Azt írja az újság, hogy Kóbor János nem érti. Én pedig vártam egy kis ideig, a három nappal ezelőtt nyilvánosságra került hír, illetve Kóbor tegnapi megszólalása kapcsán, és arra jutottam, hogy nem szeretném, ha Kóbor János, az Omega frontembere nem értené és értetlenül nézne ki a fejéből még ki tudja meddig a Gyöngyhajú lány körüli történésekkel összefüggésben.
Előzmény röviden: Presser Gábor 1969-ben alkotta meg az Omega számára minden idők egyik legnagyobb magyar slágerét, amelynek szövegét Adamis Anna írta. A dal egy részlete (állítólag, én nem hallom) felcsendül Kanye West 2013-ban megjelent Yeezus albumán, a New Slaves című dal végén. Mármint ha ezt a valamit egyáltalán zenének lehet nevezni. Természetesen ízlésbeli kérdésekbe ezúttal sem szívesen mennék bele, legalábbis igyekszem.
A fentiek okán a Presser-Adamis szerzőpáros 2,5 millió dollárra (jelen árfolyam szerint több mint 700 millió forint) perelte be Westet. Akiről én nem tudom kicsoda, de azt olvastam, ő a világ jelenleg legértékesebb férfi előadója (milyen lehet a többi?), tehát igen, én vagyok a műveletlen bunkó.
A lényeg az, hogy született egy peren kívüli, úgynevezett zárt megállapodás a felek között, erről az MTI-nek nyilatkozott Presser, és mivel tehát a megállapodást zárt, ezért nem tudhatjuk, hogy pontosan mennyit fizetett az állítólagos világ- és szupersztár Presseréknek, akik viszont jogosan örülhetnek, hogy vége a cécónak.
Nos, ennyi a történet, erre nyilatkozta minden idők gyöngyhajú Kóbor Jánosa a következő okosságot:
Úgy gondolom, hogy manapság már nem úgy kellene kezelni ezt az ügyet, mint ahogyan Presser tette. A rockzenében elfogadott dolog, hogy bizonyos dallammintákat használnak a zenészek, így nem értem, min húzta így fel magát Gábor, de biztos, hogy most súlyos milliókat kapott.
Eléggé valószínűnek tartom, hogy amennyiben Kóbor bölcsen hallgat, akkor én sem veszem a fáradságot így vasárnap örömére, hogy hülyeségeket írjak. De ha már így alakult, kezdjük az elején. 2013 májusát írtuk, amikor felröppent a hír: az amerikai rapper új lemezének kampányában használta a Gyöngyhajú lány című dal egy részletét úgy, hogy azt át sem hangszerelte, az 1969-es változatra simán felénekelt. Ha jól emlékszem, Kóbor János eléggé meglepődött akkortájt, bár tény, hogy örült annak, hogy egy ekkora hatalmas elismert zenész (?) reklámozza a dalukat, az Omega producere viszont azt is világossá tette: pénzt is remélhetnek a történetből.
A TV2 megkérdezte a Kossuth-díjas Kóbort, mi van akkor, ha a West nem csupán a világot bejáró promóció része, de konkrétan egy lemezen is megjelenik.
Hát az már akkor valóban… akkor kell valamit tenni, de én biztos vagyok benne, hogy ezek profik, és tisztában vannak… (…) de ha ez a dolog eljut oda, annak biztos lesz valami folytatása (értsd: szerzői jogdíjakkal kapcsolatos lépések – szerk.). Egyenlőre én azt mondom, örüljünk ennek nagyon, és mostmár mi is várjuk, hogy mi lesz ebből.
Nos, ez akkor volt, most meg most van, Kóbor akkor értette, mi a helyzet, ma már nem érti. Kedves János! Bevallom, két évvel ezelőtt én se nagyon értettem, mit keresett az Omega Felcsúton, de ennek ahhoz mérten semmi jelentősége nincs, hogy igencsak NER-kompatibilis nyilatkozatából úgy látom, a szerzői jog, mint alapvetés csak akkor mond valamit önnek, ha önről és nem másokról van szó.
Én ugyan nem hallottam arról, hogy a rockzenében elfogadott, hogy a zenészek bizonyos dallammintákat használnak, viszont ennek a kijelentésnek egyébként sem lenne semmilyen létjogosultsága, amennyiben a hiperszupersztár Kanye West egyrészt nem rockban utazik, másrészt a zenészi kvalitásaitól sem érdemes egy kurva nagy hátast dobni, már ameddig ez nem kötelező. A legpitiánerebb beszólás amúgy mégiscsak a súlyos milliókban érhető tetten, és ebből arra következtetek, hogy ön mégsem olyan értetlen, mint amilyennek tetteti magát. Pontosan érti, és módfelett fájlalja, hogy azok a vélt súlyos milliók nem az ön markát ütötték, hanem a Gáborét.
Márpedig én azt gondolom, hogy semmi sem károsabb (jó, vannak még végtelenül káros dolgok), mint a szellemi tulajdon ellopásának ilyetén primitív megítélése a honi közgondolkodásban. Maradjunk annyiban, hogy ez az alighanem tömény és nehezen palástolható irigységről és mímelt értetlenkedésről árulkodó nyilatkozat úgy, ahogy van lábszagú és botrányos. És ehhez semmi köze nincs annak, hogy a dobpergésre rappelés szerintem nem zene és annak se sok, hogy Kóbor János tud énekelni, vagy sem, hogy az nekem mennyire jön be, mennyire nem.
Tehát foglaljuk össze: Presser Gábor megírta azt a dalt az Omegának, amely ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, világhírűvé tette a zenekart. Ennek a dalnak egy részét egy agyonsztárolt amerikai rapper lenyúlta. Sokkal igényesebb műben is feltűnhetett volna, de sajnos éppen Westnek tetszett meg. Aki tehát másnak a munkájából, alkotásából profitált és remélte, hogy egy tízezer dolláros csekkel minden el van intézve. Presser Gábor pedig, aki vérbeli zeneszerző és egyebek mellett a művei után járó jogdíjakból él, ezen jogosan felháborodott és perelt. Merthogy az a világ rendje, hogy a szerzői, szellemi tulajdonjog védelem alatt áll, jogtalanul senkinek a tulajdonát nem lehet elvenni, ellopni. Akkor se, ha Kanye Westről van szó, és akkor se, ha történetesen a mindenkori magyar kormányról (hogy ne hagyjam ki a politikát se ebből).
Ha van tanulsága ennek az egésznek, akkor ez legyen az: értetlenkedés helyett megérteni, hogy a szellemi tulajdon ellopása ugyanúgy lopás, mint amikor az ember házát, földjét, magánnyugdíját, jövőjét hordják szét kamionszámra. Azzal a különbséggel, hogy nem a zsebéből lopják ki közvetlenül a pénzt, hanem. Ha valakinek a szellemi termékét felhasználom, akkor az a minimum, hogy előbb engedélyt kérek rá, fizetek érte és csak utána viszem, mintha az enyém volna.
Amellett, hogy örülök, hogy segíthettem Kóbor Jánosnak a megértésben, remélem pontosan tisztában van azzal is, hogy az egyik legjobb dolog, ami életében történhetett vele az éppen az, hogy elénekelhette a Gyöngyhajú lányt. Amiért persze nem kell élete végéig hálásnak lennie, de az talán elvárható lenne, hogy ne beszéljen hülyeségeket, amikor a dal jogos tulajdonosát meglopják.
Kolozsvaros
Előzmény röviden: Presser Gábor 1969-ben alkotta meg az Omega számára minden idők egyik legnagyobb magyar slágerét, amelynek szövegét Adamis Anna írta. A dal egy részlete (állítólag, én nem hallom) felcsendül Kanye West 2013-ban megjelent Yeezus albumán, a New Slaves című dal végén. Mármint ha ezt a valamit egyáltalán zenének lehet nevezni. Természetesen ízlésbeli kérdésekbe ezúttal sem szívesen mennék bele, legalábbis igyekszem.
A fentiek okán a Presser-Adamis szerzőpáros 2,5 millió dollárra (jelen árfolyam szerint több mint 700 millió forint) perelte be Westet. Akiről én nem tudom kicsoda, de azt olvastam, ő a világ jelenleg legértékesebb férfi előadója (milyen lehet a többi?), tehát igen, én vagyok a műveletlen bunkó.
A lényeg az, hogy született egy peren kívüli, úgynevezett zárt megállapodás a felek között, erről az MTI-nek nyilatkozott Presser, és mivel tehát a megállapodást zárt, ezért nem tudhatjuk, hogy pontosan mennyit fizetett az állítólagos világ- és szupersztár Presseréknek, akik viszont jogosan örülhetnek, hogy vége a cécónak.
Nos, ennyi a történet, erre nyilatkozta minden idők gyöngyhajú Kóbor Jánosa a következő okosságot:
Úgy gondolom, hogy manapság már nem úgy kellene kezelni ezt az ügyet, mint ahogyan Presser tette. A rockzenében elfogadott dolog, hogy bizonyos dallammintákat használnak a zenészek, így nem értem, min húzta így fel magát Gábor, de biztos, hogy most súlyos milliókat kapott.
Eléggé valószínűnek tartom, hogy amennyiben Kóbor bölcsen hallgat, akkor én sem veszem a fáradságot így vasárnap örömére, hogy hülyeségeket írjak. De ha már így alakult, kezdjük az elején. 2013 májusát írtuk, amikor felröppent a hír: az amerikai rapper új lemezének kampányában használta a Gyöngyhajú lány című dal egy részletét úgy, hogy azt át sem hangszerelte, az 1969-es változatra simán felénekelt. Ha jól emlékszem, Kóbor János eléggé meglepődött akkortájt, bár tény, hogy örült annak, hogy egy ekkora hatalmas elismert zenész (?) reklámozza a dalukat, az Omega producere viszont azt is világossá tette: pénzt is remélhetnek a történetből.
A TV2 megkérdezte a Kossuth-díjas Kóbort, mi van akkor, ha a West nem csupán a világot bejáró promóció része, de konkrétan egy lemezen is megjelenik.
Hát az már akkor valóban… akkor kell valamit tenni, de én biztos vagyok benne, hogy ezek profik, és tisztában vannak… (…) de ha ez a dolog eljut oda, annak biztos lesz valami folytatása (értsd: szerzői jogdíjakkal kapcsolatos lépések – szerk.). Egyenlőre én azt mondom, örüljünk ennek nagyon, és mostmár mi is várjuk, hogy mi lesz ebből.
Nos, ez akkor volt, most meg most van, Kóbor akkor értette, mi a helyzet, ma már nem érti. Kedves János! Bevallom, két évvel ezelőtt én se nagyon értettem, mit keresett az Omega Felcsúton, de ennek ahhoz mérten semmi jelentősége nincs, hogy igencsak NER-kompatibilis nyilatkozatából úgy látom, a szerzői jog, mint alapvetés csak akkor mond valamit önnek, ha önről és nem másokról van szó.
Én ugyan nem hallottam arról, hogy a rockzenében elfogadott, hogy a zenészek bizonyos dallammintákat használnak, viszont ennek a kijelentésnek egyébként sem lenne semmilyen létjogosultsága, amennyiben a hiperszupersztár Kanye West egyrészt nem rockban utazik, másrészt a zenészi kvalitásaitól sem érdemes egy kurva nagy hátast dobni, már ameddig ez nem kötelező. A legpitiánerebb beszólás amúgy mégiscsak a súlyos milliókban érhető tetten, és ebből arra következtetek, hogy ön mégsem olyan értetlen, mint amilyennek tetteti magát. Pontosan érti, és módfelett fájlalja, hogy azok a vélt súlyos milliók nem az ön markát ütötték, hanem a Gáborét.
Márpedig én azt gondolom, hogy semmi sem károsabb (jó, vannak még végtelenül káros dolgok), mint a szellemi tulajdon ellopásának ilyetén primitív megítélése a honi közgondolkodásban. Maradjunk annyiban, hogy ez az alighanem tömény és nehezen palástolható irigységről és mímelt értetlenkedésről árulkodó nyilatkozat úgy, ahogy van lábszagú és botrányos. És ehhez semmi köze nincs annak, hogy a dobpergésre rappelés szerintem nem zene és annak se sok, hogy Kóbor János tud énekelni, vagy sem, hogy az nekem mennyire jön be, mennyire nem.
Tehát foglaljuk össze: Presser Gábor megírta azt a dalt az Omegának, amely ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, világhírűvé tette a zenekart. Ennek a dalnak egy részét egy agyonsztárolt amerikai rapper lenyúlta. Sokkal igényesebb műben is feltűnhetett volna, de sajnos éppen Westnek tetszett meg. Aki tehát másnak a munkájából, alkotásából profitált és remélte, hogy egy tízezer dolláros csekkel minden el van intézve. Presser Gábor pedig, aki vérbeli zeneszerző és egyebek mellett a művei után járó jogdíjakból él, ezen jogosan felháborodott és perelt. Merthogy az a világ rendje, hogy a szerzői, szellemi tulajdonjog védelem alatt áll, jogtalanul senkinek a tulajdonát nem lehet elvenni, ellopni. Akkor se, ha Kanye Westről van szó, és akkor se, ha történetesen a mindenkori magyar kormányról (hogy ne hagyjam ki a politikát se ebből).
Ha van tanulsága ennek az egésznek, akkor ez legyen az: értetlenkedés helyett megérteni, hogy a szellemi tulajdon ellopása ugyanúgy lopás, mint amikor az ember házát, földjét, magánnyugdíját, jövőjét hordják szét kamionszámra. Azzal a különbséggel, hogy nem a zsebéből lopják ki közvetlenül a pénzt, hanem. Ha valakinek a szellemi termékét felhasználom, akkor az a minimum, hogy előbb engedélyt kérek rá, fizetek érte és csak utána viszem, mintha az enyém volna.
Amellett, hogy örülök, hogy segíthettem Kóbor Jánosnak a megértésben, remélem pontosan tisztában van azzal is, hogy az egyik legjobb dolog, ami életében történhetett vele az éppen az, hogy elénekelhette a Gyöngyhajú lányt. Amiért persze nem kell élete végéig hálásnak lennie, de az talán elvárható lenne, hogy ne beszéljen hülyeségeket, amikor a dal jogos tulajdonosát meglopják.
Kolozsvaros
