Az Al Jazeerát is megdöbbentette, hogy bánunk a menekültekkel

Az amúgy is szörnyű országimázst tovább erodálja, hogyan bánik Magyarország az üldözöttekkel. Az Al Jazeera forgatott a békéscsabai állapotokról.

A békéscsabai menekülttábornál – ahol menedékkérők kezdtek éhségsztrájkba bebörtönzésük miatt – járt az Al Jazeera tudósítója, aki többek között arról értekezett, hogy semmilyen orvosi vagy lelkisegélyt nem kapnak az idezsúfolt emberek. Pedig segélyszervezetek szerint mintegy 70 százalékuk küzd valamilyen lelki traumával (ami nem csoda, az átlag európai számára elképzelhetetlen háborúkból jönnek).

A helyzet annak ellenére sem változott a riport szerint, hogy kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága illegálisnak minősítette a menedékkérők kényszerőrizetét. A riportban megszólal Lydia Gall, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet térségbeli vezetője is, aki szerint úgy vannak bezárva ezek az emberek, hogy nagyon kevés információt kapnak arról, hogyan áll az eljárásuk. Nem kapnak tolmácsot és a telefonjuk sem lehet náluk.

Úgy tartják őket, mint a rabokat. Sőt a rabokat jobb körülmények között tartják.

A stábot amúgy nem engedték be a békéscsabai központba, az ablakból kilógó menedékkérőket sem kérdezhették. Barna Mária pszichológus azonban néha bejuthat. Szerinte zömmel poszttraumatikus stresszt kell kezelni a bentieknél, de depresszió és szorongás is előfordul. Nem csoda, hisz az idevezető útjuk is kemény, több országon át, kiszolgáltatva az embercsempészeknek, többször őrizetbe véve jutottak el Magyarországig.

Barna szerint az itteni őrizet még azoknak is árt, akiknek eddig nem voltak lelki bajaik.

Idézi a riport Orbán Viktor “szépelgő emberi jogi handabanda” mondatait is, majd megállapítja: ez a kormány nem törődik az emberi jogokkal. A riporter sorolja még, hogy három tábor van Magyarországon és az új jogszabályok alapján még szigorúbb eljárásrend vár a migránsokra. Épül az új kerítés is 1 milliárd euróért, meg az új táborok, amiknek egy kijáratuk lesz: Szerbia felé. A videó amúgy még az EJEB döntése előtt születhetett.

borton1.jpg
borton1.jpg
 
Talán Theresa May -nél kellene reklamálni, hogy ne foglalkozzon annyit ezzel az esettel ... meg a nemzetközi sajtónál is reklamálhatsz, hogy miért tudósítanak .... mikor minden szép és jó, egy remek, nagyszerű világban élünk. Vegyenek példát a németekről, milyen tapintatosan hallgatnak a karácsonyi esetről.
jo elhalgatni nem kell mert akkor olyan lenne a tv mint ithon csak a masik iranyba
csak meg kellene mutatni hogy a helyiek is bunoznek de most csak ez folyik a csapbol a helyiekrol meg akik verik a feleseguket arrol nincs egy szo sem
 
lehet hogy most nem tudjak de akkor tudtak es most is meg fogjak talalni
erre vannak modszerek
nyomozok vagy ujsag hirdetes peldaul
Az urdu nyelvű lapok zöme Indiában jelenik meg, elenyésző, ami eljut Európába. És mihez is kezd egy (két) analfabéta az apróhirdetéssel. A MÁV vasúti kocsik fényképeiből tudjuk, hogy még arra sem hasznosítják, amire felénk a szegények szokták.
 
Az urdu nyelvű lapok zöme Indiában jelenik meg, elenyésző, ami eljut Európába. És mihez is kezd egy (két) analfabéta az apróhirdetéssel. A MÁV vasúti kocsik fényképeiből tudjuk, hogy még arra sem hasznosítják, amire felénk a szegények szokták.
te mindig akadekoskodsz
ha kiteszik a fenykepuket az ujsagba azt megismerik ok is azt gondolod nem lattak meg tukrot?
es akkor megkerdezik aki tud olvasni, hogy mi van irva roluk es mar meg is vannak
vagy mas latja meg oket es szol nekik
sok eset lehetseges erdemes megprobalni
 
jo elhalgatni nem kell mert akkor olyan lenne a tv mint ithon csak a masik iranyba
csak meg kellene mutatni hogy a helyiek is bunoznek de most csak ez folyik a csapbol a helyiekrol meg akik verik a feleseguket arrol nincs egy szo sem
Melyik német lap számol be arról, hogy Frau Lökdbele kék foltjai nem az ajtófélfától származnak, hanem Herr Lökdbelét elkapta az ideg és jól összeverte az asszonyt? Vagy a németek nem verik az asszonyt?
 
Melyik német lap számol be arról, hogy Frau Lökdbele kék foltjai nem az ajtófélfától származnak, hanem Herr Lökdbelét elkapta az ideg és jól összeverte az asszonyt? Vagy a németek nem verik az asszonyt?
van masmilyen bunozes is rablas vagy gyilkossag is azza is lehet foglalkozni
 
te mindig akadekoskodsz
ha kiteszik a fenykepuket az ujsagba azt megismerik ok is azt gondolod nem lattak meg tukrot?
es akkor megkerdezik aki tud olvasni, hogy mi van irva roluk es mar meg is vannak
vagy mas latja meg oket es szol nekik
sok eset lehetseges erdemes megprobalni
Mondjuk két analfabéta keresésére utolsó sorban használnék újsághirdetést.
De az urdu nyelvű youtube-on azon hamarabb raknák fel hirdetést. Hangosat persze. Vagy mi a fityfenét használnak menekülés közben manapság az emberek az okostelójukon
 
Mondjuk két analfabéta keresésére utolsó sorban használnék újsághirdetést.
De az urdu nyelvű youtube-on azon hamarabb raknák fel hirdetést. Hangosat persze. Vagy mi a fityfenét használnak menekülés közben manapság az emberek az okostelójukon
nem tudom mit neznek lehet ez is jo lehet de az ujsag is
 
Senkit nem érdekel a két bangladesi. Azokat a "segítőket" sem, akik ezt az egész pert indították, és finanszírozták.
A két szerencsétlen csak statiszta ebben az egészben. Ez egy úgynevezett precedens (példaértékű) per, ami azért indult hogy Magyarországon el lehessen verni a port. Tehát nem arról szól az egész, hogy kapnak-e kártérítést, vagy nem.
szerintem sokakat erdekel nincs igazad
olvass vissza hanyan beszeltek rola itt is hogy mekkora disznosag is ez
 
Persze, sokan beszélnek erről, mármint magáról a hírről, és az elsőfokú, még nem jogerős itéletről!
De hogy mi a disznóság? Ezt nem értettem. Maga ez a koncepciós per, vagy mit értesz ezalatt?
Szerintem totál nem értetted meg, miről is írtam, légy szíves olvasd el még egyszer!
azt irtad senkit nem erdekel a ket bangladesi de ez nem igaz mert sokan beszelnek rola
olyanok is akik semmit nem eretenek hozza mirol szol a tortenet
sokan mondjak hogy be voltak zarva kinoztak oket mert ez van az iteletbe tehat foglalkoznak vele
ne mond hogy nem erdekel senkit csak van aki mashogy latja a dolgot
 
azt irtad senkit nem erdekel a ket bangladesi de ez nem igaz mert sokan beszelnek rola
olyanok is akik semmit nem eretenek hozza mirol szol a tortenet
sokan mondjak hogy be voltak zarva kinoztak oket mert ez van az iteletbe tehat foglalkoznak vele
ne mond hogy nem erdekel senkit csak van aki mashogy latja a dolgot
Nézd, az ítéletet nem rendesen ismertette a sajtó. Sőt, azt ne mondjam, a sajtónak szánt összefoglaló hangsúlyaiban eltér az igazi, részletes ítélettől.
Magyarországot nem azért ítélték el, mert itt kínozták volna a két bangladesi férfit. Magyarországot azért ítélték el, mert tárgyalás, meghallgatás után nem találta indokoltnak a menedékkérelmet és kitoloncolta őket Szerbiába. És még ez sem, a kitoloncolás sem volt az ítélet tárgya. Szerbia volt az ítélet tárgya. Az, hogy Szerbiába toloncolták ki őket, ahonnan meg Görögországba tloncolták. és Görögországban bántalmazhatták őket.
Stimmel? Nem firtatják, hogy a Genfi Konvenció szerint menekültek-e, megilleti-e őket a konvenció szerinti bánásmód. Nem firtatják, hogy kellett volna, vagy nem kellett volna menedékjogot adni nekik. Nem firtatják, hogy kitoloncoltuk Magyarországról. Azt firtatják, hogy Szerbiába toloncoltuk ki, ami nem biztonságos ország ennek a két konkrét bangladesinek, mert továbbadták őket Görögországnak, ahol bántalmazzák a menekülteket. Stimmel?
 
Bündi , már megbocsájts , nelegyél ennyire naiv ! Az a hölgy szerü tünemény valami Paravadi Márta vagy hogyan is hivják , elnézést mert nemjegyeztem meg a nevét . Jelentette ki egy riporternek , hogy halvány dunsztjuk , gözük sincsen , hogy a két illetö személy most hol is tartozkodik !! Ugy óvatosan kérdezném , ök akkor nem abban a "börtönben" voltak ??

Már miért is kéne tudniuk, hol vannak? Hiszen csak eszközök voltak.

Pardavi Márta: "Amikor 2015. szeptember 15-én életbe lépett a jogi határzárral felálló új szabályozás, ott voltunk a kerítésnél, amikor az bezárult. Próbáltunk információt nyújtani az érkező menekülőknek abban az éjféli órában is, és ügyfelet is próbáltunk találni, akinek az ügyén keresztül az új szabályozás jogellenességét be tudjuk mutatni. A bangladesiek ezen a napon kerültek be a tranzitzónában, ahol nagy volt a kavarodás, káosz. Ott voltak ők is fogva tartva. Pár napra rá az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a UNHCR segítségével szereztük meg az ügyvédi meghatalmazást. Az ügyet Pohárnok Barbara, a Helsinki állandó ügyvédje vitte, az ő szakmai dicsősége, hogy megtaláltuk a két bangladesi menekülőt, és a bíróságon előadott érvelés is hozzá fűződik."
"az Európai emberi jogi egyezmény úgy működik, hogy kell egy konkrét ügyfél, akinek ez ügyén át be lehet mutatni a rossz rendszert, számunkra a strasbourgi ügyek stratégiai célt is szolgálnak."
"Tehát fontosnak tartottuk egy olyan ügyet találni, ahol konkrétan segíthetünk egy panaszosnak, és be tudjuk bizonyítani a szabályozás jogellenességét."


Ez ugyan nem sikerült, mert nem ezért marasztalták el Magyarországot. De ez Máriáékat persze nem zavarja.
A bangladesiek meg mehettek, amerre láttak, miután a Helsinki beadta a keresetet, nyilvánvalóan már nem érdekelte a további sorsuk. Különben tudnának róla, hogy mi lett velük. Egyébként akkor vajon hányan lehettek a tranzitban? S két analfabéta bangladesit sikerült csak találni, akik aznak érkeztek meg oda (!) Sokáig lehettek akkor fogva tartva... Valószínűleg fogalmuk se volt, hogy miről van szó...
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére