Az Al Jazeerát is megdöbbentette, hogy bánunk a menekültekkel

Az amúgy is szörnyű országimázst tovább erodálja, hogyan bánik Magyarország az üldözöttekkel. Az Al Jazeera forgatott a békéscsabai állapotokról.

A békéscsabai menekülttábornál – ahol menedékkérők kezdtek éhségsztrájkba bebörtönzésük miatt – járt az Al Jazeera tudósítója, aki többek között arról értekezett, hogy semmilyen orvosi vagy lelkisegélyt nem kapnak az idezsúfolt emberek. Pedig segélyszervezetek szerint mintegy 70 százalékuk küzd valamilyen lelki traumával (ami nem csoda, az átlag európai számára elképzelhetetlen háborúkból jönnek).

A helyzet annak ellenére sem változott a riport szerint, hogy kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága illegálisnak minősítette a menedékkérők kényszerőrizetét. A riportban megszólal Lydia Gall, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet térségbeli vezetője is, aki szerint úgy vannak bezárva ezek az emberek, hogy nagyon kevés információt kapnak arról, hogyan áll az eljárásuk. Nem kapnak tolmácsot és a telefonjuk sem lehet náluk.

Úgy tartják őket, mint a rabokat. Sőt a rabokat jobb körülmények között tartják.

A stábot amúgy nem engedték be a békéscsabai központba, az ablakból kilógó menedékkérőket sem kérdezhették. Barna Mária pszichológus azonban néha bejuthat. Szerinte zömmel poszttraumatikus stresszt kell kezelni a bentieknél, de depresszió és szorongás is előfordul. Nem csoda, hisz az idevezető útjuk is kemény, több országon át, kiszolgáltatva az embercsempészeknek, többször őrizetbe véve jutottak el Magyarországig.

Barna szerint az itteni őrizet még azoknak is árt, akiknek eddig nem voltak lelki bajaik.

Idézi a riport Orbán Viktor “szépelgő emberi jogi handabanda” mondatait is, majd megállapítja: ez a kormány nem törődik az emberi jogokkal. A riporter sorolja még, hogy három tábor van Magyarországon és az új jogszabályok alapján még szigorúbb eljárásrend vár a migránsokra. Épül az új kerítés is 1 milliárd euróért, meg az új táborok, amiknek egy kijáratuk lesz: Szerbia felé. A videó amúgy még az EJEB döntése előtt születhetett.

borton1.jpg
borton1.jpg
 
Biztos fognak kapni pénzt, amennyiben megnyerik a pert, és a Magyar állam kifizeti (ami nagyon remélem soha napján lesz!). A civil segélyszervezet aki felheccelte őket az ingyen pénz reményével, és intézte az egész pereskedést, majd fizet nekik (valamennyit). "Segítség" nélkül eszükbe se jutott volna a két nyelvtudás nélküli analfabétának jogi útra lépni.

Szerintem nagyon el vagy tévedve ("nálunk tanuljanak betűt vetni"). Na ne már! Csak hogy egy kicsit segítsek neked reálisan gondolkodni: Egy átlagos magyar 12-15 évig tanul, mire szerez szaktudást, vagy diplomát, ezután kereshet magának pályakezdőként minimális pénzért munkát. (Ja ja, ahogy te szoktad írni). A nyelvtudás az adott, kapta a mamától, nem utolsósorban volt hol laknia, meg a szülők eltartották. Tegyük fel a két bangladesi nagyon szorgalmas ember (?), amiben egy kicsit kételkedek írástudatlan létükre.

Csak egy kérdés: Szerinted hány év alatt lehetnének a társadalom számára is hasznos munkaerők? 15 év? Addig a befogadó ország tartsa el őket? Persze ha negyvenévesen hétévesnek vallják magukat, ami manapság nagyon divatos, akkor akár igyekvő gyerekekként is tekinthetünk rájuk!
nem diplomarol volt szo csak irasrol
a gyerek meg sokmindent tanul egyszerre
ha valaki rendesen nekiall szerintem 2 ev alat meg tud tanulni magyarul ha kozbe itt el
aztan johet az iras
mi is egy ev alatt tanultuk meg az iskola also tagozatban ok meg semmi massal nem kell foglalkozzanak
szoval nem lehetetlen 2-3 ev alatt
ja es biztos ok is ertenek mar valamihez eleve, tehat ha tudnak magyarul meg irni-olvasni akkor tudnak dolgozni is
 
nem diplomarol volt szo csak irasrol
a gyerek meg sokmindent tanul egyszerre
ha valaki rendesen nekiall szerintem 2 ev alat meg tud tanulni magyarul ha kozbe itt el
aztan johet az iras
mi is egy ev alatt tanultuk meg az iskola also tagozatban ok meg semmi massal nem kell foglalkozzanak
szoval nem lehetetlen 2-3 ev alatt
ja es biztos ok is ertenek mar valamihez eleve, tehat ha tudnak magyarul meg irni-olvasni akkor tudnak dolgozni is

Okafogyott a dolog, mert már régen leléceltek, a helsinkisek (akik önzetlenül megkeresték és segítettek pereskedni) se tudják, hogy jelenleg hol vannak.
 
szerintek ok azert tudhatjak merre vannak nem?
megis ok az ugyvedjeik

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke:
"Az ügyvédünk dolgozik azon, hogy felvegye velük a kapcsolatot. A magyar menekültügyi kontextus velejárója, hogy az ügyfelek eltűnnek, továbbmennek. Valakivel tudjuk a kapcsolatot tartani telefonon vagy e-mailben, valakivel nem. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy megtaláljuk őket, valószínűleg Nyugat-Európában vannak, más civil szervezet vagy az UNHCR segítségét lehet majd igénybe venni, hogy utolérjük őket."
 
Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke:
"Az ügyvédünk dolgozik azon, hogy felvegye velük a kapcsolatot. A magyar menekültügyi kontextus velejárója, hogy az ügyfelek eltűnnek, továbbmennek. Valakivel tudjuk a kapcsolatot tartani telefonon vagy e-mailben, valakivel nem. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy megtaláljuk őket, valószínűleg Nyugat-Európában vannak, más civil szervezet vagy az UNHCR segítségét lehet majd igénybe venni, hogy utolérjük őket."
na meg fogjak talalni oket nyugalom
emberek nem tunhetnek el mert az mar rendorsegi ugy akkor is ha menekult az illeto
meg van email meg telefon is a vilagon ahogy irjak
 
Mondjuk azt egy kicsit furcsállom, hogy a Helsinki nem tartotta velük folyamatosan a kapcsolatot, amíg folyt az ügyük? Vagy valami kapcsolatfelvételei lehetőségről nem gondoskodtak? Beadták a pert, aztán hadd menjenek, amerre a szemük lát?
 
De ha nem kerülnek elő, az se baj! A kutyának sem fognak hiányozni. Ha nincs károsult, akkor kártérítés sincs, mivel a másodfokú eljárást nélkülük nem lehet lefolytatni (hálistennek).
szerintem nem igy van
a sogorom se tudott elmenni egy targyalasra es az ugyvedje eleg volt hozza hogy elintezze a dolgot
lehet hogy az ugyved is felveheti a penzt es majd kesobb odaadja nekik
 
szerintek ok azert tudhatjak merre vannak nem?
megis ok az ugyvedjeik
Bündi , már megbocsájts , nelegyél ennyire naiv ! Az a hölgy szerü tünemény valami Paravadi Márta vagy hogyan is hivják , elnézést mert nemjegyeztem meg a nevét . Jelentette ki egy riporternek , hogy halvány dunsztjuk , gözük sincsen , hogy a két illetö személy most hol is tartozkodik !! Ugy óvatosan kérdezném , ök akkor nem abban a "börtönben" voltak ??
 
Még nem telt el 24 óra a londoni terrortámadás óta, most a járókelők közé akart hajtani egy autós Antwerpenben. Ezt most legalább élve elkapták, észak-afrikai, Mohamed R.-ként azonosították.
Vajon ennek is van köze az iszlamista terrorizmushoz?
csak az a hir ha idegen kovet el valamit arrol nem szolnak ha egy helyi!!
ez tiszta izgatas
be kellene mutatni a tobbi bunozot is kiderulne hogy a helyiek is miket csinalnak sokkal tobbet mint a menekultek
meg a menekultek elleni tamadasokrol se hallani semmit pedig az is van!!
 
Bündi , már megbocsájts , nelegyél ennyire naiv ! Az a hölgy szerü tünemény valami Paravadi Márta vagy hogyan is hivják , elnézést mert nemjegyeztem meg a nevét . Jelentette ki egy riporternek , hogy halvány dunsztjuk , gözük sincsen , hogy a két illetö személy most hol is tartozkodik !! Ugy óvatosan kérdezném , ök akkor nem abban a "börtönben" voltak ??
lehet hogy most nem tudjak de akkor tudtak es most is meg fogjak talalni
erre vannak modszerek
nyomozok vagy ujsag hirdetes peldaul
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,557
Tagok
615,662
Legújabb tagunk
Tuendeer
Oldal tetejére