12 év után végre diplomát kap Mark Zuckerberg

Mark Zuckerberg 2005-ben hagyta ott a Harvardot, hogy az energiáját inkább a Facebookra összpontosítsa. Most felkérték, mondjon beszédet a végzősöknek, ami mellé megkapja a díszdoktori címet is.

Aki látta a Közösségi háló című filmet, az valószínűleg még emlékszik rá, hogy Zuckerberget nem igazán kötötte le a Harvard Egyetem, helyette inkább a frissen létrehozott közösségi oldallal, a Facebookkal foglalkozott. Annyira lekötötte a munka, hogy 2005 őszén végleg otthagyta az egyetemet, hogy a Facebooknak szentelje a napjait, így Zuckerberg végül sosem szerzett diplomát.

Ez azonban a jövőben változni fog: most jelent meg az egyetem weboldalán a hír, hogy a Facebook-guru 12 év után újra visszatér az intézménybe, ahol arra kérték fel, mondjon beszédet a végzős hallgatók előtt. Emellett pedig őt is díszdoktorrá avatják, díszdiplomát kap.

Nem ő az egyetelen, aki diploma nélkül lett a világ egyik legsikeresebb embere. Steve Jobs, Steve Wozniak és Bill Gates sem fejezték be a tanulmányaikat, mindannyian a saját terveik miatt hagyták ott az egyetemet. Bill Gates például pont a Harvardot, ami azért is érdekes, mert éppen 10 évvel ezelőtt annak a végzős évfolyamnak mondott beszédet, amiben Zuckerberg felesége is diplomázott. Az esemény kapcsán még egy rövid videót is készítettek, amiben a Facebook-guru a Microsoft atyjától kér tanácsot a beszédéhez.

Itt idéznénk fel Steve Jobs hasonló alkalomból megtartott beszédét, ami mondjuk egészen emlékezetessé sikerült.

guruk.jpg
 
Ne haragudj, hogy korrigàllak de egy tévedés, hogy Einstein rossz tanulo volt.

A tévedés egyik oka, hogy Einstein az iskolái egy részét Schweizba vegezte a többit Németországban.
Ehez tudni kell, hogy az osztályzatok az egyik országban felfele, a masikban lefele mennek. Egy ötös No. -ban rossz jegy mig Schweizban kiválo. :)
-
Einsteinnak csak "testnevelésböl" volt rossz jegye. Ehez tudni kell, hogy testnevelés katonai elökészitö volt, sorakozásbol és egyszerre lépésböl állt. Nem csodálom, hogy a pacifsta Einstein ezt bolykotálta.

Erröl jut eszembe, hogy a gyerek Einstein szerelte fel egyszer a villanykörtéket a Müncheni Oktoberfest sátraiban, az apjának volt egy elektromos üzlete.

Miért haragudnék ? Ami igaz, az igaz.... Rossz példa volt.
 
Spielberg. Miért is kéne neki az iskola? Tehetséget ott nem adnak. Ismereteket tanítanak Amit vagy tudsz használni vagy nem. Néhány példa aminek imerete elengedhetetlen volt A Pelton tubinán eredő erők vektorális ábrázolása.A vas szén állapot ábra.A varangyos béka belső szerveinek ismerete. Valószínű jól elvan ezek ismerete nélkül is.Én várom mikkor lesz szükség Potyára csak nem tanították.!
A párbaj filmjét a legjobbak közt tarják számon .Az még nem is a profit orientált. Munkássága mint minden alkotónak nem egyenletes. Nincs rossz filmje Legfeljebb nem annyira jó. Szuper tehetséges az manus . Iskola ,Óvoda. felvett név. Hol hány évet járt iskolába. Nem fontos
!Jó filmeket csinál ,és ez pontosan elég
 
A kapj el ha tudsz életem egyik mélypontja. Nem csak Spielberg, más sem nagyon csinált rosszabb filmet :)))

Ennek ellenére az 50 millió dolláros költségvetése mellett 350 millió dolláros bevételt termelt és a nézők az iMDb-n 8.0-áig tornázták fel az értékelését. Ettől még lehet nem szeretni ezt a filmet.
Spielberg azonban tudja, hogy ha meg is akar élni abból amit csinál, akkor a nagyközönségnek kell előállítani azt, amit élvez. Annak idején sorra döntötte meg a bevételi rekordokat a filmjeivel, és még most is tudja hová kell nyúlni.

Persze lehet filmet készíteni a "A rózsaszín elefántok vajjal álmodnak" témában, csak aztán a tisztelt művészek ne siránkozzanak, hogy senki sem értékeli a művészetüket.

Nem, nem azt akarom mondani, hogy előre a populizmus útján és azt sem, hogy minden filmet enni kell, amit a nagyközönség eszik. Bár mindkét filmet szeretem, de például szerintem a Remény rabjai pont annyira fura az iMDb első helyén, mint az Avatar a bevételi rekordoknál.
Csak azt amit már itt leírtam egyszer: a néző szórakozni jár a moziba és neki ezt a szórakozást kell megadni. Ehhez ért Spielberg. Ehhez ért Cameron, és ehhez értenek a többiek.
 
Az IMDB (meg kb. minden kritikákat összegző weboldal) nem jelent közízlést, pontosabban semmit nem jelent arra vonatkozóan, hogy neked vagy nekem mit kell szeretni (de van néha, mikor egyetértek a filmek megítélésével, de legtöbbször nem). Az első 250-ben bőven vannak nézhetetlen filmek, ellenben néha az 5 pontosok között is van nagyon jó. Én nem tudnék egy abszolút legjobb filmet kiemelni, annak ellenére, hogy van egy, amit a megjelenése óta minden évben megnézek (és összesen 1100 km-t autóztam annó, hogy moziban láthassam) és a díszdobozos blue-ray verziója a legnagyobb kincsem. A Remény rabjai nagyon jó film, ha a második helyen lévő Keresztapával kell összehasonlítanom, akkor mindig nyer (mert pozitív üzenete van, a Keresztapának meg nem). A másik King/Darabont (utóbbi szintén magyar származású, de nem olyan homályosan kamuszagúan, mint Spielberg) film is ott van valahol az első 50-ben. Számomra sokkal inkább nonszensz, hogy a rémgyenge batman-film az első 5-ben van... Egyébként, ha már Spielberg, az IMDB Top250 TV show listáján is a legjobb (ha a dokumentum-filmeket nem vesszük figyelembe) a Band of Brothers-szel :-D
 
Persze lehet filmet készíteni a "A rózsaszín elefántok vajjal álmodnak" témában, csak aztán a tisztelt művészek ne siránkozzanak, hogy senki sem értékeli a művészetüket.
Ha már fura címek...
A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre
(The Effect of Gamma Rays on Man-in-the-Moon Marigolds, 1972)

Beatrice, a negyvenes éveiben járó háziasszony a férje halála után egyedül neveli két lányát egy amerikai külvárosban. Naphosszat apróhirdetéseket olvas, melyek kapcsán különböző álmokat sző. Mindent és mindenkit leszól maga körül, zsidózik, zsörtölődik állandóan, és egy álomvilágot épít fel magának a gyerekkoráról. Nagyobbik lánya, az epilepsziás Ruth egy iskolai színielőadás háziasszony szerepében anyját gúnyolja ki, ugyanakkor Ruth kitűnően érzékelteti, miként jelennek meg a lányon anyja viselkedésformái. Ruth húga, Matilda a biológia szerelmese: gamma-sugárral kezelt virágmagokat nevel.

Nemzet: amerikai
Stílus: dráma
Hossz: 100 perc

Ez a film az 5077. helyen áll a filmek toplistáján! (A Filmkatalógus látogatóinak osztályzatai alapján.)
....Ez a film nem közönség siker de megéri megnézni......
 
A Schindlert csak azért hoztam ide, mert ott a legkínosabb. (piros ruhás kislány)
Talán kevesebb filmjét kéne gyerekek köré építenie. (meg nácik és rabszolgák köré)
A Világok harcával meg végképp elegem lett belőle. (mert azt is jól elcseszte a két idegesítő kiskölökkel, többek között) Azóta nem foglalkozom vele.
Ránéztem, hogy mi az aktuális filmje: A barátságos óriás. Miről szól? Egy Sophie nevű árva kislány összebarátkozik egy kedves óriással. Nem lepődtem meg.
Schindlerben a piros ruhás kislány volt az, ami fordulópont volt a főszereplő számára (és az összes áldozatot szimbolizálja). Tehát fontos szerepe van. Csinált 4 nácis filmet (két Indy-film, meg két történelmi film, melyeket nem ő írt) és egy rabszolgás filmet. 5 a 32-ből :)
 
Csinált 4 nácis filmet (két Indy-film, meg két történelmi film, melyeket nem ő írt) és egy rabszolgás filmet. 5 a 32-ből

A Bíborszín feketékről, a Müchen zsidókról, palesztinokról.

Terminál, Különvélemény jó.

Ahol meg gyerekszínészek vannak: E. T., Indiana Jones és a végzet temploma, A nap birodalma, Hook, Jurassic Park, Világok harca

1941, Sugarland Express bárgyú, bugyuta. Always van, de minek. Kapj el, ha tudsz, kösz, nem.

2005 óta meg ignorálom a filmjeit. (a teljesen felesleges Indy 4-et megnéztem)
 
Ha már fura címek...
A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre
(The Effect of Gamma Rays on Man-in-the-Moon Marigolds, 1972)

Beatrice, a negyvenes éveiben járó háziasszony a férje halála után egyedül neveli két lányát egy amerikai külvárosban. Naphosszat apróhirdetéseket olvas, melyek kapcsán különböző álmokat sző. Mindent és mindenkit leszól maga körül, zsidózik, zsörtölődik állandóan, és egy álomvilágot épít fel magának a gyerekkoráról. Nagyobbik lánya, az epilepsziás Ruth egy iskolai színielőadás háziasszony szerepében anyját gúnyolja ki, ugyanakkor Ruth kitűnően érzékelteti, miként jelennek meg a lányon anyja viselkedésformái. Ruth húga, Matilda a biológia szerelmese: gamma-sugárral kezelt virágmagokat nevel.

Nemzet: amerikai
Stílus: dráma
Hossz: 100 perc

Ez a film az 5077. helyen áll a filmek toplistáján! (A Filmkatalógus látogatóinak osztályzatai alapján.)
....Ez a film nem közönség siker de megéri megnézni......

Ez jól hangzik és az IMDb 7.6 is jó ajánló, szóval meg fogom nézni :)
 
A Bíborszín feketékről, a Müchen zsidókról, palesztinokról.

Terminál, Különvélemény jó.

Ahol meg gyerekszínészek vannak: E. T., Indiana Jones és a végzet temploma, A nap birodalma, Hook, Jurassic Park, Világok harca

1941, Sugarland Express bárgyú, bugyuta. Always van, de minek. Kapj el, ha tudsz, kösz, nem.

2005 óta meg ignorálom a filmjeit. (a teljesen felesleges Indy 4-et megnéztem)

Oké. Egészségedre.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,565
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére