Lázár megint nekiment a Heinekennek

A magyar nemzeti érdek következmények nélkül nem sérülhet sem Magyarországon, sem az országhatárokon kívül – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlésben, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve, hangsúlyozva, hogy az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.


A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat a holokauszt túlélőiként, vagy a kommunizmus áldozataiként.

Lázár János emellett arra kérte képviselőtársait, hogy minden esetben védjék meg a magyar nemzeti érdeket is, így amennyiben azt "védjegy vonalon" támadják, akkor arra egy védjegyüggyel válaszoljanak.

A Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, a szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste, hanem minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni egy magyar érdeket.

heineken.jpg
 
Hogy a perzsák árják-e azt nem tudom. Azt azonban tudom, hogy a mostani hinduk ősei északnyugat felől hatoltak be Indiába, amikor elkezdték azt meghódítani, elvileg tehát nem lehetetlen, hogy némelyik törzsük ott maradt a mai Perzsia területén. Az pedig hogy "árja", egyszerűen azt jelenti hogy "nemes". Így nevezték el magukat a hódítók, nyilván hogy ezzel megkülönböztessék magukat a meghódoltatott dravidáktól, akik szolgák kellett hogy legyenek. Pontosabban, azok kerültek az alsóbb kasztokba.

Ennek fényében, elvileg azok akik nem hatoltak be akkor Indiába, iletve nem ezen behatolók leszármazottai, ők a szó szigorú értelmében nem is árják. Ugyanis nem őseik azok, akik magukat akkor árjáknak nevezték el. Vagyis, a szó e legszigorúbb értelmezése szerint egész Európában egyetlenegy árja se él, kivéve persze az Indiából odaérkező turistákat... meg a CIGÁNYOKAT! Azok ugyanis Indiából jöttek, első csoportjaik úgy tudom kb az 1400-as évek környékén. Vagyis nekik mind igenis őseik azok, akik egykor mint "árják", meghódították indiát. A cigányok tehát nemcsak a legigazibb, de tulajdonképpen egyetlen árja népesség Európában!

Az összes többi nép csak amolyan "unokatestvéri" kapcsolatban áll az igazi, azaz hindu árjákkal, a cigányok esetében azonban szó szerint egyenesági leszármazás esete forog fenn.
 
Most ezt nem értem, az a baja hogy ott azon a címkén egy vörös csillag? Énnekem egész gyermek-és ifjúkorom a szocializmusban telt el, de nem vagyok annyira szellemileg sérült, hogy minden vörös csillagban azonnal annak a rendszernek a jelképét lássam és hisztiben törjek ki miatta. Megfelelő kontextusba helyezve, persze lehet annak a jelképe, és akkor lehet is hogy valakiből rossz emlékeket vált ki, de azon a címkén nyilvánvalóan nem olyan kontextusban van.

Továbbá, ne tegyünk már úgy, mintha a vörös csillag - speciel épp az ötágú is - ne lett volna már nagyon sok mindennek a jelképe a (szocial/kommun)izmus kitalálása előtt is! Egyáltalán, hány száz vagy ezer évig nem szabad akkor ezt most használni, hm? És a hindukat miért nem perelik be, mert arrafelé meg a horogkereszt használata mindennapos, igaz hogy teljesen mást jelképez, de minek is törődni azzal a sok észlénynek...

Kontextusban kell vizsgálni mindent. Ezzel az erővel egyik önkényuralmi jelképet se szabadna ugyanis felhasználni még olyan paródiákban se, melyek épp azt a rendszert figurázzák ki.

Talán neki kellene ugrani pl. a franciáknak, hogy kereszteljék át a Lenin sugárutat, mert az sért minden ex KISZ- és párttitkárt, KB tagot, aki ma nálunk mint mélységes nemzeti érzelmű politikus regnál...;)
 
Az egesz kormany jogi vegzettsegu, hianyoztak az iskolabol hogy mit lehet perelni es mit nem? foleg a vesztes pereket csak a masodvonalbeli ugyvedek vallaljak be .Vagy kisebb mellennyel kellene lenni vagy visszakerni a tandijukat, vagy a sajat zsebukre pereskedni olyan ugyekbe ami tuti veszto.
Szerintem az egész arról szól hogy megakadályozzák hogy az ellenzék bármi mögé be tudjon állni mindent bevállalnak csak nehogy az ellenzéknek biztos vagy biztos nak látszó ereje legyen!
Lényegtelen hogy sikeres lesz vagy sem csak egy a lényeg ŐK vállalják be így az ellenzék már csak a semmit tudja taposni..
 
Nyilván valamelyik fidesz vezető gazdasági befektetése a csiki sör, ezért ez a nagy akciózás.
A csiki sör meg egyáltalán nem nemzeti érdek.
Érdekes ennek a Csiki Sör cégnek a tulajdonosi háttere. Sok benne a tisztázatlan szál. Ezek takarják a magyar érdeket, talán? Akkor érthető a Lázárék xar keverése.
 
1864 ota voros csillag van a Heinekenen.Miert kene valtoztatni rajta? mert a magyaroknak nem tetszik?
Hogy van ez a Szijjarto elfogadja a Lazar meg nem? Mint befektoto kell, amugy epen most bovitenek 300 uj munkahellyel.
Putyin baratsag nem zavarja oket hanem kebel baratok hogy van ez?
Hogy vedjegy markanev ...elvesztett pernek is fogsz orulni?ami nagyon nagy osszeg lesz.
A bajnoki liga foszponzora a Heineken , hogy fogjak a magyarok kozvetiteni?
Miert zavar teged a Milky Way csoki?
images


KAlaprol levele
images


csomagolopapir le vele

upload_2017-3-21_9-37-44.png
 
A csillag már az ősember kora óta a távolságot, magasságot jelképezte, eképp átvitt értelemben a végtelenséget is, elérhetetlenséget is, és a magasabbrendűséget. Gyakorlatilag minden nkorokban mindig olyasminek a jelképezésére használták, hogy az a dolog (vagy ember) „Nagyon jó" (minőségű, kiváló, stb). Ezzel az erővel a magyarok követelhetnék hogy tiltsák be a "sztár" szó használatát (szóösszetételekben is, mint megasztár, szupersztár, stb) hiszen az szó szerint azt jelenti hogy "csillag"...

Különben is, törvény nem lehet érvényes visszamenőleges hatállyal, vagyis mert a csillag előbb volt a jelképe sok másnak mint a kommunistáknak, ezért az egész pereskedés kapásból értelmetlen és vesztes ügy minden józan bíró szemében.
 
A magyar nemzeti érdek következmények nélkül nem sérülhet sem Magyarországon, sem az országhatárokon kívül – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlésben, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve, hangsúlyozva, hogy az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.


A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat a holokauszt túlélőiként, vagy a kommunizmus áldozataiként.

Lázár János emellett arra kérte képviselőtársait, hogy minden esetben védjék meg a magyar nemzeti érdeket is, így amennyiben azt "védjegy vonalon" támadják, akkor arra egy védjegyüggyel válaszoljanak.

A Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, a szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste, hanem minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni egy magyar érdeket.

Csatolás megtekintése 1534978
*
Igazolni nem tudom, csak sejtem, hogy több magyarországi politikus is benne van a sör-cécóban. Ez nemcsak az én feltételezésem, mások is gondolnak erre. Talán ezért a "véd és dac szövetség"? Nem kell nagy jósnak lennem, de azt tudom, hogy a Heineken-csoport - reggelire eszi meg Lázár urat...

upload_2017-3-21_16-36-20.jpeg
 
Tudom. Azzal semmi gond. De komolytalan most hivatkozni önkényuralmi jelkép "használatára" , holott kb 150 éve a Heineken van. Akkor morcoskodtak volna, mikor stratégiai partneri szerződést kötöttek a céggel. Gumicsont az egész. Bedobták, ezen rágódjunk, a fontos dolgokra ne figyeljünk. Minden SIM kártyát nyilvántartásba vesznek és most akarják átnyomni azt a törtvényt, h bűncselekmény gyanúja nélkül is bárkit megfigyelhessenek. Hisz terrorveszély van.
Bírót nem kell zaklatni felhatalmazásért, a szolgáltatótól se kell kérni az adatokat. (úgyse mindig adták ki) Mindenkiről tudni akarnak mindent. Haladunk a rendőrállam felé.
Orwell-i világ készül az biztos. De azt remélem, hogy nem valósul meg ez az elképzelésük. Ha így folytatják, valamikor a jövőben a narancs is egy betiltott önkényuralmi jelkép lesz....
 
Orwell-i világ készül az biztos. De azt remélem, hogy nem valósul meg ez az elképzelésük. Ha így folytatják, valamikor a jövőben a narancs is egy betiltott önkényuralmi jelkép lesz....

Vagotol:Koveteljuk,hogy a Fanta vegye le a cimkejerol a nagyarancsot, mert sokunkban riadalmat kelt, mint az onkenyuralom jelkepe
 

Csatolások

  • nari.jpg
    nari.jpg
    53.8 KB · Olvasás: 26
Hidd el nekem mikor megveszek es megeszek egy MilkWay csokit soha a budos eletembe nem jutott eszembe a szovjet diktatura a borzalmak, sehogy nem aszocialok csoki eves kozben ilyen dolgokra.
Mivel nem iszok , majdnem biztos vagyok hogy aki a Heineken sort issza es sokan teszik mert egy kivalo sor, nem gondolnak a voroscsillagra es a szornyusegekre.
De maga a gyarto se a kitalalo se, hisz meg hirmagja nem volt a komunizmus eszmeinek mikor mar a Heineken vila gsikert aratott.
Az is biztos hogy a kapitalizmusba egyik ilyen sikeres ceg se akart soha reklamot csinalni a kommunizmusnak.
 
Mindigis elleneztem ezt a hülye törvényt hogy egyes grafikákat, ábrákat betiltanak. Én még a horogkeresztet se tiltanám. Tényleg nem! Ugyanis:

1. Akinek van józan és normális esze, úgyse fogja használni, tiltás nélkül sem, legalábbis nem olyan kontextusban hogy a nácizmusra utaljon.

2. Aki idióta és mégis használja mert annyira nincs tisztában a történelemmel, annak majd mások megmondják hogy ezt gondolja át mégegyszer mert így meg úgy... és akkor lecseréli nagy bocsánatkérések közepette.

3. Aki direkt használja, ott 2 eset van:
a., Szándékosan provokálni akar vele. Ekkor semmi baj, mert elhagyják őt az üzleti partnerei, a vevőköre és csődbe megy.
b., Ő maga tényleg fasiszta, egyetért ezzel az eszmeiséggel. Ekkor le kell sittelni, de nem a jelkép használatáért, hanem mert úgyis elkövet amellett valami mást is ami törvényellenes, s amiatt lehet büntetőeljárás alá vonni.
 
ezen szerintem is el kell elgondolkodni, lehet semmi értelme egy olyan törvénynek ami tiltja ezeket a jelképeket
Miert csak vegletekben lehet gondolkozni?
Nyilvan a voros csillag egy tankon egy regi katonai jarmuvon ,vagy egy retro kepen mindenki a komcsi idore gondol senki se a Heinekenre vagy a csokira stb.
A kornyezet amibe el van helyezve az meghataroza a celjat es az ertelmezeset is.
Heinekenek kene a komcsi diktaturat beperelni hogy elloptak a vedjegyet.
Hogy a magyaroknak miert kell ebbe beleszallni es elbukni egy nemzetkozi pert....ugy hogy az egesz bagazs jogasz fel nem lehet fogni.
Ingyen reklam a Heinekennek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,821
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére