Vétozd meg János, ne írd alá János! - Percről perce a CEU melletti tüntetésről

Ma este az utóbbi idők legnagyobb tüntetése lesz Budapest utcáin, kövesse velünk!
Március 28-án nyújtották be a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot, ami a külföldi egyetemek magyarországi működését szabályozná. A jogszabály teljesen ellehetetleníti a Soros György által létrehozott CEU, a Közép-Európai Egyetem működését. Április 2-án több ezren vonultak utcára a CEU mellett, az élőlánc során kisebb dulakodás is kialakult, amikor a demonstrálók egy EU-s zászlót szerettek volna kitűzni a Parlamentre. Április 4-én, kivételes eljárásban megszavazták a lex CEU-t. A törvény ellen rengetegen tiltakoztak, köztük több külföldi, neves egyetem, tudósok, egyetemisták és közéleti személyiségek. A mai tüntetés várhatóan a legnagyobb tüntetés az internet adó elleni demonstráció óta.
17:48 A tüntetők egy része már átért Pestre
A többiek viszont még el sem indultak Budáról. Az index egyik fotóján jól látszik, mennyien vannak:


Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

17:41 Tízezrek vonulnak a Lánchídon
Addig viszont elolvashatja kollégánk publicisztikáját arról, hogy miért veszélyes a mostani helyzet. Kattintson!

17:32 Elindult a tömeg
A szervezők felszólítására elindult a több tízezres tömeg a Kossuth térre.

17:30 Ne lepődjön meg ha Gryllus Dorkát pillantja meg a tömegben


17:26 Ha ön jobb kedveli a videóképes közvetítést...

akkor kattintson IDE!

17:15 Németh Szilárd szerint a tüntetést a Soros által pénzelt ügynökszervezetek „gründolták”
Németh Szilárd vasárnap az MTI-nek telefonon azt mondta: „a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék”. Úgy vélte: „nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak”.

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. „Minden magyar embernek tudnia kell, kicsodák Soros György emberei és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot” - közölte.

Arról, hogy a kormány összeesküvés elméletet vizionál, már korábban írtunk ITT. Biztos nehéz lehet elfogadni, hogy az emberek beleuntak ebbe az egészbe.

17:12 Nem mernénk megtippelni, mennyi ember van itt
Maradjunk annyiban, hogy veszettül rengeteg, egyik irányban sem látjuk a végét. Húszévesek és nyugdíjasok, golfsapkások és kontyosok, derékra kötött pulóverek és tavaszi parkák, tacskók és kerékpárok, babakocsik és tavaszi Celsius fokok - minden van, és úgy tűnik, mindenki nagyon akarja a forradalmat. Azaz a kormányváltást. Vagy legalább egy kis igazságot.


Fotó: Unger András

17:10 Hamarosan elindul a menet
A felvonulást egy „Miért féltek az oktatástól?” feliratú hatalmas molinóval vezetik fel. A tömeg a Lánchídon át a CEU érintésével megy majd a Kossuth térre.

17:05 Hétfő éjjelig döntenie kell Ádernek
A tüntetők elsődleges célja, hogy Áder János, köztársasági elnök ne írja alá a törvényt. Ha Áder úgy dönt, nem írja alá, abban az esetben politikai vétóval visszaküldheti a parlamentnek vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

16:55 Alföldi Passiója olyan lesz ma este, mint anno március 15-én a Bánk Bán
Nagy tüntetés, aztán jöhet a kultúra... Több tüntető is jelezte ugyanis, hogy először tüntetni, megy aztán nézné meg Alföldi-Rosta szuperprodukcióját az Arénában. A színházi szervezők ezért jelezték az index.hu-nak, szükség esetén elcsúsztatják picit az előadás kezdetét, hogy odaérjenek az emberek a tüntetésről. Nem kell izgulni!

16:43 Az Erzsébet hidat gyakorlatilag megtöltik a Várkert bazár felé átkelő tüntetők
És alattuk sincsenek kevesen. Ez tényleg bomba tüntetés lesz.

16:42 Hatalmas tüntetés volt Berlinben is
A lex CEU az amerikai és az európai egyetemistákat is felháborította, többen fotókkal vagy közleményekkel tiltakoztak vagy fejezték ki szolidaritásukat. Így volt ez Berlinben is, ahol vasárnap délután 2-től a Gendarmenmarkthnál, a Schiller-szobor mellett demonstráltak.

16:38 Egyre többen gyülekeznek
A tüntetés facebook-eseménye 16:30-ra hirdette meg a gyülekezőt, a résztvevők aztán 17 órakor kezdődnek meg a beszédek a Várkertbazárnál. Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra állnak színpadra.

A menet a tervek szerint 17:15-kor indul majd el a Kossuth térre, ahol ismét beszédek lesznek. Az eseménynek a tervek szerint 19 órakor már vége is lesz.

A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy aki tud viseljen valami kéket, mert az a CEU színe, de várják a magyar zászlókat és a transzparenseket is.

Csatolás megtekintése 1538976

 
A vitát kiváltó törvénymódosítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Közép-európai Egyetemnek be kellene zárnia a kapuit, az intézmény a továbbiakban is ugyanúgy tud működni, mint eddig, mindössze akkor tud amerikai diplomát is kibocsátani a magyar mellett, ha erről születik egy kormányközi egyezmény....A törvény mindenkire vonatkozik, azt be kell tartani! Ennyi! Miért nem lehet ezt megérteni, miért kell félremagyarázni? Miért nem mondják inkább ki nyíltan a tüntetést kedvelők, hogy semmi másról nem szól ez a bohóckodás, mint az Orbán kormány mindenároni megbuktatásáról? Amúgy meg hadd idézzem minden idők leghaladóbb, legdemokratikusabb miniszterelnökét. "Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, oszt hazamennek" Nekem semmi bajom ezzel a tüntetéssel, hogy sokan voltak azzal sem, de ha az Orbán kormány mellett szintén kimennek az emberek az utcára nem kell felháborodni, még akkor sem ha legalább 4x ennyien lesznek. Ez a demokrácia!!
 
*
Nem, nem vagy hülye, csak éppen nem válogatod meg a mondataidat, s ahogyan azt leírtad. Hogyan vélekedhetsz egy egyetemről úgy, ahogyan volt bátorságod ezt és így leírni? Igenis komoly dolog az, ha a jelenlegi kormány koholt vádakkal belemászik egyre és egyre mélyebben az oktatásba. A jövőt nem szabad beáldozni, a jövőt jelenti a értelmes - értelmiségi, a tanult és tájékozott fiatalság. Igenis ez az ügy fontos, mert a fiatalok olyan jövőt építenek, amire kiképezték őket. S, ha itt, ebben az országban nem engedik, hogy ésszel éljen az ember gyereke, akkor bizony az a fiatal külhonba távozik. S, ki marad? Mi marad nekünk, az itthon maradóknak. Ezzel számolj, mielőtt leírod azt a negatív jellemzést erről az egyetemről.

"mert a fiatalok olyan jövőt építenek, amire kiképezték őket."

Diplomadolgozatok címe a Közép Európai Egyetemről (amire kiképzik a fiatalokat, akik ki tudják fizetni a tandíjat):
Játék az identitással: tanulmány a budapesti szado-mazo közösségről

Létrejönni és létezni: fiatal feminista férfiak tapasztalatai Izlandon

A queer elmélet és a Korán: hogyan artikulálják a nem heteroszexuális londoni muszlim férfiak a szexuális narratívájukat

Te milyen munkát tudnál adni azoknak, akik ezeket a diplomadolgozatokat adták be?
 
Utoljára módosítva:
Kedves Jaszladany ! Idézet tőled, mert már megint nem tudtam beidézi valamiért:
"A Fidesz VÁLASZTÁSOK útján került hatalomra. Sőt, kétharmaddal, sőt, kétszer is!
Jelenleg pedig az összes felmérés szerint ismét kétharmados támogatottsága van, alig egy évvel az újabb választások előtt. Nagyobb a támogatottsága, mint négy évvel ezelőtt!"


Már többször írtam, hogy FIDESZ szavazó vagyok. A 2/3-os támogatottság azonban a jelen kormányzati ciklus baklövései miatt (vasárnapi bolt bezárás, Internetadó, a gazdaság fehérítése helyett először Simicska, majd mások, stadionok építése a versenyképességet javító beruházások a helyett, avagy Fürjes Balázs a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetőjének mostani nyilatkozata alapján, ha nem lesz olimpia, akkor is minden meg lesz építve, stb.) ma már nem egyértelmű. Ezekből még a jelen választási törvény mellett is lehet bukás. A történéseken pedig, úgy tűnik, hogy egyre inkább nem segít a kormányzati kommunikáció sem.
Egyébként visszatérve a 2/3-ra. Én egy 2017. márciusi felmérést néztem: FIDESZ 26%, Jobbik 10%, MSZP 12 % és valóban a futottak még a többiek, akik lehet hogy be sem kerülnek a parlamentbe. DE 41% BIZONYLATAN, VAGY A NEM NYILATKOZÓK ARÁNYA! Már csak az a kérdés, hogy ki, miért nem válaszolt, és hogy hová fog billenni?

Az meg egy már másik kérdés, hogy a 2014-es ígéretekből mi valósult meg. És az is igaz, hogy a pozitív intézkedések hatását, mostanában lerontják a kül-, és belpolitikai baklövések, amelyet manapság úgy tűnik a kormányzati média sem tud kompenzálni. Mostanság kicsit olyannak tűnik, mint amikor a pici egérke rángatja az amerikai, vagy az EU, meg mindenki oroszlánjának a bajszát... És csak addig fogja, amíg az oroszlán jelentéktelennek nézi ezt a bosszantást, de ha nem, a végeredmény nem lesz kétséges. (Elnézést a példáért, de szenvedni fogom én is.)

Azt meg fejtsd már ki, hogy milyen előnyt, privilégiumot kapott a CEU (tényleg nem tudom!). Hiszen az előző törvény alapján minden felső oktatási intézményre egységes követelményrendszert határozott meg, ha belföldi, ha külföldi finanszírozású volt az intézmény. Most pedig éppen, hogy megkülönbözteti, sőt ebben az esetben teljesíthetetlen (kormányzati megállapodáshoz köti) a külföldi finanszírozású egyetem(ek) működését.

Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbi időre jellemző direkt, tényleges kontroll nélküli kormányzati intézkedések hatása (és ehhez hozzájárul a parlamenti képviselet névlegessége, asszisztálása, a köztársasági elnök szerepe, irányultsága) eljutott egy olyan szintig, amelyhez valóban egy apró szikrára, a hatásában nem is olyan jelentős esemény bekövetkezése is elég lesz, hogy bármely témában elindítsa a népharagot. És itt nem forradalmat, hanem békés tüntetést értek. Hogy ez ne következzen be kezdjük ismét gyakorolni a demokráciát, (és ezen nem az "Állítsuk meg Brüsszelt" és többi EU ellenes már-már inkább siralmas, nagyságunkat önámító módon kifejező, felelőtlen kormányzati propagandát értem.), különben egyszerű lesz bárkinek is hangolni a népharagot, amelyből baj lehet, és amit senki sem akarhat.
Tehát mielőtt fajsúlyos kül-és belpolitikai kérdésben döntünk, gondolkodjunk, vizsgáljuk a hatását, vegyük figyelembe a nemzet véleményét, és akkor elkerülhető lesz a minden fronton történő vereség, ami lehet, hogy fájni fog valamennyiünknek.
 
És ha egy nemzet vagy ország tagjainak többsége visszautasítja a multikulturális társadalom elveit és gyakorlatát, akkor ti, mintademokraták tűzzel-vassal (és ideológiai nyomással [Nyílt Társadalom, abszolutizált egyéni jogok]) akarjátok rákényszeríteni őket az ellenkezőjére? Gondolkodtok már a „hamis tudatú” polgárok problémájának végső megoldásában? Kérdezd tán meg a nizzai, osloi (Breivik) vagy épp a felvilágosult nyugat asszisztenciájával zajló srebrenicai mészárlások túlélőit, mennyire működik kifogástalanul a multikulturális társadalom! Én erre nem tudom a megoldást, de engedtessék már meg, hogy kételkedjek az elvakult fanatikusokban vagy fizetett agitátorokban, bármely oldal köpte is ki őket!

Ki kenyszeriti ratok a demokracia? Nem ti szavaztatok be magatokat a EU-ba?
Criminal van otthon is boven csak a Terez Krt. robbantot vagy a sok sok buncselekmenyt nezzuk .....
Ki kell lepni azonnal az Eu bol es lehet diktaturat csinalni vagy akar az orosz federaciohoz csatlakozni. NEm fogja senki szamon kerni toletek hogy nem demokratikus ertekeket kepviseltek, de meg Mo tagja ennek a kozossegnek addig mindenki szot fog emelni a demagog illiberalis torekvesek ellen.
 
Tudod milyen képzést ad a szóban forgó külföldi tulajdonú, túlnyomórészt külföldi diákokat oktató egyetem? Akik külhonba távoznak, azoknak a jó része szerintem nem is tudná megfizetni. De úgy tudom, a KEE, ami maga a tulajdonképpeni egyetem, működhet tovább gond nélkül. Csak a CEU részével van probléma. Így nem érzem veszélyben a tanszabadságot.
Én csak azt nem tudom megérteni, miért kell mindent félre magyarázni. Ezért nincs is miért csodálkozni, hogy a magyar diákok nem tudják kitölteni a PISA tesztet, amikor a tanár és professzor urak – tisztelet a kivételnek – sem tudnak egy pár soros jogszabályt értelmezni. A történet pedig egyértelmű és világos.

- Van a CEU, amelyik New York Államban van bejegyezve, akkreditálva, de nem működik.
- Van a magyarországi Közép-európai egyetem, amelynek angol neve Central European University, de ez nem azonos a New York Államban bejegyzettel. Ez az egyetem Magyarországon van bejegyezve, akkreditálva.

A törvény szerint ahhoz, hogy amerikai diplomát adjon ki szükséges az államközi megállapodás, ami jelenleg nincs.
Az államközi megállapodás hiánya azonban nem zárja ki az egyetem működését, csupán annyit jelent, hogy nem adhat ki amerikai diplomát, csak magyart, amelyet Amerikában honosítani kell, ahogy ez más esetekben van.

Így a tüntetőknek nem a jogszabály visszavonásáért kellene tüntetni, hanem azért, hogy az egyetem vezetése kezdeményezze az államközi megállapodást.
 
Úgy tűnik, vannak, akik nagyon azt szerették volna. Fegyveresen megdönteni a kormányt, "Orbán takarodj".
Aztán megnyitni a határt, beengedni a Frontex által jelentett 30 millió idetartó afrikait, felvenni egy csomó IMF hitelt, amiből eltartjuk őket, és átadni Brüsszelnek az országot, hadd telepítsen ide, akit csak akar, és amennyit akar.
-
Kedves Jászladány, lehet, hogy falrahányt borso:
-
Ott voltál a töntetésen? Valoszinü nem.
Mégis azt állitottad az embereknek fogalmuk sincs miért mentek oda.
Kérlek menj oda és kérdezd meg öket, hogy miért vannak ott.
-
Sok aljasságot mondtál már de azzal, hogy Soros fegyveresen akarja megdönteni a magyar kormányt egy picit tullösz a célon.
 
201704046.jpg
 
Kedves Jaszladany ! Idézet tőled, mert már megint nem tudtam beidézi valamiért:
"A Fidesz VÁLASZTÁSOK útján került hatalomra. Sőt, kétharmaddal, sőt, kétszer is!
Jelenleg pedig az összes felmérés szerint ismét kétharmados támogatottsága van, alig egy évvel az újabb választások előtt. Nagyobb a támogatottsága, mint négy évvel ezelőtt!"


Már többször írtam, hogy FIDESZ szavazó vagyok. A 2/3-os támogatottság azonban a jelen kormányzati ciklus baklövései miatt (vasárnapi bolt bezárás, Internetadó, a gazdaság fehérítése helyett először Simicska, majd mások, stadionok építése a versenyképességet javító beruházások a helyett, avagy Fürjes Balázs a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetőjének mostani nyilatkozata alapján, ha nem lesz olimpia, akkor is minden meg lesz építve, stb.) ma már nem egyértelmű. Ezekből még a jelen választási törvény mellett is lehet bukás. A történéseken pedig, úgy tűnik, hogy egyre inkább nem segít a kormányzati kommunikáció sem.
Egyébként visszatérve a 2/3-ra. Én egy 2017. márciusi felmérést néztem: FIDESZ 26%, Jobbik 10%, MSZP 12 % és valóban a futottak még a többiek, akik lehet hogy be sem kerülnek a parlamentbe. DE 41% BIZONYLATAN, VAGY A NEM NYILATKOZÓK ARÁNYA! Már csak az a kérdés, hogy ki, miért nem válaszolt, és hogy hová fog billenni?

Az meg egy már másik kérdés, hogy a 2014-es ígéretekből mi valósult meg. És az is igaz, hogy a pozitív intézkedések hatását, mostanában lerontják a kül-, és belpolitikai baklövések, amelyet manapság úgy tűnik a kormányzati média sem tud kompenzálni. Mostanság kicsit olyannak tűnik, mint amikor a pici egérke rángatja az amerikai, vagy az EU, meg mindenki oroszlánjának a bajszát... És csak addig fogja, amíg az oroszlán jelentéktelennek nézi ezt a bosszantást, de ha nem, a végeredmény nem lesz kétséges. (Elnézést a példáért, de szenvedni fogom én is.)

Azt meg fejtsd már ki, hogy milyen előnyt, privilégiumot kapott a CEU (tényleg nem tudom!). Hiszen az előző törvény alapján minden felső oktatási intézményre egységes követelményrendszert határozott meg, ha belföldi, ha külföldi finanszírozású volt az intézmény. Most pedig éppen, hogy megkülönbözteti, sőt ebben az esetben teljesíthetetlen (kormányzati megállapodáshoz köti) a külföldi finanszírozású egyetem(ek) működését.

Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbi időre jellemző direkt, tényleges kontroll nélküli kormányzati intézkedések hatása (és ehhez hozzájárul a parlamenti képviselet névlegessége, asszisztálása, a köztársasági elnök szerepe, irányultsága) eljutott egy olyan szintig, amelyhez valóban egy apró szikrára, a hatásában nem is olyan jelentős esemény bekövetkezése is elég lesz, hogy bármely témában elindítsa a népharagot. És itt nem forradalmat, hanem békés tüntetést értek. Hogy ez ne következzen be kezdjük ismét gyakorolni a demokráciát, (és ezen nem az "Állítsuk meg Brüsszelt" és többi EU ellenes már-már inkább siralmas, nagyságunkat önámító módon kifejező, felelőtlen kormányzati propagandát értem.), különben egyszerű lesz bárkinek is hangolni a népharagot, amelyből baj lehet, és amit senki sem akarhat.
Tehát mielőtt fajsúlyos kül-és belpolitikai kérdésben döntünk, gondolkodjunk, vizsgáljuk a hatását, vegyük figyelembe a nemzet véleményét, és akkor elkerülhető lesz a minden fronton történő vereség, ami lehet, hogy fájni fog valamennyiünknek.

Vegre egy normalis ertelmes fidesz szavazo, aki latja a hibakat is es nem csak a papagaly kommando demagogiat szajkoza.
A kritika jogos minden vonalon mert ez a sok baklovest az orszag egesz lakossaga megszenvedi.
A felsorolt hibak tenyek es javitani kene rajta es nem foldbe dongolni minden ellen velemenyt.
Nem lehet a demokraciarol beszelni ha keptelenek leulni az erintettekkel targyalni es ugy hoznak torvenyeket ami viszont mindenkire vonatkozik pl oktatas .A 2/3 lehet elni de nem visszaelni es bizony minden vonalon azt lehet latni , hogy senkit se nem kerdeznek meg se nem veszik figyelembe az emberek erdekeit velemenyet.
Lehet Brusszelt megallitani de akkor nem kell tartani a markunkat. Igy csak a megitelesunk lesz a vilagba rossz.
 
Kedves Jaszladany ! Idézet tőled, mert már megint nem tudtam beidézi valamiért:
"A Fidesz VÁLASZTÁSOK útján került hatalomra. Sőt, kétharmaddal, sőt, kétszer is!
Jelenleg pedig az összes felmérés szerint ismét kétharmados támogatottsága van, alig egy évvel az újabb választások előtt. Nagyobb a támogatottsága, mint négy évvel ezelőtt!"


Már többször írtam, hogy FIDESZ szavazó vagyok. A 2/3-os támogatottság azonban a jelen kormányzati ciklus baklövései miatt (vasárnapi bolt bezárás, Internetadó, a gazdaság fehérítése helyett először Simicska, majd mások, stadionok építése a versenyképességet javító beruházások a helyett, avagy Fürjes Balázs a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetőjének mostani nyilatkozata alapján, ha nem lesz olimpia, akkor is minden meg lesz építve, stb.) ma már nem egyértelmű. Ezekből még a jelen választási törvény mellett is lehet bukás. A történéseken pedig, úgy tűnik, hogy egyre inkább nem segít a kormányzati kommunikáció sem.
Egyébként visszatérve a 2/3-ra. Én egy 2017. márciusi felmérést néztem: FIDESZ 26%, Jobbik 10%, MSZP 12 % és valóban a futottak még a többiek, akik lehet hogy be sem kerülnek a parlamentbe. DE 41% BIZONYLATAN, VAGY A NEM NYILATKOZÓK ARÁNYA! Már csak az a kérdés, hogy ki, miért nem válaszolt, és hogy hová fog billenni?

Az meg egy már másik kérdés, hogy a 2014-es ígéretekből mi valósult meg. És az is igaz, hogy a pozitív intézkedések hatását, mostanában lerontják a kül-, és belpolitikai baklövések, amelyet manapság úgy tűnik a kormányzati média sem tud kompenzálni. Mostanság kicsit olyannak tűnik, mint amikor a pici egérke rángatja az amerikai, vagy az EU, meg mindenki oroszlánjának a bajszát... És csak addig fogja, amíg az oroszlán jelentéktelennek nézi ezt a bosszantást, de ha nem, a végeredmény nem lesz kétséges. (Elnézést a példáért, de szenvedni fogom én is.)

Azt meg fejtsd már ki, hogy milyen előnyt, privilégiumot kapott a CEU (tényleg nem tudom!). Hiszen az előző törvény alapján minden felső oktatási intézményre egységes követelményrendszert határozott meg, ha belföldi, ha külföldi finanszírozású volt az intézmény. Most pedig éppen, hogy megkülönbözteti, sőt ebben az esetben teljesíthetetlen (kormányzati megállapodáshoz köti) a külföldi finanszírozású egyetem(ek) működését.

Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbi időre jellemző direkt, tényleges kontroll nélküli kormányzati intézkedések hatása (és ehhez hozzájárul a parlamenti képviselet névlegessége, asszisztálása, a köztársasági elnök szerepe, irányultsága) eljutott egy olyan szintig, amelyhez valóban egy apró szikrára, a hatásában nem is olyan jelentős esemény bekövetkezése is elég lesz, hogy bármely témában elindítsa a népharagot. És itt nem forradalmat, hanem békés tüntetést értek. Hogy ez ne következzen be kezdjük ismét gyakorolni a demokráciát, (és ezen nem az "Állítsuk meg Brüsszelt" és többi EU ellenes már-már inkább siralmas, nagyságunkat önámító módon kifejező, felelőtlen kormányzati propagandát értem.), különben egyszerű lesz bárkinek is hangolni a népharagot, amelyből baj lehet, és amit senki sem akarhat.
Tehát mielőtt fajsúlyos kül-és belpolitikai kérdésben döntünk, gondolkodjunk, vizsgáljuk a hatását, vegyük figyelembe a nemzet véleményét, és akkor elkerülhető lesz a minden fronton történő vereség, ami lehet, hogy fájni fog valamennyiünknek.

Demokráciákban mi a módja annak, hogy leváltsuk azokat, akikkel elégedetlenek vagyunk? Ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy de hát úgy nem lehet, mert nagyon sok hülye kap szavazati jogot. Ez így is van, de ez van minden országban. Hülyék mindenhol vannak. ;) Utoljár még a hitleri Németországban szerette volna valaki az elmebetegeket kiszűrni, megsemmisíteni, hogy ne szavazhassanak, de remélem nekik már nem adunk újra esélyt.
 
Utoljára módosítva:
"mert a fiatalok olyan jövőt építenek, amire kiképezték őket."

Diplomadolgozatok címe a Közép Európai Egyetemről (amire kiképzik a fiatalokat, akik ki tudják fizetni a tandíjat):
Játék az identitással: tanulmány a budapesti szado-mazo közösségről

Létrejönni és létezni: fiatal feminista férfiak tapasztalatai Izlandon

A queer elmélet és a Korán: hogyan artikulálják a nem heteroszexuális londoni muszlim férfiak a szexuális narratívájukat

Te milyen munkát tudnál adni azoknak, akik ezeket a diplomadolgozatokat adták be?

Ismer valaki "fiatal feminista férfit"? Vajon az mit jelenthet? Papucsférjet? Talán van itt valaki aki a KKE-n tanult, mert komolyan szeretném tudni.

Hopsz, megtaláltam!

Létrejönni és létezni: fiatal feminista férfiak tapasztalatai Izlandon, sajnos csak angolul.
 
"komolyabb es eletbe vago kerdesek idelyen azok most miert vannak az utcan? Valaki megfizeti oket hogy tuntessenek?
Lehet hogy hulye vagyok?"

Nem vagy hülye Pitti!! Nagyon is jól látod! Valaki megfizeti őket! Talán éppen Soros György!
Nem annyi diák volt a tüntetésen, amiről szólnak a híradások, hanem annyi ellenzéki politikus és a Soros civiljei!!

Sok hű-hó, semmiért! - ugyan is az egyetemet nem akarja senki sem bezárni! Csak a működéséhez még hiányoznak dokumentumok, azt pótolni kell!- de ezt nagyon jól tudják, azok is akik a tüntetést szervezték!!
Így akarják lejáratni az egész világon a MAGYAR KORMÁNYT!

Nem tünik fel neked kedvesem, hogy Orbán a második megválasztása ota permanens azt állitja, hogy az egész világ Mo. ellen van. A félelemre apellál és mindig odaállitja magát megmentöként.
-
Most is felajánlotta a segitségét a CEU-nak "majd megprobálok Truump-pal beszélni" mondta igy tartalmilag. Egy röhely.
-
Kedves barátom, menj el a tüntetésre és keres magadnak egyet aki fizet érte. Megfizetve valoszinü a kopaszfejüek voltak akik hétközben a rendörség elé tolakodtak és lökdösték a zászlovivöt. De azok a kormány számláján lehetnek.
-
Természetesen nem olyan hülye Orbán, hogy beakarná zárni az egy egyetemet amelyiik mágnesként vonza a jolfizetö diákokat, egyetemi professzorokat Budapestre, évente 40 millio euro a város számára, rengeteg EU kutatási projekt amit Brüsselböl idevonzanak (ha jol tudom majd 7 millio euro)
-
Orbán csak azt szeretné, ha az egyetem az ö szocsöve lenne, ha beleszolhatna az oktatásba.
A honap végén raportra kell mennie Brüsszelbe, ezzel a huzásával csak megnöveli a listát amit a szemére fognak vetni.
-
 
Miért nem mondják inkább ki nyíltan a tüntetést kedvelők, hogy semmi másról nem szól ez a bohóckodás, mint az Orbán kormány mindenároni megbuktatásáról?
Ezt a "bohóckodás" Orbánék váltották ki. A CEU nem zárkózott el, ha az OH valami problémát talált. Megbeszélték és megoldották. Ilyen egyszerű. Most miért nem volt jó ez a megoldás? Inkább hoztak egy törvényt kutyafuttában és erőből. Demokráciához hozzátartozik, h még döntéshelyzetben lévő is meghallgatja a másik felet. Minimum az érdekeltekkel illik egyeztetni, és nem csak alibiből.
Arra is rájöhettek volna már, h az összecsapott törvénnyel csak gond van. Meghozzák napok alatt, aztán farigcsálhatják mert tucatnyi hiba van benne. (Volt rá példa néhányszor. Az a gyanúm, h lesz is.)
 
Kedves Jaszladany ! Idézet tőled, mert már megint nem tudtam beidézi valamiért:
"A Fidesz VÁLASZTÁSOK útján került hatalomra. Sőt, kétharmaddal, sőt, kétszer is!
Jelenleg pedig az összes felmérés szerint ismét kétharmados támogatottsága van, alig egy évvel az újabb választások előtt. Nagyobb a támogatottsága, mint négy évvel ezelőtt!"


Már többször írtam, hogy FIDESZ szavazó vagyok. A 2/3-os támogatottság azonban a jelen kormányzati ciklus baklövései miatt (vasárnapi bolt bezárás, Internetadó, a gazdaság fehérítése helyett először Simicska, majd mások, stadionok építése a versenyképességet javító beruházások a helyett, avagy Fürjes Balázs a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetőjének mostani nyilatkozata alapján, ha nem lesz olimpia, akkor is minden meg lesz építve, stb.) ma már nem egyértelmű. Ezekből még a jelen választási törvény mellett is lehet bukás. A történéseken pedig, úgy tűnik, hogy egyre inkább nem segít a kormányzati kommunikáció sem.
Egyébként visszatérve a 2/3-ra. Én egy 2017. márciusi felmérést néztem: FIDESZ 26%, Jobbik 10%, MSZP 12 % és valóban a futottak még a többiek, akik lehet hogy be sem kerülnek a parlamentbe. DE 41% BIZONYLATAN, VAGY A NEM NYILATKOZÓK ARÁNYA! Már csak az a kérdés, hogy ki, miért nem válaszolt, és hogy hová fog billenni?

Én pedig nem vagyok Fidesz szavazó. Csak azt mondom, amit látok, nem azt, amit szeretnék:
http://www.origo.hu/itthon/20170403-friss-mandatumbecsles-ketharmadon-billeg-a-fidesz-kdnp.html

Kétharmad ide vagy oda, nem lehet vitatni, hogy a magyarok többsége jelenleg a Fideszre szavazna. Hogy jövőre mi lesz, azt valóban nem tudni. De én semmilyen kormányváltó erőt nem látok. Ráadásul a Fidesz az egyetlen politikai erő, amelyik ellenzi a bevándorlást. Amiben a lakosság egy emberként sorakozott fel mögéje. Lehet emiatt hőzöngeni, de tagadni elég nehéz. És már nem is kell több terrortámadás nyugaton ahhoz, hogy pusztán emiatt a Fidesznek ismét kétharmada legyen.

Az meg egy már másik kérdés, hogy a 2014-es ígéretekből mi valósult meg. És az is igaz, hogy a pozitív intézkedések hatását, mostanában lerontják a kül-, és belpolitikai baklövések, amelyet manapság úgy tűnik a kormányzati média sem tud kompenzálni. Mostanság kicsit olyannak tűnik, mint amikor a pici egérke rángatja az amerikai, vagy az EU, meg mindenki oroszlánjának a bajszát... .

Én ezt nem így látom. Brüsszel politikája sok szempontból szembemegy a magyar érdekekkel. Mi pedig azért választunk kormányt, hogy a mi érdekeinket képviselje, ne másokét.

Azt meg fejtsd már ki, hogy milyen előnyt, privilégiumot kapott a CEU (tényleg nem tudom!). Hiszen az előző törvény alapján minden felső oktatási intézményre egységes követelményrendszert határozott meg, ha belföldi, ha külföldi finanszírozású volt az intézmény. Most pedig éppen, hogy megkülönbözteti, sőt ebben az esetben teljesíthetetlen (kormányzati megállapodáshoz köti) a külföldi finanszírozású egyetem(ek) működését.

Hát ez a döbbenet, hogy emberek úgy tiltakoznak, hogy fogalmuk sincs róla miről van szó. Már leírta itt ugyan más is, de idemásolom Neked az Origóról, hogy tudd végre, mi a probléma a CEU-val:

"Kormánypárti politikusok napok óta mondják, hogy a tiltakozókat félrevezették a Soros-egyetem ügyében. A megmozdulások ugyanis a CEU bezárása ellen szerveződnek, miközben ez voltaképpen lehetetlen, hiszen a CEU sosem létezett fizikai valójában. A Közép-európai Egyetem viszont annál inkább.

Szokatlan konstrukciót talált ki Soros György, amikor a 90-es évek elején a fejébe vette, hogy gründol magának egy egyetemet. Az ötlet magva az volt, hogy egy csapásra két intézetet jegyeztet be, de míg az egyik csupán papíron létezik, a másik a fizikai valóságban is elkezd működni. Előbbit - amelyet Kósa Lajos fideszes frakcióvezető egyszerűen csak fantomnak titulált - nevezte el Central European Universitynek (CEU), míg utóbbi a Közép-európai Egyetem (KEE) nevet kapta a milliárdostól.

Vagyis a kettő nem ugyanaz, hiszen két különálló jogi entitásról van szó, és véletlenül se szinonimái egymásnak.


Sorosék 1991-ben az Egyesült Államokban - pontosabban New York államban - regisztrálták a CEU-t, ezért is az angol elnevezés. Csakhogy ez nem egy valódi intézmény, nincsenek se oktatói, se hallgatói, hiszen kézzel foghatóan nem is létezik, még konkrét címe sincs. A CEU ugyanis mindösszesen kvázi egy képzési program, egy felsőoktatási koncepció, ha úgy tetszik, egy darab papír, amelyet történetesen az USA-ban akkreditáltak.

Mint ilyet pedig - és ez könnyen belátható -, még ha akarná se tudná bezárni senki.

A CEU és KEE nagy találkozása
Ahhoz, hogy a CEU létezhessen, kellett tehát egy konkrét intézmény, amelyben megvalósulhat a képzési program. Ez lett a KEE, amelyet viszont már Magyarországon alapítottak, és itt is vették nyilvántartásba, 1993-ban. A KEE egy államilag elismert, de magánkézben lévő magyar egyetem, ahol a CEU képzését kínálják az ide felvett, közel kétezer hallgatónak. Abszolút nincs vele gond, de a tényekhez hozzátartozik, hogy a KEE diákjai erős nemzetközi közösséget alkotnak, több mint 100 országból érkeztek Budapestre, a magyarok aránya 10 és 20 százalék között mozog. Soros alapvetően így képzelte el az egyetemi közeg összetételét, a KEE-t kifejezetten nemzetközi egyetemnek álmodták meg: már az első évfolyam hallgatói (alig 100-an) is húsz különböző országból származtak.

A trükk az egészben az, hogy bár csupán egy intézményről beszélünk, a képzések döntő része mégis két diplomát ad a végzetteknek, egy amerikait és egy magyart.

A kormány éppen ezt a kettősséget kifogásolta, vagyis hogy az Államokban amúgy fizikailag nem is létező egyetem Budapesten hivatalos amerikai diplomát bocsájt ki, miközben ehhez még egy magyart is mellécsap úgy mellékesen. Ez a gyakorlat, akárhogy is nézzük, komoly versenyhátrányt okoz más magyar felsőoktatási intézményeknek, amelyek "mindösszesen" egy diplomát tudnak felmutatni a hallgatóiknak. A szerdán elfogadott törvénymódosítás azt mondja ki, hogy ha a KEE-CEU tandem a jövőben is szeretne amerikai diplomát kiállítani, akkor az USA-ban is alapítson egy szokványos egyetemet oktatókkal és hallgatókkal. Az így létrejövő amerikai és a magyar intézmény együttműködéséről pedig jöjjön létre egy megállapodás az Egyesült Államok és Magyarország kormánya között.

Fontos tisztában lenni a ténnyel, hogy ha ez a szcenárió valamilyen okból kifolyólag nem jönne össze szeptemberig, akkor "csak" annyi történne, hogy

a KEE már nem indíthatna el újabb, amerikai diplomát garantáló évfolyamokat, de az intézmény maga, a KEE továbbra is működhetne.

Miért ne működne, hiszen még egyszer: az egyetem egy Magyarországon bejegyzett, a magyar állam által elismert egyetem, így pedig az EU területén is elismert diploma kiadására képes.

Az államtitkár és a miniszter felvilágosít
Ezt erősítette meg egyébként tegnap Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában. A szakpolitikus leszögezte, hogy a KEE a magyar szabályoknak megfelelő magánintézmény, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság is regisztrált. A CEU-t viszont Amerikában jegyezték be, amely ott nem folytat képzéseket, e helyett szintén a KEE-n belül működik.

Jelezte, hogy a mostani jogszabály módosítás semmilyen formában nem érinti a KEE-t, egyúttal cáfolta, hogy a CEU-t be akarnák zárni.
Az államtitkár szó szerint a következőt mondta:

A CEU is működhet az idők végezetéig, de a KEE működjön az idők végezetéig, mindkettő kiváló intézmény.Csakhogy Palkovics szerint ez a saját működési modell, hogy valójában két egyetemről van szó egy budapesti épületben, sokaknak egyáltalán nem világos. Ez a tényező is szerepet játszhatott a módosítást övező felháborodásban, illetve abban, hogy a CEU bezárásaként értelmezték a változást.

Ezt erősítette meg ma reggel a Kossuth rádióban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki egy zavaros, átláthatatlan, előjogokat biztosító jogi formaként írta le a KEE és a CEU helyzetét. "Ezt mindenképpen meg kell szüntetni, ebben a formában nem szeretnénk, ha a CEU tovább működne" - húzta alá. De azt is hozzátette, hogy a KEE megmaradásához viszont magyar érdekek fűződnek."

http://www.origo.hu/itthon/20170405...k-is-hivjak-megsem-egyezik-meg-a-ceu-val.html

---------------------------

És most ugyanazt írtam le, amit fentebb Fodrilla is!
 
Utoljára módosítva:
-
Kedves Jászladány, lehet, hogy falrahányt borso:
-
Ott voltál a töntetésen? Valoszinü nem.
Mégis azt állitottad az embereknek fogalmuk sincs miért mentek oda.
Kérlek menj oda és kérdezd meg öket, hogy miért vannak ott.
-
Sok aljasságot mondtál már de azzal, hogy Soros fegyveresen akarja megdönteni a magyar kormányt egy picit tullösz a célon.

Szerintem Jászladány arra gondolt, hogy több helyen vizsgálat folyik ellene, például Macedóniában, Olaszországban és másutt és az ukrajnai, grúziai és még sok más ország átalakításában is benne volt. Ez az életcélja. Sehol sem ment simán, mindenhol voltak áldozatok, persze hogy nem ő lőtt, például a Majdanon. Ez nem titok, ő is büszke rá, mert a célja a nyílt társadalmak bevezetése Európában és Észak Amerikában. Erről ír Ulfkotte a könyvében, ami magyarul is megjelent és most jelent meg szintén magyarul Andreas Von Rétyi könyve is. Te ezeket a könyveket, cikkeket nem ismered? Hiszen ezek nem csak Magyarországon, hanem az egész világon ismertek. George Soros egyáltalán nem titkolja ezt, sőt az interjúknál büszkén elmondja, vagy leírja. Csodálkozom, hogy te csodálkozol.

Velünk az a baj, hogy minél erőszakosabban akarják ránkerőltetni ezt a szemléletet és minél inkább egyedül a fidesz-kdnp az egyedüli, aki ezt elutasítja, annál messzebb kerül az ellenzék győzelme 2018-ban. Én azt nem értem, hogy az ilyen okos emberek ezt miért nem látják?
 
Az amerikai diplomat az acreditacio hatarozza meg .Nem bemondasra megy , hanem meg kell felelni az igen szigoru kovetelmenynek, aminek keves egyetem felel meg.
Az a kormany propaganda amit ide masoltal nem uti meg a nemzetkozi mercet. Miert is kell hulyenek nezni a vilagot?akkor okosabbak leszunk?
Kovacs szovivo ur CEU diplomat kapott nem is egyet akkor miert nem rekalmalt?
Kosa ur lefantom egyetemezi a CEU-t de neki meg nem sikerult semmilyen diplomat szerezni.
Ezzel szemben allnak ki a Nobel dijasok a hires egyetemek mint pl Harward sok sok prof es a nemzetkozi politikusok sokasaga.
Mi megyunk az autopalyan szemben a forgalommal.
 
Én pedig nem vagyok Fidesz szavazó. Csak azt mondom, amit látok, nem azt, amit szeretnék:
http://www.origo.hu/itthon/20170403-friss-mandatumbecsles-ketharmadon-billeg-a-fidesz-kdnp.html

Kétharmad ide vagy oda, nem lehet vitatni, hogy a magyarok többsége jelenleg a Fideszre szavazna. Hogy jövőre mi lesz, azt valóban nem tudni. De én semmilyen kormányváltó erőt nem látok. Ráadásul a Fidesz az egyetlen politikai erő, amelyik ellenzi a bevándorlást. Amiben a lakosság egy emberként sorakozott fel mögéje. Lehet emiatt hőzöngeni, de tagadni elég nehéz. És már nem is kell több terrortámadás nyugaton ahhoz, hogy pusztán emiatt a Fidesznek ismét kétharmada legyen.



Én ezt nem így látom. Brüsszel politikája sok szempontból szembemegy a magyar érdekekkel. Mi pedig azért választunk kormányt, hogy a mi érdekeinket képviselje, ne másokét.



Hát ez a döbbenet, hogy emberek úgy tiltakoznak, hogy fogalmuk sincs róla miről van szó. Már leírta itt ugyan más is, de idemásolom Neked az Origóról, hogy tudd végre, mi a probléma a CEU-val:

"Kormánypárti politikusok napok óta mondják, hogy a tiltakozókat félrevezették a Soros-egyetem ügyében. A megmozdulások ugyanis a CEU bezárása ellen szerveződnek, miközben ez voltaképpen lehetetlen, hiszen a CEU sosem létezett fizikai valójában. A Közép-európai Egyetem viszont annál inkább.

Szokatlan konstrukciót talált ki Soros György, amikor a 90-es évek elején a fejébe vette, hogy gründol magának egy egyetemet. Az ötlet magva az volt, hogy egy csapásra két intézetet jegyeztet be, de míg az egyik csupán papíron létezik, a másik a fizikai valóságban is elkezd működni. Előbbit - amelyet Kósa Lajos fideszes frakcióvezető egyszerűen csak fantomnak titulált - nevezte el Central European Universitynek (CEU), míg utóbbi a Közép-európai Egyetem (KEE) nevet kapta a milliárdostól.

Vagyis a kettő nem ugyanaz, hiszen két különálló jogi entitásról van szó, és véletlenül se szinonimái egymásnak.


Sorosék 1991-ben az Egyesült Államokban - pontosabban New York államban - regisztrálták a CEU-t, ezért is az angol elnevezés. Csakhogy ez nem egy valódi intézmény, nincsenek se oktatói, se hallgatói, hiszen kézzel foghatóan nem is létezik, még konkrét címe sincs. A CEU ugyanis mindösszesen kvázi egy képzési program, egy felsőoktatási koncepció, ha úgy tetszik, egy darab papír, amelyet történetesen az USA-ban akkreditáltak.

Mint ilyet pedig - és ez könnyen belátható -, még ha akarná se tudná bezárni senki.

A CEU és KEE nagy találkozása
Ahhoz, hogy a CEU létezhessen, kellett tehát egy konkrét intézmény, amelyben megvalósulhat a képzési program. Ez lett a KEE, amelyet viszont már Magyarországon alapítottak, és itt is vették nyilvántartásba, 1993-ban. A KEE egy államilag elismert, de magánkézben lévő magyar egyetem, ahol a CEU képzését kínálják az ide felvett, közel kétezer hallgatónak. Abszolút nincs vele gond, de a tényekhez hozzátartozik, hogy a KEE diákjai erős nemzetközi közösséget alkotnak, több mint 100 országból érkeztek Budapestre, a magyarok aránya 10 és 20 százalék között mozog. Soros alapvetően így képzelte el az egyetemi közeg összetételét, a KEE-t kifejezetten nemzetközi egyetemnek álmodták meg: már az első évfolyam hallgatói (alig 100-an) is húsz különböző országból származtak.

A trükk az egészben az, hogy bár csupán egy intézményről beszélünk, a képzések döntő része mégis két diplomát ad a végzetteknek, egy amerikait és egy magyart.

A kormány éppen ezt a kettősséget kifogásolta, vagyis hogy az Államokban amúgy fizikailag nem is létező egyetem Budapesten hivatalos amerikai diplomát bocsájt ki, miközben ehhez még egy magyart is mellécsap úgy mellékesen. Ez a gyakorlat, akárhogy is nézzük, komoly versenyhátrányt okoz más magyar felsőoktatási intézményeknek, amelyek "mindösszesen" egy diplomát tudnak felmutatni a hallgatóiknak. A szerdán elfogadott törvénymódosítás azt mondja ki, hogy ha a KEE-CEU tandem a jövőben is szeretne amerikai diplomát kiállítani, akkor az USA-ban is alapítson egy szokványos egyetemet oktatókkal és hallgatókkal. Az így létrejövő amerikai és a magyar intézmény együttműködéséről pedig jöjjön létre egy megállapodás az Egyesült Államok és Magyarország kormánya között.

Fontos tisztában lenni a ténnyel, hogy ha ez a szcenárió valamilyen okból kifolyólag nem jönne össze szeptemberig, akkor "csak" annyi történne, hogy

a KEE már nem indíthatna el újabb, amerikai diplomát garantáló évfolyamokat, de az intézmény maga, a KEE továbbra is működhetne.

Miért ne működne, hiszen még egyszer: az egyetem egy Magyarországon bejegyzett, a magyar állam által elismert egyetem, így pedig az EU területén is elismert diploma kiadására képes.

Az államtitkár és a miniszter felvilágosít
Ezt erősítette meg egyébként tegnap Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában. A szakpolitikus leszögezte, hogy a KEE a magyar szabályoknak megfelelő magánintézmény, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság is regisztrált. A CEU-t viszont Amerikában jegyezték be, amely ott nem folytat képzéseket, e helyett szintén a KEE-n belül működik.

Jelezte, hogy a mostani jogszabály módosítás semmilyen formában nem érinti a KEE-t, egyúttal cáfolta, hogy a CEU-t be akarnák zárni.
Az államtitkár szó szerint a következőt mondta:

A CEU is működhet az idők végezetéig, de a KEE működjön az idők végezetéig, mindkettő kiváló intézmény.Csakhogy Palkovics szerint ez a saját működési modell, hogy valójában két egyetemről van szó egy budapesti épületben, sokaknak egyáltalán nem világos. Ez a tényező is szerepet játszhatott a módosítást övező felháborodásban, illetve abban, hogy a CEU bezárásaként értelmezték a változást.

Ezt erősítette meg ma reggel a Kossuth rádióban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki egy zavaros, átláthatatlan, előjogokat biztosító jogi formaként írta le a KEE és a CEU helyzetét. "Ezt mindenképpen meg kell szüntetni, ebben a formában nem szeretnénk, ha a CEU tovább működne" - húzta alá. De azt is hozzátette, hogy a KEE megmaradásához viszont magyar érdekek fűződnek."

http://www.origo.hu/itthon/20170405...k-is-hivjak-megsem-egyezik-meg-a-ceu-val.html

---------------------------

És most ugyanazt írtam le, amit fentebb Fodrilla is!

Bocsánat, hogy az előbb a nevedben válaszoltam, de ritkán látlak hozzászólni és annyira elképedtem azon, amit Ernő válaszolt. Én Magyarországon lakom és Ulfkotte és azt hiszem Andreas von Rétyi is Németországban, meg Erő is és mégsem ismeri a könyveiket, cikkeiket, én meg itt igen? Ezért válaszoltam helyetted. Bocs.
 
itt a rektorok nyilatkozata a CEU -ról:
http://www.mrk.hu/2017/04/03/a-magyar-rektori-konferencia-kozlemenye-8/

"Nem kitérve az amerikai Central European University (CEU) és a magyarországi Közép-európai Egyetem (KEE) közötti jogi és adminisztratív különbségekre, az MRK-nak és a magyarországi egyetemeknek egyaránt érdeke, hogy elismerjék és támogassák a KEE azon törekvését, hogy a továbbiakban is Magyarországon működjön, természetesen eleget téve a magyar akkreditációs és egyéb jogszabályokban előírt követelményeknek."

ez van, a tüntetőknek fogalmuk sincs miért mentek az utcára ... összehordtak ott mindent iskolától migránsig.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére