Migránsnak neveztek Angliából hazatérő magyarokat a munkaügyi hivatalban

Több százezer magyar külföldön dolgozik, az elvándorlás miatt nehéz megfelelő szakmunkást találni, így sokan azt gondolják, hogy a hazatérő szakembereket tárt karokkal fogadják.

Angliából illetve Skóciából tért haza a három család, akik nyilatkoztak az RTL Klubnak az ország három különböző pontján. Azt mondták: néha úgy érzik, bárcsak ne jöttek volna vissza, mert megalázóan bántak velük itthon a hivatalokban.

Egy fiatal pár hosszú ideig Bristol mellett dolgozott, mert az itthoni keresetükből nem tudták volna fizetni a hitelüket. Tavaly költöztek vissza Magyarországra, a férj korábbi fizetése töredékéért dolgozik itthon. Hónapokig kellett várniuk terhes felesége TAJ-kártyájára, aki így nem tudott orvoshoz járni csak úgy, hogy minden vizsgálat után fizetett. Ráadásul az asszonyt a munkaügyi hivatalban migránsnak nevezték, és félre is tájékoztatták: azt mondták neki, hogy ha fizetni maga után a TB-t addig, amíg tisztázzák az angliai jogviszonyát, akkor járhat orvoshoz, de mégsem így történt.

A riportban megszólalt egy másik anyuka is, aki Londonból költözött haza, és a munkaügyi hivatalban róla is migránsként beszéltek, ráadásul a csecsemőgondozási díjat (CSED) sem kapja az államtól, pedig az minden kisgyerekesnek járna.

Egy másik, szintén hazaköltöző család pedig hónapok óta nem kapja meg a nagyobbik gyerekük TAJ-kártyáját, enélkül viszont nem fogják tudni beíratni az óvodába. Orvoshoz is csak akkor tudnak menni, ha sürgősségi ellátásra van szüksége.

http://rtl.hu/embed/1095666


migrNA.jpg
 
Kedves Bündi2!
"nem lehet hogy akik a tv-ben voltak feketen dolgoztak odakint?"
Nem, az ő esetükben nem lehetett, hiszen családosok, gyermekeik is születtek Angliában, tehát kellett hivatalos munkaviszonynak lennie, elsősorban a férjeknek. Ha a nők nem is dolgoztak, akkor is a férj jogán járt minden egészségügyi ellátás ingyen, ingyen gyógyszer... Még akkor is élt a biztosításuk, ha az ún. pair time-ben(partájm) dolgoztak, azaz heti néhány alkalommal. A munkáltatói szerződés ha erre szól, az azt jelenti, hogy fennáll a munkaviszonya, vonják utána a társadalombiztosításit, de csak heti néhány alkalommal telefonon behívják, hogy most sok a munka, lehet bejönni dolgozni x,y napokon a héten(hónapban). A feketén alkalmazást ott is szigorúan büntetik. Az egyik család pl. még a munkájuk mellett eljártak takarítani, az lehet, hogy feketén ment, mert minden háznál nem tudnak ellenőrizni a szervek, hogy éppen feketén takaríttatják a lakásukat az angolok. Ezt is ki lehet védeni, hiszen 1-2 nap alatt el lehet intézni a vállalkozói igazolványt mellék-, másodálláshoz is, így ahol ragaszkodnak a takarítói számlához, azt is tudnak adni. Persze legtöbb helyen a ház, lakástulajdonos vagy üzlet tulajdonos nem is foglalkozik a számlaadással, fő az, hogy elégedett legyen a takarítója munkájával és megbízhatóságával (legtöbbször még kulcsot is adnak nekik, hogy amikor nincsenek otthon, akkor zörögjenek a takarítással(-kölcsönös bizalom!).
A hivatali ügyintézőknek nagy empatikus készségüknek kell hogy legyen, hiszen beleérző képesség nélkül emberekkel és azok megoldandó problémáival képtelenek munkájukat jól elvégezni.Ha egy ügyintéző nem érzi át a kliense problémáját, akkor ne is menjen olyan helyre dolgozni. Alapos jogszabályismeret nélkül sem szabadna a munkakörét ellátni, hiszen milyen segítséget tud adni az, aki a saját munkaköréhez szükséges jogszabályokkal, ill. azok alkalmazásával sincs tisztában. Az is lehet, hogy ezek az ügyintézők csak becseppentek a munkakörükbe, de a régebbi dolgozók nem adják át nekik a megfelelő ismereteket, nem segítik őket azok megszerzésében. Ilyen helyeken fontos az önképzés is, azaz otthon, vagy a m. helyen át kellene tüzetesen venni a jogszabályokat, önmagát is védhetné ezzel(nem rúgnák ki, nem fokoznák le), és a kliensek érdekében is jobban tudna széleskörű felvilágosítást és segítséget nyújtani. Én is voltam több éven át "irodakukac", volt olyan dolgozóm, akitől meg kellett válnom, mert pl. az egyik ügyféltől azt kérdezte, hogy "Magának mi a probléma ebben?"-csupán azért, mert egyszerű nyelven adta elő a gondjait, ő türelmetlen volt, nem vezette rá a klienst, hogy igazán megbeszéljék, mi is az a probléma, ami miatt segítségért folyamodott a hivatalunkhoz. Ez már sokadik eset volt, hogy ilyen hangon, lealázóan beszélt a segítés helyett, ezért mennie kellett.

A CSED-hez nem az anyának kell hogy meglegyen a kellő munkaviszonya? Az apa munkaviszonya ez esetben beszámítható?
Ej, de jó is lenne, ha mindenhol csak az arra alkalmasok dolgoznának. Sajnos nem így van. De erre azt mondanám, hogy az alkalmatlan ügyintézőt nem kell megtűrni, de nem lehet megítélni néhány alkalmatlan alapján az összeset, egy országot meg pláne nem.
 
MIt szamit nektek a 78ezer baba aki kint szuletett a 600ezer magyarnak az a harom eset ,de tanulopenznek jo es ha tovabb kutakodsz a neten akad meg tobb is.pl 8 honap mire a babanak magyar papirja lesz.
 
Ha rossz magyarban, minek a magyar papír?
NA mit gondolsz?
Egy magyar parnak milyen gyereke szuletik?olasz ,francia nemet ,angol, amerikai, canadai vagy csadi, kinai?
78 ezer gyerek szuletett kint mostanaba, ok hova menjenek?
ha meg a magyar papirt is sajnalod toluk?
Ez nem hazavaro hanem a hontol eltaszito duma.
A levelgot nem sajnalod a magyaroktol? de a jogot az elettert azt igen. Miert is nem faradsz valami szelsoseges oldalra ahol kielheted vagyaidat.
 
NA mit gondolsz?
Egy magyar parnak milyen gyereke szuletik?olasz ,francia nemet ,angol, amerikai, canadai vagy csadi, kinai?
78 ezer gyerek szuletett kint mostanaba, ok hova menjenek?
ha meg a magyar papirt is sajnalod toluk?
Ez nem hazavaro hanem a hontol eltaszito duma.
A levelgot nem sajnalod a magyaroktol? de a jogot az elettert azt igen. Miert is nem faradsz valami szelsoseges oldalra ahol kielheted vagyaidat.
Nem sajnálom én, nem értettem, minek támadsz rögtön? Ottani papírt nem kaphatnak?
 
Ha ez kivansag musor lenne en amerikai allampolgarsagot akarok.
MAgyarokat akik meg nem eresztettek gyokeret kint lasszoval kene fogni Mo-nak, mert nagyreszuk fiatal, nyelvet is beszelnek,
radasul fogy a magyar evente varosnyi lakossal, es nem csak Europa van eloregedve hanem Mo is.
 
Pár dolog. Azt állítják, hogy TAJ kártya hiányában nem mehettek orvoshoz, illetve ki kellett fizetni az ellátás költségét.
Amikor Angliában dolgoztak, ott se fizettek egészségbiztosítást? Mert ha igen, akkor kéne hogy legyen úniós egészségbiztosítási kártyájuk. Ha ez sincs, akkor kell csak fizetni.
"Aki az európai gazdasági térségben, külföldön dolgozik és ott fizet járulékot, annak arra az időre passzív lesz a TAJ-száma. Ha eközben Magyarországon megy orvoshoz, be kell mutatnia az uniós egészségbiztosítási kártyáját, enélkül viszont ki kell fizetni az ellátást."
A TAJ-ra vonatkozó szabályok egyébként itt vannak:
http://www.neak.gov.hu/felso_menu/l...ultsag_igazolasa/jogviszony_rendezesi_eljaras

Említették a CSED-et is, hogy nem kaptak.
Ez csak akkor jár, ha a nő két éven belül 365 nap biztosítási jogviszonnyal rendelkezik.
A lényeg hogy nem kaptak!Ez nem zavar?
S ha nem tudnád Brexit van.
 
Lehet back up, csak hát ügyintézéssel jár. Ahogy gondolom, másutt is így van. Akkor is kellett ügyet intézni ezeknek a családoknak, amikor kiköltöztek, ha meg akarták kapni a járandóságaikat, meg az egészségügyi ellátást.
Három hibás ügyintézés alapján nem lehet kijelenteni, hogy a hazatelepült magyarokat másodrendű állampolgárokként kezelnék. A tanulság inkább az, hogy jobban a körmére kéne nézni az ügyintézőknek, valamint jogorvoslati lehetőséget biztosítani, nem csak a hazatelepülteknek, hanem mindenkinek. Amúgy lehet, hogy van erre mód, csak arra már nem tért ki a riport.
Egy hazatelepült magyar sikerén (Andrew Vajna),nem lehet kijelenteni hogy a Gyere Haza fiatal program sikeres!
 
Ne általánosíts egyes esetek alapján - amire ráadásul csak a szavuk a bizonyíték, de legyen, hülye ügyintéző is létezhet. A hivatalos papírokról is csak az interjúalany beszélt, hogy hogy nem, nem mutattak ilyen papírt, amin migráns lett volna. (Pedig gondolom, az RTL kapva-kapott volna rajta, ha ilyet bemutathat.)
Továbbra se felejtsük, hogy a nem tudom hány hazatelepültből találtak hármat. Nem tudom, mennyire volt nehéz dolguk...
Hányan mertek egyáltalán nyiltakozni!Erre gondolj!
Talán mert félnek?
Köszönjük a kormánypárti propagandát!
 
Nálatok minden családtámogatás, meg segély automatikusan, már másnap akár jár? Ha évekig szünetelteted az ottani kötelezettségeidet, és aztán visszamégy, akkor is? Komolyan kérdem. Semmi ügyintézés, akár már a reptéren várnak a pénzzel?
Nem tudom, mikori a sztorid, de Magyarországon már elég régen nem léteznek kisegítő iskolák. Nem kell mindenkinek mindent elhinni.
A "csalogatás" elég gyatrára sikeredett, be is fejezték.
Akik visszajönnek, azok vagy honvágyból, vagy a családjuk miatt teszik, vagy azért, mert külföldön sem boldogultak jobban. Ez utóbbival nem szoktak dicsekedni.
Ha viszont minden szar itt, miért is jöttek vissza?
A hazaszeretet ugye nem szerepel a szótáradban?
De jó hogy minden szép és gazdag felétek.
 
A hazaszeretet ugye nem szerepel a szótáradban?
De jó hogy minden szép és gazdag felétek.
Ez a vita értelmetlen, nem tudod meggyőzni az olyan embert, aki a már kudarcba fulladt "Gyere haza fiatal" - szlogennek bedőlt. Mint a riportból kederült, ezek a fiatalok csupán azért dolgoztak Nyugaton, hogy a lakás vagy házhiteleiket törleszteni tudják. Most, hogy ez sikerült,(ők már nem is a kormánypropaganda hívó szavára jöttek vissza), így hitel nélkül úgy gondolták, hogy a magyar embernek, gyereknek Magyarországon a helye, itt próbálnának boldogulni. Nyugodtan megtehették volna, hogy itt hagyják a hiteleiket, és pá-pá Magyarország, de ők ennél becsületesebbek voltak. Örülnünk kellene, hogy vannak olyan fiatalok, akik visszatelepülnek, hozzák a gyermekeiket ebbe az elöregedett országba. Én is ismerek olyan fiatal családot, akik hazaköltöztek a kisgyerekeikkel, Magyarországon laknak, de az osztrákoknál dolgoznak(határhoz közel költöztek). Tudjátok így is lehet. Lehet őket irigyelni, e fiataloknak pedig követni( osztrák családi, osztrák nagy adóvisszatérítés...) Nem kell azonnal ilyen csúnyán írni: "Ha viszont minden szar itt, miért is jöttek vissza?" - idézet gravertől.
Az, hogy lemigránsozzák, hát ez jellemző megbélyegzés, erre álmukban sem gondoltak, hogy ezt nyíltan rájuk sütik a magyar hivatalnokok. Azt a pár hozzászólót nem értem, talán féltik a munkahelyüket a visszaköltöző magyar családoktól?Mert, ha már elhiszik,(úgy mondják, hogy átestek egy agymosáson) hogy ők is migránsok, akkor ugye nem vehetik el a munkát a magyaroktól?
Az olyannal sem lehet vitatkozni, aki még azt sem hiszi el, hogy a régen Kisegítő iskolának nevezett iskola más néven ugyan, de létezik, 6-8-12 fős osztályokkal, csökkentett tananyaggal, szuper, nagyon jól képzett, a sérüléseknek megfelelő speciális szakokon végzett gyógypedagógusokkal.
Aki vitába kezd, az tényleg jobb, ha utánanéz mindennek, mielőtt égetni kezdi magát.
 
Hányan mertek egyáltalán nyiltakozni!Erre gondolj!
Talán mert félnek?
Köszönjük a kormánypárti propagandát!

Ha netán valaki kérdéseket tesz fel, akkor az kormánypárti propaganda? Ez aztán az érv. Ilyen alapon akkor én meg köszönöm az ellenzéki hangulatkeltést.
Megkérdezted mindet, hogy mernek-e nyilatkozni? Mindenesetre szívesen megnézném az összes riportot vágatlanul, amit felvettek, és amiből ezt a kis összeállítást készítették.
 
Mint a riportból kederült, ezek a fiatalok csupán azért dolgoztak Nyugaton, hogy a lakás vagy házhiteleiket törleszteni tudják.
Most, hogy ez sikerült,(ők már nem is a kormánypropaganda hívó szavára jöttek vissza), így hitel nélkül úgy gondolták, hogy a magyar embernek, gyereknek Magyarországon a helye, itt próbálnának boldogulni. Nyugodtan megtehették volna, hogy itt hagyják a hiteleiket, és pá-pá Magyarország, de ők ennél becsületesebbek voltak. Örülnünk kellene, hogy vannak olyan fiatalok, akik visszatelepülnek, hozzák a gyermekeiket ebbe az elöregedett országba. Én is ismerek olyan fiatal családot, akik hazaköltöztek a kisgyerekeikkel, Magyarországon laknak, de az osztrákoknál dolgoznak(határhoz közel költöztek). Tudjátok így is lehet. Lehet őket irigyelni, e fiataloknak pedig követni( osztrák családi, osztrák nagy adóvisszatérítés...) Nem kell azonnal ilyen csúnyán írni: "Ha viszont minden szar itt, miért is jöttek vissza?" - idézet gravertől.
Az, hogy lemigránsozzák, hát ez jellemző megbélyegzés, erre álmukban sem gondoltak, hogy ezt nyíltan rájuk sütik a magyar hivatalnokok. Azt a pár hozzászólót nem értem, talán féltik a munkahelyüket a visszaköltöző magyar családoktól?Mert, ha már elhiszik,(úgy mondják, hogy átestek egy agymosáson) hogy ők is migránsok, akkor ugye nem vehetik el a munkát a magyaroktól?
Az olyannal sem lehet vitatkozni, aki még azt sem hiszi el, hogy a régen Kisegítő iskolának nevezett iskola más néven ugyan, de létezik, 6-8-12 fős osztályokkal, csökkentett tananyaggal, szuper, nagyon jól képzett, a sérüléseknek megfelelő speciális szakokon végzett gyógypedagógusokkal.
Aki vitába kezd, az tényleg jobb, ha utánanéz mindennek, mielőtt égetni kezdi magát.

Képzeld, örülök, hogy visszatelepültek. Csakhogy némileg hiányosak voltak az információk a riportban. De hát te anélkül is mindent tudsz a szereplőkről.
Mivelhogy a riportok csak arra voltak kihegyezve, hogy milyen megaláztatásokban volt állítólag részük, szerintem jogos volt a megjegyzésem.
Ha találnak egy-két ügyintézőt, aki nem megfelelően végzi a munkáját, akkor lehet általánosítani, de más esetben nem?
Most akkor jó, ha jól képzett gyógypedagógusok foglalkoznak az ilyen foglalkozást igénylőkkel, vagy nem? Mert az a bizonyos régi kisegítő iskola nem mindig erről szólt.
Az az égés, amikor nem merjük annak címezni a kritikánkat, akinek szól.
 
MAga az ugyintezo is beismeri a hibat akkor te veded, a vedhatetlent.

Nem maga az ügyintéző ismerte be, hanem a hivatal képviselője.
De olvass vissza, le is írtam, hogy lehet, hogy hibáztak, de ez alapján nem lehet általánosítani, hogy minden visszatelepülő így járt volna, vagy hogy az ország el akarná üldözni őket.
Nem hiszem, hogy az védés lenne, ha megemlítem, hogy pl. a CSED esetében hiányoznak információk a riportból.
 
Aki nem el kint az el se tudja kepzelni ,hogy ha megis haza akarna menni egy babaval milyen sok minden papirforma kell.
Sokan nem veglegesen akarnak hazamenni hanem csak szabadsagra meg az is gond egy kisbabaval aki kint szuletett.
Csupan kotozkodes hogy ugyintezonek hivjak vagy a hivatal kepviselojenek az ugy nem megy se gyorsabban se kevesebb burokraciaval.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére