Eddig itt nekem úgy tűnt, hogy nagyon is el merik mondani.
Én nem vontam kétségbe, hogy igazat mond, akit te ismersz. Érdekes módon, te viszont feltételezed, hogy hazudik, akit én ismerek. (Egyébként nem nagyon értem, miért vetted magadra, általánosságban beszéltél a "kintiekről", vagy nem?)
Szerinted az a frázis, hogy "ott nem keresnék annyit", szerintem meg az, hogy "elüldözött a hazám, meg nem teremtett nekem létfeltételeket". (Holott az embernek minenhol magának kell előteremteni a dolgokat.)
Szóval én pont fordítva gondolom, mint te, valamiért snassz azt mondani, hogy a több pénzért, esetleg könnyebb boldogulásért mentem, pedig teljesen érthető és elfogadható indok számomra. Valamiért könnyebb másokat, a hazát, a kormányt, a politikát okolni.
Amit én „magamra vettem” a postodból az az volt hogy „sajnáltatom magamat” szerinted. És ezt nemigen hiszem hogy ne nekem szántad volna, elég egyértelmű volt.
Na most a dolog úgy áll tudod, hogy szerintem az emberek - BÁRMELYIK ember, bárhol a világon! - alapvetően két dologra vágynak:
1. Biztonságra. (nemcsak fizikailag, hanem úgy is mint létbiztonság, ha úgy tetszik hát egy „nyugodt kispolgári életre”).
2. Sikerre, elismerésre, hogy „valakinek” érezhessék magukat.
A 2. pont nyilván csak akkor érhető el, ha az ember kockáztat érte, gyakorlatilag épp azt kockáztatja hogy az élete nem lesz biztonságos az 1. pont értelmében. Aki ezt bevállalja, az az ő dolga, saját rizikója, ennyiből igaz amit írtál hogy magának kell megteremtenie a körülményeket. EHHEZ.
Az 1. pont azonban szerintem mindenkinek kijárna CSAK ÚGY, magától a HAZÁJÁBAN, mintegy ÁLLAMPOLGÁRI JOGON, tudod! Feltéve természetesen hogy nem egy bűnöző gazember, és hajlandó dolgozni.
Amely ország ezt valakinek nem biztosítja, mármint a lehetőséget rá, az annak az illetőnek nem a HAZÁJA az én értelmezésem, felfogásom, definícióm szerint.
Na most nekem nem biztosította. Éveken át igyekeztem (mit éveken, évtizedeken át!), és más vágyam se volt csak hogy élhessek becsületesen, tisztességesen, és kész ennyi. És rájöttem hogy NEM LEHET. Magyarországon nem azért kell küzdeni hogy a 2. pont szerinti életet élhesd, hogy kockázatokkal ugyan de esetleg sikeres légy, gazdag, milliomos, vagy valamiféle politikus, híres ember... NEM. Magyarországon ahhoz kell ÜGYESKEDNI, törvényeket kerülgetni és a börtönt kockáztatni, meg az addig nagy nehezen megszerzett vagyonkádat kockáztatni valami rizikós vállalkozásban, meg kétes üzelmekbe belemászni, meg segget nyalni, meg pitizni, meg „kapcsolatokat építeni”, stb, ahhoz, hogy egyáltalán ÉLETBEN MARADHASS! Nem, nem az 1. pont szerinti kispolgári élet kedvéért már, mert ha ezen az áron érsz el valamiféle picit is tűrhető életszínvonalat az nem NYUGODT kispolgári élet, mert állandóan reszkethetsz hogy mikor derülnek ki az üzelmeid, mikor haragszik meg rád az akinek a kegyétől függsz, lesz-e holnap is munkád, stb. Ez nem nyugodt kispolgári élet. Ez valamiféle modern dzsungel, vagy hogy is nevezzem.
És ha ilyen az élet az az én fogalmaim szerint még rendben is van - akkor ha te ezt direkt és önként felvállalod, azért, mert te a 2. pont szerint „valaki” akarsz lenni! De Magyarországon ezt kb mindenkire rákényszerítik, a „kisemberre” is. Gondolj csak például a fekete- és szürkegazdaságban foglalkoztatottakra. A kiskapuk keresésére. Amikor a főnök szól hogy most nincs munka, de nem fizet neked álláspénzt, oldd meg hogy elmenj betegállományba. Meg amikor lakást csak szocpolból lehet építeni, de az úgy van kitalálva hogy akinek van egy kis önereje annak NEM JÁR, mert nincs „elég” gyereke, akinek meg járna annak nincs önereje, az újságok pedig tele vannak a hirdetéssel hogy „szocpol kedvezmény eladó” (ami persze törvénytelen). Amikor a becsületesen dolgozó embernek fűtésre se telik, közben meg milliárdos lakások épülnek a közpénzek eltolvajlóinak. Amikor munkahelyteremtő gyárak helyett stadionok épülnek. Amikor nem mersz nem szavazni a fideszre, mert látod hogy amely háznál a jelölőcédulát gyűjtőnek a papírt nem adják oda, annak feljegyzik a címét, aztán milyen érdekes egy hónapon belül nemhogy állása nincs de még közmunkát se kap... Na ebből lett elegem, tele a tököm meg minden.
Ha már kockáztatok, ha állandó létbizonytalanságban kell élnem, akkor szarok az egészre, akkor már ne a semmiért vállaljam, hanem az esetleges „nagy koncért” cserébe, érted?! Ha már mindenáron muszáj... És ekkor kimentem a fenébe. De ezt én igazából NEM AKARTAM, ezt rám kényszerítette az ország, mert én az 1. pont szerinti életet akartam élni, ahol a pénz ugyan biztos jóval kevesebb, de az élet sokkal nyugodtabb! Ezt akartam, de nem lehetett, ezért haragszom Magyarországra. Ezt így érted?
