Londoni merénylet – Scotland Yard: három halottja és legalább húsz sérültje van a támadásnak

A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. Rowley szerint a rendőrség úgy véli, hogy a másik halott a merénylő, akit a parlamentnél járőröző rendőrök lelőttek.
A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egy merénylő volt. Személyazonosságáról a hatóságok egyelőre semmit nem közöltek.
Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek.

Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.
Ezután megpróbált bejutni a parlament épületébe, és eközben megkéselte a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját, aki a helyszínen meghalt.

A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót – mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese.
Rowley hangsúlyozta: a parlament és környéke teljes rendőrségi zárlat alatt van, mert a Scotland Yard meg akar győződni arról, hogy nem készül újabb merénylet.
Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba.

Mark Rowley alig két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Scotland Yard kampányt indított a lakosság aktív bevonására a terrorcselekmények megakadályozását célzó információszolgáltatásba. A kezdeményezést bevezető március 6-ai tájékoztatóján elmondta: a hatóságok 2014 júniusa óta 13 potenciális terrorakciónak vették elejét, és ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban.
A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője annak idején elmondta azt is, hogy a brit szolgálatok 2014 óta átlagosan csaknem minden nap őrizetbe vettek egy-egy embert terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.
Március eleji sajtótájékoztatóján kijelentette: az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a tűzfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed.
A szerdai londoni merénylet után a francia miniszterelnök közölte, hogy a sérültek között francia iskolás gyermekek is vannak.
A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többnek az állapota válságos.

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre.
May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).
A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.
Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

(MTI)

london.jpg
 
Az elkövető
A Scotland Yard nyilvánosságra hozta a tegnapi londoni merénylet elkövetőjének kilétét: a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre, aki a délkelet-angliai Kentben született, és az utóbbi időben Közép-Angliában élt. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára
 
Engem nagyon is mélyen érint érzelmileg a Londoni merénylet, mert a nyáron egy hetet laktam a Westminster negyedben, ismerem a környéket, sokszor ejjel mentem haza minden félelem nélkül, csodálkoztam, hogy a szük utcákban, a bazi nagy autobuszok ellenére nincs baleset, a rendörök fegyver nélkül egy sippal sétálnak, ha szerencséd van és találkozol eggyel, azok is többnyire egy kinai turistacsoport közepén állnak, selfik vagy photo-shooting céljábol.
-
Khalid Masood, Nagybritániában született, 52 éves Birminghami lakos elgázolt egy csomo embert, menekülés közben megkéselt egy rendört, lelötték. Ezek a tények.
-
(Nemrég No.-ban is volt egy eset, cserbenhagyásos gázolás, a tettes futva menekült és késsel probált magának utat törni. A születési anyakönyvi kivonatában nem volt szo mohamedröl, teljesen normális büncselekmény...)
-
Természetes, hogy az angol kormány, a világközösség megdöbbenve reagál, részletesen foglalkozik az esettel, mindent megtesz az ügy kivizsgálásának az érdekében. Csodálkozom, hogy a Györkös féle rendörgyilkosság, a Therézuti robbantás nem volt elég indok a magyar parlamentnek, hogy beszéljenek rolla. Vagy tévedek?
-
Aki tájékozodik annak feltünik, hogy mi a különbbség az Angol és a Magyar reaktio között.
-
A magyar kormány visszaél az áldozatokkal és a mellét veri, az alatvelok meg hodolnak "hála neked OV.-hogy megvédsz bennünekt az ilyen merényletektöl, puszi, puszi a kezecskédre" Mindent a menekültekkel hoztok kapcsolatba azt is hibásan.
-
Ismétlem, a tettes egy Nagybritániában született, 52 éves Birminghami lakos, akinek semmi de semmi köze a menekülthullámhoz, hacsak nem az, hogy a menekültek az IS-elöl futottak el.
-
Azt is a véka alá söpritek, hogy a halálos álldozatok között is volt "muszlem", egy kategoria minek alapján ti az embereket megitélitek. Borzaszto, hogy egy fájdalmas arcu fejkötös nö láttán "cinkosságot" láttok és akartok az olvasoba szugerálni. Ocsmány dolog.
-
Azért kritizálom Mo.-ot mert az emberekkel valo beszélgetésböl látni, hogy a többség nem a saját véleményét adja elö hanem egy beszajkozott klischeet, azt amit a kormány a szájukba tesz.
-
Nem normális, ha egy országban mindeki ugyan ugy fejezi ki magát, ugyan azok az üres argumentumok, azonos szavak...
-
Erdemes meghallgatni a nyugati mediákat, ott ahol az események történnek, még ott is differentiáltabb a véleménynyilvánitás, sokfélébb a fogalmazás.
 
(Nemrég No.-ban is volt egy eset, cserbenhagyásos gázolás, a tettes futva menekült és késsel probált magának utat törni. A születési anyakönyvi kivonatában nem volt szo mohamedröl, teljesen normális büncselekmény...)

Mi van?! :eek:
Nem kéne egy kalap alá venni a cserbenhagyásos gázolást, meg az ámokfutást. A cserbenhagyásos gázoló rend szerint nem direkt gázol.

A fejkendős nő képét nem magyarok kezdték köröztetni az interneten, már tegnap lehetett látni a Twitteren.
Szerintem itt senki nem állította, hogy menekült lett volna az elkövető.

Erdemes meghallgatni a nyugati mediákat, ott ahol az események történnek, még ott is differentiáltabb a véleménynyilvánitás, sokfélébb a fogalmazás.

Igen, sumákolásban van mit behoznunk. Pl. már többször is volt dolga a hatósággal az elkövetőnek, vajon miért tartott eddig azonosítani? Pontosabban nyilván hamar azonosították, de elég soká tartott közölni is, hogy ki volt. Felteszem, ha John Smith lett volna, jobban siettek volna az infóval...
 
Mi van?! :eek:
Nem kéne egy kalap alá venni a cserbenhagyásos gázolást, meg az ámokfutást. A cserbenhagyásos gázoló rend szerint nem direkt gázol.

A fejkendős nő képét nem magyarok kezdték köröztetni az interneten, már tegnap lehetett látni a Twitteren.
Szerintem itt senki nem állította, hogy menekült lett volna az elkövető.

Igen, sumákolásban van mit behoznunk. Pl. már többször is volt dolga a hatósággal az elkövetőnek, vajon miért tartott eddig azonosítani? Pontosabban nyilván hamar azonosították, de elég soká tartott közölni is, hogy ki volt. Felteszem, ha John Smith lett volna, jobban siettek volna az infóval...

Erdekes, hogy az álldozatokra valo emlékezö-ünnepségen London föpolgáramestere melett is ott áll egy-két fejkendös nö és mégsem terrorista.
Ti megvagytok hibbanva? :(
-
A felsorolt merényletek álldozatai között is számos muszlem van minden esetben, akkor nem tünik fel nektek. A Párizsi merénylet idelyén egy muszlem mentett meg egy csom emberéletet egy zsido üzletben....
-
Bele kell törödni abba, hogy a világ összenö, egyre több embert fog kötni rokoni szál egy másik nemzethez.
-
Ha ezen a sinen mentek tovább, akkor maholnap az "END-LÖSUNG-OT" fogjátok követelni. Ti barmok.
 
Ha ezen a sinen mentek tovább, akkor maholnap az "ENDLÖSUNGOT" fogjátok kövtekni. Ti barmok.

Mielőtt még jobban belelendülnél a barmozásba (a "kultúra" átjön azért), előbb olvasd is el, amire válaszolsz. Továbbra sem lesz igazad attól, hogy félkövérrel kiemeled a mondandódat.
 
"Ernoe": Khalid Masood, Nagybritániában született, 52 éves Birminghami lakos elgázolt egy csomo embert, menekülés közben megkéselt egy rendört, lelötték. Ezek a tények.
-
(Nemrég No.-ban is volt egy eset, cserbenhagyásos gázolás, a tettes futva menekült és késsel probált magának utat törni. A születési anyakönyvi kivonatában nem volt szo mohamedröl, teljesen normális büncselekmény...)
-
Természetes, hogy az angol kormány, a világközösség megdöbbenve reagál, részletesen foglalkozik az esettel, mindent megtesz az ügy kivizsgálásának az érdekében. Csodálkozom, hogy a Györkös féle rendörgyilkosság, a Therézuti robbantás nem volt elég indok a magyar parlamentnek, hogy beszéljenek rolla. Vagy tévedek?
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nem tévedsz (az veled még sosem fordult elő)!
Nemrég Mo.-on is volt egy hasonló eset, Kekecfalvi Frédi érdi lakos Budaörs határában elütött egy kóbor macskát, majd cserbenhagyva futva elmenekült a közeli Tescoba. Jellemző a magyar hatóságok közönyére, ez sem hozták nyilvánosságra!

Nemcsak macskát gázolnak el Mo.-on és ebben még nem lenne semmi különös csak abban, hogy ez nem jut el az agyatokig.
-
Idézet a police.hu oldalárol:
2017. március 23. 12:35 / Halálos gázolás történt Óbudán / Budapesti Rendőr-főkapitányság /
Gyalogost gázolt egy gépkocsi Budapest III. kerületében.
A rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy gyalogost 2017. március 23-án 11 óra 17 perckor a Budapest III., Szőlő utca 80. szám előtt. A balesetben egy személy életét vesztette.
-
Elfogták a rablogyilkost aki egy 80 éves német állampolgárt megölt és kirabolt.
A rendőrök 2017. március 23-án a kora reggeli órákban saját házában fogták el azt a 26 éves túronyi férfit, aki a gyanú szerint 2016. május 14-e és 16-a között Túronyban megölt egy helyi, egyedül élő 80 éves német állampolgárt, majd a házból különböző értéktárgyakat tulajdonított el, és elmenekült a helyszínről.
-
Csak kapásbol, nem akarom a copyright-ot megsérteni, oldalak vannak ilyen storrykkal de ti attol tartotok ami többezer kilométerre történik tölletek és gyülöletet szitotok.
 
Mielőtt még jobban belelendülnél a barmozásba (a "kultúra" átjön azért), előbb olvasd is el, amire válaszolsz. Továbbra sem lesz igazad attól, hogy félkövérrel kiemeled a mondandódat.

Muszály kiemelnem mert nem tudsz olvasni.
Minek nevezzelek kedvesem ha te a kriminalitást egyenlöjellel kötöd össze a szemititákkal!
-
Ilyen már volt, ilyennel már milliokat küldtetek a halálba. Ehez képest egy birka eszével valo összehasonlitás egy semmiség.
Te elég adatot adsz hozzá, hogy megtudjalak itélni mig te olyanokat is besározol akiket nem is ismersz.
-
29keletidemo--Andere-.jpg

-
A képen magyar neonacik támadnak meg menekülteket a Keleti pályaudvaron.
-
ver_becsulet2013.jpg
 
Ernoe, mi nem akarunk likvidálni senkit. Minket akarnak eltörölni a térképről. (Lásd a híreket.)

Egy pillanatig sem tagadtam, hogy léteznek terroristák, sajnos a magyar nemzethez tartozok között is. En látom mindkettöt.
-
En látom, hogy a menekülésben levök jo része ezek elöl kénytelen elhagyni a hazáját, számotokra a genetika ossza meg az embereket jora és gonoszra. Es ez ellen tiltakozom.
-
 
Szerintem nem én vagyok itt, akinek bajok vannak az olvasási képességével...
Idézd már be, hogy kötöttem össze ezeket?

Ki támadta meg a menekülteket, a néni?

Egy orcátlanság, hogy topikrol topikra hurcoljátok a fajgyülöletet, alig tudjátok kivárni, hogy egy bünözö neve kerüljön a hirekbe, uszitotok és akkor még töllem akartok bizonyitékoket kérni. Minden szavatok büzlik a hecceléstöl.
-
"Magyarországon csak macskákat ütnek el autosok...." hogy oda ne rohanjak.
-
A Müncheni merénylö kifejezetten külföldieket löt le, de ez nem zavar benneteket. A Norvég keresztény terrorista majd 80 embert lövöldözött le szép sorjában de egyetlen felháborodo hangot nem adtatok magatokbol....
 
Egy orcátlanság, hogy topikrol topikra hurcoljátok a fajgyülöletet, alig tudjátok kivárni, hogy egy bünözö neve kerüljön a hirekbe, uszitotok és akkor még töllem akartok bizonyitékoket kérni. Minden szavatok büzlik a hecceléstöl.

Fogd már be a szádad, te PISA teszten elbukó szerencsétlenség.
 
Khalid Masood, Nagybritániában született, 52 éves Birminghami lakos elgázolt egy csomo embert, menekülés közben megkéselt egy rendört, lelötték. Ezek a tények.
-
(Nemrég No.-ban is volt egy eset, cserbenhagyásos gázolás, a tettes futva menekült és késsel probált magának utat törni. A születési anyakönyvi kivonatában nem volt szo mohamedröl, teljesen normális büncselekmény...)
en ugyanezt mondtam angol ember volt angol nevvel is szuletet mondta a tv
semmi koze a mostani menekultekhez
A magyar kormány visszaél az áldozatokkal és a mellét veri, az alatvelok meg hodolnak "hála neked OV.-hogy megvédsz bennünekt az ilyen merényletektöl, puszi, puszi a kezecskédre" Mindent a menekültekkel hoztok kapcsolatba azt is hibásan.
-
Ismétlem, a tettes egy Nagybritániában született, 52 éves Birminghami lakos, akinek semmi de semmi köze a menekülthullámhoz, hacsak nem az, hogy a menekültek az IS-elöl futottak el.
igaz!!
pont ez folyik ithon
angol ember volt kiderult hiaba hasznal most mas nevet biztos a szulei miatt vette fel tiszteletbol
az iszlamok meg csak ugy ramondjak hogy az o emberuk volt
Azt is a véka alá söpritek, hogy a halálos álldozatok között is volt "muszlem", egy kategoria minek alapján ti az embereket megitélitek. Borzaszto, hogy egy fájdalmas arcu fejkötös nö láttán "cinkosságot" láttok és akartok az olvasoba szugerálni. Ocsmány dolog.
-
igaz ez is jaja
irtam is hogy szerintem a no sir a kepen
Párizs, Berlin, Köln ,Brüsszel , Marseille, London után még nem gyanús semmi?!
ott is bunoznek a helyiek is
Nem kéne egy kalap alá venni a cserbenhagyásos gázolást, meg az ámokfutást. A cserbenhagyásos gázoló rend szerint nem direkt gázol.
es ha csak elvesztete az uralmat a kocsi felett nem igy mondjak pl mert rosszul lett valamiert
aztan amikor meglett a baj futott
lehet csak megijedt
A felsorolt merényletek álldozatai között is számos muszlem van minden esetben, akkor nem tünik fel nektek. A Párizsi merénylet idelyén egy muszlem mentett meg egy csom emberéletet egy zsido üzletben....
-
Bele kell törödni abba, hogy a világ összenö, egyre több embert fog kötni rokoni szál egy másik nemzethez.
jaja igaz!!
es ez igy lesz jo minden kuturabol ki lehet venni a legjobbat es lehet csinalni egy jobbat belole ami mindenkinek jo lesz
az iszlamok meg a zsidok is ugyabba az istenbe hiszenek mint a keresztenyek csak mashogyan
ezt kellene meglatni
nem gyulolkodni
Ha ezen a sinen mentek tovább, akkor maholnap az "END-LÖSUNG-OT" fogjátok követelni. Ti barmok.
igen sokan csak azt tudjak hogy jonnek a lozungokkal ahelyet hogy ertelmes dolgokat mondananak
Csak kapásbol, nem akarom a copyright-ot megsérteni, oldalak vannak ilyen storrykkal de ti attol tartotok ami többezer kilométerre történik tölletek és gyülöletet szitotok.
jaja
ilyen balesetek is meg buncselekmennyek is vannak mindenfele de az nem hir ezeknek
A képen magyar neonacik támadnak meg menekülteket a Keleti pályaudvaron.
engem is felhaborit ahogy kiabalnak eltorzult keppel
tegyel be kepet a tamadasrol is hogy lassak ezek mirol beszelsz
Egy orcátlanság, hogy topikrol topikra hurcoljátok a fajgyülöletet, alig tudjátok kivárni, hogy egy bünözö neve kerüljön a hirekbe, uszitotok és akkor még töllem akartok bizonyitékoket kérni. Minden szavatok büzlik a hecceléstöl.
igen ez nem szep
nincsenek is erveitek csak beszeltek ossze vissza
A Müncheni merénylö kifejezetten külföldieket löt le, de ez nem zavar benneteket. A Norvég keresztény terrorista majd 80 embert lövöldözött le szép sorjában de egyetlen felháborodo hangot nem adtatok magatokbol....
igaz!!
a fanatikus norvegek is gyilkolnak!
es igaz hogy most is külfoldiek voltak a halottak meg a sebesultek magyar egy se volt kozottuk
 
Muszály kiemelnem mert nem tudsz olvasni.
Minek nevezzelek kedvesem ha te a kriminalitást egyenlöjellel kötöd össze a szemititákkal!
-
Ilyen már volt, ilyennel már milliokat küldtetek a halálba. Ehez képest egy birka eszével valo összehasonlitás egy semmiség.
Te elég adatot adsz hozzá, hogy megtudjalak itélni mig te olyanokat is besározol akiket nem is ismersz.
-
29keletidemo--Andere-.jpg

-
A képen magyar neonacik támadnak meg menekülteket a Keleti pályaudvaron.
-
ver_becsulet2013.jpg
ezt azert lajkoltam amit ernoe irt nem azert ami a kepeken van
az gyalazat ahogy ez a tomeg vonul meg kiabal
 
Összecsapott a két tábor ;)

Nos én most egy kicsit csavarnék a témán.

Tehát vegyük a menekülteket. Ugye elmenekültek valami, valaki elől. Ide menekültek Európába, valószínűleg azért, mert úgy gondolták: itt biztonságban lesznek.
Igen ám, de jöttek és jönnek is csőstől. Ernőék szerint MINDENKIT be kell engedni. Még azokat is, akik elől a menekültek menekülnek.
Akkor hogyan érezze magát Európában biztonságban egy menekült, ha mindenkit válogatás nélkül beengednek?
Vagy úgy gondolod kedves Ernő, hogy azok a személyek, akik elől menekülnek, azok majd otthon fognak malmozni?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,121
Tagok
615,632
Legújabb tagunk
Robertred
Oldal tetejére