Visszaszólt a magyar kormánynak......................

Visszaszólt a magyar kormánynak a megalázott menekültekről szóló riportja miatt támadott svéd újságíró.

Nagy vihart kavart március első hétvégéjén a svéd Aftonbladet riportja, amely azzal foglalkozott, hogy mi történik a Szerbia felől Magyarországra menekülni próbálókkal,

A svéd lap az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetre és menekültek beszámolóira hivatkozva arról írt, hogy 2016 nyara óta egyre többen térnek vissza a magyar határról kutyaharapásokkal, ütés- és rúgásnyomokkal valamint olyan irritációval, amit paprikaspray okozhatott.




A cikkre reagálva a magyar Belügyminisztérium március 6-án hosszas közleményt adott ki, amelyben

  • tagadták, hogy magyar rendőrök migránsokat bántalmaznának,
  • az Orvosok Határok Nélküliről közölték, hogy Soros Györgyhöz kötődik,
  • és a cikket szerző Staffan Lindberget kioktatták arról, hogy kell felelősen újságot írni.
Most a Medievarlden nevű svéd médiaipari lap megkérdezte a szerzőt, hogy mit szól a magyar kormány reakciójához.

Lindberg elmondta, hogy alapvetően örül annak, hogy ez a téma hirtelen elkezdte érdekelni a magyarokat, és szerinte ez lehet az oka annak, hogy a magyar belügy úgy válaszolt, ahogy. Ugyanakkor szerinte elég furcsa, hogy őt személyében támadják, és eleve nem a rossz hírek hozóját kellene kioktatni, hanem inkább kivizsgálni, hogy pontosan mi történt a sebesült, megharapott menekültekkel.

Lindberg szerint ők csak úgy dolgoztak, ahogy egy újságírónak dolgoznia kell, de a cikk megjelenése óta már értesült arról, hogy Magyarországon bevett gyakorlat, hogy a hivatalok megpróbálják hitelteleníteni a sajtó képviselőit.

Bede Márt

menekult veres.jpg
 
Olvass utána, 2015 novembere ota 44 feljelentés érkezett menekültekkel szembeni embertelen bánásmod miatt a Szegedi biroságra, ét eljárást inditottak, a többit tanuk hiánya miatt elvetették.
Éppen most mondta a TV, hogy ebben az időszakban 306 ezer intézkedés történt, abból született 44 feljelentés (hány százalék is ez, Ernoe?) és két ítélet született. Az egyik azért, mert a rendőr lefújt egy migránst a kerítésen keresztül aki gyalázkodott és provokálta őt, a másik egy szerződéses katona volt, aki megrúgott egy migránst a befogadó állomáson. A katona pénzbüntetést kapott és leszerelték.

Most fogsz azzal jönni, hogy sokkal több eset volt, csak mindenki hazudik. Ne fáraszd magad, tudjuk, hogy ezt várhatjuk Tőled.
 
Megnyugodhatsz van az ugynek folytatasa. Ilyent neked el lehet adni de nyugatra levo demokraciakba nem.
Igen, Melitta volt folytatása.
A sztori az, hogy a migráns lerántotta a családját a sínekre, a rendőrök között, anélkül, hogy bárki hozzáért volna, és a riporterek rögtön csináltak egy csomó képet, hogy rendőri brutalitás, megjelent a híres nyugati demokráciákban, szidva a magyarokat. Az egyik kép Pulitzer díjat is kapott.
Aztán előkerült a videó.
Ennek hatásra az eddig a hazugságot állító híres, pártatlan, nyugati média kénytelen volt beismerni, hogy tényleg nem mondtak igazat...
Tudod, szerintem a magyar kormány ekkor valóban óriásit hibázott. Be lehetett volna perelni a lapokat, amik a rendőri brutalitásra példaként hozták le a fotót, és meg is nyerték volna. Ugyanis ez nem egyszerű hitelrontás, hanem még lehetett volna közösség elleni izgatás is, talán van néhány országban paragrafus gyűlöletkeltésre, meg még biztos számtalan ötletem lenne, ha kicsit eltöprengenék rajta.
És utána a híres demokratikus országbeli média elgondolkodik azon, hogy jó ötlet-e hülyeségeket írni...
 
Nekem feltünik, ha Hallonbergen-t beütöm a keresögépbe, hogy szinte kivétel nélkül privát blogok jelentkeznek, az általad betett linken pedig még mielött valamit is olvashatnék egy hatalma kormány-probaganda jelenik meg kokárdák kisértében. Ez a független presse nállad? :)

Ernoe.
Szeretem a tájékozottságodat. Itt azonban újra mellélöttél, de alaposan. Nem tudom hova ütöttél be, meg mit, de hogy nem keresöbe az biztos. Ha nem tudsz svédül, akkor kérj meg valakit aki tud. Ne blamáld már magad!

Csak az általatok idézett Aftonbladet-ban 97 cikk jelent meg a Hallonberg-i kettös gyilkosságról.
http://sok.aftonbladet.se/?q=Hallonbergen
http://sok.aftonbladet.se/?q=Hallonbergen
A Dagens Nyheter 20 cikkben foglalkozik ezzel:
http://www.dn.se/sok/?q=hallonbergen&page=1&sort=relevance&date=

Ha a szeretett és sokattudó Google-al keresem, akkor az elsö oldalon 10 linkböl 2 (kettö) alternativ link.
A második oldalon is szintén 2 alternativ a 10 linkböl foglalkozik a kettös gyilkossággal.
A többi a Hallonbergi bérelhetö lakásokról, fogorvosról, stb szól és hivatalos újságok, tv, rádió oldalára vezet.
Nézzem a további oldalakat?

Nem tudom te hova jutottál a Beth-Nahrain linkjén, http://nyheteridag.se/dubbelmordet-...n-fick-halsen-avskuren-de-satt-och-skrattade/ de én ott semmiféle kokárdát nem látok. Hacsak a képen látható svéd rendörautót nem nézted annak.
 
védelméről kell gondoskodni, és utána elmélkedhetünk rajta, hogy hogyan legyünk szolidárisak egymással és a menedékkérőkkel.

Először, és minden körülmények között emberségesen kell eljárni a menekültekkel IS!!!
Én is menekültként születtem 1945 ben. A szétbombázott Német egészségügy romjain Német, Francia és Amerikai orvosok küzdöttek egy menekült asszony és a nyápic gyermeke életéért!!

Nem mondta senki, még csak nem is gondolt rá, majd ha lesz steril körülmény , gyógyszer, műszerek légkodi , jó fizetés. Majd akkor foglalkozunk a csontsovány asszony és a nyápic gyerekével. Addig lökjük ki őket a fal tövébe egy ponyva alá odasüt a nap nem fognak fázni, a nő úgyis kómában van.
 
Utoljára módosítva:
Vagy 8-10 ember fényképezi ennek a vadembernek a ténykedését. Szép banda
Kb. ugyanannyi zsaru próbál intézkedni. Azok a másik banda.
A fotósokat ezért fizetik. Ez a munkájuk. Tudod hogy szól a mondás. Kutya megharap egy postást, az nem hír. De ha a postás harapja meg a kutyát az a címlapra kerül.
Nincs ebben semmi erőszak, csupán aljas átverés. De az nem látszik.
 
Hát szórakoztató a topick

Van egyébként olyan aki len szolgál a határon ?
Vagy rokona ?
Vagy jó barátja ?
Aki ismeri esetleg a járőrpárok összeállításának mikéntjét ?
Hogy történik normális esetben a feltartóztatás ?
Vagy a fegyver viselési szabályzatot a katonáknál lenn a határon ?
Milyen menyiségül a verbális és fizikai erőszak a határt védők felé ?
Vagy hogy mekkora az aránya a kerítésen áttörőknél a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök száma?
stb, stb stb ...

vagy mindenki a Szerbiában vagy kitudja hol felvett felvételek alapján tájékozódik , mivel a határsávban nemigen lehet forgatni. A felvételek nagyrészt amin határőrök vagy rendőrök látszanak azokat a szervek veszik fel , csak sajnos a média szarrá vágja őket mert ugye az izgi jelentek kellenek .

félelmetes és fegyveresen fenyegető katona a magyar határon na mi a meglepi a képen ?

1280.jpg
 
két ítélet született. Az egyik azért, mert a rendőr lefújt egy migránst a kerítésen keresztül aki gyalázkodott és provokálta őt, a másik egy szerződéses katona volt, aki megrúgott egy migránst a befogadó állomáson. A katona pénzbüntetést kapott és leszerelték.
Ez a kettő is sok ! Nem ez volt a feladatuk,nem erre kaptak parancsot. Ha a rendvédelmisek így viselkednek, mit lehet várni a civilektől? 1-2 ilyen az egész testületet lejáratja. Ők kerülnek a külföldi lapok címoldalára, és járatják le Mo-t, nem pedig azok, akik normálisan látják el a szolgálatot.
 
es ezt egy laikus honnet is tudja
a fegyver az fegyver azt latja nincs rajta cedula hogy toltetlen
Tehat : a fenyegetettseg tovabbra IS FENNALL
Annyira nem laikusok a menekültek hisz ilyen fegyverrel támadták a családjukat!
Lehet hogy profibban értenek hozzá mint mi...
Persze hogy fenn áll a fenyegetettség.
 
Menekültek, menekültek, menekültek.

Nem.

A mekült addig menekül amíg üldözik.
Sem Görögországban, sem Bulgáriában, sem Szerbiában nem üldözik.
Nálunk pedig elért a falig.
Nem menekül, népvándorol.

Elképesztő megdöbbentő. Bizonyám.

A határon a határátkelőknél civilizáció van.

A kerítésmászó tanyafeltörő törvényszegő bűnöző illegális bevándorló NEM babusgatandó menekült!!!

Liberálisan gondolkodóknak sem.

Egy régi kiképzési mondás jut eszembe erről a diktatúra éveiből: Ne csak őrizd! Gyűlöld is!!!

A gyűlölet már megvan!! Teljesítve, briliánsan túl teljesítve! Aki nem gyűlöl az ellenünk van.
Így érdemes ám élni csak igazán. A gyűlölet magja kikel még a beton alól is.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére