Londoni merénylet – Scotland Yard: három halottja és legalább húsz sérültje van a támadásnak

A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. Rowley szerint a rendőrség úgy véli, hogy a másik halott a merénylő, akit a parlamentnél járőröző rendőrök lelőttek.
A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egy merénylő volt. Személyazonosságáról a hatóságok egyelőre semmit nem közöltek.
Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek.

Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.
Ezután megpróbált bejutni a parlament épületébe, és eközben megkéselte a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját, aki a helyszínen meghalt.

A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót – mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese.
Rowley hangsúlyozta: a parlament és környéke teljes rendőrségi zárlat alatt van, mert a Scotland Yard meg akar győződni arról, hogy nem készül újabb merénylet.
Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba.

Mark Rowley alig két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Scotland Yard kampányt indított a lakosság aktív bevonására a terrorcselekmények megakadályozását célzó információszolgáltatásba. A kezdeményezést bevezető március 6-ai tájékoztatóján elmondta: a hatóságok 2014 júniusa óta 13 potenciális terrorakciónak vették elejét, és ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban.
A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője annak idején elmondta azt is, hogy a brit szolgálatok 2014 óta átlagosan csaknem minden nap őrizetbe vettek egy-egy embert terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.
Március eleji sajtótájékoztatóján kijelentette: az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a tűzfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed.
A szerdai londoni merénylet után a francia miniszterelnök közölte, hogy a sérültek között francia iskolás gyermekek is vannak.
A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többnek az állapota válságos.

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre.
May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).
A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.
Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

(MTI)

london.jpg
 
Csak összefogással lehet gátat szabni a terrornak.
Ami jelenthet nagyobb ellenőrzéseket vagy akár nagyobb jogokat civileknek, erőszak szervezeteknek de, egy a biztos az erőszak bukni fog csak nem mindegy mennyi áldozat árán.
 
Csak összefogással lehet gátat szabni a terrornak.

Ezzel a résszel egyetértek.
Ideje volna, ha végre az Európai Unio nem csak a nevében lenne UNIO, hanem a valóságban is! Az összes országnak együttesen kell fellépni a külső fenyegetéssel, de én csak azt látom, hogy a széthúzás, a kivagyiság megy Európában. Nem elég nekünk európaiaknak, hogy a ránk szabadított terrorfenyegetéssel szemben kell felvenni a harcot, hanem még az ún. "nagyok" (Németo., Franciao., Anglia) is látványosan "osszák az eszet". Bár, ahogy Angliát elnézem, ő most kezdi kinyitni a szemét és a fejéhez kapni.
Németország a jóságos Róbert bácsit játssza.....amíg le nem ölik, mint a felhizlalt disznót.
Franciaország,,,,,hát komolyan mondom, az én szememben ennél balfa........bb népet én még nem láttam. Most komolyan! Nincs ezeknek titkos szolgálatuk, nyomozó hatóságuk?

Ami jelenthet nagyobb ellenőrzéseket vagy akár nagyobb jogokat civileknek, erőszak szervezeteknek de, egy a biztos az erőszak bukni fog csak nem mindegy mennyi áldozat árán.

A civileknek nem adnék nagyobb hatalmat a kezébe, mert az nem szül jó vért.
 
A civileknek nem adnék nagyobb hatalmat a kezébe, mert az nem szül jó vért
A lehetőségekként vázoltam fel, mert ez a kelet-európai országokban bevált...
én csak azt látom, hogy a széthúzás, a kivagyiság megy Európában. Nem elég nekünk európaiaknak, hogy a ránk szabadított terrorfenyegetéssel szemben kell felvenni a harcot,
Nem ránk szabadították mert itt is van terrorszervezet bőven, gondolom most az iszlám terrorra célzol azt sajnos a gyarmati rendszer hozta magával.
 
Jönnek a hírek lassan ellenőrizetlenül...
Pár info...
A parlamenti és diplomáciai őrség tagja volt az a 48 éves rendőrtiszt, akit a terrorista meggyilkolt. A rendőrnél nem volt fegyver.
A londoni muzulmánok gyűjtést indítottak az áldozatok családjainak megsegítésére
 
ezert sem kell felni a menekultektol
az angol ember gyilkolaszott a betelepultek meg gyujtenek az aldozatok csaladjainak ez nagyon szep dolog
 
jaja

olvastam en is angol volt az ileto nem kulfoldi
jo nagy pofon azoknak akik csak a menekultekbe latjak a veszelyt!!
de azert sajnalom az aldozatokat is
˝de azért˝..??????
Amúgy nem sajnálnád?
Akik a menekültekben látják a veszélyt azoknak ez csak megerősíti az álláspontját!!
Hisz másodgenerációs bevándorló .
 
˝de azért˝..??????
Amúgy nem sajnálnád?
Akik a menekültekben látják a veszélyt azoknak ez csak megerősíti az álláspontját!!
Hisz másodgenerációs bevándorló .
igaz rosszul irtam persze sajnalom oket
en nem lattam hogy bevandorlo lett volna hanem brit szuletesu ember azaz angol vagy ir vagy skot pl.
 
˝de azért˝..??????
Amúgy nem sajnálnád?
Akik a menekültekben látják a veszélyt azoknak ez csak megerősíti az álláspontját!!
Hisz másodgenerációs bevándorló .

Nem tudni még róla semmit.

"A kormányfő azt is kijelentette, hogy a rendőrség és a brit elhárítás, az MI5 ismerte a férfit, akinek nevét, amint az nem akadályozza a nyomozást, nyilvánosságra hozzák. Korábban a Metropolitan Police azt kérte a médiumoktól, hogy ne közöljenek információkat a támadó kilétéről."
 
Nem tudni még róla semmit.

"A kormányfő azt is kijelentette, hogy a rendőrség és a brit elhárítás, az MI5 ismerte a férfit, akinek nevét, amint az nem akadályozza a nyomozást, nyilvánosságra hozzák. Korábba a Metropolitan Police azt kérte a médiumoktól, hogy ne közöljenek információkat a támadó kilétéről."
jaja
de mar megy az izgatas hogy biztos bevandorlo volt
es korabban meg az irek robbantgattak ott lehet ezek is ok voltak
 
de mar megy az izgatas hogy biztos bevandorlo volt
Nem izgatás megy hisz írtam hogy rengeteg a hír és vagy megalapozottak vagy sem..
Az ilyen friss híreknél lehetnek tévedések is.
Újabb hír.
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a szerdai londoni merényletet - jelentette csütörtökön a dzsihadista szervezett szócsövének számító az Aamák hírügynökség.

Fontos megemlíteni, hogy ebben az esetben a „magára vállalta” sokmindent jelenthet, például azt is, hogy az Iszlám Állam csak utólag dicsekszik egy olyan merénylettel, amihez nincs sok köze. De az is lehet, hogy az elkövetőt valóban a közel-keleti terrorszervezet inspirálta, sőt, akár az is, hogy egyenesen az Iszlám Államból kapott utasításokat
 
Fénysebességgel terjed a közösségi oldalakon egy vélhetően szerdán, közvetlenül a londoni terrortámadás után készült fotó. Fiatal, fejkendős nő halad el az egyik áldozat mellett a Westminster hídon, oda se néz, a telóját nyomkodja. A hatásos kép máris a muszlim részvétlenség szimbóluma kezd lenni. De nagyítsunk csak bele!
Részvétlen muszlim, oda se bagózik, csak telózik. A kép üzenete nem vitás és kétségkívül hatásos. Ki is használják mindenféle oldalak, ez is itt, ni. Aztán terjed a fotó mint a futótűz, annak „nyilvánvaló” üzenetével.

De várjunk csak! Biztos, hogy olyan részvétlen ez az ismeretlen fejkendős?

Nézzünk rá az arcára egy pillanatra.
muslimgirl.jpg
Ugye? Máris nem olyan egyértelmű, mi zajlott le a valóságban. Tudni én sem tudom, mit érzett a nő, hogy kinek mit írt a kütyüjén, de némi aggodalmat, megütközést azért felfedezni vélek az arcán.
Ez itt, a muszlim nős fotónál ennyire nem egyértelmű, de simán lehet, hogy a fejkendős nő is épp ki van akadva nagyon, azért nem akar odanézni, stb. Az is lehet, hogy nem így van. De hogy szimbólum legyen belőle, a részvétlenség szimbóluma, miközben fogalmunk sincs, ki ő, mit írt akkor a telóján, mire gondolt, miért vágott olyan rémült képet, egyáltalán ki, honnan készítette a fotót – az nevetsége
 
Mint egy vírus úgy terjed az erőszak.
Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte az MTI. Az antwerpeni rendőrség tájékoztatása szerint a flamand város sétálóutcájában minden járókelő el tudott menekülni a francia rendszámú autó elől, amit rövid üldözés után sikerült megállítani.

Az autóban fegyvereket is találtak, a sofőrt előállították.
 
Erre én azt mondom, hogy ebből azért nem lenne korrekt bármilyen következtetést levonni. Bár elég sokszor kifejeztem kétségeimet a migrációval szemben, a képből szerintem konkrétan nem derül ki semmi. Biztos van rengeteg olyan muszlim is aki békés, és elítéli a terrort!
A cikk is ezt mondja hogy nem szabad levonni következtetést.
 
Nem izgatás megy hisz írtam hogy rengeteg a hír és vagy megalapozottak vagy sem..
Az ilyen friss híreknél lehetnek tévedések is.
Újabb hír.
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a szerdai londoni merényletet - jelentette csütörtökön a dzsihadista szervezett szócsövének számító az Aamák hírügynökség.

Fontos megemlíteni, hogy ebben az esetben a „magára vállalta” sokmindent jelenthet, például azt is, hogy az Iszlám Állam csak utólag dicsekszik egy olyan merénylettel, amihez nincs sok köze. De az is lehet, hogy az elkövetőt valóban a közel-keleti terrorszervezet inspirálta, sőt, akár az is, hogy egyenesen az Iszlám Államból kapott utasításokat
azert mert az iszlamok magukra veszik meg nem biztos
 
Fénysebességgel terjed a közösségi oldalakon egy vélhetően szerdán, közvetlenül a londoni terrortámadás után készült fotó. Fiatal, fejkendős nő halad el az egyik áldozat mellett a Westminster hídon, oda se néz, a telóját nyomkodja. A hatásos kép máris a muszlim részvétlenség szimbóluma kezd lenni. De nagyítsunk csak bele!
Részvétlen muszlim, oda se bagózik, csak telózik. A kép üzenete nem vitás és kétségkívül hatásos. Ki is használják mindenféle oldalak, ez is itt, ni. Aztán terjed a fotó mint a futótűz, annak „nyilvánvaló” üzenetével.

De várjunk csak! Biztos, hogy olyan részvétlen ez az ismeretlen fejkendős?

Nézzünk rá az arcára egy pillanatra.
muslimgirl.jpg
Ugye? Máris nem olyan egyértelmű, mi zajlott le a valóságban. Tudni én sem tudom, mit érzett a nő, hogy kinek mit írt a kütyüjén, de némi aggodalmat, megütközést azért felfedezni vélek az arcán.
Ez itt, a muszlim nős fotónál ennyire nem egyértelmű, de simán lehet, hogy a fejkendős nő is épp ki van akadva nagyon, azért nem akar odanézni, stb. Az is lehet, hogy nem így van. De hogy szimbólum legyen belőle, a részvétlenség szimbóluma, miközben fogalmunk sincs, ki ő, mit írt akkor a telóján, mire gondolt, miért vágott olyan rémült képet, egyáltalán ki, honnan készítette a fotót – az nevetsége
az is lehet, hogy sirt ki tudja vagy arra gondolt hogy ezt is rajuk fogjak fogni es nehezebb lesz nekik ezutan
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,632
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére