Áder János maradt az államfő

Újraválasztották Áder Jánost. Összeszámolták az államfőválasztás második fordulójában leadott szavazatokat, amelyek eldöntötték, hogy Áder János lesz Magyarország köztársasági elnöke a következő öt évben.

Az első kör kétharmados támogatás hiányában eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot. Kövér László házelnök tájékoztatása szerint a szavazatszámláló bizottság megállapította, hogy a szavazás érvényességét befolyásoló esemény nem történt.

A titkos szavazáson 170 képviselő vett részt. Érvénytelen szavazat nem volt. Az érvényes szavazatok számba vétele alapján Áder János személyére 131 képviselő, Majtényi László személyére 39 képviselő adta le szavazatát. Ezek alapján a jegyzők megállapították, hogy a köztársasági-elnökválasztás érvényes és eredményes volt. Egyébként az első fordulóban a Jobbik 24 fős frakciója nem vett részt, a másodikban már a DK képviselői sem szavaztak.

majtenyi adler.jpg
 
A csodát akarja valaki is betiltani a finom Heineken sört ... csak ugyanazt követelik tőlük amit a Heineken követel a Csíki sörtől , hogy cseréljék le a cimkét. A sörök minőségével mindenki elégedett, csak romániában csípi a románok szemét egy magyar sörös címke ezért megbízták a Heinekent, hogy tüntesse el, zuzassa be a "Csíki" emblémával ellátott sörös rekeszeket, ne lehessen a román TV -ben "Csíki" sört reklámozni ....
Nos akkor az egyik az politika a másik meg gazdaság, Ha már a heinekenek van csíki söre akkor érthető hogy nem akar ugyanolyan néven konkurenciát magának.
Ebbe nem kellene a politikát belekeverni.
Csak gondolj bele ha most te elkezdenél egy új üdítőt forgalmazni Igazi Coca Cola néven szerinted örülnének a coca cola tulajdonosok?
Ez nem más mint üzleti fogás mert tudják hogy itthon is ha kiejtik hogy erdély akkor már azonnal kapát , kaszát ragadnak az emberek...manipulálva vannak...
 
Lázár és Semjén olyan törvényt nyújtott be, ami börtönnel fenyegeti a Heineken forgalmazóját
Román és holland cég vitájába mit pofáznak bele. Külföldiek dolgát ezek akarják megoldani? Mo-on már minden happy? Ezzel aztán javítják az országról kialakult véleményt. ................ ez az én véleményem róluk. :mad:
 
Lengethetik a horogkeresztes zászlót a rendőrök orra előtt.

ez Magyarországon szimplán nem igaz simán bevisz a rendőr a szvasztikás zászlóért ,főleg közterületen, de még magánterületen sem lengetheted. Ha van egy akármilyen megemlékezés, legyen az akár egy trianoni mécsesgyújtás, kin van a rendőrség és kameráz, nálunk legalább is így van, és eddig bárhol voltam úgymond jobboldali rendezvényen így volt, ha valaki nem bír magával és akár milyen tiltott hatalmi jelképes kitüzője van , akkor is meg fogják indítani az eljárást ellenne, nem a helyszínen , de megindul, sok okos faragott már rá erre, hogy jött az idézés 2-3 hónap múlva , oszt csak pislogtak.

Fel kell fogni, hogy a vörös csillag sokunknak ugyanolyan mint másnak a levéltekerő, ha inába járok és hozok pár szvasztikás pólót nem hordhatom ez van, kilehet bírni nem kapok majd miatta szívrohamot.
Pár éve egy indiai boltba a küszöbről vetették le a szvasztikákat Pesten, pedig ők biztos nem náci szándékkal rakták ki.
 
Nos akkor az egyik az politika a másik meg gazdaság, Ha már a heinekenek van csíki söre akkor érthető hogy nem akar ugyanolyan néven konkurenciát magának.
Ebbe nem kellene a politikát belekeverni.
Csak gondolj bele ha most te elkezdenél egy új üdítőt forgalmazni Igazi Coca Cola néven szerinted örülnének a coca cola tulajdonosok?
Ez nem más mint üzleti fogás mert tudják hogy itthon is ha kiejtik hogy erdély akkor már azonnal kapát , kaszát ragadnak az emberek...manipulálva vannak...

ez a Heineken söre

egy régebbi hozzászólásban belinkeltem a Csíki sörös cimkét is (elnézést, az egy kicsit nagyra sikeredett) a lényeg, láthatóan semmi közös köztük, európai bíróságokon nyert is a Csíki sör.

ahogy az előbb írtam egy magyar nyelvü sörös cimke a probléma oka.
 
Utoljára módosítva:
Nos akkor az egyik az politika a másik meg gazdaság, Ha már a heinekenek van csíki söre akkor érthető hogy nem akar ugyanolyan néven konkurenciát magának.
Ebbe nem kellene a politikát belekeverni.
Csak gondolj bele ha most te elkezdenél egy új üdítőt forgalmazni Igazi Coca Cola néven szerinted örülnének a coca cola tulajdonosok?
Ez nem más mint üzleti fogás mert tudják hogy itthon is ha kiejtik hogy erdély akkor már azonnal kapát , kaszát ragadnak az emberek...manipulálva vannak...

mondjuk az igazi Csiki Sör már pert nyert Európában a Heinekennel szemben, miszerint , nem azonos a névnek az írása , se a kiejtése , se a megjelenés nem összekeverhető, ezután fordultak a román bírósághoz akik ugye tök elfogulatlanok a székelyekkel szemben, rohadtul a románok próbáltak ezzel odasózni megint a székelyeknek.
 
ez a Heineken söre

egy régebbi hozzászólásban belinkeltem a Csíki sörös cimkét is (elnézést, kicsit nagyra sikeredett) a lényeg, láthatóan semmi közös köztük, európai bíróságokon nyert is a Csíki sör.
Nem a csíki sör nyert.....az ˝igazi˝csíki sör nyert...Nem mindegy. mert a csíki sört a heineken gyártja.
Csak utána egy helyi perben meg vesztettek az ˝igazi˝˝ sörösök..ekkor tört ki a balhé.
 
mondjuk az igazi Csiki Sör már pert nyert Európában a Heinekennel szemben, miszerint , nem azonos a névnek az írása , se a kiejtése , se a megjelenés nem összekeverhető, ezután fordultak a román bírósághoz akik ugye tök elfogulatlanok a székelyekkel szemben, rohadtul a románok próbáltak ezzel odasózni megint a székelyeknek.
Akkor mert egy szomszéd országban egymásnak ugrott kér sör gyártó holland cég a magyar kormány avatkozzon be?
 
a másodikban már a DK képviselői sem szavaztak.
Az eredmény tuti volt, sok szót nem érdemel. Minden poszton pártkatonák vannak. Majd pont ez lesz a kivétel. :D
Amiért pipa vagyok, az a DK akciója. Az eredmény ők is tudták. Akkor minek mentek be? De ha már ott voltak a 2. fordulóban miért nem szavaztak? Nem értek rá, Siettek nehogy kihűljön a bableves? Vagy mi a túró volt ez az egész?
 
Nem a csíki sör nyert.....az ˝igazi˝csíki sör nyert...Nem mindegy. mert a csíki sört a heineken gyártja.
Csak utána egy helyi perben meg vesztettek az ˝igazi˝˝ sörösök..ekkor tört ki a balhé.

jogos végig az "Igazi Csíki Sör" márkavet kellett volna használjam, abban viszont tévedsz, hogy a Heinekennek van "Csíki" márkaneve ... nekik a "Ciuc" márkanév van.
 
Akkor mert egy szomszéd országban egymásnak ugrott kér sör gyártó holland cég a magyar kormány avatkozzon be?

egyébként a csikis sör az ha jól tudom 50%-ban egy székely hapsi tulajdona, és 50% ban egy holland sörfőző cég bevásárolta magát a cégbe , a külföldi töke bevonás legszebb példája , kb így kellet volna a privatizációt is csinálni nálunk, de ezt csak zárójelbe mondom. Amit meg némelyik újság, blog fórum parasztvakit ebbe az ügybe, hogy holland kontra holland cég, hát kb ezért utálom személyszerint őket mint a friss sz@rt.

mondjuk a magyar kormány nem avatkozott bele amíg csiki , kontra hei, kontra eu volt, majd ott jött egy ítélet.

majd ugye ez nem tetszett jött a csiki kontra hei, kontra román állam , na innentől kezdve kurva büdös az ügy.

- mert innentől kezdve már nem csak multicég kontra kis cég a buli, mondjuk itt se árt az állami bevakozás ha arról van szó.
hanem most már nemzetiségi, ügyet kreálnak belőle a románok mivel ugye azért az autonómia törekvés az nagyon erősödik Székelyföldön, és lassan az Eu se tud ennek hátat fordítani.

Mondjuk a magyar állam most se avatkozik bele , csak érvényesítené a tiltott hatalmi jelképek használatának tilalmát , és bezárna egy kiskaput amit a hei eddig kihasznált.
 
jogos végig az "Igazi Csíki Sör" márkavet kellett volna használjam, abban viszont tévedsz, hogy a Heinekennek van "Csíki" márkaneve ... nekik a "Ciuc" márkanév van.
A ciuc az a a csík román nyelven, hisz épp ezért tették a csíki sör elé az ˝igazi˝szót.
 
Mondjuk a magyar állam most se avatkozik bele , csak érvényesítené a tiltott hatalmi jelképek használatának tilalmát , és bezárna egy kiskaput amit a hei eddig kihasznált.
Hogyne a heineken beruházott itthon sok embernek ad munkát vagy ahol mondani szokták a ˝mór megtette a kötelességét a mór mehet˝..de, tényleg ha nem lesz kapható heineken sör az kinek is jó??
.............
Magyarország és egyben Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényét, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlést szervező Magyar Turán Alapítvány vezetősége tegnap délután ülésezett, és egyhangúlag a következő döntést hozta: A Heineken cég agresszív üzletpolitikája, valamint a magyar nyelvet Romániában diszkrimináló törekvései miatt, az alapítvány által szervezett minden közösségi rendezvényéről, így a Kurultájról és az Ősök Napja rendezvényről egyaránt kitiltja a Heineken cég termékeit. Az alapítvány, a döntésről a 2017. évi Ősök napjára regisztráló több mint ötven vendéglátó-ipari egységet írásban értesíti. Ezenfelül a Magyar Turán Szövetségben résztvevő tagjainktól és a nagyszámú hagyományőrző szimpatizánsainktól kérnénk, hogy ne vásárolják a Heineken cég termékeit.
 
A ciuc az a a csík román nyelven, hisz épp ezért tették a csíki sör elé az ˝igazi˝szót.

teljesen különbözőnek számít a "Csíki" és a "Ciuc" márkanév ... pélául ha pálinkát vagy palincat iszol ugyanaz, de mégis két ország (HU és RO) külön-kölön levédette.
 
Utoljára módosítva:
Hogyne a heineken beruházott itthon sok embernek ad munkát vagy ahol mondani szokták a ˝mór megtette a kötelességét a mór mehet˝..de, tényleg ha nem lesz kapható heineken sör az kinek is jó??
.............
Magyarország és egyben Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényét, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlést szervező Magyar Turán Alapítvány vezetősége tegnap délután ülésezett, és egyhangúlag a következő döntést hozta: A Heineken cég agresszív üzletpolitikája, valamint a magyar nyelvet Romániában diszkrimináló törekvései miatt, az alapítvány által szervezett minden közösségi rendezvényéről, így a Kurultájról és az Ősök Napja rendezvényről egyaránt kitiltja a Heineken cég termékeit. Az alapítvány, a döntésről a 2017. évi Ősök napjára regisztráló több mint ötven vendéglátó-ipari egységet írásban értesíti. Ezenfelül a Magyar Turán Szövetségben résztvevő tagjainktól és a nagyszámú hagyományőrző szimpatizánsainktól kérnénk, hogy ne vásárolják a Heineken cég termékeit.

Heineken gyárt X féle sört, senki sem akarja betiltani egyiket sem csak pont azt követelik meg tőlük amit ők követelnek a Csíki sörtől.
 
teljesen különbözőnek számít a "Csíki" és a "Ciuc" márkanév ... pélául ha pálinkát vagy palincat iszol ugyanaz, de mégis két ország (Hu és RO) külön-kölön levédette.
A csíki sör az arra utal hogy csíkben készült vagyis egyfajta italról van szó. Van román nyelvű amit a heineken birtokol, és lett ez a ¨˝igazi˝csíki sör ami miattt áll a bál. De ezek EGY helyen készülnek a csík táj egységen.
Ilyen értelemben a pălincă és pálinka megnevezések földrajzi árujelzők a címkéken, és ezért van az, hogy a pálinka megnevezés eredetvédett, és kizárólag Magyarország területén használható magyar gyümölcsből cefrézett és palackozott párlatokra, amelyek alkoholtartalma 37,5-86 százalék között van. A barackpálinka megnevezés ellenben használható, négy osztrák tartományban is, míg a törkölypálinka csak magyar szőlő törkölyéből készülhet Magyarországon.

A pălincă megnevezés is ugyanilyen földrajzi árujelző – tette hozzá Vigh Beáta –, csak kizárólag Románia területére, ahol azonban igazából Erdélyben van történelmi hagyománya a pálinkakészítésnek, és vannak ma is híres, nemzetközileg elismert pálinkakészítők, akik prémiumminőségű termékeket állítanak elő. A romániai pălincă megnevezésű szeszes italnak egyébként minimum 40 százalékos alkoholtartalmúnak kell lennie, és kizárólag gyümölcspárlatból készülhet, cukor és aromaanyagok hozzáadása nélkül, még a 368-os számú, 2008. évi rendelet alapján. A gyümölcskategóriák szerint még ezenkívül eltérő szigorítások vannak érvényben – avatott be a márkavédelmi szakember.
 
"földrajzi árujelző" ez már magas nekem, mikor az hallom Hell egy márkanév jut eszembe egy energiaital.

már leírtam az előbb is:
... csak ugyanazt követelik tőlük amit a Heineken követel a Csíki sörtől , hogy cseréljék le a cimkét. A sörök minőségével mindenki elégedett, csak romániában csípi a románok szemét egy magyar sörös címke ezért megbízták a Heinekent, hogy tüntesse el, zuzassa be a "Csíki" emblémával ellátott sörös rekeszeket, ne lehessen a román TV -ben "Csíki" sört reklámozni ....

Hogyan gondolod, hogy az egységes, oszthatatlan, homogén román TV-ben egy helységnév magyarul jelenjen meg....ezért kell például a magyar iskolában románul oktatni a földrajzt..az elképzelhetetlen hogy egy magyar gyerek tankönyvében Temesvár vagy Kolozsvár szerepeljen.
 
Egyetértek veled. Csak annyiban másként gondolom hogy nem egy közbeiktatott multin kell leverni a két ország problémáját.
Persze ez nagyon jól hangzik hogy védjük meg a magyarokat a gaz kapitalistáktól, és hogy románia ne diktáljon...
 
A multi ment bele a játékba a románok felkérésere pereskedik ... egyikünk se gondolja komolyan, hogy egy 100.000 eurós székelyföldi cég különösebb anyagi kárt okoz a Heinekennek, ha lecserélik a cimkét minden rendben.
 
Utoljára módosítva:
autonómia törekvés az nagyon erősödik Székelyföldön,
Semjénéktől ez minden, csak nem segítség a székelyeknek, hogy ártanak vele, az fix.
Mondjuk a magyar állam most se avatkozik bele , csak érvényesítené a tiltott hatalmi jelképek használatának tilalmát , és bezárna egy kiskaput amit a hei eddig kihasznált.
Ez a vita, pereskedés évek óta megy. Lázárék hirtelen megvilágosodtak, "a csúnya Heineken kihasználja a kiskaput, de mi bezárjuk" A vörös csillag sztoriba egyszer már belebuktak, pedig akkor a viselése miatt pereltek.
Mondjuk a magyar állam most se avatkozik bele
Persze, h nem avatkozik bele, áááá nem olyan.
Azért kíváncsi lennék a reakciókra amikor 2 Mo-i cég pereskedésében dönt magyar bíróság, mire külföldről beledumálnának, h részrehajló volt az ítélet. Min. felgyújtanák a követséget. Hisz az Európai Bíróság illetékességét nem képesek elfogadni - élén a kormánnyal.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,574
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére