Ferenc pápa: “Öngyilkos nemzet az, amelyik nem fogad be migránsokat!”

A 20. és 21. században hitükért üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa a modern kor mártírjainak szentelt római templomban szombaton. Az egyházfő a vértanúkhoz hasonlította a menekülteket, és úgy vélte, nem szabad előttük bezárni a kapukat.


Ferenc pápa a számos mártírért imádkozott, akiket a múlt század “őrült ideológiáinak” nevében gyilkoltak meg, és azokért, akiket ma is “csak azért ölnek meg, mivel Krisztus tanítványai”.

A mai világ vértanúiért bemutatott misén Ferenc pápa kijelentette, hogy a gyűlölet vezeti mindazokat, akik üldözik és megölik a keresztényeket. Hangsúlyozta, hogy ezek az “új mártírok” viszik ma is előre az egyházat.

“Ha a hazának hősökre, az egyháznak mártírokra van szüksége” – mondta.

A koncentrációs táborok áldozatait említve a katolikus egyházfő azt mondta, hogy a menekültek mai táborai is gyakran koncentrációs táborok. Hozzátette, a menekültek terhét azok az országok vállalják, akik befogadják őket. Megjegyezte, hogy “a nemzetközi megállapodások fontosabbnak tűnnek az emberi jogoknál”.

A mise után szabadon beszélve a pápa kijelentette, miközben nem születnek gyerekek, “kaput zárunk a migránsok előtt, ez öngyilkosság”. Hozzátette, hogy kegyetlenség a “hajókkal érkezőket” bántani és kihasználni, elegendő lenne, ha minden család egy-egy embert befogadna.

Menekültekkel is találkozott a pápa

A Szent Egyed közösség szervezte megemlékezésen Ferenc pápa a humanitárius folyosókon Olaszországba érkezett menekültek egy csoportjával is találkozott, akiket a katolikus közösség és az olaszországi valdens egyház juttatott Itáliába.

Ferenc pápa április végén látogat Egyiptomba, ahol a keresztény közösséggel is találkozik.

hirado

papa4.jpg
 
A magyarnyelvü interviewt megtalálod a Youtubon vagy az Origio hirportálján. Nekem hirtelen a németnyelvü van kéznél: (Gregor Mayer aus Budapest22. September 2016, 17:22)
-
Ungarns Premier will über eine Million Flüchtlinge aus Europa abschieben
Magyarország miniszterelnöke több mind 1 millo menekültet akar Europábol eltávolitani.

"Was ist mein Vorschlag?"
"Mi az én javaslatom?"

"Alle, die illegal gekommen sind, muss man einsammeln und wegbringen – aber nicht in andere EU-Länder, sondern in Gebiete außerhalb der EU."
"Mindenkit aki illegálisan jött, össze kell gyüjteni és elcipelni - de nem egy másik EU-Országba, hanem europai területen kivülre."

"Außerhalb der EU sind, bewacht von bewaffneten EU-Streitkräften und finanziert mit EU-Geld, große Flüchtlingslager zu errichten. Jeder, der illegal gekommen ist, muss dorthin zurück. Dort kann er seinen Asylantrag stellen, und wenn es ein Land gibt, das ihn aufnimmt, kann er kommen. Bis dahin muss er sich in diesem großen Lager außerhalb der EU aufhalten. Das kann eine Insel sein oder irgendein Küstenabschnitt in Nordafrika."
"Europán kivül, felfegyverzett EU-hadsereg felügyelete alatt, EU-pénzböl financirozva, nagy menekült-táborokba. Mindenki aki illegálisan jön, oda kell telepiteni. Ott aztán beadhatja a menekültkérelmét és ha van egy ország, amelyik öt felveszi, akkor jöhet. Addig ezen a területen kell ebben a nagy lágerban az EU területén kivül tartozkodnia.. Ez lehet egy sziget vagy Eszak-Afrikai tengerpart." :(
-

Az én javaslatom a Szent Ilona sziget a magyar Napoleonnak. ;)


Ernő, te már a saját sajtótokat sem olvasod? Honnan szerzed az információkat?
https://www.welt.de/politik/deutsch.....&r=566696812355572&lid=668232&pm_ln=2173868
"Zahl der tatverdächtigen Zuwanderer steigt um 52,7 Prozent"
images
 
A képeidet amit belinkeltél nem látom.
Mo.-on az egy hét alatt nem találkoztam közelkeleti menekültekkel viszont egy csomo "külföldre szakadt hazánkifiával" és gazdasági menekültként nyugaton dolgozokkal akik bárokban és éttermekben szürcsölték a Wiskyt.
-
Magyarországon nincsenek menekültek, "Orbán megvéd benneteket", mégis a 100.000 före esö gyilkosságok száma sokkal magasabb mind Franciaországban, Belgiumban és Németországban? Mivel magyarázod ezt?
-
(Nem beszélve arrol, hogy a nyugati Kékfény állandoan keleteuropai betörökröl, autotolvajokrol kell, hogy jelentsen.)

Ez remek, hol lehet ilyen vicces dolgokat olvasni?
 
Ezt az argentínai indiánoknak is elsütötte?

Naná, hiszen ő is migráns. Minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Csak hogy értsük ki is ez a "szent ember": 2017. március 30-án és 31-én Párizsban a Paris-Sud Egyetem Jean-Monnet Jogi Fakultánsának Törvény és Vallási Társaságok Központjában gyűltek össze, hogy megvitassák azt, ami eddig még sohasem volt katolikus konferencia témája: hogyan lehet megfosztani trónjától egy eretnek pápát.

Éppen azért kellett lemondatni Benedeket, mert nom volt hajlandó elárulni és a muzulmánokkal feláldoztatni a nyáját, de Ferencnek már nem derogál.
 
Öngyilkos nemzet az, amelyik befogad keresztény papokat, hittérítőket... (vagy más vallás papjait, hittérítőit...). Öngyilkos nemzet az amely nem szekuláris. Amelyik állami pénzekkel dotál bármi vallást. Amelyik átengedi az iskoláit bármely felekezetnek. Amely vallási műsorokat sugároz állami csatornákon. Ahol szavazatot lehet nyerni vallásra hivatkozással. Ahol egyháznak bármiféle ingatlana lehet. Ahol megengedik hogy pap beleszóljon politikába, mint pap, és nem mint magánember. Ahol iskola helyiséget biztosít hittan-órához. Ahol kormánytag, képviselő nyilvánosan tagadhatja az evolúciót úgy, hogy ennek nincs azonnal következménye: posztjáról való elmozdítás. Ahol elismerik tudománynak a teológia nevű sarlatánságot. És még lehetne sorolni.
 
2016-08-22-asylbewerber-stand-juli-2016.jpg

-
Igy néz ki a menekültek eloszlása kor és nem szerint.
-
Munkaképes és életerös emberek (nem gyerekek és nem öregek) hagyják el tömegesen Mo.-ot nyugat felé mert a szülöhazájukba nem tudak megélni. Mo. lakoinak a száma már 1980 ota évente 25.000 fövel csökken.
-
Husvétkor körbejártam a vidéket és elnéptelenedett falvakat találtam. A legtöbb ház amiben laknak csak "hétvégi háznak" van használva, de inkább csak alibiböl. Egy ház magyar faluban anyiba kerül mind egy nyugaton dolgozo akadémikus brutto fizetése egy honapban.
-
A menekülés, a befogadás oka nem az eurpai demografiai dezaszter megakadályozása de akinek esze van az megprobálja a legjobbat csinálni még egy katasztrofábol is.
-
A nyugati világ megujjulva, barátokkal az oldalán fogja ünnepelni a krizisek megszünését, a természeti katasztrofák okozta tragedia megállitását, mig akik gyülölködtek egy kaput személysiséggel, combiként fognak körözni az europai union kivül.
-
-
Világbéke! :D
Nem akarok combi lenni, akármi legyen az.
 
valóban egy kozmetikázott statisztika így néz ki .... viszont igy néz ki amit látunk, ami a valóság

cxbef5oaeqjds93cfgdn.jpg

qroy1nvwusj5h8i1gz9z.jpg

e0439oc6u0h48ivzw14k.jpg


xg0fxyjwpv3o9gkm8o8x.jpg




nekem úgy tűnik, hogy egyenlőre rendkívüli állapot van például franciaországban, a terror miatt ... Te tudod hány migráns, vagy migráns hátterü van a terroristák közt? Jó lesz az is ha százalélos arányt adsz meg.

Kérlek elevenitsed fel az emlékeidet. Ezen az oldalon összenak foglalva a 21. és a 20. századi terrorcsapások.
Bele se kell nézned, hogy elismert, korábban még veszélyesebb volt az utcára menni.
-
Franciaországrol beszélsz, nos az 50-es 60-as évek ott is "keményebbek" voltak. Emlékezzél csak az Alegriai háborura. 1961 oktober 17.-én egy nem engedélyezett de békés tüntetést a rendörség olyan brutalitással vert le, hogy 200 tüntetö belehalt.
-
En is aggodom Franciaországért mert ott a merényletek többsége célirányosan egy bizonyos csoport ellen, a zsidok ellen történt és a „Front National“ ugyan olyan antiszemita mind az eszakafrikai muszlemok.
-
2014-ben 527 támadás történt Franciaországban zsido intézmények és személyek ellen, elöször a 2015-ös Charlie Hebdo elleni merénylet ota van, hogy 5000 rendör vigyáz 717 zsido intézményt és iskolát (Charlie Hebdo ellen nem 2015-ben volt az elsö támadás hanem már 2010, ben megkezdödöt)
-
A legtöbb muslem bevándorlo a Maghreb államokbol jön Franciaországba és nem Mo.-on keresztül.
-
A Le Pen párt az antiszemiták gyüjtömedencéje ugyan ugy mind itt a forumon is ugyan azok tesznek antiszemita kijelentéseket akik a menekültek ellen acsarognak. A Soros elleni kikelés mögött is ez áll, "a gazdag ember, a világösszeesküvés".
-
A ma reggeli hirek a Kossuth radioban azzal foglalkoztak, hogy milyen szép eredményt ért el Le Pen és, hogy még Albánia is Soros ellen van. Ez szerintem egy pakét.
-
A német balloldal Palesztin-barátsága is veszélyesebb a német zsidokra mind a szekularis Törökök ebben az országban.
 
semmi probléma, a Google - be beírod germany migrants jpg lehet válogatni a dokumentumok közt.
-
Beütöttem, kikaptam az elsö képet:
-

6753874-3x2-940x627.jpg

-
Ha magyarul irtam volna be akkor egészen biztos, hogy csak negativ jelentéseket találtam volna.
-
Probálj meg pozitiv hirek után kutatni akkor fogsz olyanokat is találni. A magyar médiákban még nem láttam halottam egyetlen ilyen esetröl sem jelentést és ez mutatja, hogy manipulálva vagytok.
-
százezer főre eső gyilkosságok számával nem foglalkoztam ... a terrorizmus volt a téma. Tehát azok a cselekmények amiket az EU -ban terrorcselekménynek nyílvánítanak, gondolom Franciaországban nem a a százezer főre eső gyilkosságok száma miatt van rendkívüli állapot évek óta ... valami más problémát nem tudtak eddig megoldani, lehet a migránsok integrációjával vannak gondok.
-
Most a biztonságrol beszélünk vagy valahonnan, valamikor bevándorlottak által elkövetett gyilkosságokrol?
-
Ha egy psychisch beteg fiatalkoru baltával nekimegy turista Kinaiaknak No.-ban az egy "merénylet", ha egy német pedofil megeröszakol és magygyilkol egy 4 és 7 éves fissen jött menekültet az egy normális közbüntény.
-
Igen a menekültekkel megnött az eröszak az utcán, No.-ban 3500 rasszista motivált eröszakos cselekedetet rögzitett a rendörség egy év alatt. Igen van sok veszekedés, verekedés, eröszak de ezek többsége ott zajlik le ahol össze vannak zsufolva az emberek (több család egy tüzhely) vagy különbözö vallási felekethez tartozok egy szük szobában...
-
A Magyar-házakban ugyan ugy dultak a verekedések, részegeskedés, politizálásbol és részegességböl eredö viták.
-
Ertem én, hogy felsorolod a tragédiákat de ne csinálj ugy mindha minden menekült egy Pándy András, vagy Sos lenne (csak, hogy néhány magyarországrol menekült tömeggyilkost emlitsek, tudnék olyanokat is nevezni akik még a büntetésüket üllik vagy köröznek utánuk)
 
A 20. és 21. században hitükért üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa....
Csatolás megtekintése 1541594

Az öregnek megárthatott a dugi misebor...
Lehet, nem illik ide de szerintem a kaotikus (f) egyház a II világháború előtt,alatt,után játszotta el végleg a becsületét mondjuk az izraelitákkal szemben tanusított... szóval hagyjuk is. "akinek van füle a hallásra, az hallja"
Ez az egyház a történelem talán legkegyetlenebb, leggyilkosabb egyháza. Nekem ne papoljanak tisztességről toleranciáról, el és befogadásról, mert pont ők gyakorolták ezen dolgok ellenkezőit. A kereszténység mint olyan, saját eszméivel sem értve egyet, elkezdte irtatni a másként gondolkodó papjait is, aztán a reformátorok az anyaegyház követőit és más reform egyházak követőit, ellenpápa, anglikán egyház... Nem is sorolom de pár dolog még tényleg csak a példa kedvéért: saját szent iratai meghamisítása, vallásháborúk, inkvizíció, Amerika, Ázsia, Afrika őslakosainak erőszakos térítése, kegyetlen lemészárlása az ellenállóknak...
A mórok időről időre felfedezik, hogy Európában hülyül a lakosság és megtalálják azt az alkalmas politikai helyzetet amiből megkísérlik bevenni a vén kontinenst.
A hős spanyolok évekig hadakoztak ellenül és végül kikergették őket. A hős magyarok megállították az erős oszmán birodalmat és egy szerencsés török belviszály is közrejátszott hogy nem tudtak tovább terjeszkedni. A Balkán már nem volt ennyire szerencsés mert az iszlámjukkal beférkőztek Bulgárián át egészen az ex Jugoszláviáig...
Most megint meglátták a kínálkozó lehetőséget, amit a teljesen hülyén értelmezett és gyakorolt liberalizmus teremtett és ontják a harcra kész menekültnek álcázott katonákat.
Szóval beteg az az elme amely nem ismeri fel a nyilvánvalóan ellene készülőket sőt, befogadja és ajnározza egy beteg vallási hablattyal megturbózva.
 
2016-08-22-asylbewerber-stand-juli-2016.jpg

-
Igy néz ki a menekültek eloszlása kor és nem szerint.

Mármint milyen menekülteké? Akik tavaly fél év alatt lettek statsztikailag nyilvántartva (hogy hol, azt meg sem kérdezem). Csak a hivatalos táborokban már 5 millióról van szó, úgyhogy ez az ábra nem túl reprezentatív. De tény, hogy az fideszes túlzás, hogy "fiatal, életerős férfiak jönnek megerőszakolni és felrobbantani asszonyainkat - nem feltétlenül ebben a sorrendben -, brühühű".

Magyarországon nincsenek menekültek, "Orbán megvéd benneteket", mégis a 100.000 före esö gyilkosságok száma sokkal magasabb mind Franciaországban, Belgiumban és Németországban? Mivel magyarázod ezt?

2017-es statisztika:
https://www.numbeo.com/crime/rankings_by_country.jsp?title=2017&region=150

Franciaország és Belgium magasabb indexszel rendelkezik, mint Mo (ebben benne lehet az elmúlt 10-15 terrorcselekmény is). A németeknél picit jobb a helyzet, mint Mo-n. Ausztria és Dánia a legszelídebb két ország az Európában. Amit te idézel, az kb. 2014-es statisztika, még jóval a migráncs-káosz előtti.
 
Utoljára módosítva:
A hős magyarok megállították az erős oszmán birodalmat
Sajnos nem tudták megállítani a hős magyarok a törököt.Lassítani tudták de a megállításukra európai összefogás kellett.
A Balkán már nem volt ennyire szerencsés mert az iszlámjukkal beférkőztek Bulgárián át egészen az ex Jugoszláviáig...
Nem terjesztették a vallásukat a törökök hisz a gyauroktól adót lehetett beszedni!
Míg a balkánon úgy ahogy terjedt a muzulmán vallás hisz rengeteg szláv áttért belőlük lettek a török renegátok akik szolgálták a portát.
Szóval beteg az az elme amely nem ismeri fel a nyilvánvalóan ellene készülőket sőt, befogadja és ajnározza egy beteg vallási hablattyal megturbózva
Érdekes vallásotok van ha a vezetőiteket betegnek tekintitek.
 
Ernő, te már a saját sajtótokat sem olvasod? Honnan szerzed az információkat?
https://www.welt.de/politik/deutsch.....&r=566696812355572&lid=668232&pm_ln=2173868
"Zahl der tatverdächtigen Zuwanderer steigt um 52,7 Prozent"
images

Rendben olvassuk el együtt mi áll az ujságban. Elöször is az, hogy a demokratia müködik, a transzparencia miatt elöször ujra ugy mind a naci idöben követelve lett, megjelenik egy statisztika ahol az ethnikum, vallási hovatartozás is megvan nevezve.
-
"Zahl der tatverdächtigen Zuwanderer steigt um 52,7 Prozent"
"A meggyanusitott bevándorlok száma 52,7%-kal megnött"
-
Ez a kijelentés nem jelenti azt, hogy a menekültek rosszabb emberek lennének mind az öslakosok, mind ahogy a CocaCola fogyasztás, a Jeans nadrágok száma is egy orjásit ugrott Mo-on miután a 60-as években megjelentek a piacon.
-
Olvassuk tovább a jelentét:
"Vor allem Zuwanderer vom Balkan und aus Nordafrika bereiten dem BKA Sorge"
"Mindenekelött a Balkánrol és Eszakafrikábol származo bevándorlok okoznak a BKA-nak gondot"
-
Balkán az ügye "Nagy-Magyarország", Eszakafrikábol meg nem sokan jönnek Mo.-on keresztül.
-
"Die Zuwanderer sind im Durchschnitt wesentlich jünger als die Vergleichsgruppen von Deutschen.. Junge Männer geraten überall auf der Welt eher auf die schiefe Bahn als ältere Menschen."
"A bevándorlok átlagban sokkal fiatalabbak mind a Németek akikkel arányba hozzuk öket.. fiatal férfiak köztudott az egész világon könyebben kerülnek lejtös utra mind idös emberek"
-
"Manche werden zu Mehrfachtätern und beschäftigen jahrelang Polizei und Justiz. PKS wird 31 Prozent aller tatverdächtigen Zuwanderer vorgeworfen, mehrere Straftaten begangen zu haben.
"Sokan többszörös tettesek akik éveken keresztül foglalkoztatják a rendörséget és a biroságot. A meggyanusitott bevándorlok 31%-a többszörösen van büncselekmény elkövetésével megvádolva" - Ügy ez is torzit a statisztikán.
-
"Vor allem Algerier, Marrokaner und Tunesier fielen besonders durch Straftaten auf. Viel weniger dagegen Zuwanderer aus Syrien oder dem Irak.
"(A Balkánrol jött menekültek melett) Mindenekelött az Algeriábol, Marokkobol és Tuneziábol jöttek tünnek fel büncselekményekkel. Sokkal kevésbé a Sziriai és Iraki bevándorlok"
-
"Demnach gibt es auch Erfreuliches zu berichten: So ist die Anzahl der Wohnungseinbrüche seit vielen Jahren erstmals bundesweit gesunken: um 9,5 Prozent auf exakt 151.265 Fälle."
"Emelett van valami örvendetes hir is: a lakásbetörések száma sok év után elöször csökkent: 9,5%-kal, pontosan 151.265 esetre.
-
Tehát igazad van, a határelenörzés megneheziti a volt kommunista blkokkbol jövö betörök munkáját. Nem lehet egyszerüen egy utánfutoval hazavinni a lopott holmit. ;)
-
Die PKS beziffert diesen auf 391,6 Millionen Euro für „vollendete“ Einbrüche. Doch laut dem Verband sind es 470 Millionen Euro (2015: 530 Millionen Euro), wenn man die Einbruchsversuche mitrechnet.
-
Emlékezzél a cikk elején arra, hogy a menekültek elsösorban a zsebmetszésben és bolti lopásban aktivak, ahol a veszteség kisebb mind a betöréses lopásnál. Ahogy olvassuk ez 530 millio Euro-ra van becsülve.
-
"Wohnungseinbrecher hätten einen hohen Schaden verursacht. Für Ulbig gibt es einen Wermutstropfen. Ausgerechnet in Sachsen, seinem Bundesland also, nahm die Zahl der Wohnungseinbrüche gegen den Trend zu. Auch in Sachsen-Anhalt war das der Fall. In den restlichen 14 Bundesländern wurde weniger eingebrochen. In Sachsen wurden 834 Einbrecher ermittelt. Nach Ulbigs Angaben war jeder fünfte Tatverdächtige ein Ausländer. Sie stammen überwiegend aus Georgien, Tschechien und Tunesien.
Távirati stilusban: egyedül Sachsenben ahol szinte nincsenek is menekültek, növekedett meg a betöréses lopások száma, a tettesek Putyin országábol Georgien, a Visegrádi államokbol Csehországbol és Tuneziábol vannak. :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére