
A fapados aminek az ara 10-12ezerFt /vagy olcsobb/Bp es London ott + borondot +penzert lehet felvinni. A turista normal utazasnal van egy szabvany mekkora borond hany kg .valtozo legitarsasagonkent, de a jegy ara joval magasabb a fapados jaratoketol
Londonba 10-12 ezer forintos áron még sosem sikerült jegyet vennem.
Találtam egy Wizz-es beszállókártyát, és látom, igazad van, ingyen csak a 42x32x25 kézipoggyászt vihettem volna fel, nekem ennél nagyobb volt, és azért már fizetni kellett. Valószínűleg a nagy bőrönd is pluszban fizetős volt.
 
Csatolások

  • wizz.png
    wizz.png
    60.7 KB · Olvasás: 52
Londonba 10-12 ezer forintos áron még sosem sikerült jegyet vennem.
Találtam egy Wizz-es beszállókártyát, és látom, igazad van, ingyen csak a 42x32x25 kézipoggyászt vihettem volna fel, nekem ennél nagyobb volt, és azért már fizetni kellett. Valószínűleg a nagy bőrönd is pluszban fizetős volt.

Március-áprilisban most is több napra van jegy 7-9000 Ft között, tagságival a legolcsóbb jegy mindössze 4.000 Ft. Igaz ehhez a kicsi kézipoggyászon kívül semmi nem jár, de a nagy bőrönd is csak +8500 körül van, ez azért így sem rossz. Vagy van ugyanekkorra tagságival 14.600-ért olyan jegy, amiben már nagyméretű kézipoggyász, nagy bőrönd is van.
A tagsági meg csak 9900/év és azzal már lehet még egy főnek jegyet venni. Vagy az ERSTE Wizz hitelkártyájával alapból klubtag vagy és a Mastercard Lounge-ba is ingyenes vele a belépés.
 
A fapadosoknal azert olcsobb a jegy mert magadon kivul viheted a ridikulodet semmi pogyasz, mert a gargon hozzak be az olcsosagot. Ha megis boronddel akarsz utazni az viszont olyan felar, hogy a turista jegyet is lepipalja.
HAny ember indul egy szall ruhaba jo parezer kilometert megteve egy masik kontinensre?
Én Ryanairrel szoktam utazni, ott a max. 10 kg súlyú, 55 cm x 40 cm x 20 cm méretű kézipoggyász és egy, maximum 35 cm x 20 cm x 20 cm méretű kis táska vihető a fedélzetre utasonként. Magyarán egy kisebb bőrönd és egy hátizsák és ez benne van a jegy árában. Amit ebbe belerakok, az bőven elég egy egy hetes útra is. Nagyobb gondnak látom, hogy nem nagyon lehet mozogni, akkora a hely mint egy távolsági buszon. Ez 2-3 órás utaknál még elmegy, de 9 órán keresztül elég necces szerintem.
 
6-7 órát egy fenéken leülni nem kellemes sehogy sem. Én inkább választanám azt a verziót, hogy utazzak el New Yorkba 5-ször fapadoson olcsón, mint ugyanazért a pénzért egyszer turistaosztályon.
Azért egy Párizs - Budapest busszal kb. ugyanilyen. Szóval elgondolkodtató.
De nem lesz kötelező. Aki akar, mehet a régi járatokkal.
 
Azért egy Párizs - Budapest busszal kb. ugyanilyen. Szóval elgondolkodtató.
De nem lesz kötelező. Aki akar, mehet a régi járatokkal.
Nem ugyanilyen. Igaz, hogy ott is kell ennyit ülni, de a busz 2-3 óránként megáll, akkor sétálhatsz 10-15 percet. Egy fapados repülőn nem nagyon tudsz felállni sem, max. a mosdóba kimenni, de az is egy külön mutatvány ezért nagyon elgondolkoztató.
 
Párizs-Budapest kb. 1500 km.
Igaz szerencsére a buszos utakat csak hallomásból ismerem, de szerintem ez csoportos busszal tuti nem fér bele 24 órába.
 
Nem ugyanilyen. Igaz, hogy ott is kell ennyit ülni, de a busz 2-3 óránként megáll, akkor sétálhatsz 10-15 percet. Egy fapados repülőn nem nagyon tudsz felállni sem, max. a mosdóba kimenni, de az is egy külön mutatvány ezért nagyon elgondolkoztató.

Az sem utolsó szempont, hogy az ablakon kinézve mennyire változatos a táj :)
 
Utoljára módosítva:
Majd akkor lesznek az utasok gondba , ha kikell szállni és a repülöt tollni a felhök között :rohog:, mert ugye kevésebb üzemanyagot tankolnak !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,125
Üzenet
4,800,558
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére