Az amerikai külügy szerint probléma M0-on a korrupció

Az amerikai külügyminisztérium szerint komoly probléma Magyarországon a korrupció és a független hangok megfélelmlítése.

A szabadságjogok, köztük a szólásszabadság és a gyülekezési jog visszaszorulását állapította meg az amerikai külügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott szokásos évi emberi jogi jelentésében.

Magyarországról is írnak. A legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését tartja. Megjegyzi, hogy egyes jelentések szerint az országba illegálisan belépő migránsokat és menedékkérőket bántalmazások érték a biztonsági szervek részéről, de a kormány nem indított független vizsgálatot ezekkel kapcsolatban.

A jelentés szerint nemzetközi szervezetek és emberi jogi szervezetek kritikát fogalmaztak meg “a jogállamiság szisztematikus eróziója”, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a demokratikus intézményeknek és az átláthatóságnak a gyöngülése, valamint “a független társadalmi hangok 2010 óta tartó megfélemlítése” miatt is.

A magyar emberi jogi problémák közé sorolja a jelentés a börtönök túlterheltségét, a fogvatartottak bántalmazását, a börtönökben jelenlévő erőszakot, a vallási csoportok politikailag meghatározott kormányzati regisztrációs eljárását.

A kormányzati korrupciót, a szerkesztői függetlenséget korlátozó, növekvő médiakoncentrációt, és a civil társadalomra gyakorolt kormányzati nyomást.

Megemlíti a jelentés a nők és gyermekek elleni családon belüli erőszakot, a nők zaklatását, az antiszemitizmust, az intézményekben élő fogyatékos gyermekekkel és felnőttekkel szemben történt visszaéléseket és embertelen bánásmódot, valamint a romák hátrányos megkülönböztetését és társadalmi kirekesztését.

A szólás- és sajtószabadságról szólva az amerikai külügyminisztérium jelentése azt írja, hogy Magyarországon büntetendő a gyűlöletbeszéd. Megemlíti, hogy májusban a Médiatanács Bayer Zsolt egy 2015 novemberében a Magyar Hírlapban megjelent cikkét gyűlöletkeltőnek minősítette, és ezért szankciókat szabott ki. Megjegyzi ugyanakkor, hogy Bayer Zsolt később állami kitüntetést kapott.

A médiapiaci átrendeződésről az olvasható, hogy terjeszkednek a kormánybarát médiavállalkozások és csökken a független hangok száma.

A magyarországi korrupcióról a Transparency International Magyarország és a K-Monitor forrásait idézi, amelyek szerint a magyar gazdaságot “a barátok iránti részrehajlás és az államkapitalizmus” jellemzi. A jelentés a tavalyi év legjelentősebb korrupciós ügyeként a Magyar Nemzeti Bankból a bank hat alapítványába történt közpénzátutalást említi.

Az antiszemitizmusról szóló alfejezetben a külügyi jelentés a Mazsihisz adataira támaszkodik. Ezek szerint Magyarországon az év első hat hónapjában 19 antiszemita incidenst rögzítettek, és ezek között vandalizmus, gyűlöletbeszéd, fenyegetés és egy fizikai támadás is szerepel.

24.

usa3.jpg

Nevetséges?
Volt egy eset kb. 20 éve Magyarországon.
Balatonlellén (azt hiszem) megállt két busz, tele részeg szurkolókkal, akik törni-zúzni kezdtek. Volt két rendőr is a helyszínen, akik ki sem szálltak a kocsijukból. Az egyik boltosnak a feleségét úgy megverték, hogy szilánkosra tört a keze, álltak ki belőle a csontok. A férjet is verték, néhány ujja nyomorék lett. Majd elfutott, a részeg tömeg üldözte és utolérte. Ekkor előhúzta az engedéllyel tartott lőfegyverét, és a levegőbe lőtt.
Na, ekkor került elő a két rendőr. Ráüvöltöttek, hogy dobja el a fegyvert, gyakorlatilag bele a tömegbe, ami őt meg akarja lincselni.
Ő erre nem dobta el a pisztolyt, hanem felemelte mind a két kezét, jelezve, hogy nincs támadó szándéka, de nem szívesen dobná be a fegyvert egy részeg, feldühödött csürhébe. Az egyik rendőr erre oldalról lelőtte, de szerencsére nem halt bele. Mikor a rendőr lőtt, a tömeg meghátrált és elhúzta a csíkot, talán 8-9 embert találtak meg később a két buszról.
Szóval, a rendőrnek ne kelljen mérlegelnie?
Ja, a rendőrről a saját felettese, aki ott sem volt, 1 nap alatt kijelentette, hogy jogszerűen cselekedett, amikor lelőtt egy megtámadott, önmagát megadó embert, aki nem adta át a fegyvert a csőcseléknek, és a rendőrrel szemben sem tanúsított támadó magatartást.

A tetsziket nem akartam megnyomni, mert ki a fenének tetszik, de tanúsítom, hogy pontosan így volt.
 
Nem tartom helyesnek Szaudival a nagy baratsagot se hogy pont ok lennenek az ENSZ be az emberi jogokert felelosok. Jogos a kritika.
Hogy a penz es kimondhatatlan $milliardok befektetesek ,magat ha csak az olajat nezzuk egyedulalloan a vilagon, es komoly amcsi erdekeltseg de a szaudii befektetes Usaba is irgalmatlanul sok penz stabilan ez viszont felul ir mindent. A kiralyi csalad vedelme es az egesz orszaget Usa biztositja ami megint halando ember felfogni se tudja mennyire nagy uzlet $-ba.
A politika es a gazdasag ilyen mertekbe parba jar, es ha merlegelnek mi fontosabb par ezer ember jogfosztottsaga es kinyirasa mint a stabil gazdasagi alapok amibol mindket orszag profital nagyon sokat, alul marad a kis ember a nok, az emberi jogok.
Sokan allitjak a karma visszater az olaj befucsolni latszik legalabbis a kovetkezo 10 ev vegetals utan oket is utoleri az a gond mint amit elszenved ma minden olajat exportalo orszag .
 
Ami nálunk Korrupció az a "müvelt" /félmüvelt/ nyugatnál Lobbyzásnak van feltüntettve :hurra::hurra:.

Talán nálunk is el kellene nevezni lobbyzásnak és kész! Azért nézzétek csak meg Andy Vajnát. Na, ő is "lobbyzik" rendesen. Eredmény? Két Oskar-díj és rengeteg más díj a filmfesztiválokon. Én azt mondom, hogyha ezért lobbyzni kell, akkor legyen. Inkább az ilyen emberekhez kerüljön a pénzünk, mint a Nemzeti Bankon keresztül annak a legfelsőbb 1 százaléknak a zsebébe, akik már úgyis fuldokolnak a pénzben.
 
Nem tartom helyesnek Szaudival a nagy baratsagot se hogy pont ok lennenek az ENSZ be az emberi jogokert felelosok. Jogos a kritika.
Hogy a penz es kimondhatatlan $milliardok befektetesek ,magat ha csak az olajat nezzuk egyedulalloan a vilagon, es komoly amcsi erdekeltseg de a szaudii befektetes Usaba is irgalmatlanul sok penz stabilan ez viszont felul ir mindent. A kiralyi csalad vedelme es az egesz orszaget Usa biztositja ami megint halando ember felfogni se tudja mennyire nagy uzlet $-ba.
A politika es a gazdasag ilyen mertekbe parba jar, es ha merlegelnek mi fontosabb par ezer ember jogfosztottsaga es kinyirasa mint a stabil gazdasagi alapok amibol mindket orszag profital nagyon sokat, alul marad a kis ember a nok, az emberi jogok.
Sokan allitjak a karma visszater az olaj befucsolni latszik legalabbis a kovetkezo 10 ev vegetals utan oket is utoleri az a gond mint amit elszenved ma minden olajat exportalo orszag .

Az "olaj befuccsolni látszik" írod. Én is szentül elhittem, hogy ez így van, mert ez folyt a médiából orrán száján. Aztán Chomsky beszélt egy könyvről: "Black Gold - Hot Gold" ("Fekete arany - forró arany")

A könyv szerzői szerint a Kaspi-tenger térségében húsz évvel ezelőtt felfedezett hatalmas kőolajmezők egyelőre érintetlenek maradtak. Ez a terület - ha a világfogyasztás jelenlegi szintjét vesszük alapul - ötszáz évig elegendő a világ olajszükségletének kielégítésére. A kőolaj egyik lehetséges szállítási útvonala Csecsenföldön át haladna - csővezetéken - a Fekete-tengerig. Onnan hajón a tengeren és a Dunán keresztül érné el a Koszovón áthaladó rövidebb csővezetéket és jutna el az Adriai-tengeri kikötőig. A másik útvonal Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceánig vezetne. Ezeknek a terveknek köszönhető, hogy a mi "Kék áramlatunk" kútba esett.

Szerencsétlen népek, ha tudnák min ülnek, akkor nem a máktermesztésből tengetnék az életüket. Itt van az írás, a fenti pár sor mindjárt az elején. http://www.rense.com/general14/botom.htm
 
Mivel az oldal mentes az antiszemitizmustol , igy nem fogom betenni a videokat es bizonyitani hogy letezik van es novekszik az antiszemitizmus Mo on. A parlamentbe elhangzott a szelsojobbos parttol, osszeirna a zsidokat,van egy polgarmester aki nyiltan hangoztatja , es letezik egy feloszlatott militans szervezet ami el es virul hangoztatja az ordas eszmeket szabadon. Az idos rabbit is az utcan utottek meg,de tunteteseknel is mindig akad olyan csoport aki orjongve hirdeti gyuloletet. Aron M. es tarsai D...Gy.ontja az irodalmat a zsidok ellen. A duna parti cipokbe belekopnek es meg ilyen primitiv viselkedest hirdetik reklamozak felteszik stb. Van meg boven tudnam folytatni.....

A vilagon van es novekszik az antiszemitizmus,Sajnos.
Nem reklamozuk nem hirdetjuk a vilag antiszemita atrocitasokat semmilyen weboldallal.

Egy kultur embernek fel kene emelni a szavat az antiszemitizmus ellen, foleg olyan orszagban ahol a holokausznak 600ezer aldozata volt.
Nem az a vedekezes es magyarazat fogadhato el,hogy mashol is van antiszemitizmus. Arra torekedjunk nalunk ne legyen ne keruljon Mo a nemzetkozi hirekbe mert keptelen megallitani de meg csak elitelni se a letezo antiszemita kirohanasokat es velemenyeket.

Probaltam ugy irni ,hogy kikerulve a neveket a naci eszmeket hirdeto polgarmester nevet,hogy a google es a tobbi keresok veletlenul se talaljanak utalast ilyen emberekhez.

A Canadhun torol minden olyan beirast ami antiszemita , vagy ezzel kapcsolatban van , a feltevovel egyutt.
 
Nem fogja felul irni a jelenlegi helyzetet es nem is hiszem hogy igaza lenne.
Az arab olaj legnagyobb felvevoje Europa.
Az olaj arak ilyen drasztikus csokkenesenek tobb oka van, csak 3-t emlitenek
1 a kereslet csokkent. igy az ar is a termeles fokozzak hogy a minuszt probaljak a tobb termelessel egyensulyozni.
2 Az orszagok allnak at lassan de biztosan szel nap viz atom energiara pl Mo /ami drasztikus olaj csokkeneshez vezet.
3 a politika, az oroszok megfektetese is szerepet jatszik,mert ok is nagy beszallitok Europanak.
 
Ez igaz. Főleg a 3. pont. :D Nem tudom, hogy a kereslet csökken-e. Szerintem nem látszik, hogy kevesebben autóznának, vagy repülőznének.
 
Mivel az oldal mentes az antiszemitizmustol , igy nem fogom betenni a videokat es bizonyitani hogy letezik van es novekszik az antiszemitizmus Mo on. A parlamentbe elhangzott a szelsojobbos parttol, osszeirna a zsidokat,van egy polgarmester aki nyiltan hangoztatja , es letezik egy feloszlatott militans szervezet ami el es virul hangoztatja az ordas eszmeket szabadon. Az idos rabbit is az utcan utottek meg,de tunteteseknel is mindig akad olyan csoport aki orjongve hirdeti gyuloletet. Aron M. es tarsai D...Gy.ontja az irodalmat a zsidok ellen. A duna parti cipokbe belekopnek es meg ilyen primitiv viselkedest hirdetik reklamozak felteszik stb. Van meg boven tudnam folytatni.....

A vilagon van es novekszik az antiszemitizmus,Sajnos.
Nem reklamozuk nem hirdetjuk a vilag antiszemita atrocitasokat semmilyen weboldallal.

Egy kultur embernek fel kene emelni a szavat az antiszemitizmus ellen, foleg olyan orszagban ahol a holokausznak 600ezer aldozata volt.
Nem az a vedekezes es magyarazat fogadhato el,hogy mashol is van antiszemitizmus. Arra torekedjunk nalunk ne legyen ne keruljon Mo a nemzetkozi hirekbe mert keptelen megallitani de meg csak elitelni se a letezo antiszemita kirohanasokat es velemenyeket.

Probaltam ugy irni ,hogy kikerulve a neveket a naci eszmeket hirdeto polgarmester nevet,hogy a google es a tobbi keresok veletlenul se talaljanak utalast ilyen emberekhez.

A Canadhun torol minden olyan beirast ami antiszemita , vagy ezzel kapcsolatban van , a feltevovel egyutt.

Nem védekezés, és magyarázat, de mégiscsak visszás, ha egy olyan ország gyakorol kritikát ez ügyben, ahol még jobban tetten érhető az antiszemitizmus.
De persze az erről szóló cikkeket (zsidó oldalról hozva) törölted. Szóval nem reklámozzuk az antiszemita atrocitásokat, csakis akkor, ha Magyarországon történnek...
 
Mo rol van szo es nem mas orszagrol.
Felesleges tovabb menni ez ugyben meg azt sem ismered el vannak atrocitasok nem egy nem ketto .
Ennyire nem tudod elviselni hogy nem lehet nalunk se nagyon se kicsit zsidozni akkor faradjal a kurucos oldalakra a banditakkal elcsevereszhetsz igerem nem megyek oda a hangulatot megzavarni.
NEm hoztam le egy cikket se az atrocitasokrol pont azert mert nem tudtok uralkodni erzelmeiteken es nekem meg meg eggyel tobb infaktus nem kell.
Azert azt nem allithatod hogy nincs gond otthon, hogy nincs antiszemitizmus es hogy nem erosodik jobban.
Az okokat a bunbak kereses es a buntetlen uszogatas okoza,amit csirajaba kene elfolytani mert senki nem tehet arrol hova szuletik es eppen milyen vallasban nol fel.Sajnos a kormany nem sokat tesz ez ugyben a beigert pofonok is elmaradtak, csupan hatulra ki all a szoknyaba bujt ember moge ez valahogy jobban igzgatja Orbant mint az antiszemitizmus. Amiket en felsoroltam azokat mind megtalalod a googlet hasznalva nem kitalacio es nem is a hasamra utottem es nem kulon szorokoztatni akarom a homokba dugo feju embereket.
 
A cikk az amerikai kritikáról szól. Így tehát nem értem, miért nem lehet említeni Amerikát.
Kérlek, idézd be akkor, hogy hol írtam, hogy Magyarországon nem történnek atrocitások?
Ahogy azt is szeretném, ha hoznád, hol is zsidóztam? Ha ezt meg tudod tenni, akkor igazat adok.
Ha szóba kerülnek a zsidók e cikk kapcsán, csakis azért, mert a cikkben említve van az antiszemitizmus. Erről volt szó az általam beidézett zsidó egyesület cikkjeiben is, ezek sem kitalációk.
Nekem úgy tűnik, nem én vagyok az, aki nem tud uralkodni az érzelmein.

Tavaly egyébként hasonló vádakra a MAZSIHISZ így reagált (remélem, ezt nem tekinted "zsidózásnak")

"A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) közleménye

Budapest, 2016. július 19., kedd (OS) - Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) alelnöke levélben fogalmazta meg aggályait a nemzetközi szervezet vezetése felé az Observerben megjelent WJC elnöki interjúval kapcsolatban.
Heisler András levelében úgy fogalmazott, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler levelében hangsúlyozta, a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik. Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.
Az elnök jelezte, emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a Kormányzat között vannak nézeteltérések. A Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, s folyamatosan lehetősége azokat a kormány képviselőivel megvitatni.
A Mazsihisz elnöke arra kérte a nemzetközi zsidó szervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihisz-hez forduljanak, s egyben felajánlotta a Zsidó Világkongresszus vezetése felé szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához.
Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) "

Ők már csak tudják...

Egy frissebb:
http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/heisler-andras-orban-viktornal-jart

Senki nem allitotta hogy nincsenek kozos projectek az allam es a Mazsihisz kozott.Az mas kerdes tobb is felresikeredett. Meg azt se allitja senki,hogy Orban antiszemita , ami viszont teny, erosodott az antiszemitizmus az o orszaglasa alatt, es nem tesz semmit ellene. Ezt latom en problemanak es a vilag masik felen is igy latjak.
 
Nevetséges?
Volt egy eset kb. 20 éve Magyarországon.
Balatonlellén (azt hiszem) megállt két busz, tele részeg szurkolókkal, akik törni-zúzni kezdtek. Volt két rendőr is a helyszínen, akik ki sem szálltak a kocsijukból. Az egyik boltosnak a feleségét úgy megverték, hogy szilánkosra tört a keze, álltak ki belőle a csontok. A férjet is verték, néhány ujja nyomorék lett. Majd elfutott, a részeg tömeg üldözte és utolérte. Ekkor előhúzta az engedéllyel tartott lőfegyverét, és a levegőbe lőtt.
Na, ekkor került elő a két rendőr. Ráüvöltöttek, hogy dobja el a fegyvert, gyakorlatilag bele a tömegbe, ami őt meg akarja lincselni.
Ő erre nem dobta el a pisztolyt, hanem felemelte mind a két kezét, jelezve, hogy nincs támadó szándéka, de nem szívesen dobná be a fegyvert egy részeg, feldühödött csürhébe. Az egyik rendőr erre oldalról lelőtte, de szerencsére nem halt bele. Mikor a rendőr lőtt, a tömeg meghátrált és elhúzta a csíkot, talán 8-9 embert találtak meg később a két buszról.
Szóval, a rendőrnek ne kelljen mérlegelnie?
Ja, a rendőrről a saját felettese, aki ott sem volt, 1 nap alatt kijelentette, hogy jogszerűen cselekedett, amikor lelőtt egy megtámadott, önmagát megadó embert, aki nem adta át a fegyvert a csőcseléknek, és a rendőrrel szemben sem tanúsított támadó magatartást.
Szép történet, csak nem tartozik a tárgyhoz. Amerikáról beszélünk, ahol azért nem éppen ugyanaz a közbiztonság, mint Mo-n és ahogy már szó volt róla a fegyvertartás és -viselés (open carry és concealed carry) legálisan is megoldható, illegálisan meg... ha ott a határ a csillagos ég. A rendőrségi igazoltatáskor vagy pl. egy családon belüli erőszakhoz való 911-es híváskor, ha fegyvert látnak a civilnél, akkor lőni fognak. Ha, ennél eleve izgalmasabb a szituáció, akkor meg pláne. Hogy miért? Mert minden évben 50-60 rendőrt ölnek meg ezek a "civilek", akiknél volt fegyver, de nem szándékoztak használni...
 
Ezt honnét vetted?

Ha az udvaromon van egy döglött ló, akkor előbb azzal foglalkozom, és esetleg csak aztán a szomszéd udvarán lévő macskával. ;)
Hogy honnan vettem?Képzeld el elolvastam a liberalizmus fogalmának eredeti értelmezését.
De azzal foglálkoznál ha a szomszéd át is hajigálná a döglött macskát pont a grillsütőd és a hintaágyad közé? ;)
 
Csak nem? :eek:

Kedves amerikaiak, ne haragudjatok, de egy kicsit mulatságos, amikor onnan jön a bírálat a korrupcióról. Mi itt nemigen vesszük már magunkra, főleg nem ezt a z idei bírálatot, ahol még a külügyminiszter sem volt jelen amikor felolvasták és tulajdonképpen épp a távozó adminisztráció állította össze ezt a díszes csomagot. Mi itt ismerjük azt, hogy milyen mércével mér az az ország, amelyiknek a legjobb barátja Szaud-Arábia. Sőt még az ENSZ-ben is Szaúd-Arábiának adták az ENSZ Emberjogi Bizottságának elnöki posztját. A vahabita vezetés otthon keresztre feszítéssel és fejlevágással bünteti az emberi jogok betartását követelő aktivistákat.
bush-holds-hands-saudi.png

Emlékeztek ki volt Clinton vetélytársa az előválasztáson? Bernie Sanders, nagyon szerette a közönség, de népszerűsége ellenére azért nem győzött, kiderítette, hogy volt egy kis manipuláció. Lehet, hogy most ő volna az elnökötök, ha nem golyózták volna ki.

Na, őt hallgassátok meg mit mond egy olyan állam működéséről, ami bennünket oktat ki jogállamiságból és korrupcióból. :)

Furcsa de ott nem épitenek stadionokat,hanem gyárakat,utakat nincsenek szétverve az iparágak stb...
S ott a biroság bátran beint az elnőknek is,ha valami hülyeséget csinál.
S nem látom hogy amerikaiak tömegével kérnének menedékjogot Magyarországon ;)
 
HAt akkor faradjel el Jom Kippurkor vagy barmelyik Isten tiszteletre a Dohany utcai Zsinagoga kornyekere.
A Facebookon is találkoztam jópár emberrel aki folyton felcsempész politikai tartalmakhoz zsidóellenes hozzászólásokat
Sőt egy eszement egyenesen tagadja a holokausztot mert valami agyament angol náci valami könyv formájú undormányában ezt leirta,s még magyarul is kiadta valaki
 
Mondtam, hogy valamit mutat a lelőtt embereknél lévő fegyverek száma, de arra céloztam, hogy nem biztos, hogy valakit azért lőnek le, mert fegyvert lenget a kezében. Pusztán az a tény, hogy valakinél fegyver van, például bent a tokban, nem ok arra, hogy lelőjék. Volt néhány olyan eset is az utóbbi időben, amikor fegyvertelen embert lőttek le.
Ha amerikában rádszolnak, hogy tedd le a fegyvert, le kell tenned,mert ott nem a bünözöket,hanem az áldozatokat probálják védeni a szabályok.
Itthon probálj baltát emelni a hazádban rád támadó betöröre...rögtön lecsuknak és a betörö még kártéritésért beperelhet!
Na melyik a jobb?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére