Az amerikai nagykövetség reagált Matolcsy érthetetlen beszédére

Matolcsy György szerdai parlamenti beszámolójára nehéz igazán kifejező szavakat találni.

A jegybankelnök hosszan beszélt egy nagyszabású pénzügyi ármányról, ami néhány éve történt, már jegybankelnök korában és a célja a második Orbán-kormány megdöntése volt, méghozzá valahogy a magyar brókercégek felhasználásával.

Történetében beszélt egy négy városban, négy órán át tartó bankpánikról, titkosszolgálatokról, katonai forgatókönyvről és persze arról, hogy végül ő megmentette az országot.

Érdemes az egész beszédet elolvasni.

A beszámoló elég kusza és szövevényes, az Index meg is kereste a Magyar Nemzeti Bankot, hogy segítsenek tisztázni a dolgokat, mert inkább tűnik egy izgalmas film ajánlójának, mint egy jól követhető sztorinak, amiben könnyű beazonosítani, hogy kik támadják az országot. Azonban volt benne egy mondat, egy utalás, ami homályos ugyan, de azért meg lehet fejteni, méghozzá ez:

"Ez [a bankpánik] egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységébe illeszkedik, amely 2014 őszén indult el."

Mint ismert, 2014 őszén indult el az amerikai kitiltási botrány, amikor korrupciós ügyek miatt több magasrangú állami tisztségviselőt, például az akkori NAV-elnököt, Vida Ildikót, kitiltottak az Egyesült Államokból. Nem nehéz arra gondolni, hogy

Matolcsy szerint végső soron az Egyesült Államok volt az a NATO-szövetséges, aki megtámadta az országot.
A Népszava meg is kereste az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, hogy mit szólnak Matolcsy beszédéhez.

Az amerikaiak határozottan visszautasították a jegybankelnök kijelentését. A követségi sajtóattasé szerint a kijelentések "egyszerűen hiteltelenek".

„Magyarország és az Egyesült Államok partnerek és NATO-szövetségesek. Az Egyesült Államok nem kísérelte meg a magyar kormány megdöntését 2014-ben vagy bármikor máskor, s nem találjuk hihetőnek, hogy bármely más NATO-tagállam erre kísérletet tett volna"

– válaszolta a lapnak Richard Damstra, a nagykövetség szóvivője.
http://dex.hu/x.php?id=index_gazdas...arnyek_nagyon_sotet_arnyek_melyszurke_arnyek/
Domschitz Mátyás

Matolcsi.jpg
 
Ilyen keresre milyen valaszt varsz? Amerikanak se amerikai cegnek mi koze van az Olaf jelenteshez?
Reklamaljal Brusszelbe, ill. nem artana utana olvasnod a magyar cegeknek akik vastagon benne vannak a buliba.
 
Az OLAF jelentés alapján vajon - Vida Ildikóhoz hasonlatosan - mikor tiltják ki az USÁból Medgyessy Pétert, Demszki Gábort? :)
Ennyire sürgős? Bízd a bíróságra. Megkapják a maguk celláját, ha bűnösök. Polték már csattogtatják a fogukat, de eddig minden "nagy ügynél" beégtek (pl.: a nokiás dobozról a bíróságon vallotta be a a vád tanúja, h diktálták a terhelő vallomását). Vagy stabilan megáll a vád, vagy újabb öngól. Szóval várd ki a jogerős ítéletet.
 
Egy frászt kapják meg a magukét! :D Mondj nekem egy nagy ügyet, amikor a tolvajok megkapták a magukét. Én nem tudom hol tanulták ezek az ügyészek meg bírók a jogot, de az biztos, hogy azt a kifejezés, hogy "igazság" teljesen ismeretlen a számukra. Völgyesi Miklós a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezetője rendesen kitálalt egy interjúban nem rég.
 
Azt azért megnézném mi lett volna, ha Obama elleni tüntetésen ott vonult volna a magyar nagykövet... :rohog:

Úgy tudom, hogy az INDEX baráti sajtónak számít, ugye? Amerikai tulajdonosa van. Ott ez a címe az egyik cikküknek:

"Lesz-e 2017-től újabb CIA-puccs az Orbán-kormány ellen?"

http://index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2016/11/07/orban_trump_clinton_elnokvalasztas/

2016.11.07. 20:56-kor jelent meg. Úgy látszik ők már akkor tudták, hogy miről beszél Matolcsy most.
 
Azt azért megnézném mi lett volna, ha Obama elleni tüntetésen ott vonult volna a magyar nagykövet... :rohog:

A net ado elleni tuntetesen volt ott es nem transzparanssel, hanem mint szemlelo. En helyesnek talalom a reszvetelet hisz a netado korlatozasa a netnek akarhogy is veszuk.
A netkorlatozas meg a szabadsag jogunk csorbul. Amerika aszbadsag fellegvara akkor jogos meg akar hivatlaos minosegben is az ott lete.
 
Nem látom sok értelmét a vitának, hiszen részletkérdésbe kötsz bele - mert másba nem tudsz, vagy nem érted a lényegét annak, amit írtam. Ez is lehet. Te tudod.

A kocsmai hőbörgést sem szégyellném, mert ott a kocsmában legalább a sajátomat innám el, és nem a másét, mint ezek az "urak", akik mindenkin keresztül gázolva, országot és lakóit semmibe véve, habzsolják a mi pénzünkön vett gazdagságukat. Ráadásul abban tetszelegnek, hogy mindehhez pusztán az ügyességük juttatta őket.

Például Matocsyt a 7 alapítványához, amit természetesen NEM KÖZPÉNZBŐL hozott létre, hanem az MNB "nyereségéből". S ha még mindig nem érted, mi a gondom a "nyereség" szóval, sajnos nem tudok segíteni.

Extrahir. Nyomdafrissen, mai:

Tavaly 54 milliárd forint nyeresége volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az előző évi kimagasló 95 milliárd forint után - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a magas nyereség kialakulásában a kamatkiadások folytatódó csökkenése mellett a korábbi éveknél mérsékeltebb, de továbbra is jelentős realizált árfolyamnyereség, illetve a pénzügyi műveletek nyeresége játszott szerepet.
Az MNB a 2012-es veszteséget követően az elmúlt négy évben végig nyereséges volt.
 
A devizahitelesek meg mennek a levesbe.
Ha nincs kiadás, csak bevétel,akkor "nyereséget" szoktak jelenteni...
 
Elképesztő az a nagyképűséggel párosuló dilettanizmus, ahogyan a jegybank elnök megnyilvánult a Parlamentben.
Egyrészről jegybank szerepéből adódóan - amely szerint a tevékenységének a kormányzati politikától függetlennek kellene lennie (a bel- és külpolitikával foglalkozzon a mindenkori hatalmat gyakorló kormány és ellenzéke) - érthetetlen a megnyilatkozása, másrészről olyan súlyos, nem bizonyított vádat fogalmazott meg egy beazonosítható szövetséges állammal szemben, amely rendkívüli politikai amatörizmus, vélhetően kárt fog okozni kis hazánknak.
Részben a bróker botrányok alapján párhuzamot vonni a kormány, illetve az MNB "megbuktatására" érdekes következtetés.
Nem talán nagyobb energiát kellett volna fordítani az MNB-nek, mint felügyeleti szervnek a brókerek a kettős könyvelésére, fiktív kötvény kibocsájtására, stb. és ezen tevékenységek mielőbbi és nem éveken átívelő észlelésére?
Visszatérve a politikai üzenetére. Az egész olyan mintha az egérke rángatná az oroszlán bajszát. Habár az oroszlán személye változott, de attól még ő az oroszlán. Egyébként meg, ha valamit nagyon akarna azt feltehetően meg is tudná csinálni.
Nem szerepem Matolcsy úr kioktatása, de azzal foglalkozzon amihez ért, amihez nem, azt hagyja olyanokra akik képesek kis hazánk érdekeinek megfelelően politizálni.
Matolcsy "úr" csak a lopáshoz ért...máshoz nem
 
Pitti! Téged talán érdekel az is, hogy hogy stabilizálta az ország pénzügyeit egy totálisan vert helyzetből a 2008-ban ránklőcsölt 25 millió dolláros hitel után. És ezt bizony ennek a "szép" embernek köszönhetjük, mert a Magyar Nemzeti Bank csak a nevében magyar és nemzeti. Szinte semmi közünk nincs hozzá, ugyanolyan magánbank, mint Amerikában a FED.

http://mandiner.hu/cikk/20160506_szabo_gergely_igy_mentette_meg_magyarorszagot_a_matolcsy_jegybank
25 millió dolláros hitel?
Az is valami?
Persze mert a Kosa droid 2010-ben elkezdte károgni hogy államcsöd,államcsőd, rögtön el is hittétek neki.
Ment is a forint a pincébe .
Hát az a "pár" milliárd amit Paks-ra felveszünk,az semmi?
Linkek helyett gondolkodni józan parasztésszel!
 
Nem látom sok értelmét a vitának, hiszen részletkérdésbe kötsz bele - mert másba nem tudsz, vagy nem érted a lényegét annak, amit írtam. Ez is lehet. Te tudod.

A kocsmai hőbörgést sem szégyellném, mert ott a kocsmában legalább a sajátomat innám el, és nem a másét, mint ezek az "urak", akik mindenkin keresztül gázolva, országot és lakóit semmibe véve, habzsolják a mi pénzünkön vett gazdagságukat. Ráadásul abban tetszelegnek, hogy mindehhez pusztán az ügyességük juttatta őket.

Például Matocsyt a 7 alapítványához, amit természetesen NEM KÖZPÉNZBŐL hozott létre, hanem az MNB "nyereségéből". S ha még mindig nem érted, mi a gondom a "nyereség" szóval, sajnos nem tudok segíteni.
Ajánlom neked Kósa meg a többi politikus hajmeresztő hülyeségeit elolvasni,amit aztán a magyar biróság is letromfolt, mielőtt ilyen csusztatásokat leirnál.
 
Hát persze, de ez egy másik dolog, ehhez nincs köze az MNB-nek.

A magyar társadalom szegénységének és megoldhatatlan gazdasági gondjainak elsősorban az évről-évre egyre növekvő - adósságtömeg az oka.

Ezt pedig a magánpénzmonopólium rendszerének a Magyarországra importálása okozza. Ennek a pénzrendszernek a legfontosabb intézményei az egyes államok központi bankjai, felettük a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, és végül a FED, az Egyesült Államok magánkézben lévő központi bankja, amely a világvaluta, a dollár kibocsátásával, ma már részben globális központi banknak is tekinthető.
Ezt honnan linkelted be?Melyik viccoldalról?
Mert valahogy sehogy nem látom hogy a magyar politikusok bénázását emlitenéd szépen tételesen.
Ezt nagyon buktad!
 
Matolcsy György szerdai parlamenti beszámolójára nehéz igazán kifejező szavakat találni.

A jegybankelnök hosszan beszélt egy nagyszabású pénzügyi ármányról, ami néhány éve történt, már jegybankelnök korában és a célja a második Orbán-kormány megdöntése volt, méghozzá valahogy a magyar brókercégek felhasználásával.

Történetében beszélt egy négy városban, négy órán át tartó bankpánikról, titkosszolgálatokról, katonai forgatókönyvről és persze arról, hogy végül ő megmentette az országot.

Érdemes az egész beszédet elolvasni.

A beszámoló elég kusza és szövevényes, az Index meg is kereste a Magyar Nemzeti Bankot, hogy segítsenek tisztázni a dolgokat, mert inkább tűnik egy izgalmas film ajánlójának, mint egy jól követhető sztorinak, amiben könnyű beazonosítani, hogy kik támadják az országot. Azonban volt benne egy mondat, egy utalás, ami homályos ugyan, de azért meg lehet fejteni, méghozzá ez:

"Ez [a bankpánik] egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységébe illeszkedik, amely 2014 őszén indult el."

Mint ismert, 2014 őszén indult el az amerikai kitiltási botrány, amikor korrupciós ügyek miatt több magasrangú állami tisztségviselőt, például az akkori NAV-elnököt, Vida Ildikót, kitiltottak az Egyesült Államokból. Nem nehéz arra gondolni, hogy

Matolcsy szerint végső soron az Egyesült Államok volt az a NATO-szövetséges, aki megtámadta az országot.
A Népszava meg is kereste az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, hogy mit szólnak Matolcsy beszédéhez.

Az amerikaiak határozottan visszautasították a jegybankelnök kijelentését. A követségi sajtóattasé szerint a kijelentések "egyszerűen hiteltelenek".

„Magyarország és az Egyesült Államok partnerek és NATO-szövetségesek. Az Egyesült Államok nem kísérelte meg a magyar kormány megdöntését 2014-ben vagy bármikor máskor, s nem találjuk hihetőnek, hogy bármely más NATO-tagállam erre kísérletet tett volna"

– válaszolta a lapnak Richard Damstra, a nagykövetség szóvivője.
Domschitz Mátyás

Csatolás megtekintése 1528963
http://24per7.info/elokerult-iratok-orban-a-soros-alapitvany-10-ezer-forintos-osztondijabol-elt/
Mivel ugyis Sorosra is utalt ez a nagyokos "bankár"
 
Úgy emlékszem Matolcsy előtt veszteséges volt az MNB. Most meg a nyereséggel van gond, hogy százmilliókat költ.
Ha jól értettem az MNB 2015-ben 95 milliárd forintos nyereséget ért el.
S miért is?
Mert a bankadót is csökkentik.Nem egy hanem 2 számjegyü a csökkentés.
Erre nem emlékszel ugye?
Megint a kisemberrel fizettetnek mindent!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére