Az Al Jazeerát is megdöbbentette, hogy bánunk a menekültekkel

Az amúgy is szörnyű országimázst tovább erodálja, hogyan bánik Magyarország az üldözöttekkel. Az Al Jazeera forgatott a békéscsabai állapotokról.

A békéscsabai menekülttábornál – ahol menedékkérők kezdtek éhségsztrájkba bebörtönzésük miatt – járt az Al Jazeera tudósítója, aki többek között arról értekezett, hogy semmilyen orvosi vagy lelkisegélyt nem kapnak az idezsúfolt emberek. Pedig segélyszervezetek szerint mintegy 70 százalékuk küzd valamilyen lelki traumával (ami nem csoda, az átlag európai számára elképzelhetetlen háborúkból jönnek).

A helyzet annak ellenére sem változott a riport szerint, hogy kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága illegálisnak minősítette a menedékkérők kényszerőrizetét. A riportban megszólal Lydia Gall, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet térségbeli vezetője is, aki szerint úgy vannak bezárva ezek az emberek, hogy nagyon kevés információt kapnak arról, hogyan áll az eljárásuk. Nem kapnak tolmácsot és a telefonjuk sem lehet náluk.

Úgy tartják őket, mint a rabokat. Sőt a rabokat jobb körülmények között tartják.

A stábot amúgy nem engedték be a békéscsabai központba, az ablakból kilógó menedékkérőket sem kérdezhették. Barna Mária pszichológus azonban néha bejuthat. Szerinte zömmel poszttraumatikus stresszt kell kezelni a bentieknél, de depresszió és szorongás is előfordul. Nem csoda, hisz az idevezető útjuk is kemény, több országon át, kiszolgáltatva az embercsempészeknek, többször őrizetbe véve jutottak el Magyarországig.

Barna szerint az itteni őrizet még azoknak is árt, akiknek eddig nem voltak lelki bajaik.

Idézi a riport Orbán Viktor “szépelgő emberi jogi handabanda” mondatait is, majd megállapítja: ez a kormány nem törődik az emberi jogokkal. A riporter sorolja még, hogy három tábor van Magyarországon és az új jogszabályok alapján még szigorúbb eljárásrend vár a migránsokra. Épül az új kerítés is 1 milliárd euróért, meg az új táborok, amiknek egy kijáratuk lesz: Szerbia felé. A videó amúgy még az EJEB döntése előtt születhetett.

borton1.jpg
borton1.jpg
 
-
En azt vetem a magyar kormány és az ö gondolkodását kritika nélkül átvevö magyarok szemére, hogy a menekülthullám valodi okát eltusoljátok és helyette diletans modon suszteroltok.

Érdekes, én ugyanezt vetem a te szemedre. :)
-
-"A menekülteket lakatlan szigetre deportálni" volt OV. egyik nagy vizioja... az ilyen kijelentésekkel disqualifikálja magát.

http://privatbankar.hu/makro/nincs-egy-kis-sziget-ahol-a-menekulteket-el-lehetne-helyezni-296571

-A menekülthullám oka háborus konfliktusok és természeti katasztrofák.. ezeket kell megfékezni,
Szóval már mégsincs mindenhol háború?
Egy földrengést pl. hogyan fékezel meg?
Nem is rég pl. Olaszországban is volt, a nagyonliberális franciák meg így éreztek együtt:
IMG_20160903_110003.jpg

Vagy azt akarod mondani, hogy bármi történik a világban, Európának kutya kötelessége mindenkit befogadni? Nem lenne jobb, ha ott segítene, ahol a baj van, és nem kéne elmenekülni az embereknek?
 
-
En azt vetem a magyar kormány és az ö gondolkodását kritika nélkül átvevö magyarok szemére, hogy a menekülthullám valodi okát eltusoljátok és helyette diletans modon suszteroltok.
-
"A menekülteket lakatlan szigetre deportálni" volt OV. egyik nagy vizioja... az ilyen kijelentésekkel disqualifikálja magát.
-
A menekülthullám oka háborus konfliktusok és természeti katasztrofák.. ezeket kell megfékezni,
azer en latok olyat a tv-be hogy azert jonnek sokan mert haboru van
meg hogy csak job eletet akarnak

azt mondtak itt a tv-be, hogy az ausztralok teszik ki szigetekre a menekulteket nem engedik be oket

igaz hogy meg kell fekezni az okokat jol beszelsz
de egy foldrengest hogyan lehet megfekezni?
 
Téged idéztelek.
Speciel nem a technikai haladás ecsetelésére kérdeztem, hanem a konkrét nagy problémákra, amiket megoldottunk szerinted.
Nem tudom, hol olvastad, hogy bárki is lemondana róluk.
-
Az emberiség technikai fejlesztésekkel oldja meg a problemáit.
-
A tudomány nem "L'art pour l'art", a penicilint nem azért hoztuk létre mert pancsolni egy idötöltés.
Mik az emberiség legnagyobb problemái, az élelmiszerellátás, a betegségek leküzdése, röviden a tulélés.. ezen fáradozik a tudomány és a technika.
-
Nem tudom, hol olvastad, hogy bárki is lemondana róluk
-
Ne haragudj de ha elhisszük mindazt amivel a hozzánkérkezö rászorulokat megvádoljátok akkor monszterekböl kell kiindulnunk. Lépten nyomon attol ovjátok egymást, hogy a "fehér ember kihal" és ezt a nem fehérek rovására irjátok... hogy csak két embertelenséget emlitsek a hozzászolásaitokbol.
 
Mellébeszélés.
 
Pl. Bangladest, vagy Eritreát kik lövik?

Bangladesch 1971-ben nyerte el a függetlenségét, a harcok idelyén 10 millioan voltak kénytelenek elhagyni az országot, Bangladesch ugyanakkor egy célpont is millonyi menekült számára a környezö országokbol, mindezt tetözi, hogy gyakran van felkeresve természeti katasztrofáktol, áradások földrengések. Bangladesch-be várják a geologusok a legnagyobb földrengést amire ember emlékszik.
-
171406-e6241141b82a014a23d642385f1d0b3a.jpg

-
Hány Ciklon tombolt az utobbi évtizedekben Mo.-on?
-
Eritriában hasonlo a helyzet. Az ország, késöbb mind magyarország, 1993-ban nyerte el a függetlenségét, 360.000 ember volt kénytelen elhagyni otthonát, innen jön a legtöbb Afrikai menekült Eu-ba.
-
Eritrea az egyik legkeményebb diktatura a világon. Aki a határt átlépi mind dezertálot lelövik kegyetlenebbül mind a Vasfüggönynél. Teljesen jogos, hogy No.-ban szinte valamenyi Eritriábol jött ellesz fogadva menekültként:
-
A politikai okok melett ott vannak a Klimaváltozás okozta következmények aminek a kiváltásában mi sem vagyunk ártatlanok
 
Most kik bombázzák őket?
Nálunk is diktatúra van (állítólag), akkor mehetek menedéket kérni? ;)
Az egész világon előfordulnak természeti katasztrófák. A te elgondolásod alapján mindenkit mindenhonnan be kellene fogadnunk?

Nem lehet elégszer látni Roy Beck előadását erről:

A te kedvedért egy kissé rövidebb verzió német felirattal:
 
Utoljára módosítva:
Eritrea az egyik legkeményebb diktatura a világon. Aki a határt átlépi mind dezertálot lelövik kegyetlenebbül mind a Vasfüggönynél.

És ki a fenét érdekel? Majd egész nyamvadt Afrikát hagyjuk idecsődülni, ha éppen sz.rban lesznek, mi? Hát tévedsz, öregem.
 
Mellébeszélés.

Hol maradnak az ellenérvek?
Bizony az emberiség legnagyobb problémája az életbanmaradással kapcsolatos és mivel a természet nem képes nekünk mindent adni amire szükségünk van, ugy ahogy arra szükségünk van, akkor amikor arra szükségünk van... ezért élünk egy mesterségesen létrehozott világban, amit mi hozunk létre...
-
Ez egy orjási megeröltetés.
 
Most kik bombázzák őket?
Nálunk is diktatúra van (állítólag), akkor mehetek menedéket kérni? ;)
Az egész világon előfordulnak természeti katasztrófák. A te elgondolásod alapján mindenkit mindenhonnan be kellene fogadnunk?

Nem lehet elégszer látni Roy Beck előadását erről:

A te kedvedért egy kissé rövidebb verzió német felirattal:

Nincs Magyarországon diktatura de a demokratiátol valo eltávolodás jelei sajnos már feltünöek.
-

Amerikában sincs diktatura de mégis vannak akik külföldön menedékjogot kértek és kaptak. Az országok nem dicsekednek azzal ha egy polgáruk idegenben menekül és a veszélyeztetetsége igazolt.
-
Heiner Geißler, a CDU volt fötitkára nemrég követelte, hogy a keleteuropai Romáknak adjunk menedékjogot mert diszkriminálásnak vannak kitéve.

Majd ha lesznek konkrét érvek, nem csak általánosságokat írsz...
 
Nincs Magyarországon diktatura de a demokratiátol valo eltávolodás jelei sajnos már feltünöek.

Szóval mégsincs diktatúra? Pechem van, mégse kérhetek menedékjogot. ;)

Amerikában sincs diktatura de mégis vannak akik külföldön menedékjogot kértek és kaptak. Az országok nem dicsekednek azzal ha egy polgáruk idegenben menekül és a veszélyeztetetsége igazolt.

Nem mondod! A csodálatos Amerikából? :eek:

Heiner Geißler, a CDU volt fötitkára nemrég követelte, hogy a keleteuropai Romáknak adjunk menedékjogot mert diszkriminálásnak vannak kitéve.
-

Hát adjatok nekik. Miért pont nekik ne?
 
Most kik bombázzák őket?
Nálunk is diktatúra van (állítólag), akkor mehetek menedéket kérni? ;)
Az egész világon előfordulnak természeti katasztrófák. A te elgondolásod alapján mindenkit mindenhonnan be kellene fogadnunk?

Nem lehet elégszer látni Roy Beck előadását erről:

A te kedvedért egy kissé rövidebb verzió német felirattal:

Lehet, hogy Roy Beck célja a bevándorlás elleni agitálás de ha figyelmesen meghallgatod amit mond akkor pont az ellenkezöjéhez, a nyitott határok létrehozása meletti érveket kapsz.
-
Megkell duplázni a világ brutto-szociálproduktioját ha megakarjuk szüntetni a világméretü szegénységet.
-
Dr. Becknek igaza van abban, hogy az Egyesült államok jelenleg elenyészö számu migránst enged be az országba és a helyzeten az sem változtatna ha kétszer, háromszor anyi menekültet venne fel mert ez a szám is elenyészöen kicsi az Egyesült Allamok vagy a migrátioban levök szülöhazájához viszonyitva.
-
Továbbá ott is igaza van az elöadonak, hogy - kivéve az illegális bevándorlokat - az Egyesült Allamokba bevándorlok többsége magasan qualifikált munkaerök és nem abbol a többmilliardos tömegböl valok akik szegény vagy nagyon szegény réteghez tartoznak.
-
Ebböl az okbol kifolyolag igaza van Beck-nek, hogy szemrehányást tesz a jelenlegi status quo támogatoinak akik azt hiszik a jelenlegi US bevándorlopolitika egy szignifikáns közvetlen hatással lenne a szegénység redukálásában.
-
Amiben téved Dr. Beck, amire nem gondol, ahol téves összefügéseket tesz dolgok között:
-
Mindenekelött ignorálja a tényt, hogy egyetlen személynek az értéke, aki megszabdul a szegénységböl és a saját életfeltételeit megjavitja nincs hatással a létezö szegényeknek a helyzetére, nem javit az ö helyzetükön semmit.
-
Egyetlen éhezö gyereknek a megmentése nem kevésbé dicséretes cselekedet ha továbbrais többszáz éhezö gyerek marad vissza.
-
Gondoljunk csak egy hatalmas tömegszerencsétlenségre, a mentök csak nekiállnak a munkának, holott tudják, hogy nem fognak tudni mindenkit megmenteni.
-
A mentösök számára lehet, hogy eredménytelennek tünik a probálkozás de a megmentett kevés számára nem.
-
Beck a megmentök szemszögéböl argumentál akik a modszerrel nem fogják elérni a kitüzött céljukat,
mig a megmentettek szemszögéböl nézve nem volt haszontalan amit tettek.
-
De ezt a perspektivát sajnos tiltja nektek a kormányotok.
Hogy a "Gutmensch" egy szitok lett a szülöhazámban az elkeserit.
-
Michael Clemens tanulmánya "Közgazdaság és emigratio" kimutatta, hogy a nyitott határok egy 50-150%-os Brutto-szociálprodukt növekedéshez vezethet.
-
Ebböl következik, hogy akár részben nyitott határ egy nagyobb gazdasági növekedéshez vezeti a világot mind az összes kereskedelmi- és kapitál-korlát megszüntetése.
-
A restriktiv bevándorlopolitika ellenére, a szegény országokbol származo emberek szignifikáns része, migránsként szabadult meg a szegénységböl.
-
Az állami statisztikák egy félrevezetö képet adnak nekünk a kompositios effektusokrol, ökonomok ezért azt tanácsolják, hogy az országok ne jövedelem pro lakos hanem jövedelem pro helybeliek adják meg.
-
Innen látnánk azt is menyi értéket produkálnak a magyar vagy török vendégmunkások, idegen állampolgársággal rendelkezök az országunkban. :)
-
Amit még hiányolok, hogy az elöadásban nincs megemlitve, hogy a menekültek (magyar vendégmunkások) több pénzt küldenek a szülöhazájukba mind az összes segély amivel támogatjuk a fejlödö országokat.
-
Az elöado nagy aggodalommal szol arrol, hogy a képzett emberek a harmadik világbol hiányoznak ha emigrálnak, de nem teszi hozzá, hogy ezek sokkal efektivebben, tudják a tevékenységüket kifejteni és végülis a szegénység ellen i munkában résztvenni. A hiányuk a származási helyükön kisebb mind a hatásosság az emigratioban.
-
(Mikor tudtak volna a magyar fizikusok otthoni körülmények között egy atombombát, atomerömüvet, prozesszort, programm-nyelvet... amival ma az egész világ dolgozik létrehozni? :)
-
Mindenek ellenére egy jo beszéd a sok hiba, hiányosság ellenére. Amit mondani akar:
Az egyesült àllamok még messzevan a nyitott határoktol;
Valami radikálisra van szükség egy nyomásra ami a világméretü szegénységet megszünteti.
 
Az már dicséretes, hogy egyáltalán megnézted a videót. Több dologban félremagyarázod, de nem baj.
Egyértelmű a konklúzió a végén: a bevándorlás nem megoldás a világban lévő szegénység és problémák megoldására (mivel azok újratermelődnek). Ott kell segíteni, ahol a probléma felmerült.
Azzal, hogy arra bátorítod a szerencsétlenebb sorsú embereket, hogy a problémáikat ne is akarják megoldani, hanem vándoroljanak a gazdagabb országokba, csak áltatod magad, és őket is. Mert nem fogsz tudni mindig mindenkit befogadni, csak mennyiség kérdése az egész. (Látod, hogy pár országban már a kelet-európai munkavállalóktól is besokalltak.) Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor határt kell húznod, de hol, hányadik embernél húzod meg? Meg tudod majd értetni, el tudod majd akkor fogadtatni a többiekkel (akik csak ugyanazt akarják, amit az elődeik megkaptak), hogy ennyi volt?
A mentős hasonlat erősen sántít.
Ráadásul abból az elképzelésből indulsz ki, hogy minden érkező használható munkaerővé válik. A magyar vagy török, vagy lengyel vendégmunkások eleve azzal a céllal indultak, hogy dolgozzanak, sokuknak használható képzettsége, esetleg nyelvtudása volt. Hol mondhatod el ezt a bangladesi, erithreai, stb. tömegekről? Mit kezdesz azokkal, akik évekig támogatásra szorulnak, mert nincs használható tudásuk? A legszerencsétlenebbek többsége sajnos ilyen.
De ha szerinted mind hasznot fognak hajtani, akkor a gazdag öböl-menti államoknak miért nem kellenek? Holott náluk aztán rengeteg vendégmunkást foglalkoztatnak.
De oké, nézzük csak humanitárius alapon, mindegy, hogy hasznos tagja lesz-e a befogadott a társadalomnak. Akkor se mehet a végtelenségig. Mert azt már meg fogja érezni minden befogadó ország. S ez még csak a gazdasági hatás.
 
Kedves Graver
-
A video nem uj nekem, ha visszalapozol régebbi forumokra, legalább egyszer kitárgyaltuk.
-
Hogy "a bevándorlás nem megoldás a világban lévő szegénység" az nem jelenti azt, hogy ne segitsünk a bevándorlás lehetöségével individuumokon.
-
A Pitti kivándorlásával nem lett gazdagabb Magyarország de legalább a Pittinek használt és ennek örülünk.
A Pitti nevét azért emlitem mert osztja a véleménydet és még nem pakolta még össze a koffert a hazautazásra.
-
Az elöado, nem veszi figyelembe, hogy a bevándorlok az összekötö kapocs a fejlett és a fejlödésbe levö országok között, ök authentikusan tudják nekünk az ottani helyzetet ecsetelni.
-
Arrol sem szol az ur, hogy a menekültek, a volt hazájukba sokkal több pénzt küldenek mind az összes fejlödési támogatás. Hangsulyozom ezt ök keresték meg a rokonaiknak nem ajándék töllünk.
-
(En ismertek esetet, az emigráns magyar fiu müanyag zacskokat küldött a végbél-mütétes édesanyjának mert Mo.-on nem lehetett kapni. Talán tudod miröl beszélek, a mamája derekán volt egy lyuk, azon kereszül kakilt . Ezzel nem lett megoldva a szegénység de a néni még tudott egy-két évet aránylag normálisan élni. Es ki ne segitett volna már közüllünk migránsok közül az otthonmaradottaknak, nem lettek tölle gazdagok de javitott az életükön. )
-
Te azt javaslod ha nem tudunk mindenkin segiteni akkor nincs értelme valamit is tenni. Bravo.
-
Azzal, hogy arra bátorítod a szerencsétlenebb sorsú embereket, hogy a problémáikat ne is akarják megoldani, hanem vándoroljanak a gazdagabb országokba, csak áltatod magad, és őket is.
-
En nem bátoritok senkit, akik az irásomat olvassák azok már ugyis vagy elhagyták a keleti blokk "legvidámabb barakját" vagy alig várják, hogy találjanak egy job-ot külföldön és összeszedjenek anyi pénz, hogy ne kelljen albérletben lakniuk Budapesten. ;)
-
Ami a magyar polgártársaidnak egy jo lehetöség az miért ne lenne jo egy tényleg nincstelennek?
-
Mert nem fogsz tudni mindig mindenkit befogadni, csak mennyiség kérdése az egész. (Látod, hogy pár országban már a kelet-európai munkavállalóktól is besokalltak.)
-
Természetesen nem fogunk tudni mindenkit befogadni de honnan veszed, hogy mindenki hozzánk akar jönni, hogy egyáltalán elakarja hagyni a hazáját? Az emberek nem olyan egydimenzionálisan gondolkodnak mind a kormányod.
-
Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor határt kell húznod, de hol, hányadik embernél húzod meg? Meg tudod majd értetni, el tudod majd akkor fogadtatni a többiekkel (akik csak ugyanazt akarják, amit az elődeik megkaptak), hogy ennyi volt?
-
Ettöl féltek a nyugati országok is a vasfüggöny lebontásakor. Nem következett be.
-
Fontos, hogy legyen az embereknek egy esélyük a jobb élethez. Az europai országok nem rendelkeznek emigratios törvénnyel.
-
En ismerek sok europait akik fejlödö országokban, egyszerü körülmények között szeretnének élni és kivándorolnak oda ahonnan mások jönnek. Nem mindenki akar New Yorkba vagy Budapesten élni mert utálják az autogázokat.
-
Ráadásul abból az elképzelésből indulsz ki, hogy minden érkező használható munkaerővé válik.
-
En abbol indulok ki, hogy az ember egy élölény és minden élölény alaptulajdonsága, hogy képes magárol gondoskodni. Aki nincs ebba a helyzetbe az beteg. Ez a kisebbség.
-
Megjegyezem, hogy a bevándorlok egy jo része azzal foglalkozik, hogy segit az ápolásra szorulo idöseinket megpisiltetni. Mi vagyunk akik ápolásra szorulunk a fogyatékosságunk, korunk miatt.
-
A magyar vagy török, vagy lengyel vendégmunkások eleve azzal a céllal indultak, hogy dolgozzanak, sokuknak használható képzettsége, esetleg nyelvtudása volt. Hol mondhatod el ezt a bangladesi, erithreai, stb. tömegekről? Mit kezdesz azokkal, akik évekig támogatásra szorulnak, mert nincs használható tudásuk? A legszerencsétlenebbek többsége sajnos ilyen.
-
Ne keverj mindent, a szegénységröl van szo a videoban! A lengyelek, törökök, magyarok... mind azért jöttek ide, hogy a financiális helyzetükön tudjanak javitani.
-
Europa azért olyan eredményes mert a határok nyitva vannak, áteresztöek, még akkor is ha csak kb 500 millio ember számára.
-
Az elöadás sokak szerint pont a nyitott határok érdekében érvel (ahogy van nem megoldás - uj ötletekre van szükség - nyitott határok megnövelik a brutto-szociális produkciot - a produktio megduplázásával meglehetne szüntetni a szegénységet )
-
De ha szerinted mind hasznot fognak hajtani, akkor a gazdag öböl-menti államoknak miért nem kellenek? Holott náluk aztán rengeteg vendégmunkást foglalkoztatnak.
-
Mi az, hogy hasznos? A demez Nagymama, az ágybavizelö autistikus kisfiu, a gerincsérült autobalesetes Onkel... ne bolondozz hányszor mondjam, hogy europa elöregedett, mi vagyunk akik ápolásra szorulunk. Aki többezer kilométert legyalogolt az életerös.
-
De oké, nézzük csak humanitárius alapon, mindegy, hogy hasznos tagja lesz-e a befogadott a társadalomnak. Akkor se mehet a végtelenségig. Mert azt már meg fogja érezni minden befogadó ország. S ez még csak a gazdasági hatás.
-
Ezek a te gondolataid, a video nem erröl szol.
 
Európa valóban elöregedett, de egy probléma megoldására álatalában több lehetőség van. Ha Németország masszív betelepítéssel próbálja megoldani ezt a problémát az a németek belügye ... miért kellene ezt kötelezővé tenni mindenkinek?
Hagyni kell, hátha más megoldás jobb eredményre vezet, magyarországon például a családpolitikára helyezik a hangsúlyt..... nem biztos, hogy hosszútávon ez a jobb megoldás, de egyenlőre nincsenek olyan terrorcselekmények mint azoknál akik a betelepítést választották.

Fentebb egy video-elöadásrol beszélgettünk, ami dramatikusan amelett érvelt, hogy "csupán migrátioval" nem tujuk a világméretü szegénységet legyözni. Az elöado provokativ beszéde gondolkodásra kényszeriti a hallgatot.
-
En rávilágitottam arra, hogy a migratio bizony segit az individuumnak tulélni, felemelkedni és synergetikus efektusa van.
Néhány hozzászolo szerint ha nem tudjuk az egész világot megmenteni akkor nem is érdemes kevésnek segiteni...
De nem akarom az egész argumentatiot felsorolni, tudom hiányos , én csak két kávé között irogatok, nem föállásban
-
Ami No.-ot illeti:
Németországba azért jönnek menekülésben levök, mert a Német alkotmány garantálja, hogy minden politikai menekült ügyét megvizsgálják.
-

Ha ugy akarjátok emögött egy "Wiedergutmachung", a rossz lelkiismeret az elmult idök sötét multja miatt van. Na és? En büszke lennék ha a szülöhazám is válalná az erkölcsi felelöséget az elödeink tettei miatt nem pedig csak polirozná a koronát.
-
Németország nem probálkozik massziv betelepitéssel demografiai problémákat megoldani, nem kértük, hogy a Swábokat toloncolja hozzánk Magyarország, a Lengyelek vagy Csehek, (majd 12 millio menekült jött a háboru végén az országba) nem kértük, hogy a kelet-nyugat konfliktus idelyén emberek özönjenek nyugatra (a keleti-block szétesése ota 4 millio - ird és olvazsad - 4 millio volt Szovjett állampolgár jött az országba, ök képviselik a legnagyobb kisebbséget a 2,2 millio törökszármazásu elött !!)
-
A Magyarországon összetorlodott Syriai, Afghan... az Olaszországba érkezett Eritriai, Afrikai menekülteket sem mi rendeltünk meg hanem szükségböl, emberiességböl vettük át. Tervezés az másképp néz ki.
-
Megkell, hagyni, hogy No. idöközben tapasztalatokat szerzett a bevándorlással kapcsolatban, nem vagyunk olyan félösek mind a keleteuropai országok, tudjuk a szükségállapotokat az elönyünkre forditani. Különösen örülünk, hogy a nationálszocializmus elött oly virágzo zsido közöség a bevándorlások utján ujra életet hoz közénk. Einstein, Thomas Mann, Mendelsohn... nélkül nehéz a német kulturára gondolni.
-
Semmi kivetnivalo nincs a bevándorláson, az összes "nagyhatalom", gazdaságilag erös ország televan bevándorloval, több nemzet él a területükön. A szegény országokra az a jellemzö, hogy ethnikai tisztogatást folytatnak.
-
A bevándorlo az itt invesztál, a magyar vendégmunkás a Balatonnál. :)
 
Utoljára módosítva:
Kedves Graver
Hogy "a bevándorlás nem megoldás a világban lévő szegénység" az nem jelenti azt, hogy ne segitsünk a bevándorlás lehetöségével individuumokon. .

Néhány embert megsegítesz, és ezzel megoldottad a problémát? Legfeljebb a lelkiismeretedet nyugtattad csak meg. De mi lesz a többivel?

A Pitti kivándorlásával nem lett gazdagabb Magyarország de legalább a Pittinek használt és ennek örülünk.
A Pitti nevét azért emlitem mert osztja a véleménydet és még nem pakolta még össze a koffert a hazautazásra..

Szóval ha osztja a véleményemet, ellenség szerinted? De beszéld ezt meg vele.
-
Az elöado, nem veszi figyelembe, hogy a bevándorlok az összekötö kapocs a fejlett és a fejlödésbe levö országok között, ök authentikusan tudják nekünk az ottani helyzetet ecsetelni.

Ez egy nevetséges érv, ha tudni akarod, mi van ott, majd odamégy és megnézed.

Arrol sem szol az ur, hogy a menekültek, a volt hazájukba sokkal több pénzt küldenek mind az összes fejlödési támogatás. Hangsulyozom ezt ök keresték meg a rokonaiknak nem ajándék töllünk.
Már amelyik dolgozik. A többinek meg te, és a többi dolgozó keresi meg a pénzt. Vajon milyen az arány?
Ne keverd ide a kelet-európai munkavállalókat, akik nem menekültstátuszt kértek.

(En ismertek esetet, az emigráns magyar fiu müanyag zacskokat küldött a végbél-mütétes édesanyjának mert Mo.-on nem lehetett kapni. Talán tudod miröl beszélek, a mamája derekán volt egy lyuk, azon kereszül kakilt . Ezzel nem lett megoldva a szegénység de a néni még tudott egy-két évet aránylag normálisan élni. Es ki ne segitett volna már közüllünk migránsok közül az otthonmaradottaknak, nem lettek tölle gazdagok de javitott az életükön. ).
Magyar fiú példáját hozod. Csak hogy itt nem a magyar úniós munkavállalókról van szó.

Te azt javaslod ha nem tudunk mindenkin segiteni akkor nincs értelme valamit is tenni. Bravo..

Idézd be kérlek, konkrétan hol írtam olyat, hogy nincs értelme, nem kell semmit tenni. Ha nem tudod, akkor ez csak a szavaim kiforgatása.

En nem bátoritok senkit, akik az irásomat olvassák azok már ugyis vagy elhagyták a keleti blokk "legvidámabb barakját" vagy alig várják, hogy találjanak egy job-ot külföldön és összeszedjenek anyi pénz, hogy ne kelljen albérletben lakniuk Budapesten. ;).

Még mindig nem a keleti blokk a téma. Valójában nálatok sem miattuk aggódnak, ahogy pl. Svédországban sem.

Ami a magyar polgártársaidnak egy jo lehetöség az miért ne lenne jo egy tényleg nincstelennek? .

Neki biztosan jó lehetőség.

Természetesen nem fogunk tudni mindenkit befogadni de honnan veszed, hogy mindenki hozzánk akar jönni, hogy egyáltalán elakarja hagyni a hazáját? Az emberek nem olyan egydimenzionálisan gondolkodnak mind a kormányod..

Biztos, hogy nem akarja, és nem tudja mindenki elhagyni a hazáját. De pont elegen vannak a világban, akik igen. Főleg, ha erre még buzdítják is őket, és segítik benne. Az eddigi tapasztalatok bizony azt mutatják, hogy nem a csóri kelet-európai országokba igyekeznek, hanem Németországba, Svédországba, Angliába...

Ettöl féltek a nyugati országok is a vasfüggöny lebontásakor. Nem következett be.

Talán mert azért a kelet-európaiak többsége tisztában volt vele, hogy máshol se kolbászból van a kerítés, és nem pottyan a szájukba a sült galamb se. A létszám meg össze se hasonlítható mondjuk Afrika, meg a Közel-Kelet népességével, ahogy a szaporodási rátájuk sem.

Fontos, hogy legyen az embereknek egy esélyük a jobb élethez. .

Óriási tévedés (finoman szólva), hogy a jobb élet alanyi jogon járna mindenkinek. (Ha ez így lenne, mehetnék máris mondjuk Ausztráliába menekültnek, mert ott jobb az élet.)
Neked is tenned kellett érte, felteszem, nem volt elég annyi, hogy oda mentél.

En ismerek sok europait akik fejlödö országokban, egyszerü körülmények között szeretnének élni és kivándorolnak oda ahonnan mások jönnek. Nem mindenki akar New Yorkba vagy Budapesten élni mert utálják az autogázokat..

Milyen szerencse. De ha azt látják, hogy a hozzád hasonlók szerint alanyi jogon jár a jobb élet nálatok, elég ehhez menekültként jelentkezni, még ők is meggondolhatják magukat. ;)

En abbol indulok ki, hogy az ember egy élölény és minden élölény alaptulajdonsága, hogy képes magárol gondoskodni. Aki nincs ebba a helyzetbe az beteg. Ez a kisebbség.

Feltéve, hogy akar is gondoskodni magáról. Ha úgy is lehet, hogy tartja a markát, akkor nem fogja megerőltetni magát.

Megjegyezem, hogy a bevándorlok egy jo része azzal foglalkozik, hogy segit az ápolásra szorulo idöseinket megpisiltetni. Mi vagyunk akik ápolásra szorulunk a fogyatékosságunk, korunk miatt.
Ha rosszindulatú lennék, most azt kívánnám, hogy a pereskedő bangladesiekhez hasonló "menekültek" pisiltessenek meg majd, ha rá leszel szorulva... Erre egyébként elég jó esélyed is van. ;)
Egyelőre pl. a kelet-európaiak preferáltabbak az efféle munkákra.

Ne keverj mindent, a szegénységröl van szo a videoban! A lengyelek, törökök, magyarok... mind azért jöttek ide, hogy a financiális helyzetükön tudjanak javitani..
Többségük meg is dolgozik érte, nem menekültként kéri a jussát.

Europa azért olyan eredményes mert a határok nyitva vannak, áteresztöek, még akkor is ha csak kb 500 millio ember számára.
Ha így marad, akkor térjünk vissza erre mondjuk 10 év múlva...

Az elöadás sokak szerint pont a nyitott határok érdekében érvel (ahogy van nem megoldás - uj ötletekre van szükség - nyitott határok megnövelik a brutto-szociális produkciot - a produktio megduplázásával meglehetne szüntetni a szegénységet ).
Valamit nagyon félreértettél...

Mi az, hogy hasznos? A demez Nagymama, az ágybavizelö autistikus kisfiu, a gerincsérült autobalesetes Onkel... ne bolondozz hányszor mondjam, hogy europa elöregedett, mi vagyunk akik ápolásra szorulunk. Aki többezer kilométert legyalogolt az életerös.
Ez nem volt válasz arra, amit felvetettem, hogy miért nem kellenek a gazdag öböl-menti államoknak, ha olyan hasznosak? De ha olyan életerősek, ezt az erőt nem tudták volna arra használni, hogy a hazájukban teremtsenek megfelelő életteret? Amúgy pedig tényleg azt gondolod, hogy azért jönnek, hogy ápolják az elesetteket?
 
Utoljára módosítva:
Bizony az emberiség legnagyobb problémája az életbanmaradással kapcsolatos és mivel a természet nem képes nekünk mindent adni amire szükségünk van, ugy ahogy arra szükségünk van, akkor amikor arra szükségünk van... ezért élünk egy mesterségesen létrehozott világban, amit mi hozunk létre...
jaja igaz

Nincs Magyarországon diktatura de a demokratiátol valo eltávolodás jelei sajnos már feltünöek.
-

Amerikában sincs diktatura de mégis vannak akik külföldön menedékjogot kértek és kaptak. Az országok nem dicsekednek azzal ha egy polgáruk idegenben menekül és a veszélyeztetetsége igazolt.
-
Heiner Geißler, a CDU volt fötitkára nemrég követelte, hogy a keleteuropai Romáknak adjunk menedékjogot mert diszkriminálásnak vannak kitéve.

de ha menekulnenek a romak akkor biztosan van diktatura fele
ha kimennenek pl nemetorszagba es ott tanulhatnanak megmutathatnak a magyaroknak mire kepesek
nem csak muzsikalni
de it nem lehet el vannak nyomva
foldjuk se volt sose nem kaptak
Továbbá ott is igaza van az elöadonak, hogy - kivéve az illegális bevándorlokat - az Egyesült Allamokba bevándorlok többsége magasan qualifikált munkaerök és nem abbol a többmilliardos tömegböl valok akik szegény vagy nagyon szegény réteghez tartoznak.
-
Ebböl az okbol kifolyolag igaza van Beck-nek, hogy szemrehányást tesz a jelenlegi status quo támogatoinak akik azt hiszik a jelenlegi US bevándorlopolitika egy szignifikáns közvetlen hatással lenne a szegénység redukálásában.
jaja
mindenki eloiteletes a menekulokkel szemben
csak a rossz ruhat lapja
pedig ki tudja hany orvos vagy mernok jon igazibol es mi elzavarjuk
akikbol ithon is hiany van
de mi eldobjuk a megoldast a bajunkra
Michael Clemens tanulmánya "Közgazdaság és emigratio" kimutatta, hogy a nyitott határok egy 50-150%-os Brutto-szociálprodukt növekedéshez vezethet.
-
Ebböl következik, hogy akár részben nyitott határ egy nagyobb gazdasági növekedéshez vezeti a világot mind az összes kereskedelmi- és kapitál-korlát megszüntetése.
Michael Clemens tanulmánya "Közgazdaság és emigratio" kimutatta, hogy a nyitott határok egy 50-150%-os Brutto-szociálprodukt növekedéshez vezethet.
-
Ebböl következik, hogy akár részben nyitott határ egy nagyobb gazdasági növekedéshez vezeti a világot mind az összes kereskedelmi- és kapitál-korlát megszüntetése.
ja
orbanek miat meg most ellenorzesek vannak nemetorszagban meg ausztriaban a hataron irta valaki
ezek teljesen osszedontik europat
ki kelene nyitni minden hatart
ahogy a vasfuggonyt meg a kina falat
akkor lenne fejlodes
Amit még hiányolok, hogy az elöadásban nincs megemlitve, hogy a menekültek (magyar vendégmunkások) több pénzt küldenek a szülöhazájukba mind az összes segély amivel támogatjuk a fejlödö országokat.
ja a magyar kimenkulok tartjak el az orszagot ismer ezek itt nem tudjak
boduletes penzt kuldenek haza
ez van az arabokal meg a torokokkel is
Az elöado nagy aggodalommal szol arrol, hogy a képzett emberek a harmadik világbol hiányoznak ha emigrálnak, de nem teszi hozzá, hogy ezek sokkal efektivebben, tudják a tevékenységüket kifejteni és végülis a szegénység ellen i munkában résztvenni. A hiányuk a származási helyükön kisebb mind a hatásosság az emigratioban.
ezt mondom en is
engegyuk be az arab meg fekete orvosokat meg mernokoket ha a mieink mar elmenekultek
meg az apolokat a korhazba
az oregeket se apolja senki rendesen
magyar gyerek is keves van
sok-sok problemara lenne megoldas a bevandorlas
En nem bátoritok senkit, akik az irásomat olvassák azok már ugyis vagy elhagyták a keleti blokk "legvidámabb barakját" vagy alig várják, hogy találjanak egy job-ot külföldön és összeszedjenek anyi pénz, hogy ne kelljen albérletben lakniuk Budapesten.
igen a jobert mentek ki, joban akatak elni
ne sajnajjuk a jot masoktol
Europa azért olyan eredményes mert a határok nyitva vannak, áteresztöek, még akkor is ha csak kb 500 millio ember számára.
jaja
ha vegre szabadon lehetne mozogni mindenkinek a bevandorloknak is akkor sokal eredmenyesebbek lennenek
de nem lehetunk mer nem hagyjak :(
Természetesen nem fogunk tudni mindenkit befogadni de honnan veszed, hogy mindenki hozzánk akar jönni, hogy egyáltalán elakarja hagyni a hazáját? Az emberek nem olyan egydimenzionálisan gondolkodnak mind a kormányod.
igaz nagyon igaz
lehet hogy nem is akarnak jonni elegen
Ezek a te gondolataid, a video nem erröl szol.
nem is ertem minek nezed ha nem erted meg
kidobott ido
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére