Az Al Jazeerát is megdöbbentette, hogy bánunk a menekültekkel

Az amúgy is szörnyű országimázst tovább erodálja, hogyan bánik Magyarország az üldözöttekkel. Az Al Jazeera forgatott a békéscsabai állapotokról.

A békéscsabai menekülttábornál – ahol menedékkérők kezdtek éhségsztrájkba bebörtönzésük miatt – járt az Al Jazeera tudósítója, aki többek között arról értekezett, hogy semmilyen orvosi vagy lelkisegélyt nem kapnak az idezsúfolt emberek. Pedig segélyszervezetek szerint mintegy 70 százalékuk küzd valamilyen lelki traumával (ami nem csoda, az átlag európai számára elképzelhetetlen háborúkból jönnek).

A helyzet annak ellenére sem változott a riport szerint, hogy kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága illegálisnak minősítette a menedékkérők kényszerőrizetét. A riportban megszólal Lydia Gall, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet térségbeli vezetője is, aki szerint úgy vannak bezárva ezek az emberek, hogy nagyon kevés információt kapnak arról, hogyan áll az eljárásuk. Nem kapnak tolmácsot és a telefonjuk sem lehet náluk.

Úgy tartják őket, mint a rabokat. Sőt a rabokat jobb körülmények között tartják.

A stábot amúgy nem engedték be a békéscsabai központba, az ablakból kilógó menedékkérőket sem kérdezhették. Barna Mária pszichológus azonban néha bejuthat. Szerinte zömmel poszttraumatikus stresszt kell kezelni a bentieknél, de depresszió és szorongás is előfordul. Nem csoda, hisz az idevezető útjuk is kemény, több országon át, kiszolgáltatva az embercsempészeknek, többször őrizetbe véve jutottak el Magyarországig.

Barna szerint az itteni őrizet még azoknak is árt, akiknek eddig nem voltak lelki bajaik.

Idézi a riport Orbán Viktor “szépelgő emberi jogi handabanda” mondatait is, majd megállapítja: ez a kormány nem törődik az emberi jogokkal. A riporter sorolja még, hogy három tábor van Magyarországon és az új jogszabályok alapján még szigorúbb eljárásrend vár a migránsokra. Épül az új kerítés is 1 milliárd euróért, meg az új táborok, amiknek egy kijáratuk lesz: Szerbia felé. A videó amúgy még az EJEB döntése előtt születhetett.

borton1.jpg
borton1.jpg
 
Ha ez a kormány teljesen ellentétesen cselekedne, akkor meg azzal lenne a problémája ugyanezeknek a hölgyeknek/uraknak.

na ez nagy igazság, értem én , hogy a nem tetszik amit a kormány csinál sok tekintetbe pl a letelepedési kötvénnyel , de azt nem értem mért érv a letelepedési kötvény arra, hogy fogadjuk a határokat ostromlókat tárt karokkal,illetve mindenik mászkálhasson itt papírok nélkül mert előad egy sztorit ami vagy igaz vagy nem.

tavaly engem 20.000 ft büntetek télen mikor futni voltam este , két falu között (bicikliúton), mert a papírjaim viszont a kocsimba maradtak Abdulnak nem kell , nekem igen , na de mi ez ha nem kettős mérce.

Mondjuk ott vagyunk barmok, hogy itt elkérni tőlük a 20-30 eurót , buszra rakni őket , irány Hegyeshalom , ott egy olyan befogadóállomás ami Ausztria felé nyitott , azt had menjenek Abdulék , még útravalót is adnék jó kis tepertős pogácsát . Hamar elválna a sz@r a májtól aszt hiszem, kíváncsi lennék meddig nagyszájúskodna a "humánus" nyugat.
 
Nem tudom mit akarsz mondani, a számok egyeznek azzal amit én papolok itt.
A napi 10 menekültjogi kérelemmel egyezik? Olvass vissza, légy szíves.
2015-ben, ahogy mondod 177.135 menedékjogotkérö volt Mo.-on, ha Merkel nem vette volna át öket regisztrácio nélkül ma vér tapadna az ország kezéhez.
Ez duma. Ennyi regisztrált volt, különben honnan tudnánk a pontos számot? Aztán ezek menetek tovább Németországba.
Az a gyülölet ami ott volt kiváltva a kormányplakátok álltal körbejárta a világot és ártott vele a szülöhazánknak.
Az ártott, amit mások belemagyaráztak. Mi rossz van abban, hogy aki ide jön, az tartsa be az itteni törvényeket? Ez még a Genfi Konvencióban is benne van, bár szerinted nem érvényes.
A saját számaidat követve, néhány honap alatt a menekültkérök száma 80%-al csökkent,
ahogy a rendörség jelenti, ma 400-600 menekült tartozkodik Mo.-on.
-
Ne probáld bemesélni, hogy ez a magyar szögesdrot eredménye. Egyszerü mathematikával kimutathato, hogy ugy a Mo.-on mind az öt megkerülö uton érkezö menekültek száma drasztikusan csökken. Olyan nagy elilyesztö erövel nem rendelkezik a kerités ezért is probál a határvédelem a brutalitással jeleket küldeni a világnak.
Pedig annak is, meg Erdogannak is. Egyelőre kevesebben jönnek - Erdogan miatt, aki pénzt kap ezért - és akik jönnek, abból többen választanak másik utat. Ennyi. Ahogy nézem, hamarosan kiderül, kinek van igaza, ha a törökök megint majd kezdik eregetni az embereket a táborokból.
Talán azt is olvastad az EU-oldalán, hogy a Mo.-rol Szerbiába visszaküldött menekülteken verésnyomok, harapások, eröszak nyomai láthatok.
Azt is írta az EU szerinted, hogy ezeket a magyarok okozták nekik?
Keresed fel a magyar rendörség oldalát police.hu, ott meglátod, a menekültek ha jönnek 10-20 as csoportba, a hét legtöbb napján érkezik Mo.-ra egy ember sem.
És ez mit is jelent szerinted? Az hogy 10-20-as csoportokban jönnek (a "csoportok" többes szám) nem azt jelenti, hogy 10-20 ember jön összesen naponta.
A problema a 4.393 menekülttel, hogy a többsége Ukrán munkaválalo és nem Syriai vagy Orientröl érkezö. Merkel megmondta egy nyilt TV-beszélgetésbe, hogy az EU szivesen felszámolja az ukrán menekülteket is csak a magyar kollegája nem igyekszik a számokat az asztalra tenni.
Ez megint duma. De mi bajod az ukrán menekültekkel? Ők nem emberek? És ott valóban háború van.
Már ne haragudj de a referendum nem arrol szolt, hogy a 4.393 embernél többet nem veszünk fel!
Már ne haragudj, de nem arról szólt.
A 2016-os magyarországi népszavazás 2016. október 2-án megrendezett országos referendum, amelyen a szavazójogosult magyar állampolgárok arról nyilváníthattak véleményt, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa-e nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.
Már tapasztaltam, hogy itt többeknek - például Neked - szövegértési gondjaid vannak, segítek értelmezni.
Nem az volt a kérdés, hogy Magyarország befogadjon-e menekülteket. Arról volt szó, hogy ki dönthesse el, hogy Magyarország befogadjon-e migránsokat, és hányat.
Fordítsuk le emberi léptékre, jó? Hátha könnyebben megy.
Ahhoz hasonló a felvetés, hogy például neked van egy lakásod. Ebbe TE bárkit befogadhatsz, mert ehhez jogod van. A kérdés az, hogy a GONDNOKNAK lesz-e joga ahhoz, hogy előírja neked, hogy kit kell KÖTELEZŐEN befogadnod, korlát nélkül, úgy, hogy nem szólhatsz ellene semmit.
 
ha a kapunk elött emberek állnak és fagyoskodnak akkor nem kezd el az ember paragrafusokat rágni, hanem megmenti a másik életét....
Meg is kapja a "migránssimogató" címkét.
Tudod nem értem, miért kell egyeseknek végletekben gondolkodni. Fekete-fehér, több szint nem ismernek. Ezért nem tudjuk meggyőzni egymást. Ők és mi. Ez is szétválasztás is baromság.
Azért mert nem rúgok bele a girhes kutyába, hanem dobok neki egy szelet kenyeret, nem jelenti, h haza is viszem magammal.
 
Mondjuk ott vagyunk barmok, hogy itt elkérni tőlük a 20-30 eurót , buszra rakni őket , irány Hegyeshalom , ott egy olyan befogadóállomás ami Ausztria felé nyitott , azt had menjenek Abdulék , még útravalót is adnék jó kis tepertős pogácsát . Hamar elválna a sz@r a májtól aszt hiszem, kíváncsi lennék meddig nagyszájúskodna a "humánus" nyugat.
Nem, ezt nem tehetjük, mert nem Ausztriából érkeztek ÉS Ausztria pedig nem engedi őket belépni (lásd az ellenőrzést a közutakon például), hivatkozva arra, hogy mi biztonságos ország vagyunk.
 
Ha ez a kormány teljesen ellentétesen cselekedne, akkor meg azzal lenne a problémája ugyanezeknek a hölgyeknek/uraknak.

Na ez a lényege az egész itteni vitának, itt van a kutya elásva!!!!
Ha Orbán beengedné az összes migránst, akkor meg az lenne a probléma, hogy ez a hülye Orbán elárasztja az országot minden jöttmenttel.
Mindegy, mit csinál Orbán, az biztosan nem jó!

Vagyis ez a topic nem arról szól, legyen migráns, ne legyen migráns, így kell-e bánni velük vagy úgy, hanem arról, hogy márpedig Orbánt ülepen kell rúgni, ki kell ebrudalni, el kell zavarni.
És mondják ezt főként olyanok, akik egyébként nem is Orbán uralma alatt élnek. Akinek tökmindegy, mi lesz ezzel az országgal, csak Orbán ne legyen! De azért mi vagyunk a gyűlölködők.
 
szerintem van némi külömbség a menekült meg a vendégmunkás között, felsorolod a visegrádi államokat de példul elfeledkezel romániáról ahonnan egyedül kb. ötmillió vendégmunkás dolgozik külföldön.


Magyarország például úgy értelmezi a menekültekkel való szolidaritást, hogy ott segítünk ahol a probléma keletkezett, nem kell behozni a problémát.



arányos elosztást tervezet ... úgy tudom hogy nemigen alkalmazzák


összeszámoltad hány biztonságos országon vándorolnak át a migránsok, szerintem furcsa, hogy sehol sem kérnek menedéket ... de javasold nekik az új útvonalat amit belinkeltem, ott se fagyoskodás, se szögesdrót meg harapós kutyák, mlegszívü, szerető emberek várják őket tárt karokkal.

Látom te is átugrottad a tényt, hogy 40 éven keresztül csak keritéssel lehetett összetartani magyarország lakoit, ugy látszik a kerités anyira belenött a gondolkodásunkba, hogy egyesek képtelenek más alternativát meglátni.
-
Jo, hogy Romániát hozod példának, azon mégjobban látszik, hogy a kényszer küldi az embereket keletröl nyugatra, anyagi kényszer. Mi az ha nem gazdasági migration?
-
Ne érts félre, nem senkinek a szemére én sem a szegénység utáni vágybol vagyok itt. Ami elviselhetetlen, hogy Somaliában már 3 éve nem esett az esö, Syriában már 6 éve háboru van, az IS-el ilyesztgettek és ha valaki elöllük a távolt keresi akkor anyagias disznoknak tartjátok öket.
-
Magyarország például úgy értelmezi a menekültekkel való szolidaritást, hogy ott segítünk ahol a probléma keletkezett, nem kell behozni a problémát.
-
Akarod vagy nem, ha a probléma nagy lesz akkor bizony ö jön hozzánk. Jugoszláviával volt egy szerzödésünk, minek értelmében nállunk kereshetnek munkát, aztán jött a kommunizmus bukása, az EU csak azzal volt elfoglalva, hogy a volt Ostblock államok ne nyugtalankodjanak, a szétesett Jugoszlávia több állama számára az egyik pillanatrol a másikra megszünt ez a privilegium, ezek tették ki a 2015-ös menekülthullám egy jo részét... Görögország fizetésképtelen lett, a csehek magyarok.. mindenki a pénzbehajtással volt elgoglalva, a kutyát sem érdekelte az évek ota tarto háboru következménye a szomszédunkba...
-
De nem akarok elédvágni, megmondanád mekkora összeggel és hol segitetek a menekülteken? En csak azt olvasom, hogy hány millio eurot kap Mo. a menekültek ügyeinek a kezelésére. Elgondolkodtál milyen gyorsan és menyit lehetett volna segiteni a keritésbe ölt összegböl? Hány ezer határ-vadász bolyong a 175 km-es szakaszon és boldogok ha végre látnak egy menekültet akin eljátszhatják amit tanultak.
-
Biztos vagyok benne, hogy az állami segitség joval alacsonyabb mid amit az NGO-k kapnak, mind amit az ország ad. Oktobertöl megint kintlesznek a Büchse-k az ALDI-nál, LIDL-nél és gyüjtenek az emberek Keleteuropa számára. (En is bökezüen adakozom nem az a problema)
-
összeszámoltad hány biztonságos országon vándorolnak át a migránsok, szerintem furcsa, hogy sehol sem kérnek menedéket ... de javasold nekik az új útvonalat amit belinkeltem, ott se fagyoskodás, se szögesdrót meg harapós kutyák, mlegszívü, szerető emberek várják őket tárt karokkal.
-
A problémát ott látom, hogy soha nem is érdeklödtél azután honnan, miért jönnek az emberek és miért egyik vagy másik országba. A kormányod megmondja kerek perec, ezek mind rablok, megeröszakolok, kriminálisak... Mást sem halottam eddig a szádbol.
-
Gondolom a hosszu magyarázkodás helyett tanulságosabb lesz ha beteszek neked egy rövid videot. Itt nemcsak argumentumok találhatsz hanem stilust is.
-
Lehet, hogy a nyelvet nem fogod megérteni de legalább látod, hogy mi nem menekültek-röl, hanem menekültek-kel, beszélünk. Nemcsak azt tartjuk fontosnak mi mit akarunk, hanem hogy nekik mik az igényeik motivatiojuk, céljuk...
-
 
Nem, ezt nem tehetjük, mert nem Ausztriából érkeztek ÉS Ausztria pedig nem engedi őket belépni (lásd az ellenőrzést a közutakon például), hivatkozva arra, hogy mi biztonságos ország vagyunk.

Ezt már 2015-ben is többen mondtuk, hogy nem azért építi a kerítést Orbán, mert idegengyűlölő rasszistafasiszta, hanem azért, mert tudta, hogy az osztrák előbb-utóbb le fogja zárni a határát, és akkor itt reked Magyarországon több százezer migráns, akik akkoriban naponta tízezrével jöttek be a határon, fittyet hányva a magyar határőröknek. De ez valahogy nem jutott el sokak szürkeállományáig, és a mai napig azt mondogatják, miért nem engedjük át a migránsokat a határon, úgyse akarnak nálunk maradni. Az, hogy az osztrákok se engedik be őket, hogy pl. Rábafüzesnél sorfalat álltak az osztrákok, hogy a visszatoloncolt migránsok ne juthassanak vissza hozzájuk, az valahogy kiesik az orbánellenesek látószögéből.
 
Ahhhha.

Hát ez így elég zavaros. És azokkal mi van, akiket a németek kitoloncolnak? Ott nem számít a lelkiismeret?

És mi van azokkal a hozzászólásaiddal, ahol Te említetted a Genfi Konvenciót? Amikor még nem tudtad, mi van benne, akkor még azt hitted, hogy alátámasztja azt amit mondasz?

Most, hogy kiderült, hogy nem, jössz az egyes államok alaptörvényével.

Na, akkor gondoljuk tovább. Az EU-nak van egy, a menekültstátusz megadásról szóló direktívája (A TANÁCS 2005/85/EK IRÁNYELVE (2005. december 1.)). Nem sz ENSZ-nek, hanem az EU-nak. Ez a két szervezet ugyanis nem azonos egymással.
Ezt is beidéztem párszor. Akkor ez ellentétes az egyes tagállamok alaptörvényeivel? Gondolok a "harmadik biztonságos ország" fogalmára és az ezzel kapcsolatos kitételekre. Tehát mindenki kötelességszegést követ el?
Ajjaj...

Epp most kell egy német katholikus papnak a biroság elött jotálnia azért mert megakadályozott néhány szülöhazába valo visszaküldést. De bizony, bánt bennünket nagyon, ha nem tudunk segiteni és ezt a dilemát nem akarjuk elhallgatni.
-
Azt mondod nem tudom mi áll a Genfi konventioban, valoszinü mert nem olvastad el amit mondtam. Megismétlem:
A Genfi Konvencio nem arrol szol, hogy
milyen körülmények között és ki kapjon menekültstatuszt, hanem arrol, hogy hogyan kell bánni azokkal akik egy ilyen statusszal rendelkeznek.

-
Nézzd ha az autobahnon mégy autoval, és látsz az utszélen egy sérültet, nem hivatkozhatsz arra, hogy már 5 kocsi elhuzott elötted és egy sem állt meg. A magyar külügyminiszter ezt tette a Die Weltnek adott interviwe-jában. Menjenek vissza Szerbiába... :(
 
Azt mondod nem tudom mi áll a Genfi konventioban, valoszinü mert nem olvastad el amit mondtam. Megismétlem:
A Genfi konvencio nem arrol szol, hogy milyen körülmények között és ki kapjon menekültstatuszt, hanem arrol, hogy hogyan kell bánni azokkal akik egy ilyen statusszal rendelkeznek.

Csak részben. Az eleje mindjárt azzal foglalkozik, hogy ki számít menekültnek. Olvasd el még egyszer.

Tudod, minden jogszabály úgy épül fel, hogy először definiálja, hogy kire/mire vonatkozik. Ez a hatályt leíró rész.
Ez után jön az, hogy mit kell csinálni.

Tudom, hogy nem fog tetszeni, de akikre nem vonatkozik - tehát nem felelnek meg a "menekült" fogalmának, azokra nem vonatkozik, azokkal nem így kell bánni.

Aztán a Genfi Konvencióval összhangban keletkezett a EU direktívája arról, hogy hogyan lehet/kell odaítélni a menekült státuszt.

Hogy értsd, ELŐSZÖR el kell dönteni, hogy aki megjelenik a határon, az menekült-e. MÁSODSZOR, ha menekült, akkor járnak neki a Genfi Konvencióban foglalt jogok, a kötelességekkel együtt.

Nálad az a lépés marad ki, hogy nem érted a határon megjelenő migráns és a menekült státuszt kapott személy közti különbséget. Olvasgass még egy picit, jó?
 
Na ez a lényege az egész itteni vitának, itt van a kutya elásva!!!!
Ha Orbán beengedné az összes migránst, akkor meg az lenne a probléma, hogy ez a hülye Orbán elárasztja az országot minden jöttmenttel.
Mindegy, mit csinál Orbán, az biztosan nem jó!

Vagyis ez a topic nem arról szól, legyen migráns, ne legyen migráns, így kell-e bánni velük vagy úgy, hanem arról, hogy márpedig Orbánt ülepen kell rúgni, ki kell ebrudalni, el kell zavarni.
És mondják ezt főként olyanok, akik egyébként nem is Orbán uralma alatt élnek. Akinek tökmindegy, mi lesz ezzel az országgal, csak Orbán ne legyen! De azért mi vagyunk a gyűlölködők.

Ezzel az ambivalens helyezettel kell minden politikusnak megbirkoznia.
Merkelt sokan birálják mert állitolag tul sokat tesz a menekültekér, mások szerint meg tul keveset.
-
Az Orbán meg nem is "ismer" menekülteket, azok "Merkel vendégei", vagy "muszlem honfoglalok", kriminális alakok.
 
ez nem reklámvideo, ez is migráns gyerek



Ez interpretálás kérdése. En nem látok semmi különöset.
-
Az olasz hitközösség a németországi Hochenrechberg nevü kishelységben, husvéti traditio.

images
Indian-tomahawk-Rubies.jpg

-
Gyerekkoromban, a vadnyugati filmek voltak divatban. A szomszéd házbeli gyerekek akasztást játszottak az egyik belehalt.
Az iskolánkban sok gyereknek hiányzott a lába, az arca, teste televolt szilánkokkal mert az erdöben mindenüt löszerek feküdtek, a szüleink "traditioja" hagyta ott.
-
Valoban mit akarsz mondani a képpel? Azt, hogy minden menekült egy gyilkos? Csak szégyelled kimondani mert tudod nem igaz.
-
 
Szép!
"w2eu.info provides contacts and counselling to refugees and migrants on their way. At the outer borders of Europe, people are refused entry, they are imprisoned and deported. Nevertheless people are coming. w2eu.info is supporting you who come to Europe in your struggle for a better life."

.... támogatunk benneteket a jobb életért való harcotokban.
 
Ez interpretálás kérdése. En nem látok semmi különöset.
Valoban mit akarsz mondani a képpel? Azt, hogy minden menekült egy gyilkos? Csak szégyelled kimondani mert tudod nem igaz.

ez csak egy kis video, gondoltam nem csak megnézed, hanem kíváncsiságból elolvasod a kommenteket is amik a tartoznak hozzá, van néhány ... nem magyarok kommentjei
 
Csak részben. Az eleje mindjárt azzal foglalkozik, hogy ki számít menekültnek. Olvasd el még egyszer.

Tudod, minden jogszabály úgy épül fel, hogy először definiálja, hogy kire/mire vonatkozik. Ez a hatályt leíró rész.
Ez után jön az, hogy mit kell csinálni.

Tudom, hogy nem fog tetszeni, de akikre nem vonatkozik - tehát nem felelnek meg a "menekült" fogalmának, azokra nem vonatkozik, azokkal nem így kell bánni.

Aztán a Genfi Konvencióval összhangban keletkezett a EU direktívája arról, hogy hogyan lehet/kell odaítélni a menekült státuszt.

Hogy értsd, ELŐSZÖR el kell dönteni, hogy aki megjelenik a határon, az menekült-e. MÁSODSZOR, ha menekült, akkor járnak neki a Genfi Konvencióban foglalt jogok, a kötelességekkel együtt.

Nálad az a lépés marad ki, hogy nem érted a határon megjelenő migráns és a menekült státuszt kapott személy közti különbséget. Olvasgass még egy picit, jó?

Kedves Hogo100
-
Te az UNCHR-nek egy 1967-es papirját linkelted be.
A magyarországra jövö menekültek nem az UNCHR nál, hanem a magyar államnál kérnek menedéket.
Ez egészen más.
-
Gondolj csak bele, hogy Honecker, az irani Shah, Kohmeni, Lenin, Kossuth és sok más ember kért és kapott menedékjogot akik nyilvánvalo nem feleltek meg az UNCHR-ben szereplö kriteriumoknak. De nem is erröl van szo. Leirom mégegyszer.
-
A Genfi konvention (GFK)
nem arrol szol, hogy mindenkinek joga van egy Asyl megkapáshoz,
nem jog arra, hogy minden individuum egy országba beutazhasson,
hanem egy megállapodás államok között ami a egységesiti az elfogadott menekültek jogait.
 
pont úgy lehet beadni a menedékkérelmet mint németországban, csak minket jobban szeretnek, mindenki hozzánk akarja beadni, a többi EU-s ország nem smakkol nekik. Lehet hogy a hivatal weboldala tetszik nekik annyira

6sed9g2nbb0fsdwuavl2.jpg

Ügye ezt vicnek szántad?
A kommunizmus idelyén is volt papiron szolásszabadság, a kerités bennünket védet, az volta "szocialista védöfal" :)
-
Beszéljünk arrol, hogy mekkora az elismerési quota Mo.-on? :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére